Öt napja pszichiátrián a terézvárosi kilakoltatott

Pomáz-Budapest, 2016. július 19. kedd (MSZF)

 Ötödik napja tartják a pomázi Gálfi Béla kórház zártosztályán Hüvelyes Lajost, a terézvárosi lakásából péntek délután rendőri akcióval, bilincsbe verve kilakoltatott 72 éves rokkantat – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden.

     Közben kedd délelőtt kiürítették Izabella u. 92. fsz. 9. sz. alatti önkormányzati lakását, és holmiját ismeretlen helyre szállították. Mint mondták, egy raktárba.

     Hüvelyes nem kapta vissza a lakásban maradt személyi okmányait, és készpénzét, sem pedig mobil telefonját. Emiatt a férfi csak akkor tud kapcsolatba lépni a külvilággal, ha valaki felkeresi a pszichiátrián. Eddig közvetlen fiatal segítői és a Magyar Szociális Fórum képviselője keresték fel.

     A terézvárosi önkormányzat azt ígérte a nyilvánosság előtt, hogy Tatárszentgyörgyön kertes házba költözteti Hüvelyes Lajost, ha az érintett elfogadja. De ezt az állítást „hazugságnak minősítette” Bundula Csaba terézvárosi alpolgármester Simó Endrének péntek délelőtt, Hüvelyes erőszakos kilakoltatása előtt.

    Szavak helyett a tettek beszélnek: Érdemi megbeszélés az ügyben eddig még nem történt, helyette a pszichiátriára internálták Hüvelyes Lajost, és de facto gyámság alá helyezték, megfosztva elemi emberi jogaitól, köztük a szabad mozgástól és érintkezéstől.

     Mind emiatt Hüvelyes Lajos okkal feltételezheti, hogy az önkormányzat át akarják verni. A bizalmatlanság feloldása érdekében a Magyar Szociális Fórum felajánlotta segítségét abban az esetben, ha az önkormányzat bizonyítja, valóban Hüvelyes rendelkezésére áll a ház, és garanciát vállal elhelyezésére és gondozására.

    A rokkanttal szemben péntek délután véghezvitt eljárás kivizsgálásával kapcsolatos levelére a Fórum várja Pintér Sándor belügyminiszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter válaszát – áll az MSZF közleményében.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.