Előválasztási vitára MEGHÍVÓ

Pénteken lezárult a Budapesti Előválasztás első szakasza, a főpolgármester-jelöltként magukat megmérettetni szándékozók ajánlásgyűjtő ívének felvétele. A DK-MSZPPárbeszéd- Szolidaritás közössége által kezdeményezett folyamatban Horváth Csaba és Karácsony Gergely kezdték meg határidőig az ajánlásgyűjtést.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ez a barátságos verseny a lehető legteljesebb, legátláthatóbb keretek között folyjék, hogy mindannyian egyenlő feltételek mellett ismerjük meg a jelölteket. Ennek érdekében engedje meg, hogy ezúton meghívjuk a folyamat keretében megvalósított

Főpolgármester-jelölti Előválasztási Vitánkra!

A rendezvény időpontja 2019. január 20., vasárnap, 15:00

helyszíne a Hotel Flamenco (1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.)

A találkozón Horváth Csaba és Karácsony Gergely egyeztetett keretek között mérik össze elképzeléseiket, javaslataikat, moderátor közreműködése mellett.

Büszkék vagyunk rá, hogy a mi politikai közösségünk indította el először Magyarországon ezt a munkát. Ismeretlen úton járunk, de az új megközelítés mindig esélyt jelent!

Találkozzunk vasárnap, hallgassuk meg közösen az első hazai előválasztás jelöltjeit!

Számítunk megtisztelő részvételére!

Üdvözlettel:

Gy. Németh Erzsébet Kocsis-Cake Olivio

Demokratikus Koalíció Párbeszéd Magyarországért

dr. Molnár Zsolt Székely Sándor

Magyar Szocialista Párt Szolidaritás Mozgalom

 
 

cikkfeltöltő: 
GB