Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 26 perc

Orbán Viktor bűnrészes a Pittsburgh-i tömeggyilkosságban

2018, október 31 - 16:58

A CNN elemzése szerint gusztustalan összefüggés van az antiszemitizmus és a fehér felsőbbrendűség ideológiája között. A szerző, Kate Maltby, akinek a nagyszülei magyarok voltak, sokat járt Kelet-Európában, ennek megfelelően úgy látja, hogy a nemzetközi szélsőjobb támadásai Soros György ellen mentségül szolgálnak a magyar kormány számára, hogy migránsokat börtönözzön be és egyetemeket zárjon be. De azt nem feltételezte volna, hogy az egyik legnevesebb amerikai zsidó emberbaráttal kapcsolatos összeesküvés elméletek, amelyek még Trump környezetében is terjednek, pokolgépes merényletkísérletekhez és tömeggyilkossághoz vezetnek az Egyesült Államokban. A csőbombák gyártója azzal vádolja Sorost, hogy az pénzeli az USA felé tartó migránskaravánt. A pittsburgh-i mészáros azt panaszolta a közösségi hálón, hogy zsidó szervezetek menekülteket segítenek.

Kelet-európaiak számára egyik sem meglepő, mert ha pl. valaki a tavaszi választás idején megfordult Magyarországon, akkor láthatta a Sorost ábrázoló óriásplakátokat. Az országban mély a félelem a muzulmán invázió miatt. A török időkből származik a mítosz, hogy a magyar nemzet feladata Európa határainak védelme az iszlámmal szemben. Ám hogy a képbe belekerül az ország legnevesebb zsidó emigránsa, az már a zsidókkal kapcsolatos szélesebb nemzetközi előítéletekkel függ össze. A szélsőségesek szemében aki nem árja, az eleve mocskos. A legszabadabb folyást a magyar kormány engedte annak az elméletnek, ami a zsidók és a nem fehér migránsok szövetségét hirdeti. Az ezzel kapcsolatos aggályokat Soroshoz kapcsolta, noha jócskán eltúlozta, hogy az üzletember milyen mértékben támogatja a bevándorlást. Persze a fehér felsőbbrendűség minden korban megtalálta a maga zsidó mumusát. Ám Soros esetében előjönnek az évszázados antiszemita klisék. A téma mindennapos a magyar politikában.

A legaggasztóbb az, hogy olyan emberek, akik egymás sarkába érnek a Fehér Házban, összeesküvés elméleteket terjesztenek a többi közt a Breitbarton és kapcsolatokat építenek ki olyan európai kormányokkal, amelyek a hivatalos politika részévé teszik a Sorossal szembeni előítéleteket. Bannon nemrégiben Budapesten az „eredeti Trumpként” üdvözölte Orbánt. Az nem elég, hogy az elnök elítéli a rasszista gyilkosok akcióit. Véget kell vetnie a baráti kapcsolatoknak a rasszista magyar vezetéssel. Ám ha továbbra is testvérként öleli a keblére Orbánt a szélsőjobbos gondolkodók nemzetközi hálózatának tagjaként, akkor a világnak az USA elnökét is felelősségre kell vonnia.

Szelestey Lajos

Kategóriák: Szervezetek

A mi miniszterelnökünk mindent mindig tud

2018, október 31 - 12:44

Azt gondoltuk, hogy nem írunk már többet a CEU-ról, leírtunk már mindent, amit lehetett és amit érdemes. Talán egy búcsúcikk belefér még december elsején, de aztán tényleg annyi, szép volt, jó volt, talán igaz sem volt. Hogy volt egyszer egy egyetem, amely pénzt és dicsőséget hozott Magyarországnak.

De most mégis írnunk kell a CEU-ról, mert felcsillant a remény, hogy a magyar kormány aláírja az egyetem működését biztosító egyezményt. Már a pontos dátum is megvan: majd ha eljön az ideje.

Ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök mondta a parlamentben, egy újságíró kérdésére válaszolva. Mi magyarok pedig megnyugodhatunk, mert ismét bebizonyosodott, hogy nemcsak az egészségügy, a kultúra, a gazdaság, de az oktatás is jó kezekben van.

Akkor írják alá az egyezményt, amikor annak eljön az ideje. Sem előbb, sem később. Biztosan vannak olyan kormányok, hebehurgyák, felelőtlenek, amelyek nem akkor írnak alá fontos megállapodásokat, amikor azoknak idejük van, hanem vagy előbb, vagy később. A mi kormányunk nem ilyen, mert a mi miniszterelnökünk mindig tudja, mit és mikor kell tenni, mondani, aláírni.

Már csak azért is fontos ez, mert mind a késlekedésnek, mind a sietségnek megvan a maga kockázata. Ha késve írnák alá Orbánék a megállapodást, akkor már csak bottal üthetnénk a CEU nyomát, s utóbb hiába lenne ott az aláírásuk a papíron, az már olyan lenne, mint halottnak a csók.

Ha idő előtt írják alá, sokan azt hihetnék, hogy Orbánéknak fontos, hogy a CEU Magyarországon működjön, itt képezze azokat a diákokat, akik majd dicsőséget hoznak az országnak.

Jó tudni, hogy ilyen miniszterelnökünk van, aki mindig pontos és szakmailag is kifogástalan választ ad az őt kérdezőknek. Mert megtehette volna Orbán azt is, hogy cinikusan, pikírten, lekezelően válaszol a kérdésre, például azt mondja, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, vagy visszakérdez, hogy kisült-e már a kalácsom?

Megtehette volna ezt is a mi miniszterelnökünk, mert ma nincs erő, amelyik számon kérhetné. Hogy miért magánrepülőgépen utazgat, ahelyett, hogy a szegények, elesettek sorsát segítené. Miért hisztériát kelt, miközben az indulatokat kellene csillapítani. Lennének kérések, de ezek a kérdések alapvetően fölöslegesek, Orbán ugyanis mindig tudja, hogy mikor minek van ideje. Mikor kell majd a korrupciót fölszámolni – akkor például, ha egyszer újból ellenzékben lesz. Akkor majd nagyon fogja zavarni, ha valaki urizál, lop a közös pénzekből, stadiont épít működő egészségügy és versenyképes oktatás helyett.

Megvan tehát a bizonyosság: amennyiben nem jön közbe semmi, akkor szinte majdnem biztos, hogy a kormány vagy aláírja a CEU működését biztosító megállapodást, vagy nem.

Mérget azért nem vennénk rá: aki még ennél is konkrétabb válaszra vár, kérdezze meg a miniszterelnök kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Pittsburgh után

2018, október 30 - 12:47

A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni.

Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos szubkultúrájából merítik és eszmetársaik hevítik azokat.

Evidens módon láthattuk ezt az elmúlt évek súlyos nyugat-európai merényletei során (Nizza, Párizs, Berlin, London), ahol az elkövető szinte minden esetben a moszlim közősségből jött, amely telítve van nyugat-ellenes, Izrael-ellenes indulatokkal. Az elkövetők többnyire felbujtók és cinkosok nélkül szánták el magukat utolsó, gyilkos küldetésükre, de világos a háttér, amelyből a szellemi muníciót merítették: az iszlám világ nyugat-ellenes indulatai és az a meggyőződés, hogy a technikailag túlerőben lévő, fejlett nyugattal szemben nekik joguk van a civil lakosság ellen hadat viselni.

Még evidensebb mindez az Izraelben elkövetett merényletek esetében: a szüntelen gyűlöletpropaganda mellett arra buzdítják a palesztinokat, hogy ragadjanak kést, ollót, üljenek a volán mögé és öljenek zsidókat, Allah és nagyobb dicsőségére. Így soha nem lehet tudni, hogy ki lesz az az ismeretlen, aki megaláztatásaiért, kilátástalan életéért egy merénylettel akar elégtételt venni. Ebben a kultúrában a merénylő a megbecsültség csúcsára emelkedik és minden korábbi bűne megbocsáttatik. A palesztin közegben mindenki tisztában van ezekkel a szabályokkal.

Amerikában a lövöldözők nem társadalmi megbecsülésben és kiemelkedő szociális ellátásban reménykedhetnek, hanem egy-két napnyi hírnévben. Aki a keményen versenyelvű társadalomban lemarad, az ily módon vehet magának egy kis elégtételt. A már rendszeressé vált, borzalmas iskolai lövöldözések, s az utóbbi idők templomi lövöldözései ennek tökéletes példái.

A technika tehát adott volt, a szélsőjobboldali szubkultúra pedig az ideológiai muníciót szállította a pittsburghi gyilkosnak.

Európában a szélsőjobb 1945 után szalonképtelenné vált („Hitler elvette az antiszemitizmus becsületét” – így Georges Bernanos francia író), ezért az erőszak, ha valami támogatást akar kiharcolni, túlnyomórészt baloldali nyelven szólal meg. 1968 óta legalábbis mindenképpen.

Amerikában azonban, ahol a szélsőjobb soha nem járatta le úgy magát, mint Európában, nem működik az a fajta ideológiai éberség, mint Nyugat-Európában. A mainstream jobboldal Izrael-párti. De a radikális jobboldal nehezen viseli a zsidókkal való barátkozást és kevésbé szégyelli magát, mint Európában. Amerika amúgy is a szubkultúrák hazája. A szélsőjobb soha nem tűnt el Amerikából, noha 1968 után csillaga leáldozóban volt. Míg a radikális baloldal fennen hordozta zászlaját, a szélsőjobb egyre inkább óvakodott a nyilvánosságtól és inkább saját köreibe visszahúzódva fortyogott.

A nyugati világban ma ideológiai téren a kisebbségvédő baloldal osztja a lapokat, a jobboldal inkább csak reagál minderre. Így erre építenek a palesztinpárti aktivisták, akik az emberi jogok, s így a palesztin szolidaritás nyelvén adják elő zsidóellenes mondandójukat. Lásd az amerikai campusokon megállíthatatlanul burjánzó Israel Apartheid Week nevű gyűlöletrendezvényeket és az ezekre alapozó Izrael-ellenes bojkott mozgalmat.

Ám ez a szüntelenül elnyomottakat kereső, kisebbségvédő aktivizmus a – nemzedéknyi idővel ezelőtt még underdognak tekintett –munkásosztály javát rövid idő alatt átsorolta a fehér, elnyomó kategóriába. Így több millió embertől az egzisztenciális biztonság után elvették meg az önbecsülését is. Ezek a frusztrált emberek aztán nem egy esetben a szélsőjobb táborát gyarapították. És persze könnyen megtalálták a zsidókat, akik egyrészt anyagi biztonságban élnek, másrészt élen járnak a mindenféle kisebbségvédő küzdelmekben.

Akár iszlámista az elkövető (mint Európában), akár szélsőjobboldali (mint Amerikában), áldozatai jó eséllyel a zsidók közül kerülnek ki. A gyűlölet bűncselekmények aránytalanul nagy része itt is, ott is a zsidókat célozza, akik mindenütt kéznél vannak. Erőteljes politikai aktivitásuk jó ürügy, sikeresen mobilizálja az amúgy is létező, archaikus indulatokat, előítéleteket.

A nyugati világ egyfajta (egyelőre még csak szellemi) polgárháborús állapot felé halad, amelyet a megélénkült migráció hevít. A baloldal a fasizmustól való félelmében egyre keményebben beleássa magát az antifasiszta, kisebbségvédő retorikába – ezért Izrael-ellenes, hiszen köreikben az elnyomottak királya a palesztin nép. (No pasaran! – kiabálta magából kikelve a brit Munkáspárt egyik politikusa a párt legutóbbi konferenciáján. Ahol fontos téma volt a palesztin nép melletti kiállás.) A baloldal nemigen törődik azzal, hogy a megvédeni kívánt kisebbség híve-e a demokráciának, pluralizmusnak.

A jobboldal egyre erősebb indulattal nézi a baloldal ideológia megszállottságát, a nyugati életforma maradékát félti, és úgy látja, hogy az ideologikusan elvakult baloldal a vesztébe viszi a nyugati világot. Az amerikai szélsőjobb ultrái már a „white genocide” (fehérek ellen elkövetett népirtás) rémképét festi a falra. Mivel a zsidók egy része élen jár a kisebbségvédő, befogadó, multikulti mozgalmakban, magukra vonják az ellentábor dühét.

Ebben a küzdelemben, úgy tűnik, a zsidók is egyre jobban polarizálódnak. Akik úgy gondolják, hogy egyetlen mentsváruk az erős, önmagát megvédeni képes zsidó állam, azok jobbra sodródnak, mert Izrael erős nemzetállam és a hasonló államok körében számíthat szövetségesekre. Igaz barátjuk Donald Trump, aki minden eddiginél bátrabban és őszintébben kiáll Izrael mellett, akinek ENSZ nagykövete bátran néven nevezi és leleplezi az ENSZ fórumain zajló Izrael-ellenes verbális lincspartikat. Ugyanakkor Trump differenciálatlan, baloldal-ellenes dühéből, Soros-ellenes vízióiból a szélsőjobb is meríthet magának muníciót.

Akik úgy gondolják, hogy a zsidók mentsvára a kisebbségvédő, befogadó nyugati társadalom, azok balra tolódnak, ahogy a kisebbségvédő baloldal radikalizálódik. Jó eséllyel „Izrael-kritikusak” lesznek, netán az Izrael-ellenes bojkott mozgalom, a BDS házi zsidói, akik segítenek tisztára mosni a mozgalmat az antiszemitizmus vádja alól.

S miközben távolodnak egymástól, mindkét oldalon céltáblái lesznek a nem zsidó ellentábor militáns tagjai számára. Kicsit hasonló a helyzet, mint 1938-ban Lengyelországban, ahol – Hitler és Sztálin árnyékában – cionista zsidók és szocialista zsidók elkeseredett ideológiai csatákat vívtak egymással.

A két amerikai zsidó milliárdos jó példája az élesedő ideológiai küzdelemnek. A baloldali kisebbségvédő Soros György, a (szélső)jobboldal első számú mumusa, konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló baloldallal. A jobboldali, Izrael-párti Sheldon Adelson viszont konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló jobboldallal, Trump és Netanjahu elkötelezett támogatója.

Akiknek a haladás és Izrael is fontos, egyre inkább a senki földjén érezhetik magukat.

*

Közép-Kelet-Európa nacionalista vezetői pedig kapnak az alkalmon és felszállnak a multikulti-ellenes vonatra – noha ezeknek az országoknak ’89 után nem kellett a multikulti gondjaival megküzdeni.

A pittsburghi merénylettel a szélsőjobb kimutatta a foga fehérjét. Egy évvel ezelőtt, Charlottesville-ben még csak az erőszak határáig jutottak el. A múlt heti (hatástalanított) levélbombák már baljós előjelek voltak. Most már a tettek mezejére léptek.

Keserű pillanat ez a magukat mindeddig – úgy, ahogy – biztonságban tudó amerikai zsidók számára, akik eddig a tévében nézhették az Izraelben elkövetett merényleteket. Az államhatalom határozott terrorellenes fellépése, valamint a többségi társadalom szolidaritása enyhítheti fájdalmukat.

Gadó János

E cikk eredetileg a Szombat c. hetilap honlapján jelent meg. A szerző engedélyében közöljük a KMH-ban.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak