Az ellenzék fellebbez a Római-partot érintő határozat ellen

A III. kerület ellenzéki képviselői szerint egyértelmű, hogy a kerület lakosai szeretnének véleményt nyilvánítani a Római-part ügyében. Mivel a Helyi Választási Bizottság elutasította az ellenzéki képviselők népszavazási kezdeményezését az ügyben, ezért fellebbezést tesznek.

Mint ismert, a III. kerület ellenzéki képviselői népszavazást kezdeményeztek a Római-parti mobilgátról. A Helyi Választási Bizottság április 12-i határozatában megtagadta népszavazási kérés hitelesítését.

A III. kerületi ellenzéki képviselők szerint a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme évtizedek óta megoldatlan kérdés az Óbuda-békásmegyeriek számára. A folyamatosan meg-megálló, majd újrainduló tervezési folyamat 2012 óta tart. Ennek egy fontos állomása volt a 2017. március 6-án tartott lakossági fórum a
Békásmegyeri Közösségi Házban, ahol az érintett lakosság még véleményt nyilváníthatott.  Ezen az eseményen egyértelműen kimondták a Fővárosi Önkormányzat által megbízott mérnökök, hogy műszakilag mind közvetlenül a Duna-parton, mind a Nánási út és a Királyok útja nyomvonalán megépíthető az árvízvédelmi szabályoknak megfelelő védmű.

A két nyomvonalat összehasonlító szakértői értékelésről a Kortárs Építészeti Központ lesújtó kritikával élt, eszerint a Fővárosi Közgyűlés 2017. április 5-én a Fidesz-Kdnp-s képviselők szavazatával elfogadott döntése a hazai településrendezési gyakorlatnak és a nemzetközi jogszabályoknak is ellentmond.

A III. kerületi ellenzéki képviselők szerint egyértelműen kiderült, hogy a leginkább érintett III. kerületi lakosok szeretnének érdemben véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben, ezért még márciusban kezdeményezték a népszavazás kiírásához szükséges lakossági aláírások számának 25%-ról 10 %-ra történő csökkentését. A Bús Balázs által vezetett helyi testület fideszes többsége azonban fenntartotta a helyi népszavazást gyakorlatilag ellehetetlenítő szabályozást, most pedig a Helyi Választási Bizottság tagadta meg a népszavazási kérdés hitelesítését, ezért a képviselők fellebbeznek a döntés ellen.

Tarlós István és Bús Balázs félnek az érintett lakossági véleménytől, s a történtekből látszik, hogy csak akkor támogatnak bármilyen népszavazási kezdeményezést, ha az számukra politikai haszonnal jár, ellenkező esetben minden lehetőséggel megakadályozzák azt.

A képviselők remélik, hogy a népszavazás végre ki fogja kényszeríteni a III. kerületi lakosság tisztességes tájékoztatását és a normális hangvételű vitát az egyes nyomvonalakkal, műszaki megoldásokkal kapcsolatos előnyökről és hátrányokról, ide értve a kockázatokat is.

 Béres András (Párbeszéd)
 Burján Ferenc (LMP)
 Mihalik Zoltán (Együtt)
 Czeglédy Gergő, Őri László és Simonka Csaba (MSZP)
 Szanyó Miklós (Jobbik)

OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.