Brexit: utána előtt
1991 júniusában még senki sem gondolta, hogy a Szovjetuniónak már csak hat hónapja van hátra. Márciusban három állampolgár közül négy épp elfogadta és megszavazta a Mihail Gorbacsov által javasolt új elképzelést a „Szuverén Köztársaságok Megreformált Szövetségét”. Majd augusztusban a konzervatívok – akik semmilyen változtatásra sem voltak készek – sikertelen államcsínye felgyorsította a több mint hét évtizede fennálló föderáció bukását.
A hasonlóság az Európai Unióval itt ér véget. De a közérthető kérdésre magas részvételi aránnyal (72%) és egy egyértelmű eredménnyel (51,9% a kilépés párti) végződő népszavazás után, már nincs visszaút. Az elkövetkező hónapokban valószínűleg egy új miniszterelnök fog tárgyalni Brüsszellel, egy Norvégiával és Svájccal kidolgozott társulási egyezményhez hasonló, a 28-ak helyett most a 27-ekhez kapcsolódó szövetség kialakításáról.
Az Európai Unión kívül az Egyesült Királyság megmarad-e egyesültnek? Skócia, ahol a szavazók 62 %-a szeretne az Unió tagja maradni, most lehet, hogy a függetlenség mellett dönt. Angliában és Walesben a választási térkép egyértelműen kirajzolja az 1979-től Margaret Thatcher által megkezdett neoliberális politikák előrehaladtát: egyre nagyobb a szakadék szegények és gazdagok, munkások és vállalatok felsővezetői, falvak és városok, az angol vidék és a londoni elit között.
A brit ítélet után, az európai vezetők, ha továbbra is kitartanak liberális és föderációt erőltető dogmáik mellett – mint azt a francia elnök javasolja az euró zóna megerősítésével – akkor tudatosan vállalják azt a kockázatot, hogy az egész kontinensen felkorbácsolják a nemzeti érzelmeket, még kiélezettebben, mint eddig. Angela Merkel, François Hollande és Jean-Claude Juncker mind felelősek az Unió mostani zátonyra futásáért, így nem állhatnak a követelt alapvető irányváltás élén.
Fordította: Morva Judit
