2020, június 21 - 08:51 Sajtószemle

Mi köze Kukának, a törpének a kukásautóhoz?
Hetvenéves a szelektív hulladékgyűjtés őse, a MÉH. A címbeli kérdés válasza mellett képes összeállításunkból kiderül az is,

hány tonna hajat, csontot vittek a szocializmus idején a telepekre, honnan lett a Pénzverdének évi 1,5 tonna ezüstje, és a mi volt a bankjegy egyik legjobb alapanyaga.

A szovjet hős, aki kivette a saját vakbelét

A hidegháború békésebb összecsapásai arról szóltak, hogy melyik nép keményebb: az amerikai vagy a szovjet. Nem csak az 
űrbe és Holdra jutásért  versengett a két nagyhatalom, hanem a Föld kies vidékeinek meghódításáért is. A Szovjetunió többek
között ilyen megfontolásból, 1955-től egészen a feloszlásáig rendszeresen küldött tudományos expedíciókat a déli sarkkörön túlra.
Az első kutatóállomásuk az 1956 februárjában létrehozott Mirny volt.
https://index.hu/tudomany/til/2020/06/17/tortenelem_szovjetunio_leonid_rogozov_deli-sark_vakbel_mutet/

Ezekkel a gyógymódokkal próbálták túlélni a pestist
Amikor 1665-ben lecsapott az utolsó nagy bubópestis-járvány az angol fővárosra, a jómódúak elmenekültek, a gazdaság
megroggyant és mintegy 70 ezren kerültek idő előtt a sírba. A BBC History legújabb, júniusi számának alább rövidítve
közölt cikke bemutatja, hogyan reagáltak a pestis pusztítására a XVII. századi Nagy-Britanniában.
https://24.hu/tudomany/2020/06/14/pestis-jarvany-london/

 

Az első világháború légicsapásainak köszönhetik a nők a pizsamát
https://index.hu/tudomany/til/2020/06/15/noi_pizsama_elso_vilaghaboru_legicsapas_bombazas_nagy-britannia_anglia_divat/

Ármányos Indiák – A spanyol szélhámos, aki öt évre túszul ejtett egy magánnyomozót
https://geekz.444.hu/2020/06/14/armanyos-indiak-a-spanyol-szelhamos-aki-ot-evre-tuszul-ejtett-egy-magannyomozot

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.