2017, június 28 - 06:44 Sajtószemle

Észak-Korea diktátora a hatalomra kerülése után pár évvel hozzálátott a rakétaprogram felfuttatásához. Politikai komisszárok helyett valódi szakembereket ültetett a megfelelő helyre, és látványosan mindent megad nekik a modern lakástól a magángépén át a propagandisztikus ölelgetésig. Három fontos ember áll a csapat élén, és mára elérték, hogy komolyan kelljen őket venni.

 

http://index.hu/kulfold/2017/06/27/eszak_korea_raketaprogram_nuklearis_szakemberek_szakertok_tudosok_kim_dzsongun/

 

Orbán megígérte, hogy megvédi az országot a mumustól

percről-percre

 

A Bálna gyomrában számol el az Állítsuk meg Brüsszelt cím alatt futó nemzeti konzultációval a kormány. No, nem a pénzügyeket akarják ismertetni, hanem a politikai sikereket. Beszél Semjén Zsolt, Varga Mihály, Kósa Lajos és utolsóként Orbán Viktor. Velük ünnepel a fideszes holdudvar.

A migránsok után a civilekre tér át a miniszterelnök: az NGO-k egy közös maffiahálózatot alkotnak szerinte, a magyarok pedig joggal akarják tudni, hogy miből működnek ezek a szervezetek és mit akarnak csinálni nálunk.

Először kerül elő Soros neve: "van neki egy terve, nem is titkolja, évente egy millió, más kultúrából érkező migránst akar Európába telepíteni" - magyarázza Orbán, hangsúlyozva, a humanitárius maszlagnak nem kell bedőlni. Soros szerinte azért dühös a magyar kormányra és személy szerint rá, mert az útjába álltak az üzleti terveinek. Azt is elmondta, pech, hogy Soros magyar, mert így kívülről egy magyar belügynek tűnik a vitájuk.

Semjén: 73 éve nem volt ilyen befolyásos a KDNP

 

http://hvg.hu/itthon/20170627_Nemzeti_kanikula_meglepetes_partin_unnepli_a_konzultaciot_a_kormany

 

Orbán: Mondjunk csendes imát Angela Merkel győzelméért

 

Gigarendezvénnyel zárta le a fővárosi Bálnában a bevándorlás- és EU-ellenes nemzeti konzultációt és lakossági fórumokat a Fidesz-frakció. A rendezvény hivatalosan azt a címet kapta, hogy „a Nemzeti Konzultációt kísérő »Álljunk ki Magyarországért!« országjáró rendezvénysorozat záróeseménye”.

Orbán: Imádkozzunk Merkel győzelméért

„Nekem már nem sok minden maradt, kevés a hús a csonton” – indított negyedik előadóként Orbán Viktor miniszterelnök. Aztán köszöntötte Schmitt Pál „alkotmányozó köztársasági elnökünket”. Orbán szerint ugyanis minden intézkedés alapját az alaptörvény teremtette meg. Aztán köszöntötte Boross Pétert, Mádl Dalmát és Antall József özvegyét is.

 

http://index.hu/belfold/2017/06/27/nemzeti_konzultacio_zaras_rendezveny_migrans_orban_viktor/

 

Komoly kibertámadás alatt áll a fél világ

 

Érintett Ukrajna kormánya, több bank és vállalat, valamint a kijevi repülőtér. A BBC szerint világméretű a támadás, többek között Nagy-Britanniából és Dániából is érkeztek hibajelzések. (Cikkünk folyamatosan frissül.)

 

http://hvg.hu/tudomany/20170627_kibertamadas_ukrajnaban

 

Kvótaper: Magyarország nem enged az uniós bíróságnak

 

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára is megerősített egy lapinterjúban a miniszterelnök álláspontját, mely szerint Magyarország nem hajtaná végre az európai bíróság döntését, ha az kötelezővé tenné az EU-s menekültkvótákat. Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: "Akárhogyan is alakul az eljárás, nem nyithatjuk meg kapuinkat az illegális migránsok előtt."

 

http://hvg.hu/itthon/20170627_Kvotaper_Magyarorszag_unios_birosag_Volner_Pal

 

Mától nem kell betartani a törvényeket Magyarországon

 

Van egy, az EU bíróságánál magasabb instancia: a magyar miniszterelnök.

Ahogy mondani szokás, itt tartunk most. Soroséknak transzparensnek kell lenniük és jogkövetőknek, a magyar kormánynak nem. És mivel a magyar kormány és a magyar nép egy és ugyanaz, egy a tábor, egy az akarat és még csomó minden egy, ezért bátran csatlakozhatunk szabadon választott kormányunkhoz, mától nem vonatkoznak ránk a saját törvényeink.

Magyarország államformája mától anarchia. Aki ezt megkérdőjelezi, az nyíltan a magyar emberek akarata ellen megy, és ezt ön sem akarhatja.

 

http://hvg.hu/velemeny/20170627_Jogkovetes_jogallam_Soros_Fidesz_frakcio_civilek_kormanypropaganda

 

Negyvenmilliárdos pályázaton nyertek Mészáros Lőrinc gyerekei

 

Magasépítési munkákra írt ki pályázatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, Felcsútra is nagy pénzek juthatnak.

 

http://hvg.hu/kkv/20170627_Negyvenmilliardos_palyazaton_nyertek_Meszaros_Lorinc_gyerekei

 

Korrupt NAV-osok, megkent ügyész, lecsapott az ügyészség

 

Az ügyészség őrizetbe vett és gyanúsítottként kihallgatott három NAV-ost, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt kedden. Úgy tűnik ugyanis, hogy a gyanúsítottakat milliós összegekkel kenték meg, a pénzért cserébe pedig egyrészt információkat szivárogtattak, másrészt elsimítottak néhány kényes ügyet.

Az Index információi szerint vezető beosztású NAV dolgozó is érintett lehet az ügyben, az őrizetbe vett ügyész pedig a debreceni ügyészségnél dolgozik.

 

 

http://index.hu/belfold/2017/06/27/korrupt_nav-osok_megkent_ugyesz_lecsapott_az_ugyeszseg/

 

Nem egy hiba okozta a metrókáoszt, hibalistát emleget a BKV-Figyelő

 

Ha igazak a BKV-Figyelő értesülései, nem lehet a felújított orosz metrók problémáit egyetlen okra, az optikai csatoló elem hibájára visszavezetni, ahogy ezt a BKV állította kedden.

 

Túl sok mindent spóroltak ki a szerelvényekből, és túl gyorsan akartak eredményeket felmutatni, állítólag ez vezethetett a felújított orosz metrók sorozatos meghibásodásához. Ráadásul a felmerülő hibákat buhera megoldásokkal hárítják el, amelyhez az orosz gyártótól eddig nem sok segítséget kaptak – írja BKV-s forrására hivatkozva a BKV-Figyelő.

 

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170627_nem_egy_hiba_okozta_a_metrokaoszt_hibalistat_emleget_a_bkv_figyelo

 

Orosz-rulett, 3-as metró a neved

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője hétfőn ismét beszólt Tarlós Istvánnak. Az vesse az első követ a képviselőre, aki maga is nem tenne szívesen hasonlót. A főpolgármester egyre otthonosabban érzi magát Orbán kesztyűs-bábja szerepében, miközben az utasok egyre jobban unják a 3-as metró nevű szerencsejátékot, ami most már a szó szoros értelmében  a bőrükre megy.

 

https://zarojel.hu/orosz-rulett-3-metro-neved/

 

Magyarország az orosz információs hadviselés célkeresztjében

 

Petro Prosenko ukrán elnök májusban többek között a Facebook orosz vetélytársát, a VKontakte (VK) és Odnoklassniki közösségi oldalt tiltotta be, júniusban pedig 17 orosz újságírót tiltott ki Ukrajna területéről. Miközben a vita az ukrán szólásszabadság körül forog, a Kreml szépen csendben meghekkeli a nyugati és globális nyilvánosságot az „alternatív vélemények” álcája alatt. A hamis információk jelentette kockázat csak  Kelet-Közép-Európában 10 millió fogyasztót érint kutatási eredmények alapján.  

 

Az orosz médiához való hozzáférés korlátozása mind belföldön, mind külföldön óriási tiltakozást és vitát váltott ki a szólás- és véleményszabadság, továbbá a média szabadságának tekintetében. Míg a NATO illetékesei szerint a közösségi médiához való hozzáférés nem korlátozza a szabadságot, az Európa Tanács (ET) főtitkára, Thorbjørn Jagland és a Riporterek Határok Nélkül emberi jogi szervezet a szólásszabadság emberi jogi normáinak felrúgásával vádolta meg Kijevet.  Arról nem is beszélve, hogy a döntés 15 millió ukrán állampolgárt érint: zömük orosz nemzetiségű – ezáltal tovább élezve az etnikai-kulturális feszültséget az amúgy is háború sújtotta országban.

 

http://24.hu/kozelet/2017/06/27/magyarorszag-az-orosz-informacios-hadviseles-celkeresztjeben/

 

Megszólalt a Posta: nem minden csekkbefizetésnél kérik el az adatokat

 

Kiemelték, hogy továbbra sincs semmilyen adatrögzítési kötelezettség azoknál a csekkeknél, amelyek M jelzésűek, ezek adó, pénzbírság, illetékek befizetésére használt, általában hatósági csekkek. Változás van viszont az FM jelzésű csekkeknél, ilyenek a közüzemi fehércsekkek és a sárgacsekkek. Ezeknél, ha van FM jelzés (minden fehércsekk ilyen), akkor 300 ezer forint összeghatárig nincs szükség személyazonosításra, de 300 ezer forint felett már igen.

A személyazonosság igazolása csak akkor szükséges, ha nincs FM jelzés a csekken, ez sárgacsekkeknél előfordulhat (általában egyéb, nem közüzemi befizetések esetén).

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/06/27/megszolalt-a-posta-nem-minden-csekkbefizetesnel-kerik-el-az-adatokat/

 

Pártszimpátiák - Hatott a "lopós" kampány?

Az elmúlt hónapban a Fidesz és a Jobbik 1-1 százalékponttal növelte a szavazótáborát - derült ki a ZRI Závecz Research Intézet június közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából. Ezek statisztikai értelemben nem számottevő változások, de a szélsőséges ellenzéki párt esetében beleillik egy enyhén, de folyamatosan emelkedő trendbe. A Jobbik márciusban volt mélyponton, az akkori 10 százalékról júniusig 13 százalékra emelkedett a támogatók aránya.

 

A pártrangsort nagy előnnyel vezeti a Fidesz, jelenleg a választókorú népesség 26 százalékának támogatását élvezi. Az MSZP táborának nagysága ezúttal sem változott, akárcsak a múlt hónapban, most is 13 százalékos. Nem módosult a Demokratikus Koalíció és az LMP támogatottsága sem, előbbi 5 százalékon, utóbbi 3 százalékon áll. A Momentum ebben a hónapban az egyedüli 2 százalékos párt, az Együtt, a Kétfarkú Kutyapárt és a Liberálisok 1-1 százalékosak. A pártnélküliek aránya a múltkorival azonos, 34 százalékos.

 

http://nepszava.hu/cikk/1133221-partszimpatiak---hatott-a-lopos-kampany

 

Bejött a Horthy-gumicsont, a külföldi sajtó is ráharapott

Több elemző is felvetette: Orbán "horthyzása" vérlázító ugyan, de elterelésnek a valós problémákról - pédául a korrupcióról vagy épp az egészségügy drámai helyzetéről - remekül megteszi. Mások szerint a szélsőjobb felé kacsingatás történt inkább, miután közelednek a választások. Nagyjából erre jutott a Spiegel Online cikkírója is, mert a történteket - mondhatni természetesen - az érthető hazai felzúdulások után a demokrácia-érzékeny külföldi sajtó sem hagyhatta szó nélkül. 

 

http://nepszava.hu/cikk/1133202-bejott-a-horthy-gumicsont-a-kulfoldi-sajto-is-raharapott

 

Őry Mariann Berlin szabad demokratái

Álláspont. Martin Schulz, a német szociáldemokraták kancellárjelöltje megkezdte a bemelegítést, a levegőbe bokszol, ugrál, de ellenfele csak nem lép be a ringbe

Magyar Hírlap

Angela Merkel, bár közelednek a szeptemberi választások, tisztes távolságból figyeli az eseményeket. Nem csinált semmit, amikor bedobta magát a honi politikába „a brüsszeli fiú”, és hirtelen felfutott a népszerűsége, hiába nem volt konkrét programja. Merkel kivárt, a „Schulz-hatás” pedig kifulladni látszott, a szociáldemokraták sorra vesztették el a tartományi választásokat. Az SPD-ben zúgolódtak is, hogy Schulz mérsékelten vesz részt a helyi kampányokban, s hiába az országos népszerűség, a terepen elbuknak. 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/91577/Berlin_szabad_demokratai

 

NAGY ELISMERÉST KAPTAK A VILÁGBANKTÓL A MAGYAR VÁROSOK

MTI

A Világbank felmérése szerint a magyar városok az üzleti környezet több szegmensében jobbak az uniós átlagnál – mondta Thomas Bender, az Európai Bizottság csoportvezetője kedden Székesfehérváron, a jelentés bemutatóján.

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/nagy-elismerest-kaptak-vilagbanktol-magyar-varosok-1880509/

 

Így néz ki Balatonfüred 18 nappal az úszóvébé kezdete előtt

 

Bár alapvetően budapesti esemény, a vizes vébé nyílt vízi úszóversenyeinek, illetve a világbajnokságot követő masters vébé versenyeinek Balatonfüred is a gazdája lesz. Jutott is ide pénz a vizes vébé naponta növekvő, már a 130 milliárdot, az eredetileg tervezett költségvetés ötszörösét is meghaladó költségvetéséből, bár a tervezett két gigaberuházás, a mélygarázs és a parkolóház közül végül csak az előbbi valósult meg. De annak legalább az eredetileg becsült 800 milliós költsége 1,85 milliárdra nőtt.

Azért, mert valami ennyire rohadt sokba, gépkocsibeállónként 9,7 millióba kerül, még nem feltétlenül következik, hogy időben el is készül. Édesapámnak hála pontos helyzetképet kaphattunk az építkezés állásáról a június 26-i, hétfői állapotok szerint.

https://444.hu/2017/06/27/igy-nez-ki-balatonfured-18-nappal-az-uszovebe-kezdete-elott

 

Több millió dollárnyi adományt játszott át családjának Trump ügyvédje

Az utóbbi évtizedek legnagyobb gazdasági válságának közepén csinálta meg a szerencséjét Jay Sekulow, aki az utóbbi időben úgy vált ismertté, mint Donald Trump ügyvédje. 

Guardian által megszerzett dokumentumokból derül ki az, hogy Sekulow 2009 júniusában, miközben naponta 15 ezer ember veszítette el az állását az Egyesült Államokban, jóváhagyott egy programot, ami arra ösztönözte a szegény embereket, hogy adományozzanak pénzt egy keresztény nonprofit szervezetnek. Amiből 2000 óta több mint 60 millió dollár folyt át Sekulowhoz, családjához és üzleti érdekeltségeihez. 

 

https://444.hu/2017/06/27/tobb-millio-dollarnyi-adomanyt-jatszott-at-csaladjanak-trump-ugyvedje

 

 Spiegel: Orbán szélsőjobboldali szavazatokra vadászik

 

Orbán Viktor Horthyval kapcsolatos kijelentésével foglalkozott a Spiegel. A hírportál szerzője, Keno Verseck szerint a magyar miniszterelnök azért döntöget történelmi tabukat, hogy szélsőjobboldali szavazatokat szerezzen.

http://mandiner.hu/cikk/20170627_spiegel_online_orban_szelsojobboldali_szavazatokra_vadaszik

 

Németh Szilárd: „A parlamentben nem az történik, amit az emberek akarnak”

 

Németh Szilárd a hétfő reggel beszélt a plakáttörvény elfogadásáról. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Simicska és Vona plakátkampányukkal megvalósították a politikai korrupciót.

 

http://mandiner.hu/cikk/20170627_nemeth_szilard_a_parlamentben_nem_az_tortenik_amit_az_emberek_akarnak

 

Egyre jelentősebb az orosz illegális kémhálózat

 

Egyre nagyobb jelentőséggel bír az orosz illegális hírszerzés munkája – jelentette ki az orosz kémfőnök, Szergej Narsikin a Külföldi Hírszerző Szolgálat megalapításának 95. évfordulóján.

http://mandiner.hu/cikk/20170627_egyre_jelentosebb_az_orosz_illegalis_kemhalozat

 

A hollandok is felelősek a srebrenicai mészárlásért

 

A hágai fellebbviteli bíróság szerint a holland békefenntartók is felelőssé tehetők a srebrenicai mészárlásért, azzal, hogy átadták bosnyák dolgozóikat a szerb erőknek.

http://mandiner.hu/cikk/20170627_a_hollandok_is_felelosek_a_srebrenicai_meszarlasert

 

KÓSA LAJOS: ELŐSZÖR GAZDASÁGILAG, MAJD A BEVÁNDORLÁSTÓL VÉDTÜK MEG AZ ORSZÁGOT

MTI

A Fidesz-KDNP először gazdaságilag, majd a bevándorlástól védte meg az országot – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypárt nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!” országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén kedden Budapesten.

http://magyaridok.hu/belfold/kosa-eloszor-gazdasagilag-majd-bevandorlastol-vedtuk-meg-az-orszagot-1878973/

 

742 376 762 400 forintos gigabírság a Google-nek

Az Európai Bizottság 2,5 milliárd eurós bírságot szabott ki az amerikai óriáscégre

 

A bizottság úgy ítélete meg, hogy a Google piaci erejével visszaélve saját tartalmait előbbre sorolta, így a vásárlók inkább az ő termékeiket vásárolták meg. Története során még soha nem szabott ki ekkora bírságot az EB, írja a BBC. Az ítélet a 742 milliárd foritnos büntetésen túl arra is kötelezi a Google-t, hogy 90 napon belül szüntesse meg a versenykorlátozó gyakorlatot, különben további büntetésre számíthat, ám az amerikai cég még fellebbezhet a döntés ellen. Ha 90 nap után is előbbre sorolják saját termékeiket, akkor napi bevételük 5 százalékát kell további büntetésként befizetni.

 

http://magyarnarancs.hu/interaktiv/742-376-762-400-forintos-gigabirsag-a-google-nek-104967

 

„Csak egy dolog elfogadható”

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke

A megélhetésükért küzdenek, a McDonald's-hoz mennek dolgozni a mentősök.

A négy év alatt végrehajtott 67,5 százalékos béremelést nem tudják elfogadni, ez szerintük csak arra elég, hogy a mindenkori bérminimum felett tartsa a mentős dolgozók alapilletményét. Tömeges felmondás még nincs, de sokan a mindennapi megélhetésükért küzdenek, és van, aki inkább a McDonald’snál dolgozik

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/csak-egy-dolog-elfogadhato-104724

 

Semmiképp nem engedik, hogy népszavazás legyen Paksról

A Kúria szerint sem hitelesíthető az LMP népszavazási kérdése, mert nemzetközi szerződést érint.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/semmikepp-nem-engedik-hogy-nepszavazas-legyen-paksrol-104971

 

Kertész Ákos: A „kivételes magyar államférfi”, Horthy Miklós

Amerikai Népszava

Orbán hosszú ideje Horthy nosztalgiákban él, a Horthy-rezsim mintájára alakítja a maga illiberális, egyetlen politikai erőtérre épülő birodalmát, most csak véletlenül telibe fogalmazott. Na és? Mitől ez a nagy fölzúdulás a demokratikus oldalon? Nem jött ez kicsit későn?

Azért persze örülök neki; jobb későn, mint soha.

Magyarország az ajándékba kapott szuverenitását már a rendszerváltás pillanatában arra használta föl, hogy visszacsatoljon a Horthy-rendszerhez. Ezért Orbán nem felelős. Miért nem? Mert Orbán, ez a moral insanity, soha semmiben nem hitt, semmilyen vallása, meggyőződése, erkölcse, ideológiája nem volt, csak egyet akart konokul: totális hatalmat. És ami a hatalommal jár: kompenzálni minden sérelemért és kudarcért, ami pelenkás kora óta érte. Gyanítom, hogy még a korlátlan szabad-rablás, a levegővétel természetességével űzött korrupció is csak másodlagos cél. Az első a hatalomgyakorlás kéje és mámora, a permanens sikerélmény, hogy minden szavára – mit szavára, minden gondolatára! – fanatikus alattvalók serege ugrik.

Ezt akarta. A többit nem. Az csak jött magától, illetve mások akaratából. 

http://nepszava.us/kertesz-akos-a-kiveteles-magyar-allamferfi-horthy-miklos/

 

A NAV mindent visz: mégis megszívták a bérükre váró diákmunkások

 

Hétvégén írtuk meg, hogy multicégek segíthetnek a fizetésképtelenné vált I Love Diákmunka iskolaszövetkezet bajba jutott diákjain. Csakhogy közbeszólt az adóhatóság: a NAV azzal jelentkezett az érintett cégeknél, hogy minden pénzre a felhalmozott adótartozás fedezeteként van szükség, ezért nem fizethetnek közvetlenül a bérükre váró fiataloknak. Vagy ha mégis, azt valószínűleg elbuknák, így érhetően már nem lelkesednek annyira a megmentő szerepért.

a letartóztatott MSZP-s politikus, Czeglédy Csaba nevéhez köthető I Love Diákmunka iskolaszövetkezet csak a felszínen volt egy egység, a háttérben bonyolultabb jogviszonyokon keresztül foglalkoztatták a diákokat:

·         a diákok az iskolaszövetkezettel álltak tagi megbízási jogviszonyban,

·         az iskolaszövetkezet megbízási jogviszonyban állt a Human Operator Zrt.,

·         a Human Operator Zrt. pedig a diákmunkát igénybe vevő cégekkel szerződött.

http://hvg.hu/kkv/20170627_A_NAV_mindent_visz_megis_megszivtak_a_diakmunkasok

 

Szelényi Zsuzsa szembekerült Juhász Péterrel, kitáncolt az Együttből, de mandátumát megtartja

Juhász hónapok óta próbálja rátukmálni az "új pólus" koncepcióját a Momentumra, a PM-re és az LMP-re, és elérni, hogy a 2010 óta porondra lépett pártok egy listán induljanak 2018-ban. Emellett volna újabb érv az, hogy Szelényi Zsuzsa pénteken bejelentette: kilép elnökségből és a pártból is. 

A plakáttörvényről szóló rendkívüli parlamenti ülésen még részt vett, nemmel szavazott, aztán kisétált az ülésteremből, és egy videóüzenetben megüzente a Facebookon, hogy ennyi volt. 

Szelényi azt kifogásolta, Szigetvári és Juhász az elnökség feje fölött döntött egy kommunikációs trükkről, ami valójában fajsúlyos politikai döntés kellett volna legyen. A levél szerencsétlen szövegezéséből nem következett, hogy az Együtt csak ellenzéki összefogás esetén hajlandó együtt szavazni a Fidesszel, emiatt a HVG már az új csicskaként emlegette az Együttet, amiből téma is lett a szerdai elnökségi ülésen. 

Ismerői szerint Szelényit az zavarta, hogy Szigetvári és Juhász kisajátította az irányítást a párt felett. 

https://444.hu/2017/06/27/szelenyi-zsuzsa-szembekerult-juhasz-peterrel-kitancolt-az-egyuttbol-de-mandatumat-megtartja

 

Betörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el

 

Az Arton Capital az egyik vállalkozás, ami magyar letelepedései kötvényeket forgalmaz külföldön. A konstrukcióban tehetős külföldiek 300-400 ezer euró (90-120 millió forint) befizetéséért cserébe magyar letelepedési engedélyhez jutnak, amivel aztán szabadon mozoghatnak egész Európában, a befizetett pénzt pedig öt év után visszakapják. A kötvények piaca négy vállalkozás között volt leosztva, mindegyikük csak bizonyos országokban forgalmazhatott. Az Arton többek között az arab országokban, Afrikában, és Ázsia egyes részein árulta a magyar értékpapírokat.   

 

https://444.hu/2017/06/27/betortek-egy-letelepedesi-kotvenyt-forgalmazo-ceghez-tobb-mint-felmilliard-forintnyi-keszpenzt-vittek-el

 

A szervert is vitték a betörők a letelepedési kötvényes cég irodájából

 

Rajta a kötvényeladások teljes dokumentációjával.

 

http://24.hu/kozelet/2017/06/27/a-szervert-is-vittek-a-betorok-a-letelepedesi-kotvenyes-ceg-irodajabol/

 

Világszínvonalú hazugság

Hetek óta úton-útfélen azt olvashatjuk, hogy erős és büszke európai ország vagyunk. Néhány napja pedig már azt is tudjuk, hogy „a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre”. Apró szépséghibája a dolognak, hogy ez a tudás nem több millió honfitársunk tapasztalatából ered, hanem kormánypárti politikusok nyilatkozataiból. Elsőként Kövér László házelnök használta ezt az erősen habonyi jeleket mutató kommunikációs panelt, amikor a kelet-közép-európai és Kína egészségügyi minisztereinek budapesti gálavacsoráján hozakodott elő a meglepő kijelentéssel. Egy nappal később ugyanezen fórum előtt már Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt arról, hogy Magyarország egészségügyi teljesítménye nemzetközi téren is figyelemre méltó és más országoknak is hasznos példát nyújthat. Persze, nem kellett attól tartaniuk, hogy a hallgatóság közül valaki felpattan, és emlékezteti őket arra, hogy néha egy vérvételre, vagy akár egy sürgős beavatkozásra is órákat, míg egy-egy komolyabb diagnosztikai vizsgálatra vagy tervezett operációra hónapokat kell várni ebben a „világszínvonalú” ellátórendszerben. 

 

https://mno.hu/vezercikk/vilagszinvonalu-hazugsag-2405038

 

Szép csöndben megszületett a lex Felcsút

Újabb lehetőséget kapnak egyes sportszervezetek, például a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) arra, hogy eltitkolják, mely cégek utalják az államkassza helyett nekik társasági adójukat. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők többsége így értékelte a vonatkozó törvény legutóbbi módosítását. Bár a szavazást követően a röplabda látványsporttá emelése, és ezzel bevonása a taótámogatási rendszerbe „vitte el a show-t” (különösen, hogy az a fideszes Bánki Erik kezdeményezte, akinek a felesége is a röplabdaszövetségben ül), nem ez volt az egyetlen fontos változás. Az elfogadott javaslat ugyanis több olyan kisebb-nagyobb módosítást tartalmazott, amelyről eddig nem számolt be a sajtó

 

https://mno.hu/belfold/szep-csondben-megszuletett-a-lex-felcsut-2405131

A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket – interjú Grendel Lajossal

JÚNIUS 26. 20:21 - SZERZŐ: SÁNDOR ZSUZSANNA

Az író, szerkesztő, a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legismertebb alakja, Kossuth-díjas szerző, 2011-ben Hazám-díjjal is kitüntették. A Pozsonyban és Budapesten is működő Kalligram Kiadó egyik alapítója, jelenleg a Comenius Egyetemen tanít. Nemrég megjelent Bukott angyalok című regénye az idei könyvhét sikerlistájának élmezőnyébe került. A 20. század egyik legszörnyűbb magyar történelmi tragédiáját dolgozta fel: a második világháború befejezése után, már békeidőben, a mai Pozsonyhoz tartozó Ligetfaluban a csehszlovák hadsereg tagjai magyar katonákat és civileket, köztük nőket, sőt, csecsemőket mészároltak le. Vajon lehet-e ennyi idő után beszélni az elhallgatott múltról? Grendel Lajos a 168 Órának azt is elmondta, ­miért készült húsz éven át erre a könyvére.

 

http://168ora.hu/magyar-csecsemoket-feldobtak-levegobe-ugy-lottek-agyon-oket-interju-grendel-lajossal/

 

L. Simon László bizalmasa is részt vesz a vasútüzletben

A hétvégén járta be a sajtót, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyik érdekeltsége építheti meg a Püspökladány–Ebes vasútvonalszakaszt összesen 75 milliárd forint uniós forrásból. Azonban egyáltalán nem elhanyagolható körülmény, hogy Orbán Viktor kormányfő barátjának R-Kord Kft.-je nem egyedül végzi el a munkát. A társaság konzorciumi partnere lesz a főtevékenységként vasútépítéssel foglalkozó V-Híd Építő Zrt. Ez a vállalat azért érdekes, mert tavaly decemberben került új tulajdonos kezébe. A cégadatok szerint minősített többségű befolyást szerzett a részvénytársaságban Sárváry István, aki nem más, mint L. Simon László bukott kulturális államtitkár bizalmasa.

 

https://mno.hu/belfold/l-simon-laszlo-bizalmasa-is-reszt-vesz-a-vasutuzletben-2405144

 

Újabb Mészáros-cég tarolt közbeszerzésen

Negyvenmilliárd forint értékű keretmegállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy hat cégből álló konzorciummal kivitelezési munkák elvégzésére. Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megjelent tájékoztató szerint a társaságok „különösen, de nem kizárólagosan műemléki védelem alatt álló építményeken” magasépítési munkákat, teljes körű felújítást, átalakítást, gépészeti felújításokat és egyéb munkákat végezhetnek – a konkrét helyszínek megnevezése nélkül.

 

https://mno.hu/gazdasag/ujabb-meszaros-ceg-tarolt-kozbeszerzesen-2405174

 

A képzett külföldiek fele elhagyhatja az Egyesült Királyságot a brexit miatt

 

Az Egyesült Királyságban dolgozó külföldiek egyharmada fontolgatja, hogy a brexit miatt elhagyja az országot – írja a Guardian a Deloitte legújabb kutatása alapján. Az eredmények szerint a magasan képzettek esetében a legnagyobb a távozás valószínűsége. 

A brexit várható munkaerőpiaci hatásait felmérő kutatásban résztvevő vendégmunkások 36 százaléka veszi fontolóra, hogy 5 éven belül elmenjen az Egyesült Királyságból. A legképzettebbek esetében még ijesztőbb az arány, 47 százalékuk gondolkodik ebben. Angliában összesen 3,4 millió külföldi dolgozik, vagyis 

az elvándorlás 1,2 millió munkahelyet érinthet,

ráadásul 27 százalék már 3 éven belül továbbállhat. A külföldiek elsősorban az ország bizonytalan gazdasági kilátásai miatt mennének el, illetve azért, mert az árfolyamváltozás miatt kevesebbet ér már euróra váltva a fontban keresett pénzük (ez elsősorban azoknak számít, akik a jövedelmük egy részét hazaküldik a családjuknak). A font a brexit-szavazás napjához képest 13 százalékkal ér kevesebbet most az euróhoz viszonyítva. 

 

http://index.hu/gazdasag/2017/06/27/a_kepzett_kulfoldiek_fele_elhagyhatja_az_egyesult_kiralysagot_a_brexit_miatt/

 

Újabb civil szervezet csatlakozott a polgári engedetlenséghez

 

Az Amnesty International Magyarország nem fog eleget tenni "a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról elnevezésű törvény", vagyis a civiltörvény előírásainak, és megtagadja a külföldről támogatott szervezetként való regisztrációt - közölte a szervezet. A döntést az Amnesty International Magyarország egyesület tagjai hozták meg a hétfői rendkívüli közgyűlésükön.

A TASZ és a Helsinki Bizottság után tehát újabb szervezet jelezte, polgári engedetlenséggel reagál a törvényre.

 

http://index.hu/belfold/2017/06/27/ujabb_civil_szervezet_csatlakozott_a_polgari_engedetlenseghez/

 

70 milliót keresett, de egy szót se szólt a parlamentben ez a képviselő

Bár már kevesebb mint egy év van hátra a képviselők mandátumából, öt képviselő még mindig nem szólalt meg ebben a ciklusban.

Közülük Bíró Márk fideszes képviselő még a parlamenti szűzbeszédét sem tartotta meg, pedig már több mint hét éve tagja az Országgyűlésnek. De nemcsak a vitákhoz nem szól hozzá, hanem önálló beadványai sincsenek. Tagja ugyan a honvédelmi bizottságnak, de a legtöbb ülésen részt sem vesz, az idei kilencből mind­össze három ülésen vett részt, és a jegyzőkönyvek egyetle­n mondatát sem rögzítették, pedig tavaly legalább egyetlen szó kiszakadt belőle, mégpedig az, hogy „ironman”, de hogy mire értette, az a szövegkörnyezetből sem derült ki.

 

http://www.blikk.hu/aktualis/politika/70-milliot-keresett-de-egy-szot-se-szolt-ez-a-kepviselo/frqdyxy

 

Merkel nem ellenzi többé a melegházasság bevezetését

 

A német jobbközép CDU/CSU pártszövetség vezetői, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök nem ellenzik többé a melegházasság bevezetését. Az új irányvonal szerint engedélyezni kell, hogy a képviselők ne a frakciófegyelemre, hanem a lelkiismeretükre hallgassanak, ha a szövetségi parlamentben (Bundestag) szavazni kell az ügyről - jelentették kedden német hírportálok.

 

http://index.hu/kulfold/2017/06/27/merkel_nem_ellenzi_tobbe_a_meleghazassag_bevezeteset/

 

Kormányellenes facebookozókat elemzett ki Orbán exállamtitkára

 

Sztrájkoló lengyel egészségügyi dolgozók facebookos hálózatát segített felderíteni a lengyel kormánynak Szócska Miklós, volt magyar egészségügyi államtitkár, írta a Wprost lengyel lap.

A lengyel tiltakozások tavaly júliusban indultak, egy gyerekkórház nővérei kezdtek néhány napos akcióba. Konstanty Radziwiłł egészségügyi miniszter először nem akart velük szóba állni, mondván, nem ő az illetékes fél egy tárgyaláshoz, ugyanakkor azzal támadta a nővéreket, hogy az egész akciójuk csak a pénzről szól és nem etikus. 

Aztán a kormányfő, Beata Szydlo igyekezett nyugtatni a kedélyeket. És eközben – írja a Wprost –segítséget kért Orbán volt államtitkárától. Szócska Miklós 2010-2014 között volt hivatalban, majd a magyar kormány jelöltjeként indult a WHO, az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetői posztjáért, sikertelenül.

Az expolitikus jelenleg a Semmelweis Egyetem Digitális Egészségtudományi Intézetének igazgatója, így a munkája része az egészségügyi adatelemzés is. Ezzel segített a lengyeleknek is, más kérdés, hogy az egészségügyhöz mint szakmához mennyi köze van annak, amit végül csinált.

 

http://index.hu/belfold/2017/06/27/szocska_miklos_lengyel_noverek_sztrajk_halozat_megfigyeles/

 

Bréking: az oroszok megtalálták a hármas metró hibáit

 

A BKV közleménye szerint az orosz fél komolyan vette a BKV intézkedéseit: a hétvégén Budapestre érkezett a főkonstruktor, illetve a jármű főmérnöke; velük együtt a több mint 20 mérnökből és szakemberekből álló szakértői csoport azonnal megkezdte a felújított szerelvények átvizsgálását.

A legapróbb részletekre is kiterjedő vizsgálat eredményeképpen megtalálták a kiváltó okot – a szerelvények egyik alkatrészének, az optikai csatoló elemnek hibáját –, amelyet azonnal ki is javítottak. Az eset kapcsán a teljes flotta átvizsgálását is végrehajtják.

Ha minden az elvártaknak megfelelően alakul, akkor jövő héten megkezdődhet a szerelvények fokozatos, újbóli üzembe állítása.

 

http://24.hu/kozelet/2017/06/27/breking-az-oroszok-megtalaltak-a-harmas-metro-hibait/

 

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: Horthy egy pöcs

 

A viccpárt a Facebook-oldalán reagált az újabb szoborállításokra. Miközben Orbán és Lázár is nagy hazafinak tartja Horthyt, az MKKP szerint fura, hogy 2017-ben bármit is el kell róla nevezni.

„Ám legyen. Horthy egy pöcs. Van ez a szoborállítás vonal, nem lehetne hogy inkább a Don-kanyarban meg Auschwitzban legyen szobra?”

 

http://24.hu/kozelet/2017/06/27/magyar-ketfarku-kutya-part-horthy-egy-pocs/

 

Újabb részletek derültek ki a reptéri buszról

 

Hétfőn derült ki, hogy új buszjáratot indít a BKK a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. A Fonódó blog közben arról írt, a járat július 8-án indul, 100E lesz a neve és 900 forintba kerül rá a jegy. A BKK kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott, ahol még több részletet árult el.

 

http://24.hu/belfold/2017/06/27/ujabb-reszletek-derultek-ki-a-repteri-buszrol/

 

 

MÉG EGYSZER BOTKÁRÓL

Bayer Zsolt Magyar Idők

 

Szóval akkor tegyük fel még egyszer a kérdést: Kicsoda Botka László?

Mondják, az MSZP utolsó reménysége. Ha ez tényleg így van, akkor az MSZP helyzete annál is tragikusabb, mint ahogy látszik. Mert, hogy világos legyen, ha nekem például Botka László lenne az utolsó reménységem, akkor felvenném az utolsó kenetet, és nagyon messzire néznék, nagyon titokzatosan.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/meg-egyszer-botkarol-1874359/

 

HÍRBE HOZOTT NŐVÉREK

Pilhál György Magyar Idők

 

Hogy honnan jött a „füles”, ma már nehéz lenne kideríteni, mindenesetre a Hír TV egy hete arról tudósított: „tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban”.

Majd gyorsan elterjedt, hogy a távozók zöme a közelben megnyílt IKEA bútoráruházban vállalt munkát korábbi fizetése többszöröséért.

Hiába jött a gyors cáfolat, hogy csak a szokásos nyári festés zajlik, azért csökkent a kórház forgalma (aki tehette – dolgozó, beteg – nyaralni ment), a „fogékony” médiumokat már nem lehetett megállítani, máris rácuppantak a „hírre”: Hvg.hu, 24.hu, 168 Óra, meg persze a szocialista Bangóné lelkem…

 

http://magyaridok.hu/paca/hirbe-hozott-noverek-1874764/

 

AZ MSZP ÉS A GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK

Botond Bálint Magyar Idők

 

Tudom, hihetetlennek tűnik, de a szocialisták vezetői elhitték, hogy ők mindig is teljesen hótiszták voltak, semmiféle korrupcióba nem keveredtek a nyolcéves kormányzásuk alatt. Minden szocialista párttag makulátlan. Ellenzékben meg végképp nem is lehet ilyet csinálni.

Aztán jött a valóság Czeglédy Csaba képében. Ja, és elhitték azt, amit a liberális sajtó ír a Fideszről. Azt, hogy a gazdasági növekedés csak azért 4 százalék, mert ellopták előle a mínuszjelet. A vágyvezérelt gondolkodás iskolapéldája.

Ezen a hiten kívül nincs ötletem arra vonatkozóan, hogy miért akarják a kampányuk középpontjába állítani a korrupciót. Mondjuk a kormányzóképességüket nem állíthatják. 

 

http://magyaridok.hu/velemeny/az-mszp-es-gazdasagi-buncselekmenyek-1863805/

 

Orbán "egyik legnagyobb bűne", hogy idáig jutott az ország

Az MSZP szerint a magyar dolgozók hetven százaléka "alulról nézi" a bruttó háromszázezer forintos átlagkeresetet, ráadásul a bruttó 127 ezer forintos minimálbérnek is csak 66 százalékát kapják kézhez az emberek. Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke a hazai állapotok miatt távozásra szólította fel a miniszterelnököt sajtótájékoztatóján.

 

http://nepszava.hu/cikk/1133190-orban-egyik-legnagyobb-bune-hogy-idaig-jutott-az-orszag

 

N. Kósa Judit Végszerelők

Negyed századdal a rendszerváltás után ismét elfogadhatnánk, hogy ami Keletről jön, azt nem érheti kritika, s ha történetesen pocsék, akkor legfeljebb végszereljük. Lehetne úgy is, hogy beletörődünk: a hármas metró füstöl, lerobban, az alagútban futó szerelvényeknek hol mindkét oldali ajtaja kinyílik, hogy egyiket sem lehet fölfeszegetni. Akár el is hihetnénk, hogy az utasbiztonságot érintő esetek eközben "nem nagyon történnek", pánikra tehát semmi ok, a különösen érzékeny idegrendszerűek pedig választhatják a hosszú sétákat.

De önmagunkkal tolnánk ki, ha így lenne. Mert ezzel azt bizonyítanánk, hogy negyed századdal a rendszerváltás után sem értjük: az állam és a főváros a mi pénzünket költi, az adónkért pedig nekünk tartozik elszámolással. Ha (jelen állás szerint) 127 milliárdunk van a vizes vb-re, a hármas metró felújítása körül meg csak a ködösítés fokozódik, és közben még a képünkbe is "végszerelnek", akkor minimum meg kell magyarázniuk, miért jó ez így. Nekünk.

http://nepszava.hu/cikk/1133122-vegszerelok

“Dárdai egy rossz pillanatában ajánlotta Storckot szövetségi kapitánynak” – interjú Petry Zsolttal

 

Petry Zsolt szívesen lenne Orbán Viktor sofőrje, azt gondolja, ebben a pozícióban tudna a legtöbbet segíteni a magyar focinak. A 13 éve kapusedzőként dolgozó szakember szerint Bernd Storckot Dárdai Pál egy rossz pillanatában ajánlotta az MLSZ-nek. Petry úgy látja, az elmúlt egy évben a válogatott visszafejlődött, a szövetségi kapitány pedig hatalmas lyukat hagy majd a távozása után. A fiatal játékosaink nem "ütésállóak", itthon minőség helyett mennyiséget nevelünk. A Hertha kapusedzője radikálisan megváltoztatná a hazai utánpótlás-képzést. Interjú:

 

http://www.csakfoci.hu/nemzetkozi-foci/nemet-foci/hertha/dardai-egy-rossz-pillanataban-ajanlotta-storckot-szovetsegi-kapitanynak-interju-petry-zsolttal

 

 

Egy amerikai Varsóban

Ara-Kovács Attila

 

„Mindennek fényében Trump nem tesz most mást, mint folytatja azt, amit Vlagyimir Putyin elkezdett – feltéve, hogy beigazolódnak azok a gyanúk, melyek már egy ideje élnek és gyarapodnak az elnök és némely kelet-európai politikus konvergáló érdekeiről. Egy efféle újtípusú, unióellenes együttműködés helyébe léphet annak, amit V4-két ismertünk eddig, s ami persze sohasem funkcionált normálisan, de deklarált célja mégis legalább a négy érintett ország uniós integrációjának segítése volt.”

 

https://arakovacs.wixsite.com/jegyzet/single-post/2017/06/27/Egy-amerikai-Varsoban

 

Ha mindenki elmegy, többen lesznek egy szokott tüntetésnél

 

A Tesco dolgozói jövő szombaton 12 órától demonstrálnak Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Közölte: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját - mondta.

http://magyarnarancs.hu/belpol/jovo-szombaton-tuntetnek-a-tesco-munkavallaloi-104974