2019, május 11 - 20:24 Sajtószemle

Digitális vasfüggöny Oroszországban: vészhelyzetben lekapcsolnák az ország "internetét" a világhálóról

Moszkva nem akarja, hogy az internete a világ többi részétől függjön, ezért saját rendszert épít ki, egyúttal szigorítja a szabályozást is.

 

Nemcsak megpróbálja kirekeszteni a nemzetközi vérkeringésből a nyugati világ Oroszországot, az maga is mindent megtesz azért, hogy bezárja önmagát. Vlagyimir Putyin elnök május elején aláírta azt az április derekán megszavazott törvényjavaslatot, amely rendkívül szigorú internetszabályozást tesz lehetővé. Mindezt pedig válasznak szánják az új amerikai kiberbiztonsági stratégiára, amely olyan félelmet gerjeszt, hogy megkísérelhetik az amerikaiak letiltani a világhálóról Oroszországot.

 

https://nepszava.hu/3035452_digitalis-vasfuggony-oroszorszagban-veszhelyzetben-lekapcsolnak-az-orszag-internetet-a-vilaghalorol

 

A külüggyel foglalkozó amerikai szenátorok és képviselők tiltakoznak Orbán washingtoni látogatása ellen

De ez nem történik meg, sőt a kényes témákat sem vetik majd fel.

Magas rangú republikánus és demokrata honatyák egyöntetűen tiltakoznak Orbán Viktor két nap múlva esedékes washingtoni látogatása ellen - írja a Reuters. A szenátus külügyi bizottságának kormánypárti elnöke, Jim Risch és a testület legmagasabb rangú demokrata tagja, Bob Menendez az elnöknek küldött levélben fejezi ki aggodalmát a magyar demokrácia állapota miatt. Mint írják, az utóbbi időben erősen leromlottak Magyarországon a demokratikus viszonyok. A választásokon háttérbe szorult a verseny, a bíróságokat mindinkább a hatalom ellenőrzi.

 

https://nepszava.hu/3035568_a-kuluggyel-foglalkozo-amerikai-szenatorok-es-kepviselok-tiltakoznak-orban-washingtoni-latogatasa-ellen

 

13 tény az afgán családok Szerbiába történt éjszakai deportálásáról

2019. május 10. presshelsinki  

A sajtóban számos pontatlanság és tévedés jelent meg két afgán család szerbiai deportálásáról, amelyet a magyar hatóságok jogi és erkölcsi szabályokat áthágva hajtottak végre kedd éjjel. Nem segíti a tisztánlátást a menekültügyi hatóság fals közleménye sem. A Magyar Helsinki Bizottságnak továbbra is ügyfele mind a 11 ember, akit kitoloncoltak innen, ahogyan azok öten is, akiknél sikerült elérnünk, hogy egyelőre itt maradhassanak. Jöjjenek a tények a három család itteni kálváriájáról, azok tán segítenek megérteni az elfogadhatatlant, ami a mi országunkban történik.

 

https://helsinkifigyelo.blog.hu/2019/05/10/13_teny_az_afgan_csaladok_szerbiaba_tortent_ejszakai_deportalasarol

 

Kövér meghirdette: a takarítás világnapján szentmisét tartanak a Hősök terén

1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szeptember 20-ra meghirdette a Takarítási Világnapot, amelynek célja a világméretű nagytakarítás. Jelszava: “Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.” Na és az  Eucharisztikus Kongresszus?

Feltehetően véletlen egybeesés és biztosan semmi köze nincs egymáshoz, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között rendezik Budapesten. A nyitó misét szeptember 13-án, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén celebráljál.

“Minden forrásom belőled fakad”

A kereszténység a magyarság számára a Kárpát-medencében államalkotó és nemzetmegtartó erő több mint ezer éve – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek.

A házelnök a Parlamentben tartott rendezvényen a magyarság elmúlt ezer éves történelme lényegének mondta, hogy az állam és a nemzet mindig együtt fejlődött vagy hanyatlott, remélt vagy aggódott a keresztény világgal és gondolattal. Kövér László a kongresszus jelszavát idézve, “Minden forrásom belőled fakad”, azt hangoztatta: a magyarok számára lelkileg és történelmileg is olyan forrást jelent a kereszténység, amiből mindenük fakad.

https://varosikurir.hu/kover-meghirdette-a-takaritas-vilagnapjan-szentmiset-tartanak-a-hosok-teren/

"Ott van az elnök!" - most esőben ázó gyerekek százával ünnepeltette magát Orbán Erdélyben videó

Később "Viktor! Viktor!" skandálás közepette legalább négy hokicsapatnyi gyerek nyújtózkodik a miniszterelnök felé a 640 millió forint közpénzből épült jégkorongakadémia jegén.

pénteken pedig már több hokicsapatnyi kisfiú rajongja körül Orbánt, akikkel együtt énekli a székely himnuszt.

"Ott van az elnök!" - kiabálják a kisgyerekek a felvétel legelején, majd Orbán valóban megérkezik egy csoportnyi esőben ázó fiatal közé. Mindenkivel kezet fog, csak úgy, mint az éneklés után. A videó végén "Viktor! Viktor!" skandálás hallható, miközben a több száz gyerek mind a középen álló kormányfő felé tolakszik, kinyújtott kézzel. Mindez - saját felelősségre - alább látható. A pénteken közzétett felvételt jó néhány fénykép is kíséri, így a miniszterelnök rajongói arról sem kellett, hogy lemaradjanak, amint tizenéves sportoló lányokkal szelfizett Orbán.

Orbán Viktor pénteken a csíkkarcfalvi Székelyföldi Jégkorong Akadémiát látogatta meg, tette hozzá mindehhez este az MTI. A miniszterelnököt az akadémia növendékei fogadták, a kormányfő többükkel kezet fogott, és közös fényképek is készültek a mezt viselő jégkorongozókkal, írják. Az akadémia 640 millió forintos magyar közpénztámogatással épült fel.

 

https://nepszava.hu/3035541_ott-van-az-elnok-most-esoben-azo-gyerekek-szazaval-unnepeltette-magat-orban-erdelyben

 

Nagyot kaszál és átváltozik Habonyék médiapolipja Szlovéniában

Megugrott a forgalma és nyeresége azoknak a szlovéniai médiavállalkozásoknak, amelyeket a Fideszhez közeli magyar vállalkozók pumpáltak fel pénzzel. A migránsozó, sorosozó lapok és a NovaTV24 televízió növelte a profitját, de tulajdonosai átalakulnak. A ljubljanai Siol.net szerint talán az Orbán Viktorhoz vezető szálakat akarják elvarrni az átalakítással a tulajdonosok.

https://24.hu/kulfold/2019/05/10/nagyot-kaszal-es-atvaltozik-habonyek-mediapolipja-szloveniaban/

Feszültség a Fideszben: Orbán mintha kiprovokálná a néppárti szakítást

Ahogy a szimpatizánsaik, úgy a kormánypárt több vezető politikusa sem nézi jó szemmel a párt kisodródását az Európai Néppártból.

ár Orbán Viktor mintha ki szeretné provokálni a szakítást és egyre nyíltabban szimpatizál a Matteo Salvini által létrehozni kívánt új nacionalista frakció ötletével, a jelek szerint ebben korántsem egységes mögötte a Fidesz. A Salvini vezette Liga és Heinz-Christian Strache pártja, az Osztrák Szabadságpárt egyaránt a Nemzet és Szabadság Európája frakcióban ül, ennek jelenleg tagja még a belga Flamand Érdek, a holland Szabadságpárt, a lengyel Új Jobboldali Kongresszus, az Alternatíva Németországért (AfD) és a francia Nemzeti Gyűlés. Bármely új, bevándorlásellenes frakciónak is nyilván ez a formáció lenne az alapja, ami jelenleg több problémát is okoz a Fidesznek. Az egyik, hogy a jelek szerint maguk a fideszesek sem lelkesednek a formáció több tagjáért, az AfD-ről és Marine Le Pen Nemzeti Gyűléséről van szó elsősorban. Úgy tudjuk, erről zárt körben diplomaták előtt nemrég egy magas rangú fideszes is beszélt, aki egyáltalán nem titkolta, hogy aggasztják a párt jövőjével kapcsolatos tendenciák, a kisodródás az EPP-ből. Marine Le Pent szintén vállalhatatlannak nevezte az illető. 

https://nepszava.hu/3035397_feszultseg-a-fideszben-orban-mintha-kiprovokalna-a-nepparti-szakitast

Timmermans vitára hívja Orbánt - Reagált a miniszterelnök sajtófőnöke

Itt a lehetősége a miniszterelnöknek, hogy vitában is képviselje hazugságait, hangzott el az MSZP sajtótájékoztatóján. Az Európai Szocialisták csúcsjelöltje ismét Magyarországra készül.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: "A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást. Nem volna ugyanis helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába" - tette hozzá az Európai Néppárt által az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölt Manfred Weberre utalva.

https://nepszava.hu/3035503_timmermans-vitara-hivja-orbant-reagalt-a-miniszterelnok-sajtofonoke

Bekérették Svédország budapesti nagykövetét, mert félti az EU-t Orbántól a svéd miniszterelnök

Löfven szerint most egy szélsőjobboldali hullám van Európában, és a radikális szélsőjobbos pártokat Lengyelország, Románia, valamint Magyarország inspirálja.

Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken. Az államtitkár hangsúlyozta: hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit. A minisztérium a svéd részről érkező folyamatos bírálat mögé "bevándorláspárti" motivációt vetít közleményében.

A svéd szociális miniszter februárban azt írta közösségi oldalán: a magyar politika bűzlik a '30-as évektől. A Minisztérium elértette a célzást, pénteki közleményében ezt a sérelmet úgy hánytorgatja fel: nácizmussal vádolták a magyar kormányt. A KKM szerint ebbe a sorba illik a svéd miniszterelnök szerdai bírálata.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerdán a parlamentben azt mondta: "az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak - Lengyelországban, Romániában, Magyarországon. A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva".

 

https://nepszava.hu/3035532_bekerettek-svedorszag-budapesti-nagykovetet-mert-felti-az-eu-t-orbantol-a-sved-miniszterelnok

Orbántól a szaúdi csel már nem elég

Ismert diplomáciai fogás, hogy az adott ügyben elköteleződését halasztani szándékozó fél a jövőre vonatkozó, a másik félnek tetsző ígéretét más területeken tett figyelmességgel (engedménnyel, gesztussal, bevásárlással) nyomatékosítja. A szaúdi módszernek is hívott megoldás azonban Washingtonban, Orbán Viktortól nem lesz elég - legalábbis ezt valószínűsítették a Napi.hu-nak diplomáciai és energiapari források. Hétfőn terítekre kerülhet az ukrajnai viszony, de a Budapestre költöző orosz beruházási bank ügye is.

 

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban-trump-talalkozo-foldgaz-projekt-kongresszus.683876.html

 

Washington Post: Orbánnak semmi keresnivalója a Fehér Házban

„A magyar miniszterelnök kiemelkedik a demokráciaellenes politikusok sorából.”

Rob Berschinski, a Human Rights First alelnöke, illetve Hal Brands, a Johns Hopkins Egyetem alelnöke közös kommentárban fejezte ki a véleményét magyar miniszterelnök washingtoni látogatásával kapcsolatban. Mint írták, Orbán Viktornak semmi keresnivalója a Fehér Házban.

Véleményük szerint a látogatás jóváhagyás egy olyan vezetőnek, aki sikeresen rombolta le a demokráciát, továbbá megerősíti a programot, ami alapvetően fenyegeti a transzatlanti biztonságot. Szerintük Orbán kiemelkedik a demokráciaellenes politikusok – mint amilyen Putyin vagy Erdogan – sorából, mert olyan lépéseket hajtott végre, amelyekről Trump maximum csak tweetelhet.

A magyar kormányfő közel került Oroszországhoz, a sajtó és a civilek elleni támadása a Kreml politikáját idézi, továbbá Moszkva falovának szerepét tölti be a NATO-ban. Mindezek ellenére a washingtoni adminisztráció felkarolta a magyar vezetést, a jogsértések fölött pedig szemet huny, így maguk mellett tarthatja Magyarországot, sőt lehet, hogy fegyvereket tud eladni neki.

https://magyarnarancs.hu/kulpol/washington-post-orbannak-semmi-keresnivaloja-nincs-a-feher-hazban-119613

 

Így hálálkodott Orbán legutóbbi látogatásán a Fehér Házban – videó

Akkor még amiatt dicsérte az amerikai elnököt, hogy megmentette Magyarországot Oroszország karmaiból.

Orbán Viktor hétfői washingtoni látogatása előtt úgy gondoltuk, érdemes felidézni 1998-as találkozóját Bill Clintonnal, amelyet a New York Times riportere, Patrick Kingsley osztott meg a Twitteren. A miniszterelnök akkor hálálkodva beszélt arról, hogy az Egyesült Államok támogatta Magyarország NATO csatlakozását, ezzel biztosítva az ország biztonságát és nemzeti függetlenséget. 

 

https://nepszava.hu/3035441_igy-halalkodott-orban-legutobbi-latogatasan-a-feher-hazban--video

 

Furcsa módon változott a parkolási rend a japán nagykövetségnél, miután a Tiborcz-család a szomszédba költözött

Visszautasíthatatlan lakossági megkeresés érkezett a Budapest Közút Zrt.-hez.

Furcsa üzenet jelent meg a budapesti japán nagykövetség oldalán február 7-én: arról tájékoztatták a hozzájuk érkezőket, hogy kevés náluk a parkolóhely, ezért jobb ha látogatóik taxival vagy tömegközlekedéssel érkeznek. A követség egy térképet is mellékelt a látogatóknak, arról, hogy a 156-os busz végállomásától hogyan juthatnak el gyalogosan a XII. kerületi épületig. Nem volt ez mindig így: úgy tudjuk, hogy év elejéig a nagykövetség használhatta a képviselet melletti kis zsákutca végében lévő parkolót. Olyannyira, hogy korábban csak a követségi dolgozóknak volt oda behajtási engedélyük. A helyzet azután változott meg, hogy új szembeszomszédja lett a japán követségnek. Mint azt korábban az Átlátszó megtudta, a kis utcában a szemben lévő luxusvillát 2017 júniusában Orbán Viktor kormányfő veje, Tiborcz István vette meg. Ezután nagy átalakítások kezdődtek el az ingatlanon. Ekkor újították fel az épülethez tartozó, az addigi követségi parkolóra nyíló oldalsó bejáratot is. A házhoz tartozó garázsba, parkolóba nem innen állnak be a tulajdonosok, az oldalsó bejáratot és a kis utcát csak vendégeik használják. Úgy értesültünk, hogy a Tiborczékhoz érkező vendégek rendszeresen azt a parkolóhelyet kezdték használni, ahol korábban a nagykövetségre érkezők, ott dolgozók tették le autóikat. 
Úgy tudjuk, hogy az ügyben a követség levelet küldött a Külügyminisztériumnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a külügytől érkezett-e válasz erre.

https://nepszava.hu/3035553_furcsa-modon-valtozott-a-parkolasi-rend-a-japan-nagykovetsegnel-miutan-a-tiborcz-csalad-a-szomszedba-koltozott

 

Uniós milliárdokat költött a kétes minőségű állami tankönyvek fejlesztésére a kormány, a magánkiadókat meg elsorvasztják

Az idei tankönyvrendelési időszakban a korábbi évhez képest kevesebb mint felére csökkent a magánkiadós tankönyvek iskolai megrendelésének aránya – derült ki az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) előzetes adataiból, amiket a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) küldtek meg. Míg tavaly a tankönyvrendelések mintegy 32 százalékát tették ki a magánkiadók kötetei, idén ez az arány már csak 14 százalék. Az állami kiadású tankönyvek megrendelési aránya tehát 86 százalékra emelkedett. Vagyis a kormány évek óta zajló, az alternatív kiadványok és kiadók kiszorítását célzó „tankönyvpolitikája” beérni látszik. Ezt tisztességes verseny helyett jogszabály-módosításokkal érték el: 2014 januárjától már nem adtak lehetőséget a magánkiadóknak új tankönyvek engedélyeztetésére, az idei évtől pedig – egy újabb törvénymódosítással – már azt sem tették lehetővé a kiadóknak, hogy a 2018 végén lejárt tankönyves engedélyeket meghosszabbíthassák. Emiatt több száz népszerű magánkiadós tankönyv került le a tankönyvjegyzékről, a rendelhető alternatív tankönyvek aránya 30 százalékra csökkent.

https://nepszava.hu/3035343_unios-milliardokat-koltott-a-ketes-minosegu-allami-tankonyvek-fejlesztesere-a-kormany-a-magankiadokat-meg-elsorvasztjak

Lojális bírók háborodtak fel Handó felmentésének ötletén

Hat bíróság vezetői és elnökei követelték, hogy az Országos Bírósági Tanács álljon el ó Handó Tünde visszahívásától. Handó maga nem borult ki annyira.

https://nepszava.hu/3035366_lojalis-birok-haborodtak-fel-hando-felmentesenek-otleten

A Jobbik nem foglalkozik a „Fidesz leánypártjával", a cigányellenes vonulást szervező Mi Hazánkkal

A Betyársereggel együtt vonuló Mi Hazánk nyár elején egy saját gárdát is alapít.

Miután Toroczkai László, a Jobbikból kivált Mi Hazánk elnöke bejelentette, hogy a Betyársereggel és más szervezetekkel „erődemonstrációt" tartanak a „cigányterror" ellen – méghozzá egy olyan városban (a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklóson), ahol jobbikos a polgármester, reagálást kértünk a Jobbik médiaosztályától: elvégre markánsan szélsőjobboldali korszakában a Jobbik volt az, amely az általa életre hívott Magyar Gárda révén hasonló vonulásokat tartott romák lakta településrészeken. Ráadásul a Magyar Nemzet hírül adta, hogy

Mi Hazánk egy Magyar Gárdához hasonló „önvédelmi szervezetet" alakít, amely nyár elején bont zászlót Szegeden.

A Jobbiktól rövid választ kaptunk: „a Jobbik nem foglalkozik a Fidesz leánypártjának kétségbeesett kapálózásával".

A Betyárseregnek amúgy az a Tyirityán Zsolt a vezetője, aki többször is nemzetiszocialistának (nácinak) nevezte magát.

https://nepszava.hu/3035323_a-jobbik-nem-foglalkozik-a-fidesz-leanypartjaval-a-ciganyellenes-vonulast-szervezo-mi-hazankkal

Orbán Viktor üzletet visz, cserébe időt kap Washingtonban

Fontosnak fontos, de attól még egyáltalán nem kell eltúlozni az Orbán–Trump-találkozó jelentőségét. Fél-egy óra a védelmi beszerzésekről, az energiáról és Oroszországról, majd nagyobb fordulat nélkül minden megy tovább a maga megszokott módján – így lehetne talán a legrövidebben összegezni a magyar kormányfő amerikai útját.

Nem Orbán Viktor személye és nem is a hazai diplomácia fantasztikus sikere, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadja a magyar miniszterelnököt. A washingtoni látogatás valódi okait sokkal inkább az amerikai üzleti érdekek, a regionális politika és az orosz befolyás elleni harc körül kell keresni.

https://hvg.hu/itthon/20190510_Uzletet_visz_cserebe_idot_kap_Orban_Viktor_Washingtonban

Apad a Fidesz határon túli bázisa

Valószínűleg csak egy erdélyi vagy felvidéki magyar politikus jut be a következő Európai Parlamentbe, néggyel kevesebb, mint ahányan most vannak. Ez jelentős érvágás a határon túli magyarságnak, és a Fidesznek is, mert a magyar kormánypárt ezekkel a mandátumokkal is zsarolja az Európai Néppártot.

Nem teljesen normális, hogy egy európai pártszövetségi rendszerben azt kell mérlegelni, hogy ki mivel tudja zsarolni a másikat. Márpedig a Fidesz és az Európai Néppárt “se veled, se nélküled” típusú románcában éppen ilyesmi a helyzet.

A magyar kormánypárt sosem titkolta, hogy a Néppárt többségéhez a következő Európai Parlamentben szükség lesz az általuk biztosított 13-15 mandátumra. Hosszú hónapok adok-kapokja után a Néppárt, illetve annak csúcsjelöltje, Manfred Weber mostanra jutott el odáig, hogy “bármi áron” erre nincs szükség. Ugyanakkor a Fidesznek van még egy ütőkártyája: az a 13-15 mandátum ennél lényegesen több is lehet, hiszen vannak szövetségesei, amelyek velük együtt hagyják majd ott a Néppártot.

Ezek főként a határon túli magyar pártok, illetve a Fidesz által is erősen támogatott szlovén ellenzék. Így összességében akár több mint 20 képviselő is állhat Orbán mögött - szólt a vélekedés. Megnéztük, hogy állnak most ezek pártok.

 

https://index.hu/kulfold/eurologus/2019/05/10/apad_a_fidesz_hatarontuli_bazisa_europai_parlamentbe_hanyan_jutnak/

 

Sztálinhoz hasonlítja Orbánt az Atlantic terjedelmes vezércikke

Részletes, vezető anyagban ír az Atlantic Orbán Viktorról. A júniusi számban nyomtatásban megjelenő, online azonban már most elérhető terjedelmes cikk vezérszála a CEU-ügy, amelynek apropóján kisebb kitérőket is tesz a szerző. A cikket jegyző Franklin Foer Budapesten kutatta a konfliktus történetét, így találkozott többek között a CEU rektorával, Michael Ignatieff-fel. Az oktatási intézmény vezetője többek között arról mesélt neki, hogy nyugodt évekre számított Budapesten, ám ez elég hamar illúziónak bizonyult, amikor egy CEU-közeli tisztségviselő meghozta a hírt, hogy a kormány támadássorozatot indít az egyetem ellen. 

 

A cikkben vannak elég erős állítások, például hogy itt működtek a posztkommunista régió legjobb egyetemei, amíg a kormány szisztematikusan ki nem csinálta őket  azzal, hogy a szakemberek helyére elsősorban lojális embereket ültettek fontos pozíciókba, és a szabad oktatást megmérgezte a túlzott kormányzati kontroll. Aztán a cikk írója Pol Pothoz és Sztálinhoz hasonlítja Orbánt abban a tekintetben, hogy az értelmiséget „likvidáló”, a közoktatást „leuraló” és a lakosságot engedelmes tömeggé alakító vezetőnek tartja őt is. 

Az írás végigveszi az összes, itthon unalomig ismert részét a történetnek, ami persze Amerikában nem annyira ismert. Beszél az illiberális demokrácia fogalmának kialakulásáról, a Sorossal kapcsolatos konfliktus teljes történetéről, megemlítve, hogy Sorost a hozzá közel állók szerint hogyan érintette az ellene indított hadjárat. Ennek kapcsán Ignatieff megjegyezte: egyszer látta azt, hogy Sorost megviseli a személyét érintő támadás, amikor megtudta, hogy valaki a villamos padlójára ragasztotta az arcképét, hogy azon tapossanak az emberek. Ez felelevenítette benne a náci megszállást, amikor mindennaposak voltak a tettlegességek, és a hatalom által démonizáltemberek élete veszélyben forgott.

A cikk megemlékezik azokról az időkről is, amikor Orbán még liberális volt, és védelmébe vette Sorost védte a nacionalisták támadásaival szemben. 

 

https://index.hu/belfold/2019/05/09/az_atlantic_terjedelmes_vezercikkben_veszi_vegig_a_ceu_uldozeset/

 

Szijjártó: Frusztráltak a nemzetközi álhírgyárak Orbán támogatottsága miatt

Orbán Viktor EU-s elfoglaltságai miatt a heti rendes interjú elmaradt a kormányfővel a Kossuth rádióban, de Szijjártó Péter külügyminiszter a közszolgálati rádió rendelkezésére állt, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket, a legnagyobb csavarokat jelentő legújabb politikai eseményeket.

Ezek egyike Orbán Viktor nyilatkozata, amelyet lényegében a Fidesz Európai Néppárttal (EPP) való végleges szakításaként értelmezhető, miután – ellentétben korábbi nyilatkozataival – a magyar kormányfő szerint az EPP jelöltje, Manfred Weber alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére.

Mi az oka annak, hogy a korábbi, kifejezetten pozitív nyilatkozatok ellenére Orbán Viktor ezzel teljesen ellentétes nyilatkozatot tett Weberről? – kérdezhette volna a műsor házigazdája, de erre nem jutott idő, mert a közepébe csapva a január 1-je óta páratlanul jó brazil-magyar kapcsolatokat kezdték el kivesézni.

 

Végül jutott idő a frusztrált nemzetközi médiára is a jövő héten esedékes Trump-Orbán-találkozó kapcsán, ehhez a labdát a műsorvezető dobta fel:

„A CNN és a Washington Post egymásra licitálva emeli a tétet, Kim Dzsongun diktátorsága kutyafüle Orbán diktátorságához képest.”

Szijjártó a felvezetésre kénytelen volt elismerni: „Ezek a médiumok frusztráltak”, hiszen nem Trumpot akarták elnöknek, mindent elkövettek hogy ellehetetlenítsék, orosz vádak, és több, „később lufinak bizonyult üggyel”. (Igaz, ezek az ügyek nem zárultak le, a Mueller-jelentés után továbbra is aktuálisak az erről szóló bizottsági meghallgatások is.)

 

https://index.hu/belfold/2019/05/10/szijjarto_kossuth_radio_pentek/

 

OLAF-jelzések: a négyes metró ügyével sem boldogult a magyar nyomozóhatóság

A szocialisták idején kezdődött, és a Fidesz kormányzása idején fejeződött be a négyes metró építése. A beruházáshoz az Európai Unió 181 milliárd forint támogatást adott, ám később az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra jutott, hogy súlyos szabálytalanságok miatt ebből mintegy 60 milliárd forintot visszakér. Itthon eljárás indult vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is a metróépítés kapcsán, ami a Fidesznek kiváló lehetőség volt az MSZP-SZDSZ szapulására, de a magyar hatóságok szerint nem történt bűncselekmény. Az Alstom-metrókocsik beszerzése ügyében ugyan történt vádemelés, azonban a vádlottak egyike sem vezető beosztású vagy közszereplő.

 

https://atlatszo.hu/2019/05/10/olaf-jelzesek-a-negyes-metro-ugyevel-sem-boldogult-a-magyar-nyomozohatosag/

Selyemzsinór

Néző László Magyar Nemzet

Abban már igazán semmi meglepő nincs, hogy a szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.

Amikor demokráciáról meg szabadságról harsogtak, akkor mindenki nyugtalanabbul kezdett el aludni, mert senki sem tudta, mikor jön érte a fekete autó. Amikor szocialista tulajdonról fecsegtek, félve néztek körbe az emberek: mit rabolhat még el tőlük a párt… Az MSZP, bár nevet váltott, valójában hordozza magában az MSZMP, az MDP örökségét.

Az is igaz, hogy a korai MSZP-ben még voltak néhányan, akik legalább hihetően tudtak lódítani, vagy legalábbis ügyesebbek voltak a lebukás elkerülésében. De hát nekünk, maiaknak csak ez a megfáradt, öregecskedő baloldali párt maradt, amelyikben már a hazudozáshoz sincs elég tehetség. A hazugsághoz ugyanis nem csak becstelenség szükséges, hanem például jó emlékezet is.

Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki.

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/selyemzsinor-6910382/

Bangóné, a politika és az erkölcs

DEMOKRATIKUS NORMÁK, SŐT ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEK SZENVEDTEK CSORBÁT, AMI KÖZÜGY

Fricz Tamás Magyar Nemzet

Bangóné Borbély Ildikó patkányozása után felmérések készültek, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy a közvélemény döntő része elítéli a szocialista politikus kirohanását, s az is kiderült, hogy még a baloldali szavazók többségének is elfogadhatatlan a Bangóné szájából elhangzott kijelentés.

Mindez azért biztató, mert világossá vált, hogy a kormányellenes érzelmű állampolgárok nem vesztették el alapvető, természetes erkölcsi érzéküket, még a baloldali ellenzéki pártok és politikusok utóbbi hónapokban tapasztalt ámokfutása következtében sem.

Éppen ezért levonhatjuk a következtetést: a patkánybeszéd – amelyet Ujhelyi István patkánykormányzás kijelentése tovább tetézett – negatív hatása az MSZP-re nézve erősebb lehet, mint azt Ujhelyiék gondolnák.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/bangone-a-politika-es-az-erkolcs-6896945/

A budapesti kémközpont szórakoztató víziója

Földi László Magyar Nemzet

Az elmúlt hetekben furcsa rettegés uralta el egyes magyarországi hírportálok és bloggerek írásait. Valamennyien országunk nemzetbiztonságáért aggódtak, részletesen kifejtve, hogy gyakorlatilag vége az országnak, mivel a kormány engedélyezte a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) magyarországi központjának megnyitását.

Megadta a működési engedélyt azt követően, hogy az NBB képviselői teljesítették az ehhez szükséges feltételeket és garanciákat. A véleményalkotók kétségbeesésének oka pedig az, hogy a bank orosz tulajdon, vagyis egy orosz titkosszolgálati fedőszerv, ahol a banki munka csak álca.

Ebből pedig az következik – mondják az aggódók –, hogy fővárosunk, Budapest nemzetközi kémközpont lesz, mint volt Isztambul a második világégés idején vagy Bécs a hidegháború alatt. De ez nem is csoda – elemzik „tárgyilagosan” –, hisz a magyar politikai elitet zsinóron rángatják a rendszerváltás idején életben hagyott, volt magyar titkosszolgálati operatív tisztek, akiket az orosz szolgálatok zsarolnak.

Hűha! Első olvasatra engem is magával ragadott a vázolt lehetőség romantikája és regényes fordulatai. De elvetélt operatív agyam egy kicsit tovább is gondolta e mély elemzéssel készített cikkeket és dörgedelmeket.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-budapesti-kemkozpont-szorakoztato-vizioja-6907886/

Egy eltanácsolt tanács

Pilhál György Magyar Nemzet

Handó Tünde menesztését indítványozza az Országos Bírói Tanács (OBT). Az Országgyűléshez forduló ábrándos gyülekezet elégedetlen az Országos Bírósági Hivatal elnökének kinevezési gyakorlatával, és nehezményezi az előterjesztések benyújtásának megtagadását. Az egész attól érdekes, sőt röhejes, hogy Handó Tünde az egyik legellenőrzöttebb közjogi szereplő idehaza. Rendszeresen beszámol a parlamentnek, tájékoztatja munkájáról a bírósági elnököket, sőt még a háborgó OBT-t is tájékoztatja, holott a kompánia idestova egy éve törvénytelenül működik. (Tavaly póttagválasztó értekezletet tartottak – ugyanis a 15 tag és 14 póttag közül 17-en (!) lemondtak –, ám egyetlen jelölt sem akadt, aki vállalt volna póttagságot…) Ennek dacára a megcsappant brigád azóta is folytatja magányos bozótharcát Handó Tünde, sőt a kormány ellen. Ezzel viszont csak azt sikerült elérniük, hogy az épeszű bírósági vezetők felszólították őket, szűnjenek meg. A törvényszékek és ítélőtáblák elnökei visszafogottan fogalmaztak, amikor kijelentették: „Az OBT tevékenysége nem szolgálja a bírói kar érdekeit.”

Hogy akkor kiét, kikét szolgálja? Kis fantáziával kitalálható. Az OBT volt az, aki a közigazgatási bíróság felállítása miatt egészen az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatáig szaladt, mondván, a magyar kormány pártbíróság felállítását tervezi. Vagy elég arra gondolnunk, mekkora elánnal lobbiztak néhány éve, hogy az Amnesty International Magyarország „érzékenyítőtréninget” tarthasson az Igazságügyi ­Akadémián. Magyar bírókat „érzékenyítettek”, hogy „megfelelő” ítéleteket hozzanak… (Lilulni kezd a fejem, kirakom a pontot.)

https://magyarnemzet.hu/tollhegyen/egy-eltanacsolt-tanacs-6908708/

Százezernél olcsóbban gyártják a szakdolgozatokat, az egyetemek tehetetlenek

Egyre több szakdolgozatgyár működik Magyarországon. Összekötik a végzős egyetemistákat a bérírókkal, akik helyettük dolgoznak, hozzásegítve őket – törvényt szegve – a diplomaszerzéshez. Bár a szakdolgozatgyárak létezéséről mindenki tud, sőt reklámozzák is magukat, mégsem lép fel ellenük senki. Pedig bűncselekményről van szó.

https://24.hu/belfold/2019/05/10/szakdolgozat-beriratas-csalas-egyetemek/

Az Echo TV megszűnése sem segítette ki a Hír TV-t

Szeptemberben azt néztük meg, hogyan húzza el egymás elől a nézőket a két kormánypárti hírcsatorna a Hír TV kormányzati hatalomátvétele után. Azóta az Echo TV  beolvadt a Hír TV-be, így a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a megerősített Hír TV-vel küzd a jobb pozícióért a hírtévépiacon. Az összevonás április elsején vonta ki a forgalomból az Echo TV-t, és egy hónap már elég lehet ahhoz, hogy lássuk, nézettségi szempontból hasznos volt-e a változtatás. Röviden és tömören: hasznos, hiszen a korábbi gyászos eredményeket felül tudták múlni, ám messze nem sikerült az ATV közelébe férkőznie a Hír TV-nek, mi több, a Simicska-idők eredményeit sem tudták megugrani.

https://24.hu/kultura/2019/05/10/echo-tv-hir-tv-atv-m1-nezettseg/

Lendvai Ildkó Sej, a mi DNS-ünk…

Sej, a mi DNS-ünk fényes szellők fújják… Kiderült, hogy lobogónk, vezérlő csillagunk, a nemzet Első Embere, akire tekintetünket függesztjük, egy dezoxiribonukleinsav. Lévy, a jeles filozófus beszámolója szerint személyesen közölte: „Én vagyok a legkeresztényibb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.” Először alig hittem, de azóta sem cáfolták, és ilyesmit nem is lehet félreérteni vagy kitalálni. Azért az jó, hogy nem dezoxiribonukleinsavnak kell szólítani, bele is törne a nyelvünk. Európának ezt a DNS-ét tényleg fényes szellők fújják, hol befelé, hol kifelé az Unióból, frakcióból frakcióba. Nincs mit csodálkozni, a DNS köztudomásúlag kettős csavart formáz, érthető, ha csavarokban, kettősségben a kormányfő esetében sincs hiány. Csak eddig nem tudtuk, hogy ez azért van, mert ő egy DNS. Muszáj neki csavarodnia.

https://nepszava.hu/3035562_sej-a-mi-dns-unk

Forgács István: Nekem van veszítenivalóm

Az Agroma programtervezettel összekötné az agrárium és a társadalmi felzárkóztatás ügyét Forgács István. A romaügyi szakértő a Medgyessy-kormány idején dolgozott osztályvezetőként a Miniszterelnöki Hivatalban, később élesen bírálta az eddigi összes kormányt a cigánypolitikáért, és a pozícióban hagyott kontár vezetőket. Most az Orbán-kormánnyal próbál szót érteni. Beszélgetésünkben szó esett oktatásról, szakemberhiányról, közmunkásokról és a robotizációról is.

https://magyarhang.org/belfold/2019/05/10/forgacs-istvan-nekem-van-veszitenivalom/

Mégis az Akadémiánál marad a kutatóhálózat? Exkluzív interjú Lovász László MTA-elnökkel

Hétfői közgyűlésén úgy döntött a Magyar Tudományos Akadémia, hogy kutatóintézet-hálózatát, amelyet a kormány tavaly nyár óta le akar választani róla, inkább megtartaná. A végső szó a kormányé és a parlamenté, Lovász László MTA-elnök viszont szerdán találkozott Palkovics Lászlóval. A Válasz Online-nak pedig most azt mondja: tapasztalt nyitottságot a miniszter részéről. A „civilben” nemzetközi hírű matematikus Lovász szerint a kormánynak van olyan nagy többsége, hogy egy kis kritikát el kell tudnia viselni.

 Miért támadt ön a magyar kormányra?

– Nem támadtam a magyar kormányra.

– Pedig rendre ezt olvasni, olyan konkrétumokkal ráadásul, hogy hétfői közgyűlésükön trükközéssel szavaztattak, csak hogy meglegyen a többség az ön álláspontja mögött.

– Hazugság.

– Állítólag Vékás Lajos alelnök kétszer szavaztatott a kutatóintézet-hálózat megtartásáról, a kormánynak tetsző javaslatról pedig egyszer sem.

– Finoman szólva is félremagyarázás.

– Akkor mi történt?

– Az elnökség határozati javaslatában három opció szerepelt a kutatóintézet-hálózat ügyében. Az egyik, hogy maradjon az Akadémiánál, a másik, hogy legyen önálló, harmadrészt pedig, hogy a német Max Planck Társaság mintájára jöjjön létre egy új köztestület a működtetésére. Erre jött egy teljesen szabályosan benyújtott módosító javaslat, hogy csak az első alternatíváról szavazzunk.

– Arról, maradjanak-e önöknél az intézetek vagy sem.

– Pontosan. A módosítót kis többséggel, de szabályosan elfogadta a közgyűlés, annak értelmében pedig arról szavaztunk, nálunk maradjon-e a hálózat. Nem kétszer szavaztunk tehát ugyanarról, és semmilyen szabálytalanság, ügyrendi hiba nem történt. A közgyűlés döntött úgy, hogy határozottabb állásfoglalást tesz, mint amit az elnökség javasolt. A végeredményt – hatalmas többséget kapott, hogy az intézethálózat az Akadémiánál maradjon – pedig az sem befolyásolta volna, ha mindhárom lehetőségről szavazunk.

– Így viszont önök nem fogják befolyásolni a végeredményt cseppet sem. Palkovics miniszter megmondta múlt héten is, hogy elveszik önöktől az intézeteket. Ha kell, törvénymódosítással.

– Derűlátóbb vagyok.

https://www.valaszonline.hu/2019/05/10/lovasz-laszlo-palkovics-mta-ugy/

Bőven 3 százalék felett jár a nyugdíjasok inflációja

Elszabadultak az élelmiszerárak, ami a nyugdíjasokat sújtja leginkább.

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlése szerint a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt infláció átlagosan 3,7 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest. Ha sorba vesszük a korábbi hónapok adatait, azt kapjuk, hogy az első négy hónapban átlagosan 3,3 százalék volt az idősek kosara szerint számolt infláció.

https://mfor.hu/cikkek/makro/boven-3-szazalek-felett-jar-a-nyugdijasok-inflacioja.html

Nem árulják el, kik döntöttek Mészáros és Garancsi szállodáinak állami támogatásairól

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint független turisztikai szakemberek bírálták el például Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó és a Garancsi-Hernádi-Csányi trió által luxusszálloda építésére benyújtott pályázatokat a 300 milliárd forintos Kisfaludy-programban. A jó üzleti terv lehetett a siker kulcsa.

Egyelőre nem tudni, hogy név szerint pontosan kik bírálták el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programra beérkezett pályázatokat, amelyeken például fideszes parlamenti képviselők, Széles Gábor milliárdos üzletember, valamint Garancsi István (a Market Építő Zrt. társ- és a Mol Vidi FC tulajdonosa), Hernádi Zsolt (a Mol elnök-vezérigazgatója) és Csányi Sándor (az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Mol igazgatósági tagja) közös cége és Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó ötcsillagos szállodája is sikeresen szerepelt és kaptak összességében több milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást.

Független turisztikai szakemberek értékelték a Kisfaludy-pályázatokat - mondta a Napi.hu-nak Szabó Áron, a MTÜ szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója. 

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/palyazat-szalloda-turizmus-allam.683862.html

Trump éjfélkor lecsapott, de mosolygott közben

Donald Trump az Egyesült Államok garabonciás elnöke úgy döntött, egyszerre játssza a jó rendőr és a rossz rendőr szerepét. Kormánya egyik óráról a másikra megemelte egy rakás kínai áru amerikai importjának vámját, de tudta, hogy lesz még ideje ezt visszavonni.

 

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/trump-kina-importvam-usa.683913.html

 

Orbán: „Ígéretesen alakulnak a dolgok Magyarországon”

A miniszterelnök azt mondta, ha vannak vállalkozó kedvű beruházók, nagy lendületet kaphat a magyar-román gazdasági együttműködés.

Magyarország arra fordítja az erejét, hogy erősítse a közép-európai együttműködést, és mindenki jól jár, aki a magyarokkal együttműködik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a romániai Kerelőszentpálon.

A kormányfő beszédet mondott az UBM Feed Romania takarmánykeverő üzemének avatóünnepségén, a Maros megyei Kerelőszentpálon. Orbán Viktor kiemelte: Szerbiával és Szlovákiával már kiváló gazdasági együttműködést valósított meg Magyarország, de nem behozhatatlan a hátrány a magyar-román viszonyrendszerben sem.

Ha vannak vállalkozó kedvű beruházók, nagy lendületet kaphat a magyar-román gazdasági együttműködés - tette hozzá. Kifejtette: Közép-Európa nemzetekből áll, és nem halasztható tovább annak felismerése, hogy ezek a népek sorsközösségben vannak, és vannak érdekek, amelyek összekapcsolják őket, ezért az együttműködés útját kell választaniuk.

Közölte: cselekedni kell, „fel kell venni a kesztyűt„, vállalni kell a versenyt, fejleszteni kell, és akkor az a távolság, amely a kommunizmustól nem szenvedő és a kommunizmust elszenvedő országok között van, sokkal gyorsabban csökkenhet.

https://magyarnarancs.hu/belpol/orban-119614

 

A Magyar Nemzet szerint nem gond, hogy Orbán kínai kommunistákkal üzletel, mert nyíltan csinálja

„Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki. Hiszen Orbán Viktor és a kormány több tagja is ott volt Pekingben. Nos, a hír az, hogy pártelnök úr ezt a kis kínai kalandját igyekezett titokban tartani, de, mint említettem, már kevés tálentumuk van a lebukás elkerülésére.

 

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/a-magyar-nemzet-szerint-nem-gond-hogy-orban-kinai-kommunistakkal-uzletel-mert-nyiltan-csinalja-119612

 

Lánczi Tamás vs. Horn Gábor – EP-választási vita a Mandineren

Marad vagy kilép a Fidesz az Európai Néppártból? Orbán elszigetelt vagy erős nemzetközi partnerei vannak? Mi a Juncker-korszak mérlege? Eléri az öt százalékot a Momentum? Egy asztalhoz ültettük Lánczi Tamást, a XXI. Század Intézet igazgatóját és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökét. Egy üveg pezsgőt nyer, akinek igaza lesz Salvini kapcsán.

https://mandiner.hu/cikk/20190509_lanczi_tamas_horn_gabor

 

Szanyi: A devizahiteleket nem a szocialisták, hanem Orbán Viktor szabadította Magyarországra

A közösségi bérlakásépítés szükségességéről is beszélt sajtótájékoztatóján az MSZP európai parlamenti képviselője.

Az Európai Unió, az állam és az önkormányzatok által finanszírozott közösségi bérlakásépítést szorgalmaz az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselője.

Szanyi Tibor pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az EU segítségével létre kell hozni egy európai pénzalapot – amelyhez egyharmad-egyharmad arányban járulna hozzá az EU, az állam és az önkormányzatok – elsősorban a fiatalok lakáshoz jutását segítendő.

Elmondta, hogy 2017-ben a magyar kormányfő is aláírta Göteborgban a szociális jogok európai pilléréről szóló dokumentumot, amely alapvető emberi jogként tekint a lakhatásra, a magyar alaptörvényben azonban csak törekvésként szerepel a lakhatás biztosítása.

https://mandiner.hu/cikk/20190510_szanyi_a_devizahiteleket_nem_a_szocialistak_hanem_orban_viktor_szabaditotta_magyarorszagra

KACSOH DÁNIEL 
Magyar Hírlap

Ismerjük a mindent elsöprő balos „érvet”: aki ellen nyomoznak, az nyilván ártatlan. Mert Orbán „diktátor”. Ennyi

„Czeglédy Csaba, illetve az általa is irányított bűnszervezet 2011 és 2017 között az általános forgalmi adót nézve 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz összesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Legalábbis az ügyészségi vádirat szerint. A csalás kárvallottjai a magyar államon, illetve az adófizetőkön túl több száz diák és nyugdíjas, akik részt vettek a szombathelyi szocialista potentát által vitt munkaközvetítő programokban.

Tekintve vállalhatatlan országlását, aligha csodálkozunk, hogy mindezek dacára Gyurcsány Ferenc éppen eme tisztességtelenségben kiérdemesült ügyvédet tartotta mások mellett alkalmasnak arra, hogy a DK nevű káoszkommandó EP-listáján helyet biztosítson neki.

A csodaszer neve: mentelmi jog. Ezt a lehetőséget egyébként a tavaly áprilisi parlamenti voksolás előtt egyszer már megjátszották, akkor az előzetes letartóztatásból szabadult ki így néhány napra a Gyurcsányék által korábban anyagilag is támogatott, a bukott miniszterelnök szerint a fasiszta/náci/kádárista rezsim parancsára meghurcolt exképviselő.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190510-lizingelt-erkolcstelensegek

Pert nyert az ügyész, akit három Facebook-posztja miatt rúgtak ki

Precedensértékű perben hoztak elsőfokú ítéletet a munkaügyi bíróságon pénteken. Először rúgtak ki ügyészt politikai jellegű Facebook-posztok miatt 2018-ban: Pap Balázs 13 éve dolgozik ügyészként, szakmai munkáját szinte minden évben szakmai elismerésben részesítették, majd jött a 2018-as választás kampányidőszaka, amikor megosztott három politikai tartalmú posztot a privát Facebook-oldalán. A választás másnapján kapta az értesítést, hogy fegyelmi eljárás indul ellene, az eljárás végén pedig az ítéletet, a kirúgást. 

A döntést bíróságon támadta meg, a pernek tárgya volt többek között a lefolytatott fegyelmi eljárás szabályossága, az hogy az ismerősi körben megosztott posztok szétfeszítik-e a szólásszabadság kereteit, de leginkább az, mennyire arányos a büntetés, azaz a kirúgása. Az ügyben ma hozott a bíróság elsőfokú ítéletet, amiben kimondták:

AZ ÜGYÉSZSÉG KIRÚGÁSRÓL SZÓLÓ DÖNTÉSÉT MEGVÁLTOZTATJÁK, ÉS A BÜNTETÉSÉT EGY FIZETÉSI FOKOZATTAL VISSZAVETÉSBEN ÁLLAPÍTJÁK MEG. TEHÁT AZ ÜGYÉSZSÉGNEK TOVÁBBRA IS ALKALMAZNIA KELL PAP BALÁZST AZ EREDETI POZÍCIÓJÁBAN.

Emellett a bíróság pénteki ítéletével gyakorlatilag kimondta, hogy

AZ ÜGYÉSZ HÁROM POLITIKAI TARTALMÚ POSZTJÁBÓL KETTŐT VÉD A SZÓLÁSSZABADSÁGHOZ VALÓ JOG. A HARMADIK POSZTJA VISZONT VALÓBAN FEGYELMI VÉTSÉGET VALÓSÍTOTT MEG, ÁM A SZANKCIÓ ELTÚLZOTT VOLT.

 

https://index.hu/belfold/2019/05/10/facebook_per_ugyesz_ugyeszseg_kirugas_itelet/

 

Kiválasztás hűségalapon - interjú Róna Péterrel

Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász.

Óriási lehetőséget láttunk a 2004. május 1-jei uniós csatlakozásban. Milyen állapotban volt akkor a magyar gazdaság? Már lejtmenetben volt. Az okok több mint száz évre nyúlnak vissza. A rendszerváltás után a magyar kormányok egy olyan gazdasági paradigmát követtek, amelynek a gyökerei legalább az 1867-es kiegyezéstől eredeztethetők. Ennek lényege, hogy hozzuk be a külföldi tőkét és az majd megteremti azokat a kapacitásokat, amelyek segítségével egyebek mellett a magyar export is fellendülhet, és ebből megélhetünk. Ezzel a hagyománnyal Magyarország más utat választott, mint a régió országai.    Mi jellemezte, jellemzi a „magyar utat’? A lengyelek például nagyon határozottan védték a mezőgazdasági feldolgozó iparukat, s a csatlakozási tárgyalások alatt jelentős kedvezményeket harcoltak ki. A csehek úgy engedték be a külföldi tőkét, hogy az nagy részben a hazai beszállítói hálózatra építsen és nem áldozták fel a cseh gépipart a német autóipar oltárán. Szlovákia a cseh és magyar gyakorlat között lavírozott.  Sokan a magyar nagytőkések és a tőke hiányával magyarázzák, hogy nemigen volt más választásunk. Lett volna? 

https://nepszava.hu/3035333_kivalasztas-husegalapon-interju-rona-peterrel

Fölényes győzelemről álmodozik az ellenzék

A KORMÁNYPÁRTOK KIHÍVÓI 12-16 MANDÁTUMOT VÁRNAK

Bákonyi Ádám-Kárpári András Magyar Nemzet

Az EP-választáson elnyerhető huszonegy mandátum több mint felét, jobb esetben pedig majdnem kétharmadát jósolják maguknak az ellenzéki pártok — derül ki a Magyar Nemzet összeállításából. Eszerint a Jobbik és a Momentum bizonyult a legoptimistábbnak, előbbi minimum négy, utóbbi pedig akár három EP-képviselői helyet is elképzelhetőnek tart.

https://magyarnemzet.hu/belfold/folenyes-gyozelemrol-almodozik-az-ellenzek-6897041/

Pardavi Márta kapta az év jogvédőjének járó nemzetközi elismerést

A Helsinki Bizottság társelnökét választotta meg az év nemzetközi jogvédőjének a stockholmi központú nemzetközi civil jogvédő szervezet, a Civil Rights Defenders. Ez volt a hetedik alkalom, hogy a szervezet díjazta az adott év legfontosabb teljesítményét nyújtó jogvédőjét, és az első, hogy ezt egy uniós országban tevékenykedő civil vehette át. 

https://444.hu/2019/05/10/pardavi-marta-kapta-az-ev-jogvedojenek-jaro-nemzetkozi-elismerest?

Csányi Sándor kiakadt a magyar klubok tulajdonosaira, akik öntik ki a pénzt az ablakon

Pénteken tartotta meg éves közgyűlését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Csányi Sándor elnök vezette az ülést, és számolt be az elmúlt év eredményeiről és elmaradásairól, utánpótlásképzéstől és pályaépítésektől kezdve, taón és az NB1-en át a korosztályos és felnőtt válogatottak teljesítményéig. 

A beszámoló első felében  visszafogottan elemezte az adatokat, és több helyen elégedettségének is hangot adott. Aztán rátért a sötét oldalra, és feldúltan beszélt az élvonalbeli klubok felelőtlen, pazarló, és a magyar labdarúgás érdekeit egyáltalán nem szolgáló játékospolitikájáról és gazdálkodásáról. 

https://444.hu/2019/05/10/csanyi-sandor-kiakadt-a-magyar-klubok-tulajdonosaira-akik-ontik-ki-a-penzt-az-ablakon

A liberálisok jobban ragaszkodtak a Fideszhez, mint most a Néppárt

Különös év volt 2000. Az MSZP és a KDNP vezetői megbeszélést tartottak a két párt együttműködéséről, ami után Kovács László és Giczy György azt nyilatkozták a sajtónak, hogy közös érdekük a kormányon lévő Fidesz leváltása. A KDNP elnöke szerint ők nem akarnak a Fidesz fiókszervezetévé válni, Kovács László pedig meghívta a KDNP-t a Szocialista Internacionálé Hívő Ligája kongresszusára.

És ekkor még közös nemzetközi pártszövetség tagja volt a Fidesz és az SZDSZ. A Liberális Internacináléba még 1992-ben lépett be a Fidesz, az SZDSZ csak a következő évben lett tag. 2000-re már elég furcsán nézett ki az a helyzet, a jobboldali fordulatot már jóideje végrehajtó, a kereszténydemokráciát egyre gyakrabban emlegető, a kisgazdákkal és az MDF-fel koalícióban kormányon lévő Fidesz a Liberális Internacionálé kongresszusaira jár, Orbán Viktor pedig a szervezet szűk vezetésének is a tagja. 

https://444.hu/2019/05/10/a-liberalisok-jobban-ragaszkodtak-a-fideszhez-mint-most-a-neppart

Kövér László számításai szerint 2010 óta több mint 2,3 milliárd euróval támogatta az állam az egyházakat

Az országgyűlés elnöke csütörtökön a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek arról beszélt a parlamentben, hogy a magyarok számára lelkileg és történelmileg is olyan forrást jelent a kereszténység, amiből mindenük fakad. 

Kövér László kitért arra is, hogy a magyar állam 2010 óta több mint 2,3 milliárd eurónak megfelelő költségvetési pénzt fordított az egyházak támogatására, csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására, amelyek révén - többek között - kevesebb mint egy évtized alatt 120 új templom épült, 2800 pedig megújult Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Közölte, 2016 óta csaknem 30 millió eurót fordítottak a Hungary Helps program keretében a világ különböző pontjain üldözött, vagy veszélynek kitett keresztényeknek a szülőföldjükön való megsegítésére.

https://444.hu/2019/05/10/kover-laszlo-szamitasai-szerint-2010-ota-tobb-mint-23-milliard-euroval-tamogatta-az-allam-az-egyhazakat

Amerikai nagykövet: Trump imádná, ha olyan helyzetben lenne, mint Orbán Viktor

Hosszú cikk jelent meg csütörtökön az amerikai Atlanticon Orbán Viktor háborúja az értelmiség ellen címmel. A cikk hosszan taglalja azt, miféle háborút visel az Orbán-kormány a CEU és Soros György ellen.

A riporter, Franklin Foer a cikkben megszólaltatta David Cornstein amerikai nagykövetet is, aki érezhetően nem igazán tudott mit kezdeni a CEU-üggyel. A riporter Budapesten, az amerikai nagykövetségen beszélgetett Cornsteinnel, hárman ültek a szobában, ő, a nagykövet és egy sajtós munkatárs. Amikor a riporter azt kérdezte Cornsteintől, mit gondol, a CEU-ügy rossz hatással lesz-e a magyar-amerikai kapcsolatokra, Cornstein azt válaszolta, “nem igazán”. Foer szerint ezután a sajtós megkérte a nagykövetet, hogy jöjjön ki vele egy percre. “Bajban vagyok” - mondta a nagykövet.

Amikor visszaértek, a nagykövet azt mondta, hogy talán érzékenyebnek kellett volna lennie, majd közölte, hogy szomorúvá teszi, hogy a CEU elhagyja Budapestet. De nem módosította a korábbi válaszát.

Ennél is érdekesebb volt azonban, amit Cornstein akkor mondott, amikor Foer Orbán illiberális demokráciájáról kérdezte. Cornstein ekkor előredőlt, az asztalra könyökölt, és arról kezdett beszélni, hogy ez attól függ, személyesen ki mit gondol róla. Mit gondolnak róla az amerikai emberek, mit gondol róla az Egyesült Államok elnöke, és mi a definíciója.

A Donald Trump által jelölt, és Trumppal régóta ismertségben lévő nagykövet ezután azt mondta:

“Elmondhatom magának, jó 25-30 éve ismerve az elnököt, hogy ő imádná, ha olyan helyzetben lenne, mint Orbán Viktor, de nincs”.

https://444.hu/2019/05/09/amerikai-nagykovet-trump-imadna-ha-olyan-helyzetben-lenne-mint-orban-viktor

Salvini nem enged kikötni egy OLASZ HADIHAJÓT az olasz kikötőkben, mert az megmentett 40 menekültet a tengeren

Matteo Salvini olasz belügyminiszter bejelentette, hogy nem nyitja meg az olaszországi kikötőket az olasz haditengerészet hajója előtt, amely líbiai vizeken negyven migránst vett fedélzetére egy mentési műveletben csütörtökön. 

Matteo Salvini kijelentette, hogy egyetlen egy olasz kikötőben sem engedélyezi az olasz hadihajó kikötését.

https://444.hu/2019/05/09/salvini-nem-enged-kikotni-egy-olasz-hadihajot-az-olasz-kikotokben-mert-az-megmentett-40-menekultet-a-tengeren

Baj van Orbán keleti mintaországában, lekapcsolták a közösségi oldalakat

A kazah hatóságok mindenkit „óva intenek”, hogy engedély nélküli tüntetéseken vegyen részt, sorra lövik le a Facebookot, és a többi megosztófelületet is.

Kazahsztánban az internetszolgáltatók elérhetetlenné tették csütörtökön a Facebook, a Telegram, az Instagram üzenetküldő szolgáltatásokat, a YouTube videómegosztó portált, illetve egy sor helyi lap internetes felületét- írja az MTI. Az Interfax orosz hírügynökség az internetfigyelő NetBlocks nemzetközi civilszervezetre hivatkozva továbbá úgy tudja, "a Twitter és a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatások továbbra is elérhetőek, míg a Telegram a cenzúra elkerülését szolgáló intézkedéseket léptetett életbe, amelyek lehetővé teszik, hogy a szolgáltatás asztali számítógépekre és okostelefonokra telepített változatai is működjenek".

https://nepszava.hu/3035336_baj-van-orban-keleti-mintaorszagaban-lekapcsoltak-a-kozossegi-oldalakat

Megmozdult a net a kilencgyerekes családért, adakozás indult

A kitartást kívánó Miniszterelnökségi Kabinetirodánál kissé hatékonyabb megoldást próbálnak most végigvinni adakozók: gyűjtés indult a zsámboki, hajléktalanságtól fenyegetett családnak.

"Kitartást, és minden jót!" ennyivel segítette meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt a 9 gyerekes családot, amelyre kilakoltatás vár Zsámbokon. A család házán 20 millió forint adósság van, el fogják árverezni, és a családnak már csak egy hónapja van hátra - ők önerőből persze nem tudnák megvenni.

Szalai Kriszta úgy döntött, az Orbán-kabinetirodánál hathatósabb segítséget nyújt felajánlott 300 ezer forintot, és adakozásra hívott fel mindenkit, akit megérintett a 9, köztük egy Down-szindrómás gyerekkel a hajléktalanság fenyegetettségében élő család története.

 

https://hvg.hu/elet/20190510_Megmozdult_a_net_a_kilencgyerekes_csaladert_adakozas_indult

Szükséghelyzetet hirdetett az ír parlament a klímaváltozás miatt

Az ír parlament, a világon másodikként, környezeti és klímaváltozási szükséghelyzetet jelentett be csütörtök este. Bár a sorban az első a brit parlament volt, de a londoni törvényhozás határozata nem kötelezi cselekvésre a kormányt.

Most a dublini parlament az összes parlamenti párt támogatásával, közfelkiáltással elfogadott határozatban felszólítja az ír kormányt, hogy vizsgálja meg: milyen eszközökkel tudná hatékonyabban akadályozni a biológiai sokféleség csökkenését.

https://444.hu/2019/05/10/szukseghelyzetet-hirdetett-az-ir-parlament-a-klimavaltozas-miatt

Két Svájcban dolgozó magyar kényszerítette térdre az őket durván kizsákmányoló céget

A svájci hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a cégvezető ellen, akit tavaly rövid időre őrizetbe is vettek az olasz hatóságok, ám sikerült Ausztriába szöknie.

Die Wochenzeitung által megtekintett nyomozati iratokból kiderül, milyen mértékű is volt a dolgozók kizsákmányolása. A dokumentumokból kirajzolódó rendszer szerint a cég és a magyar dolgozók megállapodtak egy órabérben, mely a magyarnál magasabb, de a legális svájci bérnél alacsonyabb volt. A cég belül vezette, melyik munkás mennyit dolgozik. A hónap végén egy rendes, negyven órás munkabért fizetett ki, ám a leegyeztetett alacsonyabb bér és a kifizetett „legális” bér közötti különbséget a dolgozóknak vissza kellett fizetniük.

https://merce.hu/2019/05/10/ket-svajcban-dolgozo-magyar-kenyszeritette-terdre-az-oket-durvan-kizsakmanyolo-ceget/

Közös jelölt mögött sorakozik fel a teljes ellenzék Esztergomban

Félretették a sérelmeket: Cserép Jánost támogatja az önkormányzati választáson hét ellenzéki párt és számos civil szervezet is.

https://nepszava.hu/3035514_kozos-jelolt-mogott-sorakozik-fel-a-teljes-ellenzek-esztergomban