2019, szeptember 7 - 21:50 Sajtószemle

Teljesen normális, ha valaki a karrierje közepén úgy érzi, vakvágányon az élete

Miközben a friss diplomás kezdő munkavállalók arról a szebb jövőről álmodoznak, amikor végre fel tudják majd mutatni az elfogadhatóbb munkát kínáló álláshirdetésekben többnyire megkövetelt minimum 2-3 év munkatapasztalatot, a szakmai eredményeket már felmutatni képes, a kutatások szerint a karrierjük közepe táján az igát húzó alkalmazottak többnyire elégedetlenebbek az életükkel, mint korábban. Ez ráadásul a legsikeresebbek jelentős részére is igaz. Ezért is döntenek úgy épp ilyenkor, a 40-es éveik közepén, 50-es éveik elején sokan, hogy életük hátralévő részében valami egészen mást szeretnének csinálni, mint amiben rutint és értékes munkatapasztalatot szereztek.

Forrás: Qubit

Pécsen a szülők takarítanak ki egy iskolát, hogy elkezdődhessen végre a tanév

A szülőket arra kérik, hogy vödrökkel és takarítószerekkel jelenjenek meg az iskolában.

https://nepszava.hu/3049158_pecsen-a-szulok-takaritanak-ki-egy-iskolat-hogy-elkezdodhessen-vegre-a-tanev

 

Magyar kutatók – áttörés a rákbetegek kezelésében

Rákbetegek gyógyításában ért el áttörést az a kutatócsoport, amelynek munkájában részt vesz a Semmelweis Egyetem. Markó-Varga György klinikai kutató professzor vezeti a klinikai kísérleti programot. Elmondta:  50 százalékban hatásosnak bizonyult módszerük az eredetileg végstádiumban szenvedő rákbetegeknél.

https://azuzlet.hu/magyar-kutatok-attores-a-rakbetegek-kezeleseben/

 

Takarítóként vagy a kereskedelemben dolgoznak a nyugdíjasok

Elenyésző hányaduk vállal munkát.

https://szabolcsihir.hu/helyben-jaro/2019/09/takaritokent-vagy-a-kereskedelemben-dolgoznak-a-nyugdijasokhttps://szabolcsihir.hu/helyben-jaro/2019/09/takaritokent-vagy-a-kereskedelemben-dolgoznak-a-nyugdijasok

 

Több tízezer informatikus mehet külföldre a következő években

Az informatikusok 85 százaléka számára a bérezés mellett jelenleg a szakmai továbbképzési lehetőség a legfontosabb szempont. A korábbinál kevesebben terveznek ugyan külföldön dolgozni, de a válaszadók 30 százaléka biztosan vállal majd munkát külföldön a következő két-három évben, mégpedig a magasabb bérek és a szakmai fejlődési lehetőség miatt – derült ki az Országos IT Megmérettetés által készített felmérésből.

https://autopro.hu/szolgaltatok/Tobb-tizezer-informatikus-mehet-kulfoldre-a-kovetkezo-evekben/31621/https://autopro.hu/szolgaltatok/Tobb-tizezer-informatikus-mehet-kulfoldre-a-kovetkezo-evekben/31621/

 

Amazónia védelméről egyezett meg Bolsonaro

Amazónia védelmére megállapodást kötött pénteken a térség hét országa. Hogy megelőzzék az újabb tüzeket, összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és a műholdas megfigyelést, írja az MTI.

https://index.hu/kulfold/2019/09/07/amazonia_amazonas_oserdo_tuz_megallapodas_vedelem_brazilia/

 

Nem szabadulhatnak az apák a diákhiteltől

Tavaly év eleje óta az anyák szüneteltethetik, vagy akár teljes mentességet kaphatnak a diákhitel visszafizetése alól, addig az apákra mindez nem vonatkozik. Ezt korábban az alapvető jogok biztosa is aggályosnak találta. Most ismét téma lett, hogy az apákra is terjesszék ki ennek a lehetőségét. Úgy tűnik, a kormány egyáltalán nem gondolkodik ezen. Közben az elmúlt másfél év alatt 2600 anya élt azzal, hogy csökkentse hiteltartozását.

https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/nem-szabadulhatnak-az-apak-a-diakhiteltol-328163

 

Rájöttek a balkezesség genetikai titkára

Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését.

https://hvg.hu/tudomany/20190907_balkezesseg_genetika_agyterulet_dns?s=hk