2018, július 11 - 07:58 Sajtószemle

Székhelyi József

 

„Nem szabad félni a haláltól” – betegségéről vallott Székhelyi József

Székhelyi József azért vállalta fel a betegségét, mert erőt akar adni azoknak az embereknek, akik azt gondolják, hogy szégyellnivaló a betegségük.

a riporter: Sváby András

 

http://www.atv.hu/belfold/20180709-nem-szabad-felni-a-halaltol-betegsegerol-vallott-szekhelyi-jozsef

 

Teljes siker: kimentették a thai focicsapat összes tagját

Mindannyian jól vannak, megfigyelésre kórházba szállították őket.

A thai hatóságok azt is közölték, hogy még egy orvos és a haditengerészet három tagja, akik végig a gyerekek mellett voltak, még lent vannak a föld alatt.

https://zoom.hu/hir/2018/07/10/teljes-siker-kimentettek-a-thai-focicsapat-osszes-tagjat/

Szupercuki rajzzal illusztrálták a thaiföldi gyerekmentést, rajta van minden szereplő

Két bangkoki illusztrátor, Aruni Aunhawarakorn és Jantima Manasviyoungkul egy elképesztően aranyos képen rajzolta meg a thaiföldi barlangban ragadt fiúcsapat kimentését. A Sisidea nevű oldal működtetői a thaiföldi dráma minden szereplőjét cuki állatnak ábrázolták, a kép mellé pedig megfejtést is adtak, ki kicsoda:

http://hvg.hu/elet/20180710_Szupercuki_rajzzal_illusztraltak_a_thaifoldi_gyerekmentest_rajta_van_minden_szereplo

 

Látványossá vált a Fidesz-holdudvar harca a pénzekért

Selyemzsinórnak látszó írások jelennek meg a fideszes médiában, amelyek kemény szemrehányásokat tesznek állami intézmények fideszes vezetőinek. A párt politikusai biztosak benne, hogy nincsen szó központi akaratról, Orbán Viktor nem foglalkozik a NER-en belüli kultúrpolitikai kakaskodással, inkább sértett emberek vagdalkozása bontakozott ki a választások után. A házon belüli vita inkább pénzről szól, mint értékekről, és különben is hiány van a párttal szimpatizáló érdemes kulturális szereplőből.

Nem kis vehemenciával szállt bele nemrég L. Simon László a jobboldali művészvilág egy részébe:

Azoknak, akik a saját sikertelenségüket a liberálisok már nem létező túlzott támogatásában látják, Kassák nyomán azt tudjuk üzenni: művekkel csak művek vitatkozhatnak. Jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget.

A Figyelőben megjelent írás annak a NER-en belüli vitának a legújabb epizódja, amelyben bizonyos fideszes kultúrkörök jobbra és balra is osztanak pofonokat. Szokatlanul erős ütések csattantak házon belül, ezért utánajártunk, mi állhat a konfliktus hátterében.

A pártmédia támad

A teljesség igénye nélkül érdemes rápillantani, kik kaptak mostanában pofonokat a fideszes sajtó egy részéről.

https://index.hu/belfold/2018/07/10/fidesz_kulturpolitika_ner_vita_neofita/

Az önkormányzat összefoglalta a migrációt: „primitív, feka kanok” érkeznek Afrikából

Meghökkentő véleményt közölt a minap Zalaszentmárton Község Önkormányzata a migrációról. A település hivatalos Facebook-oldala a kormánypárti Magyar Hírlap menekültkérdéssel foglalkozó cikkéhez fűzött kommentárt. Ebből jól látszik, hogy teljes diadalt aratott a Fidesz-KDNP menekültellenes kormánypropaganda gépezete.

Az önkormányzat a következőképpen foglalta össze a migrációt:

  • Soros György a láthatatlan háttérhatalom helytartója.
  • Ez a hatalom egy tervet akar végrehajtani, amelynek lényege az európai nemzetek felszámolása, elsősorban Németország végleges meggyengítése.
  • A terv szerint Európát „be kell keverni alacsony intelligenciájú színes bőrű egyedekkel”.
  • Utóbbihoz hozzátartozik, hogy Zalaszentmárton álláspontja szerint „akinek van szeme az látja, hogy 80 százalékban fiatal kanokat hoznak be”.
  • Nincs akadály, most majd akár repülőgépekkel is „behordják a fekát Afrikából”.
  • „Itt a sárga veszedelem”.

https://24.hu/kozelet/2018/07/10/az-onkormanyzat-osszefoglalta-a-migraciot-primitiv-feka-kanok-erkeznek-afrikabol/

Leléptették az Elios vezetését, a teljes igazgatóság távozott

A ledlámpaterjesztés hazai éllovasánál, a miniszterelnök veje által felfuttatott Elios Innovatív Zrt.-nél egy ember kezébe került a cégirányítása, és júniustól már nem létezik az Elios Innovatív Zrt. igazgatósága, amelynek valamennyi tagja távozott. Május végén, a 2017-es év beszámoló elfogadása után döntött a két tulajdonos, a Green Investments és a Green Universe Kft., hogy megszüntetik az igazgatóságot. 

Legyen világosság!

Dénes Balázs a West Hungária Bau (WHB) Kft. révén került az Elios élére, itt műszaki igazgatóként dolgozott. A WHB a temérdek államiés önkormányzati építőipari megrendeléshez jutott kivitelező, Paár Attila érdekeltsége, Paár pedig Tiborczcal üzletelt. Az Elios átadását Tiborczék Paárral játszották le 2015-ben: Tiborcz kiszállt a Green
Investments Kft.-ből, amihez az Elios fele tartozott, a Paár-féle WHB Befektetési Kft. vitte. Az Elios másik fele Tiborcz preferált üzlettársához, Erdei Bálinthoz kapcsolódott, akivel a Közgéptől anno átvették az Eilost, ez Erdei Green Universe Kft-je, amely 2016 januárjától szintén a WHB Befektetési Kft. portfóliójának része. Ezt a céget Paár hat nappal azelőtt alapította, hogy megvette Orbán vejétől a Green Investments Kft.-t. A G7 blog úgy becsülte, Tiborcz körülbelül 3 milliárd forinthoz juthatott cége értékesítésével. (Az Elios, mint annyi egyéb eltiborczosodott vállalkozás, nem a miniszterelnökvejének teremtménye, 2009-2010-ben jelentek meg a cégben. Az Elios első részvényese az E-Os Energiakereskedő Zrt.-volt, ezt még 2006-ban alapította a Simicska Lajos portfólióját most teljesen (és a hírek szerint ideiglenesen) megszerző Nyerges Zsolt, valamint Petykó Zoltán Arno 99 nevű részvénytársasága. Petykó pompás karrierje topállami cégek élén ívelt egészen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségig.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/leleptettek-az-elios-vezeteset-a-teljes-igazgatosag-tavozott-112277

 

tűzfalcsoport blogsztar.hu

 

A Magyar Tudományos Akadémia és a politikai elfogultság - a Jogtudományi Intézet titkai

 

1. Miközben a Magyar Tudományos Akadémia a függetlenségéért és a szakmai hitelességéért folytat küzdelmet, az MTA Jogtudományi Intézete valóságos ellenzéki kerekasztalt hozott össze;

2. A tét nemcsak a pénz, hanem az intézményi befolyás is lehet. A Jogtudományi Intézet Igazgatója igyekezett 2015-ben egy olyan közösséget szervezni egy a magyar jogrendszer állapotáról szóló konferencián, amely gyakorlatilag az állam valamennyi fontos szegmensét érintette. A végeredmény ugyanakkor egyértelmű, a Soros-hálózat ügynökeinek munkássága a Jogtudományi Intézet törekvéseire is rányomja a bélyegét.

3. Jakab Andrást – aki például a házasság férfi és nő közötti alkotmányos meghatározását is kritizálja – egyfajta sértett tudósként írják le forrásaink, neve több ellenzéki fórum így az Eötvös Csoport és a Szalay Kör környékén is felbukkant már. Az általa szervezett konferencián felbukkant Majtényi László fia, a CEU több oktatója és Hack Péter volt SZDSZ-es politikus is.

4. Mindeközben Darák Péterről, a Kúria elnökéről egyre több érdekes információ derül ki, 2014-ben például Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét tüntette ki.

 

https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/2018/07/09/a-magyar-tudomanyos-akademia-es-a-politikai-elfogultsag-a-jogtudomanyi-intezet-titkai/55349/

 

A fideszes jelölttel megegyező nevű jelöltet indít Felcsúton a Kétfarkú Kutya Párt, Mészáros Lőrinc tévéje kiakadt

 

„Megtévesztéssel próbál a felcsúti időközi polgármester-választáson való induláshoz kopogtatócédulát gyűjteni a Kétfarkú Kutyapárt által támogatott jelölt. A viccpárt aktivistái főleg idős emberek hiszékenységét próbálják kihasználni” - adta hírül a Mészáros Lőrinc korábbi felcsúti polgármester tulajdonában álló Echo TV. Azzal van gondjuk, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elindított egy Mészáros László nevű jelöltet a Mészáros Lőrinc lemondása miatt tartandó felcsúti polgármesterválasztáson, ahol Mészáros Lőrinc és a Fidesz kiszemelt jelöltjét

szintén Mészáros Lászlónak hívják.

https://444.hu/2018/07/10/a-fideszes-jelolttel-megegyezpo-nevu-jeloltet-indit-felcsuton-a-ketfarku-kutya-part-meszaros-lorinc-teveje-kiakadt

Élet és Irodalom

Siba Antal Sértettek

(Politikusok a képernyőn – RTL Klub, Hír TV, M1)

A vezető kormánypárt és a szövetséget színező kereszténydemokraták a pökhendi elzárkózásnak különlegesen lekezelő formáit alakították ki, melyek egyszerre mutatják ezeknek az embereknek a demokráciához való viszonyát, de természetesen azt is, intellektuálisan hol tartanak. Biztosan érzik az erőt, de hogy még mit éreznek, azt nem tudni. Arcukon a sértettség buta, tökéletesen üres változata, aminek nem tudni sem az eredetét, sem a történetét, semmit. Csak azt, hogy meg vannak sértve.

Kijön valahonnét Kövér László, a parlament elnöke, hóna alatt iratköteg. Elhalad az újságírók számára fönntartott néhány négyzetméteres nyilatkozóterület előtt, majd, amikor már biztos helyen érzi magát, visszafordul, és lazán pimaszkodik egyet: „Jó napot kívánok, úgyis tudják, hogy nem fogok nyilatkozni, úgyhogy viszontlátásra a jövő héten is itt” – ezt történetesen a Hír TV riporterének nyomta oda. Kövér mellett egy másik nyilvánvalóan nagyon fontos ember lépdelt, ő nem is köszönt, igaz, nem is pimaszkodott.

https://www.es.hu/cikk/2018-07-06/siba-antal/sertettek-.html

Újabb kormánypárti hazugságot leplezett le Márki-Zay Péter

 

A hódmezőváráshelyi polgármester feltételezése szerint fideszes megrendelésre készül olyan telefonos közvélemény-kutatás a csongrádi városban, melynek már a kérdései is hazugságokat sugallnak. Márki-Zay Péter Facebook-oldalán írt a manipulatív felmérésről:

„A kutatással azonban nemcsak kérdeznek, manipulálnak is, amikor az uniós választáson való részvételemről kérdezik a vásárhelyieket – mit szólnak ahhoz, hogy Brüsszelbe készülök? Természetesen nincsenek hasonló terveim, de hogy a Fidesz (mert ki másnak van most erre pénze?) kíváncsi erre, az sokat elárul a félelmeikről.”

A városvezető szerint a Fidesz tisztában van azzal, hogy nem nyerne meg egy helyi választást, ezért nem is döntött a képviselő-testület feloszlatása mellett.

https://merce.hu/2018/07/10/ujabb-kormanyparti-hazugsagot-leplezett-le-marki-zay-peter/

Az EU is támogatja a 3-as metró felújítását

Az Európai Unió a kohéziós alapból 473,4 millió eurót (csaknem 154 milliárd forint) fordít a magyar főváros 3-as metróvonalának teljes felújítására – közölte az Európai Bizottság kedden.

Corina Cretu regionális politikáért felelős román biztos a bejelentéskor elmondta, a kohéziós politika keretében nyújtott támogatásnak köszönhetően a vonalon utazó naponta több mint félmillió utas, Budapest lakói és “a gyönyörű magyar fővárosba látogató turisták” jobb szolgáltatásokban részesülhetnek, korszerű és gyorsabb metróval utazhatnak a jövőben.

https://zoom.hu/hir/2018/07/10/az-eu-is-tamogatja-a-3-as-metro-felujitasat/

Évi 16 milliárdot költ reklámra a Szerencsejáték Zrt., leginkább kormányközeli cégekhez

Az ország egyik legnagyobb hirdetője lett az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., tavaly például 16,1 milliárd forintot szórtak ki csak hirdetésre úgy, hogy a cég lottó- és sorsjegymonopólium, így nincs igazi vetélytársa, másrészt pedig elvi szinten az ő kötelességük lenne felhívni a figyelmet a túlzott játékszenvedély káros hatásaira. Ehhez képest valószínűleg a hirdetéseknek is köszönhetően egyre többen szerencsejátékoznak az országban, ráadásul így a 2017-es 147 milliárd forintnyi haszonnak elreklámozták a 11 százalékát.

Persze nyilván nem véletlen, hiszen az állami cég ebből pumpálja korlátlanra a kormányközeli sajtó tárcáját: a cég Andy Vajna TV2-jénél költötte a legtöbbet, de sok ment a közmédiába, az Origóhoz, a Mészáros-féle Mediaworkshöz, a Habony-féle Lokálhoz vagy a szintén Vajnához tartozó Rádió1-hez is.

G7 összehasonlításképp megnézte a 2013-as adatokat, akkor még az Orbánnal jóban lévő Simicska Lajos érdekeltségeihez került a legtöbb pénz, de még a mostanra teljesen a körön kívülre került RTL Klub is kapott hirdetést.

https://zoom.hu/hir/2018/07/10/evi-16-milliardot-kolt-reklamra-a-szerencsejatek-zrt-leginkabb-kormanykozeli-cegekhez/

Vona Gábor már nem is politikus, Vona Gábor egy celeb, egy popsztár

ORIGO

Barnul a Lido di Venezián, átugrik Balatonfüredre, ahol kiskutyát ment, majd Gyurcsány Ferenc ötletét ellopva vb-tippversenyt hirdet. Celebség a köbön!

Amióta Vona Gábor „teljesen” „visszavonult” a „politikától”, úgy viselkedik, mintha minimum egy B-kategóriás Justin Bieber lenne. A celebesedő pártvezér

·         úgy pihent a Lido di Venezián, ahogy csak a legnagyobb popsztárok tudnak: kaján mosollyal az arcán Boss ingpólóban, Aperol Spitz-szerű koktéllal a kezében.

·         az olasz luxusnyaralása után leugrott nyaralni Balatonfüredre, ahol szerencsére jó idő fogadta, sokat sütött a nap.

·         a kikapcsolódás mellett Füreden hősies körülmények között megmentette a remegő és éhes Bodza kutyust, akit bevitt az állatmenhelyre. Kis híján örökbe fogadták feleségével a szerencsétlen állatkát, ami alapjaiban rendezte volna át az életüket. Erre végül (szerencsére?) nem került sor, mert Bodzának volt gazdija, de Vona így is bekerült a magyar történelem nagy kutyamentői közé.

A felhőtlen sztárélet mit sem érne, ha az nem járna együtt az emberek szeretetével.

http://www.origo.hu/itthon/20180710-vona-gabor-vbtippjatek-gyurcsany-celeb.html

Kedden elkezdődött Kovács Béla kémkedéssel vádolt volt jobbikos politikus pere

MTI2018.07.10. 07:08

Kedden elkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla - európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ülést államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják.

http://www.origo.hu/itthon/20180709-kezdodik-a-kemkedessel-vadolt-kovacs-bela-pere.html

OperaBox, avagy: és Te mit tehetsz ma a magyar kultúráért?

ÓKOVÁCS SZILVESZTER origo

Ókovács szerint az opera - 2/81. levélária

 

Kedves Tatjána Néném!

Feladom a Billy kapcsán vívott harcot: ha egy ellenzéki publicista még ezek után is (hogy tehát 29 alkalommal megy az Erkelben, és nyilvánosságra hoztuk, hogy 2019 nyarán is lesz egy sorozat) simán leírja, hogy „az Opera végleg levette a darabot", a másik meg úgy fogalmaz: „kis híján be kellett szüntetni az Opera Billy-sorozatát", egy kormánypárti pedig újrahasznosítja az „alig burkolt melegpropaganda" bélyegét, a hólabdához már nincs mit hozzátenni.

 

itt mindenki azt írja, ami a tollán kifér, előre fixált célzójú fegyverek sülnek itt el is, be is. Ha óvodáscsoport vagy mentőautó kerül az irányzék elé, akkor is meghúzzák a ravaszt. Nem örülök neki, jobb szeretném politikai csatározások fölé emelni az intézményt – egyelőre a lövészárkok közé löktek minket, önhibánkon kívül.
Arról viszont csak megyei lapok, elektronikus médiumok tudósítottak, hogy az Opera nagyszabású vidéki bérletrendszert és csillagtúrákat szervezett a jövő évadra, és minden hazai városi könyvtárba eljuttatja magyar operatörténeti lemezgyűjteményét.

 

http://www.origo.hu/kultura/20180710-okovacs-szilveszter-irasa-az-origonak.html

 

Mesterséges kómában a rendőrségi intézkedés után újjáélesztett férfi, tüntethetnek a romák

Újra kellett éleszteni egy békési férfit, akit azóta mesterséges kómában tartanak, miután súlyos sérüléseket szenvedett egy rendőri intézkedés során. Makula István húga és édesanyja szerint azért néz így ki a családtagjuk, mert megverték. A rendőrök szerint viszont nem rendőri túlkapás történt: szerintük a fiatalember önkívületi állapotban őrjöngött, aközben sérült meg. A fiatalember acetonba áztatott dohányt szívott.

https://24.hu/belfold/2018/07/10/mesterseges-komaban-a-rendorsegi-intezkedes-utan-ujjaelesztett-ferfi-tuntethetnek-a-romak/

 

Az Akadémia bedarálása katasztrófa Magyarországnak

Palkovics miniszter nem érti az alapkutatásokat, azt hiszi, a gyenge magyar innovációt a tudomány megregulázásával lehet orvosolni, de az a falansztervilág nem fog működni, amiben Michelangelónak széklábakat kell faragnia – mondja Szathmáry Eörs nemzetközi hírű evolúcióbiológus, aki az MTA elleni támadás miatt kilépett a Professzorok Batthyány Köréből is. Bár szívesen hivatkozunk a magyar Nobel-díjasokra, most éppen azért teszünk, hogy semmi esetre se lehessen a jövőben magyar Nobel-díj – véli.

Az alapkutatások támogatása anyagilag is csökkenni fog, ahogy a kutatás szabadsága is. Tudok olyat – ERC- és Lendület-nyertes a srác –, akinek nyolc állásajánlat van egyszerre a kezében külföldről. Mégis mit gondolnak, meddig maradnak Magyarországon ezek az emberek, ha bizonytalanná válik a támogatási rendszer? Egy hónapig? Egy évig? Az új tudást az alapkutatási műhelyekben csinálják. Itt képezik ki a legmagasabb szinten azokat a szakembereket is, akik majd az egyetemeken dolgoznak, vagy akár az innovációba mennek el, és ott dolgoznak alkalmazott kutatásokon. Ha nincs – mondjuk – atomfizikai alapkutatás az országban, akkor egy atomerőműben sem lesz meg a szükséges alapműveltség, és óhatatlanul egy kiszolgáltatott, működtető szerepre leszünk kárhoztatva. És ez sok egyéb szférára is igaz. Ennek szerintem már nemzetbiztonsági kockázatai is vannak.

 

https://index.hu/tudomany/2018/07/10/szathmary_eors_interju_mta_elleni_tamadas/

Mit keresett Orbán Erdogan beiktatásán?

Az Európai Unió tagállami közül Orbán Viktoron kívül csak Bulgária elnöke vett részt tegnap Reccep Tayyip Erdogan beiktatásán. A magyar kormányfő részvétele akár meglepőnek is tűnhet, pedig az elmúlt évek nyilatkozatai alapján nincs benne semmi váratlan. 

Orbán legutóbb a választási győzelmét követő parlamenti beszédében jelentette ki, hogy a magyar külpolitikának a Berlin, Moszkva, Isztambul háromszögben kell mozognia. Ehhez hozzátette még, hogy Magyarország elkötelezett része marad a nyugati szövetségi rendszernek.

Moszkvában mindennél fontosabb a hatalmas területek összetartásának parancsa, ez fontosabb, mint a szabadság. Törökország meg iszlám talapzata ellenére rengeteg energiát mozgósít, hogy nyugatosodjék. Németország múltját meg nem lehet megváltoztatni. Béke, együttműködés, kereskedés, kölcsönös befektetés, kiállás a nemzeti érdekek mellett, ezek a magyar külpolitikai törekvések alapvetései – idéztük Orbán beszédét. 

A fentiek alapján Orbán a maga által kijelölt úton halad. Múlt héten járt Berlinben, tegnap tett egy tiszteletkört Ankarában, szeptemberben pedig Moszkvába utazik

Megkérdeztük egyébként Havasi Bertalant, hogy miért ment el Orbán Erdogan beiktatására, illetve hogy a kormányfő fenntartja-e még 2016-os véleményét, amely szerint Törökország nagy energiákat mozgósít a nyugatosodás irányába. Amint válaszol, frissítjük a cikkünket. 

https://index.hu/belfold/2018/07/10/orban_berlin_moszkva_isztambul/

UTÓSZÓ A PRIDE FELVONULÁSHOZ

MEDDIG TŰRJÜK AZT A DIADALITTAS MENETET, AMIVEL KERESZTÉNY ÉRTÉKRENDÜNKET TIPORJÁK SÁRBA?

Jurák Kata magyar Idők

Férfival ne hálj úgy, mint asszonnyal hálnak. Utálatosság az. (3Móz. 18,22.)

Szerintem a legtöbb embert nem az háborítja fel, hogy vannak olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak vagy más nemi identitással rendelkeznek, mint ők. Még csak azzal sem lenne baj, hogy ezt vállalják.

A probléma azzal van, hogy ezt pimaszul, egyfajta provokációként teszik meg a Pride elnevezésű rendezvény égisze alatt a jobb esetben csak félmeztelen, többnyire bőrtangában vonagló meleg, leszbikus, transzvesztita és ki tudja, milyen nemi identitású csoport tagjai, természetesen úgy, hogy ezzel minimum egy napra bosszúságot okoznak a budapestieknek, akik egyébként egészen biztosan nem repdesnek az örömtől, hogy az Andrássy utat a meleg büszkeség apropójából egy napra lezárják a forgalom elől. A rendőri biztosításra természetesen igényt tartanak, megjegyzem, talán nem kellene a felbőszült ellentüntetőktől tartaniuk, ha a hálószobájuk falai között élnék meg azt a bizonyos büszkeséget, nem pedig az utcán.

Tudják, kezdem érteni, miért is fontos számukra a Pride. Büszkén nézhetik „munkájuk gyümölcsét”, milyen lények születtek az ­ALIEN programjuknak köszönhetően. Mi pedig a ránk erőltetett übertoleranciával megpróbálunk nem gondolni arra, hogy éppen azt a diadalittas menetet tűrjük meg, amivel keresztény értékrendünket tiporják sárba.

https://magyaridok.hu/velemeny/utoszo-a-pride-felvonulashoz-3264920/

GÓLPASSZ ELŐTT AZ UNIÓS NÉPEK ÖSSZJÁTÉKA

Csizmadia László Magyar  Idők

Első lelkesedésünkben úgy éreztük, hogy Magyarország „aranygólt” rúgott a brüsszeli miniszterelnöki csúcson. Megszenvedtük, és kormányunk is megdolgozott a migránspolitika fordulatáért. A politikusi „sztárokkal” teletűzdelt, az illegális bevándorlást támogató, sőt szervező ellenfeleink hátrébb léptek. A V4-ek és a hozzájuk csatlakozók csapatmunkája végre komoly sikert aratott. A brüsszeli adminisztrációt elérte a paradigmaváltás számukra hűvös szele.

Azonban még most sem érzik, hogy vihar közeledik, hogy nem packázhatnak tovább. Európa népeit nem tekinthetik a csicskásaiknak. Ha mégis így hiszik, jön a forgószél, az össznépi elégedetlenség. Ez a természetes erő kisöpri az áporodott levegőt az EU intézményrendszeréből. Megszünteti az ultraliberális tébolyt, amely az egyéni szabadságjogokat a közösség és a többség szabadságvédelmi jogosultsága elé helyezi.

 

https://magyaridok.hu/velemeny/golpassz-elott-az-unios-nepek-osszjateka-3257978/

 

Orbán Viktor Gáspár fiával közösen, első sorból izgulta végig Erdogan elnök beiktatását

A magyar miniszterelnök fiát is elvitte magával Ankarába, ahol hétfőn esküt tett Recep Tayyip Erdogan török államfő, akit június végén szavaztak meg az elnöki székbe, és aki mostantól egy elnöki rendszer élén uralkodhat Törökországon. 

Hogy Orbán Gáspárt is meghívta-e Erdogan elnök, azt nem tudni, mindenesetre kapott helyet az egyik vacsoraasztalnál is. Íme a hivatalos csoportképek, bal szélen egy ismerős alakkal:

Európából elsősorban az autokratikus hajlamú vonal képviseltette magát; Orbán Viktor mellett tiszteletét tette Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, és Rumen Radev bolgár államfő is. 

https://444.hu/2018/07/09/orban-viktor-gaspar-fiaval-kozosen-elso-sorbol-izgulta-vegig-erdogan-elnok-beiktatasat

 

Vajon szétveri Trump a NATO-t?

 

Donald Trump úgy érzi, hogy európai szövetségesei átverik, kihasználják az Egyesült Államokat.

Közben támadja az EU-t is, mert az szerinte gazdaságilag használja ki országát.

Nehéz tisztán látni, hogy mi az amerikaiak hosszú távú célja. Egyrészt azt akarják, hogy az európaiak megerősítsék a hadseregüket, de nem szeretnék, ha közben az EU önálló világpolitikai tényezővé válna. Pedig ezek egymásból következnek.

Trump a NATO-csúcs után Putyinnal találkozik. Alkupozícióit nagyban erősítené, ha egy sikeres, erőt és egységet mutató csúcstalálkozó után tárgyalnának. Ennek ellenkezője Putyin legvadabb álmait teljesítené.

A NATO csúcstalálkozói hagyományosan elég unalmas események. Az utóbbi években még csak utcai zavargások se kísérték ezeket, a szövetség tagjai pedig a csúcstalálkozókat követően közös nyilatkozatban biztosítják a világot arról, hogy a NATO sose volt még ilyen erős és egységes.

https://444.hu/2018/07/10/vajon-szetveri-trump-a-nato-t

Tóta W.: Gól? Leszarom

Minek drukkolni, amikor úgyis kiderül, ki a jobb?

Arra lettem figyelmes, hogy mostanában sokan töltik az idejüket futballmeccsek megtekintésével. Ezzel semmi baj nincsen. Kit a foci szórakoztat, kit a jégvirágok burjánzása vagy a szentjánosbogarak tánca, megint másokat pedig a mikroszkóp alatt nyüzsgő parányok.

Igaz, utóbbiak a legritkább esetben verik fel embertársaik nyugalmát azt üvöltve, hogy PAPUCSÁLLATKAAA!!!, vagy azzal, hogy MEKKORA OZMÓZIS BAZMEG!!!

Valamint nem telik meg miattuk a város összes kiülős helye plazmatévékkel, amelyeken vízibolhák ordítva közösülnek. És nem is szemetelik tele a Facebookot azzal a lényegi információval, hogy hajrá, zöldmoszatok. Ami sokkal nehezebben érthető, az ezeknek a tévézőknek a hozzáállása a mérkőzéshez. 

Olcsó közösségtudat, hamis sikerélmény, túlárazott valóságshow, de felőlem csak tessék. Feltétlenül szóljanak, amint egy csapat összefocizta a rákgyógyszert. Illetve amikor a Marson pattan a labda. Érdekelni fog.

Addig meg, ha kérhetem, halkabban. Nem dicsőség bedőlni ennek. Értem én, hogy gól, csak leszarom.

http://hvg.hu/sport/20180710_Gol_Leszarom

Az MTA-ban bízunk a leginkább, mégis az akadémikusokat támadja a kormány

Az intézmények és csoportok iránti bizalom rangsorában a politikai pártok az utolsó helyen kullognak.

A Medián most a Facebook-oldalán emlékeztetetett, ők rendszeresen vizsgálja a különféle intézmények iránti bizalmat. A kérdéssorba 2006 novemberében bekerült az MTA is, akkor ugyanis egy részletesebb kutatás is készült az Akadémia társadalmi megítéléséről. Az akkori jelentésben olvasható:

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) élvezi a legnagyobb közbizalmat a kérdőívben szereplő 20 intézmény közül, bár az is igaz, hogy a szakszervezetek mellett az MTA-ról tudtak a legkevesebben véleményt alkotni: minden tízedik embernek ugyanis nem volt róla elképzelése. A tájékozottság azonban növelni látszik a tudomány intézménye iránti bizalmat: a magasabb iskolázottságúak és az urbanizáltabb helyen élők a többieknél jobban bíznak benne.

 

http://hvg.hu/itthon/20180710_Az_MTAban_bizunk_a_leginkabb_megis_oket_tamadja_a_kormany

Pintér Sándor alaposan félrenézett: állományban tartja a jogerősen elítélt rendőröket a miniszter

 „Az erőszakos és korrupt rendőröknek adott miniszteri pardonnak olyan hatása van a testületre, mint a ládában hagyott rohadt almának: az ilyen gyümölcs továbbrohasztja a vele szorosan összezárt többit."

2017-ig 50 elítélt rendőr fordult Pintér Sándorhoz, aki 29 esetben adott felmentést. Ők a jogerősen súlyosnak minősített bűncselekményeik ellenére is a testület tagjai maradhattak.

2009-ben ellenzékben merőben más volt a mostani kormánytöbbség álláspontja – hívta fel a figyelmet a Magyar Helsinki Bizottság. A civil jogvédő szervezet ugyanis közadat-igénylést nyújtott a Belügyminisztériumnak, hogy megtudják: az új szabályok életbelépése óta vajon a belügyminiszter hány esetben tekintett el a hivatásos szolgálatra való alkalmatlanságtól olyan rendőrök esetében, akiket jogerősen – akár kétéves – felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek. A tárca válaszából kiderült: 2012 és 2017 között 50 ilyen rendőr adott be ilyen kérelmet, és 29 esetben adott felmentést a miniszter.

Vagyis a kérelmező elítélt rendőrök 58 százaléka kapott „miniszterei pardont” és maradhatott a testületnél.

http://168ora.hu/itthon/pinter-sandor-alaposan-felrenezett-allomanyban-tartja-a-jogerosen-elitelt-rendoroket-a-miniszter-152744

Polt Péter mossa kezeit, a hatóságok senkit sem hallgattak még ki az Orbán Viktor vejéig érő ügyben

Kitért az érdemi válaszadás elől az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érintettségét is felvető Elios-ügyben a legfőbb ügyész, miután képviselői írásbeli kérdésben a magyar hatóságok nyomozati munkájáról kérdezte Polt Pétert az MSZP-s Harangozó Tamás. 

Közismert, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF 2017 decemberében az ügyészségnek igazságügyi ajánlást tett, ami uniós források felhasználásával kapcsolatos szabálytalanság megalapozott gyanújára utal. Ennek alapján az illetékes főügyészség az Elios Zrt. ellen január 22-én új nyomozást rendelt el.Az OLAF az éves jelentésében is kiemelten foglalkozott az Elios-üggyel, a legutóbbi hírek szerint, az uniós pénzek felhasználása körüli szabálytalanságok okán Magyarországot terhelheti a legnagyobb visszafizetési kötelezettség, ami az Elios-ügy kapcsán 14 milliárd forintra rúg.

 

http://168ora.hu/itthon/polt-peter-mossa-kezeit-a-hatosagok-senkit-sem-hallgattak-meg-ki-az-orban-viktor-vejeig-ero-ugyben-152756

 

Újabb 2,2 milliárdot kapott Lezsák Sándor népfőiskolája

Újabb nagyszabású beruházásnak örülhet a Népfőiskola Alapítvány: ezúttal 2 milliárd 212 millió forintot költenek a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyének építésére  – írja a 24.hu.

A korábban Fidesz frakcióvezető-helyettesi és az Országgyűlés alelnöki posztját is betöltő Lezsák Sándor által alapított Lakiteleki Népfőiskola a 2015-ös költségvetés szerint 300 milliónyi működési támogatásra számíthatott, valamint kétmilliárd forintot kapott épületeinek rekonstrukciójára és fejlesztésére. A megelőző évben, 2014-ben 170 milliós épületfejlesztési támogatást kaptak, 2013 nyarán pedig különféle fejlesztésekre szavazott meg másfél milliárdot az Országgyűlés.

2016-ban, 4,3 milliárd forint érkezett Lezsák népfőiskolájára. Ekkor derült ki az is, hogy az intézmény mellett Hungarikum Hotel épülhet, szintén közpénzből – emlékeztet a lap.

Június közepén arról számolhattunk be, hogy az intézmény ötmedencés termálfürdőtvel és egy kempinggel bővül. Azt egyelőre nem tudni, ez mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, tekintettel arra, hogy becsült értékként egy forintot tüntettek fel a pályázati kiírásnál.

 

http://168ora.hu/itthon/ujabb-22-milliardot-kapott-lezsak-sandor-nepfoiskolaja-152727

Tízezrek védik Nagy Imrét

 

A Jobbik után a kormány média-holdudvarából is durván támadják a mártír miniszterelnököt. Rengetegen viszont kiállnak mellette.

Eddig közel 40 ezren írták alá azt a petíciót, amit a Demokratikus Koalíció indított annak érdekében, hogy Nagy Imre szobrát ne vigyék el a Parlament közeléből, a Vértanúk teréről – számolt be lapunknak Rónai Sándor, a párt szóvivője.

Szakály Sándor történész szerint ellenben érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel Nagy Imre szobrát. A VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatóját azt követően kerestük meg a közelmúltban, hogy az Országgyűlés Hivatala kérdésünkre közölte: a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) előzetes hozzájáruló nyilatkozata szükséges a kiemelt nemzeti emlékhelynek számító Vértanúk tere átépítéséhez. Szakály Sándor tagja a bizottságnak.

http://www.nepszava.hu/3000999_tizezrek-vedik-nagy-imret

Sebes György Agymosás

gyáltalán nem meglepő, hogy a kormánypártok jelöltje lett Józsefváros új polgármestere. Még az sem, hogy a hatalom most a "bevándorláspárti ellenzék" feletti győzelmet ünnepli. Megtette hatását a kampány, amelynek középpontjában az állt, hogy a VIII. kerület ezután "hajléktalantanya lesz, drogosok és idegen bevándorlók gyűjtőhelye", ha nyer az ellenzéki - független - induló. Ezt senki sem akarhatta, még az utóbbi sem, de persze az ő álláspontja mit sem számított.  Csak ami az egész kampány és a választás mögött van, az mélységesen elszomorító és egyúttal elgondolkodtató. Az is, hogy az összes szavazásra jogosult egynegyede sem tartotta fontosnak, hogy egyáltalán voksoljon. Ez nem egyszerű közömbösség, ez már letargia. Azt sugallja, minek elmenni, úgysem változik semmi. De még rémesebb, amit egy viszonylag fiatal szavazó mondott lapunknak: hogy bármilyen változtatáshoz pénz kell, azt pedig azok tudják megszerezni, akik "közelebb állnak a fazékhoz". Ezen egyszerű hétköznapi logika alapján tehát a regnáló hatalmat kell választani, ha azt akarjuk, hogy az életünk ne legyen sokkal rosszabb. 

http://www.nepszava.hu/3001012_agymosas

Gábor György: Isten – közelről

Egy alkalommal azt kérdezték Orbán Gáspártól, miért van szükség több milliós rendezvényekre ahhoz, hogy az elhíresült Felház alapítójaként Istenhez közelítsen? Amire Orbán Gáspár az alábbiakat válaszolta: „Ha megadja a világ a módját az ünneplésnek, akkor nekünk még inkább meg kell adnunk Istennek a tiszteletet ezeken keresztül. Ha több pénzünk lenne, még inkább törekednénk arra, hogy kellemes környezetet biztosítsunk mind Istennek, mind embernek.”

Hát most megadta a módját

Orbán Gáspár annak, hogy kellemes környezetben ünnepeljen, s „még inkább” megadta Istennek a tiszteletet. Ugyanis apukájával együtt elment Erdoğan bácsi beiktatására. Tudják, arról a kedves iszlamista bácsiról van szó, akit valamikor még „vallási gyűlölet szításáért” börtönbüntetésre ítéltek, mert egy beszédében, meghamisítva egy török nacionalista költő versét, azt találta mondani, hogy

 

„a mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.”

Igen-igen, arról a bácsiról van szó, aki az Iszlám Állam legyőzésében kiemelkedő szerepet játszó kurdok ellen gyilkos háborút indított, s aki világossá tette, hogy ebben a háborúban akár kisgyermekek életét is hajlandó feláldozni.

https://varosikurir.hu/gabor-gyorgy-isten-kozelrol/

Nem a magyar állam segített a kétéves magyar kisfiúnak

Írta:

 Amerikai Népszava

Semmit nem tett a magyar állam képviselete, a New York-i magyar főkonzulátus addig, míg a szüleitől elszakított 2 éves magyar kisfiú nővére meg nem érkezett New Yorkba – mondta el Rónai Péter, magyar származású New York-i ügyvéd, aki Laura utazását és kinti szállását fizette. Még az eljárás során szükségessé vált fordításokat sem a főkonzulátus intézte, azok díját is Rónai Péter fizette. A kiadatáshoz szükséges papír fordítását a főkonzulátus helyett Niemetz Ágnes, New York-i tolmács és fordító végezte Rónai Péter felkérésére (lásd alul).

Kumin Ferenc New York-i főkonzul a május 24-én elválasztott magyar kisfiút június 29-én látogatta meg először. Több mint egy hónapig rá sem nézett a gyerekre. Magyarország egy kétéves magyar kisfiúval nem törődött, semmit nem tett azért, hogy helyzetén javítson, és Magyarországra juttassa. Amikor Kumin megtudta, hogy New Yorkba érkezik a fiú nővére, akkor hirtelen bejelentkezett ő is a kisfiú meglátogatására. A látogatásnak nem volt semmi akadálya, ahogyan korábban sem lett volna.

https://nepszava.us/nem-a-magyar-allam-segitett-a-keteves-magyar-kisfiunak/

Handó Tünde: folyamatosan csökken a bíróságok ügyhátraléka

Folyamatosan csökken a bírságok ügyhátraléka, az eredmények nemzetközi összehasonlításban is jelentősek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a parlament igazságügyi bizottságában, ahol 2017 első fél évéről szóló beszámolóját vitatták meg.

Handó Tünde kifejtette: 2017 első fél évében 10 százalékkal több peres ügyet fejeztek be a bíróságok, mint amennyi érkezett, a nem peres ügyeket is figyelembe véve az ügyhátralék-csökkenés 20 százalékos volt. A törvényszékeken első fokon a két éven túli ügyek száma a 2010 első félévi 3248-ról 2017 elejére 1447-re csökkent. 
    
Elmondta, a bírák munkaterhe is folyamatosan csökken: míg 2012. január 1-jén a Fővárosi Törvényszéken egy büntetőbírónál 157 ügy volt folyamatban, és az országos adat 112 volt, addig 2017. január 1-jén a Fővárosi Törvényszéken 80 ügy jutott egy bíróra, országosan pedig 78 ügy volt bírónként.
    

http://www.atv.hu/belfold/20180710-hando-tunde-folyamatosan-csokken-a-birosagok-ugyhatraleka

Súlyos, keserű tanulság minden nemzeti érzelmű embernek

Theresa May brit miniszterelnök kormányának látványos porladása ellenére egyelőre szilárdan tartja a pozícióját - pártján belüli ellenfelei megbéníthatják a törvényalkotást, de az ellenzék kisegítheti. Eközben az elemzők azon lamentálnak, hogy vége a szuverén, független nemzetek korszakának.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/sulyos_keseru_tanulsag_minden_nemzeti_erzelmu_embernek.665896.html

Herczog László Nem akarásnak nyögés a vége

Varga Mihály pénzügyminiszter június 13-án szerdán nyújtotta be a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Parlamentnek. Bár ezt ő akkor nem hangsúlyozta, hamarosan számos cikkben olvashattuk, hogy „szinte az összes cafeteria megszűnik jövőre.  Csak a Szép-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteriaelem a kedden beadott adócsomag szerint”.

A kérdés tehát az: van-e értelme, társadalmi haszna annak, ha a munkavállalók a könnyen elkölthető készpénz helyett utalványokban kapnak javadalmazást? Véleményem szerint legalább két ilyen eset felvázolható, ahogyan ezt számos fejlett európai ország gyakorlata is mutatja.

Hogy valójában miért szigorította meg, egyes esetekben tette értelmetlenné a cafeteria-juttatásokat a kormány, nem tudhatjuk. Ha az ország előre haladásának – így a munkavállalók és a munkáltatók érdekei összehangolásának –, a közjó megvalósulásának az elősegítése lenne a cél, akkor bizonyára eltekintene ettől a tervétől, és háromoldalú érdekegyeztetésen – a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek közötti tárgyalásokon – keresné és találná meg a mindenki számára kielégítő kompromisszumot. Persze ha nem ez a cél…

http://www.nepszava.hu/3001010_nem-akarasnak-nyoges-a-vege

Szemünk láttára esik szét az LMP

De miről tárgyalt Szél Bernadett Hernádi Zsolttal? 

Az ellenzéki pártok a túlélésre játszottak az április választáson; úgy gondolták, hogy a Fideszt idén még nem lehet legyőzni, de az idő nekik dolgozik, és ehhez az ellenzéki térfélen kell jó pozíciókat foglalni. Ehhez képest az történt, hogy a tragikus vereség annyira megviselte őket, pláne az ún. XXI. századi pártokat, hogy a megszűnés szélére kerültek.

Előbb a Jobbik veszítette el pártelnök-miniszterelnökjelöltjét, majd szakadt ketté a tisztújító kongresszus előtt, alatt, után és kapcsán. Most az fenyegeti őket, hogy a Fidesza magyar állam egyszerűen felszámolja a Jobbikot, mert nem tudják fizetni a tartozásukat, és egy másik pártot akar a széljobbra helyettük.

Aztán itt van az LMP………..pontokba szedve

Alighanem annyi történik, hogy a párt ellenzéki kisebbsége fellázadt az LMP-től csak biztos egzisztenciát váró, Fidesz-kollaboráns megélhetési politikusok ellen, bár Schiffer kizárása azt jelenti, utóbbiak egymást is marják. 

Amilyen tempóban ezt csinálják, csoda lesz, ha az LMP megéri a nyár végét egyben. 

http://b1.blog.hu/2018/07/a_szemunk_lattara_esik_szet_az_lmp

Az illegálisan érkezők száma egyre csökken, mi több, öt éve nem volt ilyen alacsony

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

·         Populista politikusok a migráció kapcsán mindenütt rájátszanak a félelemre, ami nagyon hatásos fegyver, és az sem számít, hogy a bevándorlók száma a korábbinak csupán töredéke;

·         Kaczynski beintett az uniónak, Brüsszel viszont nem figyel oda, hogy Románia esetében a térségen belül újabb kormány int búcsút a jogállamnak;

·         Simicska kapitulációjával Orbán korlátlan hatalmi törekvéseinek immár semmi sem áll útjában.

 

http://b1.blog.hu/2018/07/10/magyarorszag_afele_tart_hogy_ugyanolyan_illiberalis_rezsim_legyen_mint_a_haboru_elottaz_illegalisan_

 

Keményen odaszólt Donald Trumpnak az Európai Tanács elnöke

Határozottan bírálta Donald Trump amerikai elnök európai szövetségesekkel kapcsolatos álláspontját kedden Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az EU-NATO együttműködési nyilatkozat aláírása után.

Kedves Amerika, becsüld meg szövetségeseidet, miután nincsen belőlük olyan sok. Kedves Európa, növeld védelmi kiadásaidat, mert a jól felkészült és felszerelt szövetségeseket mindenki tiszteli" - szólított fel Tusk az aláírást követő brüsszeli sajtótájékoztatón.
A tanács elnöke emlékeztette Trumpot, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokat követően Európa állt elsőként az Egyesült Államok mellé, és az afganisztáni háborúban 870 európai katona vesztette életét. „A pénz fontos, de az igaz szolidaritás még ennél is fontosabb“ – emelte ki.
„Elnök úr, kérem, emlékezzen erre holnap, amikor találkozunk a NATO-csúcson, de még inkább akkor, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik Helsinkiben. Mindig fontos tudni, hogy ki a stratégiai barát, s ki a stratégiai probléma“ – fogalmazott.

http://magyarnarancs.hu/kulpol/kemenyen-odaszolt-donald-trumpnak-az-europai-tanacs-elnoke-112299

Az újbudai csoda: az önkormányzat bukik a parkoláson

i látott már olyat, hogy a fizetős parkolási rendszer több pénzt visz el, mint amennyit a konyhára hoz? Aki nem, Budapesten, a XI. kerületben most megteheti.

Masszívan több bevétele volt jó darabig az újbudai önkormányzatnak a parkolási rendszerből – ahogyan az normális egyébként –, mint amennyit rá kellett költeni (a büntetések behajtására, a parkolóórák telepítésére, javítására, parkolók építésére). 2016 végéig a bevétel évi 450-480 millió forint körül alakult, a kiadások pedig 200 millió forint körül ingadoztak. Alsó hangon tehát 250 millióval gazdagodott évente a kerület.

Aztán 2017-ben nagyot fordult a világ. A kiadás az előző évinek a duplájára ugrott, miközben a bevétel csak szerény mértékben nőtt, így máris csupán 110 milliós plusszal jött ki az önkormányzat a bizniszből. Az idén pedig már veszteséget termel majd az egész: az eredetileg elfogadott költségvetési terv is mínuszt jósolt 2018-ra, a nemrég módosított változatban, a veszteség még tovább hízott, 130 millió forinttal fog többet felemészteni a parkolási rendszer üzemeltetésestül, behajtásostul, parkolólétesítésestül, mint amennyi bevételt hoz.

Máris érthetővé teszi a veszteségessé váló parkolási rendszert az, hogy – mint az önkormányzat tájékoztatta lapunkat – a parkolási feladatok ellátására korábban kötött szerződések 2016 végén lejártak, ezért új közbeszerzési eljárásokat írtak ki. Az előző szerződésekkel összevetve a frisseket pedig az látszik, hogyaz új nyertesek jóval drágábban vállalták a feladatokat. Ami az idén 330 millió forintba kerül, az kalkulációink szerint a korábbi években ennek a harmadából kijött.

https://24.hu/belfold/2018/07/10/az-ujbudai-csoda-az-onkormanyzat-bukik-a-parkolason/

 

Most megismerheti a világ Seehofer elképzelését

Egy hónap késéssel nyilvánosságra hozta a bevándorlási reformterveit a német belügyminiszter. Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a belügyminisztérium és nem a kormány, vagy a koalíció nevében készítette a javaslatokat.

Seehofer 63 pontból álló csomagjának az alapja, hogy a bevándorlást korlátozni kell, akár kvóták alapján is. A javaslatok között újra előkerülnek a tranzitközpontok, amiket a múlt héten a nagykoalíciós kormány már elvetett.

Seehofer a bevándorlást szigorító tervei miatt egy hónapja került vitába Angela Merkel kancellárral, a kormányválság elkerülése érdekében a kabinet végül elvetette Seehofer terveit.

 

https://hirtv.hu/hirtvkulfold/most-megismerheti-a-vilag-seehofer-elkepzeleset-2464218

 

Példátlan az EU-ban, hogy egy kormány az álhírek fő forrása

Annak ellenére, hogy a visegrádi országok hibrid támadások célkeresztjében állnak, a négy államnak nincs következetes vagy összehangolt válasza az álhírekre és dezinformációs kampányokra. Míg a legtöbb V4-es országban ez a komplex jelenség nem ütközik ellenállásba, a tagállamok nem egységesen közelítik meg a problémát.

Donald Trump elnökké választásával átléptünk a „post-truth” (valóságon túli) világba, ahol az „alternatív tények” terjedése és az összeesküvés-elméletek a korábbinál is nehezebbé teszik a demokratikus társadalmi párbeszédet a nyugati államokban.

A post-truth jelenség lényege, hogy „az érzelmek és a szubjektív személyes hiedelmek nagyobb szerepet játszanak a közvélemény formálásában, mint maguk a tények”. A valóság utáni korszak pedig ezekből az alternatív tényekből és álhírekből építkezik – mondja Krekó Péter szociálpszichológus, aki nemrég megjelent Tömegparanoia című könyvében foglalkozott a témakörrel. Krekó szerint post-truth jelenségnek egyszerre felhajtóereje a magas kereslet, azaz az igény a dezinformációban festett világ elfogadására, illetve az erős kínálat, vagyis a politikai szereplők, vállalatok vagy éppen államok aktív tevékenysége, amellyel igyekeznek ezeket az elméleteket terjeszteni.

https://24.hu/kulfold/2018/07/08/peldatlan-az-eu-ban-hogy-egy-kormany-az-alhirek-fo-forrasa/

A bíróság szerint nincs baj a civil szervezet sorosozásával

A Szekszárdi Törvényszék ítéletet hozott abban a perben, amit az Emberség Erejével Alapítvány indított a jó hírneve megsértése miatt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Páva Zsolt és Hoppál Péter ellen. A bíróság nem adott helyt a keresetnek, ezért az ítélet ellen fellebbez az alapítvány – olvasható a hátrányosan megkülönböztetett csoportok nevelésével foglalkozó szervezet közleményében.

A pert még év elején indította az alapítvány, miután a két fideszes politikus a médiában is támadta őket, és miután a pécsi önkormányzat állásfoglalást adott ki arról, hogy a pécsiek ne adjanak el és ne adjanak bérbe ingatlanokat az alapítványnak, mert az támogatást kap a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.

https://index.hu/belfold/2018/07/10/a_birosag_szerint_nincs_baj_a_civil_szervezet_sorosozasaval/#

 

Amerikai és európai volt külügyminiszterek kérték levélben Trumpot, hogy vigyázzon Putyinnal

A volt külügyminiszterek egyúttal arra is figyelmeztették a NATO-csúcsértekezletre és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel csúcstalálkozóra készülő amerikai elnököt, hogy súlyos tévedés lenne figyelmen kívül hagyni azt a fenyegetést, amelyet szerintük Putyin Oroszországa jelent. 

A levél aláírói ugyanakkor dicsérték is Donald Trumpot, elismerve, hogy sikerült néhány NATO-tagországot a védelmi kiadások növelésére serkentenie. Az ex-tárcavezetők - miután felidézték a NATO tevékenységének legfontosabb mozzanatait, és emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államok mindig is nagy szerepet játszott a katonai szövetségen belül - leszögezték: a mostani brüsszeli NATO-csúcs sikere megerősítheti az amerikai elnököt a Vlagyimir Putyinnal tartandó találkozója előtt. 

"Oroszországot illetően úgy hisszük, fontos, hogy ön és más nyugati vezetők áttekinthető és tiszteletteljes párbeszédet folytassanak Putyin elnökkel az olyan, közös aggodalmakra okot adó témákról, mint a szíriai háború. De az Oroszországhoz fűződő viszony javítása nem önmagáért való, hanem szélesebb stratégiai célok elérésének eszköze" - fogalmaztak a már nem aktív diplomaták. Majd hangsúlyozták, hogy szerintük Oroszország az Egyesült Államok befolyásának csökkentése és az Egyesült Államok és európai szövetségesei megosztása mellett kötelezte el magát. 

https://444.hu/2018/07/10/amerikai-es-europai-volt-kulugyminiszterek-kertek-levelben-trumpot-hogy-vigyazzon-putyinnal

Az állam megmenti a fizetési gondokkal küzdő magyar buszgyártót

 

Csődvédelmet kért, az állam pedig megadta azt az Ikarus Egyedi Kft-nek, amely így a stratégiailag kiemelt vállalatok közé került.

http://hvg.hu/gazdasag/20180710_Az_allam_megmenti_a_fizetesi_gondokkal_kuzdo_magyar_buszgyartot

Putsay Gábor Varázsládika

Álláspont. Baljós árnyak kezdtek megjelenni az elmúlt hetekben a forint gyengülése miatt, ami valóban nem volt szokványos, de nem is tragédia, mint azt sejtetni engedték

Magyar Hírlap

Természetesnek minősíthető, hogy a sikeres kormányalakítás, a penge gazdaság, a kétszámjegyű béremelkedés, a rekordszintű foglalkoztatás, vagy a stabilan magas külkereskedelmi többlet elhallgatása mellett az ellenzék azonnal ráugrott a forintgyengülésre. Szerinte a fekete bárány a kormány mellett a Magyar Nemzeti Bank, hiszen a bírálók szerint kizárólag a jegybanki politika változása vezethetne az árfolyam visszarendeződéséhez. Tény, hogy a jegybanknak lenne ráhatása az árfolyam erősödésére, illetve az infláció féken tartására, de a jelenlegi monetáris politika hirtelen megváltoztatásával többet veszítenénk a réven, mint amennyit nyernénk a vámon. Leginkább azért, mert a hirtelen forint-, zloty- vagy koronagyengülést, ezzel együtt a dollár erősödését globális események okozták, amihez mi hozzá sem tudunk szagolni. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/123047/Varazsladika

Faggyas Sándor Az időzített bomba (2.)

A ghánai bíboros szerint is ideje elzárni az Afrikából Európába özönlő migrációs áradatot

Magyar Hírlap

a jogi és fizikai önvédelem után a másik fő európai, sőt globális feladat: minden lehető segítséget, anyagi és szellemi támogatást szükséges megadni az afrikaiaknak ahhoz, hogy csak annyi gyermeket vállaljanak, ahánynak képesek elfogadható életkörülményeket biztosítani, hogy felnőve a szülőföldjükön, a saját kultúrájukban tudjanak és akarjanak élni. A lányok számára lehetővé, sőt, kötelezővé teendő korszerű oktatás-nevelés, tudatos családtervezés, szexuális tanácsadás, a nők egyenjogúsítása legalább olyan fontos, mint a gazdaság – különösen a mezőgazdaság, a helyi ipar és infrastruktúra – fejlesztése és az afrikai bioszféra (esőerdők, vízbázisok, termőföld, nyersanyagkincs) védelme. Az európai vezetőknek ideje végre felismerniük, hogy az időzített népesedési bombát csak tudatos, átfogó, a probléma gyökeréig hatoló Afrika-fejlesztési stratégiával van esély hatástalanítani.

http://magyarhirlap.hu/cikk/123040/Az_idozitett_bomba_2

Ő vezette a belső ellenőrzést a Bánki Donátban, aztán az igazgató kirúgása után nagylelkűen át is vette a posztját

A volt igazgató ellen csak annyit tudtak felhozni, hogy megsértette a NER-t, a tantestület megdöbbent.

A tantestület egyik névtelenséget kérő tagja név nélkül elmondta a 168 Órának, hogy június 29-én tartották a tanévzáró értekezletet is az iskolában, ahol a Centrum főigazgatója, Horváth Béla nyolc pontból álló magyarázatot adott az igazgató menesztésére. Ezek a pontok azonban konkrétum nélküliek voltak, nem voltak alátámasztva, ami heves indulatokat váltott ki a tantestületből.

A főigazgató elmondta, hogy felmentette az igazgatót, Kovács Leventét.

Állítólag cinikusan, gúnyolódva beszélt, konkrétumok nélkül, amit a tanárok nehezményeztek. Forrásunk szerint elég indulatos volt ez a megbeszélés, ugyanis számos ellentmondást találtak abban, hogy miért menti fel a főigazgató azonnali hatállyal a tavaly 96 százalékos támogatottsággal megválasztott igazgatót, és miért szünteti meg a közalkalmazotti jogviszonyát is.

Ugyanezen a tanévzáró értekezleten tudták meg a tanárok azt is, hogy az iskolában másfél hónapja jelenlévő Madaras Attilát egy nappal korábban, június 28-án kinevezte a főigazgató az iskola igazgatóhelyettesévé, az értekezlet végén pedig az iskola igazgatójává.

http://168ora.hu/itthon/o-vezette-a-belso-ellenorzest-a-banki-donatban-aztan-az-igazgato-kirugasa-utan-nagylelkuen-at-is-vette-a-posztjat-152688

A Kétfarkú Mészáros megelőzi a Lőrinc-barát Mészárost a felcsúti szavazólapon

Csak a második keresztneve különbözteti meg a két felcsúti időközi polgármesterjelöltet. A hvg.hu azt írja, a felcsúti helyi választási bizottság hétfőn délután 4-kor ülésezett, kisorsolták, hogy a két Mészáros László milyen sorrendben szerepel majd a szavazólapon. Az első a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) által ajánlott független jelölt, Mészáros László, az ő második neve János, ez is itt lesz a szavazólapon. A második a fideszes jelölt, ő is Mészáros László, második neve István, ő így fog szerepelni.

Az MKKP-s támogatott Mészáros kedd reggel a Klubrádióban volt vendég telefonon, azt mondta:

annyian gratuláltak neki ismerősök, amikor megtudták, Mészáros Lőrinc a lemondása után Mészáros Lászlót nézte ki utódjának, hogy úgy gondolta, elindul.

http://168ora.hu/itthon/a-ketfarku-meszaros-megelozi-a-lorinc-barat-meszarost-a-felcsuti-szavazolapon-152739