Fagyikörkép, SUP a Dunán és a legszebb Lotz-freskók – Újra itt az Insider!
Ismét összeállítottuk budapesti fagyikörképünket, összegyűjtöttük a fővárosi SUP-ozási lehetőségeket, gyerekek kedvenceiből született meg játszóteres toplistánk és még egy hiánypótló, csatornázástörténeti kiállításon is jártunk – Íme a We Love Budapest legfontosabb és legizgalmasabb cikkei a hétről!
- A Millenárison felállított Bookline Lapozó révén a könyvkereskedő igyekszik elősegíteni a könyvek újrahasznosítását és nem utolsósorban az olvasás élményének megosztását.
- A Lövőház utcai Alaplé Bár üzletéről tavaly már ódákat zengtünk, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, hogy idén július végétől már nemcsak Budán szerezhetjük be az alaplevet, hanem a pesti oldalon is.
- 3 perc alatt 3 000 000 forintot nyerhet az a kreatív, háromfős egyetemista csapat, amely fesztiválötletével elindul a CheckINN feszt pályázatán. A cél, hogy a fesztiválötleted legyen egyedi, vigyen olyan helyekre, amit eddig kevesen ismertek, mutasson be valami olyat, amiről eddig kevesen tudtak, vagy legyen olyankor, amikor eddig még nem volt. Jelentkezési határidő: 2021. július 31.
- Hétfőn este rendezték meg a 2021-es Audi–Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát, ahol a 10+2-es toplistára idén először három vidéki étterem is felkerült, míg a fődíjat 2019 és 2020 után ismét a Széll Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand kapta.
- A XIX. század egyik legismertebb magyar festőművészének munkái díszítik többek között az Operaház, a Szent István-bazilika és a Nemzeti Múzeum falait. Összegyűjtöttük kedvenc Lotz Károly-freskóinkat.
- A Kopaszi-gát vízparti oázisába új lakó költözött, ugyanis lezser eleganciával megnyitott az Aligátor, ahol a BBQ-s vonalat képviselő fine bistro fogásait a vízparton lazulva fogyaszthatjuk el. (x)
- Allen Diwan a hazai ízvilághoz közelíti az autentikus recepteket, még befogadhatóbbá téve itt, Európa közepén az indiai gasztronómiát. Megnéztük a Pesti Chutney-t.
- A hazai SUP-kultúra laza, jó fej közösség, nekünk pedig a sport kapcsán remek lehetőségünk nyílik a lassulásra, miközben a tartásunk, egyensúlyérzékünk is javul. Összegyűjtöttünk néhány budapesti helyet, ahol mindenki kipróbálhatja ezt a sportot.
- Ganz Ábrahám bár nem beszélt magyarul, szívében mégis magyarnak érezte magát, az 1848-49-es szabadságharcban ágyúkat gyártott és ő volt az első, aki a saját gyárában kórházat és nyugdíjpénztárat is létesített munkásai számára.
- Vannak olyan játszóterek Budapesten, ahova mindig visszahúz a szívünk, és minden nyáron szerepelnek bakancslistánkon. Friss gyűjtésünkbe valamennyit gyerekek válogatták be.
- Ismét elkészült nyári fagyikörképünk, 20 remek fagyizót ajánlunk a nyárra, ahol szenvedéllyel, minőségi alapanyagokból készített jéghideg finomságot találunk.
- Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások. Budapest csatornázásának kultúrtörténete címmel nyílt hiánypótló kiállítás a Kiscelli Múzeumban, amit természetesen mi is megnéztünk.
- Friss programajánlónkban a zenei eseménynek dominálnak a tárnoki Katlan Festivaltól a Szimpla lemezvásáráig, de érdemes lesz beugrani a Czakó Piaczra vagy épp az Auróra Tervezői Vásárra is.
cikkfeltöltő:
GB
Választás
Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.