Három kerület is lemondott az önkormányzati piacokról, kormányközeli vevők a színen

Egymás után három kerület döntött úgy, hogy az önkormányzati piacot eladja, vagy külsős cégre bízza. A háromból kettő kormányközeli érdekeltségbe került, a harmadik sorsát illetően még nincs döntés – adta hírül a Népszava.

https://index.hu/belfold/2021/07/16/onkormanyzat-piac-eladas/

Ahogy az Index is megírta, a VII. kerületi képviselő-testület megszavazta, hogy bérbe adják két vállalkozásnak a Klauzál téri vásárcsarnokot. Ezzel a DK-s Niedermüller Péter által vezetett erzsébetvárosi önkormányzat lehetővé teszi a Szini Bélához köthető  Andrássy 52 Bar Kft. és a Pontoonka Group Kft. számára, hogy átalakításokat hajtson végre az épületen, majd legalább 2037-ig üzemeltesse Gastro Market néven a csarnokot.

KAPCSOLÓDÓ

A Fidesz segítségével adhatja ki Niedermüller Péter a Klauzál téri vásárcsarnokot

A Fidesz segítségével adhatja ki Niedermüller Péter a Klauzál téri vásárcsarnokot

A Momentum nem támogatta, az alpolgármester meggondolta magát.

A képviselő-testületben a Momentum nem volt hajlandó kompromisszumra a csarnokkal kapcsolatban, így a Niedermüller Péter által megkötött megállapodást a Fidesz segítette hozzá a szavazattöbbséghez. A kétfős frakció ugyan nem vett részt a döntéshozatalban, de lehetővé tette, hogy a pártszövetség tagjai és a civilek elfogadják az előterjesztést.

Hasonló sorsra jutott az óbudai Kolosy téri piac is, miután a DK-s (2020-ig szocialista) Kiss László vezette önkormányzat a felújítás, a bérleti díjbevételek bizonytalansága, valamint a beruházás megtérülésének számításai alapján tavaly tavasszal az üzletház értékesítése mellett döntött. Az erről szóló tendert a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Kolosy Invest Kft. nyerte meg bruttó 497 milliós ajánlatával, miközben üzemeltetőként a szintén kormányközeli Erdei Bálint Kapu a Promenádhoz Kft. nevű cége is részt vesz az üzletben.

Az V. kerületi Hold utcában található, 1897-ben Cziegler Győző tervei alapján felépült vásárcsarnokot 2014-ben újították fel utoljára, ám a Belvárosi Piac néven újranyitó csarnok egyre inkább elvesztette funkcióját. A járvány alatt drasztikusan visszaesett rá a kereslet, a bérlők többsége felmondott, mire az önkormányzat a piac bezárása mellett döntött januárban. Az újranyitás időpontja bizonytalan, s azt sem tudni, hogy egyáltalán piacként működik-e majd tovább.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.