Éremeső a magyar kerekesszékes vívóválogatottnál

133 versenyző mérte össze tudását a hagyományosan Egerben megrendezett IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupán. A 19 országból érkezett vívók között a riói paralimpián aranyérmet nyert ukrán és olasz bajnok, valamint a paralimpiáról kizárt orosz versenyzők is asszóztak a világkupa győzelemért. A magyar kerekesszékes vívó válogatott végül három aranyéremmel, három ezüst és két bronzéremmel zárt.

Nemcsik Zsolt, a csapat új szövetségi kapitánya értékelése szerint az év első világkupáján a magyar csapat szezonkezdése több mint megfelelő volt, bár véleménye szerint a női tőr válogatott tagjai saját maguktól is aranyérmet vártak.

"Veres Amarilla párbajtőr aranyérme fantasztikus teljesítmény, kardban szintén végig kontrolláltan vívott, a döntőben az utolsó tusokon ment el az aranyérem.  Osváth Richárd tőrben zseniális volt. Asszóról asszóra egyre jobb teljesítménnyel verte végig a mezőnyt, öröm volt nézni. Kardban nagy csatában szerzett a végén bronzérmet. Szintén kiemelendő Hajmási Éva teljesítménye, szépen, letisztultan vívott tőrben. Nagy reménysége a hazai vívásnak. Az, hogy nüanszokon múltak a döntők, nem tartom hibának, benne van a vívásban. Ahol most oda dőlt el, legközelebb ide fog.

Célom, hogy szövetségi kapitányként erős csapatokat építsek, a női és férfi csapataink aranyérmet nyerjenek. A férfi párbajtőr csapatunknak tudtuk, hogy nincs esélye az orosz válogatott ellen, de az ötödik hely szép teljesítmény, Tarjányi István rengeteget fejlődött, új taktikákat mutatott. Krajnyák Zsuzsanna hátsérülése rányomta a bélyegét az eredményeire, de mind a csapatban, mind egyénileg is érmet visz haza, ami elismerésre méltó."

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta: "2016 a magyar parasport éve volt. Tavalyi sikereinkre alapozva folytatjuk a munkát, melynek idei első állomása a kerekesszékes vívó világkupa. Legyen mindenki büszke az érmeseinkre, a bajnokainkra és arra, hogy újonc versenyzők is bemutatkoztak a versenyen. Idén hét nemzetközi paraversenyt rendez a Magyar Paralimpiai Bizottság, bizonyítva, hogy készen áll a legnagyobb világversenyek, akár paralimpia megrendezésére is."

Az IWAS Kerekesszékes Vívó Bizottság a világkupa ideje alatt Egerben tartotta elnökségi ülését. Szekeres Pál, a Bizottság 2016. év novemberében négy évre megválasztott elnöke eredményesnek mondta a szakmai találkozót, különösen, hogy három magyar sportszakembert is beválasztottak az egyes nemzetközi albizottságok tagjai közé.

A jövőben Tamás Henrietta a Fejlesztési Bizottság, Feczer Viktor az Edzőbizottság, Nagy József a Bírák Bizottságában képviseli a magyar sportdiplomáciai célkitűzéseket. A Bizottság tovább növelné a kerekesszékes vívók versenyzői létszámát és az éremszámokat a tokiói paralimpián és ennek érdekében az elnökség egyhangú támogatással indítványozza az IPC felé, hogy 104 vívó 12 egyéni és 6 csapat versenyszámban indulhasson.

A világkupa győztesek érmei mellett átadták a 2016. év legjobb vívóinak járó IWAS díjakat. A világranglistán tavalyi évben a legtöbb pontot és eredményt elért versenyzők: Piers Gilliver (GBR), Anton Datsko (UKR), Beatrice Vio (ITA), Irma Khetsuriani (Geo), Andrii Demchuk (UKR), Andrei Pranevich (BLR), Natalia Morkvych (UKR).

A díjat először 2000-ben adta át a Bizottság, az első díjazottak között volt Szekeres Pál, a Bizottság jelenlegi elnöke, háromszoros paralimpia bajnok, olimpiai bronzérmes vívó.

Az IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa Kaposvári Zsoltnak emelt emléket. A tavalyi évben tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori vívó, számos kerekesszékes vívóversenyen bíróként vett részt, a világ egyik legjobb és legelismertebb versenybírója volt.

A világkupán érmet nyert magyar vívók:  Hajmási Éva egyéni tőr aranyérem, Veres Amarilla egyéni párbajtőr aranyérem, kard ezüstérem, Krajnyák Zsuzsanna egyéni párbajtőr bronzérem, egyéni tőr ezüstérem, Dani Gyöngyi, Fóris Erika, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna - tőr csapat ezüstérem, Osváth Richárd tőr egyéni aranyérem, kard egyéni bronzérem

További részletes eredmények: http://hparalimpia.hu/esemenyek/2017/02/iwas

Magyar Paralimpiai Bizottság - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.