Ellentmondásos, de ez oké

https://nepszava.hu/3036324_ellentmondasos-de-ez-oke

Két évig nem jött Trumptól meghívó, pedig Orbán már a kampányban el volt ragadtatva tőle. Támadt is némi zavar az erőben, de ennek szerencsére vége. Trumpról kiderült, hogy jó fej, és mindig is az volt.

Ültünk a Fehér Ház kerítésének talapzatán és sütött a nap. Vártuk, hogy beengedjenek minket George W. Bush és Medgyessy Péter találkozójára, közben hazai hírekre kiéhezett állandó tudósítókként tereferéltünk a Pestről érkezett kollégákkal. Akkor ugyanis - ó, azok a bohókás koalíciós kormányok! - még szokás volt a jelesebb eseményekre kiutaztatni a fő lapok és tévék újságíróit, az ellenzékieket is. Egy akkor éppen ellenzéki lap riportere is velünk ücsörgött, amíg bentről nem szóltak, hogy készítsük az útleveleket, nyitják a kaput. - Én oda be nem megyek! - mondta a fiatalember általános megrökönyödésre. Próbáltuk győzködni, ugyan már, mikor máskor jutna be a híres Ovális Irodába, de megmakacsolta magát. - Ott lakik a Gonosz! - jelentette ki, és rá tényleg hiába herdálták az adófizetők pénzét, szent meggyőződésében inkább lemaradt a Monica Lewinski által nevezetessé tett, festett oldalajtó megtekintéséről és arról, ahogy bent Bush erős vezetőként méltatta Medgyessyt. De hát akkor a magyar jobboldal éppen heves Amerika-utálattól szenvedett.
 

Egyik elnök megy...

Ez náluk mindig attól függ, hívják-e Orbánt Washingtonba. Ha igen, jó fejek, ha nem, rusnya imperialisták. Bill Clinton meghívta - jó fej. A felesége külügyminiszterként bírálta - imperialista. George W. Bush és Barack Obama tizenhat éven át úgy tett, mintha nem is létezne - fúj! Két évig aztán Trumptól se jött meghívó, pedig Orbán, Európából szinte egyedüliként, már az elnökválasztási kampány idején el volt tőle ragadtatva. Támadt is némi zavar az erőben, de ennek szerencsére vége, Trumpról kiderült, hogy jó fej és mindig is az volt.

Manapság nem ücsörgünk a Fehér Ház kerítésén, a független sajtót már régen nem hívják meg a közjogi méltóságok külföldi útjaira. Az is igaz, hogy a független újságíró nyilván nagyon is be akarna jutni Donald Trump Fehér Házába (tényleg, most hol lakik a gonosz?), és még meg is próbálna odakiáltani valami olyasmit, hogy "Elnök úr, mi a véleménye a CEU elüldözéséről?!" 2015 februárjában Orbán Viktor hazai külpolitikai újságírók nagyobb csoportjának fejtette ki nézeteit. Azt ígérte, hogy az ilyesmi majd rendszeres lesz, de az első alkalom egyben az utolsó is maradt. Az Egyesült Államokról olyasmit mondott, hogy nem lehet vele tartósan jóban lenni, mert az egyik elnök megy, a másik jön, és ettől folyton változik az irányvonaluk. Ilyesmi demokráciában éppenséggel másutt is előfordul, de Trump felbukkanásáig az amerikaiakra pont az ellenkezője volt jellemző: a politikai, biztonsági és gazdasági érdekek védelmében általában erős konszenzus uralkodott. Ha például kétpárti kongresszusi küldöttség utazott valahová, ott a szenátorok és képviselők kölcsönösen szép tiszteletkörökkel vezették fel mondanivalójukat ("Jóbarátom a szemközti padsorból kitűnően fogalmazta meg, mi látogatásunk fő célja..."), de hát amúgy is szakértő legyen a talpán, aki a külpolitikai kijelentésekből megmondja, melyik a republikánus és melyik a demokrata párti.

Igazság szerint a kétpárti egyetértés sok területen továbbra is létezik, csak az a bökkenő, hogy Donald Trump ennek ritkán része. Márpedig az amerikai kormányzati rendszerben a külpolitika az elnökhöz tartozik, a törvényhozás csak a személyi döntésekbe, például a nagyköveti kinevezésekbe tud beleszólni, másrészt legfeljebb a kassza nála lévő kulcsával érzékeltetheti, milyen politikát tartana helyesnek. De még Trump extravagáns, sokszor rögtönzöttnek tűnő külpolitikai döntéseiben is felfedezhető az amerikai nemzeti érdek elnöki mandátumokon, sőt, évtizedeken átnyúló ívének folytatása: a világhatalmi státus anyagilag és biztonsági értelemben is kifizetődik, tehát bármi áron fenn kell tartani, miközben lehetőség szerint fékezni kell mások ilyen irányú ambícióját.

Puha fasizmus

Nem meglepő tehát, hogy a fehér házi tudósítók nem Orbánról faggatták az elnököt - vele kapcsolatban úgyis minden világos, ahogy Ed Markey (D) massachusettsi szenátor fogalmazott, a fehér házi meghívás az ő rasszista, nőgyűlölő, "puha fasizmusának" hallgatólagos támogatását jelenti. (A republikánus John McCain szenátor 2014-ben neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt. Ha már kétpártiság...) Az amerikai riportereket jobban izgatta a küszöbönálló kereskedelmi háború Kínával, és az, hogy emiatt zuhanásba fordult a tőzsde, Orbánra egyáltalán nem voltak kíváncsiak. Ez, és a magyar miniszterelnökre szánt rövid idő ellentmondani látszik annak a felfogásnak, miszerint a látogatás mindkét fél számára jelentős lett volna. Még ha igazak is az egy- vagy akár kétmilliárd dolláros fegyvervásárlás lehetőségéről terjengő hírek, a magyarokkal köthető üzlet volumene akkor is két nullával marad el a vámháború tétjétől.

Orbán persze nem tehet arról, hogy a vizit ilyen nagy jelentőségű bejelentésekkel esett egybe. Egy csöndes napon talán többször tűnt volna fel a CNN és a FoxNews képernyőjén, de a Trump-elnökség idején nem nagyon akadnak csöndes napok, legfeljebb amikor Mar-a-Lagóban golfozik, de oda hiába vitte volna magával a nagyobb labdához szokott magyart. (Floridai magánklubjába inkább Abe Sinzó japán kormányfővel megy, vagy David Cornstein budapesti nagykövettel, ők értenek a golfhoz.) Arról azonban Orbán tehet, hogy az ideológiai értelemben vele közeli rokonságban álló, a tekintélyelvű vezetőkhöz különösen vonzódó Trump egészen mostanáig fütyült rá és a visegrádi országok vezetői közül utolsónak szakított rá időt.

Conley kilenc pontja

Heather Conley, aki George W. Bush idején volt a térségünkért felelős külügyi államtitkár, most pedig a főleg Zbigniew Brzezinski révén elhíresült Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Központjának (CSIS) alelnöke, kilenc pontban foglalta össze, konkrétan mi baja van az állítólag adminisztrációról adminisztrációra változó amerikai külpolitikának Orbánnal: 1. az oroszok magyarországi befolyása; 2. az energiaforrások diverzifikálásának elmaradása; 3. két, az amerikaiak által keresett orosz fegyverkereskedő hazaengedése; 4. a NATO és Ukrajna magas szintű találkozóinak akadályozása; 5. a katonai együttműködési szerződés aláírásának, majd parlamenti ratifikálásának késése; 6. a magyar katonai költségvetés növelésének késleltetése; 7. a kínai gazdasági befolyás; 8. a CEU-ra szabott, az egyetem rendes működését ellehetetlenítő törvény; 9. Nikola Gruevszki volt észak-macedóniai miniszterelnök bujtatása.

Ebből legkevesebb négy pont, az első, a második, a hatodik és a hetedik már a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormányok idején is felmerült. Vegyük pusztán a NATO-ban elvben mindenki által vállalt, a Trump-kormányzat által oly komolyan vett kötelezettséget, miszerint a tagállamok legalább a GDP 2 százalékát védelemre fordítják. Ez Magyarország esetében tavaly 1,15 százalék volt, valamivel kevesebb, mint a Medgyessy Péter idején, jó másfél évtizede Washingtonban keserűen felpanaszolt 1,2 százalék. Még az egy-egymilliárd dollárosra becsült légvédelmi rakéta és repülőgép üzlet (illetve a németeknek ígért, hasonló nagyságrendű harckocsi- és rohamlöveg beszerzés) sem tornászná fel tartósan 2 százalékra, hiszen a fegyvervásárlás hosszú évekre elosztva kerülne be a védelmi büdzsébe.

Megjelenik továbbá a képben az az apróság, hogy az amerikai külügy pont Orbán fehér házi vizitjével azonos napra hívta tárgyalni Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt. Akiktől azt kérdezték, mintha nem tudnák a választ, hogy meg lehet-e bízni Orbánban. Merthogy 2001-ben az mondta, Magyarország amerikai vadászgépeket vesz, aztán beelőztek a svéd-brit Gripenek. Hozzátehetnénk a megbízhatóságáról ezt-azt, de minek...

A magyar miniszterelnök ezzel együtt megkapta Trumptól, amit akart. - Olyan mint én, kicsit ellentmondásos, de ez oké - dicsérte a vendéget a maga sajátos módján a házigazda. Mi pedig egyelőre nem tudjuk, milyen árat fizet majd Magyarország a kurta csevejért. Muszáj volt sietni, mert másfél év múlva az amerikaiak újra elnököt választanak, és lehet, hogy jó fejekből megint átvedlenek imperialistává. A mostani demokrata párti éllovas, Joe Biden például annak a Tom Lantosnak volt közeli barátja, aki élete utolsó éveiben - antikommunizmus ide vagy oda - rendszeresen bírálta Orbán szélsőjobbra tolódását.

cikkfeltöltő: 
GB