Európai baloldal - MMP2006

Az MTI letiltotta az Európai Baloldal nyílt levelét az EBESZ-hez

Több baloldali párt, köztük az Európai Baloldal nyílt levélben fordult az EBESZ Magyarországon tartózkodó delegációjához a választási ajánlási rendszerben tapasztalható csalások miatt. 

Felhívták a figyelmet arra is, hogy még a cenzúrától sem riadnak vissza egyes esetekben a hatalom által befolyásolt médiában.

Ezt az állításukat az MTI rögtön be is bizonyította, mert megtagadták a közlemény kiadását az MTI OS oldalán arra hivatkozva, hogy az állítólag sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét.

Természetesen az esetről tájékoztatjuk az EBESZ delegációját.

Az alábbiakban olvasható az MTI által letiltott közlemény:

A 2018-as választásokon a Karácsony Gergelyt támogató baloldali pártok és civil szervezetek nyílt levélben kértek segítséget a választásokat megfigyelő EBESZ-delegációtól. 

Ebben azt írják, hogy az elmúlt időszak botrányai arra terelték a figyelmet, hogy a magyar választási rendszerben törvény írja elő a képviselőjelöltek ajánlásához szükséges ajánló aláírások ellenőrzését. Több demokratikus párt is kérte bizonyos esetekben ezen eljárást, amely a választási hatóságok törvényi kötelessége. Minden esetben az a válasz érkezett, hogy erre nincs lehetőség. Az adatbázisokban ugyanis nem szerepelnek az aláírások, így azok ellenőrizhetetlenek. 

Ez azt jelenti, hogy a személyes adatok birtokában bárki aláírásokat hamisíthat a jelölő ívekre. Bár az aláírások nem egyeztethetők, a feltűnően ugyanazokat a neveket ugyanolyan sorrendben tartalmazó ívek felvetik a gyanút, hogy ezeket egymásról másolták. 
A 2014-es választásokon is erős kifogások érték a magyar ajánlási rendszert. 

A cenzúrára jó példa, hogy bizonyos közszereplőknek még a nevét sem lehetett leírni, amíg az Európai Baloldalnak sikerült ezt a tiltást kijátszani.
http://www.amiidonk.hu/forradalom/megint-meghekkeltuk-az-mti-t-tiborcz-istvan-neve-kozolheto/

A levél teljes szövege elérhető itt:
http://www.amiidonk.hu/hirek/belfold/nyilt-level-az-ebesz-nek-a-magyarorszagon-tapasztalhato-valasztasi-csalasokrol/

Európai Baloldal
Sajtóiroda

http://amiidonk.hu

További információ:

Vajnai Attila

elnök

30/224-2955

avajnai63@gmail.com