Európát újjá kell építeni
Írta: SERGE HALIMI
Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, bánni fogja, hogy az esetleges brit kilépés hatásáról így nyilatkozott: ezzel „nemcsak az Európai Unió, de az európai civilizáció lerombolása is kezdetét veszi[i] ”. Persze ettől még igaz, hogy a Brexit igazi villámcsapásként éri az egész Öreg Kontinenst.
Ezúttal ugyanis nehéz lesz egy hitelét vesztett politikai rétegre támaszkodva – akiket csak tovább gyengített a június 23-i brit népszavazás – félresöpörni a népszavazás eredményét és összetoldozgatni a nép által már elutasított rendszert. Londonban senki még elképzelni sem képes a demokrácia olyan megtagadását, ami az európai alkotmánytervezet elutasítása után Franciaországban és Hollandiában történt 2005 júniusában. Az sem valószínű, hogy a britekkel olyan lekezelően lehessen bánni, mint a görögökkel, akiket uniós irányváltási kérelmükre válaszul pénzügyi csőddel fenyegették meg és kikényszerítettek egy olyan szociális megszorítási programot, amely katasztrofális gazdasági következményekkel járt.
1967-be de Gaulle tábornok ellenezte Nagy-Britannia belépését az Európai Gazdasági Közösségbe, mert elvetette „Európa nyugati országainak szabadkereskedelmi övezetét, amely csak előszobája lenne az atlanti szabadkereskedelmi övezetnek, és megfosztaná kontinensünket minden egyéni jellegétől”. De nem lenne igazságos kizárólag Londont hibáztatni Európa meggyengüléséért, cinkos ugyanúgy Berlin, Párizs, Róma és Madrid is. Annyira, hogy ma már nem is nagyon látszik milyen egyéni tulajdonságokat védene meg az Unió. Egyébként jellemző, hogy a kilépés megakadályozásáért Nagy-Britannia minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül kész lett volna felfüggeszteni a más európai országokból bevándorolt dolgozók részére nyújtott ellátó rendszert, egy másik intézkedés keretében pedig a pénzügyi szektor védelmét terjesztették volna még jobban ki.
A hidegháborúban kettészakadt világ keretei között, az értelmiségi elit terveként megszületett Unió elmulasztotta egy negyedszázada a történelem által felkínált nagy lehetőséget, egy valóban más alternatíva megvalósítását. A Szovjetunió bukása lehetővé tette a Vén Kontinensnek, hogy újjáalakítsa az Uniós tervet, amely megfelelhetne a lakosság a társadalmi igazságosság és a béke iránti vágyának. Persze ehhez az kellett volna, hogy ne féljenek lerombolni, majd másként újjászervezni a nemzetek mellett észrevétlenül kiépített bürokratikus struktúrát és lecserélni ebben a gépezetben a motort, vagyis a szabad kereskedelmet. Az Unió ekkor az egész világra kiterjedő versengés, az elvadult konkurencia helyett a régiós együttműködést, a társadalombiztosítást és a volt keleti blokkban élők életkörülményeinek egyre magasabb szintű felzárkózását vitte volna győzelemre.
Egy közösség helyett az Unió egy óriáspiacot hozott létre. Felszerelkezve egy sor Európai Biztossal, az államok számára kötelező szabályokkal és a lakosságot büntető intézkedéssekkel, egyben tágra nyitottan a dolgozók tisztességtelen versenyeztetésére. Ma már az Unió csupán egy lélektelen gépezet, nincs is más célja, mint kedvébe járni a leggazdagabbaknak, minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni a pénzügyi központokkal és más óriásvárosokkal[iii]. Ma az Unió csak a büntetések és a megszorítások gyűjteménye, amelyet természetesen a kisebb rossz, a még mindig jobb mint… érveléssel igazolnak.
Nem süthetjük rá a brit szavazás által kifejezett tiltakozásra a populista és idegengyűlölő jelzőt. De nem lenne megfelelő válasz az sem, ha az autista és már hitelét vesztett elit még tovább csökkentené a nemzetek szuverenitását egy föderális Európa javára – amiből szinte már senki sem kér. A Nagy-Britanniában most felszabadult népharag másutt is növekszik…
Fordította: Morva Judit
