Őszre megkaphatja az uniós engedélyt a Szputnyik

Oroszország januárban kérte a Szputnyik V európai uniós törzskönyvezését, őszre ez meg is történhet.

https://forbes.hu/uzlet/unios-engedely-szputnyik/

„A Szputnyik V vakcina engedélyezési folyamata az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) pozitív és professzionális módon zajlik. A Szputnyik V klinikai vizsgálatainak valamennyi adatát benyújtották a GCP- (helyes klinikai gyakorlat-) ellenőrzésre. Az ellenőrzés eredményei alapján pozitív visszajelzést kaptunk az Európai Gyógyszerügynökségtől” – állt az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által a Szputnyik V számára létrehozott hivatalos Telegram-csatornán megjelent közleményben. 

A nyilatkozat azt is kiemelte, hogy az orosz állásfoglalás szerint az Európai Bizottság tisztviselői „átpolitizált” nyilatkozatokat közöltek az oltóanyaggal kapcsolatos információhiányról és a biztonsági kételyekről.

Sérelmezték például, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán azt nyilatkozta, hogy az EMA számára még mindig nem áll rendelkezésre elegendő adat az orosz vakcina engedélyezéséhez.

Kirill Dmitrijev, az RDIF vezérigazgatója július 18-án, a CNBC TV18-nak adott interjújában azt mondta, hogy a Szputnyik V uniós jóváhagyása ősszel várható – írja a Portfólió.

Oroszország január 29-én kérelmezte az EMA-tól a Szputnyik V európai uniós törzskönyvezését. Az oltóanyag folyamatos felülvizsgálata (rolling review), amelynek keretében az ügynökség megállapítja, hogy a vakcina megfelel-e a hatékonyságra, biztonságra és minőségre vonatkozó uniós előírásoknak, március 4-én kezdődött meg.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Árnyékkormány létrehozását fontolgatja Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az előválasztás győztese.
2021.október 21.
Furcsa, hogy az M1 többször forgatott az ellenzéki politikusról a napokban, híradójukat mégis régebbi fotókkal, Facebook-képekkel illusztrálták.
2021.október 19.
A miniszterelnök-jelölt csütörtökön a Nyugati téren arról beszélt, mióta Hódmezővásárhelyen polgármester lett, azóta egyik csoda követi a másikat, most pedig arra is lehetőség nyílt, hogy vezetésével Magyarország maga mögött hagyhassa az elmúlt évek „átkát” és megosztottságát.
2021.október 15.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
A második forduló első három napján 260 ezren mentek el választani Dobrev Klára és Marki-Zay Péter között, a negyedük nem szavazott az első körben. Szerda este az RTL Klubon vitázik a két ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt.
2021.október 13.
Két eltérő stratégia feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Dobrev Klára a Karácsony-árvákra tette a tétjeit, Márki-Zay Péter a szavazókat próbálja újraosztani.
2021.október 12.
A milliárdos vállalkozó, Bige László azt mondta a Klubrádiónak, nincs más választása. Kész bármilyen segítséget megadni az ellenzéknek, legyen akárki is majd a jelöltjük a jövő évi választáson. Ilyen szintű top milliárdos eddig nem állt ki ennyire nyíltan az ellenzék mellett.
2021.október 11.
Elérhetővé váltak a szavazópontok az előválasztás honlapján.
2021.október 10.