2019, május 23 - 08:14 Sajtószemle

Három napig nem adtak enni egy idősödő, cukorbeteg házaspárnak a röszkei tranzitzónában – közölte a Helsinki Bizottság Facebook-oldalán.

Mint írták, az 59 éves afgán nő és 63 éves férje éheztetésével csak akkor hagytak fel, amikor a szervezet panasza nyomán a strasbourgi bíróság felszólította a hatóságokat, hogy azonnal adjanak enni a foglyoknak.

Megmagyarázhatatlan, annak az elemi teendőnek a felismeréséhez, hogy egy hatóságnak enni kell adnia a rá bízott embereknek, vajon miért kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése. Éheztetni rács mögé zárt embereket kínzás, azaz bűn, cukorbeteg embereket éheztetni pedig még nagyobb bűn

– fogalmaztak a posztban.

Ahogy korábban megírtuk, a magyar hatóságok nemrég többek közt egy olyan afgán menekülttől tagadták meg az ételt, aki három gyermekével és veszélyeztetett terhes feleségével tartózkodott a tranzitzónában.

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/magyar-helsinki-bizottsag-tranzitzona-eheztetes/

Weber elárulta, miért nem zárták ki a Fideszt a Néppártból

Hosszú cikket közölt Frans Timmermans és Manfred Weber kampánykörútjáról a Financial Times, de az írás legérdekesebb részei nem a két politikus napirendjéről szólnak. Mind az európai szociáldemokraták, mind pedig az Európai Néppárt csúcsjelöltje meglepő részletekkel szolgált a magyarországi élményeiről.

Weber arra a kérdésre is válaszolt, miért nem zárták ki a Fideszt, miért csak felfüggesztették a Néppártból. Szerinte azért választották ezt a módszert, hogy

elkerüljék az arcvesztést, és egyben tartsák az EPP különböző irányvonalait követő pártokat.

Frans Timmermans pedig varsói kampánykörútján árult el egy eddig ismeretlen részletet budapesti útjáról, ami számára nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarországon komoly problémák vannak. A szociáldemokraták csúcsjelöltje szakszervezetek képviselőivel is találkozott februári útján, csakhogy nem várt akadályokba ütközött.

„Az volt a kérésük, hogy senkinek se mondjuk el, hol lesz a találkozó, a helyiségnek ne legyen ablaka. Két meghívott pedig állítólag azért nem jött el, mert telefonhívást kaptak a kormánytól, amiben arra figyelmeztették őket, hogy ne találkozzanak velem” – mondta az újságírónak Timmermans

 

https://hvg.hu/itthon/20190522_Weber_elarulta_miert_nem_zartak_ki_a_Fideszt_a_Neppartbol

 

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

Míg az EU-szkeptikus pártoknak nyújtott orosz ideológiai és médiatámogatás szembeötlő, annak is vannak jelei, hogy pénz is áramlik a keletről nyugatra.

Olaszországban szinte egymással vetélkednek a populista pártok Moszkva kegyeinek elnyeréséért, a kormánykoalíció két tagja, a Liga és az Öt Csillag Mozgalom egyaránt közel áll a Kremlhez. A Ligát rendszeresen vádolják azzal, hogy pénzbeli segítséget is kapott Oroszországtól, legutóbb februárban írtak az olasz lapok arról, hogy a Rosznyefty olajipari vállalat állítólag felajánlotta a Matteo Salvini belügyminiszter vezette Ligának, hogy 3 millió tonna gázolajat adna el négy százalékos árkedvezménnyel az olasz ENI-nek, s a hasznot a Liga kapná meg, s ezzel összesen 3 millió eurónyi pénz kapna a hét végi EP-választásokra készülő olasz párt.

Az állítólagos ügyletről először író L’Espresso szerint nem tudni, hogy az végül megvalósult-e, de az tény, hogy a lap szerint közvetítőként emlegetett Gianluca Savoinit gyanús kapcsolatok fűzik Oroszországhoz.

Gyanús kapcsolatok

https://hvg.hu/vilag/20190522_NyugatEuropaban_is_tobb_part_eszik_Moszkva_kezebol

Munkaidőben küldték ki a magánklinika dolgozóit, hogy gyűjtsenek aláírásokat a Fidesznek

Még a város fideszes képviselőjének kampányfórumán is részt kellett venniük egy miskolci magánklinika dolgozóinak, a felháborodott alkalmazottak nem ellenkezhettek, belengették nekik az elbocsátást.

Nemcsak lakógyűlésen, illetve óvodában, hanem a hvg.hu információi szerint egy miskolci magánklinikán, az intézmény kezelésre érkező pácienseitől is gyűjtötték az aláírásokat a Fidesz támogatói íveire májusban. Sőt, a klinika vezetése utcai aláírásgyűjtésre is befogta, illetve Miskolc fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin több városi kampányfórumára is kivezényelte „közönségnek” a dolgozókat.

A történettel a klinika egy felháborodott munkatársa kereste meg lapunkat, aki a következményektől félve kérte, hogy se a nevét, se a pozícióját ne írjuk le a cikkben, az intézmény vezetői állítása szerint ugyanis már azokat is felmondással fenyegették meg, akik az egyik, munkaidő lejárta után kezdődő fórumnál jelezték, hogy a fideszes kampányesemény helyett a családjukkal szeretnék tölteni a péntek késő délutánt. A dolgozókat mellesleg bérelt buszokkal szállították a helyszínre - a miskolci Avasi Gimnáziumba, illetve a Népkerti Vígadó nevű étterembe.

https://hvg.hu/itthon/20190522_Munkaidoben_kuldtek_ki_a_maganklinika_dolgozoit_hogy_gyujtsenek_alairasokat_a_Fidesznek

A CÖF meghirdette a virtuális Békemenetet

Az álcivilek arról írnak, hogy „védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből. Szavazzunk azokra, akik szerint hazánk és családjaink szent oltalmat érdemelnek. Vonuljunk be a történelembe úgy, hogy gyermekeink, unokáink büszkék lehessenek ránk. Pártérdekekért, júdáspénzért, brüsszeli megélhetésért, hatalmi pozíciókért nem árultuk el országunk jövőjét.”

Továbbá kérik a kormány kedvenc civiljei , hogy

ismerjük fel, hogy kontraszelektált politikusok ránk szabadították a muszlim világ zsoldosait. Európai polgárok pénzéből finanszírozzák a háttérbe megbúvó birodalmi törekvéseket. A cél Európa lakosságának kicserélése. A múlt és jelen gyarmatosítóinak a világháborúkat kirobbantó országok jelenlegi vezetőinek semmi sem drága.

Csizmadia László a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke így zárja a közleményt: „Most a magyarok szavazataikkal a józan európai polgárokkal vállvetve megmenthetik Európát a bukott angyaloktól. Európa a miénk a görög-, római-, zsidó- és keresztény kultúra birtokosaié. Üzenje ezt a virtuális békemenet minden tagja a szavazatával!”

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/cof-virtualis-bekemenet/

A leggazdagabb magyarok körében a legnépszerűbb Orbán és a diktatúra

Korábban egyértelmű volt, hogy a szegények a szociálisan érzékeny programú pártokra szavaznak, a gazdagabbak az őket védő politikusokra. Mára az számít, hogy Soros György vagy Orbán Viktor-e az ellenség.

A 90-es éveket követően felborultak a hagyományos politikai és társadalmi bázisok. Az emberek iskolázottsága, jövedelmi viszonyai, szülei társadalmi helyzete alapján könnyebben meg lehetett állapítani, hogy milyen politikai pártot támogat nagyobb valószínűséggel, azonban egy új átfogó kutatás szerint ezek a tényezők már kisebb mértékben számítanak.

Az Abcúg ismertette az MTA és az ELTE két kutatója, Gerő Márton szociológus és Szabó Andrea szociológus-politológus új, „A magyar társadalom és a politika, 2019” címet viselő tanulmányát, mely a vázolt átalakulást, annak főbb irányait járja körül. A rendkívül részletes, 2700 állampolgár megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatás két évet, 2017-es és 2018-as adatokat ölel fel, jól azonosíthatók tehát a pártválasztásra befolyással lévő politikai üzenetek, azok gondolkodásra gyakorolt hatása.

Szemléletes példa, hogy 2017-ben a magyarok szerint az ország legnagyobb problémái között kiemelték a bevándorlást, ez 2018-ban már visszaesett, a nemzeti szuverenitás elvesztését többen jelölték meg. Természetesen más problémákat is kiemeltek a válaszadók, de ebben a két változóban jól érzékelhető a Fidesz kommunikációjának hatása, ahogy Orbán Viktor fokozatosan helyezte át a hangsúlyt az EU-val szembeni fellépésre.

https://168ora.hu/itthon/mar-nem-a-tarsadalmi-helyzete-hanem-a-valosagertelmezesenek-tetszo-dolgok-alapjan-valaszt-partot-a-magyar-168528

Ibiza-gate: meglepő szál bukkant fel az év kémsztorijában

Egy bécsi ügyvéd közvetítésével csalhatták lépre ismeretlenek Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár bizalmasát, Johann Gudenust. Az ügyvéd ajánlotta be nála azt a titokzatos nőt, aki egy orosz milliárdos unokahúgának adta ki magát. Gudenus többször is találkozott vele az ibizai megbeszélés előtt, de nem fogott gyanút. A megbízó kiléte továbbra sem ismert.

Az ügyvéd azt mondta, hogy Aljona Ausztriába szeretne költözni a gyerekeivel, ezért érdeklik az ingatlanok. A találkozón bemutatta a nő lett útlevelét, valamint – igazolandó a vételi szándék komolyságát – közzétett egy olyan dokumentumot, amely azt látszott igazolni, hogy a nő már befizetett egy bizonyos összeget az ügyvéd számlájára.

Az FPÖ-s politikus ezt követően még többször találkozott a hölggyel és a magát Julian Thalernek nevező férfivel Bécsben. Egy alkalommal elhintette, hogy az idén Ibizán fognak nyaralni Strachéval. A két csalimadár azt állította, hogy véletlenül ők is épp akkor lesznek a spanyol szigeten.

Alkohol, drog, hatalom

Ami ezután történt, az már a történelem része. Strache és Gudenus 2017. július 24-én találkozott az állítólagos Aljonával egy ibizai villában. A ház ekkor már be volt kamerázva, erről azonban a szabadságpárti politikusok mit sem sejtettek.

Gudenus az osztrák lapnak azt is elárulta, hogy az alkohol mellett „illegális anyagok” is előkerültek. 

 

https://privatbankar.hu/makro/ibiza-gate-meglepo-szal-bukkant-fel-az-ev-kemsztorijaban-326260

Egy nagy különbség biztos van Tiborcz István és Habony Árpád között

Habony Árpád, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója közszereplő, míg Orbán veje, Tiborcz István, az ország 32. leggazdagabb embere egy friss Kúria-döntés alapján nem az. Az ügynöktörvény definíciója túl szűk, más jogi definíció meg nincs. Mi fontosabb, a sajtószabadság vagy a közszereplők érzékenysége?

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/tiborcz-istvan-habony-arpad-kozszereplo-jog

Gulyás szerint Strache óvatlanságot követett el, reméli, magyar kormánytag ilyet nem tesz

Remélem, hogy közöttünk nincsenek vezető pozícióban olyanok, akik hasonló óvatlanságot követnének el

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandinernekadott interjúban. A kérdést a riporter úgy vezette fel, hogy az osztrák alkancellárt tőrbe csalták, valójában nem orosz üzletemberekkel tárgyalt, vélhetően külföldi titkosszolgálatok állnak az akció mögött, majd megkérdezte Gulyást, a magyar kormány nem fél-e egy ugyanilyen belpolitikába történő beavatkozástól. Erre válaszolta ezt Gulyás, majd azzal folytatta,

sajtóügyben épp az ellenkezőjét gondolja a kormány, mint Strache,

hiszen itthon az a cél, hogy a média 80-90 százalékban magyar kézben legyen. Éppen ezért – magyarázza Gulyás – van egy tartalmi egyet nem értés, ami miatt kizárt dolog, hogy hasonló felvétel magyar kormánytagról készüljön.

https://hvg.hu/itthon/20190522_Gulyas_szerint_Strache_ovatlansagot_kovetett_el_remeli_magyar_kormanytag_ilyet_nem_tesz

Új minisztereket neveztek ki az osztrák botrány miatt távozók helyére

Karin Kneissl külügyminiszter, aki az FPÖ-t képviseli a kormányban, de nem tagja a pártnak, az átalakított kormányban is a posztján maradt.

https://24.hu/kulfold/2019/05/22/uj-minisztereket-neveztek-ki-az-osztrak-botrany-miatt-tavozok-helyere/

Kétszázmilliós bevétel mellett is óriásit bukott Bánki Erik cége

Megismételte a bravúrt, tavaly is munkavállalók foglalkoztatása nélkül volt képes százmilliós árbevételt elérni Bánki Erik egyik cége, 2018-ban mégis nagyot bukott a fideszes politikus érdekeltsége.

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke tulajdonában álló Pannon PR 2020 Marketing és Kommunikációs Tanácsadó Kft. frissen megjelent beszámolója szerint a társaság több mint kétszázmillió forint bevételre tett szert. Ugyanakkor a főtevékenységként épületépítési projekt szervezéssel foglalkozó vállalkozás 85 millió forint veszteséget termelt 2018-ban.

Érdekesség, hogy a cég továbbra sem alkalmaz egyetlen munkavállalót sem, így kérdéses, hogy Bánki Erik – aki egy személyben tulajdonosa és ügyvezetője a társaságnak – bokros teendői mellett hogyan szakított időt céges munkájára. Továbbá figyelemre méltó, hogy a cég tőkehelyzetét hamarosan rendeznie kell Bánkinak, ugyanis már második olyan év telt el, hogy a társaság saját tőkéje negatívban van, jelenleg mínusz 88 millió forint.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/22/ketszazmillio-bevetel-veszteseg-banki-erik-fidesz/

Így neveld az árnyékodat – szalámizási technikák a kampányban, követő üzemmódban a DK

Azon a választói torta darabon kénytelenek most is osztozni az ellenzéki pártok, amelyiket 2018 tavaszán is szeletelték – miután nem kértek az MSZP közös lista ötletéből. Miután az EP-kampány a mindennapokról szól, a különböző formációk belpolitikai választásként kezelik, és egymás bázisát próbálják szociális lerabolni. Mégpedig azokkal a szociális ígéretekkel, amelyeket elsőként az MSZP-sek fogalmaztak meg.

Ráérünk az önkormányzati választáson összefogni – ez a hit mozgatja az ellenzéki pártok többségét (az MSZP év eleje óta közös indulást szorgalmaz az EP- és a helyhatósági megmérettetésen egyaránt). A meggyőződés papírforma szerint helytálló, a Publicus Intézet azt mérte, az emberek 74 százaléka külön kezeli a két meccset, az EP-választás nem befolyásolja, miképp voksol ez a többség az önkormányzati szavazáson. Csakhogy a helyzet – a tapasztalatok szerint – korántsem ennyire egyértelmű.

https://nepszava.hu/3036802_igy-neveld-az-arnyekodat--szalamizasi-technikak-a-kampanyban-koveto-uzemmodban-a-dk

Átszabja az autóvásárlás adóit a kormány - megint a jómódúak örülhetnek

Elsősorban az öreg, környezetszennyező, ám megfizethető autók terhei emelkednének, míg az új autókéi csökkennek, és a méregdrága villanyautók minden kedvezménye megmaradna.

https://nepszava.hu/3036775_atszabja-az-autovasarlas-adoit-a-kormany-megint-a-jomoduak-orulhetnek

Feljelentették a Fideszt a kalózplakátjai miatt

·         Plakátok sokaságát helyeztette ki engedély nélkül aktivistáival a Fidesz országszerte a közvilágítási és villanyoszlopokra.

·         Az ELMŰ, az ország egyik legnagyobb közszolgáltató oszloptulajdonosa az ellenzéknek nem adott engedélyt a plakátjai kihelyezésére, arra hivatkozva, hogy a vadplakátolás rendkívül veszélyes, és az áramszolgáltató üzemvitelére is káros tevékenység.

·         Az MSZP feljelentést tett közérdekű üzem működésének megzavarása miatt.

 

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/feljelentettek-a-fideszt-a-kalozplakatjai-miatt/

 

Bevándorlóországot csinált Orbán Magyarországból

Miközben a kormány szóban az „idegenekkel” harcol, valójában egyik EU-s tagállamba sem olyan könnyű betelepülni, mint Magyarországra. Arányaiban többen érkeztek hozzánk az elmúlt években, mint amennyi embernek Németország 2015-ben menedéket adott.

Aki azt akarja, hogy Magyarországot ne árasszák el a jövevények, annak csak a Fideszre szabad szavaznia – ez a kormánypárt üzenete az EP-kampányban is. Miközben Orbánék szóban az „idegenekkel” harcolnak, valójában egyetlen másik EU-tagállamba sem olyan könnyű betelepülni Ukrajnából, Kínából vagy akár Törökországból, mint Magyarországra. A jobb életre vágyó gazdasági bevándorlók százezres nagyságrendben éltek is a kormány által biztosított lehetőséggel. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben – két év alatt, 2015-ről 2017-re – 113 százalékkal az Unión kívülről érkezőknek adott tartózkodási engedélyek száma.

 

https://nepszava.hu/3036718_bevandorloorszagot-csinalt-orban-magyarorszagbol

Rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági bizottság a Strache-botrány miatt

A parlamenti testület jobbikos elnöke szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarországra nézve a kiszivárgott videofelvételen hallható információk.

Mirkóczki Ádám, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke péntek délelőttre rendkívüli bizottsági ülést hívott össze. Az ellenzéki politikus ugyanis szeretné megvizsgálni a Strache-botrány magyar vonatkozású szálait. "Heinz-Cristian Strache a kiszivárgott videofelvételen többek között orosz befolyásról beszél, valamint „isteníti” Orbán Viktor sajtószabadságot korlátozó intézkedéseit. A Jobbik szerint a felvételen elhangzottak lehetséges nemzetbiztonsági kockázatokat is felvetnek hazánkra nézve." – olvasható a bizottság elnökének közleményében.

https://hvg.hu/itthon/20190522_Rendkivuli_ulest_tart_a_nemzetbiztonsagi_bizottsag_a_Strachebotrany_miatt

Az MSZP-be is megpróbált beépülni a Fidesz, hogy megtudja, mit terveznek

Hónapokkal ezelőtt regisztrált álnéven egy fideszes egy MSZP-s megfigyelői önkénteslistára, de nem keresték – írja legfrissebb számában a HVG.

Csak a tévéből tudják meg a Fidesz kampányáért felelős politikusok is, mit gondol a választásról elnökük, Orbán Viktor. Egy fideszes középvezető a HVG-nek arról beszélt, ő akkor hallotta először nyíltabban is Orbántól, hogy nem feltétlenül számol a néppárti szövetségesekkel, amikor Matteo Salvinivel tartott közös sajtótájékoztatót május elején. Pár nappal később azt is a hírekből tudta meg, hogy Orbán alkalmatlannak tartja Manfred Webert bizottsági elnöknek.

Az, hogy a sajtóból tájékozódnak, nem okoz fennakadást a gépezetben, ha így haladnak, most vasárnap az őszi meccset is megnyerik. A Fidesz egyik választókerületi elnöke a Dél-Alföldön nem érzi a kampány lüktetését, egy másik, szintén vidéki kormánypárti politikus azzal viccelődött, hogy szinte már magányosnak érzi magát, mert hiába jön-megy napi több száz kilométert a választókörzetében, más párt önkéntese vagy kampánycsapata nem jött még vele szemben.

https://hvg.hu/itthon/20190522_fidesz_mszp_valasztas

Török Gábor: A Fidesz elsöprő győzelmet fog aratni

A politikai elemző szerint nincs még egy ország, ahol ennyire lefutott lenne az európai parlamenti választás.

A 2019-es EP-választás előtt a korábbiaknál talán világosabban lehet látni, hogy Magyarország politikai értelemben sziget lett az Európai Unióban – írta honlapján közzétett elemzésében Török Gábor. A politológus szerint nincs még egy ország, ahol ennyire lefutott, belpolitikai értelemben szinte tét nélküli lenne a választás, ahol akkora fölénnyel nyerne a győztes, mint ahogy itt fog. Sőt, nincs még egy ország, ahol ennyire aszimmetrikus lenne a politikai verseny, ahol a kormányon lévők politikai tehetségben, tudásban, kommunikációban és – ma már leginkább – erőforrásokban fényévekkel előznék riválisaikat.

https://hvg.hu/itthon/20190522_Torok_Gabor_A_Fidesz_elsopro_gyozelmet_fog_aratni

Kamupártok: kihasznált jelöltek, köddé vált közpénzek | Házon kívül

https://rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/kamupartok-kihasznalt-jeloltek-kodde-valt-kozpenzek-gulyas-marton-2019

Dávid Ferenc Dúvad kilövés

Azt írja Magyar Nemzetes jegyzetében B. Zsolt, hogy „Strachénak vége van. Ostoba volt, elővigyázatlan, naiv, hülye. Elment Ibizára, ahol behálózta egy „orosz”, akivel „tárgyalt”, úgy, mint egy igazi amatőr, politikai hülyegyerek.  Strache mindezekért megérdemli a sorsát.”

Ritkán fordul elő, hogy a „Nemzet” beteglelkű firkászának minden szavával, minden mondatával egyetértek. Megjegyzéseim:

- Tiszta szívből örülök, hogy Herr Strache vicekancellár eltakarodott az osztrák közéletből. Európa, Ausztria és Magyarország /!/ számára ez nagyon jó hír. Igaz, hogy ez a „politikai hülyegyerek” (szerintem politikai bűnöző) kormányválságot okozott Ausztriában, de egyetértve Lendvai Pállal: a megtisztuláshoz néha megrázkódtatás is szükséges. Az eddig magabiztosan vigyorgó fogtechnikusból lett alkancellár megszégyenült, és fülét-farkát behúzva kellett elsomfordálnia. Jó, ha mindenki az agyába vési ezt a gusztustalan, de rendkívül tanulságos történetet, mert más is járhat ilyen rútul. Nem csak Ausztriában…..

A lényeg: végre megszabadultunk Heinz-Christian Strache-től, egy politikai gengszterrel tehát kevesebb van Európában! Ennek örüljünk most felhőtlenül, a neheze még úgyis hátra van.

https://hirklikk.hu/kozelet/duvad-kiloves/350635

Pitiáner bosszút állt Kövér László az ellenzéki polgármesteren

A Fidesz bosszúhadjáratának egyik kiemelt terepe lett az elmúlt hónapokban Budapest XV. kerülete, ahol tavaly két választáson is nemet mondtak Orbán Viktor helytartóira. A helyi fideszesek azóta teljes erőbedobással gáncsolják azt, hogy a 80 ezres városrésznek költségvetése legyen. De a felsőbb körökben mozgó barátaik is kaphatóak a legapróbb, legkisstílűbb húzásokra, ha arról van szó, hogy betegyenek az ellenzéki polgármesternek, Németh Angélának.

Így lesz ez szerdán is, amikor egy magas szintű kínai delegáció látogat a kerületbe, azon belül is Újpalotára. A Kínai Népi Gyűlés, vagyis a törvényhozás elnöke azért megy el a lakótelepre, mert ott működik a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amelyikkel kifejezetten jó kapcsolatot ápol a XV. kerület vezetése. A baloldali polgármester mégsem kapott egy árva meghívót sem – talán azért, mert a kínai politikus látogatását Kövér Lászlóék szervezik.

https://hirklikk.hu/kozelet/pitianer-bosszutallt-kover-laszlo-az-ellenzeki-polgarmesteren/350629

Buszos kirándulást szervezett a határkerítéshez egy fideszes politikus

Civileknek szervezett buszos túrát a határkerítéshez Gémes László, Szegvár polgármestere. A Csongrád megyei közgyűlés képviselője az Indexnekelmondta: nem volt nyíltan meghirdetve a túra, "mert akkor túl sok jelentkező lett volna", inkább ismerősi körökből, például Szentesről, Szegvárról, Fábiánsebestyénről jött össze mintegy 50 ember. A túrát a saját pénzéből szervezte.

https://hvg.hu/itthon/20190522_Buszos_kirandulast_szervezett_a_hatarkeriteshez_egy_fideszes_politikus

A klónok háborúja

Orbán János Dénes Magyar Nemzet

Még ki sem hűlt a Sargentini-jelentés, egy újabb európai bürokrata szentelt elmés disszertációt a magyarországi helyzetnek – már amit ő látni vél belőle. Nem tudom, a manapság oly divatos plágiumleleplezéseket miért nem applikálják ezekre a dolgozatokra, hiszen egymás klónjai, ugyanazt a mantrát hajtogatják, amit azóta hallunk, amióta a magyar nép kétharmados akarattal kivette a kormányzást a baloldal mancsából.

„Magyarországnak többet kell tennie a menekültek védelméért, a civil társadalom, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a nemek közötti egyenlőségért és a nők jogainak érvényesüléséért, ugyanis az emberi jogok magyarországi megsértése negatív hatással van a jogállamiságra” – foglalja össze az MTI Dunja Mijatovic asszony nyilatkozatát, aki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, és egész Európában egyes-egyedül Magyarországot találta meg, hiszen, mint tudjuk, máshol tökéletesen betartják az emberi jogokat, a békés Franciaországtól Mijatovic asszony szülőhazájáig, Bosznia-Hercegovináig, ami a multikulturalizmus és a keresztény–iszlám együttélés példás paradicsoma, mint arról az elmúlt évtizedekben meggyőződhettünk.

Nemcsak a dolgozatok szövege hasonló, hanem megfogalmazóik pályaképét is föl tudjuk vázolni, anélkül, hogy a Google-kereső segítségére szorulnánk. Azokban a humán tudományágazatokban nyertek szakképesítést, amelyeket a CEU-n oktatnak nagy előszeretettel, és pályájuk során ugyanaz a közös filantróp nagypapa – a nyílt társadalmak Dagobert bácsija – klónozta őket, akinek nyájasságát ugyancsak jól ismerjük.

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/a-klonok-haboruja-6946688/

Németország az anarchia felé sodródik

Prugberger Tamás Magyar Nemzet

Németországban olyan terv kivitelezése van folyamatban, amely értelmében az üres lakásokat „nagycsaládosok” (értsd: nagy létszámú bevándorló családok) részére az állam megvásárolná.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/nemetorszag-az-anarchia-fele-sodrodik-6810185/

Az ENSZ kiesett a szerepköréből

Párkányi Eszter Magyar Nemzet

Tulajdonképpen mit ad nekünk az ENSZ? Jogosan vetődhet fel bennünk a kérdés, ha értékeljük a második világháború óta eltelt időszakot. A XX. század elejei két, embermilliók életét követelő világégésre adott válasz volt az ENSZ létrehozása 1945-ben: a világ vezetői abban a reményben alapították a nemzetközi szervezetet, hogy a tárgyalóasztal biztosításával garantálhassák a békét.

Az ENSZ azonban – leszámítva talán a szervezet részét képező Biztonsági Tanácsot – több mint hét évtizedes fennállása alatt éppen csak a létrejöttekor kitűzött célját és feladatát, a béke fenntartását és a konfliktusok megoldását volt képtelen elvégezni; elég felidéznünk a ruandai népirtást vagy a srebrenicai mészárlást tétlenül végignéző ENSZ-békefenntartókat. Napjainkban is a világ számos részén folyik vérontás, halnak meg emberek háborús konfliktusok miatt; nem is kell messzire néznünk, hiszen a szomszédos Ukrajnában is évek óta dúl a harc. Mivel foglalkozik hát az ENSZ, ha nem az értelmetlen öldöklés ellen küzd? Napjainkban főként az illegális migráció legális mederbe terelésével és szuverén nemzetállamok bíróságainak vegzálásával, ha saját hazánkra tekintünk.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/az-ensz-kiesett-a-szerepkorebol-6941660/

Az MSZP-s Szabad Sajtó Alapítvány és Pecina másfél milliárdos üzlete

HATALMAS ÖSSZEGÉRT ADTÁK EL 2015-BEN A NÉPSZABADSÁG TULAJDONRÉSZÉT

Magyar Nemzet

Noha az MSZP, illetve a párt holdudvara évtizedes üzleti kapcsolatban állt Heinrich Pecinával, a szocialisták európai parlamenti képviselője az osztrák üzletember fideszes kötődését vizsgáltatná a bécsi hatóságokkal.

Az osztrák hatóságokhoz fordul – jelentette be hétfőn – Ujhelyi István, a szocia­listák európai parlamenti képviselője, mert szerinte a Heinz-Christian Strache, Ausztria volt alkancellárjának lejáratására készült rejtett kamerás felvétel valamiféle bűnös kapcsolatot sejtet a magyar kormánypártok és Heinrich Pecina bécsi üzletember, a Media­works volt tulajdonosa között.

Az MSZP-s politikus azonban megfeledkezett arról, hogy Pecina több évtizede kapcsolatban áll a balliberális körökkel.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/az-mszp-s-szabad-sajto-alapitvany-es-pecina-masfel-milliardos-uzlete-6946799/

 

A keresztényüldözésről és a bevándorlásról tárgyalt Orbán Viktor

MH/MTI

A keresztényüldözésről és Európa hagyományos értékeinek megvédéséről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatójának szerdai megbeszélésén a Karmelita kolostorban - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A segélyszervezetnek több, Magyarországgal közös projektje is volt már, például 2017-ben az iraki Tell-Aszkuf keresztény kisváros újjáépítése.

A megbeszélésen Fromager elmondta, sokat járt a Közel-Keleten és sok megégett ikont látott: a radikális muszlimok leginkább a szent tárgyakat, szent helyeket pusztítják. Az üldözött keresztények számára az egész év nagyböjt, minden nap nagypéntek - fogalmazott, hozzátéve: becslések szerint 200 millió keresztény, vagyis Krisztus követőinek 10 százaléka nem gyakorolhatja hitét teljesen szabadon.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190522-a-keresztenyuldozesrol-es-a-bevandorlasrol-targyalt-orban-viktor

Szemtelen hazugságok

Hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma

Jobbágyi Zsófia Magyar Hírlap

Van az a vicc a hűtlen férjről, akire rányit a felesége, miközben a szeretőjével az ágyban enyeleg. Drágám, hát megcsaltál? – kérdi kétségbeesetten a nő, mire a férj bedobja a nagy klasszikust: Dehogy csaltalak meg, félreérted! A feleség gyanakvóan replikázik: De látom, hogy itt fekszel meztelenül egy másik nővel. Mire a férj: Ugyan kedvesem, most nekem hiszel vagy a szemednek? Azt hiszem, így érezheti magát az egyszeri ellenzéki szavazó is, amikor kilép a való életbe, és azzal szembesül, hiába kiáltanak a baloldalon Azt hiszem, így érezheti magát az egyszeri ellenzéki szavazó is, amikor kilép a való életbe, és azzal szembesül, hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma, hiába hangzanak el balkáni képet festő nagymonológok éhkoppon tartott orvosokról, az országból elüldözött rezidensekről, tanárokról, kisemmizett óvónőkről. A hétköznapokban ők köszönik szépen, jól vannak, több fizetésből, jobb munkakörülmények között.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190522-szemtelen-hazugsagok

Teljes ellenzéki összefogás a XVI. kerületben

Világnézeti különbségeikre tekintet nélkül az összes ellenzéki párt összefog a főváros XVI. kerületében az őszi önkormányzati választások előtt, írja az Index. A Momentum szerdai közleményére hivatkozva írják, hogy a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd helyi szervezetei közös szervezetet hoznak létre, mely teret kínál a későbbi szoros együttműködésre, és alapját képzi az őszi választásokon való indulásnak.

Terveik szerint az önkormányzati választáson minden egyéni körzetben csak egy ellenzéki jelölt indulna. Az már korábban eldőlt, hogy az ellenzék közös polgármesterjelöltet állít, Nemes Gábort, a volt BKV-s szakszervezeti vezetőt támogatják.

https://444.hu/2019/05/22/teljes-ellenzeki-osszefogas-a-xvi-keruletben

Aligha lesznek többségben a brüsszelezők az új EP-ben, de a magyarok nagy része az lesz

Liberties.eu nevű oldal az áprilisi közvélemény-kutatások és az egyes pártok nyilatkozatai alapján kiszámolta, hogy hány EU-párti és EU-ellenes (őket nevezzük itt "brüsszelezőknek") képviselő ülhet majd a következő EP-ben. 

A fenti számítás EU-pártinak, vagyis az integrációt támogatónak veszi a néppárti, szociáldemokrata, liberális és zöld képviselőket, de úgy, hogy mindegyik frakció jelenlegi tagjaiból kiszedték az olyan brüsszelezőket, mint például a fideszesek Magyarországról (néppárt), vagy a cseh ANO tagjait (liberálisok).  

Az EU-párti többség a Zöldek nélkül is meglenne, és a brüsszelezőktől megtisztított néppárti-szocialista-liberális szövetség is elegendő lehet a többség biztosítására a szavazásokon. 

A Liberties számítása szerint akkor sem kerülhetnek többségbe az EU-kritikus képviselők, ha a olyan történne, amire az utóbbi hetek nyilatkozatai alapján nincs reális esély: vagyis a néppárt egységesen Orbán Viktor mögé állna, és koalíciót kötne az összes tőle jobbra álló frakcióval (jelenleg három ilyen is van), és befogadják a tőlük balra álló csoportokból az EU-ellenes hangulatra nyitott pártokat (például a cseh miniszterelnök pártját). Még ez is kevés lenne a közvélemény-kutatási átlagok alapján a teljes többséghez, hiszen csak 337-en lennének, szemben a baloldali-liberális-zöld képviselők 417 fős csoportjával.

https://444.hu/2019/05/22/aligha-lesznek-tobbsegben-a-brusszelezok-az-uj-ep-ben-de-a-magyarok-nagy-resze-az-lesz

Minden eddiginél vadabb orosz tervek lepleződtek le

Még 2018-ban is újabb kampányokat terveztek az Egyesült Államokban azok az oroszok, akik közül néhány ellen már vádat emeltek az Egyesült Államokban a 2016-os elnökválasztásba való beavatkozásuk miatt, írja az NBC News. Az erről tanúskodó dokumentumokat a Dossier Center, az emigráns orosz oligarcha, Mihail Hodorkovszkij oknyomozó projektje adta át az NBC-nek, amely tőlük függetlenül nem tudta megerősíteni ezek hitelességét, de mint írják, a Dossier Center szakértői elemzése szerint hitelesek.

A dokumentumokban Jevgenyij Prigozsin, a "Putyin séfjeként" elhíresült kavarógép, többek között a szentpétervári trollgyár és a Szíriában és Afrikában harcoló orosz zsoldoshadsereg, a Wagner Group főnökének beosztottjai - köztük az Egyesült Államokban már vád alá helyezett Dzsejkun Aszlanov - osztják meg egymással legújabb ötleteiket. Ezek javarészt arra koncentrálnak, hogyan lehetne tovább fokozni a faji alapú megosztottságot az Egyesült Államokban azután, hogy Trump győzelmével felerősödtek ezek a tendenciák.

Az orosz trollok Robert Mueller különleges ügyész csaknem két éven át tartó nyomozásának megállapításai szerint már 2016-ban is főként afro-amerikaiakat céloztak hamis információkkal, akkor még főleg abban a reményben, hogy ezzel visszatarthatják őket a szavazástól. A választások óta szőtt terveikben ennél tovább mentek. A legszélsőségesebb ötletük az volt, hogy a déli államokból toboroznának börtönviselt, szervezett bűnözői körökkel kapcsolatban álló feketéket, akiknek Afrikában adnának paramilitáris kiképzést. A legvégső cél a polgárháború kirobbantása lett volna annak reményében, hogy az Egyesült Államok déli államaiban - a Dél-Karolinától Louisianáig húzódó fekete félhold mentén - egy afro-amerikai állam szakadhasson ki az Egyesült Államokból.

https://444.hu/2019/05/22/minden-eddiginel-vadabb-orosz-tervek-leplezodtek-le

Egyre több a furcsaság a Magyar Orvosi Kamarán belül zajló választásokon Valóban maffia módszerekkel dolgoznak?

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ezekben a hetekben tartja a küldött választásokat, amely gyakran idézi meg a hazafias népfronti időket. 

A választás rendkívül fontos a jelenlegi vezetés számára, szó szerint a Kamara egyes vezetőinek a szabadságát is jelentheti, hiszen egy esetleges sorcsere következtében könnyen kibukhatnak olyan csontvázak, amelyek akár gazdasági bűncselekményeket is rejthetnek.Éppen ezért az Éger István által vezetett Magyar Orvosi Kamara mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi vezetéssel szembenálló erőket visszaszorítsa. A hírharsonából szinte csak az égeri hangok hallatszanak ki, de erős kétség merülhet fel a választások tisztaságával kapcsolatban.

https://rontgen.444.hu/2019/05/22/egyre-tobb-a-furcsasag-a-magyar-orvosi-kamaran-belul-zajlo-valasztasokonvaloban-maffia-modszerekkel-dolgoznak

Vásárhelyi Mária: Itt a piros, hol a piros

Bár az ellenzéki pártok EP-képviselői hónapokkal ezelőtt hangsúlyosan kérték az európai választások tisztasága felett őrködő EBESZ-t, hogy a szokásosnál nagyobb küldöttség a megszokottnál alaposabban vizsgálja a magyarországi uniós választások lebonyolítását, a szervezet válaszra sem méltatta őket. És a dolgok mai állása szerint úgy tűnik, hogy egyáltalán nem jönnek nemzetközi megfigyelők a május 26-i választásra. Nem jönnek, annak ellenére hogy a 2014-ben és 2018-ban vizsgálódó ellenőrei rendkívül súlyosan elmarasztaló megállapításokat tettek a választási rendszer igazságosságával és a hazai választások átláthatóságával és tisztaságával kapcsolatban.

A szervezet ellenőreinek jelentése szerint „a politikai versenyt nagymértékben korlátozta a kormányzat és a Fidesz kampányának összemosódása, az információhoz való hozzáférés és a média szabadságának korlátozása”. Aggályosnak ítélték, hogy a levélben szavazás csak a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgárokat illeti meg, a külföldön munkát vállalókat nem, ami miatt nem valósul meg a demokratikus választásokkal szemben támasztott egyik alapkövetelmény, a szavazatok egyenlősége. Kifogásolták, hogy a szabályozás kifejezetten bátorítja a kamupártok indulását. Elmarasztaló véleményt fogalmaztak meg azzal kapcsolatban is, hogy a „civilszervezeteket megfélemlítő retorikával és törvényi szabályozással a kormány elérte, hogy az állampolgárok ne tudjanak figyelni arra, hogy szabályosan zajlik-e a választás”.

És mivel az EBESZ csupán 16 ellenőrt delegált a tavalyi választásokra, így ők nem tapasztalhatták meg a kettős állampolgársággal és a lakcímbejelentésekkel való, a kormánypárti politikusok által bátorított visszaéléseket, nem találkoztak a buszokkal, amelyek szervezetten szállították Ukrajnából a szavazókat, és azt sem észlelhették, hogy a helyi vezetők a közmunkával és a segélyekkel hogyan tartják markukban a kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő közösségek tagjait.

A helyzet az elmúlt egy évben sokat romlott. 

https://168ora.hu/velemeny/itt-a-piros-hol-a-piros-168505

Ceglédi Zoltán: Harangokat kongatni

Az elmúlt években Orbán Viktor kinyitotta és nemzetközivé tette a magyar politikát. A partikuláris, háztáji ügyeinkről folytatott viták helyét stratégiai témák vették át, megye kettő cserepadosok helyett valódi európai politikusok tetteiről mondunk véleményt.

Szerintem azonban ezekben a vitákban Orbán Viktornak nincs igaza. Helyes, hogy dobbantottunk a rezsicsökkentés és tizenharmadik havi nyugdíj témáitól az Európa jövőjéről szóló vitákhoz, és roppant helytelen, amit e vitákban a magyar kormányfő képvisel.

Azzal, hogy a kormánypárt az utóbbi évtizedben nagyságrendi belföldi ellenfél nélkül maradt, logikus továbblépési igénye lett Orbán Viktornak, hogy geopolitikai súlyát növelje. Kezére játszott a világválság, amely megroggyantotta a hagyományos pártstruktúrákat és azok ideológiai fundamentumait, időben vette észre a populista áramlatot, mely előbb az újbaloldali, majd egy modern szélsőjobboldali hullámmal igyekszik átcsapni az európai polgárok feje felett. Mifelénk ennek kerete az illiberálisnak mondott állam lenne.

https://168ora.hu/velemeny/cegledi-zoltan-harangokat-kongatni-168440

Tamás Ervin: Karmelita lakópark

Ezen a fertályon ritka a kilakoltatás, nem ütközik lépten-nyomon kapualjakba húzódó hajléktalanokba a polgár, de lassacskán kiköltöznek épületeikből az akadékoskodó tudósok is, hogy átadják helyüket a köz lojális szolgálóinak.

Nem értem, mi nem érthető. Az egyívású emberek szeretnek egymás közelében lenni, s minél többen élnek így, annál otthonosabban mozognak a térben, érzik sajátjuknak környezetüket, hogy ne mondjam, a hazafiasság, a patriotizmus apró, bensőséges változatai minden dagályos megfogalmazás nélkül, szinte automatikusan költöznek szívükbe. Ha ez így van, akkor e költözések a haza épülésének kötőszöveteivé válnak, éppen ezért segíteni illik őket, nem pedig fennakadni, kipellengérezni, netán meggátolni. Könnyen belátható az is, hogy először azoknak kell megteremteni a lehetőséget, akik fontosak e kialakuló közösség számára, hiszen ők lesznek azok, akik vonzásukkal ösztönzői lesznek a többi, velük rokonszenvezők költözésének, s ha némelykor áldozatot kell ezért hozni, az is természetes.

https://168ora.hu/velemeny/tamas-ervin-karmelita-lakopark-167825

Orbán Viktor: Közös európai törekvéseinket támogatja, aki a felvidéki MKP-ra szavaz

origo

A felvidéki magyarságot is szavazásra buzdította, és a Magyar Közösség Pártja (MKP) támogatását javasolta a szlovákiai magyaroknak Orbán Viktor, aki szerda délután a Karmelita kolostorban fogadta Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A Fidesz elnöke elmondta: Európa jövője nem játék, ezért buzdítom a felvidéki magyarságot is arra, hogy érett döntést hozva, minél többen menjenek el szavazni május 25-én, mert a mostani európai parlamenti választáson olyan fontos kérdések dőlnek el, amelyek alapjaiban határozzák meg a most felnövekvő és az utánuk következő generációk életét.

 

https://www.origo.hu/itthon/20190522-orban-viktor-ep-valasztas-mpk-felvidek.html

Kovács László: Betekintés a Fidesz brüsszeli tevékenységébe

Kohl kancellár azt kérte Pötteringtől, hogy állítsa le az Európai Néppárt frakciójában részt vevő Fidesz képviselők áskálódását.

A napokban a Magyar Narancs idézte az országgyűlés elnökének, a Fidesz egyik alapító tagjának, Kövér Lászlónak siófoki nyilatkozatát, amely szerint „a volt kommunista külügyér, Kovács László a Medgyesy kormány jelöltjeként úgy került 2004-ben a Magyarországnak járó Európai Biztosi posztra, úgy ment át a szűrőn, mint melegített kés a vajon, ellenben Navracsics Tibort, az Orbán kormány volt igazságügy-miniszterét alig fogadták el azért, mert fideszes.”

Ha valaki hiteles képet akar kapni a történtekről, és a Fidesz módszereiről,

annak meg kell ismernie a folyamat részleteit. Kövér László, aki velem egy időben ugyancsak az MSZMP Központi Bizottságának apparátusában dolgozott – vagyis szintén kommunista volt –, jól emlékszik.

Horn Gyula közvetlen munkatársaként, később a Horn-, majd a Medgyessy-kormány külügyminisztereként végzett munkám nyilvánvalóan elősegítette biztosi jelölésem elfogadását. A Fidesz akkori európai parlamenti képviselői viszont éppen azzal segítették elfogadásomat, amivel azt akadályozni igyekeztek. Az Európai Parlament képviselői között

azt híresztelték, hogy Putyinnal együtt jártam Moszkvában a KGB Akadémiájára, baráti kapcsolatban vagyunk,

amiből természetesen egy szó sem volt igaz. Az ellenem folytatott kampány mélypontja az volt, amikor az Európai Parlament valamennyi képviselőjének email-postájába elküldtek egy sokszorosított fényképet, amelyen egy kb. ötvenfős „pufajkás” alakulat volt látható. Az első sorban ülő parancsnok képe alatt egy kézzel írott szöveg jelezte, hogy a képen „az a Kovács László látható, aki 1956 novemberében a forradalmat és a szabadságharcot leverő szovjet hadsereg oldalán harcolt, és akit a Medgyessy-kormány az Európa Bizottság tagjának jelölt.” A képen látható férfi akkor kb. 50 éves lehetett, én viszont még középiskolás diák voltam. Pár nap múlva a magyar bulvársajtóban meg is jelent egy férfi fényképe, aki úgy nyilatkozott, hogy azon a képen ő szerepel.

A Fidesz akcióján felháborodva felkerestem az Európai Néppárt (EPP) német keresztény demokrata vezetőjét, Hans-Gert Pötteringet,

aki az őt is felháborító ügy kivizsgálását ígérte. Két nap múlva újra találkoztunk és akkor elmondta, hogy felhívta Kohl kancellárt, akinek korábban közeli munkatársa volt, és aki megerősítette neki, hogy az ellenem felhozott vádaknak nincs semmilyen alapjuk.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/kovacs-laszlo-betekintes-a-fidesz-brusszeli-tevekenysegebe-119890

Dobrev Klára pert nyert Deutsch Tamás ellen

A fideszes képviselő nem mondott igazat az Altusról.

 

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette az Altus Zrt. üzleti jó hírnévhez fűződő jogát - áll a Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleményében.

Deutsch 2017. október 12-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy az Európai Bizottságtól kapott megrendeléséből a Dobrev Klára által vezetett Altus Zrt.-nek olyan bevétele lett, amiből Gyurcsány Ferenc 80 millió forintnyi pénzt adott Czeglédy Csabának. 

Az Ítélőtábla kötelezte a fideszes politikust, hogy közleményben fejezze ki sajnálkozását a jogsértés miatt, és közölje, hogy valótlanul állította, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízás keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.

Deutschnak 500.000 forint sérelemdíjat is fizetnie kell.

https://magyarnarancs.hu/belpol/dobrev-klara-pert-nyert-deutsch-tamas-ellen-119944

Még a fideszesek jó része szerint is csatlakoznunk kellene az Európai Ügyészséghez

Úgy fest, a nagy többség nem bízik annyira a Polt Péter vezette nyomozóhatóságban.

A magyarok 58 százaléka szerint hazánknak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez

– derül ki a Závecz Research reprezentatív közvélemény-kutatásából, amely április második felében készült a 24.hu megrendelésére.

Mindössze 25 százalék azok aránya, akik szerint nincs szükség a csatlakozásra, 17 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/europai-ugyeszseg-felmeres/

Beleremeg a brit pártrendszer a brexitbohózatba

A brit politikai rendszer az egyik legstabilabb Európában, de a brexit körüli bizonytalanság felborította a társadalom tradicionális pártokba vetett bizalmát. Új politikusok nem, de friss pártok megjelentek a spektrumon. A Konzervatív Párton és a Munkáspárton belül tapasztalható törésvonalak teret nyitottak a politikai opportunistáknak, a populizmus népszerű termék lett, a legjobb kereskedők pedig gyorsan lecsaptak rá.

https://24.hu/kulfold/2019/05/22/brexit-ep-valasztas-egyesult-kiralysag-nigel-farage-brexit-party/

Ingyen Viagrát osztogat a polgármester, hogy szülessenek gyerekek a faluban

Egészen furcsa módját választotta egy francia falu polgármestere a népességcsökkenés megállításának: a település lakói hamarosan ingyen juthatnak Viagrához, írja az Independent.

Jean Debouzy, Montereau első embere azt reméli, hogy a javaslata elindít egyfajta baby boomot, és elegendő gyermek születik majd ahhoz, hogy a helyi iskola nyitva maradhasson.

A Loiret megyében fekvő 650 fős falu lakossága ugyanis rohamos ütemben csökken, és félő, hogy be kell zárni az iskolát, ahol jelenleg 30 gyereket tanítanak.

Egy falu gyerekeknek nélkül halálra van ítélve. A pirulákat a 18 és 40 éves kor közötti pároknak adjuk majd oda, hogy esélyt teremtsünk a megtermékenyítésre és megmentsük az iskolánkat

– nyilatkozta a The Local című lapnak a polgármester.

https://24.hu/kulfold/2019/05/22/franciaorszag-montereau-falu-viagra-gyerekszuletes

Heller Ágnest fogadta Macron az Élysée-palotában

Bernard Henri-Lévy, Anne Applebaum és Heller Ágnes is a francia elnök vendége volt

Európai és amerikai értelmiségiek sorát fogadta kedd folyamán Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Élysée-palotában – írja a Le Figaro.

Macron elnök Bernard Henri-Lévy francia filozófus kezdeményezésére hívott meg egy tucatnyi értelmiségit azok közül, akik aláírták a nemzeti populizmus felemelkedése ellen tiltakozó Európai Hazafiak Kiáltványát.

https://mandiner.hu/cikk/20190522_heller_agnest_fogadta_macron_az_elysee_palotaban

Izrael bombázással válaszolt egy hekkertámadásra

A világtörténelemben elsőként reagált egy nemzetállam azonnali fegyveres beavatkozással az őt ért hekkertámadásra. Az Izraeli Védelmi Erők egy tweetben számolt be az akcióról.

Az országok elleni kibertámadások egyre nagyobb veszélyt jelentenek a 21. században. Május elején az izraeli hadsereg egy Twitter-üzenetben jelentette be, hogy sikeresen elfojtott egy izraeli célpontok ellen irányuló kibertámadás-sorozatot. „A sikeres kibervédelmi akciótervünk során bemértük az épületet, melyből a Hamász kibertámadásai indultak” – írták.

A tweetben mellékeltek egy képet is a célba vett épületről. „A légitámadásunkat követően a Hamász már nem rendelkezik a kibertámadásokhoz szükséges feltételekkel” – nyilatkozta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője a riportereknek.

 

https://makronom.mandiner.hu/cikk/20190522_izrael_bombazassal_valaszolt_egy_hekkertamadasra

TÍZ ERŐS PÉLDA TAVASZRÓL, HOGY MENNYIRE JÓ ÖTLET SOK PÉNZT NYOMNI A MAGYAR FOCIBA

Bár még hátra van egy kupadöntő, így is érdemes összegezni, mennyi vidámságot okozott nekünk ezen a tavaszon is kedvenc közpénztemetőnk!

https://azonnali.hu/cikk/20190522_tiz-eros-pelda-tavaszrol-hogy-mennyire-jo-otlet-sok-penzt-nyomni-a-magyar-fociba

Másolt tanulmányokért fizetett tízmilliókat a Fidesz pártalapítványa egy belga politikusnak

Stef Goris volt belga parlamenti képviselő nem csupán egyike annak a 13 európai politikusnak, akiket érintettnek találtak az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, hanem az ügyről készült belső jelentés szerint “kulcsszereplője” volt az Európa Tanács parlamenti bizottságában (PACE) zajló korrupt lobbitevékenységnek. Az Átlátszó értesülése szerint a Miniszterelnökség 255 ezer, a Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány pedig 151 ezer eurót utalt 2013 és 2015 között Goris belga cégének – éppen akkor, amikor Magyarország ügyében is zajlott egy jogállamiság vizsgálat az Európa Tanács parlamenti bizottságában. A Fidesz pártalapítványa másolt tanulmányokat kapott cserében, a Miniszterelnökség nem árult el semmit az ügyről.

https://atlatszo.hu/2019/05/22/masolt-tanulmanyokert-fizetett-tizmilliokat-a-fidesz-partalapitvanya-egy-belga-politikusnak/

Hogyan változott az évek során a 100 leggazdagabb magyar rangsora és vagyona?

A korábban Napi Gazdaság, az utóbbi években a Napi.hu által kiadott “100 leggazdagabb magyar” adatait összegyűjtve kielemeztük, hogy a rangsor első, 2002-es megjelenése óta mennyivel nőtt az összvagyonuk, kik az állandó szereplők, kik az újak, és hova tűntek a régiek.

https://atlatszo.hu/2019/05/22/hogyan-valtozott-az-evek-soran-a-100-leggazdagabb-magyar-rangsora-es-vagyona/

Osztrák kormányválság: beiktatták az új minisztereket

Beiktatta hivatalukba az osztrák államfő szerdán a kormány új minisztereit 

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/osztrak-kormanyvalsag-beiktattak-az-uj-minisztereket.684682.html

Magyarország nyertese lehet a világgazdasági folyamatoknak

Nagy László Nándor  Világgazdaság

Az óvatosság nem csak a konzervatív költségvetési politikára jellemző, a magyar kormány a gazdaságvédelmi akciótervvel akar felkészülni a világgazdaság lassulására és a kereskedelmi háborúk eszkalálódására – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint az eddig elért eredmények, a befektetőbarát hazai gazdaságpolitika akár fel is értékelheti Magyarországot a bizonytalan piaci környezetben. Mind az adópolitikában, mind a makrogazdasági mutatókban elért eredmények megőrzéséhez szükséges az is, hogy ebből a gyermekeink és az unokáink is részesülhessenek, ami pedig csak úgy lehetséges, ha most vasárnap mindenki elmegy szavazni. Most dönthetünk arról, hogy az Európai Unió élén is olyan vezetők álljanak, akik megvédik az európai értékeket, családokat. A bevándorláspárti vezetés tönkreteszi Európát, veszélyezteti az európai életformát, benne a magyar gazdaságot, az adócsökkentéseket, a béremeléseket, a magyar vállalkozásokat is.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag/magyarorszag-nyertese-lehet-a-vilaggazdasagi-folyamatoknak-1524419/

Az Örkényhez csatlakozva a Katona József Színház sem ad be pályázatot az NKA-hoz

Mint megírtuk, tegnap az Örkény István Színház bejelentette, hogy

a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére tekintettel ebben az évben nem nyújt be pályázatot az NKA Színházi Kollégiumához.

Az Örkényhez a Katona József Színház is csatlakozott, ők is rövid bejegyzésben közölték a vezetőség döntését:

https://hvg.hu/kultura/20190522_Orkeny_Katona_Szinhaz_NKA_szinhazi_kollegium_palyazat

Előválasztási bizottság jött létre Karácsony és Puzsér részvételével

Puzsér Róbert hajlandó előválasztáson megméretni magát Karácsony Gergellyel szemben – ez derül ki abból a közleményből, amit Karácsony Facebook-oldalán, és Puzsér kampányoldalán is közzétettek.

A közlemény szerint Civil Választási Bizottságot hoztak létre, amelynek célja, hogy az őszi főpolgármester-választáson a lehető legszélesebb körű ellenzéki együttműködés álljon a fideszes Tarlós Istvánnal szemben. A bizottság tagjai közt van a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP, elnökéül pedig dr. Magyar György ügyvédet kérték fel.

A közlemény szerint a Civil Választási Bizottság munkájában résztvevő két főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert egyetértenek abban, hogy Budapest jelenlegi vezetésének koncepciótlansága és elvtelen szolgasága óriási károkat okoz a budapestieknek, ezért készek arra, hogy alternatívát adjanak, és a budapestiek döntésére bízzák, hogy melyikük legyen Tarlós kihívója.

Puzsér feltételül szabta, hogy az előválasztás hivatalos kiírásának pillanatában jelöljék meg azt a 23 konszenzusos polgármester-jelöltet, akik a Fidesz jelöltjeinek kihívói lesznek a kerületekben, emellett ahhoz is ragaszkodik, hogy az ellenzéki pártok az előválasztás előtt fogadjanak el egy Budapest-minimumot. Karácsony pedig közölte: az előválasztás akkor szolgálja célját, ha nem veszélyezteti a NER-rel szembeni kampányt, vagyis május 27. és június 30. között lezajlik. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

https://24.hu/kozelet/2019/05/22/elovalasztasi-bizottsag-jott-letre-karacsony-es-puzser-reszvetelevel/

Matolcsy unokatesvéréé és a békési Mészáros Lőrincé a leégett malom

A békési Mészáros Lőrincnek is hívott milliárdos vállalkozóé, Barkász Sándoré, valamint  Szemerey Zoltáné, Matolcsy György unokatesvéréé a tegnap este Békéscsabán leégett ikonikus műemléképület, az István-malom – derül ki a lapunk által megismert adatokból.

Az épület az István Malom Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonában van, amelynek ügyvezetője Barkász Sándor és Hégely Sándor. Barkász másik, jóval ismertebb cége a Békés Drén Kft., amely az utóbbi években gyakran nyert közösen közbeszerzéseket az igazi Mészáros Lőrinc cégével, a Mészáros És Mészáros Kft-vel oldalán.

Milliárdosok magántulajdona

https://magyarhang.org/belfold/2019/05/22/matolcsy-unokatesveree-es-a-bekesi-meszaros-lorincce-a-leegett-malom/