Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 7 perc

Rettegés

2020, február 26 - 14:32

Mottó: Nicolae Ceaușescu

Rettegnek tőlünk, akikről tudják, hogy mi vagyunk a pusztítók; torz, társadalomölő gondolataik pusztítói. Rettegésüket csak szívükben tomboló gyűlölet segítségével képesek elviselni, félelemtől elszorult torkukat csak üvöltés tudja tágítani, reményüket csak a vezér szava táplálja, hatalmuk hazugságból épült kártyavár: Életük a gyűlölet, üvöltés és vak remény; rettegés a kártyavárban, a bukás biztos tudata.

Sorsuk szánni való, mégis undorral nézem szenvedésüket. Ők gyűlölnek, én megvetem őket. A gyűlölet lentről jön, a megvetés pedig fentről. A gyűlölet ölni akar, a megvetés kerülni. Kerülöm őket, nincs hozzájuk szavam, fejüket „undor virágai”-ból font koszorú övezi, büszkén viselik. Büszkeségük kevéllyé torzult lelkük tükre.

Epilógus: „Minden diktátor misztikus, és minden misztikus potenciális diktátor. A misztikus engedelmességet és nem beleegyezést kíván az emberektől. Azt akarja, hogy szolgáltassák ki a tudatukat az ő kijelentéseinek, rendeleteinek, óhajainak és szeszélyeinek” (Ayn Rand Veszett világ)

Kategóriák: Szervezetek

Egy kis székbe becsücsülünk, coki

2020, február 24 - 18:23

A minap két, eredetileg az MSZP támogatását kérő, és annak segedelmével székbe ült polgármester átült a DK ölelő ölébe. Az izgalmakat pedig sikerült felkorbácsolni ennek kapcsán. Amihez egyébként a két polgármesternek is nyugodtan gratulálhatnak majd. Mondjuk a Fideszből. Mert ott minden ilyen, az ellenzéki megosztottságról árulkodó információnak értéke van. Nem is kicsi.

Pestszentlőrinci Szaniszló Sándor, illetve Óbudai Kiss László pedig elmehet alkalmasint zabot hegyezni. Már csak azért, is, mert a döntésükkel maguk cáfolják az ellenzéki összefogás-retorikát. Amiről, természetesen, amúgy is meg lehet mindenkinek a saját véleménye. Miközben azért az elgondolkodtató, hogy tegyük fel: igaz. Mármint a cél szentesítette összefogás. Ebben az esetben a DK, az MSZP, és megannyian mások összepacsiztak a Fidesz kereteinek a megbontására. Az ellenzéki polgármesterek ennek jegyében kerültek a székükbe. Ha az együttműködés nem l’art pour l’art, akkor az egyes összefogóknak később sem érdekük a közös támogatással megválasztott polgármesterek gyengítése. Ebben az esetben, kedves Sanyika és Lacika, nem lett volna édes mindegy, hogy milyen párt nevében ültök ott, ahol ültök? De, valószínűleg mindegy lett volna. Csak akkor, ugyebár talán a kutya sem foglalkozik veletek. Márpedig micsoda dolog, hogy Nektek nem jár ki az a pár perc hírnév? Naugye!

Ellenben a Fidesz szóvirág-faragói rákezdhettek arra, hogy Gyurcsány megoszt, hogy uralkodhasson. Ami nem kicsit vicces a Fidesz tömegpárttá válásnak útvesztőit, a megosztott majd bedarált pártok sorát nézve. Mert ugyebár azért a megosztáson alapuló hatalomgyakorlás arra felé sem ismeretlen. Legfeljebb egy fokkal gusztustalanabb. Azt látva, hogy Orbán a saját stábjának egyes figuráit is rendre kijátssza egymás ellen. Elég ehhez Hódmezővásárhely egykori főkaparnokának esetét látni. Nem mintha Lázárért túl sokan hullatnának krokodil-könnyeket. Ahogy a nagy színjátékok után elsüllyesztett hegyvidéki polgármester is maga kereste magának a színpadot. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy a Fidesz ne használná ki az olykor amúgy is kérdésesen ellenzékivé vált MSZP, illetve a DK közt nyíló azon rést, amit a két pártkatona repesztett.

Ami, ugyanakkor nem egy akkora látványosság. Az egykori, rendszerváltásnak is titulált, elitváltást követően se szeri, se száma azoknak a képviselőknek, tisztségviselőknek, akik az egyik szervezet soraiból átülnek máshova. Mert hirtelen megvilágosodnak. Esetleg besötétednek. Esetleg rájönnek, hogy a jobb kezük bal. Vagy fordítva. Legtöbbjük egyvalamit nem tesz meg. Nem mond le a mandátumról. Az azzal járó fizetésről, pozícióról. Ami azért gond, mert legfeljebb ez a gesztus tehetné hitelessé a hirtelen felbuzduló változás-vágyat. Elvégre az bárkivel előfordulhat, hogy megváltoznak a nézetei, vagy a nézetei alatt az a szervezet, illetve az a választói sokaság, akivel, akikkel korábban nézetazonosságot ápolt. Tekintettel azonban arra, hogy ez a legritkább esetben fordul elő, alapvetően minden ilyen gesztus gyengíti a hazai politika művelőinek a hitelességét. Amikor pedig az egyes pártok magasabb fórumaiból jön egy-egy mentegetése a gesztusnak, akkor különösen.

Ebből a szempontból teljesen mindegy a kért polgármester esetében is, hogy hova és miért pont oda ültek. Az egyik pártnak bezsebelték a támogatását? Be. Azzal, hogy ilyen esetben bármelyik párt befogadja az átülőket alapvetően nem az ellenzéki hitelességet erősíti. Ha a DK, akkor a DK. De ugyanez lenne a helyzet bármely más esetben is. A DK ellenzékisége legalább kevésbé kétséges, mint jó néhány másik, a hatalom potenciális megszerzése érdekében most éppen ellenzéki bőrbe bújt, de gesztusaiban, előéletében kétségesen ellenzéki izének. Mely izéket a bírósági bejegyzések akár pártoknak is nevezhetnek.

Egyébként azok az érvek, amiket előrángattak a polgármesterek, legfeljebb a „felejthető” kategóriát öregbítik. Ha ugyanis a DK politikája szimpatikusabb számukra, akkor indulhattak volna annak a pártnak a színeiben is. Ha valós az ellenzéki együttműködés, akkor nyilván keveset kockáztatnak. Ha a DK politikájában hisznek, de a hatalomszerzés érdekében az MSZP színeiben indultak, akkor az átülős moralitás-hiányt egy haszonelvű dörgölődzéssel mentegetni elég sajátos hozzáállás. A választóikhoz is.

Kategóriák: Szervezetek

Börtönbiznisz

2020, február 23 - 14:00

Beszállnék én ebbe a börtönbizniszbe. Na, nem a mai értelemben vett módon – még nem voltam elítélt, sőt, előzetesen fogvatartott sem, és ügyvédi vizsgám sincs.

Másképp, a magam eszközeivel segíteném meg ezt a szegény államot, ami ma évente kénytelen kifizetni több mint a kétszeresét annak, amibe egy várbéli dolgozószoba kialakítása kerül, mindenféle kártalanítás címén.

Vállalnám öt rab elhelyezését, ellátását, őrzését. Van ugyanis egy 22 nm-es kihasználatlan szobám tévével! – rácsos ablakokkal -, amihez van egy teljesen különálló WC helyiség (öblítős, nem kübli), egy zuhanyzó, plusz egy 12 nm-es helyiség az őrszemélyzet számára. Egy állandó őr szerintem elég 5 rabhoz -, no meg én is ott vagyok a hólapáttal…

Mi ebben a biznisz? Az államnak mindenképpen az, hogy nem kell új börtönt építenie. Így a rabonkénti, évenkénti költség a 2 millió feletti összegről maradna a mai 1 millió 317 ezer 507 forint.

Nekem? Kapnék az öt rab után évente 6 millió 587 ezer 535 forintot. Ebből elmenne kb. 4 millió a hat ember kajájára: mindennap húsos menü + reggeli-vacsora. Sok kisjövedelmű szabad magyar ennél kevesebből oldja meg a kajáját. Hat ember, mert az őrnek is járna az ingyen kaja – nem tudom, fizetnek-e ma valami ebédpénzt a kosztért. Az őrszemélyzet bére és járulékai kissé húzósabb lenne, hiszen 24 órás, folyamatos szolgálatról van szó: de szerintem megoldható kb évi 1,5 millióból. Hivatásos bv-snek kell lenniük, hiszen nincs fegyvertartási engedélyem, és nem is szeretnék. Legfeljebb azt kérem majd, hogy az egyik rab a számviteli törvény megsértéséért legyen elítélve: majd ő vezetné a börtönbiznisz könyvelését. A rezsim nem lenne számottevően magasabb, hiszen ma is fűtenem kell azt a részt, a vízdíj, stb. többlet elvinne évente kb. 150 ezer forintot.

És még mindig maradna évente 1 millióm. Jó, tudom, gázszerelők le se hajolnak ilyen aprópénzért – de hát a haza üdve??? Hiszen nem is kérnék kompenzációt az állami megtakarításból! Különben is, nekem ez évi 50%-os jövedelememelkedést jelentene.

Még akkor is, ha a szokásos börtönkeresményért – az ellátás-őrzés költségeit levonva – munkát adnék a raboknak. Pl. gondozhatnák a kertet – ráférne. A kertásás, hólapátolás felér egy body bilding-gel – ráadásul nem fullasztó konditeremben kell kalimpálni.

Kínzás kizárva. Bár – a keskeny utcában megálló, rádiójukat bömböltető autósok azért próbálkoznak. De ez nem gyakori, és csak nyitott ablaknál zavaró. Gondom lenne még a szabad vallásgyakorlás biztosításával – bár a börtönökben sincs minden valláshoz kápolna, imahely, és tudomásom szerint a konténerbörtönökhöz se terveznek ilyet. Úgyhogy megoldható lenne alkalmanként bejáró papokkal, lelkészekkel, ahogy ma.

Kérdezhetnék: miért nem adom albérletbe a kihasználatlan lakrészt?

A magyarázat egyszerű. Az elítélt örül, ha lejár a büntetése, és elhagyhatja a börtönét. Egy rosszul megválasztott albérlőnek viszont én válhatnék a rabjává – életfogytig.

Kategóriák: Szervezetek

A székely náci

2020, február 21 - 15:26

„A nácizás nagyon bánt, mert székely vagyok, és a székelyek sem nem nácik, sem nem kommunisták.” Ezt üzente Demeter Szilárd a Mandiner konferenciájáról Schilling Árpádnak, aki a Demokratának nyilatkozva azt mondta, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáról, hogy lehet, hogy nem tud róla, de náciul beszél.

Demeter Szilárdnak abban igaza van, hogy a székelyek nem nácik. Az, hogy valaki székely, nem jelenti azt, hogy az illető náci lenne. Persze, azt sem jelenti, hogy nem az. A székelyek ugyanis, csakúgy, mint a világ többi nációja, sokfélék. Vannak közöttük tehetséges és nagyszerű, tisztességes emberek, és akadnak gazemberek is. Így van ezzel minden nemzet, miért épp a székelyek lennének kivételek?

Az viszont kínos, hogy Demeter Szilárd székelységével bizonygatja, hogy ő nem náci. Ahelyett, hogy a tetteivel és a mondataival bizonyítaná. Például úgy, hogy nem listázza a magyar írókat, nem akarja eldönteni, hogy ki magyar író, és ki nem. Demeter szerint ugyanis az a magyar író, aki magyarul ír magyaroknak, és azt akarja, hogy a műveit száz év múlva is magyarul olvassák. Ezzel még nem lenne gond, legföljebb bizonyos szövegkörnyezetben kínos, de a magyar könyvtörvény előkészítője mást is mond ezzel kapcsolatban. Hogy vannak olyan írók, akik azért írnak magyarul, mert ezt a nyelvet ismerik, de szándékosan olyan témát választanak, amelyekre nem a magyar olvasók a vevők. Exportra írnak ezek az írók, ezért, hiába írnak magyarul, Demeter szerint nem magyar írók. Mondhatna neveket, de nem mond, mert most nem akar botrányt.

Egyszer majd talán akar. Nem áll távol tőle a botrány, egy korábbi interjúban elmondta, hogy szerinte nem igazi bál az, ahol nincs verekedés. Ahol nincs verekedés, azt a bált Demeter szerint újra kell szervezni.

Most még nem akar botrányt, de talán eljön az idő, amikor majd akar. Hogy miként képzeli ezt a botrányt, nem akarjuk tudni, bár az előjelek ismeretében sejthető. Abban viszont valóban egyet lehet érteni Demeter Szilárddal, hogy a székelyek nem nácik. Hogy ezt minél többem megtudják, ahhoz persze nemcsak az kellene, hogy Demeter és a hozzá hasonlók ne villogjanak székelységükkel, hanem az is, hogy azok a székelyek, akik nem nácik, transzparens módon megkülönböztetnék magukat azoktól a székelyektől (és nem székelyektől), akik náci módon nyilatkoznak és beszélnek.

Kategóriák: Szervezetek

Méltó halál

2020, február 19 - 15:35

Kamaszkori álom, ami megvalósulva csillogóbb, és öregkori emlék, ami a volt valóságnál halványabb, aztán álomként megvalósulva egyszerűen kudarc.

Ki vagyok én? Vagy csak kivagyok? Kivagyok a rövid és csillogásában is sötét jövőre várva, öregen remélve a méltó halált. Van-e méltó halál, vagy csak pelenkás, kikötözött kezű szenvedés, esetleg ketrecágy kábítószer-csíktapasszal a háton? Vajon meghallhatok-e orvosi segítség nélkül, büszkén viselve a halállal járó szenvedést?

Vajon Jézus halála méltó halál(?) és ha nem érdemlek különbet van-e jogom panaszra? Jézus halála méltó -Jézushoz méltó- halál. Önként vállalt szenvedés, még az „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) jajkiáltás ellenére is méltó, és a kivágott nyelvű Giordano Bruno halála is méltó halál a máglyán, hisz Ő sem tagadta meg (időnként zavaros) tanait. Méltó halál a kereszten szíven szúrt Krisztusé, vajon miért nem az a szaros pelenkában fekvő öregé. A „Mi van vén szaros”-é, aki szólni már nem tud, de övé minden szó okozta szenvedés. „Vén szaros.” hallja kábán a ködön át, pedig valamikor ifjú volt és hőn szertett szerelmes, a lepedő bajnoka, meg a munka hőse, szeretett szerető és apa. Alkotott. Ő volt az első mozgatók egyike. Jár-e neki a méltó halál? Van-e méltó halál(?) vagy csak a halál méltatlanságát méltósággal tűrő ember létezik. Büszkeség az elmúlás küszöbén? Van-e különbség az elfogadás és a beletörődés között?
Láttam a halált, és jártam a halál árnyékában is, mégis félek, hogy közeledve hozzá legfontosabb értékemet: méltóságomat veszítem el. A képességet, hogy méltósággal viselve méltatlan helyzetem ne kérdezzem: Miért hagytál el Istenem? Vajon miért szeretnék én, a hitetlen, méltóbb lenni a kereszten szenvedő Krisztusnál.

Akkor, amikor jött az autó, és a felgyorsuló időben már csak az az ember számára érzékelhetetlen idő töredék választott el az ütközéstől, arra gondoltam, hogy még egy pillanat fájdalom nélkül. Aztán sötét -bár miért lenne sötét, ami nincs(?) hiszen a sötét is van, inkább valami nem érzékelt szünet, olyan vágytalan NINCS, ami nem a VANNAK ellentéte- és az elveszett idő után ott térdeltem az úton, két kezem fájó mellkasomon, és a kétségbeesett sofőrnek intettem: Várjon! Majd visszaültem biciklimre, és most félek a méltatlan haláltól.

tetlenként kérdezem: Miért hagytál el Istenem?

Szukits Rezső

Fotó: Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Hitvallás az élet mellett

2020, február 18 - 18:34

Ismét ünnep, ismét bemutató van az Operettszínházban, ezúttal a Raktárszínházban. Nemcsak a művek, a műfaj is új, ugyanazon az estén két egyfelvonásos darab kerül a közönség elé. Az egyik egy mono-opera, a másik egy táncjáték. Az első témáját jószerint mindenki ismeri; Anna Frank naplójához Grigori Frid komponált zenét. A második zeneszerzője magyar, Dubrovay László, az ötszereplős táncjáték címe: A képfaragó.

A világhírűvé lett napló egy jól meghatározható korban született, de amit mond, az kortalan és megrendítő soraival talán még mindig nem szembesültek elegen. Anna Frank beszélt saját sorsáról, de hangja az összes áldozat hangja! Azoké is, akik némán mentek a halálba. Iskolába járt, szorgalmasan tanult, amikor elkezdődött a zsidóüldözés. Családjával menekülniük kellett Németországból, végül Amszterdamban telepedtek le. A németek 1940-ben megszállták Hollandiát, így ott sem voltak már biztonságban. Anna és testvére hiába tanultak kitűnően, másik, zsidó iskolába kerültek és kötelezték őket, hogy viseljenek sárga csillagot. Anna a 13. születésnapjára kapta a naplót, abba kezdett írni. Egy nem létező barátnőjének címezte bejegyzéseit. Testvére, Margó, behívót kapott a munkatáborba, a család ezért a bujkálás mellett döntött. Anna ekkor örökítette meg gondolatait, érzéseit, a családról, a világról, a háborúról. Az utolsó bejegyzés időpontja: 1944. augusztus elseje. Három nappal később, ismeretlen feljelentő rájuk küldte a rendőröket, életük megpecsételődött. Anna és Margó Bergen-Belsenben halt meg, mindössze pár héttel azelőtt, hogy a tábort felszabadították az angol csapatok.

A monodráma címszereplője, Süle Dalma, Hollandiában tanult a hágai Királyi Konzervatóriumban és jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elsőéves hallgatója. A kettős bemutatóról szólva Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte: ez jelentős minőségi továbblépés a színház életében. Eltérve a rutintól, műfaji kitérőt tesznek. A színvonalas „szórakoztatáson” túllépve, a dalszínház kereteit feszegetik. Meg kell tanulnunk egy fiatal, tizennégyéves lánytól, akinek minden sora hitvallás az élet mellett, hogy a történelem legsötétebb, legkilátástalanabb pillanataiban is az Istennel való közösség, a hit és a lélek nyugalma erőt és értelmet ad! „Ha valaki nagyon bánatos, magányos és boldogtalan, a legeslegjobb orvosság ez ellen, kitárulkozni a természetnek és egyedül lenni Istennel” – idézte a napló sorait a főigazgató.

A zeneszerző, Grigori Frid 1915-ben született Szentpéterváron, mondta el róla Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója. Az édesapja publicista volt, az édesanyja pedig zongoratanárnő. A sztálini időkben, 1927-ben – nem minden rábeszélés nélkül – Szibériába, Irkutszkba költöztek, zenei tanulmányait ott kezdte el. Húszéves korában vették fel Moszkvában, a Konzervatóriuma, zeneszerzést tanult. A II. Világháború után a moszkvai Konzervatóriumnak volt zeneszerzés elmélet tanára. Ő alapította meg Moszkvában, 1965-ben a Zenebarátok Egyesületét. A szovjetrendszer kegyeltje soha nem volt. Kompozíciós tevékenysége szerteágazó. Két mono-operát is írt, az egyik alapját Van Gogh levelezése szolgáltatta, a másik az Anna Frank naplója, melynek a szövegét is ő állította össze.

Az előadás során a díszlet együtt él a játékkal és a szereplővel. Ahol Anna Frank családja bujkált, azon a helyen az ajtót egy előtte álló szekrény takarta. A sok kis kazettát megjelenítő díszlet, talán a szekrény is lehet. Minden kazetta mögött rejlik valami. Egy rádió, más használati tárgy, de lehet egy emlék is vagy maga a napló. Ezért semleges színű, fehér a díszlet, amit fények, vetítés is életre kelt, ahogy a napló fehér lapjai is teleíródnak. De átváltozhat lépcsővé, amin Anna felmegy a tetőre, szabad levegőt szívni, szemlélheti onnan a város mindennapi életét, azokét, akik szabadok és nem kell rejtőzködniük. Az egyik rekesz kihúzva szolgálhat fekvőhelyül, a nyughatatlan álmok, a kezdődő, szinte még meg sem fogalmazódó szerelem színteréül.

A táncprodukcióról a zeneszerző, Dubrovay László elárulta: alapját Gál József 1966-67-ben született írása szolgáltatta. Első megzenésítése mintegy két év után elkészült, de viszontagságos sorsa volt. A szövegíró 56-os tevékenysége okán – melyért börtönben is volt – sehol nem mutatták be. Így azután 1993-ig feküdt a fiókban. Maga a zeneszerző sem volt teljesen elégedett vele – tudtuk meg tőle a bemutató előtt – ezért ötvenéves korában megírta újból, teljesen másként! Mivel a történet nagyon szép, arról szól, hogyan jön létre az alkotás, nem kívánta veszni hagyni. Gál József munkájában a főszereplő szobrász, az archaikus cím, a Képfaragó is erre utal. A színpadra állításhoz jól jött, hogy az újonnan elkészült zenekari műből 1996-ban a Rádiózenekar közreműködésével felvétel készült és ez a felvétel létezik, hosszú idő után most el is hangozhat a táncjátékban.

Vincze Balázs rendező-koreográfus ezt még azzal egészítette ki, hogy egy darab nemcsak a próbán, még a premier után is gyakran formálódik, most pedig arra kerülhet sor, hogy a koreográfia segítségével lelkeket gyógyíthassanak! A balett alapképzésből kikerülő táncművészeknek nagyon gyakran másfelé visz az útjuk, nem mindig használhatják fel azt a technikát, amin nevelkedtek. Az Operettszínház balett-együttesében olyan tehetségek vannak, akik a „nagy” balettszínházak színvonalán képesek táncolni. Ebben az egyfelvonásosban a klasszikus vonalak pontosságát hangsúlyozó technika kiemelt jelentőséget kap, a munkában a táncművészek óriási lelkesedéssel vesznek részt. Egy színház, egy előadás pedig akkor jó igazán, ha a benne lévő művészek harmóniában vannak egymással, a saját lelkükkel és őszintén szeretik azt, amit csinálnak. A nézők itt minden egyes pillanatban az őszinteség tanúi lesznek!

Kategóriák: Szervezetek

Aki NER, az nyer

2020, február 17 - 15:08

Azt gondoljátok, hogy a lényeg a nemzeti összetartozás éve? Esetleg a Trianon emlékmű-árok? Netán a Trianon-emléknap? Ugyan, kérem! Mindezek csak leporolt, kopott irredenta díszletek.

A lényeg a márvány (sajt szilárdságú, és legalább olyan büdös) keménységű – vagy gránit? secko jedno – alapizében rögzített deklaráció: „A határon túl élő honfitársaink ügye nemzetstratégiai ügy, Az értük vállalt felelősség nem önként vállalt, hanem az Alaptörvényben rögzített kötelesség.” Értjük, nemzetstratégiai ügy. Mármint Fidesz hatalmi ügy. Amúgy meg, mi ez a felelősség? Elviszik a balhét a határon túli magyarok helyett, amennyiben – mondjuk – hazájuk törvényeivel szemben cselekednek? Hollik lakáj szerint az ellenzék ezzel kapcsolatban megtagadta Trianon emlékét, és megtagadta a határon túl élő magyarságot. Mi van??? Milyen tagadásról van szó? Trianon tény, azt tagadni nem lehet,
legfeljebb a folyamatos miatta való siránkozás lehet nevetséges, nemzetiszín szalagos honfibú, ami jó
esetben is nevetséges és értelmetlen.

Most jön egy teljességgel nacionalista meghatározás a nemzeti összetartozásról: „A Magyar Köztársaság Országgyűlése (na, már itt megbicsaklik az egész, mivel olyan, hogy Magyar Köztársaság nincs) kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Megint mi van? Mi a lófasz ez az államhatár feletti összetartozás? Milyen alapon? Mert ők kinyilvánítják? Ezzel deklarálja az egységes magyar nemzet fogalmát, ami NINCS még az anyaországban sem!

Mert hát, „Magyarország az egységes magyar nemzet (?) összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért…”, amibe, ugyebár, cselekedeteik is beleszámítanak? Amit, sajnálatos módon nem magyarként, hanem román, szlovák, ukrán, szerb stb. állampolgárként követnek el! Tessék mondani, akkor mi is tekinthető egységes nemzetnek? A közös történelmi múlt, a közös nyelv, a közös kultúra birtoklása, vagy a jogi és politikai kötelék is? Na, ne komolytalankodjunk már! Tekintsünk csak a kettős állampolgárságra, és annak kérdőjeles következményére: közteher viselés? Választójog? A nemzet újra egyesítése a szavazatszerzésen kívül, tessék már mondani, milyen jogi alapokon nyugszik? Azt még megértem, hogy a kisebbségi lét nyilván valóan hátrányos, de érdekes módon ezt csak Orbánék kompenzálják igen látványosan. No persze, hiszen nemzetünk részéről van szó. Vagy nem.

Származásilag talán igen, ám egyébként magyar nemzetiségű szlovák, ukrán, román stb. állampolgárokról van szó, akik lakóhelyük szerinti államban szereznek jövedelmet, fizetnek adókat és járulékokat, amivel az ottani állam működéséhez járulnak hozzá.

Ezek után milyen alapon adnak Orbánék gazdasági, kulturális és sportcélú juttatásokat, támogatásokat, mivel ezek nem a kisebbségi magyarok magyarként való életvitelével függenek össze?! A határon túl élő, kisebbségi magyarok életkörülményei, munkalehetőségei, jövedelmi viszonyai nem a magyar állam, hanem az otthont adó másik állam törvényeitől, társadalmi viszonyaitól és elvárásaitól függenek, és ezen semmiféle mézesmadzag nem segít, sőt!

Tán a határon túli magyaroknak felkínált babakötvény, a vajdasági és erdélyi vállalkozói támogatások, a kárpátaljaiaknak fizetett nyugdíjak, a nekik és a romániaiaknak nyújtott egészségügyi ellátás, vagy a vajdasági házvásárlási támogatás a NER-t segíti? Nem, kérem, az, biza, nem más, mint szavazatvásárlás – habár a hála nem politikai fogalom – és nagyon nem találkozik az anyaország ezáltal másodrendűvé degradált polgárainak jóindulatával!

Arról a demagóg húzásról, ami a székely zászlóerdő hivatalos épületeken való burjánzását illeti, nem is beszélek. Őket dekoratíve is priorizálni az erdélyi magyarsággal szemben – elvégre a székelyek soha nem voltak magyarok, igaz, az erdélyi magyaroknak nincs is önálló zászlajuk, ahogy a székelyeknek sem, mivel Székely Mózes hadizászlaját hadd ne tekintsük már annak – sem egy egészséges dolog, csak Orbán megosztó politikájának napi rutinja.

Az egész NER-nek, az egységes nemzet koncepciónak egy a lényege: a határok nem véglegesek, a területi revízió a NER által lebegtetett. A sérelemtudat ébren tartása elsőrendű orbáni érdek. Az egész bábszínház a határon túli magyarok lelki szükségletét elégíti ki. Ja, hogy az orbáni manipuláció árt a kisebbség és a többség, mi több, Magyarország szomszédsági viszonyának? Ki nem szarja le? Orbánék biztosan.

A diaszpórában élő, nem közvetlen magyarok érdekei – hiszen ők nem kisebbség, hanem szórvány – végképp nem érdekesek. Nincs szavazati hasznosságuk.

Kategóriák: Szervezetek

NAT-fogadás cikk-cakkban

2020, február 16 - 14:36

A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.

Mostanában ismét Dunát lehet rekeszteni az önjelölt oktatáspolitikai szakértőkkel. Most éppen a NAT kapcsán. Ellenzéktől kormány-trollig mindenki felszólal, illetve megszólal. Holott a jelenlegi helyzet, tulajdonképpen mindkét oldalon, pontosan annak a folyamatnak a következménye, ami évekkel ezelőtt elindult, 2012 körül már világosan látszott, és a puklista tünticskézés során sem volt láthatatlan. Csak a szelektív vakság, és a csodaváró ökölrázások hatására kényelmesebb volt a realitások ellen háborogni.

Holott… Az teljesen világos, hogy Orbán és csapata a Kádár-korszak konszolidált korszakában szocializálódott. Illetve járt iskolába. Az, hogy a jelenleg már teljesen nyilvánvalóan visszatértek a bolsevik, illetve demagóg gyökerekhez, az nem annyira meglepő, mint inkább várható állapot volt. Ugyanakkor emlékszem, hogy 2011, 2012 körül még magánbeszélgetésben is egy hitetlenkedő lehülyézést ért annak a felvetése, hogy elő fognak jönni, a hatalomban, és vele szemben is, a kádárista reflexek. Amikor a hatalom beleugat mindenbe, és az emberek a sorok közé írnak, és onnan olvasnak, ha valamit akarnak. A NAT kapcsán sem lesz másként. Az a tanár, aki még nem pótcselekvésként áll a katedrán, valószínűleg meg fogja hágni a hivatalos kereteket. Annak idején sem volt másként. A probléma ezzel kapcsolatban egészen más.

Leginkább az, hogy a maradványelvű tanérképzés többedik generációjának a „termése“ sokkal inkább szabálykövető, mint gondolkodó entitás a katedrán. Alkalmasint a legzseniálisabb NAT legmodernebb gondolatait sem lenne képes hitelesen közvetíteni. Mert ahhoz leginkább hitelesség kellene. Márpedig, ha a kötelező bávulást félretéve teszi a szívére az emberek zöme a pracliját, akkor azt fogja megállapítani, hogy a gyermekét, unokáját hivatalból idomítók nem kis aránya egyszerűen képtelen lenne ennek a látszatát is kelteni. Ellenben hatalmi okoskodásra bármikor képes és alkalmas. Így valójában az alapvetően szabálykövetést elváró, és tudásszintjében leginkább a „primitív“ jelzővel leírható NAT alapjában véve egy komfortos környezetet biztosít a pályára csak szerény mértékben alkalmas iskolai munkavállalók számára. Akiknek valószínűleg nagyobb probléma, hogy a szabályrendszer némi önálló munkát igénylő adminisztrációt is rájuk tól, mint az, hogy nem a tudományra koncentrál.

Ezzel kapcsolatban egyébként eszembe jut, hogy milyen fényes lendülettel utálták a puklisták azt, amikor a tanári alkalmasság kérdését, a szülői szolidaritás kiépítésének szükségességét, illetve egy pozitív tüntetési üzenet megfogalmazását próbáltam feszegetni. Jelezve, hogy nem az eső tehet az érdeklődés hiányáról, hanem az, hogy a pár perces ökölrázás katarzisán kívül az akkori szervezők legfeljebb csak a saját politikai, illetve exhibicionista vágyaikat tudták felmutatni. Amikor éppen nem a hatalom érdekeinek a kiszolgálásával voltak, akarva, vagy akaratlanul, elfoglalva. Alkalmasint persze elfogadom, hogy az ellenzéknek, a kormánykompatibilitással törődő tanár-szakszervezeteknek, a kisebb ellenállás akkor sem volt más, és ma sem, mint a kritika elsuttogása. Természetesen kilátásba helyezve, hogy kellene a szülői szolidaritás. Alkalmasint ezért továbbra sem téve többet annak a fejtegetésén, hogy „mi tudjuk a tutit, te meg kedve szülő szolgálj minket”.

Aztán persze megy a csodálkozás, hogy az egyes kinyilatkozásokhoz nem sikerül még a pedagógusokat sem megmozdítani. Pedig talán ma már a CKP-nak is van valami szöveggyűjteménye. Csakhogy azt nem elég összerakni. Valahogy a szülők, tehát a társadalom nagy része felé, kommunikálni is kellene tudni. Az kevés, hogy a nácikat cseréljük le Harry Potter-re. Alkalmasint ilyesmit már egy korábbi NAT-vita kapcsán is javasoltam. Nyolc éve. 2012-ben. Azok, akik most megállapítják a langyos víz vegyi képletét, és roppantul okosok, azok hol a bánatos lóalkatrész-áztató lavoárban voltak eddig? Ja, hogy éppen a saját egzisztenciájukat alapozgatták? Vagy még tartott a párna tölteléke a ketrecben? Mert nem rémlenek abból az időből sem nagy megmozdulások. De a pedagógusokat érintő szakmai konferenciák nagy ellen-kampányai sem.

Az akkori NAT-ötletek is jöttek, majd elmúltak. Az ellenzőinek az ötleteivel éppen úgy. Ahogy a mostaniak is el fognak múlni. Miközben persze tudom: most majd sokan azt fogják mondani, hogy az ilyen fejtegetések miatt hódít a kormánypropaganda. Holott ezzel az érveléssel ugyanaz lenne abj, mint eddig. A blog egy reaktív műfej. Diagnosztizál, vitat. Utólag. Ahogy az influenzát sem attól kapja meg valaki, hogy kap róla egy diagnózist. Ellenben vidáman bele lehet halni, ha a diagnózist félredobják. A hazai képzési rendszer nyomorával kapcsolatban is hasonló a helyzet. A diagnózis jelenleg az, hogy van egy fasisztoid, de inkább bolsevik államhatalom, amelynek a szemében a tudás nem érték, és a szervilizmus minden. Amivel alkalmasint alulmúlja a Kádár-korszak ’80-as éveit is, de a szavazóinak ez, láthatóan, így jó. Emellett van egy kontra-szelektált, a szervilis szakszervezetekkel erősített iskolai rendszer. Valamint olyan tanárok sora, akiknek a szemében a szülő nem partner, hanem a tanítás alanyának „beszállítója”. Nem feledve persze azokat a tanerőket sem, akik szerint a tudomány, a szakirodalom, az ismeretszerzés olyasmi, ami csak másokkal történhet meg.

Nos! Személy szerint az elvárásom változatlan. Várom azt a tanári szervezetet, amelynek a vezetői nem decibelben mérik a programjukat, hanem a „nyóckerben” is kommunikálható formában közzé teszik. Amelynek a programjában reális, és közérthető célok lesznek. Amely minden szülőt, a nyolc elemit 10 év alatt elvégzőt is, partnernek tekint. Amelyik zászlajára tűzi a tudás, mint érték elfogadtatását, és az iskolai rendszer kontraszelekciós spiráljának a megtörését. Ami alatt nem azt értem, hogy a kormánypárti lépcsőfokokat kicserélik egy ellenzékinek mondott, de amúgy csereszabatos darabbal a csigalépcsőn.

Egyébként mindettől a NAT ostoba, korlátozó, buta és primitív. Aki nem hiszi, olvassa el. De az nem program, hogy egy hulladék szagát kritizáljuk, de csak bemondásokkal emlegetjük a jácint-illatot. Amelyhez a jácintot termessze meg más, mert a cserepezése már kényelmetlen lenne.

Kategóriák: Szervezetek

Dúl a vita Magyarországon a NAT körül

2020, február 16 - 14:27

Nem is értem, mitől csupa nagybetű a NAT, vagyis nemzeti alaptanterv. Hacsak attól nem, hogy buzgó hívei nem ismerik a magyar nyelv szabályait, miszerint a jelző (nemzeti) és a közös főnév (alaptanterv) kisbetűvel írandók.

De hát ebben az anglicizmussal mélyen fertőzött országban korrektor koromban késhegyre menő vitát folytattam arról, hogy a hr (human relations) kisbetű, hiszen mind a human, humán alakban, mind a relation, reláció – és nem rilésön – alakban régóta honos a nyelvünkben. És a jelző (emberi), valamint a köznév (viszonylat) kisbetűvel írandó. A vitapartnerem a közös főnév említésekor vesztette el a fonalat, és azzal torkollt le, hogy nem tudok angolul. Valóban nem: de hát a két kifejezés nem is angol, hanem görög-latin gyökerű.

Ugorjunk el az ilyen hülyeségekről. Nézzük: kell-e egyáltalán egységes alaptanterv? Szerintem kell. Kell ugyanis egy viszonyítási alap, ami meghatározza, mik azok az ismeretek, képességek, amikkel rendelkeznie kell egy embergyereknek 6-14-18 éves korára? Ez elsősorban a közoktatásnak – eleminek, középiskolának – ad útmutatást.

Na, de milyet? Útmutatást vagy utasítást? Ebben dúl a vita. Abban egységes az álláspont, hogy egy 14 éves magyar állampolgár tudjon biztonsággal, értőn írni, olvasni, számolni. Az eltérés abban van, hogy ezt hogyan lehet elérni?

Úgy biztosan nem, hogy a gyerekeket immár napi 10-12 órás műszakban kötelezzük, tök fölösleges biflázásra. A memoriter persze fontos, de korlátoznám a szorzótáblára. Tán többen lennének, akik ránézésre tudnák, mennyi a 20%-os árengedmény, meg a 9%-os teljes hiteldíj mutató (THM).

A vita persze főként az irodalom és a történelem kötelező kűrjeinek elsajátításán zajlik. Itt érhető tetten a mai kurzus álságossága a maga teljességében.

Hazafias nevelésről hablatyolnak ugyanis, miközben a tények meghamisításán fáradoznak. Illetve nem is azon, csak kijelentik, hogy pl. a történelemben csak a dicsőséges magyar győzelmekről kell tanítani.

Na most. A magyarságnak tényleg voltak dicsőséges győzelmei – csatákban. A háborúit viszont sorozatban elvesztette, kezdve a tatárjárástól. Igen, jelentős csatagyőzelem volt a 907-es braslavespurchi (ma Pozsony), ami lehetővé tette, hogy a Dunántúlon is a magyarság terjeszkedjen a keletifrank birodalom helyett. A Magyar Királyság innentől vált jelentős európai középbirodalommá, ami a XIV. században érte el fénykorát. Mellesleg nem magyar, hanem Anjou uralkodó, Nagy Lajos idejében. (A nagymagyarország mai matricái ezt az állapotot tükrözik, kivéve a farkincát, mert a horvát bánság ebben az időben is önálló entitás volt.) Meg azzal az „apró” különbséggel, hogy a XIV. században nem léteztek nemzetek a mai értelemben – királyok voltak, és azoknak népeik, birodalmaik. A politikai nemzetfogalmat – óh, irgalomatyja ne hagyj el! – a XVIII. századi felvilágosodás fogalmazta meg, és tette az uralkodás forrásául, szemben a királyok isteni felhatalmazásával. (Ezért is minimum érdekes a felvilágosodás ellenes hév.)

A történelemtanítás eddig is borzasztóan magyarközpontú volt, nem segített elhelyezni az eseményeket nemzetközi kontextusban. Egyéni szerencsém, hogy a gimnáziumi történelemtanárom mindig megadta az események nemzetközi hátterét, gazdasági indítékait. És arra tanított: keressük az okait minden győzelemnek, vereségnek.

Hát ennek vége. A hazzaffyas nevelés nem tűri a tényeket. A magyaroknak elég, ha betéve tudják a csodás mondákat, meséket, agitprop lózungokat. Erre is van személyes példám. Kb 9 éves koromig azt hittem, hogy Magyarország megnyerte a II. világháborút. Mást se hallottam ugyanis, pl. a mai Petőfi híd avatásán lelkesen lobogtatva a kék pajtás nyakkendőmet, hogy a 

magyar dolgozó nép győzött – természetesen Rákosi elvtárs-pajtás vezetésével. Csakhogy már akkor is olvastam mindenfélét, és megdöbbenve láttam: szó nincs győzelemről, pláne a magyar dolgozó nép győzelméről. Ezt személyesen is megtapasztalhattam: apám is, anyám is inaszakadtig dolgozott. Igaz, nem éheztünk – bár húst ritkán láttunk – de egy pár cipő megvásárlása romba döntötte a családi kalkulációt. Mi meg hárman vagyunk testvérek.

Az irodalom a másik árulkodó pont. Miközben nem kötelező ismerni az egyetlen magyar Nobel-díjas írót, Kertész Imrét, aközben tananyaggá avanzsált Wass.

Na most. Elismerem, a Sorstalanság száraz, kopogó tőmondatai azok számára nem elég „szépek” akik az irodalom és a többi művészet lényegét abban látják, mennyire tetszetősek. És nem látják meg, hogy Kertész mennyire másként beszélt a koncentrációs táborok világáról, az éhezés és szenvedés elfogadásáról. (Kertész összes többi műve, a Gályarabságtól a Kaddisig meg se közelíti a Sorstalanság katarzisát.)

Wass viszont a „szép” irodalom minden követelményének eleget tesz. Dagályosan öblöget ordas közhelyeket, két flekket érdemlő pásztoridillt regénnyé fúj. (Unalmas regénnyé, de mégis.) Nála a szarvas méltóságteljesen közelít patakhoz – akárha a kedvelt falvédőkön. Emlékeztet kissé a szocban sztárolt, méltán elfeledett Szilvási Lajoshoz. Alma materemben, az Orion gyárban egy migráns, vagyis menekült görög kommunista volt a könyvtáros, aki nagy rajongója volt Szilvásinak. De nekem nem jött be. Az a szenvedély, amivel a munkásmozgalomról írt, bűzlött a hamisságtól: ahogy Wass hazzafyassága is. Valószínű, hogy a gyerekeink – pláne unokáink – elutálják ezt a kötelezőséget.

Magam jó kislány voltam: minden kötelezőt elolvastam, sokat már előbb, mint kötelező lett volna. Jókaitól a kedvencem a Fekete gyémántok, meg az Aranyember. Mikszáth a mai napig a kedvenc lektűríróm: kórházba, strandra nem is ajánlanék mást, mint a Szent Péter esernyőjét, vagy a Noszty fiút. (Herczeget nem annyira – nem elég szórakoztató.)

Egyet nem értek: ha már „népiesség”, miért nem Németh László? Káprázatos a stílusa – az ember azt hinné, sose keveredik ki a mondatából. Aztán mégis. Emellett szigorú hazaszeretettel térképezi a magyar vidék viszonyait. Kész kaland elolvasni pl. az Iszony-t.

Az irodalom és történelem meghamisításán kívül nagyobb bűne is van ennek a nat-nak. Mégpedig az, hogy elnyomja az oktatás legfontosabb alanyát: a gyereket. Olyan mennyiségű passzív – vagyis nem használható – ismeretet zúdít a nyakukba, ami az érdeklődés, a kíváncsiság csíráját is elnyomja.

Mi a bánatos francért lenne „hazaszerető” az a kilencéves, akinek napi 10 órában nyomatják ezt a sok sületlenséget? Ideje sincs megemészteni a hallottakat, inkább nyomkodja a telefonját a társaival, akikkel biztos, hogy nem a hazaszeretet mibenlétéről értekezik. Akkor sem, ha kötelező lesz a hazzafyságra nevelő tábor.

Ez a nat azt jelenti, hogy a nerrel együtt végképp kiiratkozott a valóságból. Ami lehetne az ő bajuk is: csakhogy az én nemzetem, az én hazám megy tönkre ebben a szivárványszínű, szépséges hazugságban.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Káprázat és humor világa

2020, február 15 - 18:24

Nagyszerű cirkuszművészek látványos előadása, és utána egy kitűnő vacsora ott, helyben, igazán vonzó ajánlat. Hallottuk már, hogy Párizsban vagy Las Vegasban ilyesmi mindennap elérhető – na de Budapesten? Bizony, most már itt is! Az éjszakai Duna-part csodálatos látványától csak néhány lépésnyi távolságra, a Duna Palotában, az V. kerületi Zrínyi utcában.

A varieté műfaja jól ismert volt minálunk is a két világháború között. Azután sokáig semmi. A cirkuszművészet világában idehaza és külföldön is jól csengő név a Richter és az Eötvös, e híres családok két tagja a Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina artista – művész páros határozott úgy, hogy feltámasztják ezt a nagy múltú szórakozási lehetőséget. Létrehozták a Budapest Varietét, benne a „Káprázat és Humor” című előadás sorozatot, melyen nemzetközi fesztiválokon sokszorosan díjazott, kitüntetett művészek lépnek fel a budapesti közönség előtt. Bűvészek, zsonglőrök, akrobaták, valódi világsztárok váltják egymást a színpadon, fellép egy különleges számmal a szervező-rendező páros is és a két felvonás után a harmadikra már az asztalok mellett kerül sor. A Gundel étterem séfje, a hazai gasztronómia egyik kiemelkedő alakja, Litauszki Zsolt keze alól kerül ki a vacsora, méltó betetőzéseként az estének.

A műsorvezető, Kőhalmi Ferenc bűvész, egy percre sem engedi lanyhulni a közönség figyelmét a műsorszámok között, sőt többször is a nézőtérről választ partnert magának. Ilyenkor olyan számtrükk bemutatására is képes, ahol az előzetes összejátszás egészen biztosan kizárható – ugyanis e beszámoló szerzője is a véletlenül kiválasztottak között volt! Humoros összekötő szövegeivel már az első percekben megnevetteti a hallgatóságot. Nemzetközi bűvészversenyek sokszoros nyertese, a Bűvész Európa Bajnokság bronzérmese, többszörös magyar bajnok, aki arra is képes, hogy trükkjei egy részét közkinccsé tegye. A bárki által könnyen elsajátítható trükkökről könyvet is írt, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy sokaknak hozza meg a kedvét a bűvészkedéshez. Még az sem lehetetlen, hogy egyik másik gyerekből később világsztár lehet – ahogyan az vele is megtörtént.

A nézőtér hangulatát először a komikus és zsonglőr, a magyar származású Steve Eleky villanyozta fel. Skótszoknyás karakterű műsorát bemutatta már a világ legpatinásabb revüszínházaiban, nemcsak komikus, a pályát artistaként és zsonglőrként kezdte. A Monte Carlói Cirkuszfesztivál egyik díjnyertese, itt először áll magyar színpadon. A tapsért, az elismerésért versenytársa is van, a svéd Michael Halvarson, akiről úgy tartják, hogy ő a világ egyik legjobb bűvésze. Ő is választ partnert a közönség közül, lelopja a karóráját, a nyakkendőjét, kiüríti a zsebeit – az áldozata semmit nem vesz észre! Érthető, hiszen a Cirque de Soleil (A Nap Cirkusza), a világ legnagyobb kortárs cirkuszának sztárja. A montreali székhelyű, kanadai cirkusz arról híres, hogy nincsenek benne állatszámok, a közönség szórakoztatását a legkiválóbb mozgásművészek, akrobaták, komikusok, légtornászok, zsonglőrök fellépésével éri el. Halvarson budapesti bemutatkozása ezt a hírnevet kétséget kizáróan megerősítette.

A varieté műsorából természetesen nem hiányozhatnak a hagyományos cirkuszi számok sem. Az első felvonás elején a Duo Juderto, Bistei Judit és Kökény Róbert légtornászok egy romantikus, érzelmes történetet mutatnak be – több méter magasan. Nem olyan magasan, de legalább olyan káprázatosan zajlik a vietnami Thu Hien drótkötél egyensúlyozó, a világ egyik legjobb női lengődrót artista művészének produkciója. Számtalan nemzetközi díj tulajdonosa – méltán – mert amit mutat, attól eláll a közönség lélegzete. Azt, hogy ura a saját testének és szinte bármit megtesz azon az egy szál dróton, néhány perc után már mindenki el is hiszi neki. Ám a végén mutat valamit, ami szinte elképzelhetetlen. Fél lábon áll a dróton, egyik kezével egy fémlétrára támaszkodik, a szájában egy tőrt tart és a tőr hegyén egy – ugyancsak a hegyén álló – kardot egyensúlyoz. Hát tessék utána csinálni!

Nem maradhat ki a műsorból az egész rendezvényt kitaláló és megvalósító pár – Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina – sem. Azt, amit ők tudnak, valószínűleg minden nő irigyli és boldogan megtanulná. Hasznosítható lenne a mindennapi életben is. Ők a villámgyors átöltözés mesterei. Valami megmagyarázhatatlan trükkel, ott a színpadon, mindenki szeme láttára váltanak ruhát, talán ha tíz másodper alatt – legfeljebb! Műsorszámukat a világ ötvennél is több, különböző országában láthatta már a közönség. Krisztina belép egy gyűrű közepére, Szebasztián felemeli a gyűrűt és azzal egy textilhengert von a partnere köré. Csak eddig tart, már le is ejti és a társa ott áll egy egészen másik ruhában, mint amiben belépett a gyűrű közepére. Ezt megismétlik vagy tízszer, a fekete fürdőruhából nagyestélyi lesz, abból meg valami más.

A második felvonás végén egy különleges ugrócsoport kápráztatja el a nézőket. A Trio Bokafi, Boros Gábor, Gyarmathy Attila, Papp Géza, méltó az elődök hírnevéhez. Kevesen tudják ugyanis, hogy az ugródeszka szám, magyar specialitás, magyarok csinálták a világon először, a magyar művészektől tanulták el mások! Eredetileg magyar kosztümben magyar zenére, általában Brahms V. Magyar táncára adták elő. Később több híres, nagyszerű magyar ugrócsoport is működött, most a Bokafi trió a világ legismertebb, leghíresebb varietéinek állandó fellépője, sokszoros nemzetközi fesztivál-díjasok. A nézőtérről szinte követhetetlen, ahogy Papp Géza – ő a trió repülő embere – több fordulatos szaltókat csinál a levegőben és a végén szilárdan megáll a társai karján. A szűnni nem akaró taps érthető az előadás végén.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán kíváncsi a saját véleményére

2020, február 14 - 14:02

Önzők vagyunk és szűklátókörűek, ha Orbán Viktor most belengetett nemzeti konzultációja kapcsán az jut az eszünkbe, hogy már megint elszórnak néhány százmillió forintot a semmiért. Megkérdezni azt, ami előre tudható, csak a mi szempontunkból szemfényvesztés, a kormány és Orbán szemüvegén át nézve, kifejezetten hasznot hozó tevékenység. A miniszterelnök ugyanis ily módon megint fel tudja mutatni, hogy az ő igazságérzete száz százalékig megegyezik azzal, amit az emberek gondolnak.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a bűnözőknek több joguk legyen, mint a tisztességes embereknek? Lényegében ebben az egy mondatban foglalható össze a márciusban induló, kilenc kérdést tartalmazó nemzeti konzultáció lényege. Jól ki van ez találva, mert hát, naná, hogy nem értünk egyet! A talpunk ökölbe szorul, ha a bűnözőkre gondolunk. Menjenek az anyjukba a bűnözők, nehogy már nekik több joguk legyen annál, mint amennyi nekünk sincs.

Orbán Viktor megint bedobta a nagy mutatványt: van egy véleménye, de tudja, hogy amit ő gondol, csak abban az esetben számít, ha úgy tudja eladni, mintha az a magyar emberek véleménye lenne. Ha úgy vesszük, igaza van, mert hát ki az a tökkelütött, aki jobban szereti a rosszat a jónál, a gonoszt a kedvesnél, a bűnöst az ártatlannál.

Nincs ilyen honfitársunk, belátható. Igaz, olyan kormányunk sincs, mint amilyen lehetne. Mert Orbán Viktor kormánya sem azzal nyerte el a választók kegyét, hogy majd szépen lebontja a jogállamot, padlóra küldi az egészségügyet, lebutítja az oktatást. Elveszi az emberektől a pénzüket és szétosztja a családtagok és a csókosok között. Egyetlen kormány sem ezzel fényezi magát, ellenkezőleg: azt ígéri, ha őt választják, akkor soha nem látott jólétet és igazságot hoz a népre.

Orbán Viktor, a Nagy Mutatványos, még mindig el tudja bűvölni a közönségét. Nem mindenkit, csak azokat, akik beülnek a nézőtérre, és gyermeki csodálattal nézik, ahogyan előhúz a kalapból egy nyulat. Tán nevetnek is olykor, ám amikor véget ér az előadás, hazafelé menet betérnek a boltba vásárolni, és rosszkedvűen tapasztalják, hogy megint minden drágább lett.

Ennek a mutatványnak kell felállva, ütemesen tapsolni, ezért kell a nemzeti konzultáció. Hogy legalább a hívek ne higgyék, hogy már megint hazudtunk. Hogy a kalapban nincs semmi, mert ami volt, azt már régen ellopták. De amíg a semmi nyúlnak hazudható, addig azt is meg lehet etetni sokakkal, hogy a mészárosok, tiborczok, nem közszereplőként, a mi képviseletünkben nyalták le a mézesmadzagról az összes mézet.

Akár azt is kérdezhetné tőlünk Orbán, hogy azt akarjuk-e, amit akarunk, vagy inkább azt, amit nem. Mindegy, hogy mit válaszolunk, mert rohadtul nem érdekli. A végeredmény úgyis ugyanaz, és előre borítékolható.

Kategóriák: Szervezetek

Magyar nemzeti összetartozás a floridai tengerparton — 24 millió adóforintból

2020, február 11 - 18:10

Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban. A kanadai Extra Hungariam alapítvány szervezésében kerül megrendezésre “az év bulija” amelynek fénypontja az Edda nevű együttes fellépése. A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét. Lukács Csaba, a magyar konzervatív lap újságírója teszi fel azt a kérdést, amelyet a KMH-ban számtalanszor megfogalmaztunk az évek folyamán:

“Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális órabér 15 kanadai dollár (közel 3500 forint), és egy építkezéseken dolgozó munkás éves átlagfizetése 52 181 dollár, vagyis havi egymillió forint. Jó kérdés, a kanadai magyar ki tudta volna-e fizetni egy Edda-koncert valós jegyárát?”

Buli a Daytona Beach-en

A kanadai magyarok nem szorulnak magyar állami segélyre. Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi kanadai magyar jómódú lenne és azt sem, hogy 15 dolláros minimum órabérből meg lehetne élni például Torontóban vagy Vancouverben. Nem lehet. De magyar bulikon és egyéb magyar szórakoztató rendezvényeken résztvenni luxus — különösen amikor az a tengerparti partizásról ismert Daytona Beach városában kerül sor erre, a téli turista szezon alatt. A legtöbb magyar adófizetőnek nem adatik meg az a lehetőség, hogy télen meleg tengerparti desztinációkra repüljön — akár magyarságtudatát erősíteni, akár nem.  Kanadában és az Egyesült Államokban pedig otthon az internet segítségével, családon belül, helyi baráti körökben és szerény helyi közösségi rendezvényeken is lehet nyelvet gyakorolni, illetve magyarságtudatot erősíteni.

Ezen kívül van még egy másik igazság, amit nem könnyű kimondani és talán ennél is nehezebb hallani: Kanadában nem csak, hogy van kulturális és közösségi élet a magyarságon kívül, hanem az annál sokkal gazdagabb. Ha csak szűk diaszpóra közösségben éljük le életünket, lemaradunk mindarról, amit ez az ország nyújt számunkra — az a nemzet, amely befogadott minket, mely ország sokunk számára szülőhazát jelent. Ettől még beszélünk magyarul, van érzelmi kötődésünk magyar örökségünkhöz és Magyarországhoz is, de a kanadai élet — amelyet a legtöbb kanadai magyar szabadon választott — nem a magyarságtudatról szól elsősorban.

Különösen rossz szájízt adhat nem csak a magyarországiaknak, de lelkiismeretes kanadai magyaroknak is, hogy észak-amerikai szórakoztatóipari rendezvények fedezésére költ ilyen szabadon a magyar rezsim az adófizetők pénzéből. Úgy tűnik, hogy az évek folyamán a pályázatok és az elnyert összegek is egyre merészebbek lettek. Az biztos, hogy nem a magyar állami szubvencióból rendezett floridai tengerparti bulikkal építünk hidat az észak-amerikai diaszpóra és a magyarországiak között. Ugyanakkor a diaszpóra közösségnek és a magyar-magyar kapcsolatoknak egyaránt jót tenne, ha az Extra Hungariam Alapítvány vezetősége őszinte önreflexiót végezne minderről.

Kategóriák: Szervezetek

A százados meg a többiek

2020, február 9 - 13:23

Mottó: Otthonka, a hetvenes évek házi viselete nőknek. Elől gombolós, combot alig fedő vékony, csaknem áttetsző anyagból készült ruha. Bugyi és melltartó kellett alá, hogy viselője ne láttasson többet, mint amit illik.

Irdatlan hőség volt, meg por, mindez a tűző napon. Szél nem rezzent, a hangyák is járataikba bújtak. Ők nem. Nekik volt: Hasra! -meg -Jobbról repülő! -és -Roham! -Gyalogsági kiképzés a híradós kopaszoknak, keményen, hadd tudják milyen a többiek élete, aztán sorakozó és szünet. Sebesen kapkodtak kulacsaik után, amikor harsant a századosi parancs, -Kulacsokat lefelé fordítani! -Szomjasan nézték a lábuk elé csorgó vizet, majd -Pihenj! Oszolj! -és ők tétován ácsorogtak a tűző napon, hogy rövidesen alakzatba fejlődve elinduljanak a laktanya felé. -Egy-kettő-egy! -Nótát! … Nótát! Ismételte hangosabban, ők pedig hang nélkül mentek tovább. -Vigyázz! -Ordította és akkor már, magukban mosolyogva csapkodták surranójukat az út porába. Győztek.

Hetente kaptak tiszta alsót, hetente volt a fürdés, ám az emberi orr csodálatos alkotás, ebédnél csak a leves illatát érezték, és nem egymás szagát.

Délután a századparancsnok átküldte a lakásába TV-t javítani. Leszedte a készülék hátsó borítóját, kifújta a port, megigazította az elektroncsöveket és megjelent a kép. A százados kisfia mosolyogva mondta -Nektek olyan jó szagotok van. -és kifutott a kertbe játszani. Férfiillat! Gondolta, mert úgy könnyebb volt… aztán pakolt és indult. A csukott ajtónak támaszkodva állt a parancsnok felesége. Félrehajtott fejjel, kissé remegő kézzel kapcsolta ki otthonkája gombjait. Nem volt rajta bugyi. Férfiillat, jutott eszébe a vigasztaló gondolat.

A százados továbbra is üvöltözött, otthoni gépei pedig el-elromlottak. Legutóbb például a kenyérpirító. Azt nem is ő javította, de volt olyan is, hogy ketten mentek.

Így lettek ők egy család; a százados, meg a többiek.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Japonizmus

2020, február 9 - 12:08

 

A szó valószínűleg csak a művészettörténetben jártasak számára cseng ismerősen, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia területén ez a stílusirányzat az iparművészetben, képzőművészetben, a színházakban, zenében, irodalomban és divatban is erőteljesen megjelent 1869, a Japánnal megkötött diplomáciai szerződés után. A Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében május 17-ig látható, „Kelet vonzásában” című kiállítás ez időszak fametszeteiből kínál válogatást.

A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből válogatott kamarakiállítás mintegy hetven műtárgyat mutat be. A japán fametszeteknek a nyugati világ, és ezen belül is az Osztrák-Magyar Monarchia művészeire gyakorolt hatását állatja a középpontba. A kiállítás az inspiráló és látványos, eredeti japán műtárgyak mellett a japonizáló fametszetek hazai gyűjteményekben található legszebb darabjait is a közönség elé tárja. Érdekessége, hogy e japán, magyar és más európai műalkotások túlnyomó többsége a XX. század első évtizedeiben került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Így ezek a művek már száz évvel ezelőtt is szerepelhettek együtt tárlaton, egy részük akár 1909-ben, az időszaki kiállításként nyitva tartó „japánszoba” díszeként.

Tavaly nyitottuk meg Tokióban azt a nagyszabású kiállításunkat, mely nemzetközi és magyar gyűjteményünk kiemelkedő alkotásait mutatja be és ott márciusig még látható lesz – mondta el a kapcsolatokról szólva Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Most pedig itt ezzel a kisebb, de nagyon jelentős és értékében különleges kiállítással tisztelgünk a magyar – japán diplomáciai kapcsolatok 150 éves évfordulója előtt. A „Kelet vonzásában” egy teljesen új világot, a sokszor értelmetlenül rohanó világunkkal szemben egy egészen más gondolkodást tükröző világot jelenít meg a falakon. A látogatóra talán egyfajta meditációként is képes lesz hatni. Különlegessége, hogy a gyűjtemény nagy része a sajátunk és erre nagyon büszkék is vagyunk.

A Szépművészeti Múzeum már kezdetektől, a japonizmus megjelenésekor is nyitott volt a japán művészetek iránt és azóta is folyamatosan megjelenik itt valamilyen reagálás a japán művészetre, akár inspiráció, akár japán művek bemutatása formájában. Figyelmet érdemel, hogy 1896 és 1914 között Budapesten tizennégy japán tematikájú művészeti kiállítást rendeztek, ami azt is mutatja, hogy a Monarchiában milyen közvetlenül tudtak kapcsolódni a nemzetközi irányzatokhoz. Most, ezen a kiállításon a fametszetekre helyezték a hangsúlyt. Láthat a közönség eredeti japán alkotásokat és olyanokat, melyek az inspiráció hatására magyar és más európai művészek keze alól kerültek ki. Elkészült egy értékes és hasznos kis kiadvány is, ami nagyon jól – tematikusan – értelmezhető teszi a látványt.

Japán egy valóban teljesen elzárt birodalom volt a XIX. század közepéig, 1853-ban katonai erővel kényszerítették ki, hogy megnyissa kikötőit – emlékezett vissza kezdetekre dr. Fajcsák Görgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. A kereskedelmi kapcsolatépítés pedig nagyon gyorsan kulturális, művészeti kapcsolatépítéssé vált, először az 1873-as világkiállításon jelenik meg önállóan Japán és ez indítja el a japán művészet európai befogadásának történetét. A kiállításra most belépő látogatót fogadó műtárgyak azt a képet igyekeznek megjeleníteni, amit a Japánban járt utazók akkor láttak és a legszívesebben vásároltak. Talán a legjellegzetesebb a madár-virágkép, ami a természetet jeleníti meg. Az európaiak számára a háttérnélküliség volt szokatlan, míg az 1830-as évektől kezdődő tájábrázolás, mely egészen új, modern invenció volt a japán fametszet történetében, már könnyebben befogadható volt.

A fametszetek készítése és az eljárás tanítása szempontjából igen nagy jelentőségűek a mintakönyvek. Rendkívül fontos segédeszköz, mert a festőknek mintául szolgáló kompozíciókat tartalmazza. Érthető, hogy gyakran éltek ezzel az eszközzel a művészek tanítása során is, a képek másolását bízták a diákokra. Az európai fametszési eljárásban az alkotó maga metszi fába a kitalált kompozíciót, azután színezi és papírra nyomtatja. Japánban azonban évszázados hagyománya van annak, hogy egy festő komponálja meg az ábrázolást, egy metsző alakítja ki a nyomódúcokat – melyekből általában annyi készül, ahány szín megjelenik majd a papíron – és végül egy nyomtatásért felelős személy viszi fel a festéket a fára és nyomja át papírra. Japánban ehhez vizes bázisú festéket használnak, ezt nem hengerrel, hanem ecsettel oszlatják el a fadúcon, így áttetszőbb, finomabb színátmenetekre is lehetőség nyílik.

Az ukiyo-e (a lebegő világ képei) japán fametszetstílus, a hétköznapi élet örömeit jelenítette meg. A többszínnyomással készült lapok színészek, gésák, kurtizánok, szumó birkózók portréit, valamint fesztiválokat, történelmi eseményeket, irodalmi művek részleteit ábrázolják. A humor, az erőszak és az erotika bemutatása az ábrázolt témáknak természetes velejárói, melyek a merész kompozíciókkal, a pazar szín- és mintagazdagsággal kiegészülve a hétköznapi fogyasztói kultúra szerves részévé, az ábrázolt személy iránti rajongás bizonyítékává emelték a rövid életűnek szánt, poszter jellegű nyomtatványokat. Bár több száz, olykor több ezer példányban készültek, a divat gyors változásának következtében jó néhány kiemelkedő minőségű metszetből mára csak nagyon kevés maradt fenn. A portréalany arcvonásai általában nem egyéniek, kiléte megfejtésében feliratok és szimbólumok segítették a nézőt.

A japán fametszeteken megjelenített emberalakok kétféle módon is inspirálták a nyugati művészeket. Tőlük több kép is látható a kiállításon. A kontinensünktől távoli, életmódjában és kultúrájában gyökeresen eltérő világ lakóinak és mindennapjainak képi megragadása éppen úgy érdekelte őket, mint művészeinek másfajta megközelítésmódja az ábrázolt ember témájához. Conrad Gyula a japonizáló fametsző művészet első művelője volt Magyarországon. Tanulmányairól keveset tudunk, 1905. és 1907. között többször időzött – állami ösztöndíjjal – Münchenben és valószínűleg itt sajátította el a fametszés technikáját. Finom színvilágú, lírai lapjain városrészlet, téli táj, vitorlás, lóitatás jelenik meg, a müncheni fametsző iskolára jellemző felfogásban. Conradnak nem volt japán fametszetgyűjteménye, a japonizmus elsősorban a müncheni grafikusművészek közvetítésével hatott rá és ez jól látszik a „Mezővesdi lány” című lapján is. A kiállításon az eredeti japán alkotások mellett tőle és más európai művészektől több lap is látható.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor jól teljesít

2020, február 6 - 21:35

Kétség nem fér hozzá, Orbán Viktor jól teljesít.

Ma újra eszembe jutott, hogy Orbán Viktor szerepelt a Sólyom András rendezte Szegény Dzsoni és Árnika című filmben. Egy cigány származású tolvajt alakított, méghozzá igencsak hitelesen.

Ezen tudását a mai napig kamatoztatja, és szinte már azt is lehet mondani, hogy tökélyre fejlesztette. (Lásd a mérhetetlen összeharácsolt vagyonát.) Igaz eltelt jó pár év, de őszbe boruló halántéka semmit nem rontott szakmai hozzáértésén a felcsúti “megasztárnak.” Óriási színészi tehetségén egyszerűen semmi nem tudott csorbát ejteni. Így fordulhatott az is elő, hogy a mai napig képes megjátszani hőn szeretett népének a fiatal demokratát.

Egyik kezében karddal, másikban kőműveskanállal testesít meg mindent, ami turul. Kétség nem fér hozzá, Orbán Viktor jól teljesít. Tapsikoló közönsége pedig néha csak tátott szájjal bámulja, hogy míg bizonyos “tűzközeli” körök egyre csak gazdagodnak, addig őt úgy fosztja ki a kormány, mint a forgószél. De siker ez, nagy siker, meg hát a miénk. Ugye?

Ha már a sikereknél tartunk, akkor példaként említsek is még párat. A mi Orbán Viktorunk sikertörténete valahol ott kezdődött, amikor megszüntették a létminimum alatt élők nyilvántartását. Mi a francért is kellene őket számolgatni ugye? Örüljenek mert élnek. Még.

Azóta mindenki más jobban él, és jobban is dübörög. Ennek is köszönhető, hogy amikor jött a devizahitelesek ügye, rettenetes erőfeszítések árán hú de meg lettek ők mentve. Senki nincs azóta sem az útszélén, sem a parkokban, mert akkor egyből jönne értük a szirénázó autó. Ez is szintén egy nagyon nagy sikertörténet. Na ugye? Majd a felelőtlenül gazdálkodó, lopós brókercégeket is majdnem lefülelte az éber kormány. Örül is most mindenki, aki ráér egy percre.

A nyugdíjunk miatt is nyugodtan alhatunk, főleg, ha meg sem érjük. Megy is az ima az egyházak részéről javában, hogy hátha. A magánnyugdíjunkra meg nagyon vigyáz ám a Selmeczi Gabriella. Mint a foga fényére. Hát nem csodálatos? A gyönyörű és látogatott stadionok is csak boldogságot csalnak minden igaz magyar ember arcára. Örömmel tölt el mindenkit az a tudat, hogy szeretett miniszterelnökünk és Mészáros Lőrinc például rendszeresen járnak meccsre. Aztán ott a paksi gigaberuházás, ami szintén a mi üdvünket szolgálja. Azért azt érdemes fizetnünk, de még az unokáinknak is.

Lesz itt energia dögivel, csak épüljön meg az új blokk. Tejjel-mézzel folyó kánaán leszünk, ha sikerül felforralni a Duna vizét. Majd jönnek a németek és osztrákok, mi meg egyenesen a folyóból merjük a tányérjukra a halászlét. Igazi hungarikum, mint a túrórudi, amit ugyebár az oroszok találtak fel. A végére azért még egy csodálatos dolgot ne felejtsünk el!

A sikert sikerre kupacoló kormányunk hazacsábított valakit a 100 millióból bedurrantott “Gyere haza fiatal” programmal. Munkát is adtak neki, egyből a “Gyere haza fiatal” kampányt irányító alapnál lett marketinges. Mi ez, ha nem az agyafúrt magyar gondolkodás ékes példája? Kit érdekel, hogy a hazacsábított munkahelyének megteremtése céljából ki kellett rúgni valakit, aki eddig ott dolgozott? Biztos piréz volt vagy hazaáruló.

No de ne bolonduljunk meg teljesen! Előtte még ezer dolgunk van. Fülünket befogni, szemünket becsukni, szánk nem moccan, fej lehajt, és ismételgessük magunkban a sorrendet: első Orbán Viktor és közvetlenül utána a rezsicsökkentés! Nemzeti minden, ami csak létezik, és ordítva meg kell védeni az országot a támadó ellenségtől. Ha ezeket sikerült magunkban jó mélyen és jó erősen tudatosítani, akkor folytatódhat a színdarab. Orbán Viktor főszereplésével…. No és ki is a kellék hozzá? Na ugye?

Kapás Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Kedves pápa! Fehérek vagyunk, keresztények és heteroszexuálisak

2020, február 5 - 15:54

Kedves Ferenc pápa, bizonyára hallottál már rólunk, mi vagyunk a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Fehérek vagyunk, keresztények és heteroszexuálisak. Ebben a minőségünkben fordulunk hozzád, mert nagyon rosszul esett nekünk, hogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere megsértett bennünket.

Mint bizonyára tudod, kedves pápa, mi, a CÖF és a CÖKA tagjai, valamennyien a pártállam üldözötteinek számítunk. Van közöttünk, aki kénytelenségből az Ifjúkommunista lap szerkesztőjeként dolgozott, egy másik tagunk a Népszabadság pártrovatának oszlopaként merült le, hogy kibekkelje a nehéz évtizedeket. De akadt olyan is, akit vezérigazgatói székbe száműztek az egypártrendszer mindenre kapható pribékjei.

És, bizonyára azt is tudod kedves pápa, hogy nagyon közeli és baráti kapcsolatban állunk Bayer Zsolttal. Biztosan ismered a Bayer Zsoltit. Nagyon jó gyerek, nekünk elhiheted. Sokkal jobb fej, mint a Niedermüller. Igen, ő az a Bayer Zsolt, aki azt mondta rólad, hogy egy demens vénember vagy, valamint, hogy Soros György ügynöke, de nem kell a Zsoltit mindig komolyan venni, Van, amikor kissé túltolja a biciklit, különben tényleg jó gyerek. Igaz, hogy egy fiatal diáklányt kretén prolinak nevezett, de ettől eltekintve, ugyanúgy fehér, keresztény és heteró mint mi. Nem mellesleg, nagyon olcsón bérel a Várban egy igen előkelő helyen lévő lakást.

Ájtatos üdvözlettel, CÖF, CÖkA

Kategóriák: Szervezetek

Az álom, mit nem láttak még

2020, február 3 - 17:53

Az 1971-es bemutató után ismét visszatér az Operettszínház színpadára Don Quijote de la Mancha, a „búsképű lovag”, Miguel de Cervantes 1605-ben írt és Mich Leigh zeneszerző, valamint a dalszövegíró Joe Darion segítségével éppen 360 évvel később, 1965-ben világsikerre vitt története. A szaksajtó képviselőinek jelenlétében megkezdett olvasópróbán a darabról több érdekes gondolat is elhangzott.

A musical magyarországi ősbemutatója 1971-ben volt az Operettszínházban, a szöveget a zürichi Operastúdió vezetője, Blum Tamás fordította, aki korábban már számos operalibrettót fordított magyarra és azonnal felismerte ennek a darabnak a nagyszerűségét. A címszerepet Darvas Iván alakította. A legendás színész mellett Aldonzát az Operettszínház által nemrég kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, Galambos Erzsi játszotta. Az ősbemutatón a hűséges fegyverhordozó, Sancho szerepében az akkor még másodéves főiskolás Maros Gábort láthatta a közönség. A művész a főigazgató meghívására eljött az olvasópróbára, ahol nagy sikert aratva elénekelte Sancho Panza belépőjének egy részletét. Szerinte Sancho figurája a hűségnek, az odaadásnak valóságos megtestesülése a színpadon.

Mi lehet a célja ma Budapesten, az Operettszínházban a La Mancha Lovagja bemutatójának? – tette fel a kérdést Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, és mindjárt válaszolt is rá: Könnyedén, de mégis komolyan beszélni az élet fontos kérdéseiről, a küzdelem és a harc értelméről, a hitről, a reményről, ábrándokról, egyszóval általában az életről. Amelyről azt mondják a darabban, hogy nem olyannak kell elfogadni, amilyen, hanem amilyen lehetne! A lovag józan pillanataiban a világ leggyöngédebb embere, akinek rögeszméje a gyámoltalanok védelme, kiállás minden igaz ügyért akkor is, ha a harc reménytelennek látszik. A prózai és zenés színmű között az a különbség, hogy a zene határozza meg egy-egy figura egyéniségét és a szerző ezzel informál a mondanivalóról.

Az előadás rendező-koreográfusát, Vincze Balázst, eddig a tánc, a mozgás expresszivitásának mestereként ismertük, de ő olyan szakember, aki, ha megkapja eszközként a szó, az énekhang erejét is, akkor művészete még teljesebbé válik. Fekete Kata, jelmez- és Erdős Júlia Luca díszlettervezővel együtt, hárman, alkotótársnak tekintik egymást. Ő is feltett egy kérdést: vajon lehet-e még a mai modern világunkban valamit kezdeni a nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel? Egyáltalán szükség van-e ma ezekre az erényekre? Fontos, hogy küzdjünk értük vagy olyan erősen változik a világ, hogy kénytelen vagyunk ezeket elengedni? Abban reménykedem, hogy nem – mondta! A ma emberének, aki sokkal elvadultabb, „piszkosabb”, mint pár száz évvel ezelőtt volt, úgy tudjuk a nemes tisztaságot, a pozitív értékeket – amiket nyíltan nem használunk – bemutatni, hogy mai nyelven fogalmazzuk meg.

A díszlet látványvilágát Erdős Júlia Luca álmodta meg. Számára a La Mancha Lovagjának a fő mondanivalója saját magunk legyőzése, és újra megtalálása. Azt jelenti ez a darab, hogy a minket körülvevő világ olyan, amilyennek akarjuk, vagy amilyennek képesek vagyunk látni. Az ember élethelyzeteinek nagy részében nem szabad, de abban viszont igen, hogy miként viselkedjen. Megalkuszik vagy talpon marad, építi vagy rombolja magát? A főhősünk lelke olyan gazdag, hogy ez a történet önmagában is, egy tűz körül mesélve is megállná a helyét, érvényesülne és mindenki meghallaná az üzenetét. A mi harcainkat csak mi tudjuk megvívni és elsősorban magunkat kell legyőzni. A díszlet ezért kortalan, absztrakt is meg nem is, éppen azért, hogy az asszociációs igényekhez illeszkedjen.

Fekete Kata, jelmeztervező szerint viszont ez az egész történet egyfajta belső utazás. Minden, amitől félünk, rideg, fekete, valamilyen halálangyalként és csatlósaiként jelenik meg az előadás nyitóképében. Ezek lehetnek éppúgy a belső félelmeink kivetülései, mint rémálmaink szereplői. Az inspirálta, hogy az átalakulást, a varázslatot, a képzeletbe, mesébe való utazást segítse. A szereplőket, kortalan, időtlen feketeségbe vonta. Sancho és Don Quijote, a lélek, a lelki kultúrák emberei. Ahogy a történet folyamán ők mennek és mesélnek, egyre színesedik minden körülöttük. Varázsolni kezdenek a feketeségből, a Kormányzóból fogadóst, Aldonzából Dulcineát, a Tükörlovag is megjelenik majd. Van a keretjáték, van a mese, és a mese az, ami elragadó, ami átszínezi a világunkat!

Mint a korábbi előadásoknál, ez a bemutató is hármas szereposztással készül. Don Quijote alakját Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Nagy Lóránt ölti magára. Neki jelszava: egy színész annyit ér, ahány karakter van benne! A Lovag arra int minket, hogy az örök emberi értékekről ma is beszélni kell. Ez a darab remekmű. Olyan különleges eszencia, amiért érdemes rendezőnek, színésznek lenni! Borzasztó, labirintusokkal teli szerep, sok a buktatója azt tanítja, hogy „felfelé éljünk”! A krisztusi karakter szépségét összetettségét kell benne megfogni. A mai kor emberének egyik legnagyobb problémája a hitek megingása abban, hogy van értelme az erkölcsnek, a jóságnak, a szeretetnek, a toleranciának. Azt látjuk a külvilágban, hogy a törtetés, az érdekek sokkal fontosabbak, mint azok a „szent”célok, amikért Don Quijote kiáll. Ezzel a bemutatóval talán a reményt vissza lehet hozni.

Aldonza – Dulcinea személyiségét Peller Anna, Nádasi Veronika és Dancs Annamari ölti magára, úgy látva, mintha mostanában, az életben mindenki Dulcineának szeretne tűnni. Nagyon izgalmas része a darabnak, hogy közben az „Aldonzaság” is a nőiesség része. Észre kell venni, micsoda különbség van a mai világban az igazi Dulcineák és az ál-Dulcineák között. A szerep a női attribútumok mindenféle árnyalatát meg tudja mutatni. A mindennapokban azt látjuk: sokan menekülnek egy másik, virtuális világba az Instagrammon, a Facebookon és egyéb közösségi fórumokon. Mutatják, milyen gyönyörű az életük, holott nem biztos, hogy az a valóságukkal is mindenben egyezik. Mint ahogy az, ami a színpadon majd életre kel, annak lényegét a világslágerré vált dal mondja el nekünk és talán az egész nem más csak egy „Álom, mit nem láttak még!?”.

Kategóriák: Szervezetek

Az orbáni kereszténydemokráciáról

2020, február 3 - 16:18

Jan Werner Müller, aki az oxfordi egyetem professzoraként merészelte górcső alá venni Orbán illiberális kereszténységét, egy cseppet megvakarta magát a kereszténydemokráciát is: az emberek a kereszténydemokrácia nevében csatlakoztak a nácikhoz, a hidegháború éveiben is a kereszténydemokrácia nevében üldözték az istentelen kommunistákat, nem ismerik el a pluralizmust, sem a kisebbségeket, sem a másságot, a vallási révületen kívül nem látnak más üdvözítőt. Véleménye szerint Orbánt soha nem érdekelte a kereszténység, se a demokrácia, az ő hite a hatalom birtoklása.

Ám véleménye szerint vagy kereszténydemokrácia van, vagy illiberális demokrácia, a kettő egymásnak ellentéte. Egy igazi kereszténydemokrata elutasítja a soviniszta nacionalizmust, ami Orbán eszmerendszere. Habár fel van függesztve, neki áll feljebb, és zsarnoksággal, a népek rabszolgaságba taszításával vádolja az Uniót, miközben otthon a jogrendet és a demokráciát is szétverve a kereszténydemokrácia egyedüli védelmezőjének kiálltja ki magát, és kijelenti, hogy azok, akik őt vádolják, eladták magukat a liberalizmusnak és Soros kottájából játszanak. Senki ne gondolja, hogy az EPP és a Fidesz (Orbán) konfliktusa politikai jellegű, nem, kérem, mindez csak Orbán hatalmi törekvéseiről szól.

Node, lássuk, hogy a kereszténydemokrácia hős és egyetlen védője milyen is valójában. Első sorban magabiztos, hiszen ő Európa DNS-ének hordozója, valamint az egyedüli, aki Európa jövőjét illetően tudja a tutit, és ismeri a helyes irányt. Mindezt – ahogy Müller is felismerte – korlátlan hatalomvággyal és autoriter működéssel ötvözi. Márpedig minden kontroll alól kiszabadulván gátlástalanul uralkodik mások felett, szabadon dönt bárki sorsáról. Na persze, ez egy állapot nála, ami meglehetősen eltorzítja személyiségét. Elhiszi önmagáról, hogy tévedhetetlen, csalhatatlan és felülmúlhatatlan, ezért vindikál magának minden jogot a mindenfeletti döntésekhez.

Hogy a tükör ne is mutathasson mást, nyaloncokkal, hízelgőkkel veszi magát körül. Nem tűri a kritikát, nem tűr meg maga mellett – de pártja soraiban sem – olyat, akinek önálló gondolata van. Hataloméhsége mellett evidenciává vált, hogy kapzsi is lett. Őseinek génjeit le se tagadhatja. a paraszti kapariság, gyarapítási vágy uralja mindennapjait. Na persze, gondosan vigyáz arra, hogy személyes érdekei rejtve maradjanak, arra vannak a strómanjai, rokonai, iskolatársai. Híveinek köszönhetően – némi csalással és törvények testre szabásával – sikerült olyan embert mindenki fölé helyezni, akinek a hatalom gyakorlása nem teher, hanem életcél, aki hatalmának megtartása érdekében képes bármit – akár az ország jelenét és jövőjét – feláldozni, aki nem ismer se istent, se embert. Eltapos mindenkit, aki úgy véli, nem jó irányba mennek a dolgok. Aki meg nem tudja elviselni a harsogó, gyűlölettel teli, a valóságtól elrugaszkodott kormánypropagandát, az vagy kussoljon, vagy kívül tágasabb, takarodjon, míg megteheti!

George Washington egy cseppet nagyobb formátumú ember volt, mint a Shorty, ám nem szállt fejébe a dicsőség, nem élt vissza hatalmával. Elnöki ideje alatt terhesnek érezte a népszerűséget. Kijelentett: „Inkább vagyok a farmomon, minthogy én legyek a világ ura.” Orbánnak nincsenek ilyen skrupulusai. Hatalomtechnikailag mindezt, természetesen a kereszténydemokrácia jegyében teszi, hiszen annak ő a legfőbb képviselője.

Azonban az orbáni kereszténydemokrácia nem éppen hagyományos. A valódi kereszténydemokraták ugyanis aligha törekednek a nem éppen dicső múlt restaurálására, az ellenzék megbénítására, a Parlament cirkusszá silányítására ( a Fidesz képviselői gondolkodás nélkül megszavaznak mindent, amit eléjük tesznek, akkor is, ha fingjuk sincs arról, ami benne foglaltatik). Az alapvető szabadságjogokat, mint sajtószabadság, tanszabadság, a tudomány és művészet szabadsága, ügyesen leépítette. Na persze, ezek mind-mind veszélyesek Orbán autokráciájára. De semmi vész, erre valók a törvények, amiket az orbáni vezérfonal mentén engedelmes csinovnyikok meg is szövegeznek.

Orbán, aki törvényhozóként egyben ítélet végrehajtó is, 2011-ben megfogalmazta, és mindjárt alapizébe is foglaltatta, hogy Magyarország népének nincs joga a köztársasághoz, az emberi méltósághoz, a tanítás és tanulás, a kutatás és a művészet szabadságához, a boldoguláshoz – kivéve azoknak, akiknek ő megengedi – valamint a hosszú, és tisztességes élethez. Hogy minden simán menjen, a csalhatatlan vezér utasítására sorra születnek az ezeket szabályozó, és ezekre kiható törvények.

Mindehhez járul a Nép Atyjának a karmelita kolostorból kialakított Sasfészek (vagy Turulfészek?)
ablakaiból kitekintve látott múlt, amit sikeresen és országszerte épít újjá. A trianoni lövészárok szépen mélyül, ő pedig messze hangzóan, hősiesen védi a kereszténydemokráciát.

Mármint, az orbánit.

Kategóriák: Szervezetek

Szelíd párbaj

2020, február 1 - 14:19

Bár a cím ellentmondásnak látszik – valójában nem az. Két, egymással jó kapcsolatban álló pincészet mutatta be Kékfrankos borait egy kis budai borbárban. A Kóstolom borbár szerényen bújik meg a Lövőház és Káplár utca kereszteződésénél, de aki egyszer már felfedezte, nagyon valószínű, hogy vissza fog térni ide.

A Nádor pincészet az ország nyugati végén, a Sopronhoz közeli Vaskeresztesen dolgozik. Nevének eredete évszázadokkal korábbra nyúlik vissza. Valamikor nagyon régen, Bános István egy kolostort alapított a környéken és a királynak tett szolgálataiért idővel nádori rangra emelték. Ennek emlékét őrzi a pincészet neve. Aztán múltak az évszázadok, míg el nem érkeztünk az I. világháború végéig. Ott, Sopron környékén van egy kis hegy, Vas-hegy, amit – sok más magyar településsel együtt – a trianoni békeszerződés kettévágott. A burgenladi részen Eisenberg, a magyar oldalon Vaskeresztes lett belőle. A vasfüggöny Vaskeresztest is elzárta, ám amikor az megszűnt, itt is megindult az élet. Rainer Garger, Bécsben élő üzletember, sok évvel ezelőtt beleszeretett a területbe és eldöntötte, hogy kiváló kékfrankosokat szeretne készíteni a magyar oldalon. A 3,5 hektár szőlő teljes egészében Vaskeresztesen található.

Magyar unokatestvére, Garger Imre, 2003-ban telepítette el az első szőlőtőkéket. Főleg kékfrankost, egy kevés merlot-t és zweigeltet. Elsősorban olyan területekre, ahol a helyiek már felhagytak a szőlőtermesztéssel. Csupa olyan fajtákat, amelyek illenek a hegyre. Kilencven százalékban kékfrankost, a merlot-t és zweigeltet, inkább csak a játék kedvéért. Persze Garger Imre okos és óvatos ember, aki nem kockáztat. Így szerencsére nem hozott ide divatos világfajtákat, inkább ragaszkodott a hegy régről ismert, tradicionális szőlőfajtáihoz. Aztán 2006-ban elkészült az első bor a pincénél. A NADOR névre keresztelték, nem véletlenül – a magyar Vas-hegy nagykövetének szánja a pincészet – tisztán kékfrankos szőlőből készül és csak 4-5 év érlelés után kerül a piacra.

A Kóstolom borbárban tartott bemutatón a 2017-es Nador Falu, az évjárat jelölés nélküli Nador Falu Kékfrankos rosé, a 2014-es Kékfrankos Voller és az ugyancsak 2014-es Kékfrankos Wanzer mutatkozott be a meghívott, szakmai közönségnek. Ez a két utóbbi, valódi különlegességnek számít, ugyanis a Vollerből csak hétszáz, a Wanzerből még ennél is kevesebb, mindössze háromszáz palackkal készült. A Voller szőlőjét a völgyben, a Wanzerét a hegy csúcsán szüretelték. A dűlőszelektált szőlőből azonos kezelés mellett is jól megkülönböztethetően kétféle bor született. A Voller illata könnyen felismerhető, határozottan csokoládés, íze könnyedebb, a Wanzer illata markánsabb, miközben az íze simább, noha a másik sem mondható túlzottan tanninosnak.

A szelíd párbaj másik résztvevője a Balaton északi részének egyik karakteres termőhelyén működő St. Donát Borkúria volt. A családi pincészet tulajdonosai, Kovács Tamás és felesége irányítják a 16 hektáros birtokot. Vannak területeik Csopakon – erre a kóstolóra Tihanyból hozták a bort – de van szőlőjük Szentbékállán, a Fekete-hegyen és Kálon is. A gazdaság újkori története, a rendszerváltás után Csopakon kezdődött. A dédnagypapa után járó kárpótlásban kaptak vissza valamennyi szőlőt, ez bővítették, pincét építettek, ma már kis éttermük is van. Olyan fajtákkal foglalkoznak, amik nem csak itt hon, de külföldön is érdekesek lehetnek, főként Olaszrizlinget, Furmintot és Kékfrankost termelnek. A Nádor pincével régóta együtt dolgoznak, mert Ausztriában, a kereskedésükben a St. Donát borokat is árulják. A minőségre jellemző, hogy kifejezetten csak a „csúcsgasztronómiába”, Michelin csillagos éttermekbe szállítanak!

A párbajon Tihanyból származó Kékfrankossal vesznek részt. Készítenek egy vulkanikus, félsziget-válogatást, aminek Magma a neve, mellette pedig dűlőválogatásokat is. A Kékfrankos szempontjából Tihany nagyon jó termőhely. Ott nagyon szigorú eredetvédelem van érvényben, Tihany névvel és a dűlők nevével csak vörösbor hozható forgalomba! A St. Donát Borkúria szeretné megmutatni, milyen potenciál rejlik ebben a kis félszigetben, ahol alig száz hektárnyi szőlő van. A Magmában az a tipikus karakter érvényesül, ami Tihanyra jellemző. Ez a Balaton-régió legnagyobb hőingadozásnak kitett helye, itt hűvösek az éjszakák, melegek a nappalok. Tihany, Észak-Balaton legnagyobb kiterjedésű vulkánja, két fő krátere van. Mindkettő aljában van egy krátertó, a Külső-tó és a Belső tó, a mi szőlőink a kráterfalakon vannak, egy katlanban. Van a külső falon is, de a most bemutatott borok a belsőkről származnak. A Külső-tónak a délre néző faláról, a Belsőnél pedig – mivel az egy régebbi, jobbal elkopott kráter, inkább kaldera – hűvösebb helyről. A félsziget déli felének talaja kevertebb, a bazalthoz mészkő társul és valamennyi lösz is van a tetején. A északi felén a fiatalabb kráter talaj tisztán tufamálladék.

A hőmérséklet- és a talajdifferenciák más-más jelleget adnak a bornak. A Balaton más területeihez hasonlítva, sokkal könnyedebb, gyümölcsösebb, de markáns savú, jól érlelhető vörösborok származnak innen. A burgundi stílusra hasonlítanak inkább. Mindegyik itteni borban megtalálható a feketecseresznye, a csipkebogyó, a meggy íze, a dűlők hőmérséklete befolyásolja, hogy hol tömörebben, erőteljesebben vagy puhábban, behízelgőbben jelennek meg. A magnum palackról külön is kell szólni. Az ilyen, nagyobb palackban szebben érik a bor – és hát ezek 8-10 évig is érhetnek a palackokban. Szűretlenül palackoznak, a borokat csak a gravitáció ülepíti, ezért sokkal ízesebbek, teltebbek maradnak. Pohárba töltve erőteljes, friss – nem érett, lekváros – gyümölcsillatot érzünk. Mivel vulkanikus területről beszélünk, az ízekben megjelenik az ásvány, a bazalt, a sósság és a füstösség is. A hűvösebb dűlőkből származónál még egy pici „avarosság” is érezhető. Mivel ezek fontosak, a bor készítésénél csínján bánnak a hordóval, mert a hordó „ápol és eltakar”. A fő szerepe, hogy struktúrát adjon a bornak. Náluk a bor csak 10 hónapot tölt a hordóban, nem szeretnék, hogy eluralkodjon benne a hordó íze. Helyette inkább a termőhely ízeit kívánják megmutatni és ezzel tudnak versenyezni Nyugat-Magyarország ugyancsak jellegzetes finom boraival. Szelíd párbajuk, a két vidékre jellemző borok bemutatása is ezt a célt szolgálta.

Kategóriák: Szervezetek

Sértett fehér keresztény heterók randalíroztak 2006 őszén a Szabadság téren

2020, január 31 - 20:49

Sokáig azt gondoltuk, hogy 2006 őszén egy felheccelt tömeg randalírozott, és provokátorok szervezésében tört, zúzott, fosztogatott a Magyar Televízió akkor még Szabadság téri székháza előtt. Autókat gyújtottak fel, és kifosztották a televízió büféjét – szavahihető szemtanúk szerint, főleg a Túró Rudi volt menő a köreikben. A csütörtöki Niedermüller-ellenes tüntetés tükrében azonban már tudjuk, hogy nem erről volt szó, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az őszödi beszéddel vérig sértette a fehér, keresztény heterókat. Álljon itt az akkori történet ma ismert változata.

2006 szeptemberében a fehér, keresztény heteró férfiak és nők nagy tömegben érkeztek a Magyar Televízió Szabadság téri székháza elé. Többen közülük nem csupán hazafiasan, de igen demokratikusan is viselkedtek. Volt olyan fehér, keresztény heteró, aki társaival együtt berongyolt a televízió büféjébe, ott tört és zúzott, majd, miután rájött, hogy őt megsértették, kénytelen volt néhány karton cigarettával, üdítőkkel, és csokoládéval távozni. Normál üzemmenetben az ilyet a szakirodalom rablásnak és garázdaságnak nevezi. Ám amikor a haza a sorsa a tét, akkor a tényállás más megítélés alá esik és a fehér keresztény heterók forradalomnak hívják.

Más fehér, keresztény heterók nem elégedtek meg azzal, hogy kreativitásukat a büfé kifosztásában éljék ki. Ők betörték az épület ablakait, a náluk is találékonyabbak pedig gépkocsikat gyújtottak fel. Nem volt könnyű dolguk, igen ötletesnek kellett lenniük, hogy elegendő számú autót tudjanak felgyújtani. A legtöbb ember ugyanis – ellentétben a 2006-os fehér, keresztény heterókkal – ha tüntetésre megy, hiába köt csomót a zsebkendőjére, szinte biztos, hogy elfelejt benzines palackot magával vinni. Vagy ha van nála, akkor esetleg a gyufát, vagy az öngyújtót hagyja otthon. Innen is látszik, hogy a fehér, keresztény heterók eszén nem lehet túljárni, ha valamelyikük úgy dönt, hogy felgyújt egy autót, akkor ide a rozsdás bökőt, hogy meg is teszi.

Voltak olyan fehér, keresztény heterók, akik úgy reagáltak az őket ért sértésre, hogy szó szerint szétszedték az utcát. Azaz, a mások által járásra és közlekedésre használt kockaköveket és betondarabokat felszedték, a nagyobb, súlyosabb darabokat pedig a rendőrök közé dobták. Ezek a fehér, keresztény heterók valószínűleg úgy lettek szocializálva, hogy ha meglátnak egy betondarabot, azzal nyolc napon belül, vagy túl gyógyuló sérüléseket okozzanak a normális emberek által, az ő védelmükben fizetett egyenruhásoknak. A fehér, keresztény heterók által kezdeményezett csatározásokban több százan sebesültek meg, közülük minden második rendőr, de csak egy volt közülük életveszélyes állapotban.

A vérig sértett fehér, keresztény heterók a rasszizmus elleni harc jegyében, rasszista jelszavakat kiabáltak, mert ez – amellett, hogy félelmet kelt a gyanútlan szemlélőben – minden másnál jobban kifejezi a magyarság sorsa és a nemzet függetlensége iránt érzett elkötelezettséget.

A fehér, keresztény heterók hajnaltájt, nem kis bátorságot tanúsítva, felgyújtották a Magyar Televíziót, amely – csak úgy mellesleg – akkor még Budapest egyik legszebb épületében működött. Ugyancsak megrongálták a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet, ami szintén derekas tettnek számított, különös tekintettel arra, hogy alatta halottak, mégpedig katonaként foglalkoztatott fiatal fiúk holtteste feküdt.

A 2006-os fehér, keresztény heterók nagyvonalúságát bizonyítja, hogy amikor az épület már biztonsággal égett, csak kezdetben akadályozták az oltásra kivezényelt tűzoltók munkáját. Később is csak elvétve dobálták őket kővel és üvegekkel, sőt, olyan periódusok is előfordultak, amikor – hiába, hogy meg lettek sértve – hagyták őket dolgozni.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak