Atlanti provokáció
Kategória: 2016 augusztus
Írta: SERGE HALIMI
Lehetséges-e, hogy az Európai Unió NATO tagországainak vezetői egyszerűen követni akarnák José Manuel Barrosot, aki az Európai Unió elnöki posztja után átállt és Goldman Sachs lobbista lett? Kihasználták volna az Észak-Atlanti Szövetség Szervezete (NATO) csúcstalálkozóját, hogy előkészítsék a karrierváltást az amerikai fegyvergyárak tanácsadói posztjára? Nem, ez túl abszurdnak hangzik… legalábbis reméljük, hogy nem… Bár a feltételezés alig ijesztőbb, mint a júliusi varsói találkozón hozott döntés: egy új négyezer fős mozgó egységet vettnek be, vagy Lengyelországban, vagy az egyik balti országban. Lőtávolságra Szentpétervártól, az orosz flotta balti tengeri központjától.
Már most elképzelhetjük az orosz vezetők felháborodását, amikor a NATO, az a hidegháború korszakából örökölt szervezet, amely a Szovjetunió[1] eltűnésével szintén megérdemelte volna, hogy eltűnjön, épp ott tartja az ülését, ahol a Szovjetunió vezetésével 1955 májusában aláírták a Varsói Szerződést. És hát az sem segít feloldani a hangulatot, hogy Curtis Scaparrotti amerikai tábornok az európai NATO erők új vezetője bejelentette:„a parancsnoki felépítésnek elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy az átmenet a béke, a provokáció és a nyílt ütközés között természetes módon[2]” jöjjön létre. Még hogy provokáció? Mikor az ukrán elnököt, Petro Porosenkót, akinek az országa hadüzenet nélküli háborúban áll Oroszországgal, képesek voltak meghívni a lengyel fővárosba, miközben országa nem is tagja a NATO-nak?
Ott pedig hallhatta, amint az amerikai elnök újra bejelentette: „egyértelműen támogatjuk az ukrán erőfeszítéseket, hogy megvédjék országuk szuverenitását és területi épségét az orosz agresszióval szemben”. Fordítás: a nyugati országok Moszkva ellenes szankcióit fenn fogjuk tartani „mindaddig, amíg Oroszország nem teljesíti tökéletesen a Minszki megállapodásból ráeső feladatokat[3]”. Washington és szövetségesei továbbra is egységesen kifelejtik Ukrajna lépéseinek szerepét a Krím félsziget annektálásában, és a minszki megállapodás be-nem-tartásában is.
Miért kell fenntartani a feszültséget Európa országai és Oroszország között? Washington számára ez lehetővé teszi, hogy megelőzze az régió országai közötti közeledést. A „Brexit” után pedig biztosítja, hogy leghűségesebb szövetségese, az Egyesült Királyság továbbra is szorosan kötődjön katonailag az öreg kontinenshez. Berlin, ahol épp most növelték meg a katonai költségvetést, a maga részéről úgy ítéli meg, hogy „ha nem történik komoly változás, akkor Oroszország az előre látható jövőben komolyan veszélyeztetni fogja kontinensünk biztonságát[4]”. Ez a megállapítás mondjuk a NATO-ra is érvényes…
Az atlanti szövetség dob pergését túlharsogták azonban egyéb zajok. Barack Obamának le kellett rövidítenie európai útját, mert Dallasban rendőröket lőttek le. François Hollande pedig alig néhány órával a nizzai öldöklés előtt fodrásza béréről értekezett a Július 14-dike alkalmával tartott beszédében, meg sem említve a varsói csúcstalálkozót, amelyben Franciaország vállalta, hogy az Oroszország határaihoz tartó csapatfelvonulásban ő is részt vesz.
Fordította: Morva Judit
[1] Régis Debray: La France doit quitter l’OTAN , [Nyílt levél Hubert Védrine volt külügyminiszternek: Franciaország hagyja el a NATO-t], Le Monde diplomatique, 2013. március, a magyar kiadásban 2013. június http://www.magyardiplo.hu/index.php/component/content/article?id=1201
[2] Idézi a The Wall Street Journal, New York, 2016. július 11.
[3] A Minszki Megállapodás célja, hogy véget vessen a kelet ukrajnai konfliktusnak - lásd Igor Delanoë: L’Ukraine entre guerre et paix , Le Monde diplomatique, 2015. március
[4] A német hadvédelem fehér könyve, idézi a Le Figaro, Párizs, 2016. július 14.
