Béketüntetés a donbasszi háború ellen

Béketüntetés a donbasszi háború ellen

Budapest, 2017. február 28. kedd (MSZF)

 

      A donbasszi háború ellen tüntetnek vasárnap Ukrajna budapesti nagykövetsége előtt – tudatta a Magyar Békekör kedden.

     A 2014 óta tartó polgárháborúban több tízezer békés polgári lakos halt meg, köztük sok gyermek. A béketüntetők azt követelik, hogy a kijevi kormány fejezze be a donbaszi lakónegyedek ágyúzását, hagyjon fel a békés lakosság gyilkolásával. Vessen véget a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Donbassz katonai megszállására irányuló kísérletekkel, ismerje el Donbassz orosz lakosságának nemzeti jogait, és teljesítse a minszki megállapodás előírását a különleges státus biztosításáról.

     Az ukrán egységes nemzetállamiság erőltetése ellentétes az Ukrajnát alkotó népek, nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarság jogaival, és nemzetközi szerződésbe is ütközik – írja a Magyar Békekör.

    A XII. kerület, Istenhegyi út 84/B sz. előtt tartott béketüntetés március 5-én, vasárnap 13 órakor kezdődik. Beszédek hangzanak el. Többek között beszédet mond Csikós Sándor diplomata, és Simó Endre, a Békekör alapítója. (A helyszín a 21. busszal közelíthető meg, az Orbán tér utáni második vagy harmadik megállónál kell leszállni.)+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

 

cikkfeltöltő: 
GB