LeMonde diplomatiqe hírlevele

Párizs, 2016. júli. 1. / Helyszíni tudósítás/11

 

A vegpont elottFranciaországban a Munkatörvénykönyv reformja négy és fél hónapja  lázban tartja a dolgozókat és a munkaadókat; a két csapat szinte megállás nélkül mérkőzik egymással. A kettőjük között evickélő kormány pedig hol az egyiknek, hol a másiknak ítél gólt.

 

 

Mánta György: Füst és fény

A Füst és fény címlapja, egy ismeretlen fotós rendkívül sikerült képéről kiemelt két csinos, tűsarkú cipős női láb előre vetíti a kötet vezérmotívumát: a formás női bokák és lábbelik iránti vonzalmat. Talán fetisizmusnak is lehetne minősíteni ezt a kötődést, sőt csüggést, amely nagyon hasonlít arra, amit az irodalmon kívül a pszichológiából is ismerünk. Itt azonban nemcsak motívumként szerepel, hanem strukturális elemként is fontos a szövegekben: gyakran tekervényesen, de végül erre fut ki a történet.

Nuit debout, összefogás, „horizontalitás”

Xavi Espinet interjúja Frédéric Lordon-nal, az ismert francia közgazdásszal és szociológussal, a CNRS kutatási igazgatójával. Franciaországban, a Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tavasszal elindult diáklázadások, munkabérből élők tüntetései, népi tiltakozások, szakszervezeti követelések nyomán, összefogás eredményeként március végén megalakult Nuit debuit „beharangozója”. (Megjelent: 2016. április 23-án a barcelonai El Critic c. lapban.)

Mert nem csak az EB és a Brexit téma ma Európában...

Engedélyezni - betiltani - mégis engedélyezni. Kedden és szerdán ezek voltak a csütörtökre meghirdetett tüntetéssel kapcsolatos döntésre képtelen kormány kommunikációjának kulcsszavai. A múlt heti hatalmas tüntetésre való reakcióról és a növekedő erőszak orvoslásáról tétovázott napokig az elnök, a miniszterelnök és a belügyminiszter.

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.
Feliratkozás RSS - LeMonde diplomatiqe hírlevele csatornájára