Fideszes össztűzzel indult a Fővárosi Közgyűlés

Vegytiszta politikai szólamokkal indult a Fővárosi Közgyűlés, amelyet a járvány miatt egy év szünet után hívtak össze.

https://nepszava.hu/3130937_fideszes-ossztuzzel-indult-a-fovarosi-kozgyules

A ma reggelre prognosztizált katasztrófa elmaradt, ami nem kis részben annak köszönhető, negyedszerre is átadták az M0-s hidat. Remélhetőleg ez most már végleges marad – tette hozzá Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.  A főpolgármester a kormánypárt kedvelt témájának elébe menve közölte, hogy a kormány most azon halaszthatatlan beruházások miatt hergeli a fővárosiakat, amelyeket részben az előző városvezetés indított el és a kormány csak csekély összeggel támogat.  Arra is emlékeztette a közgyűlés tagjait, hogy fővárosi fenntartású szociális intézményekben volt a legkevesebb a járvány miatti halálozási arány. Elindult a harmadik oltások beadása, a budapesti intézményekben már 46 százaléknál jár az átoltottság. Fontosnak nevezte a főváros által kezdeményezett ingyenes ellenanyagteszt mérést is, amely rámutatott, hogy a kínai Sinopharmmal oltottak jelentős része nem védett. Karácsony szerint ennek is köszönhető, hogy az Orbán-kabinet azóta lehetővé tette a harmadik oltás beadását is azoknak, akik kérik. Mint mondta: a járvány nyomában járó gazdasági válság és a kormány megszorító intézkedései miatt történetének egyik legnehezebb évét kénytelen átvészelni.  A BKV elveszítette fizetős ügyfeleinek 30-40 százalékát, miközben a kapacitás nem változott. A kormány megfelezte az önkormányzatok iparűzési adóbevételét, miközben háromszorosára emelte a főváros által fizetendő szolidaritási adó összegét, négyszeresére emelt víziközmű adót, ráadásként a kukaholding se fizeti a fővárosi szemétszállításért járó díjat. 

  Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava

Láng Zsolt (Fidesz) napirend előtt felszólalásában, a korai kezdést (9 helyett 11 órakor kezdődött) és a dolgos éveket kérte számon. Teljesítve a kormányzati elvárásokat kijelentette, hogy Karácsony Gergely csak a miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva, Budapest gazdátlanul sodródik. Később költségvetési légvárat emlegetett, illetve a papírformának megfelelően a nyári dugók miatt ostorozta a városvezetőt. Majd nem csekély csúsztatással kijelentette, hogy a Lánchidat már átadták volna, ha az előző városvezetés ütemtervét követik, sőt a hármas metró költségei is a főváros tehetetlensége miatt szállt el.  Havasi Gábor (Momentum) tanácsnok szintén napirend előtt arról tájékoztatta a testületet, hogy a Momentum feljelentése nyomán a XXII. kerületi rendőrség nyomozást rendelt el Karsai László (Fidesz) polgármester vezette budafoki önkormányzat ellen különösen nagy értékre elkövetett csalás gyanúja miatt.  Óriási félreértésben van főpolgármester, ha azt hiszi, hogy az Orbán-kormánynak tud diktálni – jelentette ki Kovács Péter (Fidesz) XVI. kerületi polgármester, aki arról is érdeklődött, hogy meddig is tart a kampány üzemmód. 

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava

A politikai inga visszalendítéseként Horváth Csaba (MSZP) Orbán díszpintyeiről, az alázatról beszélt. Nem sikerült. A közgyűlés fideszes tagjai egymást váltva adták elő a kormány által korábban már megfogalmazott politikai szólamokat.  Láng Zsolt és Kovács Péter a személyeskedést se mellőzve, sokadik – semmiről sem szóló - hozzászólásukban a kampánybeszédek helyett az érdemi munkavégzés kezdetét sürgették, majd Láng vélhetőleg igen megosztó módon arra következtetésre jutott, hogy „nagyon nagy szerencséje volt az országnak, hogy a járvány idején ez a kormány vezette”.  Kiss Ambrus tényeken alapuló válasza aprócska karcolást sem ejtve siklott meg a fideszes hozzászólások kemény politikai páncélján. S ekkor már másfél órája pörgött a közgyűlési óra és a napirenden lévő előterjesztések közül még egyet sem tárgyaltak meg.  Karácsony Gergely szerint a fideszesek által felemlegetett főpolgármesteri esküje éppen arra kötelezi, hogy tájékoztatja a közgyűlést a kormány önkormányzati bevételeket drasztikusan csökkentő elvonásokról és a járványelleni védekezés eredményeiről.  Már bocsánat, de Önök kampányolnak ellenem, 300 milliót költenek arra, hogy lejárassanak – zárta a napirendi felszólalásokat Karácsony Gergely.

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava

 

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.