Újabb lerombolt épületet építenek vissza a Várban – mutatjuk milyen lesz a végeredmény

Megkezdik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítését a Dísz téren.

https://forbes.hu/a-jo-elet/lerombolt-epuletet-visszaepites-var/

A tér délkeleti sarkán álló épület egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének. A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében kezdik meg az épület rekonstrukcióját – írják a program Facebook oldalán.

Most így néz ki. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló épületegyüttest a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, mely 1881-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában, ápolásában részt vegyen, és megszervezze az országokon átívelő humanitárius segítségnyújtást. A Vöröskereszt Egylet székháza a kor két sztárépítésze, Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg.

Látványterv az újjászülető székházról. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

Hamar kiderült, hogy az impozáns palota túl nagy lesz a segélyszervezetnek, ezért egyes részeit bérbe adták az államnak, így költözött be oda a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium.

A Dísz téri palota 1920-tól a második világháborúig a Külügyminisztériumnak adott helyet. Ehhez az épületet Hoepfner Guidó tervei alapján bővítették ki, aki Hauszmann Alajos hívására jelentős részfeladatokat vállalt a századfordulón a budai Vár nagy ívű felújítási és átépítési munkálataiban is.

Ilyen lesz. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A bontás után várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése. A rekonstrukciós munkálatok miatt a területet körülvevő járdát és a Hunyadi János úti buszparkolósávot le kell zárni.

A közúti forgalom fenntartása érdekében a Dísz téri parkolósziget egy része ideiglenesen megszűnik. A Várkapitányság az I. kerületi önkormányzat részére ingyenes, korlátozott számú parkolási lehetőséget ajánlott fel a Palota úti mélygarázsban.

Borítókép: Nemzeti Hauszmann Program

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.