Ezért késnek a nyugdíjak, vérlázító hozzáállás a kincstárnál

https://24.hu/fn/penzugy/2019/01/11/ezert-kesnek-a-nyugdijak-verlazito-h...

Budapest, 2018. július 9.A Magyar Államkincstár épülete a Róbert Károly krt. és a Váci út kereszteződésénél.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Mint hírt adtunk róla, késnek a nyugdíjak. Az utalással érkező nyugdíjaknak 12-én kell megérkezniük a számlákra. Ha a 12-e hétvégére esik, akkor pedig a megelőző munkanapon. Azaz ma van a nyugdíj napja.

Több idős olvasónk is jelezte azonban, hogy a januári pénzük nem érkezett meg pénteken reggel. Holott máskor már reggel negyed nyolc körül kapják a banki sms-t, hogy megjött a pénzük. De pénteken nem jött ilyen üzenetük, sem nekik, sem házastársaiknak. Több banknál is ugyanez volt a tapasztalat.

Egyikük, akinek éppen életmentő gyógyszereket kellene sürgősen kiváltania, fel is hívta a Magyar Államkincstár hozzá legközelebb eső veszprémi fiókját, hogy érdeklődjön. Amikor forszírozta, mennyire nagy szüksége lenne most a pénzre, a gyógyszerkiváltás miatt, az ügyintéző nem túl együttérzően a fejéhez vágta:

Úgy látom, azért telefonálni még van pénze.

A nyugdíjjal kapcsolatban azt közölték a nővel, hogy az államkincstár már elindította a pénzeket. Felhívta bankját, az OTP-t is, ahol érdeklődésére elmondták, hozzájuk még nem érkeztek meg a nyugdíjak.

Mi is megkérdeztük az érintetteket, a Magyar Államkincstárt és a bankokat is. A válaszokat még várjuk. Közben az OTP oldalán a következő tájékoztatás jelent meg, amelyből kiderül, hogy

hétfőnél előbb nem számíthatnak az idősek a pénzükre, és nem a bank miatt van csúszás:

Az MSZP-s Korózs Lajos a Facebookon közzétett videójában azt mondja, tudomása szerint új informatikai rendszerre álltak át, ezért nem érkezhettek meg időben a nyugdíjak. Utoljára 40 napja kapták meg a pénzüket az idősek (a karácsony miatt előrehozták az utalást), és mintegy 1 millió időst érinthet az elmaradt utalás.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

cikkfeltöltő: 
GB