2019, május 9 - 07:26 Sajtószemle

 

Joseph Daul: Ha Orbán tovább becsmérli az EU-t, kidobjuk az Európai Néppártból

 

„„Ha Orbán folytatja, amit az utóbbi napokban csinál, akkor a kizárás következik, vagy ő maga lép ki, ez tőle függ.”

Ezt üzente Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a nagyszebeni informális EU-csúcs előtt tartott sajtótájékoztatóján – írja a Politico.

Daul megvédte a párt választmányának márciusi döntését, ami kizárás helyett csak felfüggesztette a Fidesz tagságát, és egy 3 tagú bizottságot állított fel a magyarországi helyzet megvizsgálására.

Korábban nem volt szó határidőről, de Daul most azt mondta: a párt novemberi kongresszusa előtt döntenek a magyar kormánypárt jövőjéről.

Daul azt is mondta, Orbán és a Fidesz tagjai „szabad emberek”, és ha ki akarnak lépni, akkor „a Néppárt tiszteletben tartja a demokráciát”.

Nagyszebenben csütörtökön ülnek össze az EU vezetői (Theresa May kivételével), hogy az EU jövőjéről és az EP-választásokról tárgyaljanak. Az EPP a csúcs előtt szokásosan találkozót is tart, amire a felfüggesztés miatt Orbánt nem hívták meg. 

https://444.hu/2019/05/08/joseph-daul-ha-orban-tovabb-becsmerli-az-eu-t-kidobjuk-az-europai-neppartbol

 

Oké, állva halunk meg, de attól még meghalunk!"

 

Szokatlanul hosszan teszi próbára a NER türelmét a Magyar Tudományos Akadémia, a harcnak azonban hamarosan vége lehet. Hiába döntött a testület a kutató-hálózatok megtartása mellett, Palkovics László miniszter utolsó szava egészen más. Végigvettük, milyen forgatókönyvek jöhetnek ezután.

Újabb tárgyalási fordulón van túl Palkovics László miniszter és Lovász László, az MTA elnöke - a találkozón elhangzottakról mindkét fél hallgat -, bár nagy kérdés, milyen tétje van az egésznek. Főként azután igaz ez, hogy több akadémiai tag elmondása szerint a hétfői közgyűlésen elfogadott határozataival az MTA elment a falig (amellett, hogy kiálltak a kutató-hálózatok Akadémián belül tartása mellett, a vezető testületben a jelenleg súlynál nagyobb, egyharmadnyi képviseletet engednének a kormánynak), ám a miniszter mindezt félresöpörve, az ülés után az ATV-nek azt mondta, két lehetőség van,

·         szeptember elsejével

·         vagy január elsejével szervezik ki a kutató-hálózatot, és átalakítják a finanszírozási modellt.

Ez volt tehát az utolsó "ajánlat," Lovász viszont nem függetlenítheti magát a Közgyűlési határozattól. Az nem derült ki, mi dönti el az időzítést, a Palkovics vezette minisztériumtól nem kaptunk a kérdéseinkre választ.

https://hvg.hu/itthon/20190508_palkovics_lovasz_mta_kutatohalozat

Az Alkotmánybíróság védte meg a Fidesz trükkös aláírásgyűjtését

A Kúria „önkényesnek tartott” döntését felülírva nevezte jogszerűnek az Ab, hogy a Fidesz aktivistái az EP-választást emlegetve gyűjtöttek aláírásokat Orbán programjához. A magyarázat egyszerűen parádés.

Nem így látta az esetet azonban az Alkotmánybíróság, amihez a Fidesz fordult jogorvoslatért: a párt nehezményezte, hogy a Kúria meg sem kérdezte őket az ügyben, és azt is kifogásolták, hogy a Kúria döntése „nem vette figyelembe a jelölő szervezeteket is megillető véleménynyilvánítási szabadságot, és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét önkényesen értelmezte és korlátozta”. Láss csodát, az Ab szinte szóról szóra ugyanezeket hangoztatta döntésének indoklásában.

·         Alaptörvény-ellenesnek nevezték, hogy a Kúria nem vette figyelembe: a véleménynyilvánítási szabadság védi a politikai szervezet és támogatói vagy választói közötti kommunkikációt.

·         Hangsúlyozták, hogy a választási eljárásról szóló törvény nem tiltja meg a jelölő szervezeteknek, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek

·         A fegyveregyenlőség és a tisztességes eljáráshoz való jog alapján a Fidesznek is biztosítani kellett volna a nyilatkozattétel lehetőségét a Kúria eljárásában, ez viszont nem történt meg.

Hazudtak? Nem szempont

https://nepszava.hu/3035167_az-alkotmanybirosag-vedte-meg-a-fidesz-trukkos-alairasgyujteset

Felmentené Handót az Országos Bírói Tanács

Az Országos Bírói Tanács (OBT) mai ülésén határozott arról, hogy indítványozza dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének elmozdítását az Országgyűlésnél.

 

Az OBT hivatalos közleményében azt írta: "a tanács Alaptörvényben foglalt feladata, hogy felügyelje a bíróságok központi igazgatását ellátó, Országgyűlés által kinevezett Országos Bírósági Hivatal elnökét. Az OBT törvénysértés esetén jelzéssel él, a kötelezettségek elmulasztása, illetve méltatlanság esetén pedig az OBH elnökének tisztségétől való megfosztását kell kezdeményeznie."

Az OBT a mai határozatában az is olvasható, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálták Handó Tündére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolták például az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását is.

A törvénysértések miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget kötelezettségének.

Az OBT különösen az alábbiakat kifogásolta:

https://hvg.hu/itthon/20190508_Felmentene_Handot_az_Orszagos_Biroi_Tanacs

 

Az OBH elnöke a törvényeket maradéktalanul betartva végzi munkáját

A vitatott legitimitású Országos Bírói Tanács (OBT) „forradalmárságukat” hangsúlyozó tagjai továbbra is alaptalanul vádaskodnak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével szemben. Ez egyetlen célt szolgál: minél nagyobb zavart keltsenek a bíróságok körül.

 

Az OBH elnöke megválasztása óta a törvényeket maradéktalanul betartva végezte munkáját. Bizonyos, hogy ezt a bírósági szervezetre vonatkozó sarkalatos szabályokat megalkotó Országgyűlés és a bírósági szervezet tevékenységét rendszeresen figyelemmel kísérő Igazságügyi Bizottság eljárása vissza fogja igazolni. Ez egyben újabb lehetőséget adhat arra, hogy a bírósági szervezet eredményei napirendre kerüljenek, és arra is, hogy a vitás jogértelmezési kérdések nyugvópontra jussanak.

 

https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/az-obh-elnoke-torvenyeket-maradektalanul-betartva-vegzi-munkajat

 

Minden jót kívánt Orbán Viktor a kilakoltatás előtt álló, kilencgyerekes családnak

A családbarát kormányzás újabb példáját mutatta be a miniszterelnök és hivatala.

az anya, Fazekas-Simon Krisztina nyolc gyereke az első férjétől van, aki rendszeresen bántalmazta őket, és akitől elszöktek, ám végül mégis ugyanitt, Zsámbokon kötöttek ki, lakhatási okok miatt. A telken két ház áll, a hátsót az alkoholista első férjjel együtt építették hitelből, ez itt az anyósé volt. Ezen a házon jelzálog van, tehát most mindkettőt árverezik. Mindkét ház százszázalékos tulajdonosa a volt férj, Krisztina adóstárs. A volt férjnek nincsen bejelentett munkahelye, sem a részleteket, sem a gyerektartást nem fizette. A sors fintoraként részben ezért árverezik el a házat a család feje fölül: hogy a befolyt összegből kifizessék az elmaradt gyerektartást.

Az édesanya végső elkeseredésében két hónapja levelet írt Orbán Viktornak. Kedden (május 7.) érkezett meg a válasz. „Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írták. Ezután felhívták az édesanya figyelmét arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik.” A folytatásban javaslatok következnek, többek közt olyasmik, hogy Krisztina konzultáljon a volt férjével, kérjen önkormányzati bérlakást/ingatlant. Ezt Krisztináék megtették, azonban nem kaptak ilyen lakást/házat, mert nincsen az önkormányzatnak.

A miniszterelnöki levél így zárul: „Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

https://nepszava.hu/3035182_minden-jot-kivant-orban-viktor-a-kilakoltatas-elott-allo-kilencgyerekes-csaladnak

Beolvasott Kovács Zoltán a CNN-nek

Ahogy korábban megírtuk, a CNN keményen kiosztotta Orbán Viktort, akit a jövő héten fogad munkalátogatáson Donald Trump amerikai elnök. A portál politikai rovatában megjelent, "Trump bevándorlásellenes szövetségesre talált a szélsőséges magyar miniszterelnökben" című cikkben nem felejtették el megemlíteni, hogy a magyar miniszterelnököt "egyesek már de facto diktátornak" nevezik.

Az írásra a Twitteren reagált Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Azt írta, Orbán kormánya megvédte az Európai Unió határát, betartva a schengeni egyezményben vállalt kötelezettségeit, megállítva a Magyarországon keresztül Európába irányuló migrációt. "Egyetértünk Donald Trumppal abban, hogy az illegális migráció nem jog. Üzenjük a fake news CNN-nek, amely a miniszterelnököt – most figyeljenek! – szélsőségesnek nevezi."

 

https://hvg.hu/itthon/20190508_kovacs_zoltan_orban_viktor_donald_trump_diktator_bevandorlasellenesseg

 

Régi recept: újra a „cigányterror” ellen vonul a szélsőjobb

Erődemonstrációra készül Törökszentmiklóson a Mi Hazánk.

A Mi Hazánk a „szibériai bérrabtartás” bevezetését javasolja. Addig is, amíg ez megvalósul, Toroczkaiék – „Elég volt a cigányterrorból!” felkiáltással, egyebek mellett a MIÉP-pel, a kisgazdapárttal és a Betyársereggel közösen – „erődemonstrációt” tartanak Törökszentmiklóson. Ezzel tehát a Mi Hazánk feléleszti a Magyar Gárdához köthető szélsőjobboldali, cigányellenes felvonulásokat, amelyek a Jobbik néppárti fordulata után abbamaradtak. A kampányeseménynek is beillő demonstráció május 21-én, nem sokkal az EP-választás előtt lesz.

https://nepszava.hu/3035191_regi-recept-ujra-a-ciganyterror-ellen-vonul-a-szelsojobb

Közel kilencmillió forinttal búcsúztatták a felmentett földügyi államtitkárt

Bitay Márton Örs vitte a cafeteriát, a pénzben kiváltott szabadságot és a felmentése miatt járó hathavi fizetést is – ennyit más két év alatt keresne meg.

https://nepszava.hu/3035136_kozel-kilencmillio-forinttal-bucsuztattak-a-felmentett-foldugyi-allamtitkart

Kubatov és Lázár politikai karrierje múlhat Botka tervezett megbuktatásán

A Fidesz mindent és mindenkit bevet Szegeden, hogy visszaszerezze Botka Lászlótól és a balliberális oldaltól az ország harmadik legnépesebb városát. Cikkünk első részében Kubatov Gábor fideszes pártigazgató feltűnésével, az egyetem és az önkormányzat meccsével, valamint Orbán egykori fotósa, Kobza Miklós megjelenésével is foglalkozunk. A második részben Lázár János szegedi szerepét járjuk körbe.

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kubatov-es-lazar-politikai-karrierje-mulhat-a-szegedi-onkormanyzati-valasztas-vegkimenetelen-1-resz-119515

Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra

·         Egyre több gyerek jár Magyarországon egyházi iskolába.

·         Oktatási szakértők szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy a kormány közel négyszer több támogatást ad az egyházi iskolában tanuló diákok után, mint az állami iskolások után.

·         Ráadásul a rugalmasabb szabályozási környezet miatt nagyobb szabadságot kapnak az egyházi intézményekben tanító pedagógusok, nincsenek kötelező állami tankönyvek.

·         Emiatt az egyházi iskola kezdi átvenni a magániskolák szerepét, főleg vidéken: a középosztály ide menekíti a gyerekeit a forráshiányos állami intézményekből.

·         Mivel az egyházi iskoláknak arra is lehetőségük van, hogy felvételivel szűrjék a gyerekeket, úgy tűnik, kialakult egy államilag finanszírozott, magasabb színvonalú egyházi oktatási rendszer, ahová nem jutnak be a hátrányos helyzetű gyerekek.

 

https://index.hu/gazdasag/2019/05/08/negyszer_tobb_penz_forras_egyhazi_iskolak_allami_koltsegvetes_tanulok_diak_roma_cigany_szegregacio_elkulonites

 

Tóth Bertalan titkos utazása: több dolog továbbra is homályos

origo

Továbbra sem tudjuk, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kikkel és miről tárgyalt titkos pekingi útján, amelynek a részleteire szerdán reggel derült fény. A párt úgy próbálta megkerülni a konkrét válaszokat, hogy a kormányt bírálták. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Tóth Bertalan kínai útjának minden egyes lépését a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Valóságos kommunikációs vesztegzárat hoztak létre a szocialisták, hogy ne szivároghasson ki semmiféle információ. Nem adtak ki róla sem előzetesen, sem utólag hivatalos közleményt. 

 

Nem tudjuk, kikkel találkozott Tóth Bertalan

Az üggyel kapcsolatban több kérdést is küldtünk az MSZP-nek, és kora délután válaszoltak is. A párt válaszából kiderült, hogy „meghívás esetén, a diplomácia szabályainak megfelelően zajlanak az események, melyeknek az MSZP-re eső költségeit a párt saját forrásaiból fedezi. A delegációink jellemzően 1-2 fővel tesznek eleget nemzetközi kötelezettségeinknek” – közölte a párt. 

https://www.origo.hu/itthon/20190508-toth-titkos-utazasa-tobb-dolog-tovabbra-is-homalyos.html

Kommunista kínaiakkal akarja besározni az MSZP-t a kormánymédia, miközben Orbán egyik legnagyobb szövetségese egy kommunista kínai

Most akkor jó dolog Kínával „összeölelkezni”, vagy nem jó dolog?

„A Ripost legbelső MSZP-s pártkörökből származó információi szerint külön szocialista agytröszt döntött a kényes kínai utazás kommunikációs elhallgatásáról, a kampányfőnök Újhelyi István [helyesen: Ujhelyi István - a szerk.] vezényletével. Úgy ítélték meg, hogy az európai uniós választási kampány finisében nem vetne jó fényt a magyar szocialisták elnökére, ha kiderülne, hogy titkos diplomáciai tárgyalásokat folytat a kínaiakkal. Értékelésük szerint bárki kiforgathatná, hogy az évek óta súlyos identitászavarral küzdő, folyamatosan Brüsszel kegyeit kereső párt elnöke éppen mostanában ölelkezik össze a »testvéri Kínával«” - írta meg a kormánypárti bulvárlap, amit a fideszes média jelentős része (OrigoMagyar HírlapBors) átvett.

A Ripost azt írja, „úgy tudja”, hogy az MSZP kommunikációs válságterv kidolgozásával is megpróbálkozott arra az esetre, ha „netán mégis kiderülne a tikolni próbált utazás.”

„Ebben felmerült, hogy magánútnak próbálnák beállítani Tóth Bertalan utazását. Még osztani és szorozni is elkezdtek, hogy egy ilyen, több milliós költséggel járó pekingi út, akár csak egy négycsillagos szállodával kalkulálva, hogyan is »passzolhatna«  az MSZP-elnök ugyancsak szerényre sikerült vagyonbevallásához. Végül azonban a bujkálást, a titkolózást választották, ők tudják, miért” - fogalmazott a lap.

A Ripost képeket is közölt, amin a szocialisták elnöke, „egy, a testvérpártok számára rendezett, gondosan elkülönített szekcióban részt vett az Egy övezet, egy útnevű nemzetközi konferencián.”

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/toth-bertalan-119562

Heller Ágnes: "A gyakorlatban zsarnokság van"

A 90 éves filozófus Schmidt Mária kritikájára is válaszol.

Magyar Narancs: Nemrég jelent meg olaszul egy könyve az Orbán-rendszerről. Az orbánizmus önálló rendszer?

Heller Ágnes: Nem, ott van Erdoğan, Putyin vagy El-Sziszi Egyiptomban. Sokan vannak olyanok, akiket a többség megválaszt, majd mindig újraválaszt. Úgy tűnhet, hogy ezek demokráciák, hiszen a többség választja a kormányt, de a gyakorlatban zsarnokság van. A régi zsarnokok persze mások voltak, erőszakkal ragadták magukhoz a kormányzást. Ezt tette Mussolini, Hitler, Sztálin, de már Lenin is. Ma nincs szükség erőszakra, a tömegtársadalmakban a zsarnokok ideológiák segítségével kapják meg a többség szavazatát. Időnként persze nem járnak sikerrel, Erdoğan most elvesztett két nagyvárost, mert az ellenzék összefogott (a választásokat felügyelő török hatóság május 6-án úgy döntött, Isztambulban meg kell ismételni a helyhatósági voksolást – a szerk.). Összefogással Magyarországon is lehetett volna valamit kezdeni, de nem sikerült, pedig kisebb különbség van az ellenzéki pártok között, mint Isztambulban volt.

(...)

MN: Tényleg azt írta az olasz könyvében, hogy akár az életét is kockára téve bírálja az Orbán-rendszert?

HÁ: Nem kockáztatom az életemet, sosem írtam ilyet.

MN: Schmidt Mária könyvkritikájában olvastam.

HÁ: Nem olvasok Schmidt Máriát. De az életemet csak egyszer, 1957-ben kockáztattam. Még a késő Kádár-rendszerben is csak a szabadságomat kockáztattam, és az állásomat, amit el is vettek tőlem.

https://magyarnarancs.hu/belpol/heller-agnes-a-gyakorlatban-zsarnoksag-van-119563

Azon rötyögtek Bayerék, hogy „Weber sírva, térden állva fog felmenni a Karmelita kolostorba" Orbán bocsánatát kérni

A vasárnapi esti durrbele műsorrendet - amiben a Nyolcast a Bayer show követi - egy lágyabb nap követi a HírTV-n, viszont hétfő este sem hagyták cserben a rajongóikat.

A Sajtóklub műsorvezetője Bayer Zsolt volt, a vendégek pedig rendhagyó módon Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője, Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője, és Gajdics Ottó, a Szabadföld főszerkesztője, az első Jótollú magyar újságíró volt. (Bencsik András és Szentesi-Zöldi László, a Demokrata főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese, tehát a két állandó tag nem volt jelen).

„Na, most egy gondolatkísérlet: ha a Néppárt tényleg olyan rosszul szerepel, mint ahogyan az látszik, vagy ne adj Isten még rosszabbul, és gyakorlatilag egy tizenvalahány mandátumon belül lesz a különbség a szocialista frakció és a néppárti frakció között. Ha ebben a lélektani pillanatban lép majd ki a Fidesz, mondjuk a lengyelekkel együtt a Néppártból, akkor még az is előfordulhat, hogy Weber elvtárs sírva fog Canossát járni Pesten, és térden állva megy fel a Karmelita kolostorba [ott található Orbán Viktor miniszterelnök irodája - a szerk.], hogy ő mindent rosszul gondolt!" - mondta Bayer.

https://magyarnarancs.hu/belpol/heller-agnes-a-gyakorlatban-zsarnoksag-van-119563

Nem csak az eperrel verik át a vásárlókat a piacon

Ahogy korábban megírtuk, sokak szeme láttára csomagolják át az import – görög, spanyol – epret a Nagybani piacon, hogy aztán magyarként árulják tovább, tetemes haszonnal. Erről a 24.hu-nak egy magyar epertermelő számolt be, aki mindennek szemtanúja is volt.

A FruitVeB volt elnöke az InfoRádiónak ennek kapcsán azt mondta, számos termelővel tartja a kapcsolatot, így kapott telefonos videókat arról, hogy zajlik a gyümölcsök és zöldségek „átmagyarítása”.

Helyi kis piacokon van olyan tapasztalat, hogy a kiskereskedő megveszi a nagybani piacon a például görög import epret, és nem írja rá, honnan van, pedig kötelező lenne. A fő probléma ezzel, hogy sokszor olyan áru jön be külföldről, ami valamiért ott nem kerülhetett polcokra. Nem lehet elképzelni, hogy Spanyolországban is ilyen olcsón tudjanak epret eladni, mint Magyarországon, magasabb munkabér mellett

– fogalmazott Csizmadia György.

Azzal kapcsolatban, hogy más gyümölcsnél is fennállhat-e hasonló probléma, elmondta, hogy a görögdinnyével fordul elő sok esetben az, hogy Görögországban már szezon vége van, nálunk éppen indul, és ilyenkor az olcsó áru a szabad áramlás miatt megjelenik Magyarországon.

A zöldségeknél a fehér paprika a „tipikus termék”, aminél markánsan megjelenik egy bizonyos árkülönbség, igaz, a magyarországi termelők védjegyeztetik a termékeiket.

https://24.hu/kozelet/2019/05/08/atveres-piac-import-magyar-termek/

300 millióból akar új lapot indítani Kásler

Arról, hogy a kormány „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá” fejlesztenék a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) a hvg.hu szerzett értesüléseket, ezt pedig most újabbakkal egészítette ki. Az általuk hivatkozott "titkos" kormányzati előterjesztésben olyasmik szerepelni, mint az írószövetségek egy köpontba szervezése, az írói ösztöndíjaz átszervezése.

hvg.hu emellett most kiemeli: a tervezetben szrepel egy Országút című kulturális kéthetilap indítása is, amely a PIM alá sorolva, a „legjobb szakemberekre” bízva évi 300 millió forintból működhetne.

Ahogy írják, a kormány egy egy sima kormányhatározattal átültetheti a gyakorlatba a részletesen kidolgozott javaslatcsomagot, amely tulajdonképpen a PIM-et újonnan vezető Demeter Szilárd elképzeléseinek és pályázati anyagának megfelelője. Így nem meglepő, hogy olyasmik is szerepelnek benne, mint hogy a múzeumnak akár politizálva is képviselnie kell a magyar értékeket - írják.

https://magyarnarancs.hu/belpol/evi-300-milliobol-csinalna-lapot-a-kormany-a-pim-uj-kulturalis-eroterenek-119525

Iványi válasza Orbánnak: a miniszterelnök elárulta magát

Nem fasisztázta le Orbánt. De szerinte amit kormány tesz, azt 75 évvel ezelőtt fasizmusnak nevezték.

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a Klubrádiónak beszélt arról, hogy Orbán állításával ellentétesen ő nem fasisztázta le a miniszterelnököt.

A beszélgetést, amelyben Orbán kifejtette Iványiról, hogy jól ismeri, két gyerekét is ő keresztelte, Bernard-Henri Lévy francia filozófus budapesti látogatása után a Le Point című hetilapnak írta meg. Eszerint Orbán a kapcsolat megromlását arra vezeti vissza, hogy „volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.”

Iványi azonban elmondja, hogy bár Orbán valószínűleg a a 2011-es parlamenti döntésre gondol, amellyel elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát is, de ő azonban a New York Timesnak adott egy interjút 2019-ben, amikor is elmondta, hogy az az irány, amit a miniszterelnök vett, a fasizmus iránya. A fasizmus 75 évvel ezelőtti világára emlékezteti például "a szobrok visszaállítása a Parlament környékén, valamint a fegyvergyártás fejlesztése, a „vad hatalomkoncentráció” és az ellenzék elnémítása is".

Emellett kiemelte, hogy mindeközben Orbán Salvinivel és társaival barátkozik, Kínával üzlete, ahol pl. üldözik a keresztényeket.

Iványi ráadásul felhívja a figyelmet arra, hogy kijelentésével Orbán leleplezi magát és "kijelentésével elárulja, hogy ő döntött az egyházi státusz elvételéről, személyes sértettsége, ellenszenve miatt, majd addig csűrték-csavarták a törvényt, amíg „örökre” megakadályozhatják, hogy a közösség visszakaphassa azt".

Hozzáteszi, hogy szerinte akkor is meg kell mondani, hogy Orbán bűnöket követ el, ha ezek őt sértik vagy ezekért bosszút áll. Ezt be kell fejeznie, különben „nagyon rossz vége lesz” - idézik.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ivanyi-valasza-orbannak-a-miniszterelnok-elarulta-magat-119536

Több ezer tonna hulladékot raktak le a Velencei-tó partján, de a fideszes zöldhatósági vezető segített

“Ha ott nem úgy hívják az akkori környezetvédelmi vezetőt, Fejér megyében, hogy Dr. Zay Andrea, akkor nagy gondban van a város, akkor most csődben van a város. Hiszen mindenki tudja, hogy az autópálya építésnél oda pakoltak mindent, a vasútépítésnél oda pakoltak mindent. (…) Azt sikerült elérni, hogy 50-70 centi mélyen lett a teljes talaj a helyszínen rekultiválva. Tehát nem kellett elszállítani, ez óriási költségmegtakarítás, és nem 6-9 méterre kellett lemenni, hanem csak 50-70 centire. (…) De még egyszer mondom, ha nem Dr. Zay Andrea van ott, aki fideszes, aki támogatott ebben minket, akinek nagyon hálásak voltunk egyébként, akkor nem közel 30 millióba került volna, hanem több mint 300 millióba. Így 30 millióba került.”

https://atlatszo.hu/2019/05/08/tobb-ezer-tonna-hulladekot-raktak-le-a-velencei-to-partjan-de-a-fideszes-zoldhatosagi-vezeto-segitett/

Mellár: Jövőre meglesz a böjtje az uniós pénzek elszórásának

A vártnál kisebb gazdasági fejlődés és magasabb infláció lesz, az ország versenyképessége pedig nem fog javulni a következő években. A fő ok, hogy a kormány nem jól használta fel az uniós pénzeket, valamint hogy nincs elég dolgozó. Kifulladóban az alacsony bérekre építő, összeszerelőüzem-szerű gazdaság – mondta Mellár Tamás gazdaságpolitikus, parlamenti képviselő.

Lassan de elérheti kapacitáskorlátait a magyar gazdaság – állapítja meg friss előrejelzésében az Európai Bizottság, amely bár javított az az idei és a jövő évi magyar növekedési előrejelzésén is, az alacsonyabb, mint a kormányzat által várt évi 4 százalék körüli emelkedés.

A Klubrádiónak nyilatkozó Mellár Tamás gazdaságpolitikus, parlamenti képviselő szerint is elérte már az ország a növekedési korlátait, és a vártnál kisebb gazdasági fejlődés és magasabb infláció lesz.

Mellár Tamás a Reggeli Gyorsban hangsúlyozta, kifulladni látszik az alacsony bérekre építő, összeszerelőüzem-szerű gazdaság, ezt a modellt szerinte csak úgy tudja fenntartani a kormány, hogy egyre több, egyes számítások szerint már 200 ezer vendégmunkás dolgozik az országban.

https://www.klubradio.hu/adasok/mellar-jovore-meglesz-a-bojtje-az-unios-penzek-elszorasanak-107296

Sebes György Állítsuk meg!

A magyar emberek régóta tudhatják, hogy meg kell menteniük Európát. Hála a hatalomnak, erről szól az európai parlamenti választás kampánya. Vagyis a bevándorláspárti brüsszeli bürokratákról, a migrációról, s mindennek egyenes következményéről, a terrorizmusról. Konkrétan pedig arról, hogy tessék majd a szavazatokkal megerősíteni a Fideszt, különben jaj lesz nekünk (Európával együtt). 

Ebben eddig még nincs semmi különös, minden párt azzal vezeti félre az embereket, amivel akarja és tudja. Az sem meglepő, hogy a jelenlegi uralkodók szócsövévé silányított, egykor közszolgálati média teljes erővel szolgálja a kormányzati propagandát. De a jelek szerint már nincsenek szabályok, határok, skrupulusok. Így kerülhetett be az egyperces hírösszefoglalóba egy kampányvideó. Ezt a Fidesz készítette, és a Magyarországon nemrég elfogott Hassan F. ügyét mutatja be. A végén pedig ott a plakátokról jól ismert felhívás: „Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást”. 

Már maga az egyperces is különleges találmány.

https://nepszava.hu/3035131_allitsuk-meg

A tiltás mámora

Sitkei Levente Magyar Nemzet

A Facebook nyilvánosság. A média része, ezt érdemes leszögezni. Nem cicákról és nyaralós képekről szól, hanem roppant befolyásos faliújság, amelynek megvan az a rejtélyes tulajdonsága, hogy ami megjelenik ott, azt az emberek elhiszik.

A nagyon jól értesült suttogók és mindent jobban tudók mellett ott vannak a hivatásos véleményformálók is, akiknek az a munkája, hogy meggyőzze az uniformizált és méretre vágott választópolgári masszát a neki fontos kérdésekről.

A teljesen szabadon működő platform új távlatokat nyitott a kommunikáció történelmében, egyúttal annak sikere magával hozta a szabályozására való igényt. Itt pedig hirtelen megbicsaklott a teljes szabadság.

A tárgyalásokat nem chaten fogják lefolytatni, hanem személyesen, mégpedig Mark Zuckerberg, a honlap alapítója fog leülni Emmanuel Macronnal, Franciaország elnökével.

A tét ugyanis nagy, az európai parlamenti választások megrengetik az öreg kontinenst, és nem szabad hagyni, hogy a választópolgárok csak úgy azt higgyenek, amit akarnak.

Ki kell gyomlálni a soha nem nyírt kertből a gazt, és a káros növény nyilvánvalóan az, amit a fent említett kettős annak gondol.

 

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/a-tiltas-mamora-6900653/

 

Lehet perelni Bangónét és Ujhelyit

Prugberger Tamás Magyar Nemzet

A kormány nevében a jogi személynek számító Miniszterelnöki Hivatal indíthat magánvádas eljárást a kormányt ért közvetlen becsületsértés miatt. Az azonban a kormány elhatározásán múlik, hogy akar-e magánvádat előterjesztetni az őt ért sértés miatt vagy sem. Ugyanígy közvetlen, vagyis indirekt becsületsértési magánvádat terjeszthet elő a Fidesz mint párt az őt ért becsületsértés miatt. Ugyanakkor a Lendvay utcai patkányirtásról szóló kijelentés a Fidesz-tagságot mint csoportot közvetetten sérti. Ezért itt a közvetett, vagyis az indirekt becsületsértés forog fenn.

A Fidesz a becsületének megsértése miatt a botrányos kijelentések elhangzásától számított 30 napon belül indíthat magánvádas eljárást indirekt becsületsértés miatt. Az azonban kérdéses, hogy a tagságát mint kisebb csoportot és a vele szimpatizáló választópolgárok nagyobb csoportját érintő becsületsértés miatt indíthat-e magánvádas eljárást. A kérdésre szerintem igen a válasz. Megvan a lehetőség arra, hogy törvényi analógia (analogia legis) alapján közvetett becsületsértés elkövetése miatt magánvádas eljárás induljon a Fidesz szavazóbázisát képező állampolgárokat és a párt tagjait egységesen patkánynak minősítő MSZP-vel szemben. A magánvád előterjesztése azért is hasznos lenne, mert az önmagukról megfeledkező parlamenti képviselőket remélhetően visszatartaná a hasonló kijelentésektől és a botrányos viselkedéstől.

Prugberger Tamás jogászprofesszor, egyetemi tanár

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/lehet-perelni-bangonet-es-ujhelyit-6896963/

 

Orbán Viktor: Minden európai országban a migráció ügye az elsőszámú kérdés

MTI Magyar Nemzet

A kormányfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadásában kiemelte: két ágra szakadt az európai politikai gondolkodás a bevándorlással kapcsolatban. Míg

a Nyugat azon gondolkodik, „hogyan éljünk együtt”, mi, közép-európaiak azon: mit kell tenni, hogy ne következzen be, hogy együtt kelljen élnünk a migránsokkal

– közölte.

Orbán Viktor szerint a nyugatiak el akarják tüntetni a különbségeket, azt akarják, hogy „mi is engedjük be nagy számban a bevándorlókat”, és akkor helyreáll az európai egység. Szerintünk azonban

„az európai egységért ezt az árat nem szabad megfizetni”

– jelentette ki.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/orban-viktor-minden-europai-orszagban-a-migracio-ugye-az-elsoszamu-kerdes-6904472/

Orbán Viktor: Szavazzanak a romániai magyarok az RMDSZ listájára!

MTI Magyar Nemzet

A miniszterelnök arra biztatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.

Orbán Viktor a Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azoknak a magyaroknak, akik az összmagyar brüsszeli képviseletet szeretnék erősíteni, hogy erős hangja legyen a magyarságnak, az RMDSZ-re kell szavazniuk Romániában.

Kérdésre közölte: a Fidesz nem vár az Európai Néppárt (EPP) döntésére, hanem maga hoz majd döntést, mert nem az EPP a lényeg, hanem az, hogy az EP-választás után hol van Fidesz helye az új európai politikai helyzetben, hogy megfelelően képviselhesse a magyar érdekeket.

Azt mondta, ebben a döntésben kulcsszerepet játszik, hogy az EPP merre halad tovább.

https://magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktor-szavazzanak-a-romaniai-magyarok-az-rmdsz-listajara-6905699/

Egyértelmű, hogy a kerítés lebontásáról beszélt Ujhelyi István

ORIGO

Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója arról beszélt az M1 szerdai műsorában, hogy egyértelmű, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő a déli határzár lebontásáról beszélt soproni kampánybeszédében.

Az elemző kiemelte, a szocialista uniós képviselő kerítésmentes uniót ajánlott a soproni választoknak, majd rájött, hogy hibát követett el, és megpróbált „kitáncolni” kijelentéséből. Mint ismert, utólagosan Ujhelyi István úgy korrigált, hogy a vasfüggöny, és nem a határzárak lebontásáról beszélt.

Nemcsak Ujhelyi István, hanem az egész ellenzék részéről azt lehet látni, hogy kettős beszédet alkalmaznak a határzár és a határvédelem kérdésében– értékelt az igazgató.

 

https://www.origo.hu/itthon/20190508-ujhelyi-istvan-kijelenteserol-elemzo.html

Hidvéghi: A bevándorláspárti Timmermans a migránsok betelepítésére készül

MH/MTI

 A bevándorláspárti baloldal csúcsjelöltje, Frans Timmermans a migránsok betelepítésére készül - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, reagálva az európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltek előző napi németországi televíziós vitájára.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190508-hidveghi-a-bevandorlasparti-timmermans-a-migransok-betelepitesere-keszul

Kétségfront

Akadnak, akik már az őszi önkormányzati választásra koncentrálnak, s olyanok is, akik az EP-választás kapcsán ígérnek fűt-fát

Bán Károly Magyar Hírlap

A tavaly áprilisi parlamenti választás kudarcának tanulságait levonva az ellenzék pártjai még decemberben összefogtak, ellenállást hirdettek, ám szűk három héttel az európai parlamenti választás előtt mégis úgy tűnik, az ellenzéki egységet már egyedül csak a kétség tartja össze. Vagy a lélegeztetőgép.

Akadnak, akik már az őszi önkormányzati választásra koncentrálnak, s olyanok is, akik az EP-választás kapcsán ígérnek fűt-fát. Az „egyetlen összefogás”, vagyis a Demokratikus Koalíció, az óbaloldali MSZP, a hozzá idomuló Párbeszéd, az utóbb csatlakozó Momentum már le is osztotta a lapokat a fővárosban. Persze kihagyva az LMP-t és a Jobbikot. Az LMP-nek érezhetően most is azt a szerepet szánják, amit tavaly áprilisban. A bűnbak szerepét. Ha van rajtuk sapka, azért, ha nincs, akkor azért.

Máskülönben fölöttébb nehéz lenne megmagyarázni a várhatóan újabb választási kudarc okait, nem szólva az újrakezdés gyötrelmeiről. Utóbbihoz a receptet a választói emlékezet mulandósága, a túléléshez feltétlenül szükséges amnézia, Bolgár György kikezdhetetlen lelkesítő beszédei, némi külföldről érkező bátorítás, no meg a rezsim szapulása adja a muníciót. Örökzöldként.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190508-ketsegfront

Nem fogják megismételni a történelem érettségit

Nem kell megismételni a történelem írásbeli érettségi vizsgát – közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerda este az MTI-vel.

„A megjelent híresztelésekkel ellentétben az Oktatási Hivatal nem íratja újra a történelem írásbeli érettségit. Az esszékérdések esetleges kiszivárogtatása ügyében az Oktatási Hivatal a rendőrségi feljelentést megtette, a tények feltárása a nyomozó hatóságok feladata” – olvasható a közleményben.

https://24.hu/kozelet/2019/05/08/nem-fogjak-megismetelni-a-tortenelem-erettsegit/

Büntetőfeljelentést tett az Oktatási Hivatal a kiszivárgott érettségi tételek miatt

Nemrég írtuk meg, hogy az interneten terjed egy képernyőfelvétel, mely szerint valaki már kedden kiszivárogtatta a mai, középszintű történelem érettségi esszétémáit. Az ügyben megkerestük az Oktatási Hivatalt, melyben azt írják, ők is értesültek róla, hogy valaki egy zárt csoportban közzétehette a feladatsort, és már meg is tették a büntetőfeljelentést. Arról, hogy ez mit jelent az érettségizők számára, egyelőre nem nyilatkoztak.

„2019. május 8-án, a történelem írásbeli érettségi vizsga megkezdését követően az Oktatási Hivatalhoz bejelentés érkezett arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették. A Hivatal ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett.”

https://444.hu/2019/05/08/buntetofeljelentest-tett-az-oktatasi-hivatal-a-kiszivargott-erettsegi-tetelek-miatt

Már 30 ezer aláírás jött össze a nehéz matekérettségi miatt panaszkodó petíción

Egyetlen nap alatt közel 30 ezer aláírás gyűlt össze az interneten a „Vigyék lejjebb a ponthatárt a 2019-es májusi matematika érettségin az irreálisan nehéz feladatok miatt” című petícióra. A petíció magyarázata szerint az idei középszintű matematika írásbeli érettségi nehézsége meghaladja a középszintet, ezért országos szinten szükség van a ponthatárok csökkentésére.

A Facebookon több matektanár is posztolt arról, hogy valóban a szokásosnál nehezebb volt némelyik feladat.

Az ilyesmi egyébként különösen rosszul jöhet azoknak, akik olyan külföldi egyetemen terveztek továbbtanulni, ahol van a felvételi mellett valamilyen anyaországi érettségivel kapcsolatos elvárás.

https://444.hu/2019/05/08/mar-30-ezer-alairas-jott-ossze-a-nehez-matekerettsegi-miatt-panaszkodo-peticion

Ólommal és rákkeltő anyagokkal lőtték tele a védett Holt-Tiszát a strandszezon örömére Tiszafüreden

Négy napos fesztiválünneppel, koncertekkel és kirakodóvásárral nyitották meg múlt héten a tiszafüredi strandszezont, s a programok között agyaggalamb-lövészet is szerepelt. Fura mód ennek helyszíne egy Natura 2000-es terület volt, a szigorúan védett RAMSARI övezettől légvonalban alig háromszáz méterre, a fészkelőmadarak tőszomszédságában. A galambokat jelképező szétlőtt korongok, s az ólomtartalmú sörétek pedig hová máshová hullottak volna, mint bele a Holt-Tiszába? – Még ma is ökölbe szorul a kezem, amikor eszembe jut a rendezvény: nem akartam hinni a szememnek, hogy 

az emberek a holtág felé lődöznek, miközben a célterület mögött a nádasban ott bújnak meg a récefélék, nádi poszáták, mind-mind tojáson ülve vagy épp a nemrég kikelt fiókákat védelmezve, nevelgetve – mondja Kiss Balázs helyi természetvédő, egy civil egyesület, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság alapító elnöke, aki lapunk figyelmét felhívta a történtekre. Gyakran jár ezen a vidéken, ismeri a terepet, az itteni madárvilágot, s azt mondja, érthetetlen, miért éppen lövészetet szerveznek oda, ahol egyébként az élővilág, a fák, a madarak, a víz a fő vonzerő akár a turisták, akár a helyiek számára.

https://nepszava.hu/3035085_olommal-es-rakkelto-anyagokkal-lottek-tele-a-vedett-holt-tiszat-a-strandszezon-oromere-tiszafureden

 

Éjszaka küldtek vissza Szerbiába egy hattagú afgán családot Röszkénél, két másik család kitoloncolásra vár

Egy hattagú afgán családot toloncoltak ki Magyarországról kedden – erről a New York Times és a BBC is beszámolt, méghozzá az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a megfigyelése alapján. A New York Times az UNHCR illetékeseit idézve megjegyzi, hogy „meglehetősen szokatlan” módon, az éjszaka folyamán küldték át a szerb-magyar határon az afgán párt és négy gyermeküket, akiknek a magyar állam elutasította menekültkérelmét.

A menedékkérőket, valamint nagy szemeteszsákokba csomagolt holmijaikat egyszerűen áttették szerb területre a kerítés egyik kapujánál, ám ott senki sem várt rájuk. Az UNHCR információi alapján több médium is arról számol be, hogy a kitoloncolt anya azt kiabálta az őt a határon áttessékelő rendőröknek:

„Ez a legrosszabb ország, ahol jártam, ha maguk is egyszer menekültek lesznek, emlékezni fognak erre!”

A Magyar Helsinki Bizottság még hétfőn este tett közzé a Twitteren egy bejegyzést, miszerint a kedd hajnalban történt kitoloncolásban érintettek mellett két másik afgán család ügyében ideiglenes végzésért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy megállítsa két másik afgán család visszaküldését Afganisztánba.

https://merce.hu/2019/05/08/ejszaka-kuldtek-vissza-szerbiaba-egy-hattagu-afgan-csaladot-roszkenel-ket-masik-csalad-kitoloncolasra-var/

 

Orbán-Weber testvérháború Brüsszelben: páratlan ajándék ez Trumpnak

A miniszterelnök Manfred Weber egyértelmű elutasításával befejezte az eddig mutatott játékot, amely szerint Budapesten harcos, Brüsszelben pedig békés. Orbán Viktor szövetségest keres az obstrukció, az ellenállás és a vétó politikájához. A legújabb, holnap megjelenő HVG-ben arról is olvashatnak, hogy az Európai Néppártban már nem számolnak a Fidesz maradásával.

Nem tartja alkalmas jelöltnek Manfred Webert az Európai Bizottság élére Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ezt a legnagyobb nyilvánosság előtt, a Budapestre látogató Heinz-Christian Starche osztrák alkancellár oldalán közölte. Ahhoz képest, hogy a kormányfő néhány hónapja még fennhangon dicsérte a bajor politikust, most úgy szakított vele, mintha az egyik legerősebb politikai ellenfeléről lenne szó. Ez a lépés kifejezetten jól jöhet Orbán Viktornak, akit hétfőn Washingtonban fogad az amerikai elnök.

 

https://hvg.hu/itthon/20190508_Testverhaboru_Brusszelben

 

Szabotázs? Inkább gyorsítani akarták a deportálást

Volt egy utolsó pillanat, amikor még talán akadályozni lehetett volna a magyar zsidók elhurcolását Auschwitzba. A hazai hatóságok azonban úgy gondolták, a feladvány egyáltalán nem ez. Karsai László történész volt a Klubrádió vendége.

 

Hetvenöt éve, 1944. május 6-án tartottak egy konferenciát Bécsben arról, hogy hány vonatot indítsanak Magyarországról naponta Auschwitz-Birkenau felé.

Ez volt talán az utolsó pillanat, amikor a magyar hatóságok ellátási nehézségekre, mozdonyhiányra, a front igényeinek kiszolgálására hivatkozva, vagy bármilyen más ürüggyel megpróbálhatták volna elszabotálni a deportálások elindítását, húzhatták volna az időt vagy legalább csökkenthették volna a tragédia mértékét.

Ehelyett más vitát kezdeményeztek, szerintük a németek túl alacsony vonatszámot állapítottak meg, és sikerült is nekik, hosszas győzködés után az eredetinél magasabbra feltornázni a szerelvények számát.

https://www.klubradio.hu/adasok/szabotazs-inkabb-gyorsitani-akartak-a-deportalast-107229

Bayer: Már a nemeinket is lopják tőlünk

Telt ház volt kedden este Pesterzsébeten, a Csili Művelődési Központban, ahol a Fidesz Bayer Zsoltot vetette be kampányeseményén.

A főként nyugdíjasokból álló közönség a publicistától a napi politikán túli – előbbit az este másik előadója Földesi Gyula vállalta –, filozofikusabb előadást kapott. Bayer az európai civilizáció végét vázolta fel, aminek utolsó megmaradt esélye szerinte a "lesajnált" Kelet-Közép-Európa. A kontinens megmentésének egyik legjobb módszere – magyarázta –, ha nem hallgatunk a modern idők hívó szavára, és a hagyományos nemi szerepeknél maradva szaporodunk, sokasodunk.

 

https://hvg.hu/itthon/20190508_bayer_zsolt_fidesz_ep_kampany_pesterzsebet

 

Bauer: Zsákok és foltok

A Fidesz hatalomgyakorlását jellemezni kívánó elemzők leginkább a közjogi, politikai szerkezet átalakításával foglalkoznak, és a hatalomgyakorlás intézményi struktúráját elemezve azt állapítják meg, hogy Orbánék felszámolták a demokratikus jogállamot, és helyébe autokráciát (Kornai János, Kis János), zsarnokságot (Heller Ágnes) építettek; én legszívesebben az önkényuralom kifejezést használom erre. Ezek az elemzések, bármennyire helytállóak is (mert azok), kevésbé terjednek ki az effajta nem demokratikus hatalomgyakorlás tartalmára, hajtóerejére, ami az autokrata, zsarnok, illetve önkényúr mögé valamiféle társadalmi támogatást épít. Szerintem tévesen jelöli meg ezt a tartalmat a „maffiaállam” teóriája, amely a vezető csoport személyes gazdagodására szűkíti le az önkényuralmi rendszer hajtóerejét. Ha belátjuk, hogy a hatalmat kézben tartó hatalmi gépezet hajtóereje a szélsőjobboldaliság, vagyis a nacionalizmusnak, kirekesztő rasszizmusnak és a monopolizált, vezérelvű, az embereket fenyegetettségben tartó hatalomgyakorlásnak az az elegye, amelyet történelmileg fasizmusnak szoktak nevezni, igazat kell adnunk Ungváry Rudolf évekkel ezelőtti, sajnálatos módon visszhangtalanul maradt meghatározásának, amikor "fasisztoid mutációról" beszélt

 

https://hvg.hu/itthon/20190508_Bauer_Zsakok_es_foltok

 

László Imre az MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum újbudai polgármesterjelöltje

Szolgálatként, és nem hatalomként éli meg beosztásait, hangsúlyozta a volt kórházigazgató.

 

Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum László Imre volt kórházigazgatót jelöli a XI. kerület polgármesterének az őszi önkormányzati választáson - jelentették be a pártok képviselői kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

László Imre hangsúlyozta, helyi lakosként egy élhetőbb, a XI. kerületben lakók érdekeit jobban szolgáló Újbudát kíván létrehozni. Bemutatkozásában kifejtette, hat évig volt a Honvédkórház parancsnoka 1995-2001 között, "amikor még rendben mentek a dolgok", majd tíz éven át irányította a Szent Imre kórházat.

"Minden beosztásomat szolgálatként és nem hatalomként éltem meg"

- fogalmazott. Hozzátette, hogy munkatársai segítségével Budapest talán legjobb intézményévé változtatták a Szent Imre kórházat, amelyet odakerülésekor megdöbbenésére sokan "halálgyárként" emlegettek.

 

https://nepszava.hu/3035053_laszlo-imre-az-mszp-parbeszed-dk-momentum-ujbudai-polgarmesterjeloltje

 

Vona Gábor: Orbán Viktort nem lehet leváltani

Orbán Viktor egy komplett rendszert épített ki, amelyet belülről nem lehet megdönteni, Orbánt csak egy külső erő mozdíthatja el - mondta egy sajtóbeszélgetésen Vona Gábor, aki már az Orbán utáni időkre készül. Nem fog visszatérni a pártpolitikába, inkább felpörgeti a vlogját, és tehetségkutatót indít.

Semmiképp nem tervezi a visszatérését most a pártpolitikába Vona Gábor, aki a tavalyi választási vereség után mondott le a Jobbik elnöki tisztéségéről, a parlamenti mandátumáról, és visszavonult a politizálástól.

Vona azóta vlogot és youtube-csatornát indított, politikai workshopokat tart, illetve például a mesterséges intelligenciáról beszélget nyilvánosan, de a pártpolitikai ügyektől tudatosan távol tartja magát. És nem is vágyik vissza a politikai csatatérre – erről beszélt szerdán újságíróknak Vona.

Ezt azzal magyarázta, hogy mostanra – a tavalyi választási eredményből is okulva – úgy látja:

Itt nem lesz kormányváltás. Orbán Viktort nem lehet leváltani.

Szerinte fölösleges minden leváltásáért folytatott harc, a jelenlegi politikai, társadalmi és médiaviszonyok mellett kilátástalan a küzdelem.

 

https://index.hu/belfold/2019/05/08/vona_gabor_orban_viktort_nem_lehet_levaltani/

 

Lehet kormányhivatalban választási gyűlést tartani? Nem! Szijjártó Péter Szegeden mégis megtette

A szegedma Klub hívta vendégségbe a külügyminisztert Szegedre, hogy megmondja, szerinte mi az EP-választás tétje. Ezzel nincs baj. A helyszínnel viszont igen. És ezért a Momentum lépni fog.

szeged.hu

Mihálik Edvin, a Momentum szegedi elnöke a kormányhivatal előtt jelentette be, a választási törvényt sérti meg azzal Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a hivatal épületében a szegedma Klub vendégeként választási gyűlést tart „Az európai parlamenti választások tétje” címmel.

https://szeged.hu/hirek/28484/lehet-kormanyhivatalban-valasztasi-gyulest-tartani-nem-szijjarto-peter-szegeden-megis-megtette

Nagyon lemondatnák a brit miniszterelnököt - ilyen még nem volt

Szerdán délutánig adott időt a brit konzervatív párt parlamenti képviselőit tömörítő testület vezetője pártja miniszterelnökének arra, hogy ismertesse lemondásának menetrendjét. Ha nem teszi, bizalmi szavazást tarthatnak róla, amelynek eredményét a kormányfő bíróságon támadhatja meg.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/brexit-ultimatum-brit-may.683778.html

Hogyan lehet megóvni az EU-t Salvinitól és barátaitól? Itt a recept

A populisták ellen az lenne a legjobb, ha a mérsékelt politikai erők befejeznék a bűnbakkeresést.

A mérsékelt politikai erők biztos vereségének receptje az, ha folytatják jelenlegi politikájukat: rossz választási szereplésükért az orosz aknamunkát és a közösségi oldalakon terjedő hamis híreket okolják, és elzárkóznak az EU reformjától.

Egész Európára érvényes tanulságokkal szolgál, miért veszítettek annak idején az Egyesült Királyságban azok, akik az EU-ban maradás mellett kampányoltak a brexitpártiakkal szemben: nem értették meg a közepes jövedelmi sáv alján keresők gondjait - kezdi az európai populizmus előretörésének megállításáról szóló cikkét Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistája. Ez a helyzet nem korlátozódik az Egyesült Királyságra, a liberális kapitalizmus gazdasági ciklusának leszálló ágához tartozó jelenségről van szó.

A nacionalisták előretörésének hátterében ugyanaz van Európa minden táján. A francia Marine Le Pen Nemzeti Frontját, az olasz Matteo Salvini Ligáját és a brit Nigel Farage Brexit Pártját ugyanaz emeli fel: az emberekben a második világháború óta nem látott mértékben felgyülemlett a düh. És a harag erőteljes politikai részvételre mobilizáló erő.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/populizmus-eu-liberalizmus-demokracia-megelhetes-jovedelem.683629.html

Mészáros cége kaszál az állami Eximbank tenderén

A 4iG Nyrt. rendkívüli közleményt adott ki, melyben tudatja, hogy nyert az állami tulajdonú Eximbank közbeszerzési pályázatán. Így a Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos érdekeltségébe tartozó informatikai cég adhat fejlesztési tanácsokat, szakértői támogatást a kormány bankjának az uniós forrásból finanszírozott szoftverfejlesztési projektek megvalósításához.

A munka két részből áll, az egyikért nettó 315 246 400 forintot számlázhat majd a 4iG, a másikért pedig nettó 372 985 920 forintot, így a két szerződés összege együtt nettó 688 232 320 forint.

A 4iG-ben tavaly június elején szerzett többségi tulajdont a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus, és már nyereségesre is fordult a cég. A társaság nyert a Dohánytermék Azonosító Kibocsátó Informatikai Rendszer felállítására és ötéves üzemeletetésére kiírt mintegy négymilliárd forintos közbeszerzésen is nemrégiben, egy konzorcium tagjaként, és a Szerencsejáték Zrt. is velük szerződött, 388 millió forintért. Az országos jegyrendszer elkészítésében is szerepet kaphat a 4iG.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/08/meszaros-4ig-eximbank/

A POLITICAL CAPITAL BRAHIBÓL ELTERJESZTETTE, HOGY BUDAPESTEN SZUPERHŐSSZOBROT ÁLLÍTANAK

Le akarták tesztelni, hogy mennyire nehéz elterjeszteni egy kamuhírt. Hát, mint kiderült, nem annyira.

„Budapest mellett tette le a voksát a World Congress of Superhero Fans (WCSHF), vagyis Budapesten fogják felállítani a világ legmagasabb szuperhősszobrát” – ez a hír nem igaz, hanem csak a Political Capital találta ki. A think-tank azt akarta letesztelni, hogy milyen könnyű elterjeszteni egy álhírt, ezért aztán alapos munkát végeztek: csináltak a nem létező szervezetnek egy weboldalt, amerikai telefonszámot és a szobornak egy Facebook-eseményt.

Aztán kiküldtek egy sajtóközleményt egy sor hírügynökségnek, akik közül csak egy akadékoskodott, de végül ők is befogadták a közleményt, ami így végigfutott az angol nyelvű világsajtó egy részén,

 

megjelent például a Business Insideren. A sikeres akció után a Political Capital felhívta a közleményt korábban leadó ügynökségek figyelmét az átverésre, de a legtöbb helyről nem is reagáltak nekik, bár akadtak olyanok is, akik törölték a hírt.

 

„Rajtunk múlt, hogy az angolszász oldalakon megjelent hírt felkapja-e a magyar sajtó; ehhez elég lett volna néhány hazai médium figyelmét felkelteni” – írta közleményében a szervezet.

A Facebookon az álhírrel pár nap alatt 38 ezer magyar felhasználót értek el, a szavazáson pedig egyébként az nyert, hogy Vasembernek állítsanak szobrot.

https://azonnali.hu/cikk/20190508_a-political-capital-brahibol-elterjesztette-hogy-budapesten-szuperhosszobrot-allitanak

HIÁNYOLJA MATTEO SALVINI TÖKÉT A KOALÍCIÓS PARTNERE

A szerdai római kormányülés előtt áll a balhé: a szélsőjobboldali kormánypárt, a Lega nem hajlandó visszahívni vesztegetési ügybe keveredett államtitkárát. A legkeményebben a párt koalíciós partnere, az Öt Csillag reagált: szerintük Salvininek nincs mersze szembeszállni a korrupcióval. Salvininek is érdek azonban a konfliktus: az EP-választási győzelme után erre hivatkozva akarhat előrehozott választást, hogy utána összeálljon a jobboldallal.

 

https://azonnali.hu/cikk/20190508_matteo-salvini-toket-hianyolja-a-koalicios-partnere

 

MIÉRT NEM ZAVARJA ORBÁN VÁLASZTÓIT, HOGY A SAJÁTJAI ELLEN KAMPÁNYOL?

Ha Weber rossz és Salvini jó, akkor miért a Néppárt színeiben fut neki a májusi EP-választásnak a Fidesz?

Politikatörténeti fordulathoz érkezett Európa: az Európai Parlamentben hamarosan létrejön a jobboldali populisták parlamenti csoportja, melyhez Orbán Viktor és a Fidesz is nagy valószínűséggel csatlakozni fog.

 

Szavazóik azonban még úgy ikszelnek a Fidesz listájára május 26-án, hogy az formálisan a Néppártnak a tagja. Annak a Néppártnak, melynek politikusait heti rendszerességgel nyíltan kritizálja Orbán Viktor.

https://azonnali.hu/cikk/20190508_miert-nem-zavarja-orban-valasztoit-hogy-a-miniszterelnok-a-sajatjai-ellen-kampanyol

Antal-Deák vita: „fasiszta” pártokkal szövetkezik a Fidesz?

Antal Attila politikai szakértő szerint Orbán Viktor a múlt héten Európa legfasisztább pártszövetségének első emberét fogadta, Deák Dániel szerint viszont meg kell kérdezni Kurz osztrák kancellárt arról, hogy szerinte is fasiszta párt-e az FPÖ. Vélemények összecsapása az ATV-ben.

https://mandiner.hu/cikk/20190508_antal_deak_vita_fasiszta_partokkal_szovetkezik_a_fidesz

TGM: Salvini & Strache Budapesten. Végre!

Mindig jó a politikában, ha világosak a dolgok. Orbán Viktor – sok bizonytalankodás és mellébeszélés után – végre azokkal köt szövetséget, akikkel eszmei szálak fűzik egybe.

Sajtója (amely állami sajtó lévén, hivatalos forrásnak számít) eddig is világossá tette, honnan származnak Orbán eszméi.

Az Európának („Brüsszelnek”) tulajdonított népességcsere eszméje Renaud Camus francia fasiszta közíró híres könyvéből – Le Grand Remplacement – származik, evvel a neves fasiszta személyiséggel a Mandiner folytatott beszélgetést, ami önmagában is büntetőjogi tényállás, de a fószer különben is állandó szerzője az állítólag  nívósabbnak számító szélsőjobboldali portálnak, aki még Orbán Viktorhoz is intézett meleg hangú nyílt levelet, amit még a mérsékeltebben fasiszta Marine Le Pen is visszautasított volna. De van lejjebb. Az Örülünk, Vincent?blog is megemlékezett róla, hogy a Pesti Srácok nevezetű orbánportál egészen Eustace Mullins, az ismert, nyílt (és totál őrült) hitlerista méltatásáig süllyedt, akinek A biológiai zsidó c. alapműve immár magyarul is olvasható itt. Kitartás! Lesz ez még így se!

Ha beleolvasnak e neofasiszta/neonáci szerzők műveibe, a leghivatalosabb magyarországi kormányközeli, kormánybarát torkokból áradó hangzatokra fognak lelni.

De minek nekünk mindenféle nyomorult külföldi, amikor vannak nekünk megbízható honi forrásaink:

https://merce.hu/2019/05/07/tgm-salvini-strache-budapesten-vegre/

Juszt László: Hogyan vezetett Kásler évekig az orromnál fogva…..

Volt idő, – sok-sok évig – amikor kimondott jó barátságban voltam Kasler Miklóssal, mielőtt miniszter lett. Sokat és sokszor beszélgettünk mindenről. Még politikáról is. Nem volt híve a mai főnökének. Nem állítom, hogy mindenben egyetértettünk, de akkoriban semmi olyat nem mondott, mint amiket manapság.

Döbbenten hallgatom ezt a mai Kasler Miklóst

Nem különben a családom, akik meg azon mulatnak, hogy “hogyan vezetett éveken át az orromnál fogva”. Nem akartam és nem is fogok soha többé róla írni, mert aki egyszer a barátom volt, azt akkor sem beszélem ki, ha már elmúlt a barátság. Most sem ezt teszem. De van, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Most például azt, amit Newtonról mondott:

b1.blog.hu összegyűjtött pár kásleri szentenciát 2018-ból. Ma 2019-et írunk, Kásler a helyén …..

 

https://varosikurir.hu/juszt-laszlo-hogyan-vezetett-kasler-evekig-az-orromnal-fogva/

ORBÁN VIKTOR AZ ISTEN IGÉJÉNEK NEVEZTE MAGÁT

Amerikai Népszava

HVG adta közre magyarul Bernard-Henri Lévy francia filozófus feljegyzéseinek részleteit az Orbán Viktorral folytatott budapesti találkozójáról, amelyeket a Le Point című hetilapnak adott át. Ezekben idézi azt, miket mondott neki Orbán. Feltehetően a filozófus jegyzetelt, és pontosan adja vissza Orbán hitvallását.

Ezek egyike volt az, amikor Orbán kijelentette magáról: “Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.” Az a tény, hogy Orbán még csak nem is keresztény, kiolvasható abból, hogy a kereszténységben nincsenek keresztényebbek és legkeresztényebbek. A keresztények egyformán igazak kegyelemből, minden keresztény ugyanazt kapja. De Orbán az európaiságot a kereszténységgel azonosítja, ezért magát a kereszténység “DNS”-ének, magjának, az Isten Igéjének, a megtestesült Krisztusnak vallja.

Orbán az európaiságot a kereszténységgel, a kereszténységet pedig magával azonosítja, miszerint ő hordozza a kereszténység DNS-ét, a kereszténység Magvát. Ő a Mag. Ebben az esetben Orbán Viktorban Jézus Krisztust, a megtestesült Igét üdvözölhetjük. A Bibliában a Galata levél 3,19 a mózesi törvényről ez áll: “bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, a kinek tétetett az ígéret”. Ez a Mag Jézus Krisztus, az Ige, aki testté lett. János evangéliuma így keződik: “Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige.”

Írhatta volna a szerző úgyis, hogy kezdetben volt a DNS, az Isten DNS-e, és Isten volt a DNS. Az Isten DNS-e az Ige. Az Ige a Mag, az Isten lényege, maga az Isten. Az Ige az Isten DNS-e. Minden általa lett, és nála nélkül semmi nem lett, ami lett, mondja a János evangélium. Ezért, amikor Orbán azt mondja, hogy ő a kereszténység DNS-e, akkor azt állítja magáról, hogy ő az Ige: “Minden általa lett, és nála nélkül semmi nem lett, ami lett.” Azt mondja, ő az Isten szubsztanciája, az Isten lényege, ő maga az Ige, a Krisztus. Ő az Isten.

https://nepszava.us/orban-viktor-az-isten-igejenek-nevezte-magat/

Menekülnek az olvasók a NER-közelivé vált megyei lapoktól

 

A nyomtatott közéleti újságok közül csak kevés úszta meg, hogy nagyot essen a példányszáma. A megyei lapok olvasótábora látványosan csökken.

A megyei napilapok példányszáma változatlanul zuhan. Amióta a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz kerültek ezek a lapok, majd onnan át a kormánypárti médiaalapítványhoz, folyamatosan esik az olvasótáboruk. 2018 összes negyedévében 10-11 százalékos esést mértek az egy évvel korábbihoz képest, és 2019 első három hónapjában is -11 százalékos a mutató, vagyis még a tavalyi rémes adatot is sikerült tovább rontani.

A nyomtatott hetilapok közül a HVG-nek egy évvel korábban 30 100 volt az átlagos példányszáma, most szinte pontosan ugyanennyi, 29 800. A 168 óra értékesített példányszáma eközben 10,4, a Forbesé 7,6, a Magyar Demokratáé 2,3 százalékkal esett.

 

https://hvg.hu/kkv/20190509_Menekulnek_az_olvasok_a_NERkozelive_valt_megyei_lapoktol