2020, március 26 - 08:28 Sajtószemle

Koronavírus: már 84 cégnél van kint a honvédelem

Az Operatív törzs szerdai sajtótájékoztatója percről percre

·         A Mol fertőtlenítőszert fejlesztett ki, ami tárgyakra és emberi bőrre is alkalmas. Ebből napi 50 ezer litert termelnek.

·         A honvédelmet már 84 nagyobb vállalathoz kivezényelték, emellett 15 nagyvárosban segítik a járőrőzést is.

·         Bővítik az intenzív osztályok kapacitását. A kiskunhalasi mobil kórházba már megérkeztek a lélegeztetők is. A Hungexpo termében 330 ágyas kapacitás van, de az utóbbi kettőt csak akkor fogják használatba venni, ha a normál kórházi kapacitások nem lesznek elegendőek.

·         Müller Cecília tisztifőorvos szerint a WHO ajánlása szerint egy embert kétszer vizsgálnak meg. Csak ritka, de indokolt esetben végeznek háromszor tesztet.

·         A külföldi beszerzéseken túl a hazai gyártókapacitást is használjuk a védekezésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint.

·         Azzal, hogy kiépítjük a hazai alapanyag- és késztermékgyártó kapacitásokat – amire korábban csak mérsékelten volt szükség –, a gazdasági visszaesést is mérsékeljük, tette hozzá az államtitkár.

·         Az idősotthonokban is fontos a távolságtartás, nem elég a látogatási tilalom.

·         157 esetben volt már szabálysértési feljelentés Magyarországon a karantén elhagyása miatt.

·         Jelenleg 6 ember szorul intenzív kezelésre.

 

https://index.hu/belfold/2020/03/25/operativ_torzs/

 

A Bizottság és az EP is foglalkozik már a koronavírus-törvénnyel

Az Európai Bizottság alapos figyelemmel kíséri a magyar felhatalmazási törvény tervezetét - jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság szóvivője szerdán. Az Európai Bizottság tagjai is tárgyaltak szerdai ülésükön a jogszabálytervezetről, ami az elmúlt időszakban komoly aggodalmakat vetett fel, tette hozzá.

 

Eközben az Európai Parlamentben is egyre nagyobb viharokat kavar a tervezet. Deutsch Tamás, az Fidesz EP-delegációjának vezetője például elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja  azt a sajtóközleményt, amelyben a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos aggályait fejezi ki az EP állampolgári jogi, belügyi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) elnöke, Juan Fernando López Aguilar.

 

Az EP szakbizottságának nevében kedden nyilvánosságra hozott dokumentum elismeri, hogy "a tagállamok felelőssége, hogy ebben a nehéz időszakban védelmükről gondoskodjanak." De a felhívja a figyelmet arra is, hogy

az intézkedéseknek minden esetben biztosítaniuk kell az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokratikus alapelvek érvényesülését.

Mivel a szakbizottság aggasztónak találja a vészhelyzet kiterjesztését, arra kéri az Európai Bizottságot, vizsgálja meg, a felhatalmazási törvény összhangban áll-e az EU alapszerződésének 2. cikkével, amely a demokrácia és az emberi jogok tiszteletét írja elő.

A közlemény miatt Deutsch levélben fordult az EP elnökéhez, David Sassolihoz, melyben azt írja: 

Gyalázatos, hogy a halálos koronavírus járvány közepette, amely több millió európai életét fenyegeti, az Európai Parlament szakbizottsága ahelyett, hogy idejét és intellektuális képességeit a megelőzés és az európai emberek életének védelmében hasznosítaná, hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt.

 

https://index.hu/kulfold/eurologus/2020/03/25/ep_tiltakozas_felhatalmazasi_torveny_libe_deutsch/

 

New York kormányzója: Válasszák ki azt a 26 ezer embert, aki meghaljon!

A leginkább érintett keleti parton azonban nehezen bírja az egészségügyi ellátórendszer a megnövekedett terhelést. Hétfőn New York polgármestere, Bill de Blasio azt mondta, ha a New- York-i kórházak nem kapnak segítséget, akkor az ellátásban már csak ezt a hetet tudják megoldani.

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo kedden egy újonnan kialakított karanténkórházban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 140 ezer kórházi ágyra van szüksége az államnak a várható koronavírusos megbetegedések miatt. Szerinte a szövetségi forrásokból először New York államot kellene segíteni, ezután lehetne allokálni a többi támogatást más államokba, hiszen New Yorkban 25 665 regisztrált fertőzöttet tartanak számon az államban (a sajtótájékoztató idején). Cuomo azt mondta:

A feje tetejére fogom állítani ezt az államot, hogy legyen annyi kórházi ágyunk, amennyi kell, de szükségünk lesz egészségügyi dolgozókra is az ágyak mellé,

valamint hozzátette, hogy 30 ezer lélegeztetőgépre is szükségük van az eredményes küzdelemhez. A kormányzó elmondta, hogy az állam már gyártott 7 ezer készüléket, de 30 ezer kell 14 napon belül, mert „az fog élet és halál között dönteni”, hogy ezek rendelkezésre állnak-e. A még szükséges lélegeztetőgépeket pedig a szövetségi kormánynak kellene biztosítania a kormányzó szerint.

 

https://index.hu/kulfold/2020/03/24/new_york_kormanyzoja_valasszak_ki_azt_a_26_ezer_embert_aki_meghaljon/

 

Koronavírus: fertőtlenítőszer-gyártásra álltak át a MOL egyik gyárában

Közben honvédelmi irányító törzsek jelentek meg a Telekomnál, a Tesconál, a CBA-nál és a Richternél is. Az Operatív Törzs szerdai tájékoztatója.

 

https://hvg.hu/itthon/20200325_Koronavirus_fertotlenitoszergyartasra_allnak_at_a_MOL_egyik_gyaraban

 

Romániában már csak kivételes esetben lehet az utcára lépni

Romániában szerda délben életbe léptek a kijárásra vonatkozó, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó szigorítások, amelyek betartását rendőrök, csendőrök és katonák ellenőrzik az utcákon.

 

https://hvg.hu/vilag/20200325_Romaniaban_mar_csak_a_legszuksegesebb_esetben_lehet_az_utcara_lepni

 

Bojár Gábor: Nem a 2008-as, hanem az 1929-es válsághoz lesz mérhető az idei

Nem baj, ha lassul a növekedés, de rossz válasz volna, ha egy bezárkózó világ lenne a következmény – véli a Graphisoft alapítója.

https://hvg.hu/gazdasag/20200325_Bojar_Gabor_valsag_1929_2008_koronavirus

 

A mezőgazdaságot is sújtja a járvány, de az élelmiszer-ellátás nincs veszélyben

Az agrárium importigényes és sokat exportál, ezért jelenleg a szállítmányozásban tapasztalható fennakadások jelentik a legnagyobb problémát.

https://hvg.hu/gazdasag/20200325_A_mezogazdasagot_is_sujtja_a_jarvany_de_az_elelmiszerellatas_nincs_veszelyben

Simonka György ráugrott a veszélyhelyzetre

A megvádolt képviselő egyenruhában, a Dél-Békési Mentőcsoport nevével felcímkézett fertőtlenítőszert osztogat a Viharsarokban, miközben a polgármesterek vért izzadnak.

Huszonnégyezer liter fertőtlenítőszert osztott szét az elmúlt napokban a Dél-Békési Mentőcsoport alapítványa, ennek minden mozzanatát fotókkal dokumentálták, a flakonokra a csoport nevével ellátott címkét ragasztottak, a fényképeken szinte kivétel nélkül ott feszít egyenruhában Simonka György, akinek másfél milliárd forintos költségvetési csalása miatti büntetőeljárása januárban indult.

https://hvg.hu/kkv/20200325_Simonka_Gyorgy_raugrott_a_veszhelyzetre

Megvannak a hitelmoratórium részletszabályai: tilos kamatos kamatot kivetni

Kihirdette a kormány a Magyar Közlönyben a korábban bejelentett fizetési moratóriumra vonatkozó részletszabályokat.

https://hvg.hu/gazdasag/20200325_koronavirus_hitelmoratorium_magyar_kozlony_reszletszabalyok_kormanyrendelet

 

Annyi fogorvosi rendelő zárt be, hogy hatóságilag kell kijelölni a sürgősségi ellátást végzőket

Megyénként egy-két rendelőt kell hatóságilag kijelölni, ahol a sürgős eseteket ellátják – írta Kásler Miklós miniszter a fogorvosoknak. A levélben tételesen felsorolta azt is, mi számít sürgős esetnek. A fogászatra érkezőket is szűrni, és szükség esetén tesztelni kell koronavírusra.

 

https://hvg.hu/itthon/20200325_fogaszat_hatosagi_kijeloles_megye_koronavirus_kasler

 

A SZÁMOK AZT MUTATJÁK, HOGY TOVÁBBRA IS JÓCSKÁN ALULBECSÜLJÜK A FERTŐZÉSES ESETEK SZÁMÁT MAGYARORSZÁGON

Korábbi cikkünkben amellett érveltünk, hogy a halottak és az igazolt esetek aránya alapján jóval elterjedtebb lehet a koronavírus Magyarországon, mint gondolnánk. Időközben tovább emelkedett az igazolt esetek, az elhunytak és az elvégzett mintavételek száma is. Ebben a cikkben frissített és részletesebb adatelemzést közlünk, és tisztázunk néhány félreértést.

Amikor Magyarországon bekövetkezett a negyedik koronavírus okozta haláleset, arról írtunk, hogy nálunk sokkal kevesebb igazolt fertőzéses esetre jutott négy haláleset, mint más országokban. Ausztriában például 1646 igazolt esetnél, Lengyelországban 177 igazolt esetnél érte el a négyet az elhunytak száma, miközben Magyarországon ez 85 igazolt esetnél következett be.

Mostani cikkünk három megállapítást tesz:

·         továbbra is nagyon alacsony az igazolt esetszám a halálozások számához képest;

·         továbbra is nagyon alacsony az összesen elvégzett tesztek száma;

·         ezek alapján azt feltételezzük, hogy más országokhoz képest továbbra is alábecsüljük a koronavírus elterjedtségét Magyarországon.

https://qubit.hu/2020/03/25/a-szamok-azt-mutatjak-hogy-tovabbra-is-jocskan-alulbecsuljuk-a-fertozeses-esetek-szamat-magyarorszagon

 

Az orvos, aki feladta kórházi állását, hogy életeket mentsen – dr. Patay Gábor és a Cservölgy Major

Nógrádban járunk, jó órányira Budapesttől, Herencsény határában. Amikor a fővárosban napsütés és öt fok, itt hó és ugyanaz mínuszban. Dr. Patay Gáborhoz – vagy ahogy a helyiek hívják, az Őrült Hegyidoktorhoz – igyekszünk, akivel már egyszer, néhány évvel ezelőtt összehozott minket a véletlen: ő az, aki sebészként a tüneti kezelés helyett pár éve már a megelőzésre fókuszál. Antibiotikum- és vegyszermentes élelmiszert akar adni az embereknek, úgyhogy a műtőt egy 230 hektáros birtokra cserélte.

Ha lenne egy, a feladatra alkalmas Tisztifőorvos, akkor ma már

 – lennének első-, másod- és harmad- vonalbeli kórházak, kereszt-kontamináció nélkül. Most sikerül az összes egészségügyi intézménybe bevinni a koronavírus fertőzést a teljes hozzá nem értés miatt. Az olasz tapasztalatok alapján az Eü személyzet 10-15%-a az első két-három napon belül elkapja a vírust, nagy része nem lesz ugyan beteg, de gond nélkül fertőz. Ez jelenleg már kb. 2-3 hete így történik nálunk.

– lennének védőfelszerelések. Minden híresztelés és hazudozás ellenére nincsenek. Vagy el vannak dugva valahová. Hatvanban, Jászberényben, Szegeden, Szombathelyen, Győrben dolgoznak olyan kollégák az intenzív osztályon, akik 3-5 maszkot, kettő-öt köpenyt kaptak 3 hete!!! Ez az első egy-két nap elhasználódott. Azóta új nem érkezett. Majd egyszer megérkezik…

– ha lennének védőfelszerelések, akkor annak használatára (hogyan vegyük fel, vegyük le önmagunk megfertőzése nélkül) lennének tanfolyamok, gyakorlatok MÉG NEM ÉLES helyzetben. Ilyenről nem is hallottunk, csak elvétve, az is az osztályvezető orvosok leleményessége miatt történt.

– külön betegforgató brigádok kellenek az olasz és spanyol tapasztalatok alapján, akik folyamatosan szkafanderben forgatják a hasonfekvő betegeket (az ARDS-es állapotban levő betegeknél ez a bevált lélegeztetés: óránként vagy sűrűbben meg kell forgatni, különben elveszítjük őket). Ezt a kezelő személyzet nem tudja csinálni, nincs rá ideje, plusz nem is igényel szaktudást, csak védő felszerelést – magyarul nem egészségügyi végzettségűek is tudnák csinálni minimális gyakorlást követően, ezzel életeket mentve. Nincsenek ilyen brigádok.

– mozgó mintavevő egységek működnének, akik kimennek a gyanús betegekhez. Jelenleg a beteg kószál keresztbe-kasul a különböző intézetekben, míg talál valakit a sürgősségin, aki mintát vesz. Ez nem sürgősségi feladat, és oda tilos lenne bemenni fertőzés-gyanús betegnek. De most bemegy. Akik ott fekszenek, azok valószínűleg nem koronavírus fertőzöttek voltak. Eddig. Néhány ilyen mintavétel után majd azok lesznek.

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgxwHMZHmLTjZQjhcSnMHmMDNjKdB

 

A gyógyszertárban végkimerülésig dolgoznak, vagy amíg el nem kapják a vírust

Egy vidéki súlyponti kórház gyógyszertárában jól látni az elképesztő nyomást, amely alatt az egészségügyben dolgozók állnak. Hatan próbálnak kiszolgálni mintegy százezer embert, ha azonban megfertőződnek, mindenki ellátása veszélybe kerül.

 

https://hvg.hu/360/20200325_A_gyogyszertarban_vegkimerulesig_dolgoznak_vagy_amig_el_nem_kapjak_a_virust#utm_source=hvg_

 

Egy gyógyszertár munkatársai is elkapták a koronavírust Gárdonyban

Mindenki jól van a tájékoztatás szerint, de a fertőzésveszély miatt zárva tartanak.

 

https://hvg.hu/itthon/20200325_Egy_gyogyszertar_munkatarsai_is_elkaptak_a_koronavirust_Gardonyban

 

Ez a Nobel-díjas kémikus azt üzeni: maradj otthon, de ne aggódj, nem olyan rossz a helyzet!

Michael Levitt se nem orvos, se nem epidemiológus, az utóbbi hónapokban mégis kínai emberek milliói ismerték meg a nevét a koronavírus-járvány egyik legoptimistább szakértőjeként. 

A Stanford Egyetem biofizikus oktatója 2013-ban kapott Nobel-díjat kollégáival együtt a komplex kémiai rendszerek többszintű modelljének kifejlesztéséért. Mivel feleségével, a kínai művészetet kutató Shoshan Broshsal együtt életük egy részét Kínában töltik, barátaiktól személyesen is értesültek a koronavírus-fertőzés januári pusztításáról és a szigorú korlátozó intézkedésekről. 

„Amikor megírták nekünk, milyen nehéz helyzetben vannak, úgy döntöttem, jobban beleásom magam a számokba, hátha levonhatok valamilyen következetetést” - mondta Levitt az izraeli calcalistech.com-nak. Hupej tartományban, a járvány akkori gócpontjában naponta 30 százalékkal nőtt a fertőzési arány. „Ijesztő volt. Nem vagyok influenzaszakértő, de értek a számokhoz, és ez exponenciális növekedést mutatott. Ilyen terjedéssel 90 napon belül mindenki megfertőződött volna a világon.”

Február elején naponta 1800 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Hupejben, és alig egy héttel később ez a szám 4700-ra nőtt. „Február 7-én aztán az új fertőzések száma lineárisan csökkenni kezdett. Egy héttel később ez történt a napi új halálesetek számával is” - mondta Levitt, aki ebből arra következtetett, hogy Kínában két héten belül javulni fog a helyzet. 

Három héttel később Levitt arról beszélt a kínai sajtóban, hogy becslése szerint a koronavírus nagyjából 80 ezer embert fog megfertőzni, és 3250 ember halálát fogja okozni Kínában. A becslése pontosnak bizonyult: március 25-én 81218 regisztrált fertőzöttnél és 3281 halálesetnél tartottak.

 Kínában már tényleg alig-alig találnak új fertőzöttet, most éppen azért küzdenek, hogy ne terjedjen tovább a vírus az olyan országokból érkező emberek miatt, ahol még a járvány korábbi szakaszában vannak. Hétfőn 78 új fertőzést regisztráltak, közülük 74-en érkeztek külföldről. Vuhanban, ahonnan a vírus tavaly év végén terjedni kezdett, hétfőn egy újabb esetet regisztráltak, miután öt napon keresztül nem számoltak be egyetlen újabb fertőzöttről sem. 

Szerinte már látszik a javulás

https://444.hu/2020/03/25/ez-a-nobel-dijas-kemikus-azt-uzeni-maradj-otthon-de-ne-aggodj-nem-olyan-rossz-a-helyzet

 

Pécsi időseknek fog segíteni az MSZP elnöke

Önkéntesnek áll Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, aki jövő héttől részt vesz a pécsi önkormányzat által indított PAPI – Program A Pécsi Idősekért programban. Erről kedden beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor arról volt szó, hogy milyen lehetőségei lesznek az ellenzéknek a felhatalmazási törvény elfogadása után.

A pécsi program célja, hogy az idős, egyedülálló embereknek ne kelljen elmenniük bevásárolni vagy a gyógyszertárba, helyette aki igényli, annak hetente kétszer megveszik és kiszállítják a szükséges dolgokat.

https://444.hu/2020/03/25/pecsi-idoseknek-fog-segiteni-az-mszp-elnoke

 

Ami most történik az oktatásban, megmutatja, mekkora zsákutca a NAT2020

pedagógusok és diákok perpillanat épp közösen merülnek el a digitális tanulási platformok egzotikus világában – túl sok segítséget pedig ehhez az oktatási kormányzattól nem kaptak, az átállásra ugyanis rettenetesen kevés volt az idő, az Oktatási Hivatal oldalain pedig elég kusza volt az igénybe vehető szakmai anyagok listája.

Ha valamit a jelenlegi helyzetből tehát tanulni lehet, akkor az ez:

az új Nemzeti alaptantervnek muszáj lenne reflektálnia a folyamatosan feltáródó hiányosságokra.

Most, amikor épp végignézzük élesben, hogy hogyan teljesítenek diákok és pedagógusok a digitális oktatás világában, talán megfontolandó lenne, hogy a begyűjtött tapasztalatok, szükségletek és meglátások mentén korrigálni a gyönyörű szép új NAT-ot is.

Lenne erre esély, ha az oktatási kormányzat kivételesen értene a kialakult helyzetből, és a megszokott gyakorlatot (a szakmai érvek teljes elutasítását) levetkőzve próbálna konstruktívan építkezni abból, ami most van.

Mert ne legyenek azért illúzióink: a digitális oktatásra való hirtelen átállás nem móka és kacagás, és a hatása sem lesz az. Egy dolgot ugyanis már most láthatóan nem tud kiküszöbölni, sőt, várhatóan még tovább növel majd.

Az oktatáson belüli egyenlőtlenségeket.

Mert a jelenlegi helyzetben persze sok helyen megoldható az átállás a digitális oktatásra. Sok helyen viszont nem az – csak erről nem beszélünk eleget.

Arról, hogy mi van azokkal a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik mélyszegénységben élnek, és semmilyen technikai eszközük nincs, hogy követni tudják a tanórákat (és mondjuk emiatt a szüleik sétálhatnak be az iskolába, hogy átvegyék a feladatokat a tanítónőtől, hallottam ilyen példát is a múlt héten még).

Ők elvesznek ebben a digitális térben, újabb hátrányt halmoznak fel, amit ugyan mikor és hogyan fognak ledolgozni?

És mi a helyzet a speciális nevelési igényű gyerekekkel? A különböző beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekkel? Velük mi lesz, velük ki törődik?

A helyzet az, hogy bár a digitális oktatás persze nagyon sok diák számára lehetőség arra, hogy valamilyen formában folytassák és megpróbálják befejezni a tanévet (bár azt még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a vége). Ám rengeteg olyan diák is van, akiket ez a helyzet egy légüres térbe taszít, ahonnan rettenetesen nehéz lesz visszajönni.

https://merce.hu/2020/03/25/ami-most-tortenik-az-oktatasban-az-mutatja-meg-mekkora-zsakutca-a-nat2020/

 

Károly herceg is megfertőződött a koronavírussal

Elkapta a koronavírust a brit trónörökös. II. Erzsébet királynő 71 éves fia enyhe  tünetekkel karanténban van – írta a BBC.

Károly herceg felesége, Kamilla cornwalli hercegné tesztje negatív lett, de mindketten elkülönítve a skóciai Balmoral kastélyában tartózkodnak.

II. Erzsébetet legutóbb március 12-én látta.

Egyelőre nem tudni, hogy a 71 éves Károly herceg kitől kaphatta el a fertőzést.

A királyi ház közleménye szerint „a walesi herceg koronavírustesztje pozitív lett. Enyhe tünetei mellett közérzete jó, otthonról dolgozik az utóbbi napokban, a megszokott módon.” 

 

https://index.hu/kulfold/2020/03/25/koronavirus_pozitiv_lett_karoly_herceg_tesztje/

 

Hidvéghi Balázs: Kiábrándító az EP járványügyi ténykedése

KIOKTATÁS ÉS CSATÁROZÁS HELYETT MINDENKINEK AZ EURÓPAIAK VÉDELMÉN KELLENE DOLGOZNIA, MONDJA AZ EP-KÉPVISELŐ

Judi Tamara (Brüsszel) Magyar Nemzet

A türelmem utolsó cseppjére is szükség van ahhoz, hogy nyomdafestéket tűrő módon reagáljak a történtekre. Elképesztő ugyanis, hogy mi minden energiánkkal a polgárok védelmén, a járvány leküzdésén dolgozunk, míg liberális és baloldali politikusok ebben a helyzetben is Magyarország támadásával és kioktatásával vannak elfoglalva. Ilyen politikus Juan Fernando López-Aguilar, a LIBE spanyol szocialista elnöke is – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Hidvéghi Balázs azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament Állampolgári Jogi (LIBE) Bizottságának elnöke nemrég közleményben bírálta a hazai koronavírus-törvényt. A Fidesz európai parlamenti képviselője arra is emlékeztetett: egykor López-Aguilar volt az, akinek a fejéből kipattant a migrásvízumok ötlete, az erről szóló EP-jelentést ő jegyezte, így nem újdonság, hogy bírálja a magyar kormányt.

– Szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg a barát. Véleményem szerint ez egy-egy intézményre is igaz lehet. Az Európai Parlament eddigi járványügyi ténykedése ugyanis minden képzeletet alulmúlt. Egyszerűen kiábrándító! Segítség helyett kioktatást kapunk az EP-től – hangoztatta Hidvéghi Balázs, egyúttal arra figyelmeztetve: pedig az Európai Unió jelenleg történelmi lehetőség előtt áll, bizonyíthatná, hogy igenis képes segíteni, hozzá tud tenni a tagállami intézkedésekhez. – Nyilvánvaló, hogy Olaszország és Spanyolország óriási bajban vannak. Az olaszoknak mégis Oroszország, és a náluk nagyságrendekkel szegényebb Kuba nyújt segítséget. Brüsszelnek is inkább ezen kellene dolgoznia – szögezte le az EP-képviselő.

 

https://magyarnemzet.hu/kulfold/hidveghi-balazs-kiabrandito-az-ep-jarvanyugyi-tenykedese-7928153/

 

Veszélyhelyzetes viszonyok

A SZEREPZAVAROS ELLENZÉK SAJÁT FAKE NEWS SAJTÓJA ÉS KOTNYELES ÉRTELMISÉGE FOGLYÁVÁ VÁLT

Szánthó Miklós Magyar Nemzet

Tényleg kezd beleőrülni ebbe az egészbe az ellenzék. Mármint abba, hogy csak nem akar egy olyan válság rátalálni a jelenlegi kormányzatra, amit az ne tudna kezelni. Mert legyünk akkor kérlelhetetlenül őszinték: a balliberális pártok – inkluzíve a bőrjakósodott Jobbik – valódi problémája a jelenlegi koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az, hogy a Fidesznek kétharmada van.

Nem több, nem kevesebb. Én készséggel próbálom elhinni, hogy ha tehetnék, tennének ők a járvány okozta káros hatások és mellékhatások ellen, de egész egyszerűen a „cső végén” csak az jön ki hetek óta, mintha valóban a vírusnak szurkolnának. És bár ezt természetesen kikérik maguknak, mindenki – ők is – jól értik e sugalmazás mögött kikandikáló tartalmat: „bármi, csak ne a Fidesz!”

https://magyarnemzet.hu/velemeny/veszelyhelyzetes-viszonyok-7926728/

 

Tanulságok járvány idején

VAKMERŐ KALANDOZÁS AZ ÉLET ÉS AZ ÉLETTELEN HATÁRMEZSGYÉJÉN SZENT ÁGOSTONNAL

Bayer Zsolt Magyar Nemzet

kik azok az idióta, közveszélyes gazemberek, akik ma, szapora halálok idején azzal vannak elfoglalva: vajon Orbán diktatúrát épít-e ki éppen Magyarországon? Vannak ilyenek szép számmal, az ausztriai zöldektől a cseh hülyéken át a hazai ellenzékig. Jó és üdvös lesz nem elfeledkezni róluk. Önvédelemből.

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/tanulsagok-jarvany-idejen-7926983/

 

Gumigerincűek

Gondolná az egyszerű ember, hogy ha már neki áldozatokat kell hoznia, komoly lemondásokkal jár a koronavírus elleni védekezés, akkor ez igaz mindenkire. Mondjuk, az ellenzékre. De nem

Kacsoh Dániel Magyar Nemzet
 

Ők ugyanazt csinálják, mint békeidőben. Diktatúráznak, hisztériáznak és rohangálnak Brüsszelbe panaszkodni. Hiába arat világszerte az ismeretlen ellenség, s kényszeríti válsághelyzetbe a magyar lakosságot és gazdaságot is, a „valódi többség” arcai csak felrakták ugyanazt a lemezt, amelyet tíz éve pörgetnek. A címe: önkényuralom épül.

Mi is történt az Országgyűlésben? A kétharmados többséggel, tehát kellő felhatalmazással rendelkező kormányerő a rendkívüli helyzetre való tekintettel rendkívüli jogköröket kért azoktól, akiknek csak a szájuk jár, illetve – mint Gyurcsányné – mondjuk, látszatadományokkal segítik az egészségügyi dolgozókat. S bár a megszólítottak konstruktivitást színlelve napokig ezt ígérték, végül mégsem adták meg a szükséges voksokat.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200324-gumigerincuek

 

Mától tilos kivinni az országból a malária gyógyszerének hatóanyagát, mert jó lehet a koronavírus ellen is

Patikában is gyártható gyógyszer alapanyagok közé sorolta a malária ellen alkalmazott orvosság hatóanyagát, a hydroxychloroquint a hazai gyógyszerhatóság, egyben megtiltotta kivitelét az országból.  A döntés indoklásában olvasható, hogy a „hydroxychloroqiune-sulfat hatóanyag és az annak felhasználásával gyártott gyógyszerek alkalmazása szükséges lehet a COVID-19 megbetegedések gyógyításához, ezért a külföldre történő kivitelük olyan ellátási zavart idézhet elő, ami akadályt jelenthet a COVID-19 megbetegedések gyógyításában, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvásában.” Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet(OGYÉI) exporttilalma hat hónapra szól.
 

A szert a hazai patikák  Delagil néven forgalmazzák, ám a járvány kezdete óta megnőtt iránta a kereslet, Magyarországon hetek óta hiánycikk. Lapunknak egy gyógyszerész azt mondta: a hatóanyagból por formájú szert tudnak készíteni a gyógyszertárak. Úgy tudjuk van olyan patika, amely már rendelt is az exporttilalom alá vont hatóanyagból.  

 

https://nepszava.hu/3072188_matol-tilos-kivinni-az-orszagbol-a-malaria-gyogyszerenek-hatoanyagat-mert-jo-lehet-a-koronavirus-ellen-is

 

Ismerősöktől, szülőktől kér védőfelszerelést a gyerekorvos – permetezőmaszkot már kapott

Miközben a kormány minden nap azt ismételgeti, hogy van elég védőfelszerelés, egy nagykanizsai gyerekorvos végső kétségbeesésében egy Facebook-bejegyzésében ismerőseitől, szülőktől kért segítséget.

 

Megkerestük a doktort, aki elmondta, három betegétől kapott maszkot, például olyat, amit eredendően permetezéshez lehet használni, s többektől kapott ígéretet, hogy további védőfelszerelést juttatnak el hozzá. Az államtól azonban még mindig nem kaptak segítséget, leszámítva azt a három, FFP1-es – vagyis nem megfelelő szűrésű – maszkot, amelyet a járvány kezdetekor kiosztottak a háziorvosoknak. Azokból a védőfelszerelés-szállítmányokból sem jutott nekik, amelyeket a miniszterelnök jelentett be hétfőn, egyelőre nem is kaptak értesítést, mikor számíthatnak rájuk.  

 

https://nepszava.hu/3072192_ismerosoktol-szuloktol-ker-vedofelszerelest-a-gyerekorvos--permetezomaszkot-mar-kapott

 

Ungváry Rudolf A visszaszámlálás kezdete

Az ország mai urai a felhatalmazási törvénnyel csak folytatják, amit 1998 óta tesznek. Egyre tökéletesítik a demokrácia paravánja mögött az egykori, immár „klasszikus” fasizmus-nemzetiszocializmus modernizált rendszerét. 

 

Az új változat az egykori politikai mutációja. A biológiai mutációk hordozói megváltozott genetikai szerkezettel rendelkeznek. Az orbáni politikai mutáció aktoraiban ez abban nyilvánul meg, hogy nem is képesek magukat azonosítani a klasszikus változattal. Az eredetihez képest ugyanis teljesen megváltozott a szellemi „örökítő anyaguk”, esetükben a magukról alkotott tudatuk, miközben ugyanazok a céljaik, ugyanarra az életmódra törekszenek – az erő, a vezériség, az egyneműsítés érvényesítésére, az állam és a kultúra teljes megszállására és birtoklására. És kizárólag a saját javukra. Miközben meg vannak győződve, hogy „demokraták”. Tökéletes megoldás. Így lesz a nem demokráciából „demokrácia”. A hazugságból igazság. A fasizmusból meg „emberarcú”.

 

https://nepszava.hu/3072132_a-visszaszamlalas-kezdete

 

Bonta Miklós Meg vagyunk mentve?

A kormány gondol az egészségünkre, ami egy világjárvány idején, a betegségek  diagnosztizálásának, kezelésének időszakában el is várható tőle. Bár az elmúlt évtized mulasztásai aligha feledhetők, s azok következményeivel igazából csak most fogunk szembesülni, az azért szívmelengető, hogy Orbán Viktor ezúttal sem feledkezett meg a szívéhez oly közelálló sportvállalkozásokról. 

Ezeket bevonták az összesen 26 tevékenységi kört felölelő, adókedvezményhez juttatott, válságágazattá minősített gazdasági ágak közé, mint a turizmus vagy a vendéglátás, amelyek hasonlóképp nem állnak messze a kormányfő családjától. Talán az egykor oly közeli barátnak tekintett, szép emlékű Andy Vajdára emlékezve került a szűk kedvezményezetti körbe a filmgyártás, sőt akkor már a szerencsejáték is. Hiszen a gondoskodó kormány még a vészterhes napokban sem feledkezhetett meg a konditermek tulajdonosai által elszenvedett veszteségekről, és arról a maroknyi számú, ám hatalmas profitot kasszírozó kaszinókoncesszió-nyertesről, akiknek - egyébként még fel sem tételezhető - egzisztenciális gondjait az adóbefizetési kedvezménnyel gyors iramban orvosolni kellett. 

Az viszont alighanem jelentős fejtörést okozhat, hogy azokat, akik a gyanútlan emberek hiszékenységére építve kereskedelmi bemutatókat szerveznek, miért is vonták be az állam szerint megvédésre szorulók körébe.
<p class="MsoNormal" style="margin:0cm 0cm 0.0001pt;line-height:normal;background-image:initial;background-position:initial;background-size:initial;background-

 

 

YouTube-videó (WATCH: New York Gov. Cuomo provides update on coronavirus response - 3/25 (FULL LIVE STREAM)) előnézete

 

 

WATCH: New York Gov. Cuomo provides update on coronavirus response - 3/25 (FULL LIVE STREAM)

 

YouTube-videó (Több tízezer liter fertőtlenítőt osztottak szét a Dél-Békés Mentőcsoport önkéntesei) előnézete

 

 

Több tízezer liter fertőtlenítőt osztottak szét a Dél-Békés Mentőcsoport önkéntesei