Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 59 perc 52 másodperc

A Fidesz megdöbbent a Soros György elleni támadások miatt

2019, január 23 - 13:57

Nyilatkozatot adott ki a Fidesz, melyben tiltakoznak az ellen, hogy a „fiatal nemzedéket önzetlenül támogató” Soros Alapítványt, valamint magát Soros Györgyöt politikai alapon támadják. „Mentségükre legyen mondva”, nem ma írták a szöveget, hanem 1992. szeptemberében.

„Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen.”

A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata a Soros Alapítványról (1992. szeptember.)

Az 1992-es nyilatkozat szövege eredetileg a hirklikk.hu oldalon jelent meg.

Kategóriák: Szervezetek

Az őslakó (The Man from Earth) – dráma a Spirit Színházban

2019, január 23 - 09:09

John Oldman történelemprofesszor váratlanul bejelenti, hogy otthagyja az egyetemet. A meglepett kollégák felkeresik az otthonában, hogy nyomást gyakoroljanak rá, adjon magyarázatot a történtekre. Mindenki megdöbben, amikor kiderül, hogy mi a visszavonulás valódi indoka. Oldman professzor ugyanis azt állítja, hogy valójában halhatatlan, és tíz évnél tovább nem tartózkodhat egy helyen anélkül, hogy kiderüljön a titka. A kollégák persze képtelenségnek tartják az egészet, ám sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják a hallottakat. A barátságos összejövetel drámai fordulatot vesz.

A fordítás Jerome Bixby “THA MAN FROM EARTH” c.színdarabjának Samuel French kiadása alapján készült. A film Magyarországon “Az őslakó” címmel került bemutatásra 2007-ben.
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közreműködésével kerül színre.

(forrás:színház)

Szereposztás:

John Oldman, történelemprofesszor Ozsgyáni Mihály Dan, antropológiaprofesszor Jantyik Csaba Harry, biológiaprofesszor Zsiga László Edith, művészettörténet professzor Nagy Enikő Sandy Marjai Virág Art, archeológia professzor Tóth Sándor Linda, diáklány Michl Juli Frank Gruber Kertész Péter

Fordította: Csukás Márton – Csukás Barnabás

Jelmez: Katona Bálint

Rendezőasszisztens: Libor Laura

Rendező: Bányai Gábor

MAGAYARORSZÁGI BEMUTATÓ!

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Gizi néni nyugdíjemelést kap

2019, január 22 - 18:15

Gizi néni, korábbi nevén tanárnő, fiatalságáról álmodozik, kivételesen nem Gézára gondol a fekete, göndör hajú fiúra, aki pár évvel ezelőtti haláláig férje volt, és nem is Jenőre, akinek olyan jó lett volna igent mondani, hanem az 1-es útra, a bicskei marsall májra, a megállásokkal tarkított lassú cammogásra Budapestig. Géza, míg állt a sor, leállította a trabit -addig sem fogyaszt- mondta. Emlékszik még na’llán’ korára is, a bombatölcsérbe telepített kishalra, és látja maga előtt ifjú barátját, ahogy a lebombázott ház tűzfalára mászik, aztán az új M1-s autópálya jut eszébe a „száguldás az úton”, meg az M2, a piros metró, az izgalom, ahogy a mozgólépcsőre lép, meg a lebbenő miniszoknya. Aztán a Commodore 64-re ugrik az emlék, a BASIC -ban írt programra, ahogy két napig írta a szubrutint, amellyel helyi érték szerint nyomtatott a gép, vagy korabeli büszkeségére a napokig készített, a Mandelbrot-halmazt grafikusan megjelenítő „szoftverre”.

Gizinéni büszke magára: Büszke a háborús romokból felépített hazájára, az autópályákra, és metró vonalakra; a pirosra, kékre és a sárgára is, büszke mobiltelefonjára, amelyik nem csak a számok helyi értékét kezeli okosan, és büszke az internetre, ami többet tud mutatni a Mandelbrot-halmaznál, aminek kapcsán oly lelkesen beszélt tanítványainak az unalmas számok misztikus ezerszínűségéről. Egykori tanítványaira is büszke, a rágógumit asztala alá ragasztó Pistire, akinek neve a Japánba futó Siemens mozdonyok oldalán hirdeti, hogy ő a tervező.

Gizi néni büszke magára: Az ő korosztálya, és korosztályának gyermekei, unokái alkották ezt az új világot. Ők kerülték meg űrhajón a Földet, szálltak a Holdra, és derítették fel a Mars titkait, ők teremtették Európa 70 évnél is hosszabb békéjét. Aztán a gojostoll jut eszébe, amit egy gigatüntetésen kapott. „Csak jó helyre tegyük az „X”-t”, mondta a szónok. A többit bízzuk rá. „Sorstalanság” az, amikor mások kezében a sorsod, gondolta, de mégis halkan mormolta maga elé a tömeg kórusát: Összefogást! Összefogást! …

A gojostollas vette el egy havi járandóságát, a 13. havit, aztán jött a 2/3, a 13. mellé 14. havit ígérő NER. Aztán se 13, se 14, hanem inflációkövetés, vagyis befagyasztás. Először legalábbis azt hitte, hogy befagyasztották a nyugdíját, de nem, a ki nem mondott befagyasztás is hazugság, hiszen azóta nyugdíja „szigorúan monoton csökkenő …” Csökkenő az átlagbér növekedés viszonylatában, vásárló erejét tekintve és euróban számított értéken egyaránt.

Nyugdíjba vonulásakor kapott, átlagbérek feletti „ellátása” mára az átlagbérek fele.

A kormány rendelete (2) a nyugdíj január havi emeléséről szól, ami úgy hazugság, ahogy megszokta, mert hazugság emelésnek nevezni azt, ami (inflációs) kompenzáció, aztán nem csak hazugság, hanem még kompenzáció sem. Valójában 10 százalékkal nőttek az idősek kiadásai – állította tavaly a NYOK , míg KSH az inflációt 2,8 százalékra, a nyugdíjas inflációt 2,7 százalékra hozta. Gizinéni nem szereti a NYOK-t (3), úgy van vele, mint a PÖCS -el (4). Nem érzi saját szervezetének. Mégis a NYOK becslését érzi helyesnek. Tudja, hogy a boltban a banán ára évek óta változatlan, de azt is tudja, hogy mára a banán a boltokban kapható legolcsóbb gyümölcs, meg a narancs (pedig a narancsot már nagyon unja). Alma egyre ritkábban van az asztalán. 700 Ft körüli az ára, de van 1 000 Ft-ért is, és időnként akciósan kapható (akár a banán) 350-ért (5). Húslevesébe pedig már nem kerül az ezerötszáz forintos petrezselyemből.

Gizi néni euróban számolt nyugdíja -a kapott nyugdíj emelés(?)- után két százalékos euró inflációval, aktuális árfolyamon tizennégy-tizenöt euróval, kb. négy-ötezer forinttal csökkent havonta.

Gizi néni érteni véli, hogy nyugdíja költségvetési kérdés, hogy ez a költségvetési kérdés igazából arról szól, hogy gyermekei, unokái által az ő nyugdíjára befizetett járulékokból mennyit lophat el a hatalom. Gizi néni emberi erőforrásként azt is tudni véli, hogy öregkorának története nem más, mint élve-temetés.

Gizi néni realista, konyhaasztalánál kávézik, és keserű kávéjába egy kis cukrot tesz.

Szukits Rezső

(1) igen „j”-vel
(2) A Kormány 240/2018. (XII. 12.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2019. január havi emeléséről
(3) Nyugdíjasok Országos Képviselete
(4) Pedagógus Önértékelési Csoportok
(5) Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke szerint az étkezési alma kilónkénti ára az áruházban 400 forint körül van, míg a termelő alig 70 forintot kap érte. Korábban az étkezési alma 130 forintba került.

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország: demokráciát már nyomokban sem tartalmaz

2019, január 21 - 16:38

Magára vessen az, aki még mindig azt hiszi, hogy Magyarország legalább nyomokban demokráciát tartalmaz. Biztosan volt ilyen időszak is, de a Központi Nyomozó Főügyészség ma napvilágra látott döntése megmutatta, hogy Magyarország kapcsán tévedés demokráciáról beszélni. Itt bizony kedves feleim, már nyomokban sem lelhető fel demokrácia, mert ami esetleg még annak látszik, az sem az, hanem annak legföljebb az égi mása.

Ha van, aki még nem értesült volna róla: a Központi Nyomozó Főügyészség szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei azok ellen az ellenzéki képviselők ellen, akik december 16-án és 17-én a köztelevízió székházában be akarták olvastatni ötpontos követelésüket.

A főügyészség közleménye szerint „az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák”.

Vagyis, az MTVA székházából kihajított Szél Bernadett és Hadházy Ákos, valamint a Pintér Sándor belügyminiszter volt cégének alkalmazásában lévő martalócok által megvert Varju László nem hivatalos személyként jártak el, amikor bementek a magyar adófizetők pénzéből működtetett hazugsággyárba.

Csak úgy arra jártak, mert nem volt jobb dolguk. Meg hát, valljuk be, unatkoztak is valamelyest, ezért találták ki, hogy elmennek az MTVA székházába. Az Állatkertben már voltak, a mozikban semmi jót nem játszottak aznap, a Cirkuszban sem volt műsor, maradt az MTVA székház.

Nagyon persze nem kell csodálkoznunk azon, ami történt. Sőt, kicsit sem. Ez egy olyan ország, ahol máig nem hallgatták ki Kósa Lajost, pedig a volt debreceni polgármester egy magát csengeri örökösnek kiadó háztartásbelivel ezerháromszázmilliárd forintos megbízásáról tárgyalt. Ez egy olyan ország, ahol nem nyomoznak a letelepedési kötvények ügyében, futni hagyják Rogán Antalt, meg sem kérdezik Tiborcz Istvánt, Orbán miniszterelnök vejét, hogy mi az igazság az OLAF-jelentésben leírt szabálysértések és bűncselekmények körül.

Ez egy olyan ország, ahol, ha benne vagy a brancsban, akkor mindent megtehetsz, ha nem vagy benne, akkor veled tehetnek meg mindent.

A nyomozóügyészség ma napvilágra került döntése tehát nem meglepetés, hanem szerves következménye annak, ami az elmúlt kilenc évben történt. A jogállam szisztematikus felszámolásáról beszélünk, az alkotmánybíróság kiüresítéséről, a médiahatóság fideszes pártkatonákkal történt feltöltéséről.

Orbán Viktorról, Áder Jánosról, Kövér Lászlóról és társaikról.

Az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség úgy döntött, hogy a Pintér Sándor volt cégének biztonsági őrnek álcázott martalócai mindent megtehetnek, szégyen ugyan az országra, de téved, aki azt gondolja, hogy ez már a mélypont. Mindenki nyugodjon le: lesz még ennél is lejjebb. Aki nem hiszi, annak utánajárnak.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

In memoriam: Andy Vajna

2019, január 20 - 14:59

Andy Vajna, azaz Vajna András György, mostantól odafentről nézheti azt a marakodást, ami idelent zajlik. Életének 75. évében meghalt. Valószínűleg olyan képet hagyva maga után, amin még hosszasan fognak vitatkozni. Mert akkor, ha azokra a nagymozis filmekre emlékszünk, amelyek mögött ott állt, akkor valószínűleg azt mondhatjuk: volt tehetsége ehhez az iparhoz. Sikertelen sem volt benne. Talán éppen ezért nem egészen értették sokan, hogy mi dolga volt a magyar politikában.

Magam sem értettem. Ma sem értem teljesen. Nem azt, hogy a „még több pénzt” ez hozta, hanem azt, hogy erre Vajnának, mint embernek mi szüksége lehetett. De talán hitt egy kicsit abban, hogy a magyar filmipart jobbá, ismertebbé lehet tenni. Egy pénzember pedig jobbára abból él, hogy pénzt lapátol. De most mér ez a vonulata már az életének alighanem lényegtelen. Nem azért, mert nem volt hatása, hanem mert ehhez is két fél kell. Az üzletember abból él, hogy üzletet csinál. A magyar politikai elit is kellett ahhoz, hogy politikai szereppel bíró üzletekkel „kínálják meg”. Az pedig legfeljebb nevetséges, ha ugyanaz a politikai elit az egyik üzletembert kirakatba teszi, és lenyalja a port a talpáról, míg a másik üzletemberből univerzális bűnbakot kreál a kommunikációs szintjén.

Mindamellett, most, hogy meghalt, sokkal érdekesebb lehet az, hogy milyen veszekedések fognak zajlani a hagyatékért. Mind a vagyoni hagyatékért, mind azokért a kommunikációs csatornákért, amelyek elvesztették a „gazdit”. Még az sem kizárt, hogy Palácsik Tímea felnő a feladathoz, ahogy a Vajna-filmek egyikének címadója, Evita is. Akinek még az emlékét sem szeretném megsérteni ezzel a párhuzammal. Különösen mert valószínűbbnek tartom, hogy a Vajna tulajdonolta hazai médiabirodalomról inkább az fog kiderülni: Vajna a jól fizetett stróman szerepét töltötte be. Talán már abban a tudatban, hogy hamarosan fentről röhöghet a tíz karommal egymásnak ugrók csapatán.

Azért inkább az olyan filmekre emlékezzünk, mint a „Terminátor”, az említett „Evita”, vagy akár a „Vörös zsaru”. A halott pedig nyugodjék békében, míg az élők veszekednek tovább.

Kategóriák: Szervezetek

Helyes irányba tereli a “keresztény” Orbán kormány az oktatást?

2019, január 18 - 15:12

Az oktatás minden szintjének szétverése egy újabb szégyenletes állomás felé közeledik Magyarországon.
Talán túlzásnak tűnt némelyek számára, amikor azt írtam: a kormányzat betiltja az egyetemeket Magyarországon. Formális tiltásra eddig ugyan nem vetemedett – a CEU ügyében is csak a szokásos sunnyogásra, meg paragrafus-csavarásra került sor –, de keményen folytatja a harcot az egyetemes tudás ellen.

Ennek fontos állomása volt a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának megtörése, kormányzat alá kapálása, az egyetemi rektorválasztások sajátosságai, a kormányhű kancellárok kinevezése, bizonyos tudományterületek negligálása, sőt üldözése a propaganda eszközeivel. Mi idősebbek emlékszünk még, amikor a kibernetika „impirilista” ármány volt: így azután, amikor Nyugaton már Neumann János elméletének gyakorlati hasznosításán fáradoztak az első számítógép-konstruktőrök, idehaza a szcsotka (fagolyós számológép) kezelésének elsajátítására fektették a hangsúlyt. A szociológia fanyalgó értelmiségiek hobbijának minősült: ennek következtében a „társadalom mérnökei” ész nélkül vagdosták a társadalom szövetét.

Márpedig annál nagyobb kárt tenni egy ország, egy nemzet életében még egy atombomba sem tud, mint amennyit az elzárkózó ostobaság. Magyarországnak nincsenek gazdag olajforrásai, nemesfém-, gyémánt-, vagy lítiumbányái, mégis gazdag és erős ország. Lenne, ha nem éppen a legfontosabb erőforrását, a magyarokat pusztítaná némely korlátolt és irigy uralom. Nem puszta létezésében, hanem agytekervényeik vasalásával.

Valóságos ipari, kazános vasalókat eresztettek a magyar tudományosság erősségeire, ezúttal a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE).

A szegedi az ország második legnagyobb és legtekintélyesebb intézménye. Mivel az 1920-as békekötés után átvette a kolozsvári sok karát, így a XV. században alapított egyetem jogfolytonos utódjának tekinti magát. Mai szervezetét még az első Ovi-udvartartás alakította ki, amikor 2000-ben öt felsőoktatási intézményt – pl. a vásárhelyi mezőgazdasági főiskolát, a szegedi tanárképzőt – egyesített.

Az egyetem tekintélyét megalapozta, hogy magyar területen mindmáig az egyetlen természettudományos Nobel díjat az itt dolgozó Szentgyörgyi Albert professzor érte el. Nyilván ennek is köszönhető, hogy itt szándékozunk megteremteni az Európai Unió biotechnológiai kutatóközpontját, természetesen uniós közös pénzekből. (Mellékszál: évek óta nem hallani a projekt állásáról, remélhetőleg azért, mert rendben zajlik.)

A biotechnológia jellegzetesen huszadik századi, tehát „új” tudományág és a laikusok részéről számtalan előítélet övezi a klónozás, a géntechnológia eredményeit. Az erkölcsi aggályok lehetnek akár jogosak is: hiszen nemcsak mi, laikusok nem ismerjük az ilyen beavatkozások hosszútávú következményeit, az ebben tudósok is csak kutatják, figyelik a folyamatokat. Az óvatosság tehát indokolt, de a bezárkózás, az elutasítás már ötszáz éve sem működött: mert „mégis mozog a Föld”.

Úgy tűnik a magyarországi kurzus éppen virtuális és valóságos bikacsököket akar a kerekek közé erőltetni. Legalábbis erre utal, amit a SZTE meglátogatásakor mondott Latorcai Csaba, az EMMI államtitkára, Zakar Péter rektor-helyettes buzgó helyeslése mellett: „A legelső pont a kereszténység, amely nagyban meghatározza a gondolkodást. Meg kell kapaszkodnunk abban a tudatban, hogy a nő férfival, a férfi nővel házasodik össze. A második pont a nemzet fogalma, amely a legcsodálatosabb kötőelem, hiszen ebbe születtünk bele. Helyes irányba kell ezért terelnünk az oktatást, az értékeket kívánjuk támogatni. A nemzetiség a fennmaradás alapja.”

Latorcai Csaba

Már bocsánat, de ismerek normálisan gondolkodó keresztényeket – akik ráadásul férfi-nő házasságban élnek – mégsem gondolják, hogy bármely tudomány művelését ennek kellene alávetni. Ugyancsak értelmezhetetlen a tudomány köreiben a „nemzet-nemzetiség” fogalma. Sőt: ma már kizárt, hogy valaki a laboratóriumába zárkózva egymaga jusson jelentős természettudományos felismerésre. (A társadalomtudományokban sem jellemző.) Adott kutatási területen létkérdés a nemzetközi eredmények ismerete, különben legfeljebb a sajtban a lukat találhatná meg/fel bárki.

Az államtitkár bornírt dumája a helyes irányba terelés fenyegetésével újabb tünet. Annak a tünete, hogy immár nincs a magyar kormányzat körül olyan ember, aki képes lenne egy tudományos központban megszólalni.

Mellékesen rikítóan mutatja a kontraszelekció áldatlan hatásait is. Latorcai Csaba ugyanis annak a Latorcai János KDNP-s politikusnak a fia, aki korábban maga is államtitkár volt.

Lehet, hogy mégsem igaz a mondás, hogy „akinek az isten hivatalt ad, észt is ad hozzá”?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Tényleg Blanka a legfontosabb szereplő?

2019, január 17 - 21:23

A gumicsont-híradó alapján a rendszert megtámadta egy gimnazista. Akkora veszélyt jelentve, hogy maga a magasságos bayerzsóti is beszállt a mocskolódásba. A legutóbbi hírek szerint most a kormánymédia is beszállt az iszapbirkózásba. Az ember meg csak kapkodja a fejét, hogy ki hazudik. Illetve mikor.

Valójában huszadrendű kérdésnek tűnik, hogy az aktuálisan közsajnálati célpontnak választott Nagy Blanka áll-e bukásra bármiből. Már csak azért is, mert néhány szervilista iskolai tanár szinte mindenhol van. Egy tetszőleges diákot tetszőleges időpontban tetszőleges mennyiségű elégtelennel ellátni egy pillanat műve. De legalábbis nem tart sokáig. Ezt valószínűleg a legtöbb tanár, de a legtöbb diák is tudja. Az, mondjuk, kínos lenne, ha kiderülne: a vagdalkozás mögött a diáklány részéről a pótcélpont-keresés ősöreg stratégiája van. De a leány szerint nem áll semmiből bukásra, és miért ne vegyük komolyan ezt a nyilatkozatot.

Az egy megint más kérdés, hogy a mennyire érdemes felvenni azt a stílust, amit nyugodtan nevezhetünk bayerzsótizmusnak. Mert Bayer Zsolt kétségtelenül majdnem a tökélyre vitte, hogy miként kell trágár, ócska, fenéklyukból előtörő stílussal megnyilatkozni azokról, akiket az adott pillanatban az ő nagy vezére ellenfelének, illetve ellenségének tekint. Alkalmasint persze tudva, hogy az ilyen vezér-lojalizmusban fetrengő betűvetők felett a vezért szinte bármikor ki lehet cserélni. Ha holnap Putyin annektálná Felcsútot, akkor Bayer az orosz ellenzékben is megtalálná azt, aki „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli”. Mely kitételsor alkalmazása egy fiatal lánnyal szemben azért felvethet egy egészen más jelenséget is. Lehet, hogy a vezér ölbéli bayerzsótikájának megállt az idő. Leragadva azon a szocializációs ponton, ahol egy lánynak úgy kell udvarolni, hogy meg kell húzni a haját az ovi udvarán. Úgyhogy lehet, hogy csak egyről van szó: a Fidesz 5ös párttagkönyvének tulajdonosa be akar vágódni Blankánál.

Talán azért mert felismerni vélte azt a lelki rokonságot, amellyel a diáklány Fideszt undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járványhoz hasonlította. Amely stílus szintén kevésbé alkalmas arra, hogy valakit kifinomult stílussal gyanúsítson meg valaki. Különösen azt követően, hogy amikor visszaszólt Bayernek, akkor azt üzente, hogy a nevezett „nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amiben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja”. Ami nagyjából azt a módszert követte, ami szintén ismert az oviból. Amikor minden konfliktus úgy kezdődik, hogy visszaütöttek. Amely beszólás kommunikációs értéke számomra nulla. Még akkor is, ha biztos vannak sokan, akik szerint karakán, és nagy mondás.

Az egész gumicsontról inkább az jut eszembe, hogy vigasztalóbb lenne, ha nem egy frusztrált óvodai közösség szintjén zajlana a kommunikáció. Egyik oldalon sem. Még akkor sem, ha tudom: a verbális ökölrázás sok indulatot képes levezetni. De még csak nem is csak széplélekségből tartanám vigasztalóbbnak, vagy az ifjúsági stílus iránti aggódásból. Inkább azért, mert az indulatok az asztalracsapás pillanatában kétségtelenül segíthet. De csak akkor, és másban sem nagyon. Ahogy viszonylag kevés kocsmai verekedés közben építettek új kocsmát.

Kategóriák: Szervezetek

Tánc- és illemtan

2019, január 17 - 14:45

Minap a Klub-rádióban egy betelefonáló hölgy – aki valszeg az angol kisasszonyoknál nevelkedett, de legalábbis még az átkosban vett tánc- és illemórákat – kioktatta Szél Bernadettet a kézfogás közbeni viselkedésről, és javasolta neki, tanuljon némi illemet.

Az általa kifogásolt viselkedés egy kézfogás kivitelezése volt, mivel aközben Berni telefonált, és ez a NER illemszabálya szerint lenéző magatartás.

Merthogy a nagyon illemtudó madame szerint a kézfogásnak határozottnak kell lennie, kivitelezése közben a partner szemébe kell nézni. Hogy milyen mélyen, arról nem szólt a madame, ráadásul Matolcsy és Schmidt Mária esetében az a gond is felmerül, melyikbe, bár ők (sem) szoktak kezet fogni.

Azon felül a kézfogásnál, mint olyannál, bizony, a partnerrel való kapcsolatnak, a helyzetnek, ill. a partner társadalmi súlyának is szerepe van. Egy haverral, egy frakciótársammal, a szomszéddal futólag is kezet foghatok, a háziorvosomnak se sűrűn nézek a szemébe, amikor lekezelünk, de pl. a polgármesterünkkel hangsúlyosan fogok kezet, de ez a szembe nézés azért annyira nem jön be. Azon felül miniszteriális halljakendekkel való kézfogás lehet gazsuláló is, ahogy ez pl. Farkas Flórián esetében előfordult. Ilyen esetben a szembe nézés elég erősen kivitelezhetetlen.

A mi kis illemtan oktatónk nem igazán mérlegelte ezeket a faktorokat, cserébe meg mintha figyelmen kívül hagyta volna az ország elöl ülőjének permanens bunkóságát, aki zsebre dugott kézzel végzi protokollfeladatait. Igaz, kezet fogni bárkivel ugyancsak ritkán szokott, Erdogannal, Putyinnal is inkább ölelkezik, így a szembe nézés mellőzhető.

Amúgy a kézfogás, mint olyan abból az időből honosodott meg – leginkább Spanyolhonban – amikor az ellenfelek előszeretettel béreltek fel orvgyilkosokat – arrafelé brávóknak hívták őket – a másik kiiktatására. Az akkoriban divatos, tölcséres szárú kesztyűk kiválóan alkalmasak voltak egy tőr – akkori nevén gyilok – marokba rejtésére, így egy baráti ölelés során egész sikeresen volt kivitelezhető egy hátba szúrás.

Nos, ennek megelőzésére jött divatba a kézfogás, és ezért nem neveletlenség a mai nap sem a kesztyűben történő kivitelezése.

Kategóriák: Szervezetek

Hírhamisító áll a hazugsággyár élén

2019, január 16 - 15:44

A miénkénél szerencsésebb országokban (értsd: demokráciákban) is vannak hírhamisító újságírók, őket azonban nem nevezik ki az állami média vezérigazgatójává, hanem elzavarják a szakmából, úgy, hogy még a Seggem és Vidéke című jelentéktelen helyi lapnál sem dolgozhatnak.

Nálunk Papp Dánielnek hívják az MTVA vezérigazgatóját.

Papp Dániel ebbéli minőségében találkozott futólag Hadházy Ákos és Szél Bernadett országgyűlési képviselőkkel, de érdemi megbeszélésre nem futotta a tisztességéből. Nem tárgyalt a két ellenzéki politikussal, mindössze annyi történt, hogy elismételt néhány unalomig ismert kormányzati mantrát, majd dolga végezetten távozott.

Papp Dánielnek jelen beosztásában az a dolga, hogy hazudjon. Mindezt büntetlenül megteheti, annak ellenére, hogy Papp Dániel nekünk magyar állampolgároknak nem a főnökünk, hanem az alkalmazottunk. Azért fizetjük, hogy társaival együtt tisztességesen, elfogulatlanul és szakmailag igényesen tájékoztasson bennünket Magyarország és a világ dolgairól.

Papp Dániel azonban nem tesz eleget ennek a kötelességének. Már az, hogy egy hírhamisítóként – bírósági papírja van róla – elhíresült pártkatona vezérigazgató lehet az MTVA-ban, nem csupán szakmai botrány, de politikai is egyben: a demokrácia megcsúfolása.

Ezzel együtt most nem Papp Dánielről és a hozzá hasonló hírhamisítókról írnánk, hanem arról, ami náluk jóval lényegesebb: a sajtó szabadságáról.

Ha megkérdeznénk az embereket, hogy szerintük szabad-e ma a sajtó Magyarországon, a kérdésre a többség igennel válaszolna. Látszólag így is van, mert bár a független, nem a kormány propagandáját szajkózó szigetek száma egyre csökken, még mindig maradtak helyek, ahol szabadon és függetlenül lehet írni.

Hát akkor, mi a baj? Ezt kérdezi az utca embere, mert nem sejti, hogy a sajtó szabadsága nem az újságírók ügye. A tájékoztatás szabadsága ugyanis több annál, mint az, hogy mit lehet megírni és mit nem. A sajtó szabadsága azt is jelenti, hogy a valódi információk eljutnak-e mindenkihez.

Ha a kérdést így tesszük fel, akkor a válasz erre a következő: Magyarországon ma nem szabad a sajtó. Vannak még szabad – és főleg szabadnak látszó – szigetek, de a kormány és a kormányhoz közeli urak olyan mértékben rátenyereltek a médiára, hogy már a megyei lapok is a kormány szócsöveivé silányultak.

Ez tehát a helyzet a sajtószabadság frontján, és ennek a helyzetnek a súlyosságát még csak kevesen ismerik fel Magyarországon. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a sajtó szabadsága egyfajta „úri huncutság”, és az újságírók maguk miatt siránkoznak, ha nem írhatják meg azt, amit szeretnének.

Pedig ennél jóval többről van szó. Jelesül arról, hogy a magyar adófizetőknek jogukban áll(na) valós képet kapni arról, hogy mi történik az országban és a nagyvilágban. Ez a joguk azonban jelentős mértékben csorbul, különösen a kisebb településeken, ahová csak a kormány propagandája jut el. És nem csak arról van szó, hogy Habony, Mészáros, vagy éppen Vajna újságjai, rádió és tévéi mennyire tájékoztatnak tisztességesen. Tőlük is elvárható volna egyfajta szakmai és morális minimum, de a közmédia számára ez kifejezetten kötelező lenne. Az MTVA idén több mint 90 milliárd forintból ga(rá)zdálkodik, s a magyar adófizetők ennyi pénzért joggal várják el, hogy objektíven, hitelesen, magas szakmai színvonalon lássa el a feladatát.

Röviden: hogy tájékoztassa az embereket.

Ha nem szabad a sajtó, vagy csupán nagyon korlátozottak a lehetőségei, akkor az emberek nem tudják meg, hogy mi történik az országban. Nem értesülnek arról, hogy Rogán AntaL és családja a hivatalosan bevallott jövedelménél jóval fényűzőbb életet él. Hogy a legfőbb ügyész felesége a Magyar Nemzeti Bankban havonta ötmillió forintot keres, miközben Matolcsy György jegybankelnök alapítványokba menekíti a közpénzeket, melyek így elvesztették közpénzjellegüket. Nem tudják meg azt sem az emberek, hogy a legfrissebb adatok szerint Mészáros Lőrinc már Magyarország leggazdagabb embere, és hogy Andy Vajna annak idején az államtól kapott hitelből vásárolta meg a TV2-t, és a törlesztőrészleteket pedig az államtól (lásd még: magyar adófizetők) kapott hirdetésekből kívánja visszafizetni.

Ha nincs szabad, független sajtó, akkor az emberek nem kapnak hírt arról, hogy Magyarországon korrupció van. Hogy romokban az oktatás, padlón az egészségügy.

A sajtó szabadsága egy demokratikusan működő országban alapérték. Ahol nincs, vagy csak nagyon szűkre szabott a nyilvánosság, ott a hatalom urai mindent megtehetnek. Hadházy Ákos és Szél Bernadett nem a saját szórakozásuk miatt töltik az éjszakáikat az MTVA székházában, hanem azok érdekében, akik most még talán fel sem fogják, hogy mennyire fontos számukra a független, tisztességes, szakmailag igényes sajtó.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Tudósítás a kisszobából

2019, január 15 - 16:19

Napok óta nem működik az internetem. Nem az „ellenség keze tette be a lábát” – egyszerűen felmondta a szolgálatot az a kütyü, ami a kapcsolatot jelentette a gépem és a háló között. Volt már hasonló eset több is az elmúlt évek – sőt évtizedek alatt. Korábban minden ilyen kérésemet a szolgáltató 24 órán belül teljesítette – ráadásul ingyen. Ez természetes, hiszen a kütyü (modem, router, mittudomén, nem is érdekel) a szolgáltató tulajdona, én csak bérleti díjat fizetek érte: tehát a tulajdonos kötelessége annak működését biztosítani. Ezért is nem váltottam szolgáltatót, nem hallgattam az „ócsó, még olcsóbb” szirénhangokra. Nagyjából ötven éve vagyok hűséges ügyfele a ma már német tulajdonú cégnek.

Most egy kicsit másképp történt. Meggyőződtem arról, hogy megint a „kicsike” betegeskedik: felforrósodott, ahogy korábban is megtörtént már. Kihúztam, hagytam kihűlni: de hiába, csak nem volt hajlandó picike sárga, meg zöld szemeivel hunyorgatni. (Valószínűleg megint az az átalakító mondta föl a szolgálatot, ami a konnektorból érkező 220-at redukálja. Az ilyen kütyükben nem nagyon van bármi, ami elromolhat.) Felhívtam hát az ügyfélszolgálatot. Az ilyen szolgálatokat éjfél körül érdemes hívni, megspórolhatunk ezzel nagyjából 20 percnyi idegörlő várakozást. Most is szinte azonnal jelentkezett a hang, de a szokásos procedúrák – azonosítás, felvételre figyelmeztetés stb. – után nem kért mindenféle gombok nyomogatására, ami után korábban eljutottam egy szakemberhez, aki azután kikérdezett. (Volt olyan – még a telefonos internet kapcsolatom idején, hogy a vonal túlsó végén ülő ember segítségével kb.20 perc alatt magam is helyre tudtam állítani az összeköttetést.)

A hang most azt kérte: mondjam el a panaszomat röviden. Hogy ezúttal nem magnóhanggal, hanem egy valóságos robotasszonnyal kerültem kapcsolatba, arra akkor jöttem rá, amikor a kérdései után figyelmeztetett: csak igennel vagy nemmel válaszoljak. Végül közölte: a panaszomat továbbítja a megfelelő helyre. Maradt bennem némi bizonytalanság, hiszen eddig a szakember precízen közölte, hogy mikorra várhatom a megoldást. De reménykedem: hétvége van, talán majd hétfőn…

E közjáték elmesélését csak az indokolja, hogy tudják: napok óta félvak és félsüket vagyok. A fontosabb hírek azért eljutnak hozzám, hiszen szól a rádió. (Tévét évek óta nem nézek – koros Sonym kész nyereség lenne bárkinek: amennyi üzemórát ez ment…)

Hallhattam tehát a jelenlegi kormányfő csütörtöki szerepléséről, sőt saját hangján elmondott részletekről is. Sajtótájékoztatónak nem nevezném, hiszen semmi másról nem adott hírt az esemény, mint Magyarország első szolgájának mentális állapotáról.

Insanity / Malwina Zolynia

Azt ugyan eddig is tudni lehetett, hogy neki – és táborának – jogai vannak. Kötelességei viszont csak másoknak. Az sem volt titok, hogy a kormányfő ismeretei egy társadalom működéséről enyhén szólva korlátosak. Azt ugyan precízen felismeri, hogy hallgatósága mit vár tőle, és ezt az elvárást gond nélkül teljesíti. Amint azonban partnerrel kellene beszélgetnie, szétesik. Különösen aggasztó ez az állapotromlás annak tudatában, hogy ez az ember húsz évvel ezelőtt még szavakész, éles nyelvű vitapartner volt – gondoljunk csak a Horn Gyulával folytatott tévévitájára 1998-ból.

Voltak, vannak jelek, amik 2010 óta ordító riadóvá élesedtek. Semmiféle kormányintézkedést nem képes indokolni. Már a vasárnapi boltzárás idején is gyanakodni lehetett arra, hogy a kiskereskedelemről való értesüléseit a sarki kisbolt eladójától szerezte, aki panaszkodott, hogy vasárnap is dolgoznia kell. Hogy miért nem kérdezte meg: akkor miért tart nyitva, hiszen saját boltja, megteheti – ki tudja. Ez a korlátoltság azonban teljes fényében tündököl, amikor a rabszolgatörvényt próbálja magyarázni.

Olyasmiket mond, hogy a kis- és középvállalkozók mindenféle fortélyokra kényszerülnek, ha túlóráztatni akarják alkalmazottaikat. Ezt már megint valamelyik garázsbolt, vagy leszabóműhely tulajdonosától hallhatta, és ezt sem mostanában. A magyar dolgozónak ugyanis halványlila gőze nincs a jogairól, észre sem veszi, ha elveszik tőle. A mindig meglévő kivételek persze most is felmentést kapnak – de alkalmazáshoz nem feltétlenül jutnak. Ott téved az ellenzék, hogy ezt a törvényt a multik kedvéért hozta. A multik ugyanis igyekeznek betartani a törvényeket: de persze nem hülyék, kihasználják azok is a munkaügyi szabályok számtalan kiskapuját. Csak egy példa: az egyik legnagyobb foglalkoztató kiskereskedelmi lánc pl. a legtöbb dolgozóját „kiszervezte”. Amikor Te a gondolák útvesztőjében bolyongva megszólítasz egy ott rakosgató embert, hogy hol találod ezt vagy azt, teljesen érthető, hogy nem tud válaszolni. Ő ugyanis nem a bolt dolgozója, hanem vállalkozó maga is, aki megbízási szerződésben vállalta egy-egy cég termékeinek a „gondozását”. Vagyis ő csak azt tudja, hogy a szerződött terméket –legyen az kakaó vagy U-szög – a bolt melyik polcára helyezheti el, és a gyártó mondja meg neki azt is, hogy éppen melyik fajta kakaót vagy U-szöget tegye elölre, szemmagasságba. Ilyenfajta „kiszervezésre” egy, pl. autógyárnak bedolgozó lemezleszabó műhelyben nincs lehetőség: ott a gépet kezelő személyes jelenlétére szükség van, miközben a kezelő sem tudja meghatározni, hogy éppen mikor áll a gép mellé. Miközben a gép tulajdonosa rendesen elteszi a leszabó munkája egy részét – Magyarországon szemérmetlenül nagy részét -, aközben semmiféle felelősséget nem vállal a neki dolgozóért. Még azt sem, hogyha az ő ügyetlensége, vagy az adott termelési folyamat sajátosságai folytán a munkaterhelés nem egyenletes, akkor a lazább időszakokban is tudjon enni, lakni, fennmaradni a munkása és annak családja.

Erre a fajta kiszervezésre a legkevésbé a közszolgáltatásoknál – egészségügy, oktatás, közlekedés, rendvédelem stb. – van lehetőség. A cselédtörvény hát elsősorban az orvosok, tanárok, rendőrök, hivatalnokok megregulázására irányul – ráadásul ők azok, akiknek a munkabeszüntetése érzékenyen érintheti az egész társadalmat.

Hogy visszatérjünk a csütörtöki kormányfői szereplésre, megbizonyosodtam arról: ez az ember nem hazudik. Tényleg nem tudja.

Ami ennél is szörnyűbb: egyre élesebben látszik. hogy még a környezetéből is eltüntette azokat, akik szólhatnának neki. Pl. a munkaerőpiac működéséről.

Erre utal az a zagyva mondat, miszerint ő „nem birkózik” olyan interjúkészítőkkel, akik kérdeznek. (Csak nem ezt is Németh Szilárd, valaha kiskaliberű birkózó, ma miniszter fogalmazta?)

A kötelességeit azonban jobban számon tarthatná. Végülis ücsörgött néhány évet közpénzen (és Soros György pénzén) a jogi egyetemen. Talán eljutott a felfogásáig, hogy a törvényeket be kell tartani. Akkor is, ha nem tetszik. Márpedig a 2011/CII. törvényt már az a parlament hozta az információszabadságról és a tájékoztatásról, amelyet ő vezényelt. Ebben szerepel, hogy minden rendű és rangú közszereplőnek KÖTELESSÉGE a tájékoztatás, és azt sem válogathatja meg, hogy kivel és mikor hajlandó szóba állni. Igaz, a törvény e szabály megsértőire nem ró ki szankciót.

A következményeket ugyanis nekünk, választóknak kell érvényesítenünk. Nem szavazunk olyanra, aki a saját kötelességeit nem teljesíti, viszont miránk egyre nagyobb terheket ró.

Sokan kárhoztatják az ott megjelent újságírókat: hogy nem tettek föl „bátor” kérdéseket, hogy csak halkan kifogásolták, hogy az ellenzékhez sorolt médiumokat nem is engedtek oda. (Bár úgy tudom, a Népszava képviselője ott volt.)

Nekem más a problémám azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottak. A „bátor” kérdésekkel van bajom. Mi a fenének kellett ezredszer föltenni a kérdést a családi-haveri kör gazdagodásáról? Erre már a parlamentben is számtalanszor elhangzott a pökhendi maszatolás: üzleti ügyek ugyebár távol állnak a kormányzástól… Holott nem „üzleti” ügyekről van szó, hanem a magyar gazdaságirányítás rettenetes tehetetlenségéről, mohó kapzsiságáról és iszonyú korlátoltságáról. (Ne jöjjön senki a rezsicsökkentés, meg az adósságszolgálat ügyeivel: bárki tud rezsit csökkenteni, ha a piacon a felére esik az energiahordozó ára. Az adósságot meg növelte ez a kurzus: nemcsak az az adósság, amit banktól veszünk föl: az államkötvényeket és azok kamatát a magánembereknek is ki kell fizetni. Ráadásul az ellenőrizetlen kezekbe került állampapírok még biztonsági kockázattal is járnak.)

Túúúdom, az emberek nagy részét az olyasmi irritálja, hogy a Tiborc, meg a többi, mégis, hogy??? De egy újságíró már rájöhetett volna az elmúlt években, hogy az ilyen kérdésfölvetésnek nincsenek következményei, amikor szavaz valaki. A közembernek semmit nem mondanak a mesebeli százmilliárdok. Ahogy Rejtő egyik szereplője sem azon kesergett, hogy elrabolták tőle a csalárdan megszerzett száz fontot: azt a becsülettel megkeresett két fontot siratta, ami a megélhetését jelentette volna (Szőke ciklon). Ezért lehet valóságos 10 ezer forintos utalvánnyal megszerezni a magyar szavazó jóindulatát.

Mellékszál: ez történt tavaly novemberben, amikor a nyugdíjasoknak 18 ezer forint egyszeri „prémiumot” utalt ki a kormányfő. Mire föl? Hiszen a nyugdíjak nem a kormányfőtől függenek, hanem a mindenkori nyugdíjtörvénytől. Nem tartotta be a nyugdíjtörvényt, ami szerint, ha az előre kalkulált infláció magasabb lesz egy évben, akkor novemberben – januárig visszamenőleg – a valóságos mértékkel kell megemelni a járandóságokat. Márpedig 2018-ban 1,6 százalékos volt az emelés, miközben a hivatalos MNB adatok szerint is 2,4% volt a pénzromlás.

Engem személy szerint nem érdekel, hogy mennyit keres a kormányfő bármelyik csicskája. Az érdekelne, hogy miért kell ennek érdekében minden – na jó, csaknem minden – valóságos teljesítményt megakadályozni, üldözni, lerontani? A Magyar Tudományos Akadémia munkáját parancsokkal lehetetleníteni?

Az iskolák, egyetemek működését megtiltani? Nemcsak a CEU-ról van szó: a magyar köz- és felsőoktatás fuldoklik a pénztelenségben, de amiatt is, hogy a közoktatásból félanalfabéta idomítottak kerülnek ki.
Ami miatt nem kárhoztatom, hanem mélységesen elítélem az ott volt hallgatóságot, hogy legkésőbb az ominózus birkózásügyi megnyilvánuláskor nem álltak föl, és nem hagyták faképnél a főszereplőt. A kormánylapok munkatársainak is ez lett volna a kötelességük, ha egyáltalán még embernek tartják magukat. Nem kell ahhoz újságírónak lenni, hogy az ilyen megnyilvánulást kikérje magának az ember. Egy öntudatosabb béressel nem lehetne úgy beszélni, ahogy ez a szerencsétlen miniszterelnök megengedi magának a magyarokkal szemben.

Talán emiatt is akart annyira bezárkózni a Várba. Ott háborítatlanul nézegetheti az antik török szőnyegeit: hátha valamelyik képes repülni, ha a szükség úgy hozza…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Nyugdíj-kifizetési nyögvenyelős főpróba

2019, január 14 - 15:11

A nyugdíjak késve érkez(t|n)ek. Pont. Nagyjából ez az, amit tudunk. A többi szinte kivétel nélkül találgatás. Amely találgatás-cunamiban kétségtelenül lehetne egy kicsit fixebb kavics, ha a miniszterelnök kiállna, és mondana valamit. A magyar, egyetemleges felelősséget takaró, berendezkedés alapján akár bocsánatot is kérhetne a nyugdíjasoktól. Ahogy azt a DK is felvetette.

Ez még akkor is egy gerinces, ha tetszik polgári, lépés lenne Orbán Viktortól, ha tetszőleges technikai, műszaki, illetve emberi okai vannak a késedelemnek. Azt azonban, hogy a miniszterelnök milyen képzetekkel rendelkezik a gerincről, mint olyanról azt jól mutatja a DK felvetésére született zsigeri válasz. Ami kimerül abban, hogy a DK bezzeg elvett egy havi nyugdíjat. Miközben elfeledkeznek pár dologról. Még arra az esetre is tekintettel, ha a megállapításuk helytálló lenne. Ezek egyik legfontosabbika az idő-faktor. Nevezetesen azt, hogy kilencedik évébe fordult Orbán Viktor kormányzása. Így a bezzegező visszamutatás már nem annyira okszerű, mint nevetséges. A másik, hogy a Gyurcsány-kormányt egy választás leváltotta annak idején. Ha tetszik, a választók megbüntették a hibákért, hiányosságokért.

Ha az Orbán-csapat a visszamutogatásban látja az okokat, és a megoldások helyett a bűnbakot keresi az elődjében, abból csak egy dolog következhet. Nevezetesen az, hogy a jelenlegi kormány valós teljesítménye semmivel nem jobb az elődjénél. Ellenben rosszabb ettől még lehet. A győzelmi kommunikáció ellenére. Illetve, talán éppen azért. Ha ugyanis a körülmények látványosan javulnak, akkor nincs az a zsákfalú, amelyben ezt nem vesziu észre valaki magától is. Ha folyamatosan bele kell verni az emberek orrát egy-egy kommunikációs kampányba, akkor mégsem lehet annyira látványos a haladás, hogy ezt észrevegyék az emberek. Nem a kormányfő baráti körében, hanem általában az országban. Talán nem véletlen, hogy a győzelmi jelentésekkel való kampányolás, a saját hatalmukat megtapsoltató gyűlések szervezése az olyan kormányzatok sajátja, amelyekben az erő fitogtatása észrevehetőbb a teli asztalnál.

De térjünk vissza a nyugdíjak kése körül kialakult lózungváltásokra. Orbán kiállhatott, és bocsánatot kérhetett volna. Azonban alig hiszem, hogy akár a DK-ban is, de bárki komolyan gondolta, hogy erre sor fog kerülni. Ugyanakkor az, hogy Orbán mondja meg, hogy ennek mik a valós okai, az szintén egy naiv elvárás. Ha az okok gazdaságiak, akkor azért nem fogja megmondani, mert nem foglalkozik az üzleti világgal. A saját üzleteinek bonyolítására strómant tart. A családira ott van a felesége. Országosan pedig van egy dedikált miniszter. Az a különben talán jobb sorsra, és jobb kormányfőre érdemes Varga Mihály, aki nyomokban még szakértelmet is tartalmaz. Nem is értem, hogy mit keres még a kormányban, és miért nem Mészáros Lőrinc ül a helyén. Abban az esetben esetleg valószínűbb lenne az a kép, amely államcsőd-közeli helyzetet vizionál a kifizetések késedelme mögé.

Akkor is, ha ez a késedelem a GIRO Zrt. péntek esti közleménye alapján csak fél nap. Azt ugyanis az Index összefoglalója is jelzi, hogy a banki rendszeren való átfutás még korántsem jelenti azt, hogy a nyugdíjas számlájára rá is kerül a bankjánál a pénz. Az ugyanis a saját bankjának a rendszerétől is függ. Azt a képet ugyanis nyugodtan hessentse el mindenki, hogy akár a pénzek feladásakor, akár azok számlára könyvelésekor serény kisasszonyok körmölgetik a feladóvevényeket, és csörgő-hörgő pénztárgépeken gépelik be a számlavezetés napi átutalásait. Valójában éppen az teszi kétségessé a magyarázkodások egy részét, hogy nem így van. Valószínűbb ugyanis, hogy időzített, kötegelt átutalással indul el a pénz egy olyan listára, amely lista mögött részben az informatikai rendszerben nyilvántartott fogadó oldali folyószámla, illetve ennek hiányában fizikai postacím van. Tekintettel arra, hogy az informatikai rendszerek képesek a dátumok automatizált kezelésére, a megfelelő értéknap szabály-alapú kiválasztására, még az értéknap ellenőrzés néllküli hibás kiválasztása is kérdéses lehet. Az, ami állítólag hivatkozási alap lehet.

Természetesen ettől még előfordulhatnak akár informatikai, akár emberi hibák a rendszerekben és a rendszerek üzemeltetésében. Ha azonban ez a helyzet, akkor az, akinek pesszimistább a szemlélete, nehéz lenne erről a pesszimizmusról lebeszélni. Mert vagy a rendszer belső ellenőrzést végző alrendszereivel, az automatizmusok kezelésével, illetve az informatikai minőségével van probléma, vagy az üzemeltetését végzők szakértelmével. De bármelyik is legyen ezek közül a valós ok, elég fedezetlen ígéret lenne az, hogy soha többet nem fog ilyen eset előfordulni. Miközben az, aki conteo-érzékeny, akár főpróbának is tekintheti a jelenlegi esetet. Annak tesztelésére, hogy amennyiben egy költségvetési csőd, netán egy kis fél-egynapos költségvetési spekuláció, miatt állnának le az állami kifizetések, akkor milyen lenne társadalmi reakció.

Kategóriák: Szervezetek

Örök álmodozó volt

2019, január 13 - 14:07

Egészen különleges élményben lesz részük azoknak, akik felkeresik Budapesten a Műcsarnok február 10-ig nyitva tartó új kamara-kiállítását. Olyan színek, formák, kompozíciók fogadják a látogatót, hogy némely kép előtt állva szinte Párizs valamelyik múzeumában érezheti magát a néző. Amikor pedig elolvassa az alkotóról szóló ismertetést, meglepetése – ha lehet – még nagyobb lesz!

Az 1905-ben született Balázs János az elemi iskola mindössze két osztályát végezte el. Szinte elképesztő fantáziával volt megáldva és ez a fantázia-világ a művészetek különböző ágaiban is felszínre tört nála. Először költőként vált ismertté és lett egyfajta csudabogár a környezetében. Mindig álmodozó volt, a kortársaitól nagyon elütött, már gyermekkorában is állandóan rajzolt. Édesanyjuk egyedül nevelte több gyermekét, Balázs János volt közöttük az egyetlen fiú. Rajzaival beborította a házuk falát, mígnem a mama ráförmedt, hogy a vele egykorú fiúk már dolgoznak valamit, segítik a családot. János ekkor letépte és megsemmisítette az összes rajzát és többé évtizedekig nem rajzolt. Mindaddig, míg a hatvanas évek végén, az akkori fiatalok, akik a környezetében éltek, mind gyakrabban keresték fel a furcsa öregembert.

Közöttük az egyik, aki azóta híres szobrászművész lett, felfigyelt rá, hatására a fiatalok kezdték ellátni őt festékkel, a festéshez, rajzoláshoz szükséges eszközökkel. Ekkor, hatvanhárom évesen kezdett el festeni, lényegében szinte nulla képzőművészeti tudással, művészettörténeti ismerettel. A fiatalok rengeteg könyvet, regényeket, művészeti kiadványokat, filozófiai műveket is vittek neki, így nagyon sokféle irányban, de teljesen autodidaktaként, apránként, fokozatosan képezte magát. Olvasott Nietzsche-t, Balzacot, Jókait, szó szerint „mindenevő” volt, magába szívta szinte majdnem a teljes városi könyvtár egészét. Elképesztő teljesítményt nyújtott. Verseket írt, festett, ha pedig már rásötétedett, akkor zenélt. Saját maga készítette a hangszereket. A kiállítás bejáratánál láthat két fotó azt a salgótarjáni Pécskődombot ábrázolja, ahol élt.

Miért csinálunk Balázs János kiállítást 2019-ben – tette fel a kérdést a megnyitó első perceiben Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. Ő az életének késői korszakában, de átütő erővel robbant be a magyar művészetbe. Tevékenyégét az akkori felfogás szerint naiv művészetként fogadták. Hódított az a gondolat, amit az ötvenes években egy francia festő, Jean Dubuffet kezdeményezett, hogy a különféle hátrányos helyzetű alkotók – képzetlenek vagy rabságban élők – művészetét „nyers, csiszolatlan művészetnek” tekintsék. Az eltelt évtizedek hatására ebben változás következett be. Balázs János Salgótarján mellett, egy cigánytelepen mélyszegénységben, mondhatjuk bátran, nyomorban élt. Onnan tört ki. Alkotásai önmagukért beszélnek és ez motiválta a Műcsarnokot, hogy neki most önálló kiállítást csináljon.

A falakon látható teljes anyag – hatvan mű – egyetlen műgyűjtő, Horn Péter gyűjteményéből válogatott kollekció – folytatta az ismertetést, Mayer Marianna, a kiállítás egyik kurátora. Az alkotó különböző korszakaiból származó képeket mutatnak be. Olyan emberről van szó, aki egyedülálló az egész magyar művészettörténetben! Élete végén, mindössze nyolc évig festett, de ezalatt a nyolc év alatt megszállottan, szinte mániákusan, reggeltől napnyugtáig dolgozott. Akkor abbahagyta, mert a cigánytelepen még a hatvanas évek végén sem volt villanyvilágítás. Nagyon jól látható, hogy a nyolc év alatt milyen stílusfejlődésen ment keresztül. Sajnos kevés olyan képe van, amit dátumozott, a többségük 1975-ös, ezért inkább tematikusan, mint kronologikusan építették fel a kiállítást. A korainak tekinthetők olyanok, ahol a pécskődombi tájak, házak láthatók.

Ezektől picit távolabb elhelyezett képén már felfedezhető egyfajta szintézis, amit ő erről a tájról, mondhatni konstruktivista módon, szinte már a „Nyolcak”-ra emlékeztető módon készített. „A Bőség utcája” címet viselő, kicsit talán ironikus is egy salgótarjáni nyomortelephez, de az ő fantáziája nagyon kiszínezte a realitást. A kép mintegy átvezetésül is szolgálhat egy sereg – erősen szürreális – a kurátorok által ikonosztáz szerűen elrendezett, egész falat betöltő képcsoporthoz. Azért ezt – a kiállítótermekben szokatlan – elrendezést választották, mert Balázs János maga is azt vallotta naplójában, hogy legszívesebben mindenhol képekkel venné körül magát. A bejárati fotók egyikén is jól látszik, hogy valóban, még a háza falához támasztva is képek vannak körülötte. Igaz volt ez bent a lakásban, ott is tele volt festményeivel a fal.

Ezt a hangulatot szerették volna a rendezők visszahozni, minél több képet bemutatni a rendelkezésre álló térben. Figurális festőről van szó, de sokszor annyira elmegy az absztrakció felé, hogy némelyik művét akár Kandinsky-nak is tulajdoníthatnánk. Fantasztikus perspektívákat és olyan bonyolult struktúrákat festett meg, ami egészen rendkívüli egy képzőművészetben tanulatlan embertől. Bár nem kívánták külön hangsúlyozni, hogy ő egy cigány festő volt, az azonban mégis eltagadhatatlan, hogy megjelenik a cigányságnak a nagyon színes, összetett, érzelemteli fantáziavilága ábrázolásaiban. A művészettörténészeknek fontos feladata lenne, hogy elhelyezze őt a művészettörténeti kánonban, a joggal megillető helyre. Nehéz dolog ez a „különcökkel”. Mint ahogy Csontvárynak sem találják mind a mai napig a kellő helyét.

Aki nem illeszkedik bele egy meghatározott stílusba, nem tartozik egy jól körülhatárolható csoporthoz, azzal roppant nehéz a művészettörténészek dolga. Ám éppen ez a jövő feladata. Nagyon sokan dolgoznak rajta, érdekes módon nem is a „hivatalosak”. Sokkal inkább a magángyűjtők azok, akik ezt a művészetet nagy becsben tartják és sokat tesznek érte.

Nemrégiben a Kieselbach Galériában volt Balázs János kiállítás és kiadtak ott róla egy komoly albumot magyar és angol nyelven. Most pedig Horn Péter gyűjtő Makláry Kálmánnak közösen készít egy kiadványt. Ez megint egy olyan eset lesz, amikor a műgyűjtők hívják fel az intézmények figyelmét, hogy itt bizony lemaradtak valamiről, mert sokkal több mű van magángyűjteményben, mint közintézményeknél!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

A magyar nyugdíjbotrány és az állampárt televíziója

2019, január 12 - 15:55

Tisztelt Olvasók, kéretik e sorok íróját mostantól igen nagy becsben tartani, és amennyire csak lehet tisztelni, valamint megbecsülni. Kisebb kitüntetést, nagyobb jutalmat elfogadok. Igen, talán már ki is találták, hőstettet hajtottam végre: majdnem végignéztem egy teljes híradót az M1-en. Azt szerettem volna megtudni, hányadik hírben és hogyan számolnak be arról a nem mindennapi botrányról, hogy a magyar nyugdíjasok pénteken nem kapták meg reggel a szokott időben a nyugdíjukat.

Az esti fél 8-as Híradót választottam, mert ez egy viszonylag normális időpontnak látszott. Talán már sejtik a tisztelt olvasók, erős idegzet, nagyfokú hidegvér és meglehetős egészségi állapot szükséges egy ilyen híradó végignézéshez – igaz, mint utóbb kiderült, ma mindezek együttesen sem voltak elegendők ahhoz, hogy az ember részleges egészségkárosodás nélkül élje túl e tájékoztatásként tálalt műsor megtekintését.

A fél nyolcas híradó amúgy az osztrák és németországi hóhelyzet bemutatásával kezdődött. Lavinákat és brutális képeket láthattunk – több mint húsz percen keresztül. (Nem az osztrák, vagy a német, hanem a magyar közszolgálati tévét néztem.) Amikor már veszni látszott a remény, hogy hazai tájakról is jelentkezzenek a derék köztévés munkatársak, a magyarországi fagyokról jött jelentés, mégpedig olyan megközelítésből, hogy miként segítenek a nehéz sorsú embereknek. Nem csigázom az érdeklődést: élelmet és tüzelőt visznek nekik.

Ezt követően Szijjártó Péter beszélt arról, hogy mi az Európai Parlamenti választás tétje. Nem fogják kitalálni, mint mondott a külügyminiszter: ugyanazt, amit a főnöke, Orbán Viktor egy nappal korábban, az Orbáninfón. A tét az, hogy a bevándorláspártiak győznek, vagy azok, akik ellenzik a bevándorlást.

Ezután egy rövid, ujjgyakorlatként is felfogható szösszenet következett arról, hogy Soros György megkezdte az Európai Parlamenti választási kampányát, majd megtudhattuk, hogy feltételesen szabadlábra helyezik és kitoloncolják Magyarországról az eredetileg terrorizmussal vádolt Ahmed H-ként ismert szír férfit.

És még mindig nem tartottunk ott, amiért ezt a borzalmat elkezdtem nézni, vagyis a nyugdíjkifizetés elmaradásánál. Mert előtte még arról kellett beszélni, hogy a vártnál gyorsabban nőtt a magyar gazdaság. Újabb riport, újabb téma: a Bosch beruház Miskolcon.

És akkor, dobpergés, fanfárok, rövidszoknyás lányok, mert következik a fő attrakció! Igen, igen és igen! És megint csak igen! A híradó körülbelül harmincadik percében közölték, hogy voltak, akik ma nem kapták meg a nyugdíjukat a szokott időben, majd ismertették a Magyar Államkincstár napközben már mindenütt olvasható közleményét, miszerint technikai hiba okozta a csúszást, de most már minden rendben van, és mindenki a megemelt nyugdíjat kapja.

Hát így kedves olvasótábor, ezek után bizonyára megértik, hogy miért jelöltem magam valamilyen fontos kitüntetésre De előbb még elmegyek pihenni, sok volt ez így egyszerre. Önöknek is ezt javaslom, valamint azt, hogy csak abban az esetben nézzenek köztévés híradót, például, ha tényleg nincs jobb dolguk, de előtte mindenképpen konzultáljanak kezelőorvosukkal, gyógyszerészükkel.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

A zenész és a filozófus – második tétel

2019, január 11 - 15:26

Mintha kibérelném a Filozófust: peripatetikusan leültetném a zongora mellé, ő beszélne a világról, ami körülvesz bennünket [Love (Christmas) is All Around], a mindannyiunkat körbeölelő-körbetaszító mindennapjainkról, én meg összezongoráznám, amit mond.

Csak könnyűzenét játszanék [A „könnyűzene”, tartalmát és jellegét tekintve, nagyon hasonló kategória, mint a „zsidó”. Egyrészt közszájon forgó szó, melynek jelöltjét állítólag „mindenki ismeri”, és melyhez számos alantas asszociáció tapad, másrészt ugyanolyan illékony, definiálhatatlan és elkent, mint a „zsidó”, mint az alacsonyrendű faj fogalma. Ugyanolyan gumi fogalom, amely „az uralkodó tetszése szerint bárkire alkalmazható”.], s ettől a filozófus mondanivalója kapni fogna egy vajszínű árnyalatot. Aztán eszmét lehetne cserélni.

Vagy a filozófus felolvasna a könyvéből (hogy megédesítse a vonatutunkat egészen Bicskéig). Nem félsz book. Ha lenne kérdőjel a címben, válaszolnék: hogyne félnék a hatalomtól, ami a rettegésre épít! Gábor György kérdés nélkül is mondja: „nem érdemes félni!” Rafinírozott, leleményes, kifinomult, elegáns, pallérozott, finomra csiszolt, csípős, leleplező, nevettető, radikális, haragos, szatirikus szövegeket olvasna, amiben sok a kultúra, mi több, tudomány, tudás is. [A tudás, az értelem, a humor és az irónia a pajzs, ami tökéletesen védetté tesz.]

És a zene is a társadalomban zajló folyamatokról beszélne. (Bocsánat, Adorno!) A zene is pajzs!

Kibérelni a Filozófust, nem olcsó mulatság, de pénz helyett barátsággal fizetek.

A barátság mifelénk felértékelődött. A szó gazdagabb – dúsgazdag! – értelmet nyert. Sőt! A barátság kifizetődő; ha például filozófus helyett egy gázszerelő lenne a barátunk, vagy éppen fordítva: egy miniszterelnök (kutya legyek, ha értem a (köz)vagyoni helyzetet). De nekem filozófus jutott. És nem cserélnék; én vagyok a gazdagabb!

Ha a bérleti idő lejárt, a Filozófust eredeti minőségében kell visszaszolgáltatni. Azt hiszem, nem mindenki bérelheti ki a Filozófust, de mindenki olvashatja őt.

vendégszöveg: Wittgenstein, Adorno, Heller Ágnes, Esterházy Péter

és: Gábor György

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Gundel-kommunizmusa

2019, január 10 - 15:31

A Gundel a jelek szerint szociális gondoskodás alá vette a miniszterelnökség dolgozóit. Esetleg csak a miniszterelnököt? Bármi lehet. Az ominózus eset kapcsán azonban van, aki számolni kezd, és van, aki nem. Ugyanakkor Orbán igen magasra dobta a labdát. Kérdés, hogy az ellenzéki kommunikáció ezt lecsapja-e?

Az, hogy a kádárizmus korszakában sem volt nagy titok, hogy igen jól ki lehetett jönni az országházi, illetve minisztériumi büfékben étkezve. Egyébként nem egy céges étkezdében is. Mert akkor úgy gondolták, hogy a szocializmus szociális gondoskodásának az egyik példája, ha a munkáltató hozzájárul az egyébként alulfizetett dolgozó költségeihez. Ezen a szálon haladva azt is mondhatnánk, hogy a társadalom szociálisan a Gundel éttermén, illetve minden más kedvezmény fenntartásán keresztül hozzájárul Orbán Viktor háztartásához. Amelyben minden gyermek, de Ráhel egészen biztosan a maga lábán áll. Elvégre Orbán Ráhel annak idején ezt nyilatkozta, és a bahreini kirándulásáról készült egykori kép alapján nem is lehet másként. Mert aki nyilvánvalóan a sarki turkálóból öltözködik, az nem lehet milliomos. De hagyjuk is ezt a szegény lányt. Mert zavarában nem fog célba találni a pelenkával. Meg nem tudjuk étkezik-e a Gundel szociális étkezdéjében.

Ugyanakkor a miniszterelnök sem okvetlenül milliomos. Így nyilván rászorul a szociális szolidaritásból támogatott ellátásra. Ennek lehet egyfajta példája az igen kedvezményes árakkal ellátott étlap. Amely talán csak nyomdahibás. Amennyiben lemaradt egy-egy nulla az árak végéről. Az sem kizárt, hogy előbb utóbb egy ennél is sokkal teljesebb szociális ellátáscsomag jár majd a jelenlegi hatalom egyes képviselőinek. Egy-egy olyan szociális csomag, amely majd mindenkinek jár. Abban a büntetés-végrehajtási intézményben, amelyben a közhatalommal visszaélők vezekelhetnek majd. Majd akkor, ha a társadalom cselekvő-, és szavazóképes többsége is úgy gondolja.

Addig tart a birkanyírás. Meg a Gundel-kommunizmus.

Kategóriák: Szervezetek

Boross Péter és “félmeztelen” nők a magyar parlamentben

2019, január 9 - 15:39

„Fiatalemberek egy gatyában, és fiatal nők lenge öltözetben, fedetlen keblekkel is odamehetnek”, – mondta Boross Péter volt miniszterelnök a magyar korona hányattatásairól. Szerinte a koronának ennél méltóbb körülményeket kellene teremteni.

A Hóbagolyként is ismert volt miniszterelnök nem ma nyilvánul meg először ruhaviseleti ügyekben. Amikor 1992. október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök – nem mellesleg volt 56-os halálra ítélt – nem tudott beszélni a tömeg előtt, mert bomberdzsekis, fasiszta kopaszok belefojtották a szót, akkor a még viszonylag új Magyar Köztársaság belügyminiszterének, Boross Péternek ehhez a gyalázathoz mindössze annyi szava volt, hogy ezek a fiúk nem akartak rosszat. Ráadásul a bomberdzsekit zekének nevezte, amit, szerinte divatból viselnek ezek a fiúk, mert így szeretnének imponálni a lányoknak.

Boross Péternek a későbbiekben is voltak érdekes megnyilatkozásai. A Horthy-kultusz legújabbkori terjedésekor például nem kevesebbet volt képes állítani, minthogy „ahol én éltem, ott nem volt antiszemitizmus”. Irigylésre méltó helyen lakhatott Boross Péter, a Föld egy nagyon távoli, lakatlan szigetén, de talán még csak nem is ott, hanem egy távoli bolygón.

Legyinthetnénk persze az idős, rendszereken és világnézeteken átívelő pályát magáénak mondható politikus kijelentéseire, aki a hazai vendéglátóipar egyik kiemelt harci bástyáján, a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatójaként vészelte át az embert próbáló nehéz időket. Mondhatnánk, hogy régebben sem mondott igazat, miért éppen most, vénségére változott volna meg.

Hanem hát, az mindenki számára világos, hogy teljesen lényegtelen, mit gondol Boross Péter a magyar korona méltó helyéről. Mely korona egy időben a Magyar Nemzeti Múzeumban volt, onnan vitték az első Orbán-kormány idején a Parlament kupolatermébe, – egy időben maga Habony Árpád is vigyázott rá – s most, a jelek szerint újabb nagy utazás vár rá. Hivatalosan még nem jelezték, hogy a Várba vinnék a koronát, Boross Péternél komolyabban vehető ember nem szólalt meg az ügyben, de az idős politikus nyilván nem az ujjából szopta, hogy méltóbb helyet kellene találni a koronának.

Talán hallott valamit valakitől. Aki gatyás fiatalembereket és félmeztelen nőket vizionál az Országházba, az a koronát is gond nélkül oda tudja képzelni Orbán Viktor Várbéli – négymilliárd forintért kialakított – dolgozószobájába.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Századik előadás

2019, január 8 - 17:34

Négy évvel ezelőtt mutatta be – jelenlegi koreográfiájában – a Magyar Állami Operaház, Csajkovszkij, Diótörő című balettjét. Amikor 2018. december 31-én, délelőtt 11 órakor felment a függöny az Erkel Színházban, az nemcsak az évad legutolsó, hanem egyben a Wayne Eagling és Solymosi Tamás által jegyzett, 2015-ben elkészült koreográfiának a századik előadása is volt!

Összességében, az évek alatt százhatvanezer ember látta a darabot – és ez a ti sikeretek – gratulált a fellépő művészeknek Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója. Nagyszerű munkát végeztetek – mondta, a közönség távozása után, a színpadon rögtönzött ünnepségen. Ezúttal visszatért az Erkel Színház színpadára Oláh Gusztáv legendás díszlete és társult hozzá a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti elvárásainak megfelelő új koreográfia. A sikerben feltétlenül része volt – a felnőtt táncművészek mellett – a gyerekeknek, az Operaház balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeinek, hiszen a darabban számos gyerekszereplőre is szükség van. Nagyon nagy kitartásra volt szükség a zenekar részéről is, óriási munka volt száz előadásban kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Ebben talán segítségükre volt az is, hogy pontosan érezhették, mennyire szereti a közönség ezt a balettzenét.

Megnézve az előadás színlapját, a művészeti kérdésekben járatlanak is feltűnhetett, hogy a táncosok között igen sok a külföldi. Lapunk kérdésére válaszolva, Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója elmondta, összefüggésben van ez azzal, hogy amióta megnyíltak a határok, a magyar táncművészek keresettek külföldön és a külföldieket szívesen látjuk itthon. Sajnos az utánpótlással is gond van, Intézetünkben nagyon megcsappant a növendékszám. Sokkal kevesebben jelentkeznek táncolni, mint akár abban az időben, amikor én kezdtem a pályát – emlékezett vissza az igazgató. Akkor több mint ezer fiúból választottak ki tizenkettőt. Most talán, ha harmincan-negyvenen jelentkeznek összesen! Ám a problémakörnek előnye is van. Az Operaház saját balettiskolája negyedik éve működik és az összes olyan előadást, amiben gyerekszereplőre szükség van, nagyon lelkes és magas színvonalon táncolni képes növendékekkel oldhatjuk meg.

Látva a Diótörő előadásokat, bátran kijelenthetjük: óramű pontossággal dolgoztak a gyerekek – a sikerben hatalmas részük van – ezt jó látni, boldogság látni, hogy új lendületet adnak a „balett szakmának”. Így talán pótolni leszünk képesek azt a kiesést, ami az elmúlt években tapasztalható volt. A balett-táncos pálya, éppen a rövidsége miatt, talán még érdekesebb is, mint a többi színpadi műfaj. A táncosnak kevesebb ideje van rá, hogy átélje a nagy sikereket, megmutassa a tehetségét, mindeközben annyi boldogságot és szépséget kaphat, ami bőven ad muníciót az életének arra a részére, amikor már nem lehet a színpadon! Ez a gondolat pedig visszavezet a kiinduló kérdéshez is, mivel a művészi kifejezést nem gátolják nyelvi nehézségek, a táncosnak külföldi fellépésre is sok lehetősége van.

Szívesen fogadjuk idehaza a külföldi tehetségeket (képünkön Sarkissova Karina és Radziush Mikalai szólótáncosok), a mi művészeinket is inspirálja, ha egy híres pályatársat látnak közvetlen közelről, tanulhatnak tőle és ők is utazhatnak, vendégszerepelhetnek, számukra is nyitva áll a lehetőség a világhír felé!

Révay András

(A színpadi fotókat Berecz Valter készítette.)

Kategóriák: Szervezetek

Karmeliták: így alázkodunk mi

2019, január 7 - 17:25

Felszentelték Orbán új irodáját. Önmagában egy uborkaszezonra való hír is lehetne, ha nem lenne meg a maga szimbolikája. A kereszténységre hivatkozó, de számos inkább embertelennek tekinthető törvénytől a felszentelést végzőig bezárólag. Az előbbi simán belefér az eddigi decibelkeresztény retorikába. De az utóbbi…

Mert az sem semmi, hogy találtak olyan szerzetest, aki egy decibelkeresztény miniszterelnök irodáját egyáltalán felszenteli. Függetlenül a saját rendjétől, annak külön küldetésétől. Ám számot vetve azzal, hogy a jelenlegi törvények, rendeletek közé nem egy olyan került, amelytől Pál, ha a Bibliában leírtaknak hinni lehet, hidegrázást kapna. Amúgy, a Biblia alapján az irodaszentelés, mint olyan is megcsúfolása a Szentírásnak. Ha figyelembe vesszük azt, amit Máté közvetít a nagyérdeműnek. Ami kifejezetten tiltja a hittel, imával való hivalkodást:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”
(Mt. 6)

Ugyanakkor, ami a felszentelő kiválasztását illeti, mint említettem, szintén megérdemel pár gondolatot. Az az épület, amelyben kialakították az új irodát, egykor a Karmelita rendé volt. Tudom, nem Orbán vette el a szerzetesrendtől, és az épületben, II. Józsefnek köszönhetően, már régóta színház működött. Ami legalább a hazai kormánypárt kereszténységével is harmonizáló épülettörténeti mozzanat. Ettől függetlenül van azért némi pikantériája annak, hogy éppen egy karmelita szerzetes szentelte fel a miniszterelnöki irodát. Miként azt a miniszterelnök Facebook-oldalán is láthatjuk.

Az egyik olvasata a választásnak az a nyilvánvaló üzenet, hogy a rend ezzel a gesztussal végleg lemond az épületről. Egyben, és ez már egy másik üzenetkör, van benne egy ugyanolyan gesztus, mint a nem mindig barátságos TSz-szervezéseknek. Pontosabban annak, amikor az egyéni gazda elvett földjén „megengedték”, hogy a gazda, immár TSz-tagként, dolgozhasson. Majd az esedékes gyűléseken meg is tapsolja a kialakult helyzetet. Amiben nyilvánvalóan volt egy, az érintettet folyamatosan megalázó gesztus. Ez a jelen esetben akkor is igaz, ha a szerzetes nyilvánvalóan nem tehet erről. Akkor sem, ha a rend vezetése, egy alányaló gesztussal maga tapsoltatja meg vele a regnáló hatalmat. Amolyan díszkatolikusként, erdőpéteresen.

Kategóriák: Szervezetek

Az államelnök, mint olyan

2019, január 6 - 14:33

Alternatívája a köztársasági elnök, ami azért elég fura, mert egy köztársaságnak az elnöki státusz anakronisztikus. Róma köztársaság volt, de nem volt elnöke. Mindegy. Orbanisztánban ez a státusz meg teljesen értelmetlen, mivel nincs köztársaság.

Haladjunk.

Az állam elnöke – maradjunk ennél a státusznál – az elvek szerint a pártokon felül álló, a nemzet egységét szimbolizálni hivatott személy. Általában. Noch dazu, választás útján kerül ebbe a pozícióba, nem pedig egy pillanatnyilag hatalmon lévő párt érdeke szerint.

Mármint, jobb helyen választják. Orbanisztán nem jobb hely, itt kinevezik, méghozzá kormányzati – vagyis párbeli – többséggel. Még hogy a nép válassza, abszurdum, hiszen a nép mi vagyunk! Olyas valaki indikálja, akit szintén senki nem választott meg: a miniszterelnök. A csavar benne az, hogy előtte az államfő kéri fel kormányalakításra. Kölcsön kenyér visszajár.

A pártokon felül állás ettől kezdve ignorálva, marad a nemzet egységének képviselete. Már, ha lenne Orbanisztánban ilyesmi. Mert ugye, van a NER, ami csatlósok, hívők és birkák rendszere, de korántsem a nemzet egésze. Akkor most hol is az egység?

Jelenállamfőnk egy bizonyos Áder, aki világ életében pártkatona volt. Mostanában előre lépett marionett bábúvá. A madzag végén a nagy bábjátékos, Orbán Viktor mozgatja az Áder-bábút.

Ügyesen csinálja, mert Áder észre sem veszi, hogy madzagon mozog. De, ha mégis, annál szánalmasabb.

Gondolom, Áder a jövője miatt alkuszik meg mindennel: autó sofőrrel, általa választott villa, személyi testőr, busás nyugdíj, talán még zongorát is kap, mint egyik elődje. Nomeg, esetleg egy személyes használatú horgásztó.

A lényeg: a mi köztársasági elnökünk se nem a nemzet egységét szimbolizáló, se nem pártokon felül álló. Akkor mi is?

Egy pejorativ facebook komment szerint: egy bajszos szar. Ezzel nem értek egyet. Sólyomnak szíve csücske volt a bánáti bazsarózsa. Ádernek meg úgy en bloc a környezetvédelem. Sajnos, a legnagyobb hazai környezetszennyezés – a Fidesz – elkerüli a figyelmét.

De hát, nem is ezért tartják.

Kategóriák: Szervezetek

Terjed Orbán populizmusa és a generációs megosztás

2019, január 5 - 21:11

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak