Újabb pénzeső bringautakra: a Lánchídtól a Balatonig tekerhetünk

(forrás: parkerdo.hu)

A fővárosi önkormányzat újabb 800 millió forintot különített el kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 millió forintot ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak építése.

Az Európai Kerékpáros Szövetség 15, Európát átszelő kerékpárútvonalat akar kialakítani. Az EuroVelo teljes hossza 70 ezer kilométer, amelyből 45 ezer már elkészült, és most Budapesten az 1,6 milliárd forintból a 6-os számú, Duna-menti és a nemrégiben jóváhagyott, 11-es számú, Graz-Balaton-Budapest-Kolozsvár vonalon haladó út magyarországi szakaszát építik.

2019 és 2020 között a 6-os útvonal Lánchíd és észak-budai városhatár közötti, 15 kilométeres szakaszának fejlesztését tervezik. A munkák 16 fővárosi kerületet érintenek.

Szeretnék, ha a fővárost és a Balatont összekötő bringás szakaszt egészen a Lánchídig bevezetnék, és megvalósulna az észak-pesti kerékpáros-kivezetés is.