2019, június 1 - 08:05 Sajtószemle

A nyáron helyettesítenék a honvédek a szabadságon levő rendőröket, ezer katonát irányítanak a szerb–magyar határra.
https://hvg.hu/gazdasag/20190531_Nem_gyozne_a_nyari_tulterhelest_a_rendorseg_ujra_a_hatarra_vezenylik_a_katonakat

 

Tárgyalás nélkül távozott az MTA delegációja Palkovics minisztériumából, ahová egyeztetésre érkeztek
Nem tárgyalt tegnap a Magyar Tudományos Akadémia delegációja az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletével.

Átadták a jegyzéküket a tárca illetékeseinek, majd igen rövid időn belül távoztak.
https://168ora.hu/itthon/az-mta-delegacioja-egyeztetesre-ment-a-miniszteriumba-de-aztan-targyalas-nelkul-tavoztak-169037

 

„Most kell tüntetni az MTA-ért!”
Ha a közigazgatási bíróságok ügyében hátrálására lehetett bírni a kormányt, akkor az MTA ügye sincs veszve – vélik kutatók, akik vasárnapra tüntetést szerveznek.
https://nepszava.hu/3037926_most-kell-tuntetni-az-mta-ert

 

Szegeden is pörög az egészségturizmus

Évente több ezer Romániából és Szerbiából érkező beteget látnak el a Szegedi Tudományegyetem klinikái. A pácienseknek

egy-két ágyas szobákat biztosítanak, igény esetén megfelelő díjazás mellett még tolmácsról, asszisztensről is gondoskodnak.

Korrupcióról ugyanakkor szó sincs, hiszen az intézmények csak szabad kapacitásaikat hasznosítják a piacon.

https://magyarhang.org/belfold/2019/05/31/szegeden-is-porog-az-egeszsegturizmus/

 

Titokban kereshetnek sokat az orvosbárók a kórházi gyógyszerkísérleteken
79 millió forint jutott az onkológiai intézet munkatársainak 2017/2018-ban klinikai gyógyszervizsgálatoknak köszönhetően, ám nem tudni, ki, miért,

mennyit kapott, noha a gyógyszerkísérletek idehaza jól dokumentáltak, széleskörűen szabályozottak, követhetők. A rendszer szereplői közül csupán az

orvosok lógnak ki, akik üzleti titok és személyes adatok védelme miatt a nyilvánosságtól elzárva kereshetnek a vizsgálatokon, miközben a munkát állami

infrastruktúrán végzik. A háttérben sok pénz mozog: egyetlen gyógyszercég elköltött 1,5 milliárdot kísérletekre egy év alatt. Éppen csak azt nem tudjuk, ki mikor kit fizet.
https://24.hu/belfold/2019/05/31/gyogszerkiserle05.t-klinikai-gyogyszervizsgalat-kasler-miklos-orvosbaro/

 

Megy vagy marad Handó Tünde? És jó lesz-e ez nekünk?
Az Amnesty International magyarországi igazgatójának írása az elhúzódó bíróháborúról, és arról, hogy ez minket hogyan érint.
https://hvg.hu/itthon/20190524_Megy_vagy_marad_Hando_Tunde_Es_jo_lesze_ez_nekunk

 

Van kiút a mélyszegénységből – Néhány magyar üzletember hadat üzent a nyomornak, az idő őket igazolta
Dacoltak a különféle kormányok által eléjük állított akadályokkal, adaptálták és a magyarországi viszonyokra szabták a híres Yunus-féle Grameen-programot,

amelynek keretében mikrohiteleket nyújtanak szegény emberek vállalkozásaihoz.
https://168ora.hu/itthon/van-kiut-a-melyszegenysegbol-nehany-magyar-uzletember-hadat-uzent-a-nyomornak-az-ido-oket-igazolta-169028

 

Szokott zöldséget venni? Akkor erről tudnia kell!

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/paradicsom-agar-zoldseg-termes-uborka-fruitveb.685310.html

 

Brutális drágulás a magyar boltokban: ez kerül 226 százalékkal többe
Néha a szánk is tátva maradt, amikor megnéztük, mennyit is drágultak az egyes termékek Magyarországon az elmúlt 4 évben.
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/brutalis-dragulas-a-magyar-boltokban-ez-kerul-226-szazalekkal-tobbe.1078729.html
https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/31/elelmiszer-dragulas-aremelkedes/