2017, december 7 - 08:11 Sajtószemle

Trump: Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának

 

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Az Egyesült Államok továbbra is mélyen elkötelezett a közel-keleti béke megteremtése mellett – hangsúlyozta Trump, és fogadkozott, hogy mindent megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között.

https://24.hu/kulfold/2017/12/06/trump-az-egyesult-allamok-jeruzsalemet-ismeri-el-izrael-fovarosanak/

Hamász: Trump megnyitotta a pokol kapuját

Netanjahu szerint történelmi jelentőségű Trump bejelentése Jeruzsálem elismeréséről, a PFSZ szerint lerombolta a kétállami megállapodást. A franciák és a törökök is elítélik. Nemzetközi reakciók a bejelentésre.

http://index.hu/kulfold/2017/12/06/netanjahu_trump_bejelentese_tortenelmi_jelentosegu/

Reakciók: Párizs, Ankara, az ENSZ és a Hámász is elítélte Trump bejelentését Jeruzsálemről

https://444.hu/2017/12/06/reakciok-parizs-ankara-es-a-hamasz-is-elitelte-trump-bejelenteset-jeruzsalemrol

Sorra szedi le Trump embereit a különleges ügyész

Nagyokat lépett előre az elmúlt hetekben Robert Mueller különleges ügyész vizsgálata, amit a 2016-os elnökválasztás orosz befolyásolásának és a Donald Trump kampánycsapata és az oroszok esetleges összejátszásának az ügyében folytat. Az elnök rövid karrierű nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn elleni vádemelés, és az extábornok vallomása után már Trump legfontosabb embereinek közelébe ért a fél év alatt négy vádemelésnél tartó vizsgálat.

http://index.hu/kulfold/2017/12/06/faradhatatlanul_koroz_trump_emberei_korul_a_kulonleges_ugyesz/

Magyarországon teszteli az Unió erejét az Európai Parlament

Csütörtök reggel nagy lesz a felhajtás az Európai Parlamentben: az egyik bizottságában Magyarországról és a magyar demokrácia állapotáról fognak vitázni Brüsszelben. Eddig még nem volt arra példa az Európai Unió történetében, hogy az alapszerződés hetes cikke alapján az Európai Parlament vizsgálatot folytatott volna azzal kapcsolatban, hogy egy tagországban érvényesülnek-e az uniós alapértékek. A magyar vizsgálatról való döntés után Lengyelországgal kapcsolatban novemberben fogadott el hasonló határozatot az EP.

http://index.hu/kulfold/ep/2017/12/06/magyarorszagon_teszteli_az_unio_erejet_a_parlament/

Tűzijáték és hatalmas tömeg ünnepelte Phenjanban a Hvaszong-15 sikeres tesztjét

Múlt hét szerdán jelentette be az észak-koreai hivatalos média, hogy sikeres kísérletet hajtottak végre a Hvaszong-15 típusú ballisztikus rakétával, ami képes elérni az Egyesült Államokat is. A rakétateszt ünneplésére péntek este tartottak nagyszabású rendezvényt Phenjanban. A Kim Ir Szen térre katonák és civilek ezreit vezényelték, tűzijátékot és szabadtéri előadásokat tartottak. A központi ünnepségen a kommunista párt több vezetője mellett a hadsereg legfontosabb tábornokai is megjelentek, 

egyedül a vezető, Kim Dzsongun hiányzott. 

A hivatalos nyilatkozat szerint a Hvaszong-15 egészen 4475 kilométeres magasságig emelkedett, 53 percnyi repülés után a kilövési helytől 950 kilométerre csapódott be. Dél-Korea szerint a teszt valóban sikeres volt, de az kétséges, hogy a kísérletről szóló minden észak-koreai közlés igaz lenne. 

https://kepek.444.hu/2017/12/06/tuzijatek-es-hatalmas-tomeg-unnepelte-phenjanban-a-hvaszong-15-sikeres-tesztjet

Miért kellene Orbánnak Nigéria véres olaja?

A kormány bejelentése arról, hogy kőolajat és folyékony gázt vásárolnának Nigériából, éppen olyan, mint a közös, magyar-iráni nukleáris miniatomreaktor-építési projekt: jól hangzik, csak a megvalósíthatóság tele van bökkenőkkel.

http://hvg.hu/gazdasag/20171206_olaj_nigeria_foldgaz_veres_orban_nagykovet_nyitas_kudarc

Ez a legnagyobb veszély a Fideszre: pár nap, és élesben látjuk

Az LMP mellett a Momentum is bejuthat a parlamentbe, az MSZP-nek viszont lehet, hogy 2018 lesz a sírkövére vésve – véli Mráz Ágoston Sámuel. A „solymári modell” a legnagyobb veszély a Fideszre nézve – mondja Török Gábor. 

„A választóknál ez a téma már telített, csak a megerősítésre alkalmas, a meggyőzésre már biztosan nem” – értéki a „Soros-konzultációt” Török Gábor a Heti Válasznak. Mráz Ágoston Sámuel szerint a Jobbik aligha tudja átvinni 2014-es szavazóit az éppen esélyesnek gondolt, baloldalhoz köthető jelöltekre, ezért nem csodafegyver az úgynevezett taktikai szavazás. Ugyanakkor egy kis solymári önkormányzati időközin sikerült a koordináció: a 6-os választókerületben az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum is a független Kárpáti Zsuzsannát támogatja a december 10-i voksoláson, míg a Jobbik bejelentette passzivitását. „Az jelenti az igazi fejtörést a Fidesznek, ha ez a solymári modell több egyéni választókerületben megvalósul” – értékel Török Gábor. 

Milyen ravaszsággal csalhatja tőrbe a DK az MSZP-t?

Mit okoz Vona Gábornak, hogy a Fidesz próbálja beszorítani a zsidó tematikába?

Mennyire sikeres eddig Szél Bernadett kampánya?

http://valasz.hu/itthon/ez-a-legnagyobb-veszely-a-fideszre-par-nap-es-elesben-latjuk-126577

A köztakarítást is kormányközeli cégek kaparintják meg, súlyos milliárdokért

A konc nem kicsi: egyetlen tenderen 12 milliárdos megbízatást nyert novemberben a B+N Referencia Zrt. A társaság a G-nap után került Simicska bizalmi emberének számított Fonyó Károlytól Tombor Andrással több közös üzletet lebonyolító Kis-Szölgyémi Ferenc tulajdonába, aki egyébként 2013 óta vezeti a céget. Eleinte úgy tűnt, hogy Simicska kegyvesztése ezt a céget is lenullázza. Nem így történt.

http://hvg.hu/kkv/20171206_A_koztakaritast_is_kormanykozeli_cegek_kaparinthatjak_meg_sulyos_milliardokert

Elképesztő: Wáberer György egymilliárd (1000 millió) forinttal segíti a szegény családokat

Wáberer György, az ország egyik leggazdagabb embere kedden bejelentette: egymilliárd (1000 millió) forintos tőkével alapítványt hozott létre a szegény magyar gyerekek és családok megsegítésére.

A fuvarozással foglalkozó üzletember kedden közölte: a Miskolci Törvényszék nyilvántartásba vette magánalapítványát, amelynek célja a hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének biztosítása anyagi eszközökkel és természetben nyújtott támogatásokkal.

Az alapítvány vagyona egymilliárd forint. Székhelye a zempléni Füzér.

http://nyugatifeny.hu/2017/12/06/elkepeszto-waberer-gyorgy-egymilliard-1000-millio-forinttal-segiti-a-szegeny-csaladokat

Újabb törvénnyel egyengeti a kormány saját embereinek útját a bíróságokon

Ha egy adóhivatali főosztályvezető bíró lesz, már a következő héten ő ítélkezhet olyan ügyekben, amiben a volt NAV-os kollégái döntöttek a régi főosztályán. Erre eddig öt éves összeférhetetlenség volt, teljesen példátlan, hogy ezt most kiirtják

- így foglalta össze egy múlt héten elfogadott törvénymódosítás lényegét az igazságügy működését ismerő forrásunk.

November utolsó hetében ugyanis a parlament fideszes többsége módosított a bíróságokra vonatkozó egyes törvényeken, és ezzel csendben meg is szüntették az összeférhetetlenség bizonyos formáit.

https://444.hu/2017/12/06/ujabb-torvennyel-egyengeti-a-kormany-sajat-embereinek-utjat-a-birosagokon

NATO-érdekeket sértünk

Sokan nem örülnek annak, hogy Magyarország a NATO működését is akadályozza az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos fenntartásai miatt. A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy időszerű lenne felülvizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit. Ezen a héten azonban már a nyugati katonai szövetségben is téma a magyar–ukrán konfliktus, Magyarország ugyanis korábban jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés, amelyet december 6-án tartottak volna a NATO külügyi tanácsülésének margóján.

https://mno.hu/kulfold/nato-erdekeket-sertunk-2432077

Mészáros Lőrinc már a fellegekben jár

Nem cáfolta a fejlesztési minisztérium államtitkára, hogy a milliárdossá tett felcsúti polgármester helikopterrel közelíti meg Békés megyei vadászkastélyát. A bélmegyeri ingatlanhoz vezet ugyan út, de az olyan rossz, hogy a közútkezelő már 2014-ben azonnali helyreállítást sürgetett. Mészáros Lőrinc urizálását az LMP-s Sallai Róbert Benedek említette meg egy, a kormánynak címzett kérdésében. Fónagy János államtitkár azt válaszolta neki, hogy az útszakasz felújítását a Békés megyei önkormányzat nem tartja sürgősnek.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/meszaros-lorinc-mar-a-fellegekben-jar-2432100

Mészárosék adnak pénzt a kaszinókra Seszták körének

mfor

A győri és a pécsi kaszinókoncesszió elnyerője Mészáros bankjánál jutott pénzhez. Információink szerint azonban a miskolci koncesszió is a Treff-Klubé.

A Seszták Miklós fejlesztési miniszter köréhez köthető Treff-Klub Kft. előbb a győri, majd idén a pécsikaszinó működtetésének jogát is megszerezte. Ahogy korábbi beszámolóinkban is írtuk, a cég tulajdonosa Rákosfalvy Zoltán, a győri önkormányzat ügyvédje, aki korábban a Fidesz-frakciónak is dolgozott. Előtte Zámbó Istváné volt a társaság, aki Kisvárda korábbi alpolgármestere, önkormányzati képviselő. Seszták Miklós ennek a körzetnek az országgyűlési képviselője. Ám nem ez az egyetlen közös szál Seszták és az újdonsült kaszinótulajdonosok között, hiszen a Treff-Klub ügyvezetője az a Kruppa Zsolt András, akinek felesége Seszták feleségével közösen vezet egy céget.

Hiába azonban a kiváló kapcsolatok, a Treff-Klubnak úgy tűnik, forráshiánnyal kellett megküzdenie.

http://mfor.hu/cikkek/makro/Meszarosek_adnak_penzt_a_kaszinokra_Sesztak_korenek.html

Több százmilliós megbízást kapott Matolcsyéktól a volt Orbán-szóvivő lánya

A Magyar Nemzeti Bank marad a már jól bevált rendezvényszervező cégnél - erre utal a közbeszerzési hatóság adatbázisába feltöltött összefoglaló tájékoztatás. Idén szeptember végén tette közzé az ajánlati felhívást a jegybank rendezvényszervezési szolgáltatások tárgyában. A feladatok iránt 3 cég is érdeklődött, közül azonban csak egyetlen ajánlatot talált érvényesnek az ajánlatkérő jegybank, így a szerződést az Akció BTL-lel köthetik meg majd a szerződéskötési moratórium lejárta, december 15. után.

A cég már korábban is kapott ilyen jellegű feladatokat az MNB-től, legutóbb tavasszal kötöttek egy nettó 213 millió forint értékű keretszerződést. Az Akció BTL Kft.-t 2011-ben alapították, Borókai Flóra akkor még csak résztulajdonos volta, 2016 óta viszont a teljes cég a Heti Válasz főszerkesztője, volt kormányszóvivő, Borókai Gábor lányáé.

A mostani keretszerződés két fő részre bontható:

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Tobb_szazmillios_megbizast_kapott_Matolcsyektol_a_volt_Orban_szovivo_lanya.html?utm_source=mfor&utm_medium=Direct

Itt a tél, de még mindig a forró őszben hisz a kormány

"Ezek a kísérletek napirenden vannak" - mondta az Indexnek Kovács Zoltán kormányszóvivő, amikor azt kérdeztük, mi a véleménye arról, hogy bár forró ősszel és zavargásokkal riogatott szeptember elején a kormány, ebből semmi nem lett. Az ellenzéknek pedig egy titkosszolgálati kivonatot ígért.

http://index.hu/belfold/2017/12/06/forro_osz_zavargas_fidesz_ellenzek/

Elrejtőznének a NER-lovagok

II. rész

2010 és 2017 között nagyon sok fiatal magyar üzletember lett milliárdos, vagy legalábbis nagyon nagy vagyon tulajdonosa. Sorozatunk első, felvezető részében a gazdagodás útjait vizsgáltuk. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy hol nyaralnak, milyen hobbikra költenek, vagyis hogyan fogyasztanak a szabad idejükben a NER-arcok.

http://index.hu/gazdasag/2017/12/06/igy_utaznak_a_ner_aranyifjai_ii._resz/

Az ÁSZ 331 millió forintos tiltott pártfinanszírozással vádolja a Jobbikot

Tiltott támogatást tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbiknál, közölte a pénzügyi ellenőrző szervezet. Azt írták, értékelték a párt gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokukba jutott dokumentumokat, és ezek alapján tájékoztatták a pártot, hogy a Jobbik 2017 első félévében

331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.

Az egész ügy októberben kezdődött. Akkor az ÁSZ közölte, hogy ellenőrizni akarnák a Jobbikot, de a párt akadályozza őket. Erről itt írtunk hosszan. A számvevők akkor ügyészséghez is fordult, amely nyomozni kezdett. A számvevők szerint „a Jobbik Magyarországért Mozgalom többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére – a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, ezzel pedig akadályozta az ellenőrzés lefolytatását”.

http://index.hu/belfold/2017/12/06/331_millios_tiltott_partfinanszirozassal_vadolja_a_jobbikot_a_szamvevoszek/

Volner: Kérdésessé vált, hogy a Jobbik tud-e indulni a választáson

Mi jön most?

A Jobbik észrevételezheti a tervezetet, aztán az Állami Számvevőszék a jelentéstervezetet a 15 napos észrevételezés után véglegesíti és hozza nyilvánosságra a honlapján.

A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti.

 

Azaz a Jobbik köteles befizetni ezt a 331 milliót, aztán még ennyivel kevesebb állami pénzt is kap.

Az ÁSZ most közölte azt is, hogy „törvényi felhatalmazás alapján 2017. második félévében is folytatja a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését. Ennek keretében az ÁSZ 2017 augusztusában hét párt – közte a Jobbik Magyarországért Mozgalom – ellenőrzését kezdte meg”.

Volner: Kérdésessé vált a Jobbik indulása

A Jobbik délután sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol Volner János frakcióvezető elmondta, hogy ezzel a mai üggyel "elértük a rendszerváltás utáni korszak legmélyebb helyzetét, a politikai küzdelmek mélypontját". 

http://index.hu/belfold/2017/12/06/331_millios_tiltott_partfinanszirozassal_vadolja_a_jobbikot_a_szamvevoszek/

Régen szóltak be ilyen kőkeményen a nagyvállalkozó Demján Sándornak

 

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közleményében azt írja, hogy a 350 ezer felesleges állami alkalmazottat emlegető Demján Sándor nemcsak a szervezet tagjait, hanem az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette. Miközben a "magáét" már kivette a közösből a rendszerváltás előtt.

http://hvg.hu/gazdasag/20171206_Regen_szoltak_be_ilyen_kokekmenyen_a_nagyvallakozo_Demjan_Sandornak

Brexit: kész alkuból táncoltak ki a britek

Tiszteletkörből vált diplomáciai rémálommá Theresa May brüsszeli útja. A brit miniszterelnöknek három kérdésben kellett elegendő haladást elérnie, hogy a másfél hét múlva kezdődő uniós csúcson a tagállami vezetők engedélyezzék a tárgyalások továbbléptetését a többi témára.

Az már napokkal ezelőtt kiszivárgott, hogy a legnehezebbnek tűnő pénzügyi rendezésnél a britek meghajoltak az EU akarata előtt.

Az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok és az EU-ban élő britek jogainál is lehetett tudni, hogy nincsenek messze az álláspontok. Itt leginkább arról megy a vita, hogy az Európai Bíróságnak legyen-e joghatósága a szigetországban élő EU-polgárok felett a brexit után.

http://index.hu/kulfold/eurologus/2017/12/06/brexit_may_dup_kudarc/

Vádat emeltek Kovács Béla ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt vádat emelt Kovács Béla ellen a Budapest Környéki Törvényszéken, közölte Keresztes Imre főügyész.

http://index.hu/belfold/2017/12/06/kovacs_bela_kgbela_vademeles_jobbik/

Magyarország ne higgye, hogy sokáig szélárnyékban maradhat

Ralf Stegnert, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) alelnökét Helmut Kohl utolsó időszakára emlékezteti, ami a rivális kereszténydemokratáknál történik. Nem zárja ki az újabb nagykoalíciót, de a kisebbségi kormányzást sem. Magyarország ugyan nem lesz a figyelem előterében, de az uniós források megvonása európai szinten napirendre kerülhet.

http://index.hu/kulfold/2017/12/06/ralf_stegner_nemetorszag_spd_interju_merkel/

Két marékkal szórja az uniós pénzt Orbán kedvenc egyeteme, nyomozás indult az ügyben

Kezd egyre kellemetlenebbé válni a helyzet a Patyi András vezette Nemzeti Közszolgálati Egyetemszámára, pedig másfél éve nagy volt az öröm az NKE-n, amelynek kiemelt szerepet szán a kormányzat a felsőoktatásban és a közigazgatási utánpótlás-nevelésben. Két, uniós pénzből finanszírozott, összesen 29 milliárd forintnyi keretösszegű projektet nyert el 2016 tavaszán az egyetem. És most ezek kapcsán került slamasztikába az intézmény.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt – tájékoztatta a 24.hu-t Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, aki maga tett feljelentést az NKE két projektjénél kibukott furcsaságok, aggályok miatt.

https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/06/ket-marekkal-szorja-az-unios-penzt-orban-kedvenc-egyeteme-nyomozas-indult-az-ugyben/

Indul a Csatatér, a 24.hu választási sorozata

Battleground state, csatatérállam – így nevezik az amerikai politikában azokat az államokat, amelyeket reálisan megnyerhet akár a demokrata, akár a republikánus elnökjelölt.

Innen kölcsönzött névvel indul most a 24.hu választási cikksorozata, a Csatatér.

Áprilisig öt egyéni választókerület történéseit követjük nyomon, azokon keresztül mutatva be a helyi és az országos problémákat, az ott élőket, a jelölteket és mondanivalójukat, a kampány főbb témáit és eseményeit, kicsit szerénytelenebbül: Magyarországot.

https://24.hu/belfold/2017/12/06/indul-a-csatater-a-24-hu-valasztasi-sorozata/

A NAV-elnök focicsapata szállította a legnagyobb tao-trükköt

(Sorozatunkban előbb bemutattuk a tao-rendszert, majd a jégkorong, a vízilabda–, a kézilabda–, a labdarúgó– és a kosárlabda-szervezetek támogatásait, illetve, hogy mely nagyvállalatoktól, illetve kormányközeli cégektől érkezik a legtöbb pénz ezen a csatornán keresztül a sportba. Most az állami cégek támogatásairól lesz szó.)

Nagyon úgy tűnik, hogy a közvetlen állami tulajdonban lévő cégek igyekeztek távol tartani magukat a tao-rendszertől, legalábbis annak sport részétől. Ez persze nem meglepő, hiszen támogatásaik nagyon nem fértek volna bele a kormányzat narratívájába, miszerint az államkassza helyett sportszervezeteknek utalt társasági adó nem közpénz.

Más kérdés, hogy az önkormányzati cégek már nem feltétlenül voltak ilyen válogatósak. 

https://g7.24.hu/allam/20171206/a-nav-elnok-focicsapata-szallitotta-a-legnagyobb-tao-trukkot/

SOROS GYÖRGY EMBEREI BÜNTETNÉK HAZÁNKAT

A KÖZBIZTONSÁG, A SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ÉS AZ UNIÓS PÉNZEK IS VESZÉLYBEN LEHETNEK

Baranyai Gábor - Nagy Áron Magyar Idők

Aggasztónak tartja több polgármester is, hogy az EU vezetése egy felső határok nélküli migránsbetelepítési kvóta bevezetését szorgalmazza. Attól tartanak, hogy a betelepítés érdekében Soros György hazai szövetségeseivel karöltve beavatkozik a tavaszi országgyűlési választásba. Közben egy, a tőzsdespekuláns által támogatott nemzetközi civil szervezet az uniós források megvonását javasolja.

Összefogást sürget Soros György ténykedése és Brüsszel migrációs tervei ellen Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke. Az önkormányzati vezető tegnapi sajtótájékoztatóján aggasztónak nevezte azokat a híreket, melyek szerint az Európai Unió vezető testületeiben komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy idegenek tömegeit telepítsék le kötelező jelleggel olyan államokban, amelyekben nem élnek nagyobb számban Európán kívülről érkezettek.

http://magyaridok.hu/belfold/soros-gyorgy-emberei-buntetnek-hazankat-2539018/

A BÉKE APOSTOLA

Pilhál György Magyar Idők

Nobel-békedíjra javasolja Soros Györgyöt a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor, Lukács Péter, Majsai Tamás, Nagy Péter Tibor és Szilágyi Gál Mihály.

Felsorolt urak közül én mindössze Iványi Gábort ismerem, őt is csak hallomásból, de az is éppen elég… (A metodista lelkész, egykori SZDSZ-képviselő mindig vicces ember volt, legutóbb, talán három éve épp a vesztébe rohanó nemzet hóna alá kívánt nyúlni. Negyedmagával arra vállalkozott, hogy – Orbán Viktor lemondása után – gondoskodik majd a rendszer társadalmi igazságtalanságai­nak korrekciójáról. Programját végül „elsodorták” az események. Értsd: körberöhögték őket.)

A végkövetkeztetés túl szájbarágós lenne, ki is hagyom. Idebiggyesztek viszont egy friss hírt: az amerikai Time magazin az idei Év embere-díj döntősei közé jelölte Kim Dzsong Unt, Észak-Korea elnökét. (1938-ban Hitler, 1942-ben Sztálin kapta a trófeát.)
Béke-Nobel Sorosnak? Miért is ne…

http://magyaridok.hu/paca/a-beke-apostola-2538772/

AZ ÚT KÖVEI

Sitkei Levente Magyar Idők

Németországban minden afgán tálibellenes harcos, még az Iszlám Állam ellen is küzd, igazi messziről jött ember, aki pontosan azt mondja, amit akar.

Ahogy a pokolba vezető utat is jó szándékkal kövezik ki, úgy a mennybe tartó ösvény egy-egy kavicsát is bizony ördögök rakják le. Korunk legnagyobb katasztrófája, a migránsválság során túl sok ember túl sok érdeke ütközik, jóindulatú, segítő szándékú csoportok és pénz- és hataloméhes gazemberek egyaránt gyúrják a keletről nyugatra tartó tömeget, alakítják, formálják, céljaiknak megfelelően tálalják, majd felveszik járandóságukat vagy sírnak a tengerparton. Az embermentő civil szervezet is lehet az embercsempész-maffia hűséges szolgálóleánya, csak terveztek neki egy szép logót, s az állami szervek se kőszívű gyilkosok, ha megállítják a tömegek özönlését.

http://magyaridok.hu/ahelyzet/az-ut-kovei-2537977/

Egy közbeszerzés anatómiája: a vidéki buszok felmatricázására kifizetett költségek fele fiktív lehetett a kvótakampány során

A kormány 2016-os kvóta-népszavazási kommunikációjának részeként bonyolították le a vidéki közlekedési központok és a Volánbusz Zrt. buszain futó “vidéki jármű” kampányt. Az alig kéthetes reklámmegjelenés során a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 80 millió forintot buszoztatott meg. Megszereztük a kampány hivatalos dokumentációját, ami alapján könnyen lehet, hogy ennek az összegnek több mint a felét feleslegesen költötték el, csak a nyomdai munkára mintegy 27 millió forintos túlszámlázás történhetett. Bár nem milliárdos tételekről van szó, az ügy mégis tanulságos: egyrészt betekintést enged a keretszerződéseken belüli, egyedi megrendelések világába, másrészt bizonyítékokkal szolgál a Kabinetiroda hanyagságára, valamint a közbeszerzés nyertesei által a valós munka ellenértékén felül szerzett milliókra.

https://atlatszo.hu/2017/12/06/vastagon-fogott-a-ceruza-a-videki-buszok-felmatricazasara-kifizetett-koltsegek-fele-fiktiv-lehetett-a-kvotakampany-soran/

10,7 milliárdos állami megbízást hozott a WHB vezette konzorciumnak a Mikulás

Paár Attila cége az Épkar Zrt.-vel és a BUILD IT Mérnökiroda Kft.-vel közösen nettó 10,7 milliárd forintért újítja fel a Károlyi-Csekonics palotaegyüttest a Miniszterelnökség megbízásából.

https://blog.atlatszo.hu/2017/12/107-milliardos-allami-megbizast-hozott-a-whb-vezette-konzorciumnak-a-mikulas/

Ab: Ezentúl nem az újságíró felel azért, ha egy politikus hazudik

A közéleti sajtótájékoztatóról híven tudósító sajtó nem felel hírnévrontásért – ezt az Alkotmánybíróság mondta ki egy szerdai határozatában.

A közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról szóló tudósítás olyan kivétel, amelynél az újságírók mentesülnek a közzétett tények valóságtartalmának ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségük alól, nincs objektív felelősségük – mondta ki az Ab.

http://mandiner.hu/cikk/20171206_ab_ezentul_nem_az_ujsagiro_felel_azert_ha_egy_politikus_hazudik

SOROS GYÖRGY KRUMPLILEVESE

A TŐZSDESPEKULÁNS LEGITIMÁCIÓ ÉS FELHATALMAZÁS NÉLKÜL DIKTÁLJA AZ UNIÓS DÖNTÉSHOZATALT

Jeszenszky Zsolt Magyar Idők

A Soros-tervet tagadók ugyanarra a szintre süllyednek, mint azok, akik két éve még nem létező, a Fidesz által generált álproblémának nevezték a migrációt.

„A krumplileves az legyen krumplileves!”, mondta anno Kádár János. Ettől persze nem lesz jó fej, bűnei nem szublimálnak el; de ez a szállóige akkor is találó. Nevezzük nevükön a dolgokat!

„Nincs ilyen, hogy Soros-terv”, halljuk ma politikusoktól, véleményformálóktól. Szellemi nagyságaink előszeretettel gúnyolódnak is azokon, akik szerint viszont van. Hát akkor röhögjünk egy jót együtt, elsőként Soros Györgyön. Ugyanis saját blogján írta meg a migrációval kapcsolatos álláspontját, és a szövegben hét (!) alkalommal szerepel a „Plan” szó. 

 

http://magyaridok.hu/velemeny/soros-gyorgy-krumplilevese-2523844

1,5 év után durván rozsdásodnak az első körben felújított orosz metrószerelvények

Az alábbi fotók a BKV Kőér utcai telephelyén készültek november végén, a képeken az Ororszországból visszajött első három metrókocsik ajtajai látszanak (a vezérlő- és motorpótkocsik pályaszámai: 600/6000).

Jól látható, hogy a pandák (ez lett az új, illetve felújított orosz metrószerelvények beceneve), 1,5 évvel az átadás után már bőszen rozsdásodnak. A festékréteg alól kifolyó barnás lé másra nem enged következtetni.

https://444.hu/2017/12/06/15-ev-utan-durvan-rozsdasodnak-az-elso-korben-felujitott-orosz-metroszerelvenyek

 

FERENCVÁROSTÓL NAGYERDŐIG: HOGYAN ÉRI MEG STADIONT ÜZEMELTETNI MAGYARORSZÁGON?

Azt már évek óta tudjuk, hogy stadionépítésben jók vagyunk, ott azonban nem ér véget a munka, hiszen az új létesítményeket üzemeltetni is kell. Erre az elmúlt években több modell is kialakult: valaki csak bérbe ad, más teljes komplett szolgáltatást nyújt, megint máshol elrejtik a létesítmény üzemeltetési költségeit. 

Több mint három évvel ezelőtt adták át az első modern stadionokat Magyarországon. Az építkezések alatt arról lehetett hallani, hogy ezek a létesítmények majd önfenntartók lesznek, könnyedén kitermelik működési költségeiket. Mostanra eltelt annyi idő, hogy érdemes megvizsgálni, ebből mi igaz. Az mindenesetre látszik, hogy nem tolonganak a cégek a stadionok üzemeltetéséért, nemrég a Haladás szombathelyi arénájáról derült ki, hogy úgy kellett vadászni üzemeltetőre. 

https://qubit.hu/2017/12/06/ferencvarostol-nagyerdoig-hogyan-eri-meg-stadiont-uzemeltetni-magyarorszagon

 

Havas Henrik magára hagyta Vona Gábort

Lemondta Havas Henrik a saját könyvének bemutatóját. Arról a kötetről van szó, amelyet Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről írt Újratervezés címmel. Csak ma reggel derült ki, hogy hiába hívtak meg újságírókat a rendezvényre, a szerző nem ült végül ott a politikus mellett.

Havas Henrik azzal indokolta a távolmaradását, hogy

„a kormánypárti média politikai eseményt kreált egy egyszerű könyvbemutatóból és kihasználta azt”.

A szerző szerint ráadásul anélkül tették mindezt, hogy elolvasták volna a könyvet. Ismert, Havas Henriket épp a napokban vádolta meg egy egykori valóságshow szereplő – Baukó Éva –, hogy korábban szexuálisan zaklatta.

https://mno.hu/belfold/havas-henrik-nem-volt-ott-sajat-vona-gaborrol-szolo-konyvenek-bemutatojan-2432141

Alacsonyan szálltak a húszezresek – Andy Vajna kaszinójában jártunk

Röpködtek a húszezresek Andy Vajna kaszinójában. Ez is jelzi, hogy bár egész évben megbízhatóan termelik a pénzt a kormánybiztos játéktermei, végre beköszöntött a főszezon. Budapesten mind az öt kaszinó a kormányközeli üzletember érdekeltsége, mi most a Vörösmarty tértől néhány méterre lévő Tropicanába látogattunk el. Jól bejáratott és népszerű helyről van szó, amely 2014. december 31-ig még a Szerencsejáték Zrt.-hez tartozott, azóta viszont már Vajna birodalmát erősíti. Igazából este 6 óra után és a hétvégéken indul be az élet, de azért egy sima hétköznap délután is sokan múlatják itt az idejüket. Már a beléptetés sem egyszerű. Elkérik a személyit, a lakcímkártyát, fotó is készül a játékos kedvű vendégről, majd egy nyilatkozatot kell kitölteni arról, hogy közszereplők vagyunk-e, vagy sem. Az eljárás végén egy plasztikkártyával leszünk gazdagabbak, amivel már Andy Vajna valamennyi budapesti kaszinójába beléphetünk.

https://mno.hu/belfold/alacsonyan-szalltak-a-huszezresek-andy-vajna-kaszinojaban-jartunk-2432126

Mégiscsak hatalomra törhet Jaroslaw Kaczynski

Nem szűnnek a kormányfőváltással kapcsolatos találgatások Lengyelországban. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel azonos súlyú politikusként emlegetett Jaroslaw Kaczynski pártelnök - szemben a hét eleji spekulációkkal - mégis átveheti az ország irányítását.

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megiscsak_hatalomra_torhet_jaroslaw_kaczynski.652542.html

Magyarország jobban teljesít, kivéve a legszegényebbeknek

·      A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások egy főre eső jövedelme az inflációt is figyelembe véve 0,4 százalékkal csökkent 2010 és 2016 között.

·      A legmagasabb jövedelemmel rendelkező háztartások jövedelme eközben 19,4 százalékkal nőtt.

·      2016-ban a legszegényebb háztartások a legtehetősebbek jövedelmének 11,7 százalékából éltek, az arány 2010-ben még 13,8 százalék volt.

·      A legszegényebb háztartások jövedelmeinek több mint felét szociális juttatások adják, 2016-ban számszerűen is kevesebb ilyen ellátást kaptak, mint 2010-ben.

·      Csak a legtehetősebb háztartásokban van annyi jövedelem, amennyit a háztartások tagjai a jó megélhetéshez szükségesnek tartanak.

https://zoom.hu/hir/2017/12/06/magyarorszag-jobban-teljesit-kiveve-a-legszegenyebbeknek/

Havas nagy bajba kerülhet, ha lesz Baukónál hitelesebb tanú

Az ATV-nél már csak azért is kivárnak, mert Baukó Évát kevésbé tekintik hiteles, szavahihető médiaszereplőnek, kivált nem azon nyilatkozata alapján, amelyet a Borsnak adott november 14-én:

„Legszívesebben műsort vezetnék, de engem sajnos nem molesztált senki”.

Emellett a csatorna köreiben azért is fenntartással kezelik az ügyet, mert az elmúlt napok megnyilvánulásai alapján erős a gyanú: a kormánypárti sajtóban (Magyar Idők, Origo, TV2) összehangolt kommunikációs támadás indult Havas Henrikkel szemben, talán nem függetlenül attól, hogy műsorvezetőjük könyvet írt a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik elnökéről, Vona Gáborról.

https://zoom.hu/hir/2017/12/06/havas-nagy-bajba-kerulhet-ha-lesz-baukonal-hitelesebb-tanu/

Áttáncoltak az Unióba az erdogani Törökországból

Nem ment haza – minden jel szerint az Unióba menekült az erdogani Törökországból, egy novemberi eleji budapesti fellépéséről az Ankarai Gyermek- és Ifjúsági Néptáncszövetség egyik néptánccsoportjának a zöme – erősítette meg az MTI.

Az ügyet kedden megszellőztető török ellenzéki sajtó szerint a 16 táncosból 11 Budapesten maradt és menekültstátust kért.

Az egyelőre nem derült ki, hogy politikai vagy más okokból nem tértek haza a táncosok, és részletek sem ismertek, mert a török Ifjúsági és Sportügyi Minisztérium hírzárlatot rendelt el. A Török Néptáncszövetség viszont megerősítette a hírt, egyben fájdalmát fejezte ki, hogy a táncosok a kulturális rendezvényt kihasználva kárt okoztak az országuknak. A szervezet szerint a 16 „sportoló” és a csapat vezetői „tengerentúli országok cinkosai”, és bűncselekményt követtek el, ezért feljelentést tettek, s az ankarai főügyészség nyomozást indított. 

http://nepszava.hu/cikk/1147318-attancoltak-az-unioba-az-erdogani-torokorszagbol

Charles Gati: Menekültek és keresztények

Udvarias levelet kaptam az elmúlt héten egy figyelmes olvasótól. Azt kérdi, hogy megváltozott-e az amerikaiak véleménye a migránsokról. Eleinte, írja a levélíró, a déli kerítést a vasfüggönnyel azonosították, az amerikai televízió naponta közvetített rémes sztorikat és rémes képeket a kegyetlen magyarokról. Ám azóta az európai közvélemény már másképp vélekedik, és Amerika is elutasítja a bevándorlási kérelmeket.

Köszönöm a jó kérdést, különösen azt, hogy a levélíró mellőzte a durva vagy éppenséggel vulgáris kifejezéseket.

Válaszomat azzal kezdem, hogy félrevezető lenne “az amerikaiakról” nyilatkoznom. Több Amerika van. Azt tudom, hogy a Trump-kormány egyre kevesebb menekültet enged be az országba: negyven éve volt utoljára ilyen alacsony a befogadottak száma. Mint egykori menekült, én itt, Amerikában továbbra is menekült-párti vagyok. Nálam az számít, hogy a tavalyi hat amerikai Nobel-díjas mind külföldön született, és olyan nagyvállalatokat, mint a Kraft, eBay, Tesla, Google, Kohl’s, Chobani, Yahoo és Intel mind bevándorlók alapították.

Az is igaz viszont, hogy az amerikai lakosság jó része magáévá tette azt a megalapozatlan és félrevezető állítást, hogy a menekültek jó állásokat vennének el a bennszülöttektől. Pedig pont az ellenkezője igaz: előbb-utóbb jó állásokat teremtenének az újhazában.

http://nepszava.hu/cikk/1147278-charles-gati-menekultek-es-keresztenyek

Provokálják a Soros támogatta alapítványt

Tucatnyi fenyegetésízű figyelmeztetést kapott egy pécsi civil szervezet, miután kitudódott, hogy a következő hónapokban együttműködik a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvánnyal. Mint arról írtunk, Soros alapítványa a Dél-dunántúli és az Észak-alföldi civil kezdeményezések megerősödését kívánja támogatni 100-100 millió forinttal, s az ehhez szükséges pályázatok kiírását és elbírálását egy pécsi, illetve egy debreceni szervezetre bízták. Az említett pécsi szervezet az Emberség Erejével Alapítvány, amit 2006-ban alapított egy, pécsi egyetemistákból álló baráti társaság. Az alapítvány 2013 óta tanodát működtet hátrányos helyzetű gyerekeknek Pécs gyárvárosi részében. A szervezet önkéntesei előadásokat tartanak iskolákban az emberi jogokról, állampolgári ismeretekről, erkölcstanról. Az alapítvány egyike azon szervezeteknek, amelyek az Alkotmánybírósághoz fordultak a civiltörvény – szerintük – alaptörvényt sértő paragrafusai miatt.

http://nepszava.hu/cikk/1147317-provokaljak-a-soros-tamogatta-alapitvanyt

Magyarország is megszavazta az Izrael-ellenes határozatokat

 

Világrekord: egyetlen napon hat, Izraelt elítélő határozatot fogadott el az ENSZ Közgyűlése múlt pénteken – ezúttal magyar segítséggel.

Ellenszavazat vagy tartózkodás helyett a magyar delegátus is megszavazott hat, Izraelt megbélyegző határozatot az ENSZ Közgyűlésén múlt csütörtökön. Ez azért is különös, mert az Orbán-kormány az utóbbi években hangsúlyozottan kiáll a zsidó állam mellett nemzetközi fórumokon is. A magyar kormány reprezentánsai legutóbb a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) múlt heti, budapesti konferenciáján nyilvánították ezt ki Izraellel és a magyar zsidósággal kapcsolatban. Orbán Viktor pedig Benjamin Netanjahu júliusi magyarországi vizitjén köszönetét fejezte ki Izraelnek, amiért hozzájárult Európa biztonságához, és kijelentette: „Elismerjük Izrael jogát az önvédelemre.”

http://zsido.com/magyarorszag-megszavazta-az-izrael-ellenes-hatarozatokat/

Kormányhivatalban mutatják be a kitűnő Bayer Zsolt legújabb kötetét

Az 

Ezért gyűlölnek 

című, önéletrajzi ihletésű, a szerző munkásságát a hírzajtól hátrébblépve szemlélő kötetről a nagyhatású véleményvezér Csúri Ákossal, a Blogstar jobboldali blogbirodalom fejével beszélget majd, de nem akárhol, hanem a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületének nagytermében.

https://444.hu/2017/12/06/kormanyhivatalban-mutatjak-be-a-kituno-bayer-zsolt-legujabb-kotetet

Béremelés: „ribilliókeltésről” beszél az egészségügyi államtitkár

Akinek januárban már nőtt az alapbére, azoknál a novemberi emelés nem érte el a 12 százalékot – magyarázta Ónodi-Szűcs.

https://24.hu/belfold/2017/12/06/beremeles-ribilliokeltesrol-beszel-az-egeszsegugyi-allamtitkar/

Árok vagy átjáró – Nem az MSZP programja nyeri a baloldaliság-versenyt

Nyomokban Botka Lászlót is tartalmaz az MSZP választási programjának tervezete, amelyet szombaton, a lefújt kongresszus helyett összehívott választmányi ülésen mutat be a most még legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt. 

A tizenöt oldalas, Tegyünk igazságot! című dokumentum – amelyet a Zoomnak tegnap sikerült megszereznie, portálunk pedig szemlézte – rögtön az első oldalon biztosítja olvasóit:

a határkerítés a helyén marad.

http://168ora.hu/itthon/arok-vagy-atjaro-nem-az-mszp-programja-nyeri-a-baloldalisagversenyt-13585

Alaptörvényt osztott a csokimikulás mellé egy sashegyi osztályfőnök

„Sziasztok, egy XII. kerületi suliban is járt az imént a Mikulás, ezt a képet most küldte a nyolcadikos lányom. Remek kis ajándék végül is. Üdvözlettel: X. Y., aki nem hiszi el” – ezzel a szöveggel küldte a következő képet egy édesanya a 444.hu-nak. Mint a lap utólag megtudta, a meglepetés a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulóit érte, és egy buzgó osztályfőnök osztotta ki.

http://168ora.hu/itthon/alaptorvenyt-osztott-a-csokimikulas-melle-egy-sashegyi-osztalyfonok-13588

Soros György irányítja az LMP-t is

ORIGO

Több szálon kapcsolódik egymáshoz Soros György és az LMP. Szél Bernadett, az ökopárt miniszterelnök-jelöltje több olyan uniós biztossal is találkozott, akik gondolkozás nélkül hajtják végre a Soros-tervet. Az LMP egyetlen EP-képviselője, Meszerics Tamás pedig hivatalosan is Soros egyik legmegbízhatóbb szövetségesének számít Brüsszelben. Meszerics korábban azt sem támogatta, hogy az unió szigorítson a terrorvédelmi intézkedésein. 

http://www.origo.hu/itthon/20171205-lmp-szel-bernadett-soros-gyorgy.html#

Az LMP feladta elveit: akár Gyurcsánnyal is összefognának

origo

Az LMP hétvégi kongresszusán két előterjesztés is a küldöttek elé került – értesült a Pesti Srácok. A portál úgy tudja, hogy az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta, a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út a baloldali ellenzéki pártokkal való együttműködés előtt. A történtek hatására erőteljes mozgolódás indult meg a balliberális pártok között: a lap úgy tudja, hogy több szocialista országgyűlési képviselő tervezi átlépését az LMP-be, köztük Bárándy Gergely. Egyre inkább úgy néz ki, hogy Schiffer gyermeke megtagadja múltját, és egyetlen dolog motiválja: a hatalom megszerzése. Ehhez egyre nyilvánvalóbb, hogy Soros Györgytől kaphatnak segítséget. 

http://www.origo.hu/itthon/20171206-lmp-gyurcsany-mszp-barandy.html

Ez már a kampány? - Fideszes logóval hirdetnek INGYENES krumpliosztást Vácon

Államtitkár úr, polgármester úr és képviselő úr fognak négy tonnát elosztogatni ingyen.

Nem szemérmeskednek a váci Fideszben, hatalmas plakát hirdeti a városban, hogy a kedves váci nép hamarosan ingyenes krumpliosztásban részesül. Rétvári Bence és Fördös polgármester közel négy tonna krumpli elosztására készül. Ez nagyon szép dolog természetesen, a népszerűségi nyilván robogni fognak a hétvégén. A fotót egyik olvasónk küldte:

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/ez-mar-a-kampany-fideszes-logoval-hirdetnek-ingyenes-krumpliosztast-vacon-108091

Korompay Csilla Nagycsaládos alvóügynökök

Álláspont. „Leleplező” írást közölt az Index a kormány „álcivil­jei­ről”

Magyar Hírlap

„Leleplező” írást közölt az Index a kormány „álcivil­jei­ről”, akik a portál szerint „bármilyen felmerülő témában aktivizálhatók, addig pedig alvóügynökként szöszmötölnek irodáikban”, és céljuk, hogy „megvezessék a közvéleményt”, illetve „hiteltelenítsék az igazi civileket”. Az Index által megnevezett egyik jelentős „álcivil” a Nagycsaládosok Országos Szövetsége. Igaz, megjegyzik, „értékelése nem egyértelmű, hiszen már a Fidesz előtt, 1987-ben létezett”.

Gratulálunk a portál szemfüles oknyomozójának, hogy legalább az alapítás dátumát sikerült kiderítenie hazánk egyik legnagyobb szervezetéről, amelynek jelenleg tizennégyezer család a tagja. Nem is várhatunk mást, hiszen az indexesek közül feltehetően még senki sem találkozott olyan emberrel, akinek valamely ismerőse akár távoli rokonságban állt volna egy nagycsaládossal. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/105082/Nagycsalados_alvougynokok

Boros ImreGlobalisták és patrióták

A legkevesebb, amit nagy biztonsággal elmondhatunk a rendszerváltoztatásról, hogy nem a magyar társadalom elvárásai szerint alakult

Magyar Hírlap

Mára oda jutottunk, hogy egyre több dolgot, ami velünk történt, nem értünk, de legalább már gondolkodóba estünk. Ami a legfontosabbat, a gazdaságot illeti, csak nemrégiben kezdtünk ráeszmélni, hogy az érdekeinkkel ellenkező folyamatok már jóval a hivatalos rendszerváltás előtt elkezdődtek, amikor az országot 1973 és 1989 között eladósították.

Hosszú ideig élt a hivatalos okfejtés, és részben még ma is próbálkoznak ezzel a hamis magyarázattal, hogy a kölcsönként felvett forrásokat feléltük. Igazán itt a legfőbb ideje, hogy ezzel az ormótlan hazugsággal végre mindenki kellő részletességgel megismerkedjen. Sokáig élt a társadalomban az a hamis illúzió is, hogy az eladósodásnak végül is a hasznát láttuk, mert ez nyitotta meg az utat a politikai rendszerváltozáshoz, az áhított demokráciához. A rendszerváltozás ténye viszont azt a tévképzetet is széles körben elterjesztette, hogy az adósságoktól következmények nélkül meg lehet, az elnyert szabadság jegyében, szabadulni.

http://magyarhirlap.hu/cikk/105072/Globalistak_es_patriotak

„Heller Ágnes sem szégyelli magát?” – kérdezi Jobbik-ügyben Setét Jenő

Kőszeg Ferencen is elképedt az ismert jogvédő aktivista, aki interjút adott a Narancsnak.

„Miből gondolja bárki is, hogy a Jobbik érdekelt a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállításában? Miből gondolja bárki, hogy antidemokratákkal lehet demokráciát építeni? Nagyon naivnak kell lenni, hogy ennek valaki bedőljön. Hogy lehet olyan párttal szövetkezni, amely szerintem érzelmi felbujtója volt a rasszista indíttatású sorozatgyilkosságoknak, amely és amelynek szövetségesei évekig tartottak fenn terrort magyar állampolgárokkal szemben? Mi akadályozná meg Vona Gábort abban, hogy Toroczkai Lászlót belügyminiszternek, Dúró Dórát pedig szociális miniszternek nevezze ki? Elképedek, hogy olyan kiváló embe­rek, mint Kőszeg Ferenc vagy Mellár Tamás a Jobbikkal való együttműködésről beszélnek. Nem szégyellik magukat az ötletért? Heller Ágnes sem szégyelli magát? Ha a Jobbik kormányra kerülne, nekünk, roma aktivistáknak végig kell gondolni, hogy ki kell-e menekíteni a romákat Magyarországról. Most úgy áll, hogy nem fognak nyerni, de a baloldalnak üzenem, hogy ha létrehoznak egy szövetséget a Jobbikkal, akkor nekem kutyakötelességem lesz a Fideszre szavazni, pedig életemben nem szavaztam rájuk. Képtelenség, hogy »közös győzelem« esetén a Jobbik önként lemondjon a kormányzás lehetőségéről, és új választást írjon ki. A baloldalnak ki kellene találni, mi az, hogy normális ellenzéki politika. Meg kellene mondaniuk, mi az, amiért érdemes rájuk szavazni.”

http://magyarnarancs.hu/belpol/heller-agnes-sem-szegyelli-magat-kerdezi-jobbik-ugyben-setet-jeno-108092

LMP: a paksi hitel lehívásával indult a családok eladósítása

Aszódi Attila államtitkár bejelentette, hogy lehívták az orosz hitel első részletét. Az LMP álláspontja szerint a paksi beruházás, mint az évszázad legkorruptabb üzlete, csak arra jó, hogy az EU-s pénzek elapadásával a fideszes hűbérurak újra pénzhez jussanak. A magyar családok teljes eladósítása pedig megkezdődik.

http://nepszava.hu/cikk/1147366-lmp-a-paksi-hitel-lehivasaval-indult-a-csaladok-eladositasa

Megelőlegez a főváros négy milliárdot a gátra

Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői védvonalszakaszt - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

http://nepszava.hu/cikk/1147342-megelolegez-a-fovaros-negy-milliardot-a-gatra

 Széles Gábor 50 milliárdos kamuja

 

Magyarország nem szállít 1000 buszt Iránba, csak kifizeti, hogy a perzsák gyártanak maguknak. A NER már megint át lett verve. A választókról nem is beszélve.

http://b1.blog.hu/2017/12/06/szeles_gabor_50_milliardos_kamuja

Konrád György szerint össze lehet fogni a Jobbikkal

Nem nagyon izgat a 2018-as választás, „attól tartok, hogy marad, ami van” – mondta Konrád György író az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktort felszólította, ha jót akar, menjen nyugdíjba, közölte, hogy a miniszterelnök „úgy látszik, makacs ember”, hiszen ezt nem fogadta meg.

https://mno.hu/belfold/konrad-gyorgy-szerint-ossze-lehet-fogni-a-jobbikkal-2432297

A melegházasság parlamenti vitáján kérte meg egy ausztrál képviselő barátja kezét

Az azonos neműek házasságának törvényesítéséről  szóló parlamenti vitán kérte meg Ausztráliában hétfőn egy honatya a barátja, egy tanító kezét.

A képviselőház idei utolsó, kéthetes ülésszakán elsőbbséget kapott a melegházasság kérdése azután, hogy ősszel a lakosság többsége – 62 százaléka – postai úton intézett nemzeti konzultáción támogatta a reformot. A visszaküldött levelek aránya csaknem 80 százalékos volt.

Tim Wilson konzervatív képviselő hétfőn az elsők között szólalt fel a vitában, és élve a kivételes alkalommal, megkérte barátja, Ryan Bolger kezét.

https://24.hu/kulfold/2017/12/04/a-meleghazassag-parlamenti-vitajan-kerte-meg-egy-ausztral-kepviselo-baratja-kezet/