Botrány a Néppártban

Az Európai Néppárt sem tud már sokáig közösséget vállalni az illiberális Orbán-rezsimmel, ezt bizonyítja többek között, hogy - miként azt a sajtó is megírta - az egyik luxemburgi EPP-s képviselő már távozásra szólította fel a Fideszt a közös képviselőcsoportból. A botrány azonban tovább folytatódott: tegnap este rendkívüli frakcióelnökségi ülésen tárgyalták a "magyar-ügyet" és támadták élesen a Fidesz képviselőit.

Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetői a zárt ülésen kemény kritikával illették Orbán Viktort, volt olyan jobboldali politikus, aki a holland szélsőséges Geert Wildershez hasonlította a kormányfőt. Tudjuk, hogy a néppártiak szinte kivétel nélkül keményen nekimentek Szájer Józsefnek, az EPP-frakció magyar alelnökének, számon kérve rajta a Fidesz vállalhatatlan, Európa-ellenes politikáját. Várható, hogy a magyarokat hamarosan kizárják a néppárt parlamenti frakciójából.

Már a jobboldal is kihátrál Orbán Viktor és a rezsimet felépítő Fidesz mögül. Ebből is látszik, hogy hamis a habonyi propaganda, amely kizárólag a baloldalt, vagy valami homályos összeesküvést láttat minden kritika mögött. A rendszer hamarosan bukni fog. Magyarországot viszont nem temetheti maga alá.

Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.