2019, május 25 - 09:02 Sajtószemle

Budán még javában zajlott az ostrom, amikor Pesten már megnyílt az első mozi, a következő napon megindult az első villamosjárat, majd Buda felszabadulása után öt nappal fogadta vendégeit az első kávéház is. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal az 1945 és 1949 közötti néhány békés évből válogattak fotókat.

https://fidelio.hu/vizual/egy-kis-napfeny-budapesti-eletkepek-1945-1949-145507.html

Megvan az első magyar EP-képviselő is, a holland szocialisták küldik Brüsszelbe Kati Pirit

Piri a holland szocialisták egyik legfontosabb embere az EP-ben, elkötelezett támogatója az óriási techcégek – Google, Amazon és Facebook – megadóztatásának és megrendszabályozásának, és az európai jobboldali populizmus visszaszorításának.

Nemzetközileg főleg a kurd szocialisták, és az észak-szíriai rojavai népállam szószólójaként, valamint a törökországi kurd kisebbség elleni atrocitások feltárójaként lett ismert, elsősorban a 2015-ös cizirei, dél-törökországi kurd lázadás kegyetlen leverése után.

Egyik legnagyobb eredménye volt a Törökországot élesen elítélő 2018-as EP-jelentés elfogadtatása, ez többek között Selahattin Demirtas újbalos pártvezér azonnali kiengedését követelte a börtönből.

https://merce.hu/pp/2019/05/23/megkezdodott-az-ep-valasztas-a-hollandoknal-es-a-briteknel/megvan-az-elso-magyar-ep-kepviselo-is-a-holland-szocialistak-kuldik-brusszelbe-kati-pirit/

„Ezért megy tönkre körülöttünk a világ, mert 30 éve ilyen politikusok és ilyen újságírók hülyét csinálnak a társadalomból” – mondta Jávor Benedek a Hír TV riporterének, aki Soros György szerepéről érdeklődött a klímatüntetések mögött videó

Pénteken sajtótájékoztatót tartott Jávor Benedek és Karácsony Gergely. A 24.hu írt arról, hogy az eseményen a Hír TV riportere a párhuzamosan zajló klímasztrájkról kérdezte az EP-képviselőt, Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány szerepét firtatva. 

A pénteki, budapesti tüntetést a Fridays For Future szervezte (hamarosan részletesen is beszámolunk az eseményről), a Fidesz politikusai pedig napok óta hangsúlyozták,  hogy a Soros-hálózat sejthető a globális klímatüntetések mögött, mivel a megmozdulásokat az Avaaz nevű aktivista oldalon is népszerűsítették. Erről kérdezte a Hír TV Jávort, kitérve arra is, hogy azért a klímapolitikával próbálják-e megfogni a fiatalokat, hogy így szipkázzák el szavazataikat a bevándorlásellenes erőktől.

A kérdést Jávor elsőre el sem akarta hinni, vissza is kérdezett, hogy tényleg ezt a kérdést írták-e fel neki a szerkesztőségben. Majd pedig kifakadt, hogy tíz éve van ebben a szakmában, de azért időnként tudják sokkolni. 

https://444.hu/2019/05/24/ezert-megy-tonkre-korulottunk-a-vilag-mert-30-eve-ilyen-politikusok-es-ilyen-ujsagirok-hulyet-csinalnak-a-tarsadalombol-mondta-javor-benedek-a-hir-tv-riporterenek-aki-soros-gyorgy-szereperol-erdeklodott-a-klimatuntetesek-mogott

Orbán szerint Magyarországon nem az orosz, hanem a Soros-féle beavatkozástól szenvedünk

A HírTV-nek adott interjút az EP-választások előtt Orbán Viktor. A kormányfő nem meglepő módon a legtöbbet a migrációs veszélyről és az általa elképzelt „bevándorláspárti erőkről” beszélt, de futotta az időből sajtószabadságra, a Strache-botrányra, és az orosz befolyás tagadására is.

„Arra kérek Magyarországon is mindenkit, hogy mindenképpen menjünk el választani, mert azt jól látom, hogy a baloldal óriási erőkkel kampányol egész Európában, és kétségünk ne legyen, hogy a bevándorláspártiak mind ott lesznek, ezért legyünk ott mi is”

– fogalmazott a kormányfő, aki tiszteletlenségnek nevezte lefutottnak minősíteni a választást, ugyanis „az esély sosem váltja be saját magát, az esélyt nekünk kell beváltani”. Rocky Balboát idézve hangsúlyozta: „mindig a végén van vége”. Ezért továbbra is kampányolni kell, ő is ezt teszi, még vasárnap is – jelezte.

https://merce.hu/pp/2019/05/24/dk-s-es-lmp-s-kampanyzaro-ir-es-cseh-valasztas-az-ep-valasztas-masodik-napjan-percrol-percre-a-mercen/orban-szerint-magyarorszagon-nem-az-orosz-hanem-a-soros-fele-beavatkozastol-szenvedunk/

A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében masszív migránsozással készült az MTVA az EP-választásra

Előre megkaptuk a választási műsor néhány adásának tervét, az alapján a műsorban szinte csak a bevándorlás lesz a téma, úgy, ahogy arról Orbán Viktor gondolkodik. Figyelem, a Hassan F.-ről szóló riport drámai effektekkel van tele!

Itt vannak a műsortükrök

https://hvg.hu/itthon/20190524_Massziv_migransozassal_keszult_az_MTVA_az_EPvalasztasra

A Néppárt elnöke szerint nacionalistákkal nem lehet a jövőt építeni

Joseph Daul az EPP kampányzáró rendezvényén utalt rá, hogy Angela Merkel támogatására is szükségük lesz.

Nacionalistákkal és Európa-ellenesekkel nem lehet a jövőt építeni - mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke Münchenben a pártcsalád európai parlamenti (EP-) választási kampányának záró rendezvényén.

Kiemelte, hogy minden válság és nehézség ellenére "a mai a legjobb Európa, amely a történelem során valaha is létezett", az idei EP-választás pedig az EU történetének legfontosabb választása. Mint mondta, "a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, (Emmanuel) Macron (francia) elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni".

https://hvg.hu/vilag/20190524_A_Neppart_elnoke_szerint_nacionalistakkal_nem_lehet_a_jovot_epiteni

Két nap, három fideszes, öt óvoda - az ombudsman beismerte, hogy büntetlenül lehet kampánydíszletté alázni a gyerekeket

Az alapvető jogok biztosának Tóth Bertalan EP-listavezető hívta fel a figyelmét, hogy a fideszes politikusok semmibe veszik ajánlásit, mire Székely László széttárta a kezét.

És tényleg, óvodák sorát járták végig kampányoló fideszesek az elmúlt két napban. Mint a közösségi oldalaikra feltöltött, óvodásokkal pózoló képeiket összeszámoló 444.hu írja, most Herczeg Tamás és Vécsey László képviselők, valamint Tállai András államtitkár vetette ki a részét a kormánypártnál dívó politikai pedofíliából.

Vécsey mindössze csak az isaszegi Bóbita Óvodában vágott át egy nemzeti színű szalagot, amihez feltétlenül népi ruhába öltöztetett gyerekek kellettek a háttérbe.

Herczeg már tevékenyebb volt.

https://nepszava.hu/3037152_ket-nap-harom-fideszes-ot-ovoda-az-ombudsman-beismerte-hogy-buntetlenul-lehet-kampanydiszlette-alazni-a-gyerekeket

Prőhle Gergely arra kéri a kormányt, hogy a Strache-botrány után gondolkodjon el a néppárti visszatérésről

A volt berlini nagykövet szerint még nincs minden veszve!

"Bár a kormányhoz közeli média nap mint nap megpróbálja elhitetni velünk, hogy az „új szövetség” fantasztikus lehetőségekkel kecsegtet, hogy ezt a migránssimogató, identitászavaros néppárti társaságot már rég ott kellett volna hagyni, a Strache-bukást követő új helyzetben érdemes átgondolni ezt a nagy elszánást" – véli Prőhle Gergely a valaszonline.hu felületén megjelent hosszú elemzésében, amelynek az a címe, hogy: Vissza a Néppártba!

Ebben sok szó esik a német politikáról, de Prőhle, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum után egy Gulyás Gergelyhez közeli alapítványnál helyezkedett el, a magyar kormányról is szót ejt. Ezek azért figyelemre méltó szavak, mert Prőhle a kormányzati körökkel ma is beszélő és kapcsolatban álló személy, ezért kiolvasható kritikája ezért is tűnik érdekesnek.

A magyar állapotok felmérésére felkért „három bölcsről” azt írja Prőhle: „Ha azonban egy apró jelzést kapnak, hogy van értelme érdemben beszélni a magyar kormányt érő kritikák valóságtartalmáról, ha a miniszterelnökkel – hisz ki mással? – folytatott beszélgetéseik nyomán bízhatnának abban, hogy bizonyos pontokon módosítható a kormányzati irányvonal, akkor lenne esély arra, hogy az európai jobboldal ne szétforgácsolódjon, hanem okos belső kompromisszumokkal egységes maradjon.”

A teljes írás itt olvasható.

 

https://magyarnarancs.hu/belpol/prohle-gergely-arra-keri-a-kormanyt-hogy-a-strache-botrany-utan-gondolkodjon-el-a-nepparti-visszateresrol-119988

Prostik, drogok, hatalmi játszmák: újabb részletek az ibizai videóról

Privátbankár.hu

Pénz, hatalom, korrupció, alkohol, drogok, prostituáltak: bárhonnan is közelítünk hozzá, az ibizai sztori messziről bűzlik. Heinz-Christian Strache FPÖ-vezért és bizalmasát két rossz hírű osztrák férfi csalta lépre, feltehetően megbízásból. Strache ugyanakkor saját sírját ásta meg azzal, hogy elképesztően naiv volt, és nyíltan beszélt zűrös terveiről. Eközben Orbán Viktort emlegette példaként.

https://privatbankar.hu/makro/prostik-drogok-hatalmi-jatszmak-messzirol-buzlik-az-ibizai-botrany-326296

Ostobának nevezte ibizai kijelentéseit Heinz-Christian Strache

A megbukott osztrák alkancellár feljelentést tesz az ügyészségen az ibizai videó készítői ellen.

Videóüzenetben jelentette be Heinz-Christian Strache, hogy feljelentést tett a bécsi ügyészségen három személy ellen, akiknek köze lehet az ibizai videó elkészítéséhez.

A megbukott osztrák alkancellár nem tagadta, hogy hibázott, de hozzátette, hogy egy megrendezett beszédhelyzet szereplője volt, ő pedig csak gondolatkísérleteket hangoztatott. Utóbbiakról viszont elismerte, hogy baromságok voltak, amik teljesen elfogadhatatlanok.

https://hvg.hu/vilag/20190524_Ostobanak_nevezte_ibizai_kijelenteseit_HeinzChristian_Strache

Mészáros Lőrinc veje idén már több munkát kapott a MÁV-tól, mint a felcsúti dollármilliárdos

Idén már összesen 564 millió forintnyi munkát kaptak Mészáros Lőrinc és veje, Homlok Zsolt cégei a MÁV-tól — derül ki az állami társaság honlapjára feltöltött szerződéslistából.

A miniszterelnök barátja R-Kord nevű cégével négy megbízást szerzett meg:

Homlok Zsolt így több munkához jutott, mint apósa, azonban ez a reláció csak addig áll fenn, amíg ki nem derül, hogy Mészáros Lőrinc RM International Zrt. nevű cége, mekkora szeletet kap a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítéséből. A belgrádi vasútvonal minden idők legnagyobb magyar vasútépítési projektje, 160 kilométert újítanak fel 750 milliárd forintból.

https://24.hu/belfold/2019/05/24/meszaros-homlok-zsolt/

Bayer felcsapta a Wikipediát, és megmagyarázta, miért nincs semmi közé Orbánnak a Népszabadság bezárásához

Nem kellett volna, mert a tények makacs dolgok.

Napok óta a közélet tárgyát képezi Heinz-Christian Strache videóbotránya, amelyben egy orosz oligarcha feleségének álcázott nő társaságában arról beszélt az azóta lemondott alkancellár, hogy ha megveszik nekik az ország egyik legmeghatározóbb lapját, akkor a befolyását használva közbeszerzésekhez segítik őket hozzá.

Heinz-Christian többek között azt is mondta, hogy olyan médiaviszonyokat szeretne, mint amilyen Orbán Viktornak van, amiben Heinrich Pecina osztrák üzletember segítette hozzá: mint ismeretes Pecina több orgánumot is megvásárolt, amelyeket később átjátszott Mészáros Lőrincnek.

És akkor jön Bayer Zsolt és megmagyarázza: „No, akkor emlékezzünk egy kicsit. Talán vegyük igénybe a legegyszerűbb emlékeztetőt, a wikipédiát. Írjuk be, hogy Népszabadság, és olvassuk el az alábbiakat” - írta, majd felidézte, hogy 1989. október 8-tól hogyan adták vették különböző baloldali pártok és cégek egymásközött a lapot, hogyan jutott a svájci Ringier magyarországi leányvállalatához, majd Vienna Capitals Partnershez (VCP), aminek a fő tulajdonosa Pecina - mindvégig a Wikipediát használta forrásul.

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/bayer-felutotte-a-wikipediat-es-megmagyarazta-miert-nincs-semmi-koze-orbannak-a-nepszabadsag-bezarasahoz-119983

Putyin propagandája szólt a hazai kormánymédiából az EP-kampányban

A szlovák Globsec Policy Institute, a cseh Prague Security Studies Institute és a magyar Political Capital közös kutatása több mint kétezer dezinformációs cikk vizsgálata alapján kimutatta, hogy Magyarországon a kormány által irányított média és a Kreml-barát álhír- és propagandaoldalak üzeneteiket és tartalmukat tekintve erős átfedést mutattak az európai parlamenti választás kampányának időszakában. A migráció a legfőbb közép-európai fenyegetésként jelent meg a szlovák, a cseh és a magyar dezinformációs orgánumok közösségi oldalainak bejegyzéseiben.

A kutatás során a cseh és a szlovák partnerekkel együttműködve április 10. és május 10. között 45 releváns Facebook-oldal 2468 bejegyzését elemeztük. A vizsgált oldalak listájába elsősorban olyan orgánumok kerültek be, amelyek a Facebookon a legtöbb cikket publikálták és/vagy a legnagyobb közönséggel (legtöbb követővel) rendelkeznek, továbbá a migrációval, az Európai Unióval és Oroszországgal kapcsolatban rendszeresen terjesztenek egyértelműen dezinformációs tartalmakat.

Magyarországon a legintenzívebb a dezinformációs kampány

https://pcblog.atlatszo.hu/2019/05/24/putyin-propagandaja-szolt-a-hazai-kormanymediabol-az-ep-kampanyban

Itt a vége: könnyek között jelentette be lemondását Theresa May

Felkészül Boris Johnson?

 

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek.

https://magyarnarancs.hu/kulpol/itt-a-vege-konnyek-kozott-jelentette-be-lemondasat-theresa-may

Nem engedik be a Magyar Narancsot a Fidesz eredményvárójára

Elutasították a kérelmünket.

 

„Tisztelt Szerkesztőség!

Köszönjük az érdeklődését, azonban tekintettel a hazai és külföldi sajtóorgánumok nagyszámú jelentkezésére, valamint a helyszín befogadóképességére az Ön regisztrációs kérelmét nem tudtuk elfogadni.

Megértését köszönjük.

Üdvözlettel:

Fidesz Sajtó” - írták közleményükben.

Tehát a Magyar Narancs nem tud ott lenni a Fidesz eredményváróján, ami voltaképp nem nagy meglepetés, higyen az elmúlt években a kritikus sajtó egy részét nem engedte be a párt a fontosabb rendezvényeire, ami egyben azt is jelenti, hogy lemaradunk Semjén Zsolt és Orbán Viktor 2018-as Kossuth-nótájáról.

https://magyarnarancs.hu/belpol/nem-mehet-be-a-magyar-narancs-a-fidesz-eredmenyvarojara-119989

Nem számít az ügyészségi vád, Simonka tisztogat a Fideszben: kiszorította a pártból Orbán böllérjét

Hatalmas fordulatot vesz Dél-Békésben két erős és befolyásos fideszes vezető csatája. A súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Simonka György ellenfele és bírálójaként ismert Takács Ferenc május 26-a után távozik a pártból, de nem hagyják az út szélén. Erre a Fidesz-központ is rábólintott.

Simonka György országgyűlési képviselő és tótkomlósi emberei, Garay Rita polgármester, Varga András alpolgármester, Pertics Attila, a környék legnagyobb agrárvállalkozója, valamint Takács Ferenc Békés megyei önkormányzati képviselő nem fér meg egy csárdában – ismerte fel a Fidesz Lendvai utcai központja. Ezért robbantani fognak, mert Dél-Békésben is mindenképpen csendre, nyugalomra és pártszigorra van szükség. Ezért leléptetik a politikai sakktábláról Takács Ferencet – értesült a Narancs.hu.

Portálunk információ szerint ezzel a lépéssel mindenképpen megvárják a május 26-i EP-választást, mert nem akarnak elkövetni semmilyen kommunikációs hibát. A Fidesz legfelső döntéshozó "támogatják", hogy Takács lemondjon a tótkomlósi Fidesz-szervezetben betöltött elnöki posztjáról, s azt átadja Garay Rita fideszes polgármesternek, egyben több mint 25 év után kilép a Fideszből is

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/gyozott-simonka-gyorgy-partbeli-ellenfele-es-biraloja-takacs-ferenc-lemond-elnoki-posztjarol-es-kilep-a-fideszbol-119970

Visszaütött a Párbeszéd: Facebookon tántorítaná el az LMP szavazóit

Zöld pártok egymás között.

 

„A Greenpeace Magyarország összeszedte, hogy ki szavazott az elmúlt években az Európai Parlamentben a zöld ügyek mellett. Nincs meglepetés: Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Ezzel szemben az LMP fizetett hirdetésben reklámozza, hogy milyen fontos a környezetvédelem, pedig az EP-képviselőjük például nem szavazta meg a tehergépjárművek CO2-kibocsátásának a csökkentését!” - olvasható a Párbeszéd bejegyzése.

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/visszautott-a-parbeszed-hirdetesben-tantoritja-el-az-lmp-szavazoit-119982

Az MTI szakmányban változtatja a múltat, ezúttal Szijjártó kijelentéseit

Miután az MTI-nek sikerült Kövér László klímaváltozás miatt aggódó embereket és az agymosónak titulált, neki nem tetsző médiát érintő kijelentéseit helyesbítette, miszerint a házelnök is aggódik korunk legsúlyosabb környezeti kihívása miatt és félti az unokái jövőjét, ismét rájött, hogy egy prominens fideszes nem is azt mondta, amit – szúrta ki az Alfahír.

Ezúttal Szijjártó Péter külügyminiszter gondolatainak nem sikerült úgy kijönniük a miniszter száján, hogy az kényelmes legyen a kormánynak.

Ahogy tegnap mi is megírtuk – és ahogy arról az MTI is beszámolt – Szijjártó azt találta mondani az OECD párizsi értekezletén, hogy

„a kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó befektetőknek.

Ami feketén-fehéren azt jelenti, hogy a kormány előbbre helyezi a befektetők, cégek érdekeit a magyar munkásokéval szemben – ami persze eddig is látszott a kormány intézkedéseiből, mindazonáltal különös, hogy a miniszter ilyen nyíltsággal beszél erről a gazdaságpolitikai koncepcióról.

Erre a kormánynál és az MTI-nél is rájöhettek, ugyanis a Távirati Iroda ma kiadott egy helyesbítést, miszerint Szijjártó igazából azt mondta, hogy

„a kormányok feladata kordában tartani a munkaerőköltséget, vagyis a munkára rakodó adóterheket kell kordában tartani, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek.”

https://merce.hu/2019/05/24/az-mti-szakmanyban-valtoztatja-a-multat-ezuttal-szijjarto-mondta-nem-is-azt-amit-mondott/

Több ezren tüntettek az ökológiai katasztrófa ellen Budapesten

A világ számos pontjához hasonlóan Budapesten több vidéki városban is klímatüntetést szervezett pénteken a klímakatasztrófa miatt aggódó fiatalokból álló Fridays for Future mozgalom – melynek tagjai egyébként hónapok óta, minden pénteken megjelennek a Parlament előtt, ahogy arról portálunkon rendszeresen be is számolunk.

Habár a Kossuth téri tüntetéseken pár tucat ember szokott részt venni – ami hetente megrendezett eseménynél egyáltalán nem rossz – a pénteki, II. Globális Klímasztrájkon azonban több ezren vonultak Budapesten.

A demonstráció a Deák Ferenc téren kezdődött, onnan vonultak a résztvevők a Kossuth térre. Az rendezvény Facebook eseményénél közzé tett felhívására, miszerint „Hozzatok kreatív, pártpolitikai utalásoktól mentes transzparenseket!” a megjelentek jelentős része, jellemzően fiatalok vittek magával ilyeneket, vegyesen angol, illetve magyar nyelven.

https://merce.hu/2019/05/24/tobb-ezren-tuntettek-az-okologiai-katasztrofa-ellen-budapesten/

A Momentum létrehozott egy mobilos applikációt, ami jelzi, ha NER-közeli cégnél vásárolnál

gy olyan applikációt készített a Momentum, amelyben mindenki megnézheti, hogy NER-közeli cégtől vásárol-e.

Noligarcha nevű alkalmazás a Google Playből és az AppStore-ból is letölthető – mondta a hvg.hu-nak Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja.

Az applikációt háromféleképp lehet használni:

·         rá lehet keresni egy konkrét termék vagy szolgáltatás nevére,

·         vonalkód-leolvasót használva lehet megnézni, NER-közeli vállalattól származik-e egy termék,

·         a nem vonalkódos termékek közül (mint például az éttermek, szállodák) pedig térképen jelölték be, mi a NER-közeli.

Ezen túl ajánlásokat is be lehet küldeni nekik. Ha egy felhasználó szerint valamilyen termék NER-közelinek számít, akkor ezt megjelölheti, a párt adatellenőrei pedig utánajárnak, valóban így van-e. Most nagyjából 110 vállalkozás szerepel az adatbázisban.

http://nyugatifeny.hu/2019/05/24/a-momentum-kifejlesztett-egy-telefonos-applikaciot-ami-jelzi-ha-ner-kozeli-cegnel-vasarolnal

Az EU, Oroszország és Ukrajna a szlovákiai oroszbarát médiában

A szlovák elnökválasztási kampány alatt a Kreml-barát média és a kormányzó Smer-SD is Soros György jelöltjének igyekezett beállítani Zuzana Čaputovát. Ahogy azonban a sorosozás kevés volt Robert Ficonak a szlovák miniszterelnöki szék megtartásához, úgy bizonyult ez a taktika elégtelennek Čaputová választási győzelmének megakadályozásához is. Mindez nem jelenti, hogy a szlovák társadalomnak ne lenne egy jelentős, a Soros-konspirációkra és az oroszbarát dezinformációra fogékony rétege.

Elnökválasztás: a Kreml-barát média álláspontja

 

https://pcblog.atlatszo.hu/2019/04/09/az-eu-oroszorszag-es-ukrajna-a-szlovakiai-oroszbarat-mediaban/

Közmunkások viszik házhoz Nagyvisnyón a Fidesz EP-kampányüzenetét

Az EU-s pénzből megújult Nagyvisnyó polgármestere a község hivatalos lapjában hirdeti a Fidesz EP-választási programját. E szerint az EU-ban kultúrkommunisták véleményterrora dúl, ami a Rákosi-korszakot idézi. A németek a polgármester szerint még mindig Hitler miatt kell szégyenkezzenek, a magyaroknak is rendre a Szálasi-rémuralmat dörgölik az orra alá. A kampánykiadvánnyá alakult helyi újságot a közmunkások vitték házhoz.

https://hvg.hu/itthon/20190524_Nagyvisnyon_a_Fidesz_EPkampanyuzenetet_kozmunkasok_viszik_hazhoz

A Fidesz nem ment el, ezért határozatképtelen lett a Strache-ügy miatt összehívott ülés

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett, így nem ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pénteken.

https://hvg.hu/itthon/20190524_A_Fidesz_nem_ment_el_ezert_hatarozatkeptelen_lett_a_Stracheugy_miatt_osszehivott_ules

Nem jön az EBESZ, se pénzük, se emberük megfigyelni az EP-választásokat

Miközben tavaly egy nagyobb létszámú delegációval, hosszabb időre jöttek Magyarországra megfigyelni a választások lefolytatásának körülményeit, a csalások és jogsértések kiszűrésére szakosodott szervezet, az EBESZ választási megfigyelői nem ellenőrzik Magyarországon az európai parlamenti választásokat.

Katya Andrusz, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ugyanis azt válaszolta az Index megkeresésére, hogy

az ODIHR általában az országos, tehát a nemzeti parlamenti és az elnökválasztásokat figyeli. Noha a közelmúltban az Európai Parlament választásait is monitoroztuk, és ezt idén is szívesen megtettük volna, sajnos ezúttal nem leszünk képesek erre, hiszen 2019-ben nagyon zsúfolt a választási naptár és a pénzügyi, illetve munkaerő-forrásaink is korlátozottak.

https://index.hu/belfold/2019/05/24/ebesz_valasztasi_megfigyeles_csalas_ep/

„Ne a tükröket törjétek össze!” – üzeni a Fidesznek az Orbán által jelölt egykori GVH-elnök

válaszonline

Újra közéleti szerepet vállalt Nagy Zoltán, aki 2010-ig az egyik legjobban teljesítő független intézményt irányította. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Orbán Viktor által jelölt „antallista” exelnöke immár a korábbi kormánytagokból, állami vezetőkből álló V21-csoport tagjaként adott nagyinterjút a Válasz Online-nak. Nagy Zoltán a Gyurcsány-érában állandó fejfájást okozott az MSZP holdudvarába tartozó vállalatoknak: kartellező építőipari cégeket leplezett le, cserébe sok ellenséget szerzett, még a szolgálati autóját is leöntötték kromofággal. Mindebből nem következik, hogy ma elégedett lenne a – magyar társadalmat és gazdaságot szerinte durva monopolista struktúrákba kényszerítő – Fidesz-kormányzással. Mint mondja, odáig jutottunk, hogy az infrastrukturális piacon nincs érdemi verseny, jórészt csak azért küzdenek a szereplők, hogy a monopoljáradékot szakító Mészáros Lőrinc-kör alvállalkozói, konzorciumi társai lehessenek. A volt GVH-elnök szerint a politikában ugyanez a modell működik: Orbán Viktor egyetlen célja, hogy ne vele, hanem egymással versenyezzen a többi játékos. „Unom, hogy az egyébként cselekvőképesnek látszó értelmiségünk nagy része újra a baráti körben való morgolódást érti közéleti felelősségvállaláson. Az átkosban csinálták ezt egyszerre ilyen sokan” – fogalmaz Nagy Zoltán.

https://www.valaszonline.hu/2019/05/22/nagy-zoltan-gvh-interju/

Orbán Viktor: Mindent megteszek az Európai Néppárt sikeréért

BILD Magyar Nemzet

„Én mindent megteszek a néppárt sikeréért. Azt akarom, hogy az EPP nyerje az európai választást, de utána vita lesz az irányvonalról” – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német lapnak adott interjújában.

– Bild: Miniszterelnök úr, egész Európát megrengette az ausztriai politikai botrány. Önt is?
Az osztrák belpolitikába semmilyen módon nem kívánunk beleszólni, arról az osztrák választóknak kell dönteniük.

– Strache úr két hete látogatta meg Önt Budapesten. Csalódott, hogy az egyik bizalmasa elesett? Hiszen ő is az egyik példaképe volt.
A politikában a legfontosabb az emberek bizalma. Strache a saját hazájában igazi harcos volt, de elvesztette az emberek bizalmát. Az, amit Strache mondott, elfogadhatatlan.

– Az EPP frakciójában felfüggesztették az Ön pártjának tagságát, és Ön már nem akarja támogatni Manfred Weber csúcsjelöltet. Kinek a hibája ez az eszkaláció?
A skandinávoké és a Benelux-országoké. Ők valójában az EPP-ből történő kizárásunkat akarták. 13 párt kezdeményezte ezt három hónappal egy fontos választás előtt – ennél nagyobb politikai hülyeséget még életemben nem láttam. És az EPP vezetői túl gyengék voltak ahhoz, hogy ezt visszautasítsák. Weber úr e helyett kijelentette, hogy nem akar a magyarok szavazataival az Európai Bizottság elnöke lenni. Ez a magyar nép, a magyar választók olyan megsértése, hogy jelöltként tarthatatlanná vált. Ettől fogva nem lehet őt támogatni. Erről ő maga tehet.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/orban-viktor-mindent-megteszek-az-epp-sikereert-6956561/

Gulyás Gergely: Pontosan tudjuk, kik a szövetségeseink

GULYÁS GERGELY: IDENTITÁSUNK NEM VÁLHAT A BEVÁNDORLÁS ÁLDOZATÁVÁ

Buzna Viktor Magyar Nemzet

Az Európai Néppárt és a jobboldali, Európai Konzervatívok és Reformisták közötti szövetséget hozna létre a hét végi választások után a Fidesz — egyebek mellett erről beszélt lapunknak Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a visegrádi országok együttműködéséről szólva arra is kitért, hogy az egységes Közép-Európa már képes ellensúlyozni az unióban meghatározó német—francia tengelyt, s térségünk fejlődése Berlinnek is érdekében áll. A politikus szerint a német közvéleményt szélsőséges magyarellenesség jellemzi, amelyen a 2021-ben esedékes kancellárcsere sem változtat majd, s az is előfordulhat, hogy visszasírjuk Angela Merkelt.

– Európai parlamenti kampányzáró eseményt tartott Milánóban az európai jobboldal, a Matteo Salvini vezette olasz Liga mellett számos európai konzervatív párt jelen volt. Miért nem ment el a Fidesz az eseményére?
– Jelenleg a Fidesz az Európai Néppárt tagja, és ez az európai parlamenti választásokig biztosan így is marad. Ezért egy másik párt kampányeseményén nem volt keresnivalónk.

https://magyarnemzet.hu/belfold/gulyas-gergely-identitasunk-nem-valhat-a-bevandorlas-aldozatava-6954167/

Szögek Európa koporsójában

Csejtei Dezső Magyar Nemzet

A migránskultusz és a genderideológia túldimenzionálása már bevert egy-egy méretes szöget Európa koporsójába. Ám ha ehhez még az Európai Egyesült Államok ideálképe, fantomja is társul, mégpedig a villámmegvalósítás igényével, akkor ez azt jelenti, hogy e koporsónak lecsapjuk a fedelét is. Erre keresztet vethetünk.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/szogek-europa-koporsojaban-6456233/

Timmermans mozgalma tönkretenne minket

Fricz Tamás Magyar Nemzet

Az európai parlamenti választások előtt néhány nappal érdemes felidézni azt, amit Frans Timmermans, a szocialisták elnökjelöltje, egyben a jelenlegi bizottság alelnöke mondott Euró­pa lehetséges jövőjéről 2015 szeptemberében, amikor a migránsáradat már megindult a kontinens felé. Ezt mondta akkor a BBC rádiónak:

„A társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője. Így a közép-euró­pai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.”

Később, 2016-ban az Európai Parlamentben további részleteket bontott ki nem kicsit sorosiánus nézeteiből:

a timmermansi mentalitás, a brüsszeli elit mentalitása előreveti annak a veszélyét, hogy ha ismét ők nyernek, az unió szakít az egyenrangúság elvével, s a liberális fősodorral egyet nem értő országok alávetett helyzetbe kerülnek szankcionálások, támogatásmegvonások, kirekesztések által.

De a brüsszeli elit gőgjén túl vajon honnan veszi a bátorságot Frans Timmermans, hogy ilyen ellentmondást nem tűrő módon jelentse be a keresztény kultúrára épülő Európa átalakulását multikulturális, fajilag kevert Európává? Milyen alapon teheti ezt meg? A magyarázat szerintem egyértelmű: Timmermans Soros György leghűségesebb embere. A jelenlegi bizottsági alelnök ugyanis egy az egyben magáévá tette Soros György, s annak tanítómestere, Karl Popper liberális filozófus nézeteit a nyitott társadalmakról mint elérendő célról.

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/timmermans-mozgalma-tonkretenne-minket-6940991/

 

Nemzetek tavasza

Magyar Nemzet

Jean-Claude Juncker és hasonszőrű tekintélyelvű társai magát a demokráciát populistázzák le az európai népek és a hazájukat szerető politikusok lekezelésével.

 

Visszatérve Hollandiához, az egyik legősibb parlamentáris polgári demokrácia hazájához, nem véletlen, hogy találó nevet választott magának a Fórum a Demokráciáért nevű új párt. Merthogy Juncker és hasonszőrű tekintélyelvű társai magát a demokráciát populistázzák le a nép lekezelésével. Tehát valóban a demokrácia fórumait kell ismét megteremteni egész Európában. Hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy demagóg baloldali politikusok egy időre népnek tetsző lózungokat hangoztatnak, majd a voksolás után fityiszt mutatnak a nekik hitelt adó tömegeknek, ahogy éppen Hollandiában vagy Franciaországban történt.

Amennyiben ez így lesz, nem lehet majd sehol sem egyéb kategóriába sorolni azt a rengeteg, migránsok által elkövetett bűncselekményt, a terrortámadásokról nem beszélve, amit nemcsak Hollandiában, de Németországtól Svédországig, Belgiumig, Kölntől Stockholmig és Brüsszelig agyonhallgatnak, elbagatellizálnak.

Az 1848-as népek tavasza után pedig a mostani idők nemzetek tavaszaként vonulhatnak be a történelemkönyvek lapjaira.

 

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/nemzetek-tavasza-6954557/

 

Néptelen vádak

Valahol érthető, hogy Jávor Benedek nem fogalmaz meg nagyratörő terveket. Groteszk is lenne

Kacsoh Dániel Magyar Hírlap

A brüsszeli feljelentőbajnok a Magyar Narancsnak az EP-választások hazai tétjét firtató kérdésére minap azt mondta, hogy ha meg tudják állítani a Fidesz előretörését, az lendületet adhat nekik a következő voksolásokra. Egyelőre elég lenne ennyi, ám valószínűleg ez sem fog összejönni. Sőt. Mindenesetre valós program és vízió helyett már megint legfeljebb a kormányhoz képest, pontosabban vele szemben határozza meg magát az ellenzék – ezúttal a hazai választópolgárok legfeljebb egyetlen százalékának támogatását bíró formáció politikusa nevében.

Orbán Viktor tehát a lámpa, opponensei pedig a körülötte repkedő bogarak. A fényforrás nélkül nem tudják értelmezni önmagukat, önálló gondolatuk nincsen. Nincs röppálya, csak kényszeres mozgás. Ha az ember valamelyik kormányellenes csatorna beszélgetős műsorára kapcsol, garantáltan arról értekeznek a vendégek, hogy a miniszterelnök és pártja már megint mit csinált. Vagy mit nem. És ez lényegében így megy már évtizedek óta.

 

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190524-neptelen-vadak

 

Merkel és mi

Tamáska Péter Magyar Hírlap

ĀAz átlag német azt hiszi, a magyarok még mindig posztkommunista diktatúrában élnek. Ami a kancellár visegrádiakhoz való viszonyát illeti, Alexandra Rybinszka szerint „Merkel csak az igent mondó partnereket tűri el”, s Orbánék túl szókimondók számára

Sokat gondolkodtam, mi is az, ami Frau Merkelben számomra annyira idegen. Olyan talán, mint egy személyzetis főnökasszony a szocialista időkből? Osszi ő is, de nem kíváncsi az életformáinkra és a gondolkodásmódunkra. A „határok légiessé válnak” jelszava után a demokrácia egy igazi handicap lesz, nemde? Pedig ahol a parlamentek a szűk elit döntéseire adják a törvényesség pecsétjét, megszűnik a demokratikus politikai verseny – ez a folyamat Merkel bábáskodásával ment végbe Európa legnagyobb államában.

 

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190524-merkel-es-mi

Trump egy kiskaput kihasználva adna el fegyvert a szaúdiaknak

Az AP amerikai hírügynökség washingtoni forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Donald Trump kormányában dolgoznak annak lehetőségén, hogy rendkívüli rendelet keretében adnának el fegyvereket Szaúd-Arábiának, megkerülve így a Kongresszus jóváhagyását. 

A források szerint a döntés már pénteken megszülethet. Az egyelőre nem világos, hogy a rendelet révén korábban tervezett, de a Kongresszus által megakasztott fegyvereket értékesítenének mégis, vagy pedig új szállítmányról lenne szó. Az irányított csapásmérő eszközök (PGM) eladásáról szóló döntés például több mint egy éve van jegelve. 

A jemeni polgárháború pusztítása miatt a Kongresszusban is megnőtt a szaúdiaknak szánt fegyverek eladása ellen tiltakozók aránya, és az elmúlt egy év során mintegy 2 milliárd dollár értékű értékesítést blokkoltak a képviselők. 

https://444.hu/2019/05/24/trump-egy-kiskaput-kihasznalva-adna-el-fegyvert-a-szaudiaknak

Facebookon tálalt ki a volt főigazgató: leírta, mit művelt Orbán minisztériuma

Dr. Katona Andrea az Országos Széchényi Könyvtár egykori főigazgatója a Facebookon emlékezett vissza arra, milyen irreális elvárásokat támasztott a fenntartó, és mennyi pénzt kellett volna kulturális intézményként kigazdálkodnia az OSZK-nak ahhoz, hogy az ésszerűtlenül elvont források hiátusát pótolni tudják. Amikor már az intézmény képtelen volt fedezni a pénzhiányt, a miniszter az egészet a főigazgatóra kente, aki mindig is “problémás volt”.

“Amikor 2013 őszén felmentettek a OSZK főigazgatói posztja alól, az az egy gondolat vigasztalt, hogy biztos voltam abban, megnyugszanak a politikai kedélyek, ha egy olyan embert tehetnek oda, aki az ő kinevezettjük, aki azt teszi, amit mondanak neki, s aki nem “problémás” számukra. Befejeződnek végre a megszorítások, hiszen nem lesz szükség arra, hogy minden áron bebizonyítsák, a főigazgató alkalmatlan.

Az utolsó – “emberminisztériumban” – tartott intézményvezetői értekezleten, amelynek résztevője voltam, az akkori államtitkár mintegy fél órát késett – miközben hallottuk, hogy a szobájában vihorászik -, s amikor belépett, gúnyosan csak ennyit mondott: “Köszönöm, hogy megvártak, bár mi mást is tehettek volna? “

Emlékszem, ránéztem az előttem lévő névtáblára, melyen ez szerepelt: “Dr. Sajó Andrea, Országos Széchenyi Könyvtár”. Széchenyi…. Már annyiszor szóltam miatta. Miért nem tudják megjegyezni a saját intézményük nevét? Azon gondolkoztam, hogy várhatnánk el a hétköznapok emberétől, hogy tudja, a könyvtár nevét nem Széchenyinek, hanem Széchényinek írják – hiszen nem Széchenyi István, hanem az édesapja, Széchényi Ferenc alapította, s ő két é-vel írta a nevét -, amikor a minisztérium sem tudja

Hittem, hogy az eltávolításommal a helyzet jobbra fordul. De sokkal rosszabb lett.

A szívemben őrzöm a könyvtárat, s a szívemben őrzöm azokat az embereket, akik máig is küzdenek a fennmaradásáért, a működtetésért. Tisztelem őket, mert az életüket tették fel a nemzet kulturális vagyonának őrzésére. Akkor is tisztelem őket, ha anno nem értettünk mindenben egyet, mert a cél közös volt. 

Egy latin közmondás jut az eszembe: Quis custodiet ipsos custodes? (Ki őrzi az őrzőket?), melyet egy kissé szomorúan módosítanék, és remélem, egyszer választ kapok rá:

Mi őrizzük a nemzet emlékezetét, de ki védi meg az őrzőket?”

http://ellenszel.hu/2019/05/24/facebookon-talalt-ki-a-volt-foigazgato-leirta-mit-muvelt-orban-miniszteriuma

Orbán Viktor: A baloldal óriási erőkkel kampányol, ők elmennek szavazni, legyünk ott mi is!

orogo

Mindenképpen menjünk el szavazni vasárnap - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek nyilatkozva. A baloldal óriási erőkkel kampányol, ők elmennek szavazni, legyünk ott mi is - mondta a miniszterelnök. Az interjú 19.30-kor látható a Hír TV-n, az előzetesét Orbán Viktor a Facebook-oldalán posztolta.

https://www.origo.hu/itthon/20190524-orban-viktor-facebook-hirtv-interju.html

Kurzék új kezdete: eltörölték a migránsok órabérének csökkentését

origo

Mint az közismert, az elmúlt egy hétben szétesett az osztrák kormánykoalíció. A Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Heinz-Christian Strache lemondását követően Norbert Hofer lett a kisebbik koalíciós párt új elnöke, és Strache lemondott a kancellár-helyettesi posztjáról is, de ez nem volt elég Sebastian Kurz kancellárnak. Kurz ragaszkodott a kormány egyik kulcsposztját elfoglaló, határozottan bevándorlásellenes belügyminiszter, a szintén szabadságpárti Herbert Kickl menesztéséhez is. A belügyminiszter Strache lemondása után, vasárnap arról beszélt, hogy Kurz és pártja nem Ausztriáért dolgozik, „csak a hatalom számít nekik". Kickl szerint a kancellárnak régóta „tüske volt a szemében" a Szabadságpárt konzekvens bevándorlásellenes politikája, ezért akarták maguknak a belügyi tárcát.

Kurz ezt követően arról beszélt, hogy az Ibiza-botrány feltárása csak a Belügyminisztériumban lehetséges, ehhez viszont független vizsgálatra lenne szükség. Mivel a Szabadságpárt új elnöke ragaszkodott a bevándorlásellenes politika egyik arcának számító Kickl miniszteri posztjához, Kurz – sikerrel – kérte az államfőtől a belügyminiszter felmentését. A II. világháború után ez az első miniszteri menesztés, nem csoda, hogy ezt követően a Szabadságpárt minden politikusa elhagyta a kormányt.

Kickl azonban hétfőn még otthagyott egy „búcsúajándékot" Kurz kancellárnak.

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190524-kurzek-uj-kezdete-eltoroltek-a-migransok-oraberenek-csokkentese.html

Pécsett is teljes lesz az ellenzéki összefogás az őszi választáson

A baranyai megyeszékhely legerősebb ellenzéki pártjai a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indítják el jelöltjeiket az őszi önkormányzati választáson.

Ezt az egyesület egyik alapítója, Mellár Tamás, közgazdász, parlamenti képviselő pénteken jelentette be, Pécs főterén. Ismert, hogy Mellár – miután bírálta és elhagyta pártját, a Fideszt - a baloldal támogatásával az egyetlen független jelöltként jutott be az országgyűlésbe 2018-ban. A közgazdász azóta a pécsi ellenzék erők teljes összefogását szervezte. Úgy tűnik, sikerrel, ugyanis az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP és a Momentum hajlandó az együttműködésre annak érdekében, hogy leváltsák Pécs kormánypárti vezetését. A jelöltállítás metodikája úgy működik majd, hogy az említett pártok megnevezik jelöltjeiket, aztán az általuk létrehozott választási bizottság június 12-ig kiválasztja a győzelemre legesélyesebbet.

https://nepszava.hu/3037111_pecsett-is-teljes-lesz-az-ellenzeki-osszefogas-az-oszi-valasztason

75 ezer szignóval segítette az MSZP-Párbeszéd, hogy Magyarország csatlakozhasson az Európai Ügyészséghez

Nem ütközhetett Tóth Bertalan Trócsányi Lászlóval, a Fidesz listavezetője ugyanis nem gondolta úgy, hogy vitatkozni akar.

Hadházy – mint arról már többször írtunk – egymillió szignót akar összegyűjteni május 31-éig. Lapunknak elmondta, hogy utoljára március 15-én összesítették az aláírásokat, akkor már félmillió felett jártak, legközelebb csak a végeredményt fogják közölni. Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd uniós listájának szimbolikus első helyezettje, a Móricz Zsigmond Körtéren adta át a szignókat a független képviselőnek. csak arról tudott beszélni, hogy mi érdekelte volna a tervezett vitán.

https://nepszava.hu/3037102_75-ezer-szignoval-segitette-az-mszp-parbeszed-hogy-magyarorszag-csatlakozhasson-az-europai-ugyeszseghez

Tölgyesi Gábor Igenis, Kásler úr!

Időnként zárolni kell a kulturális költségvetést ahhoz, hogy megmutassuk, ki az úr a háznál – James Hacker miniszterelnök és kabinetfőnöke, Sir Humphrey Appleby legalábbis ezt az elvet vallotta. A BBC szatirikus televíziós sorozata, az Igenis, miniszterelnök úr! az egykori brit kormányfőnek, Margaret Thatchernek is kedvence volt, habár Antony Jay és Jonathan Lynn szituációs komédiája a politikusi észjárást, a bürokráciát figurázta ki. 

A sorozatból színdarab is készült, az Átrium több mint százszor mutatta be, Sir Humphrey figuráját Alföldi Róbert öltötte magára. Alföldi színpadi jelenléte olyannyira erős, hogy még az országgyűlési választások kimenetelét időben visszamenőleg is megfordíthatja – tavaly legalábbis ezt hihette néhány szervilis figura Pécsett, miután májusban lefújták a Kodály Központba szervezett előadást, bár a jegyek elkeltek rá.

Úgy néz ki, ősztől már az Átriumban sem lesz látható a darab, miután az előadó-művészeti taót pótló támogatás a játszóhely esetében 168 millió forinttal lesz kevesebb – derítette ki a Válasz Online. És ki tudja, még hány magánszínház, független társulat, nyári színház lesz kénytelen lehúzni a rolót.

 

https://nepszava.hu/3037058_igenis-kasler-ur

 

Sebes György Dörzsöltség

A dörzsöltségnek vannak fokozatai. Alapvető például, hogy politikus nem sétál be a neki állított csapdába. Vagy ha mégis, veheti a kalapját, és pártjával együtt bukik, amint az történt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral. Akit – nem mellesleg - néhány nappal korábban még Orbán Viktor magyar miniszterelnök ölelt keblére Budapesten. Az mindenesetre remélhető, hogy magyar politikussal ilyesmi aligha fordulhat elő. Legalábbis a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely ugyanis bízik benne, „közöttünk nincsenek vezető pozícióban olyanok, akik hasonló óvatlanságot követnének el”. 

Ám ha jobban meggondoljuk, ez a kitétel azért elég furcsa. A miniszter nem azt mondja, hogy itt senki sem vádolható korrupcióval, vagy más hasonlóval. Csak annyit állít, hogy az ő társai elég dörzsöltek, nem hagynák magukat bepalizni. Aztán még egy kicsit elmélkedik azon is, mennyire hasznos, hogy a hazai sajtó túlnyomó többsége „fontos része a nemzeti szuverenitásnak”. Értsd: a hatalom kezében van, az ellenőrzi, ily módon nem vetemedne arra, hogy netán rossz színben tüntesse fel hazánk felkent vezetőit. Még akkor sem, ha esetleg kiderülne róluk, hogy nem annyira patyolattiszták, mint amennyire szeretnék elhitetni. 

Gulyás Gergely nyilatkozata fényében még az utóbbi évek sajtóelhárítási rendszere is új értelmet nyer. Példát lehet venni magáról a miniszterelnökről, akinek hiába is tesznek fel kínosnak vélt kérdéseket, ő gondosan kikerüli őket. Famulusai meg gyakran inkább elszaladnak az Országház folyosóin a kellemetlenkedő sajtómunkások elől. Akiket a miniszterelnök sajtósa néha saját kézi erejével tart távol Orbántól.

A miniszter viszont most beszélt. Válaszolt. A dörzsöltség dicséretét zengte. Miközben ő maga nem bizonyult elég dörzsöltnek. Ifjú ember, még tanulhat. Ha hagyják.

 

https://nepszava.hu/3037056_dorzsoltseg

 

Szabad szemmel - Szijjártó: a Fidesz nem ül be a Néppárt padsoraiba, ha az migrációbarát pártokkal szövetkezik

Nemzetközi sajtószemle, 2019. május 24.

 

https://nepszava.hu/3037064_szabad-szemmel-szijjarto-a-fidesz-nem-ul-be-a-neppart-padsoraiba-ha-az-migraciobarat-partokkal-szovetkezik

 

„Nem mások receptjeit kell követni”

A kampányban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon egyetlen bevándorlásellenes politikai erő van, ez pedig a Fidesz–KDNP szövetsége – jelentette ki lapunknak Kovács Zoltán államtitkár

Magyar Hírlap

– Milyennek értékeli a mostani EP-választási kampányt?

– A bevándorláspárti oldal, a baloldal és a liberálisok mindent megtettek azért, hogy megpróbálják elnyomni azokat a hangokat, amelyek a lényegről akarnak beszélni. Teljes letámadással állunk szemben, hiszen minden korábbinál nagyobb a tétje a mostani választásnak. Az uniós voksolásnak nemcsak az a lényege, hogy egy-egy párt hány képviselőt tud majd az EP-be küldeni. Kulcskérdés az is, hogy az Európai Unió vezetőit milyen gyorsan lehet majd megválasztani, és a főbb uniós intézményeknek milyen lesz az összetételük. Erre mostanra mindenki ráébredt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legfontosabb a migráció kérdése. Ugyan sokan próbálnak fellépni a bevándorlásellenes és szuverenista erőkkel szemben, de ez a kísérlet láthatóan megbukott.

– Az osztrák kormányválságot hogyan fogadta a kabinet?

– Osztrák belügyről van szó, és csupán egyvalaki hivatott eldönteni, hogy mi történjen a továbbiakban: az osztrák választó. Nyilvánvalóan az egyik oldalon egy vállalhatatlan és felelőtlen hozzáállásról beszélhetünk Heinz-Christian Strache alkancellár részéről, másfelől viszont egyértelmű, hogy új, feltehetően titkosszolgálati eszközöket alkalmazó szereplők jelentek meg a politikai színtéren. Nem gondoljuk, hogy ennek meghatározónak kell lennie az európai politika alakításában. A magyar kormány abból indul ki, hogy minden országban az állampolgárok hivatottak eldönteni, a politikai vezetés milyen irányt válasszon. Ezt befolyásolni külső hatalmak, érdekek által rendkívül veszélyes precedens.

– Joseph Daul, az EPP francia elnöke viszont úgy látja, hogy Orbán Viktor lépett át egy határt az EU kritizálásával kapcsolatban, és ha ezt tovább folytatja a kormányfő, nem lesz helye a Néppártban a Fidesznek.

– Ezt nem Joseph Daul fogja eldönteni, hanem az európai választók. Érdemes megemlíteni, hogy a minap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy az általa populistának, nacio­nalistának tartott pártok

– nyilvánvalóan beleértve minket is – valamilyen érthetetlen oknál fogva szeretik a hazájukat, és ezért ostobának tartja őket. Az ilyen megnyilatkozások alapvetően kérdőjelezik meg ezeknek az embereknek az értékrendbeli stabilitását. Mindezek alapján nem meglepő az a kudarc, amely a Juncker-féle EB öt évét jellemzi.

– Mikor kezdődhet meg az érdemi tárgyalás a Néppárt által felállított, a magyarországi jogállamiságot vizsgálni hivatott bizottsággal?

– Meglátjuk, hogy egyáltalán szükség lesz-e erre. A választási kampányban kampányolni kell, mindenkinek azt tanácsoljuk, az utolsó napokban is dolgozzon azon, hogy a Néppárt minél jobb eredményt érjen el. A sikert egészen biztosan nem szolgálja az, ha egy választási kampányban akarnak vizsgálódni olyan ügyekben, amelyeket az elmúlt években már számtalan alkalommal megtárgyaltunk és tisztáztunk. Ráadásul ezek légből kapott
és mondvacsinált ügyek.

– Manfred Webert, az EPP bajor csúcsjelöltjét korábban támogatták. Miért vált hirtelen alkalmatlanná?

– Az már tavaly novemberben is egyértelmű volt, hogy a két jelölt közül Weber az, akit inkább támogatunk. Ez viszont nem azt jelentette, hogy olyan jelölt mögé álltunk be, aki a magyar érdekeknek megfelelő álláspontot képvisel. Sajnálatos, hogy Weber úr a választási kampányban bármerre járt, mindig éppen azt mondta, amit hallgatósága hallani akart, ez viszont egy elvhű politikus esetében nem feltétlenül a legjobb ajánlólevél. Akkor pedig végképp tarthatatlanná vált a helyzet, amikor az EPP csúcsjelöltje kijelentette, a magyarok szavazatával nem kíván az Európai Bizottság vezetője lenni. Ez már nem is fog megvalósulni

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190524-nem-masok-receptjeit-kell-kovetni

Az ügyészséggel vizsgáltatnák a jövőbe látó Matolcsy-fiúkat

Úgy tűnik, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Matolcsy Györgynek a fiai különleges képességekkel rendelkeznek, látják a jövőt.

Az apjuk által vezetett jegybank december közepén fellépett az NHB Bankkal szemben, korlátozta a kifizetéseket, aztán nem sokkal később a bank hivatalosan is becsődölt, végelszámolásba fordult a folyamat. Az NHB Bank amúgy Matolcsyék rokonának, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége. Ennél a banknál vezetett számlát jó ideje Matolcsy Máté és Matolcsy Ádám cége is. (És ez a bank segítette hozzá mindkét fiút cégükön keresztül egy-egy értékes rózsadombi villához, az egyiket ráadásul az MNB elnöke használja.)

De valamiért bő egy héttel a jegybanki intézkedés előtt mind Matolcsy Máté, mind Matolcsy Ádám cége egy másik banknál nyitott számlát, ezzel kimenekíthették pénzüket a megborult NHB Bankból. Lényegében megegyező álláspontjuk szerint mindkét esetben azért valósult meg a váltás, mert szükségük volt egy új bankszámlára és a Gránit Banktól nagyon kedvező ajánlatot kaptak.

24.hu által feltárt furcsa egybeesés miatt bennfentes kereskedelem gyanúja miatt bejelentés érkezett az ügyészséghez. Mint azt lapunkkal a bejelentő, Tényi István közölte, azt kérte az ügyészségtől, hogy a tényállás tisztázása érdekében rendeljen el feljelentés-kiegészítést, vizsgálja ki az ügyet, szükség esetén indítson nyomozást.

https://24.hu/kozelet/2019/05/24/az-ugyeszseggel-vizsgaltatnak-a-jovobe-lato-matolcsy-fiukat/

Tállai Andrást nem olyan fából faragták, hogy bármi eltérítse attól, hogy gyerekeket használjon a kampányában

A kampányfotók Paganinije, Tállai András kizökkenthetetlen. Mondhat bárki bármit, akár legyen az mindenféle törvényre vagy a gyerekek jogaira hivatkozó ombusdman a messzi fővárosból, hogy ne használjanak politikusok kampánycélra gyerekeket, Tállai Andrásról leperegenek a derpegések. 

https://444.hu/2019/05/24/tallai-andrast-nem-olyan-fabol-faragtak-hogy-barmi-elteritse-attol-hogy-gyerekeket-hasznaljon-a-kampanyaban

Juncker: Orbán megtagadja az Európai Uniót

Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót (EU) – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában.

A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Bild pénteki számában kivonatosan, a hírportálján részletesen ismertetett interjúban kiemelte, hogy a kilencvenes évek közepén az „egyik legnagyobb csodálója” volt az akkor „oly bátor” Orbán Viktornak.

Arra a felvetésre, hogy a magyar miniszterelnök most kihívja, provokálja a Juncker által megtestesített EU-t, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Orbán Viktor nem kihívja, hanem „megtagadja az EU-t”, és a kettő között van különbség.

Jean-Claude Juncker nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Orbán Viktor által képviselt „több nemzetállam, kevesebb Brüsszel” irányvonal jelenti-e a jövőt.

Mint mondta,

egyáltalán nem is lenne már EU, ha mindenki annyira önző és nemzeti módon cselekedne, mint Orbán Viktor.

https://24.hu/belfold/2019/05/24/juncker-orban-viktor-megtagad-europai-unio-onzo-menekult-angela-merkel/

Rogánék idén már 32,3 milliárdot szórtak ki kommunikációra

Míg tavaly összesen 50 milliárdot költött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, addig idén már több mint 32 milliárdnyi megbízást osztott ki és még júniust sem írunk. A Rogán Antal tárcája alá tartozó szervezetet a spórolásra hivatkozva hozták létre.

https://24.hu/belfold/2019/05/24/kommunikacio-2019-rogan/

Pulai András szerint nincsenek is bevándorláspárti erők az EU-ban

Ő inkább a „szabályozott migráció pártján álló” erőket lát.

A Hír TV Plusz-mínusz című műsorában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Pulai András, a Publicus Intézet elemzője voltak a vendégek tegnap. Többek között téma volt Orbán Viktor szerepe Európában, a közelgő EP-választás, a Strache-ügy és a bevándorlás is.

Pulai András szerint Orbán Viktor szerepe túl van értékelve, nem ő az origó minden egyes országban, de „kétségtelen, hogy  egy átlagos máltai pártvezetőhöz képest fajsúlyosabb szereplő” – mondta. Emellett hangsúlyozta, hogy nem mindenhol a menekültkérdés a legfontosabb ügy. Állítása szerint a Strache-ügy óta a Fidesz „zsarolópotenciálja” megszűnt az EPP-vel szemben, illetve a kampánya is leállt. Hozzáfűzte, hogy a fizetett kampány nyilván folyik, de a meghatározó politikusaik mintha leléptek volna a színpadról, hogy elkerüljék a Strache-botrányt érintő kérdéseket.

 

https://mandiner.hu/cikk/20190524_a_hir_tv_ben_vitatkoztak_az_ep_valasztasokrol_es_a_kampanyrol

 

Eltörölték a különadót: nagyon sokat kerestek a brókerek

Hosszú évek lobbija után az idéntől már nem fizetnek különadót a befektetési vállalkozások. Rekordprofitot hozott az első negyedév.

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/kulonado-broker-nyereseg.684819.html

EL KELL MENNÜNK SZAVAZNI, MERT A FELETTÜNK LEVŐ GENERÁCIÓKAT KÖNNYŰ MANIPULÁLNI EGY KIS OLAJJAL ÉS LISZTTEL

Az Azonnali négy erdélyi nagyvárosban kérdezte végig a román járókelőket, hogy mi fontos nekik az idei EP-választáson, mi alapján választanak pártot? A legtöbben a változás mellett döntenek, és még egy Salvini-rajongó olaszt is találtunk. Videó!

 

https://azonnali.hu/cikk/20190524_mi-alapjan-valasztanak-a-romanok-video

 

10,5 milliárdot költött az Orbán-kormány külföldi egyetemistákra tavaly

 Székely Sarolta mfor.hu

Miközben a magyar felsőoktatásban több évtizedes mélyponton van a hallgatók száma, és miközben erőn felül harcol a kormány a bevándorlással, főként a gazdasági bevándorlók ellen, egyre több külföldi diák tanulmányait finanszírozza és járul hozzá mindennapjaikhoz a költségvetésből.

https://mfor.hu/cikkek/makro/75-milliardot-koltott-az-orban-kormany-kulfoldi-egyetemistakra-tavaly.html

A választópolgár szeme láttára követett el tiltott adatkezelést a Fidesz, fel akarták venni a Kubatov-listára

Több szombathelyi lakos is panaszkodott amiatt, hogy fideszes aktivisták keresték fel őket otthonukban, hogy átadják Orbán Viktor európai parlamenti választásra mozgósító levelét, miközben soha nem adták meg adataikat a kormánypártnak – írja az ugytudjuk.hu.

Volt olyan személy is, aki éppen két hónapja költözött új címre, mégis megtalálta a Fidesz. Mikor az illető szóvá tette, hogy mégis honnan tudják a lakcímét, ha azt nem adta meg a pártnak, az aktivisták nem tudtak magyarázattal szolgálni,

a számonkérés végén pedig egyszerűen ráírták a levélre, hogy elutasít, azaz a Kubatov-listán a nem támogatók közé sorolták, ami egyértelműen tiltott adatkezelés lenne.

Hogy csökkentse az esélyét, hogy az aktivisták felvezethessék a címét egy adatbázisba, az illető inkább elkérte a levelet. Ettől azonban még külön rögzíthették, hogy nem támogatja a kormánypártot.

https://168ora.hu/itthon/a-valasztopolgar-szeme-lattara-kovetett-el-tiltott-adatkezelest-a-fidesz-fel-akartak-venni-a-kubatov-listara-168643

Pert nyertek a civilek a Soros-listázás miatt a Figyelő ellen, amely már a Fidesz-közeli médiabirodalom része

lső fokon megnyerték az érintettek a Soros-listázás miatt a Figyelő ellen indított pert - írta az Index. Ugyanaznap vesztett sajtópert egy másik kormánypárti médium a Magyar Idők is, nekik 300 ezer forint sérelemdíjat kell fizetni.

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közösen képviselte azokat a civileket, akik megnyerték a Figyelő ellen a "Soros zsoldosok” listázása miatt indított pert. Ugyanezen a napon jogerősen megnyerte a TASZ azt az ügyet, amelyben az egyik munkatársáról készült képet a Magyar Idők egy ellenzéki tüntetőket lejárató cikk illusztrációjaként használt.

A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ még 2018-ban közösen ajánlott képviseletet a Figyelő című hetilap ellen azoknak a civileknek, akik felkerültek a “Soros-zsoldosok” listájára.

Az érintettek közül Jávor Kata és Szőke Sándor jelentkeztek, akik úgy gondolták, hogy sérti a személyiségi jogaikat az, ha zsoldosként, idegen, gonosz hatalmak végrehajtójaként állítják be azt az értékes társadalmi munkát, amit végeznek.

Az első fokú bíróság megállapította, hogy széles társadalmi rétegek számára, első ránézésre is egyértelműen jogsértő volt a cikk tartalma. Kimondta, hogy a felperesek jó hírnevét sérti az a tényállítás, amely őket Soros György bármilyen akaratának végrehajtójaként, különösen a negatív jelentéstartalmú „zsoldosként” állítja be.

A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a közéleti vitában Soros György az ország ellenségeként jelenik meg, így az, hogy a felpereseket az ő személyével összefüggésbe hozták, ráadásul valótlan tényállításokon keresztül, mindenképpen jogsértő. Nem fogadta el a bíróság a Figyelő védekezését, miszerint a cikk a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik.

https://168ora.hu/itthon/pert-nyertek-a-civilek-a-soros-listazas-miatt-a-figyelo-ellen-amely-mar-a-fidesz-kozeli-mediabirodalom-resze-168687

Pannonhalmi főapát: tíz év múlva fogjuk pontosan látni, hány gyermekbántalmazás volt a magyar katolikus egyházban

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát pénteken Budapesten újságíróknak.

A főapát egy egyházi szervezésű, zártkörű gyermekvédelmi konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: eleinte a bencés közösség is félt attól, hogy szembenézzen a közösségben elkövetett gyermekmolesztálásokkal. Úgy érezték, a nyilvánosság árthat az iskolának és a rendnek, és tartottak attól is, hogy a média eltorzítja az információkat.

Egy ilyen folyamat megterheli a közösség tagjait, ugyanakkor a bencés rend azt tapasztalta, hogy "pozitív hozadéka van a nyilvánosságnak, ami miatt érdemes vállalni a rizikókat" és a nehézségeket - tette hozzá Hortobágyi Cirill, aki szerint ha nyilvánosságra kerül egy konkrét eset, más áldozatok is a nyilvánosság elé mernek lépni, és ezzel lehetőség nyílik arra, hogy "kapcsolatba kerüljünk velük és segítséget nyújtsunk" nekik.

Úgy fogalmazott: "bármennyire is nehéz, nekünk hálásnak kell lennünk azért a feltáró munkáért, amit a sajtó végez". "Az igazág ezáltal tárul fel, és ha elkezdünk (...) feldolgozni egy ügyet, azt, hogy konkrétan kivel mi történt, akkor látjuk világosan a mechanizmusokat, a megelőzési szabályok kidolgozása pedig csak konkrét tapasztalatok alapján történhet".

https://168ora.hu/itthon/pannonhalmi-foapat-tiz-ev-mulva-fogjuk-pontosan-latni-hany-gyermekbantalmazas-volt-a-magyar-katolikus-egyhazban-168682

Nagyon úgy néz ki, hogy Patyi kiesett a pikszisből

Mégsem Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tavaly nyár végén lemondott rektora, illetve a Nemzeti Választási Bizottság elnöki posztját ugyancsak önként feladó elnöke a legesélyesebb a Közigazgatási Felsőbíróság elnöki posztjára. Pedig korábban már szinte tényként kezelte mindenki, hogy Áder János köztársasági elnök, akinek a törvény szerint május 31-ig, azaz jövő péntekig meg kell tennie a posztra a jelölést, az ő nevét húzza ki a kalapból. Pedig jelölése érdekében még törvényt is módosított a kétharmad; a lex Patyi alapján akkor is visszakerülhetett pályázat nélkül a Kúriára bírónak, hogy rektori megbízatása nem lejárt, hanem - lemondásával - megszűnt. Ám pont a Kúrián, ahová Áder tavaly szeptember 4-i hatállyal helyezte vissza Patyit, történt valami, ami miatt kiesett a pikszisből. Információnk szerint személyes ügyről van szó, ami azonban támadhatóvá tenné Patyit a felsőbíróság élén, így a kormánypártok végül kiálltak mögüle.

https://nepszava.hu/3037179_nagyon-ugy-nez-ki-hogy-patyi-kiesett-a-pikszisbol

Robbantás történhetett Lyonban, nyolcan megsérültek

A környéket lezárta a hadsereg, Macron szerint támadás történt. Az áldozatok csak felületi sérüléseket szenvedtek, a lábaikon.

https://nepszava.hu/3037174_robbantas-tortenhetett-lyonban-nyolcan-megserultek