Európa, vagy Orbanisztán? Ez a kérdés, válasszatok!

Fontos bejelentést tett az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jobboldali-néppárti elnöke. Az Unió jövőjével kapcsolatban felvázolt forgatókönyvekből immár világosan és egyértelműen látszik, ami korábban csak lehetőség volt: az európai közösség progresszív tagállamai szorosabbra fogják fűzni együttműködésüket, míg a "kerékkötő", az európai értékeket nem, csak európai forrásokat elfogadó illiberális tagállamok leszakadhatnak. Saját döntésünk tehát, hogy a régóta felsejlő válaszúthoz érve melyik utat választjuk: a haladó Európát, vagyis a putyinizálódó Orbánisztánt?

A jelenlegi magyar kormány deklaráltan és határozottan ki akarja vezetni Magyarországot a haladó, fejlődő és békét garantáló európai közösségből. A Fidesz politikusainak történelmi bűnét súlyosbítja, hogy pontosan tisztában vannak azzal, amit tesznek. Legutóbb Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogalmazta meg aggodalmát: szerinte a kétsebességes Európai Unió kialakulása veszélyezteti a keleti tagországok fejlődését és társadalmi elégedetlenség felszításával fenyeget.

Ehhez képest az Orbán-kormány nem, hogy egyértelműsítené elkötelezettséget a szorosabb integráció és az európai értékek mellett, egyenes megveti azokat és az Unió közösségének szétszakadására játszik. Ha ez bekövetkezik, akkor a hatása Trianon sokkoló fájdalmához lesz hasonlatos.

A kétsebességes Európa bár logikus és a ’mag-országok’ szempontjából kedvező forgatókönyv, az ismét perifériára szoruló további tagországok egyoldalú hátrányba kényszerítése miatt azonban semmiképpen sem támogatható. Magyarország – az orbáni politika mentén végképp – könnyedén az Unió perifériáján (és mint így, a még hatékonyabb orosz befolyás árnyékában) találhatja magát, ami az európai közösség biztosította lehetőségek csorbulását is jelentheti.

Ha Magyarország nem egy egységes és erős Európa részeként lép fel a saját érdekeiért, akkor gyenge és lesöpörhető bábu lesz a nagyhatalmak játékában.

A magyar baloldal bevitte Magyarországot Európába. Nem hagyjuk, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kivezesse onnan. Nekünk, európai demokratáknak van válaszunk az Unió megerősítésére. Az MSZP alelnökeként az elmúlt egy évben tagozati vitákon, nyilvános fogadóórákon, online konzultációkon, egyetemi előadásokon mutattam be azt a vitairatot ("European ReUnion"), amely a magyar baloldal válasza és javaslatcsomagja lehet az Európai Unió megerősítésére; szemben az orbáni, gerinctelen populizmussal.

Ahogy Juncker mondta: Európa több mint piac és pénz. Az Unió az embereket kell, hogy szolgálja.

Európa a mi válaszunk.

Európa a mi választásunk.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő - OS

Választás

Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.
Brüsszeli látogatása során, ígéretéhez híven a híres ereszcsatornát is útba ejtette Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
2021.november 11.
Megnyílt az út az előtt, hogy a kormány úgynevezett "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseiről a jövő tavaszi országgyűlési választásokkal egy napon dönthessenek a választók.
2021.november 10.
Az előválasztás megítélésének döntő, történelmi szempontja az lesz, hogy végül sikerül-e a segítségével a Fidesz rendszerét lebontani. Ez még előttünk áll, vannak rá biztató jelek, de sokakban kétségek is.
2021.november 7.
Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.