80 éve, 1937. január 13–14-én látogatott Thomas Mann hatodik alkalommal – egyben utoljára – Budapestre.

80 éve, 1937. január 13–14-én látogatott Thomas Mann hatodik alkalommal – egyben utoljára – Budapestre.

A Szép Szó szervezésében, a Magyar Színházban tartott felolvasást: az akkor még novellának készülő, utóbb regénnyé formálódó Lotte Weimarban című művéből olvasott fel egy fejezetet. A világhírű német író köszöntésére József Attila - A Szép Szó szerkesztőjeként - alkalmi költeményt is írt (Thomas Mann üdvözlése), azt azonban a rendőrség tiltása miatt nem mondhatta el Mann felolvasóestjén.

Az eseményről szóló emlékező írásunkat ide kattintva tekintheti meg.

Ebben Thomas Mann látogatásainak részletei, valamint József Attila köszöntő verse után válogatást olvashat az 1937-es budapesti látogatásról szóló korabeli, bő terjedelmű sajtóbeszámolókból.

VIDEÓK

A MÚZSÁKAT LELÖVIK, UGYE?

 

2016-ban lezárult A múzsákat lelövik, ugye? című első világháborús beszélgetéssorozatunk újabb évada, melynek során érdekes és tanulságos beszélgetéseknek lehettek tanúi vendégeink. Ha nem tudott velünk tartani, de szívesen hallana az első világháborús reklámokról, "zsidókérdésről", a hadigazdálkodásról és a sztrájkokról, a női szerepek alakulásáról, az alábbi videókon visszanézheti előadásainkat.

Az egyes beszélgetések rövid leírását a címre vagy ide kattintva érheti el.

Az első évad videóit itt találja.

1.

2016. március 30. - VIDEÓ

Átalakuló fogyasztás, reklámok, hirdetések

 

Résztvevők:
Török Róbert történész-muzeológus, igazgatóhelyettes (MKVM)
S. Nagy Anikó történész-muzeológus, ny. igazgatóhelyettes (MKVM)

 

2.

2016. április 27. - VIDEÓ

Középosztály-probléma és "zsidókérdés"

Résztvevők:
Bihari Péter történész
Gyáni Gábor történész

3.

2016. május 25. - VIDEÓ

Technikai fejlődés

Résztvevők:
Gábor Zsolt (Postamúzeum)
Kiss László (Közlekedési Múzeum)

 

4.

2016. szeptember 28. - VIDEÓ

A női szerepek változásai

Résztvevők:
Géra Eleonóra egyetemi docens (ELTE-BTK)
Zalai Katalin, nyugalmazott levéltárigazgató (PIL)

 

5.

 

2016. október 19. - VIDEÓ

Hadigazdálkodás

Résztvevők:
Bódy Zsombor történész, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pogány Ágnes történész, egyetemi docens, Corvinus Egyetem

 

6.

2016. november 30. - VIDEÓ

Munkáskérdés, szakszervezetek, sztrájkok

Résztvevők:
Bódy Zsombor történész, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Varga Lajos történész, az MTA doktora, Politikatörténeti Intézet

EMLÉKEZTETŐ

Anno Filmklub / 6. vetítés - Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét

 

2017. január 18-án (szerdán) 17:30-kor kerül sor filmklubunk korábban elmaradt vetítésének pótlására. Az ötödik pecsét mélyen drámai történet, amelynek még legkisebb szerepeiben is ikonikus művészeket láthatunk.

 

Vendégünk: PAKSA RUDOLF történész

A filmről itt olvashat bővebben...

Üdvözlettel:

Prosinger Lívia

Politikatörténeti Alapítvány
1054 Budapest, Alkotmány u. 2.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.