2016, november 25 - 12:36 Sajtószemle

Ez a nagy bérmegállapodás 7 pontja
7. A minimálbér és a garantált bérminimum újabb felülvizsgálatáról 2018 után egyeztetnek majd.
http://index.hu/gazdasag/2016/11/24/ez_a_nagy_bermegallapodas_7_pontja/

Sikeres tárgyalások a szociális ágazatban dolgozók béreiről
Kilencmilliárd forintos többletforrás lesz jövőre
Asztalhoz ült a szociális dolgozókért sztrájkot hirdető szakszervezet és az illetékes államtitkárság képviselője. Az „álláspontok közeledtek” – tudatták.
http://magyarhirlap.hu/cikk/72488/Sikeres_targyalasok_a_szocialis_agazatban_dolgozok_bereirol

Betiltották a muszlim vallást és a melegséget egy magyar községben
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Jobbik alelnökének kezdeményezésére a Csongrád megyei nagyközség önkormányzata
november 23-án elfogadta és kihirdette azt a rendeletet, amely Ásotthalmon megtiltja a muszlim vallással összefüggő tevékenységek
nyilvános megvalósítását, így a burka-, nikáb-, csador- vagy burkiniviselést és a mecsetépítést, emellett pedig gyakorlatilag a
homoszexualitás bármilyen nyilvános kifejezését is.
http://index.hu/belfold/2016/11/24/betiltottak_a_muszlim_vallast_es_a_melegseget_egy_magyar_kozsegben/

Érdekes elszólás Lázár János kormányinfóján
Ezekkel a számokkal a 40 százalékos béremelés 6 év alatt realitássá vált- közölte. Hozzátette: a korábbi SZJA-csökkentés is béremelés volt.
A munkaadók a mostani emelésnél kevesebbet akartak, 40 éve nem volt olyan, hogy a kormány többet mondott, ezért nagyon erős lépésnek
tekinthetjük azt, ami történt, mondta. "Egy plebejus jobboldalnak az a dolga, hogy a munkavállalók oldalán álljon."
http://index.hu/belfold/2016/11/24/kormanyinfo_71_lazar_janos/

Nem tudni mi lesz a nyugdíjakkal
Semmit nem tud a kormány a minimálbér gazdasági, inflációs és foglalkoztatási következményeiről – legalább is ez derült ki Lázár János
miniszterelnökségi miniszter válaszaiból a kormányinfón.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megdobbento_nem_tudni_mi_lesz_a_nyugdijakkal.624884.html

Néhány mondat a nyugdíjemelésről
Miért 0,9 százalék? Mert azt mondják, alacsony az infláció. Eszerint a minket vezető hölgyek és urak észre sem veszik ez árak emelkedését,
mert ez ő keresetük mellett fel sem tűnik az árak emelkedése. Nem veszik észre, hogy a cukor, a liszt, az olaj milyen ütemben drágult, a
zöldségfélék közül a karfiol, a kelkáposzta, a brokkoli akár 300 forinttal is többe kerül, mint korábban, a krumpli ára megközelíti a 200 forintot.
És a többi élelmiszer ára is "elszaladt".
http://nepszava.hu/cikk/1112807-nehany-mondat-a-nyugdijemelesrol

Ellenőrzési terv a szociális szférában
Módosulhatnak a támogatott lakhatás szabályai, a hajléktalanok átmeneti szállása pedig külső férőhelyeket is létrehozhat majd
Országos hatósági ellenőrzési tervet készített a humántárca a fővárosi és megyei kormányhivatalok szociális és gyámügyi feladatkörben eljáró szervezeti
egységei részére. Az évről évre bővülő szünidei étkeztetés idei lebonyolítását is kivizsgálnák 2017-ben, és kiemelt figyelmet fordítanának az
otthonteremtési támogatásokra.
http://magyarhirlap.hu/cikk/72590/Ellenorzesi_terv_a_szocialis_szferaban

Küzdjön a nyugdíjáért! Sokat veszíthet, ha ezeket nem tudja
A nyugdíjjogosultságnál figyelembe vehető szolgálati idő, a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító idő kiszámításához sok-sok adatra van szükség,
illetve azokat mind egyeztetni, igazolni kell. A nyilvántartásokban szereplő adatok igazolására az alábbi eljárások kezdeményezésével nyílik lehetőség.
http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Sokat_veszithet_ha_ezt_nem_tudja_a_nyugdijj_QMH7AI

Ellehetetlenülhet a cafetéria - Hamis indokok
A legnépszerűbb béren kívüli juttatások közterhe magasabb lesz 2017. január 1-jétől. Köztük található az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkezés,
a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás mellett az önkéntes nyugdíj- illetve az egészségpénztári befizetés is. A jelentősebb munkáltatók
mégsem gondolkodnak a cafeteria-rendszerük megszüntetésén, de a növekvő bérterhek miatt a kis- és közepes vállalkozásoknál mégis nagy változások várhatóak.
http://nepszava.hu/cikk/1112832-ellehetetlenulhet-a-cafeteria---hamis-indokok

Egy budapesti faáruházban árulják az Irgalmasrendi-kórház udvarán kivágott platánok darabjait
Még márciusban írtuk meg, hogy a budai Irgalmasrendi Kórház udvarán kivágták az ősrégi platánokat:
Meglettek: kiderült, hogy 10 centi vastag korongokra vágták őket, és a darabjaik most egy budapesti faáruházban, a Zatikban kaphatók, 4000-40 000 forintos áron.
http://444.hu/2016/11/24/egy-budapesti-faaruhazban-aruljak-az-irgalmasrendi-korhaz-udvaran-kivagott-platanok-darabjait

Szegregálni Isten áldásával
Brüsszel törvénymódosításra kényszerítette a kormányt a romák szegregált oktatása miatt, ám a jogszabályok továbbra is hagynak kiskapukat, különösen az
egyházi intézményeknek. A jelenlegi folyamatok évtizedekre előre bebetonozzák az iskolai elkülönítést.
http://nepszava.hu/cikk/1112831-szegregalni-isten-aldasaval