2020, január 14 - 07:49 Sajtószemle

A nyugati világ is sokat veszíthet, ha nem lesz béke Iránnal

Privátbankár.hu

A mostani, 70 dollár körüli szintről akár 100 dollárig is drágulhat az olaj ára, ha fokozódik a feszültség az Egyesült Államok és Irán között. Már csak azért is, mert a szakértők szerint Teherán képes lehet bizonyos ideig arra, hogy blokkolja az olaj szállítását. Ez pedig nagyon komoly áremelkedéssel járna a hazai benzinkutakon. De nem csak emiatt fájna mindenkinek egy elhúzódó válság.

https://privatbankar.hu/makro/a-nyugati-vilag-is-sokat-veszithet-ha-nem-lesz-beke-irannal-330435

Uránért folyik a titkos játszma – sötét fellegek Párizs felett

Káncz Csaba, 2020. január 13., 08:23

Privátbankár.hu

A romló biztonsági helyzet miatt nőnek a francia-ellenes érzelmek Nyugat-Afrikában és egyre gyakrabban törnek ki emiatt tüntetések. Franciaország áramellátásának több, mint 75 százalékát adják a nukleáris erőművek és az urán szállítások nagy részéért Niger felel – amelynek elnöke korábban francia nukleáris cégnél dolgozott. Káncz Csaba jegyzete.

https://privatbankar.hu/makro/uranert-folyik-a-titkos-jatszma-sotet-fellegek-parizs-felett-330450

Észak-Korea szerint fölöslegesen törleszkedett eddig Trump

Privátbankár.hu, MTI

Az állami hírügynökség szerint Donald Trump és Kim Dzsong Un nincs elég jóban ahhoz, hogy újra tárgyalni kezdjenek az atommentesítésről, holott az USA épp ezt sürgetné. És Trump szerint pont azért kéne tárgyalni, mert olyan jóban vannak Kimmel.

https://privatbankar.hu/makro/eszak-korea-szerint-foloslegesen-torleszkedett-eddig-trump-330449

Végre kiderült, minek az építésére kaptak engedélyt az alcsútdobozi Orbán-birtokon

Hadházy Ákos hónapok óta próbálja kideríteni, mi az a grandiózus föld alatti építkezés, ami az Orbán család tulajdonában álló, műemléki védettségű hatvanpusztai majorságában zajlik.

a fehérvári járási kormányhivatal szerint Orbánék új gazdasági portaépület építésére kértek és kaptak engedélyt a hatóságtól.

Hadházy megjegyezte:

Nem csoda tehát, hogy P. József törvénysértő módon hónapokig próbálta titkolni a tényt, hiszen az egész még annál is kínosabb, mint elsőre hallatszik. Azt kell ugyanis tudni, hogy külterületen nagyon behatárolt a kiadható építési engedélyek lehetősége. Ezért számos vidéki luxusépületnél a hatóságot megtévesztve nem lakóépületre, hanem valamilyen gazdasági épületre kérik meg az engedélyt – aztán senki nem ellenőrzi majd, hogy almaaszaló lesz-e ott vagy egy gyönyörű villa.

A képviselő azt írta, további információkra vár a műemlékvédelmi és építésügyi hatóságtól is,

https://24.hu/belfold/2020/01/13/hadhazy-akos-orban-viktor-hatvanpuszta-epitkezes/

Tiborczéké lett a balatonfüredi kikötő is

A Budapesti Értéktőzsde honlapján jelentette be az Appeninn Nyrt., hogy január 9-én megvásárolta a Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. 76 százalékos üzletrészét. Ez a cég üzemelteti a Balatonfüredi Nemzetközi Vitorlásközpontot.

Az Appeninn Nyrt. Balázs Attilával, az építőipari- és ingatlanfejlesztési piacon működő Bayer Construct Zrt. részvényesével együtt vásárolta meg a céget, Balázs ezzel egyidejűleg 24 százalékos mértékű üzletrész tulajdonjogát szerezte meg.

A hatalmas tőzsdei cégben Tiborcz István, a miniszterelnök veje BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. nevű vállakozásán keresztül érdekelt, ő a legnagyobb tulajdonos.

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/01/13/appeninn-tiborcz-kikoto

Az Erzsébet-programon is százmilliókat kaszálnak Mészárosék

490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból az a két, Mészáros Lőrinchez, illetve Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amely kizárólag a programban részt vevők számára nyitott ki tavaly nyáron – tudta meg a hvg.hu. Erre a két szállóra rengeteg panasz érkezett, ezután próbáltuk megtudni, mekkora összeghez jutottak a működtetők. Elsőre nem adták ki az adatokat, azokat végül azután küldték el, hogy az adatvédelmi hatósághoz fordultunk.

https://hvg.hu/kkv/20200113_Az_Erzsebetprogramon_is_szazmilliokat_kaszalnak_Meszarosek

Disznó zászlókkal

Írta:

 Lendvai Ildikó

 

Komolyan el kell gondolkodnom rajta, én hülyültem-e meg, vagy esetleg más. Sőt mások. Olvasom, hogy január 15-től nemzetiszínű zászlócskát kell kitűzni a boltok húsospultjain a csomagolatlan magyar sertéshúsra.

A cél nem valami behurcolt állatbetegségtől való félelem

(a megelőző szigorú egészségügyi vizsgálatok minden hústermékre enélkül is kötelezőek), hanem a kereslet, a fogyasztói kedv növelése. Kísérletet sem teszek annak megértésére -az már freudi mélységekbe vezetne-, hogy miért csak a sertéshúsra. A csirke és a marha maradhat nemzetietlen, csak a disznóval kell demonstrálnunk a nemzeti közösséget.

https://varosikurir.hu/diszno-zaszlokkal/

Lassan tíz éve vagyok fideszes – Újévi számvetés

Kaptam nyáron egy levelet, amelynek tartalmán azóta is rengeteget rágódom. Levélíró ismerősöm nagy vonalakban azt kérte számon rajtam, hogyan tudok még tükörbe nézni azután, hogy évek óta a Fidesz rendszerét legitimálom. Emellett kíváncsi volt arra is, miből táplálkozik a rendszerhűségem: Hiányzik a gerincem? Simán csak életképtelen vagyok? Szeretek a mocsokban dagonyázni? Vagy fizetnek is érte?

Válaszolni nem igazán tudtam rá. Bár elsőre nem is voltam benne biztos, hogy választ vár-e a szerző, vagy csak azt szeretné elérni, hogy végre elszégyelljem magam – úgy nagyon.

Tulajdonképpen a felvetések mindegyike jogos, hiszen miközben egy politikamentes, szórakoztató tartalmakat író „újságíró” könnyű (legalábbis felelősségmentes) életét éltem, alig tettem valamit az elmúlt tíz évben azért, hogy egy élhetőbb hellyé váljon az ország – szavaztam, kimentem pár tüntetésre, apróságok, de semmi komoly, már ha azt vesszük, hogy egy ideje már nem egy egészségesen funkcionáló demokráciában élünk. Kész szerencse, hogy a mi autokráciánk még van annyira jóságos, hogy nem emberéletekkel fizetünk a tétlenségért.

Közben pedig akaratlanul Orbán Viktort és pártját legitimáltam olyan gesztusokkal, amelyeket legtöbben megteszünk a mindennapokban (az együttműködés félig-meddig tudattalan módozatairól Tamás Gáspár Miklós gondolkodó írt egy szépet idén nyáron Lovasi András muzsikusnak címzett viszonválaszában).

Tudom, hogy vannak, akik nem engedhetik meg a munkájuk vagy családjuk miatt, hogy nyíltan kiálljanak és kritizálják a rendszert.

De amíg még az EU-ban vagyunk, arra meg kell lennie a lehetőségnek, hogy a választópolgárok valódi információt kapjanak, és a saját érdekeikkel összhangban álló, informált döntést hozzanak a szavazófülkében.

És itt térek vissza a magam fideszességéhez. Ha ugyanis nekem abban a luxusban van részem, hogy nem függ a kormánytól se a munkám, se a megélhetésem, akkor mégis mi tart vissza attól, hogy a szavazásnál többet is tegyek a változás érdekében? – tehetném fel a kérdést magamnak jogosan.

Már csak az a kérdés, mi lenne a legmegfelelőbb lépés.

https://merce.hu/2020/01/13/lassan-tiz-eve-vagyok-fideszes-ujevi-szamvetes/

Orbán Budapest-terve: 100 nap türelem helyett kivéreztetés

A kormány célterületeket jelölt meg, hol használná fel az EU-s támogatásokat, Budapest pedig nincs ezeken a térképeken – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumokból.

https://nepszava.hu/3063258_orban-budapest-terve-100-nap-turelem-helyett-kivereztetes

Úgy cáfolja a kormány a Népszavát Budapesttel kapcsolatban, hogy másról beszél

Népszava tehát arról ír, hogy a kormány 2020 után milyen konstrukcióban tervezi pályáztatni az uniós pénzeket, ehhez képest ír az ezért felelős ITM arról, hogy „a kormány semmiféle döntést nem hozott a következő uniós pénzügyi ciklus forrásainak felhasználásáról, leginkább azért, mert a 2021–2027-es közös költségvetésről még nincs megállapodás, az Európai Bizottság és a tagállamok álláspontjai távoliak”. Ez természetesen igaz, az egyeztetés jelenlegi fázisában a magyar álláspont nemcsak a bizottsági tervtől áll igen távol, hanem a legfrissebb, a finn EU-elnökség által kidolgozott javaslatcsomagtól is. Ez utóbbi többek között 27 százalékos forráscsökkenést helyez kilátásba Magyarország számára a hétéves időszakban. Erre utal a minisztérium is, amikor azt írja közleményében, „a Magyarországnak járó forrásokat éppen Brüsszel akarja elvenni a kohéziós alap tervezett, igazságtalan csökkentésével” – más kérdés, hogy a kérdésben a végső döntést nem Brüsszel (vagyis az Európai Bizottság), hanem a tagállamok hozzák meg, méghozzá egyhangú döntéssel.

Tehát addig nincs büdzsé, amíg Orbán Viktor is rá nem bólint.

És van még egy csavar: miközben a minisztérium azt állítja, hogy „Budapest ahogy eddig, a jövőben is a brüsszeli bürokraták által meghatározott keretek között, az általuk megszabott feltételek mentén juthat támogatásokhoz”, ez legfeljebb félig igaz. Az uniós források elosztását ugyanis a tagországok menedzselik, méghozzá az operatív programok alapján, amelyeket viszont a kormányok nyújtanak be, a bizottság jóváhagyja azokat. Az erre vonatkozó tervekről szólt a Népszava cikke.

https://hvg.hu/gazdasag/20200113_operativ_program_budapest_itm_mff

 

Visszanyesett béremelések: behúzták a féket a cégek 2020-ra

A korábbinál jóval alacsonyabb ajánlatokkal rukkoltak elő idén a cégek, a szakszervezetek küzdelmes időszak elé néznek. A dolgozók a százalékok helyett inkább fix emelést kérnek.

https://nepszava.hu/3063243_visszanyesett-beremelesek-behuztak-a-feket-a-cegek-2020-ra

Győr: hat jelölt, három nyomozás

Borkai Zsolt egy nyomozásban sértettként szerepel, két ügyben a polgármestersége idején történt gazdasági ügyeket vizsgálják.

https://nepszava.hu/3063273_gyor-hat-jelolt-harom-nyomozas

Szabad szemmel: eddig biztonsági szelepet jelentett Orbán számára a nagyarányú elvándorlás

Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 13.

https://nepszava.hu/3063289_szabad-szemmel-eddig-biztonsagi-szelepet-jelentett-orban-szamara-a-nagyaranyu-elvandorlas

Hatalmas lángok csaptak fel Óbudán: öt ház vált lakhatatlanná, egy embert áramütés ért (fotók)

A tűzben felrobbant több gázpalack is, majd leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este.

https://nepszava.hu/3063270_hatalmas-langok-csaptak-fel-obudan-ot-haz-valt-lakhatatlanna-egy-embert-aramutes-ert-fotok

Liberális segítséggel dübörög a börtönbiznisz

MILLIÁRDOS KÁRT OKOZTAK A SOROS-HÁLÓZAT ÖSZTÖNZÉSÉVEL INDULT PEREK

Magyar Nemzet

Megközelítőleg ötven CT-berendezés árát, tízmilliárd forintot emésztett fel eddig a Soros-hálózathoz köthető radikális jogvédők által elindított börtönbiznisz, vagyis az, hogy az államnak olyan bűnözőket kell kártalanítania, amiért kényelmetlenül érzik magukat a börtönben, mint a Szögi Lajos olaszliszkai meglincselésében részt vevő ifj. H. Dezső. A Fidesz–KDNP a hét végén bejelentette: egyetért Orbán Viktorral, ezt a gyakorlatot meg kell állítani.

https://magyarnemzet.hu/belfold/liberalis-segitseggel-duborog-a-bortonbiznisz-7663985/

Minden húron játszik

Pilhál György Magyar Nemzet

Megoszlanak a vélemények, hogy Karácsony Gergely népes – öttagú – főpolgármester-helyettesi csapatából ki a legkétségbeejtőbb figura, de az biztos, hogy Kerpel-Fronius Gábor nem esélytelen a versenyben.

Ebben erősít meg bennünket minapi Facebook-bejegyzése is, amelyben azt írja: rossz érzéssel olvasta Orbán Viktor kormányfő Gyöngyöspatával kapcsolatos nyilatkozatát. Bár nem különösebben érdekel a kevély momentumos ember közérzete, darabkát azért idemásolok belőle: „Azt gondolom, […] egy magára valamit adó miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy az etnikai feszültségeket szítsa, […] ez ugyanis nagyon felelőtlen magatartás.”

https://magyarnemzet.hu/tollhegyen/minden-huron-jatszik-7664915/

Szijjártó Péter: Tíz év leforgása alatt hazánk utolsóból első lett a gazdasági növekedésben

MTI Magyar Nemzet

Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn Hongkongban az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.

Tíz évvel ezelőtt Magyarország 28. – vagyis a legutolsó – helyen állt az európai uniós tagállamok között a gazdasági növekedés üteme szempontjából, a tavalyi év végére azonban az első helyre kapaszkodott fel – fejtette ki a külügyminiszter a fórum azon szekciójában, amelynek a címe „A fejlődés újraértelmezése” volt.

Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén egyensúlyozott – húzta alá, hozzátéve, a kormány előtt két út állt ekkor: biztonságra törekvő módszerek segítségével dolgozni a túlélésért, vagy az „unortodoxnak” nevezett, bátrabb gazdaságpolitikán keresztül a korábbinál jobb gazdasági teljesítményt megcélozni a válságot követő időszakra.

A merész gazdaságpolitika, amely kéz a kézben járt a gyors ütemű technológiai változásokkal, merőben más hozzáállást követelt az állam részéről – szögezte le.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/szijjarto-peter-tiz-ev-leforgasa-alatt-hazank-utolsobol-elso-lett-a-gazdasagi-novekedesben-7666349/

Bonta Miklós Orbán csúsztat

Csoda, hogy az egykori karmelita kolostor mennyezete nem szakadt le, amikor Orbán Viktor – egy újságírói kérdéshez kapcsolódóan – annak okát magyarázta: miért nem adta be kormány az Elios számláit az Európai Bizottságnak, hanem ehelyett a magyar költségvetés finanszírozta a botrányosan kivitelezett közvilágítási tendert. Az orbáni indok: „Az Európai Unió a folyamatos küzdelem világa, és érdekünk, hogy ne keveredjünk olyan vitába, amely csökkenti a pénzügyi lehetőségeinket.” A miniszterelnöki válasz lényege tehát: micsoda dolog, hogy Brüsszel leleplezte, hogy a vejem egykori cége korrupcióval vádolható. Küzdjenek csak magukban. Ilyen pénz nem is kell, majd az adófizetők kifizetik helyettük. Oszt jó napot!

Az orbáni interpretáció szerint hazánknak ugyanakkor 2010 óta egy sikeres, illiberális alapokon nyugvó magyar modellt alkalmazó kormánya van. Állítása szerint gazdaságunk Európában a legversenyképesebb. Ehhez képest a nem éppen liberális tagokból álló Költségvetési Tanács újabb versenyképességet javító intézkedéseket sürget, így fogalmaztak a napokban

 

https://nepszava.hu/3063286_orban-csusztat

Ellenzéki pótcselekvés

Megyeri Dávid Magyar Nemzet

Meg kell hagyni, van önbizalma Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének, amikor dirigálni próbál az ellenzéki oldalon, és kinyilatkoztatja, hogy két listára van szüksége az egyesített barna-vörös hadaknak. Nem kisebb potentáttal megy imigyen szembe, mint magával Gyurcsány Ferenc baloldali főhadúrral, aki meg azon az állásponton van, hogy egyetlen közös lista alá-mögé kell beállnia minden ellenzéki erőnek már most, hogy 2022-ben elűzzék az Orbán-kormányt. Valóságos gigászi párbaj kezd kibontakozni a szemünk előtt a politikai héroszok közt az ellenzéki fővezéri posztért.

Nem megzavarandó a küzdő felek civódását, azért óhatatlanul felmerül az avatatlan szemlélődőben, hogy a fent említett önbizalom-túlcsordulásos Momentum-elnök ugyan milyen eredmények alapján írná elő minden ellenzéki pártnak az MSZP-től, LMP-től, Jobbiktól a Párbeszédig, a DK-ig, hogyan cihelődjenek neki a távoli messzeségbe vesző országgyűlési választásoknak?

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/ellenzeki-potcselekves-7664354/

Egészségügy: még a magánszektornak is fáj a kormányzati teszetoszaság

Nem a tőke hiánya korlátozza a magánegészségügy fejlesztését. Világos kormányzati szándék híján minden megy tovább a maga esetleges módján.

Máig nem nyert magyarázatot Orbán Viktor 2018. szeptemberi, lovasberényi talányos kijelentése, amely szerint az egészségügyben az állami és a magántulajdon szétválasztása lesz az első lépés. Hacsak nem tekintjük első lépésnek a meddőségkezelés nemzeti tulajdonba vételét. Úgy tudni, készültek már tervek a patológiai szolgáltatás állami centrumba terelésére, ahogy szívesen megszüntetnék a képalkotó diagnosztika (CT, MR) magánfenntartású részétől való kapacitásvásárlást is.

Mit terveznek idén a magánegészségügyi szolgáltatók?

Mit jelent számukra a szakemberhiány?

Merre mozdul Csányi Sándor?

https://hvg.hu/360/202002__maganegeszsegugy__penzboseg__ongondoskodas__utkeresok

Félidős konzultációt tart Orbán Viktor a Fidesz-KDNP választókerületi elnökeivel

A kormányzati ciklus felénél járva Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke értékelő megbeszéléseket folytat a pártszövetség valamennyi választókerületi elnökével – derül ki a Fidesz közleményéből.

Azt írják, a találkozók a jövő héten kezdődnek, és szóba kerülnek az eddig elért eredmények, illetve a következő időszak kormányzati feladatai is.

https://hvg.hu/itthon/20200112_Felidos_konzultaciot_tart_Orban_Viktor_a_FideszKDNP_valasztokeruleti_elnokeivel

Új főigazgatója lesz az OSZK-nak, Demeter újra miniszteri biztos, épül a Magyar Nyelv Háza

Alig fél évvel a korábbi után újabb pályázatot írtak ki az Országos Széchényi Könyvtár vezetésére, derül ki az EMMI honlapjáról. A Hivatalos Értesítőből pedig az, hogy Demeter Szilárd újabb két évre miniszterbiztos lesz, széles portfólióval, amiben a korábban elvetett nemzeti kultúrközpont terve is benne rejlik.

https://hvg.hu/kultura/20200112_Uj_foigazgatoja_lesz_az_OSZKnak_Demeter_ujra_miniszteri_biztos_epul_a_Magyar_Nyelv_Haza

Európa-szerte aktív Bajnaiék adatbányász cége, Észtországban szépen keresnek

Több európai országban is közéleti kampányokban vállalhatott szerepet a 2019-es magyar önkormányzati választások ellenzéki adatbányász csapata, a Datadat-cégcsoport. Az egykori szocialista kormányzati emberekből verbuválódott team segítheti a szlovákiai Most-Hidat, brit szövetségesük pedig a Toryk ellen küzd. Az egyik tagvállalat tavaly több százmillió forintos bevételt ért el Észtországban.

https://atlatszo.hu/2020/01/13/europa-szerte-aktiv-bajnaiek-adatbanyasz-cege-esztorszagban-szepen-keresnek/

Kiterjedt nyomozás indult Pest megyében a csatornapénzek miatt

A megyei rendőrség több feljelentést egyesítő nyomozásban vizsgálja az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházását. A láthatatlanná vált csatornapénzek miatt Érd polgármestere átfogó átvilágítást jelentett be. A térségi csatornaberuházást tető alá hozó önkormányzati társulás tizenkilencedik hónapja titkolja ismételt adatigénylések után is, hogy mely cégekhez vándoroltak a lakosságnak visszajáró csatornapénzek.

https://orszagszerte.atlatszo.hu/kiterjedt-nyomozas-indult-pest-megyeben-a-csatornapenzek-miatt/

Balliberális mítoszokat oszlatott el Orbán Viktor az évadnyitón

Hétértékelő. A klímavédelmi stratégia nem ideologikus látványkommunikáció, hanem szakpolitikai koordináció kérdése. E területen pedig a kormány jól teljesít – mutatott rá Deák Dániel

Bán Károly Magyar Hírlap

Vége a kampányhangulatnak, a kormányfő által meghirdetett cselekvési tervek megvalósítása nyomán 2022-re a többség számára világossá válhat, hogy az országépítők a nemzeti oldalon találhatók, míg az ellenzéki térfélen jobbára csak a romboláshoz értenek a vízió nélküli politikusok – mondta lapunknak Deák Dániel politikai elemző.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200112-balliberalis-mitoszokat-oszlatott-el-orban-viktor-az-evadnyiton

Tovább terjeszkedik a szcientológia Budapesten

Egyre több jel mutat arra, hogy a szcientológia magasabb fokozatra kapcsolta toborzómunkáját: az iskolák mellett már a lakosságot is közvetlenül megszólítják.

Ősszel lapunk interjút készített Dudás Diánával, aki több évet töltött el a szcientológia felsőbb szintjein, és a szervezet tengerentúli központjába, a SeaOrgba is eljutott. Dudás Diána fokozatosan ábrándult ki a magát egyházként definiáló szcientológiából, végül egy idegösszeomlás vezetett ahhoz, hogy végleg kiszálljon.

A szervezet azóta is aktív, ahogy interjúalanyunk elmondta, bújtatott toborzómódszerrel dolgoznak: „Eleinte nem könnyű felismerni őket, mert sokáig nem hangzik el maga a szcientológia szó sem. Csak személyiségfejlesztő könyveket, teszteket látni, illetve tanulást segítő képzésekkel, drogprevenciós tevékenységgel találkozik az ember.”

Ilyen fedőtevékenység a drogellenes küzdelem is, amivel pár éve már az iskolákba is eljutottak a szcientológusok, akkor a KLIK figyelmeztette körlevélben az igazgatókat. Tavaly azonban újabb botrány robbant ki, a szervezet életvezetési tanácsokat tartalmazó ajándékkönyveket, DVD-ket juttatott el az oktatási intézményekbe, Az Út a boldogsághoz címmel. Ezen kívül erőszakmentes kommunikációról szóló tréninget is tartottak a pedagógusoknak, amiken

a résztvevők elől titkolták a szervezők valódi kilétét.

Most úgy tűnik, az iskolákban nyomuló fedőszervezetek mellett a toborzás más módját is szívesen alkalmazzák az utóbbi időben a szcientológusok: pár hete az újbudai lakosok postaládájában landoltak az L. Ron Hubbard alapította szervezet szóróanyagai, amelyek egy nemzetközi szcientológus videógyűjtemény megtekintésére invitálnak.

https://mandiner.hu/cikk/20200112_tovabb_terjeszkedik_a_szcientologia_budapesten

A harmadik?

A világ álságos vezetőinek és híveiknek többsége lapít, s „érzékenyíteni” óhajtja a normális gondolkodású embereket arra, hogy minden úgy van jól, ahogy van

Kondor Katalin Magyar Hírlap

Legyenek kedvesek megmondani, ez már a harmadik világháború? A kérdés természetesen költői. Azaz, ahogy az irodalomórákon tanultuk, választ nem igényel, mert a tisztelt író, költő csak mondanivalójának nyomatékosabbá tétele érdekében teszi fel.

Nos, a fenti kérdésre könnyű a válasz: igen, ez már a harmadik világháború. Még akkor is, ha sokan nem veszik észre. Mert szűkebb környezetükben nagyjából béke van. Mert nem akarják tudni, mi történik a világban. S mert azt, hogy kitör egy világháború, nemigen szokták bejelenteni, így többnyire csak akkor veszik észre, ha maguk is belekeverednek.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200112-a-harmadik

Dübörgött a függetlenség mindenhol az időközin

Ujvári Katalin lett a polgármester Lakhegyen, ahol négytagú képviselő-testületet is választottak. A Zala megyei faluban tavaly  októberben – az országban egyedüliként – jelöltek híján elmaradt mindkét választás – emlékeztetett a távirati iroda. Most a 391 választó közül 267 szavazott. A hat polgármesterjelölt közül öt függetlenként, egy a Nemzeti Zöld Koalíció színeiben indult. Ujvári Katalin 90 voksot kapott. A négytagú képviselő-testület helyeire nyolc független jelöltet vettek nyilvántartásba, egyikük a polgármesteri posztért is indult.

A független Toma Richárdot választották polgármesterré Banán, a szavazatok 40 százalékával. Az időközi választáson 59,5 százalékos volt a részvételi arány. A polgármesterségért hatan indultak. Toma Richárd 320, a település korábbi polgármestere, Horváth Márta 285 szavazatot kapott. Az időközi választást szavazategyenlőség miatt írták ki, az előző szavazáson Horváth Márta és Toma Richárd egyaránt 232 szavazatot kapott.

A jövőben Dávid Zoltán irányítja Cserépváralját. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben a névjegyzékben szereplő 358 választó közül 303-an szavazott. A polgármesteri posztért induló két független jelölt közül Dávid Zoltán 168, Tóth Tamás 132 érvényes szavazatot kapott. Az időközi voksolást itt is azért írták ki, mert októberben szavazategyenlőség volt a két jelölt között.

Brunner Tibor Kálmán győzött Esztergályhorvátiban. A Zala   megyei faluban is szavazategyenlőség miatt kellett újra voksolni. A 371 választó közül 256 szavazott. A négy jelölt közül Brunner Tibor Kálmán 141, Farkas Tibor (független) 108, Proksa József (független) öt, a Nemzeti Zöld Koalíció színeiben induló Németh Györgyi Ilona pedig két voksot gyűjtött be. Októberben is négyen indultak, de az akkori jelöltek közül hárman indultak újra, új szereplő volt a Nemzeti Zöld Koalíció jelöltje.

 https://24.hu/belfold/2020/01/13/duborgott-a-fuggetlenseg-mindenhol-az-idokozin/

A gazdagok ajándéka lesz a háromgyerekes anyák szja-mentessége

elemzés

portfolio

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány tervei szerint a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességét kiterjesztik a háromgyerekesekre is. Ez élethelyzettől függően rendkívül eltérően érintheti a családokat, de a számításainkból egyértelműen látszik, hogy a gazdagabb családoknak jelent igazi előrelépést.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200113/a-gazdagok-ajandeka-lesz-a-haromgyerekes-anyak-szja-mentessege-412183?

Grafikonon mutatta meg a blogger, mit jelent az, amikor Palkovics miniszter “lényeges javulásról” beszél

Magyar Nemzet tudósítása szerint Palkovics László innovációs miniszter az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján azt mondta, hogy 

Lényegesen javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse, a világ legjobb ezer egyeteme közé 2019-ben öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült.

Jotunder blogger az Örülünk, Vincent?-ről megnézte ennek a két, egymással összefüggő, egyszerű tényállításnak a valóságtartalmát. Ami a következő: 

https://444.hu/2020/01/12/grafikonon-mutatta-meg-a-blogger-mit-jelent-az-amikor-palkovics-miniszter-lenyeges-javulasrol-beszel

Vasárnap már egész Iránra kiterjedtek a rezsimellenes tüntetések

A szombati teheráni diáktüntetés után a Reuters jelentése és számos közösségimédia-poszt tanúsága szerint vasárnap már Irán több városára kiterjedő demonstrációkon tiltakoztak amiatt, hogy az ország vezetése előbb napokig határozottan tagadta, majd váratlanul beismerte, hogy tévedésből ők maguk lőtték le a múlt kedden lezuhant, iráni utasokkal teli ukrán utasszállító gépet.

Az este leszálltával sem csillapodtak az indulatok, a  jelentések szerint Teherán és más városok utcáin kisebb-nagyobb csoportokban vándorolnak és skandálnak a tüntetők.

https://444.hu/2020/01/12/vasarnap-mar-egesz-iranra-kiterjedtek-a-rezsimellenes-tuntetesek

A balliberális szellemi terror cenzúrázni és büntetni akar

ORIGO

Azzal nincs semmi ideológiai probléma, ha a vegán életmódot, a feminizmust vagy a multikulturalizmust reklámozzák a tömegközlekedési eszközökön. Ez csak a fejlődés, semmi más. Mostantól adott az új, „felkent" formula: a szólás szabadsága már nem azt jelenti, hogy bármit mondhatunk, írja Mathieu Bock-Côté, az ismert és rendkívül népszerű kanadai konzervatív szociológus, az egyik legjobb francia nyelvű esszéíró a Le Figaróban. Annyi maradt mindösszesen hátra, hogy definiáljuk, mit is jelent az a kategória, amit ki lehet még mondani, de ami ennél is fontosabb az az, hogy ki lehet az, aki megmondhatja, hogy mi az, amit ki lehet mondani?

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200107-a-progresszivizmus-csak-sajat-magat-toleralja.html

Bocsánatkérést követel Orbán Viktortól a Párbeszéd, miután a miniszterelnök a gyöngyöspatai roma gyerekek ellen uszított

„A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja és mélységesen elítéli, hogy Orbán Viktor – minden, demokratikusan gondolkodó politikushoz méltatlan módon – félreérthetetlenül cigányozni kezdett, és hogy kijelentéséhez a Fidesz-kommunikáció is csatlakozott a hétvégén”

– idézi a 24.hu a párt vasárnap közleményét. A Párbeszéd  szerint miniszterelnöknek és pártjának minimum két okból kell visszavonnia a gyöngyöspatai gyerekekre vonatkozó kijelentését, egyúttal elnézést kérnie, részint a nyíltan rasszista és uszító hang miatt, részint azért, mert kétségbe vonta a független magyar bíróság ügyben hozott ítéletét.

https://168ora.hu/itthon/parbeszed-orban-viktor-gyongyospata-szegregacio-bocsanatkeres-uszytas-180271

Matolcsy kimondta: Egyértelmű a magyar lakáspolitika kudarca

„Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?” - kezdődik Matolcsy György jegybankelnök írása a Növekedés.hu-n.

Matolcsy György szerint

fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.

„Kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett” - írja Matolcsy.

https://444.hu/2020/01/13/matolcsy-kimondta-egyertelmu-a-magyar-lakaspolitika-kudarca

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint csak drágulni fog az egészségügy

A kórházi adósságok problémája akár már idén megoldható, ha elég pénzt tesznek ehhez be, de fontos az újabb és újabb korrekció, mert egyre több a beteg, egyre több betegséggel – értékelte a miniszterelnök minapi egészségügyi bejelentését Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az InfoRádióban.

Mint Orbán Viktor fogalmazott a múlt heti Kormányinfón, két legfontosabb terve az egészségüggyel egyrészt a kórházi várók, kórtermek felújítása – amíg ez nincs meg, semmilyen más fejlesztésre nem kap forrást a szektor –, másrészt az, hogy idén a kórházak nem halmozhatnak fel semmilyen adósságot. A miniszterelnök a kórházi beszállítók „extraprofitját” emlegette, miközben az intézmények jelenlegi adósságállománya körülbelül 80 milliárd forint, ami éppen a beszállítók kasszájából hiányzik

 

https://168ora.hu/itthon/kincses-gyula-korhazi-adossag-180301

Orbánt cáfolja az államtitkár: a klímavédelem nem pénzbe kerül, hanem élénkíti a gazdaságot

A klímavédelem nem ellentétes a gazdasági növekedéssel, hanem egymást erősítő célok – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn.

http://propeller.hu/itthon/3493425-orbant-cafolja-allamtitkar-klimavedelem-nem-penzbe-kerul-hanem

Miért életbe vágó a tankötelezettségi korhatár eltörlése?

A magyar közoktatásban egyre növekszik azoknak a diákoknak az aránya, akik sem érettségit, sem szakképesítést nem szereznek; a diákok kompetenciaeredményei egy évtizede folyamatosan romlanak, ötödük pedig funkcionális analfabéta.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/szamarpadba-zarva-125054

Megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyében, több mint 50 ezer pulykát ölnek le

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, a hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel hétfőn.

A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók - írták.

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53 500 pulykát leölik.

https://magyarnarancs.hu/gazdasag/megjelent-a-madarinfluenza-komarom-esztergom-megyeben-tobb-mint-50-ezer-pulykat-olnek-le-126008

Erőszakos volt és utálta a gyerekeket a legnagyobb magyar ifjúsági regény szerzője

fidelio.hu

110 éves A Pál utcai fiúk, a legismertebb és legkedveltebb magyar ifjúsági regény. Írójának, Molnár Ferencnek a világsikert nem ez, hanem színházi darabjai hozták meg. Az érzékeny lelkű író kapcsolataiban nárcisztikus, erőszakos és agresszív férfiként viselkedett - ráadásul a gyerekeket is utálta.

Molnár végtelenül hiú volt, sebezhető és túlérzékeny.

Egy-egy írásának rossz fogadtatása mély depresszióba taszította, de a sikert is csak ideig-óráig élvezte. Mindig ő akart lenni a domináns fél, szerelmeit az elmondások szerint lelkileg terrorizálta, nem társat, hanem birtoktárgyat látott bennük. Féltékenységi rohamait nem sokan tudták hosszabb ideig elviselni – Vészi Margit sem, főleg amikor néhány pofon is társult a kitörésekhez. A tettlegességig fajuló viták után a lány visszamenekült családjához – egy heggel az orra tövén és egy görbülettel az egyik ujjában. Mindkettő Molnár állatias, vad természetének a nyomai voltak. De nem egyedül ezeket kellett magával cipelnie Margitnak: ekkor már több hónapos terhes volt.

Az egyébként is kimaradozó, rengeteget italozó és kártyázó Molnár ezután még inkább belevágott az éjszakai életbe.

https://fidelio.hu/konyv/eroszakos-volt-es-utalta-a-gyerekeket-a-legnagyobb-magyar-ifjusagi-regeny-szerzoje-7042

A dolgozókon bukhat el a sokmilliárdos orosz-magyar üzlet

Úgy fest, kihagyták a dolgozókat a számításból, és emiatt akár el is akadhat az orosz Transzmasholding nagybevásárlása Dunakeszin. Pedig még tavaly májusban határozatban rögzítette a kormány, hogy kinek kell eladni a Dunakeszi Járműjavító Kft. üzletrészeinek állami kézben lévő 90 százalékát, és a gyár mintegy 27 hektáros területét. A határozatban az szerepel, hogy

„versenyeztetés mellőzésével” kell lezavarni az értékesítést, vagyis nem jöhet szóba más vevő, csak a kormány által megnevezett TMH Hungary Invest Zrt.

 

Ez a legnagyobb orosz vasúti járműgyártó, az állami tulajdonú Transzmasholding leányvállalata. A többi között a verseny kizárása miatt terjedt el az üzletről, hogy az alighanem putyini-orbáni magasságban köttetett.

Az adásvétel tárgya ránézésre elég izgalmas, hiszen 27 hektár területből Dunakeszi kellős közepén bomba üzletet csinálhatna egy ingatlanfejlesztő, ha a vásárlás utáni célja esetleg nem a járműjavító profil megtartása lenne. A másik oldalról pedig az orosz vevővel való együttműködés hatalmas megrendelést hozhatna, ha hinni lehet a Transzmasholdingnak, és az egyiptomi állami vasúttársaság valóban megrendel 1300 kocsit, amelyeknek gyártásában részt vehetne a magyar cég. Úgy tudjuk, a gyár dolgozói mégis szkeptikusak az újabb privatizáció hozadékát illetően.

A múlt keddi akció felzúdulást keltett a kistulajdonosok körében, le is szavazták az állami társtulajdonos próbálkozását a társasági szerződés módosításáról. Ehhez a jelenlegi szabály szerint a szavazatok 100 százaléka szükséges, praktikusan vétójoga van a kistulajdonosoknak, és éppen ennek megszüntetését célozta a módosítás. Vétójog nélkül nyilván kényelmesebb pozícióban vehetné át az új tulajdonos a céget, sőt úgy tudjuk, ez az üzletkötés egyik feltétele.

https://24.hu/belfold/2020/01/13/dunakeszi-jarmujavito-orosz-magyar/

Egy évre ítélték Hunvald Györgyöt hűtlen kezelés miatt

Hunvald Györgyöt egy év szabadságvesztésre ítélte mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több tízmilliós hűtlen kezelés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével.

Hunvald György volt szocialista politikus, korábbi parlamenti képviselő és VII. kerületi polgármester ellen több büntetőeljárás indult több mint egy évtizeddel ezelőtt, és csaknem három évet töltött előzetes letartoztatásban. Volt olyan ügy, amelyben jogerősen felmentették, és volt olyan, amelyikben elítélték.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védője is fellebbezett, így a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.

https://24.hu/belfold/2020/01/13/hunvald-gyorgy-itelet-hutlen-kezeles/

Fideszes politológus a belső kritikákról: Navracsics és Lázár teljes tévedésben van

Bár manapság is jelentős rendszerkritikát fogalmazok meg, úgy látom: a most megszólaló belső kritikusok analitikában a politikai bulvár szintjét sem érik el

– mondja Zárug Péter Farkas egyetemi oktató, politológus és a Fidesz miskolci kampányfőnöke a valaszonline-nak adott interjújában. Megállapításával az elmúlt hetek, kormánypárton belüli reflexiókra utalt.

Mi is többször írtunk róla, hogy közvetve és közvetlenül is kerültek a nyilvánosságba olyan fideszes politikusi vélemények, amelyek a kormánypárt közelmúltbeli politikáját kritizálták. Ilyen volt Stumpf IstvánLázár János és Navracsics Tibor megszólalása, erről a rég nem látott helyzetről, hogy tudniillik a Fideszen belül törésvonalak alakultak ki, Török Gábor is beszélt részletesen.

https://24.hu/belfold/2020/01/13/fideszes-politologus-a-belso-kritika-meszaros-jelenseg-zarug-peter-farkas/

Szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt nyomoznak Donáth László ellen

Ismét kihallgatták Donáth Lászlót, aki 16 évig volt parlamenti képviselő az MSZP színeiben, és habár a lelkész azt mondta január elején az ATV-nek, hogy szó sincs szeméremsértési ügyről, pusztán könnyű testi sértésről, a Pesti Srácok mást állít. 

https://index.hu/belfold/2020/01/13/megis_folyik_eljaras_donath_laszlo_ellen_szemeremsertes_miatt/

„Bűnös vagyok!” – mondta ki a bérgyilkos a szlovák újságírógyilkosság tárgyalásának első napján

Teljes és részleges beismeréssel, síró rokonsággal, óriási médiaérdeklődés mellett, több mint 100 újságíró jelenlétében, egy igazi drámai csúcsponttal kezdődött meg az úgynevezett Kuciak-per tárgyalása Bazinban. 

A csúcspont az volt, amikor a gyilkosságokkal gyanúsított volt hivatásos katona,  Miroslav Marček a bíró kérdésére elismerte, hogy 2018. februárjában ő ölte meg Ján Kuciak tényfeltáró újságírót és barátnőjét, Martina Kušnírovát, illetve két évvel korábban Molnár Péter gútai vállalkozót.

https://444.hu/2020/01/13/bunos-vagyok-mondta-ki-a-bergyilkos-a-szlovak-ujsagirogyilkossag-targyalasanak-elso-napjan

Annyira melegszik a légkör, hogy már a Himalája is zöldbe borul

Nő a fű, és egyre több a bokor a Mount Everest környékén, a bolygó egyik leggyorsabban melegedő térségében - erről a Guardian írt egy új kutatás eredményei alapján. 

Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy a hóvonal és az erdőhatár közötti vegetáció csekély, ám jelentős növekedése milyen hatással lesz a vízellátásra, de növelheti az áradásveszélyt a Hindukus (közép-Afganisztántól északnyugat-Pakisztánig húzódó) hegység térségében, ami Ázsia tíz legnagyobb folyórendszerét táplálja, és ami 1,4 milliárd ember vízellátását biztosítja.

https://444.hu/2020/01/13/annyira-melegszik-a-legkor-hogy-mar-a-himalaja-is-zoldbe-borul

Heinz-Christian Strache visszatér a politikába

Elindul az őszre tervezett osztrák helyhatósági választásokon a tavaly májusban korrupciós botrányba keveredett Heinz-Christian Strache - számolt be hétfőn az osztrák sajtó.

A botrány miatt posztjáról lemondani kényszerült volt alkancellár a Facebook-oldalán azt írta

„Szükség van egy következetes és erős HC Strache-listára Bécsben”

majd hozzátette:  a Szövetség Ausztriáért (Die Allianz für Österreich – DAÖ) elnevezésű, 2019 decemberében a Szabadságpártból kivált képviselők által alapított tömörülés színeiben tér vissza a politikába és "nemzeti érzelmű és szociális politikát hirdet majd. Hozzáfűzte: 15 százalékot szeretne elérni a bécsi választásokon.

https://444.hu/2020/01/13/heinz-christian-strache-visszater-a-politikaba

Megkezdődött a válságtalálkozó a brit királyi családban

Harry és Vilmos herceg közös közleményben cáfolta a Times című brit lap cikkét, melyben egy névtelen forrás alapján arról írtak, hogy Vilmos folyamatosan zaklatta öccsét és hogy rendkívül rossz volt a viszony a testvérek között, Harry gyakorlatilag kitaszítva érezte magát a királyi családban, írja a BBC

A hercegek szerint a cikk hamis állításokat tartalmaz. A közlemény nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy a brit királyi családban kezdetét vette a válságtalálkozó, melyen II. Erzsébet királynő, Károly herceg és két fia, Harry és Vilmos ül össze, hogy megbeszéljék, mi történjen most, hogy Harry bejelentette, feleségével hátrébb akar lépni az udvari élettől és idejük felét Kanadában töltve, anyagi függetlenségre törekednek majd. 

https://444.hu/2020/01/13/megkezdodott-a-valsagtalalkozo-a-brit-kiralyi-csaladban

Lakner Zoltán: A festék lesz több, nem a pénz

A kormányfői bejelentés ellenére változatlanul az látszik, hogy az egészségpolitika alapja nem a nagyobb ráfordítás, hanem a nagyobb spórolás lesz. Az ellenzék előtt viszont új lehetőség nyílik.

Klasszikus hangulatjavító intézkedéssel állt elő a miniszterelnök évnyitó sajtótájékoztatóján: a nemzetépítés a kórházi várótermek kifestésével folytatódik.

Orbán megállapította, „jogosak azok az észrevételek az emberek részéről, hogy azok a helyiségek, ahol ők fordulnak meg az egészségügyben, nincsenek rendben”. A miniszterelnök bejelentése szerint egy egészen meghökkentő dologra, tudniillik kormányzásra készülő kormány tehát szó szerint látványintézkedésbe fog.

A várók és kórtermek felújítása nyilván időszerű, ám ez az intézkedés nem más beruházásokkal párhuzamosan, hanem azok helyett zajlik majd. Ahogy Orbán mondta: „amíg ez nem történik meg, addig másfajta fejlesztéseket nem tudunk támogatni” az egészségügyben.

A kormányfői bejelentés nyomán a festék lesz több, nem a pénz.

https://hvg.hu/itthon/20200113_Lakner_Zoltan_A_festek_lesz_tobb_nem_a_penz

Kórházi fertőzés miatt maradnak el műtétek az Idegtudományi Intézetben

Jelenleg is tart a mikrobiológiai vizsgálat. Arról, hogy pontosan milyen fertőzésről van szó, később ígértek tájékoztatást.

https://magyarnarancs.hu/lokal/korhazi-fertozes-miatt-maradnak-el-mutetek-az-idegtudomanyi-intezetben-126019

ÉLET ÉS IRODALOM

György Péter

Az elfogadhatatlan

(Magyar Világ 1938–1940. Fedezz fel egy világot... Időutazás a második világháború előtti utolsó békeévek MagyarországáraNemzeti Múzeum, megtekinthető március 15-ig.)

Mindezért együtt: szégyenletesnek vélem, hogy ezt a kiállítást kívánta az EMMI a Nemzeti Múzeumban megrendezni. És végtelenül szomorú, hogy az utóbbi intézmény nem volt abban a helyzetben, hogy nemet mondhatott volna. Persze, könnyű volna az ellenállást számon kérni a múzeum vezetőin. Ám ezt mégiscsak igaztalannak vélem. Valójában az EMMI lépett át egy 1989, tehát hosszú évtizedek óta tiszteletben tartott határt. S mindezt egy a muzeológia felől nézve minősíthetetlen és a történettudomány felől abszurd mód értelmezhetetlen kiállításért tenni.

A kurátor Nyári Gábor történész, aktuálisan Kásler Miklós szövegírója, nem rendelkezik múzeumi, kiállítási gyakorlattal. Igaz, ami még rosszabb, 2011–12-ben dolgozott a pszeudomúzeum Terror Házában, s úgy tűnik, hogy az ott szerzett ismeretei valóban hatottak rá. Azaz a kiállítás nem egy történeti koncepció nyomán kialakított, azt eredeti tárgyakkal bemutató, értelmező, a rendelkezésre álló teret figyelembe vévő forgatókönyvnek megfelelő, ismeretterjesztésre és -szerzésre alkalmas műhelymunka eredménye. Célja valójában Horthy Miklós vitathatatlan történelmi nagyságú, mítikus hősként való bemutatása. 

https://www.es.hu/cikk/2020-01-03/gyorgy-peter/az-elfogadhatatlan.html