2020, április 29 - 08:44 Sajtószemle

 

 

 

Ötszörösére nőtt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma négy év alatt, közelítünk a vendégmunka-alapú társadalomhoz

Akad olyan megye, ahol huszonháromszorosára nőtt a vendégmunkások száma az elmúlt négy évben. A kiugró emelkedés mögött
az is áll, hogy a kormány megkönnyítette az ukrán és a szerb munkavállalók magyarországi alkalmazását. 2018 óta több külföldi érkezett már,
mint amennyivel a munkanélküliek száma csökkent
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/04/28/vendegmunka-kulfoldi-munkavallalo-gazdasag-migracio/

 

„Egy szobában többen élnek, pici babától a nagymamáig. Se hely, se lehetőség a tanulásra”
Nemrég 25 tanoda és civil szervezet nyílt levélben sürgette a kormányt, hogy tegyen valamit azokért a hátrányos helyzetű diákokért,
akik teljesen kiestek az oktatásból egyszerűen azért, mert nincsenek olyan eszközeik, amikkel részt tudnának venni a munkában.
Ez a helyzet kiélezi a diákok közt amúgy is meglevő egyenlőtlenségeket.
https://444.hu/2020/04/28/egy-szobaban-tobben-elnek-pici-babatol-a-nagymamaig-se-hely-se-lehetoseg-a-tanulasra

Meglennénk, ha minden külföldi élelmiszer eltűnne a polcokról?
Tápérték, élelmiszerbiztonság, ökológiai lábnyom és az élelmiszerveszteség csökkentése: minden érv a helyi termelésű élelmiszerek
mellett szólna. Magyarország még szerencsés ebből a szempontból, a Föld nagy részén azonban kivitelezhetetlen, hogy rövidüljön az ellátási lánc az élelmiszeriparban.
https://hvg.hu/gazdasag/20200428_Megvalosithato_hogy_mindenki_helyi_elelmiszert_fogyasszon

Egymillió magyar beteget kiszolgáló egészségügyi ágazat kerülhet a padlóra
Összeomlik a hazai gyógyászati segédeszköz-ellátás a kormány pénzügyi segítsége nélkül – figyelmeztetnek szakmai szervezetek.
A szaküzleteknek a járvány miatt szinte nincs bevételük, a gazdasági mentőcsomagból azonban kimaradtak.
Az ágazat bedőlésével egymillió ember maradhat gyógyászati segédeszközök nélkül.
https://infostart.hu/belfold/2020/04/28/egymillio-magyar-beteget-kiszolgalo-egeszsegugyi-agazat-kerulhet-a-padlora

Több mint 50 százalékos létszámleépítés a Hunguest Hotelsnél
Csoportos létszámleépítésről döntött szállodáinak felújítása miatt a Hunguest Hotels Zrt. A májusban indítandó létszámcsökkentési folyamat a dolgozók több mint 50 százalékát érinti.
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200428/tobb-mint-50-szazalekos-letszamleepites-a-hunguest-hotelsnel-428838

Teljesen legyőzzük a vírust vagy a járvány közben dolgozik majd mindenki Magyarországon?
...adminisztratív adatok alapján április közepe után már 330 ezer munkanélküli lehetett az országban.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200428/teljesen-legyozzuk-a-virust-vagy-a-jarvany-kozben-dolgozik-majd-mindenki-magyarorszagon-428768

Katasztrófához vezethet, hogy sokaknak nincsenek tartalékai

Megfontolandó, hogy néhány havi táppénzszerű juttatást kapjanak azok, akiknek lecsökkent, vagy megszűnt a munkajövedelme – mondta Scharle Ágota, a Budapest Intézet ügyvezetője.
https://nepszava.hu/3076137_ha-az-orvos-nem-rogziti-a-kezelest-az-e-terben-a-biztosito-nem-fizeti-ki-az-ellatast

 

Elkészült a dorogi 3D-s zebra, és pont úgy ment át rajta négy rendőrtiszt, mint a Beatles az Abbey Roadon
https://168ora.hu/itthon/dorog-zebra-3d-atadas-abbey-road-beatles-rendorok-fotok-184753

 

 

Palkovics a kormány koronavírus elleni védekezéséről: A lényeg a „húzd meg, ereszd meg”
A jövő héttől fokozatos enyhítések jönnek, ezért Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint várhatóan nőni fog a
fertőzöttek és a súlyos betegek száma. Ha pedig a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét szigorítások következnek.
https://hvg.hu/itthon/20200428_koronavirus_jarvany_magyar_gazdasag_palkovics_laszlo

https://b1.blog.hu/2020/04/28/tul_keves_a_fertozottek_szama_a_kormany_elszabaditja_a_koronavirust

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200426/megtudtuk-ilyen-lehet-a-koronavirus-elleni-uj-vedekezes-magyarorszagon-428374

 

Nincs pardon: tesztelést akarnak a magyarok
A lakosság több mint négyötöde, 81 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a járvány megállítása érdekében Magyarországon
több koronavírustesztet kellene végezni – derül ki a Publicus Intézet áprilisi felméréséből.
https://nepszava.hu/3076120_nincs-pardon-tesztelest-akarnak-a-magyarok

 

Indul az országos szűrőkampány
Mintegy 18 ezer emberen kétfajta tesztet is elvégeznek.
https://nepszava.hu/3076172_indul-az-orszagos-szurokampany

 

Miért van a Kínából érkezett védőfelszerelések dobozán, hogy "nem egészségügyi", és miért törölték ezt a fotót a kormányzati vírusportálról?
https://168ora.hu/itthon/nem-egeszsegugyi-felhasznalas-kinai-szallitmany-184758

 

Az irodaházak és plázák újranyitásával elszabadulhat a hírhedt légiós betegség, a legionellózis
A világszerte egyre több országban beharangozott szigorításenyhítések, az iskolák, kormányzati intézmények és hivatalok, ipari üzemek, irodaházak,
bevásárlóközpontok, szállodák, éttermek és sportlétesítmények újranyitása nem várt kockázatokkal járhat: a hosszú heteken át alig használt
vízvezetékek potenciális melegágyai egy újabb, légúti megbetegedést okozó fertőzésnek. A csöveken átáramló klórozott víz hiánya, valamint a
szabályozatlan hőmérsékleti változások ugyanis együttesen kiváló feltételeket teremtettek az épületgépészeti, a munka-egészségügyi és a
járványtani szakirodalomban egyaránt kiemelten kezelt legionárius betegséget vagy legionellózist kiváltó kórokozók elszaporodásának.
https://qubit.hu/2020/04/28/a-irodahazak-es-plazak-ujranyitasaval-elszabadulhat-a-hirhedt-legios-betegseg-a-legionellozis

 

Az indiai csoda: olyan kevesen halnak meg, hogy csődbe mennek a temetkezési vállalkozók
Az elmúlt hetekben sorra láttak napvilágot az olyan cikkek, amik azt találgatták, hogy vajon mi India titka, miért halnak meg ilyen kevesen a koronavírusban.
https://444.hu/2020/04/28/az-indiai-csoda-olyan-kevesen-halnak-meg-hogy-csodbe-mennek-a-temetkezesi-vallalkozok

 

Meglepően alakult márciusban a temetkezések száma Budapesten
Kikértük a Budapesti Temetkezési Intézet adatait.
https://magyarnarancs.hu/belpol/meglepoen-alakult-marciusban-a-temetkezesek-szama-budapesten-129260

 

Franciaországban hatékony gyógyszert találtak a súlyos koronavírusosok kezelésére
Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek
esetében egy egyelőre nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága tette közzé.
https://24.hu/kulfold/2020/04/28/koronavirus-franciaorszag-kezeles-gyogyszer-tocilizumab/

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.