Fagyhalál: a Magyar Szociális Fórum segítséget ajánl fel a kormánynak

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden felajánlotta a kormánynak, hogy segít neki a tömeges fagyhalálra vonatkozó adatok pontos és hiteles összegyűjtésében, továbbá a fagyhalál okainak kiküszöbölésére irányuló társadalom-politika megalkotásában – áll az emberjogi mozgalom szerdán kiadott közleményében.

A miniszterelnöki hivatalnak e-mailen és faxon továbbított segítség-felajánlás szerint sajnálattal értesültek arról, hogy a kormány nem találja a fagyhalállal kapcsolatos hivatalos adatokat, és emiatt nem tudja tájékoztatni róluk a közvéleményt. A kormány idestova tíz éve nem leli a tényeket, pedig az MSZF ugyanazokból az állami forrásokból táplálkozik, amelyek vélhetően a kormány rendelkezésére is állnak – jegyzik meg a közleményben.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a múlt hét végén bejelentette, hogy munkacsoportot hoznak létre a rendőrség és a mentők bevonásával, hogy „ellássák a közvéleményt a hiteles adatokkal”.

Az MSZF felhívta a kormány figyelmét arra, hogy csupán a rendőrségi és mentőszolgálati adatokból nem lehet hiteles képet alkotni a fagyhalál áldozatainak létszámáról, hiszen ez csak két forrás a sok közül. Torz kép alakulhatna ki, ha csak kettejüktől gyűjtenék be a hipotermia áldozatainak számát. Ezért az MSZF felajánlja a kormánynak, hogy kész megosztani vele 12 éves tapasztalatát e téren, feltéve, ha igényt tart rá, és kifejezetten megkéri rá a Magyar Szociális Fórumot.

Az MSZF ettől függetlenül is folytatja közérdekű munkáját mind a tájékoztatás, mind a fagyhalál társadalmi okainak kiküszöbölése terén.

Ez utóbbiakkal kapcsolatban megismétli, amit 12 éve sulykol: véget kell vetni a tömeges kilakoltatásoknak, fel kell számolni a nyomort, melynek következtében emberek százezreinek kell arról dönteniük, hogy egyenek-e vagy fűtsenek, kiváltsák-e a gyógyszert, szociális lakásokat kell építeni, hogy a hajléktalanná vált tízezreknek is legyen hol lakniuk!

A Magyar Szociális Fórum reményét fejezi ki, hogy felajánlását a kormány nem ellene irányuló cselekedetnek tekinti, hanem a segítő készség megnyilvánulásának, és élni is fog vele! A Magyar Szociális Fórum várja a kormány jelentkezését.+++

 

MSZF SZK

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.