Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 38 perc

Orbán macedón csapdája

2018, november 16 - 21:12

„Orbán nyilvánvalóan tudja: Nikola Gruevszki aktuális sorsában saját jövője van megírva, jobb, ha nem erőlteti tehát a párhuzamokat, s nem megy a – rá és családjára – oly veszélyes következmények elébe. Komoly kényszerpályákon száguldozik, s láthatóan igazán alkalmas kiutat egyik lehetőség sem tartogat számára.”

Azok a politikai – de nem csak politikai jellegű – kényszerpályák, amelyekbe Orbán Viktor manőverezte magát 2010 után, most kezdik majd igazán megnehezíteni a magyar kormány és a fideszes politikai „elit” életét. Csak egy közülük a napokban kipattant Nikola Gruevszki-ügy. Ez is roppant kockázatokat rejt magában, de egyelőre nem lehet megmondani, mi lesz az az esemény, ami a jelenlegi kaotikus, elvtelen és csak rögtönzésekre épülő Orbán-féle kormányzást végképp ellehetetleníti majd.

A miniszterelnök előtt három lehetőség van, amikkel a Gruevszki-ügyre reagálhat. Márpedig így vagy úgy reagálnia kell, mert annak is meglesz a súlyos ára, ha semmit sem tesz. Valóban, ez az egyes számú opció: Megtűrni Gruevszkit Magyarországon, és a teljes média és diplomáciai hangerőt maximumra állítva azt kommunikálni, hogy Macedóniában politikai leszámolás történt, Gruevszki pedig okkal kérheti a magyar hatóságokat, hogy neki menedéket adjanak. És ezt humanitárius okokból a magyar kormány nem tagadhatja meg.

Ám ha a kormány ezt az utat választja, azzal felrúg egy sor nemzetközi megállapodást – beleértve unión belüli jogszabályokat is –, egyben olyan politikai miliőt teremt maga köré, mint anno Moammer Kadhafi ezredes, Líbia diktátora, aki sorozatosan adott menedéket a világ kétes és mindenki által keresett elemeinek. Csakhogy Líbia akkor – és azóta sem – igazán része a nemzetközi rendszernek. Kadhafi végzetét egyébként épp e tényből fakadó sajátos líbiai kényszerpályák tették olyannyira elkerülhetetlenné.

A másik lehetőség, mellyel Orbán élhet, hogy Gruevszkit felülteti az első Moszkvába induló gépre. Elvileg ezzel kivonja magát a problémából, ugyanakkor ez sem kisebb nemzetközi jogsértés, mint az, ha itthon tartja a macedón hatóságok által körözött korábbi, végtelenül korrupt és populista – egyébként magát jobboldalinak nevező – miniszterelnököt. Igaz, Vlagyimir Putyin hálás lesz neki, hisz egyik balkáni szövetségesét ezzel kimenti Orbán a bajból, de Putyin hálája és a várható nemzetközi felháborodás között többszörös aránybeli eltérés van – mégpedig ez utóbbi javára. Igaz, volt már rá példa, hogy hasonló esetekben Orbán inkább élvezte a kockázatot, semhogy megfontoltan döntött volna.

A harmadik lehetőség, hogy Gruevszkit szépen hazaküldik, vagyis eleget tesznek a macedónok kérésének, s tartják magukat a nemzetközi megállapodásokhoz. Az egyszerű hazazsuppolás és a Szerbiába, azaz abba az országba történő kiutasítás, melyen keresztül Gruevszki állítólag Magyarországra érkezett, esetünkben gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Belgrád, abban a nagy igyekezetben, hogy megtartsa pozícióját az Európai Unió előszobájában, aligha kockáztatná, hogy ellenszegüljön a nemzetközi szabályoknak, s ezzel kiváltsa Brüsszel, Párizs és Berlin közös felháborodását. Ráadásul Belgrád és Szkopje viszonya sem olyan felhőtlen, hogy megérné Alekszandar Vučić szerb elnöknek Orbánt utánozni.

Nem mellékes körülmény, hogy ha a magyar kormányfő végül Gruevszkit mégis hazatoloncolná, azzal jövendő sorsához teremtene olyan precedenst, amit vele – és viselt dolgaival – kapcsolatba egyébként ma már számosan emlegetnek. Ugyanakkor tudjuk: azok a kelet-európai vezetők, akik Orbán politikájával és jellemével igazán rokoníthatók – egy bizonyos román és egy bizonyos szerb politikusra gondolok –, soha nem teremtettek volna olyan helyzetet országlásuk során, amit egyébként messze el szerettek volna kerülni. És feltehetően ez Orbánra is igaz.

A magyar politikus nyilvánvalóan tudja: Nikola Gruevszki aktuális sorsában saját jövője van megírva, jobb, ha nem erőlteti tehát a párhuzamokat, s nem megy a – rá és családjára – oly veszélyes következmények elébe. Komoly kényszerpályákon száguldozik, s láthatóan igazán alkalmas kiutat egyik lehetőség sem kínál számára.

Ara-Kovács Attila

Kategóriák: Szervezetek

Ezek maguktól ilyen hülyék?

2018, november 16 - 20:53

„A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt, mondván, nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.

Demeter Márta egy Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez beadott írásbeli kérdésében azt írta, iratbetekintése során kiderült, hogy a honvédség Airbus a319-esén kiképzőrepülés keretében utazott haza egy bizonyos Orbán Flóra, Páfoszról. Kérdés, lehetett-e ez a személy Orbán Viktor azonos nevű lánya?

A Kormányzati Tájékoztatási Központ lelkesen közölte: a megnevezett lány nem a kormányfő, hanem a Cipruson szolgáló egyik magyar katona 2 éves gyereke.”

Na, kérem.

Tekintsünk el attól, hogy egy két éves gyerek mennyire alkalmas a légi szállításra, és viszont, egy katonai szállítógép mennyire alkalmas egy 2 éves gyerek szállítására, lévén, hogy meglehetősen csekély számú – már, ha egyáltalán – sztyuvi teljesít szolgálatot egy katonai szállítógép fedélzetén, már, ha azt valóban – ahogy állítják – a katonák szállítása érdekében szerezték be, és annak megfelelően szerelték fel. Persze, ha az VIP utasok reptetésére szolgál, az más. Akkor meg kérdezem, mitől VIP egy mezei százados 2 éves lánya?

Haladjunk.

Demeter Márta nem lehet annyira retardált, hogy nem képes kiértékelni egy iratbetekintés eredményét. Repülésről van szó, az ilyesmiben biza, szerepelnie kell a repülési tervnek és az utas listának. Abban pedig ott kellett lennie egy névnek: Orbán Flóra. Ha nem volt ugyanazon listán a papa neve, akkor, sajnos, fel kell tételeznem, hogy csomagként adták fel. Egy 2 évessel ez könnyen előfordulhat. Akkor meg ott kellett lennie a ragszámnak is.

Most jön a vastagja.

A feljelentésre ráerősít a Honvédelmi Minisztérium is, mi szerint ők úgy vélik, komoly biztonsági kockázatot jelentett a személyes adatok nyilvánossá tétele.

Classified Stupidity / Saatchi Art

Kérdés, hogy ha nem Orbán vezér lánya, hanem egy 2 éves, amúgy egy mezei százados lányaként reptetett kisded, akkor mégis, mi a nemzetbiztonsági kockázat? De, még ha a Vezér lányáról is van szó, ő meg milyen kockázatot hordoz magában? Azon felül milyen biztonsági kockázatot jelent a múlt idő? Ki is tette nyilvánossá a százados személyét? Csak nem a Tájékoztatási Központ? Különben is, kinek, mi köze hozzá, kit reptetnek? Sokkal többet is megengedett magának a Köpcös, akkor minek ezen fennakadni?

Van egy sanda gyanúm: ezek annyira hülyék, hogy még össze se képesek beszélni! Legalább hazudnának egyformát! Persze, attól sem nyugodnék meg.

Ille István

Kategóriák: Szervezetek

Gruevszki vett már letelepedési kötvényt?

2018, november 15 - 15:52

A hazai hatalom sajátos hozzáállása a különböző törvénysértések nemzetközileg ismert elkövetőihez lehet vitatható. Ezt a „baltás gyilkosként” elhíresült azeri gyilkos ügye óta egészen biztosan tudjuk. A legutóbbi eset annak fordított irányú állapotát látszik jelezni. A jobbára gazdasági galádságok miatt két év börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszkit nem kiadta a hazai hatóság, hanem láthatóan a Magyarországra szökését igyekszik fedezni, mentegetni.

Ami, ha belegondolunk, teljesen érthető emberi reakciója is lehet egy olyan vezetésnek, amelynek nem egy tagja joggal aggódhat egy későbbi el-, illetve beszámoltatás eredményétől, következményeitől. Nyugodtan okoskodhatnak úgy, hogy amennyiben most menedéket adnak egy köztörvényesen elítélt vezető politikusnak, akkor erre a példára hivatkozva maguk is kérhetnek ilyen elbánást valahol a világban. Az egy más kérdés, hogy a világnak melyik pontja lesz az, aki a magyar vezető(ke)t majd befogadja. De szinte biztosan lesz olyan banánköztársaság, törpediktatúra, ahol helyet szorítanak neki(k). Talán még alkalmazzák is szakértőként az illető(ke)t. Ezt nem tudhatjuk. Azt azonban láthatjuk, hogy egy igencsak fejetlenségbe hajló magyarázkodási hullám indult el. Amelynek során szinte biztosan ki fog derülni, hogy alapvetően nem a köztörvényes ügyben jogerősen elítélt politikus befogadása a hiba, hanem az tehet az egészről, aki nyilvánosságra hozta a csirkefogást.

Ennek előszeleként értékelhetjük a Fidesz kommunikációs igazgatójának az MTI által közzétett igen értéktelen gondolatait arról, hogy a hatalommal visszaélő gazdagodás, a nagyüzemi sikkasztás akár rendben is lehet. Mert Nikola Gruevszki nem tehet semmiről. Mert, szerinte, „Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget”. Arról persze Hidvéghi Balázs hallgatni látszik, hogy a politikust nem egy kormányhatározatban ítélték el a politikai nézeteiért, hanem a bíróságon a visszaéléseiért. A további félreértések elkerülésére megjegyzem, hogy természetesen ismertek azok az esetek, amikor az igazságszolgáltatás kormánymegrendelésre működik. Azonban a nyilvánvalóan koncepciós ügyre utaló bizonyítékok sora sem sorjáz Hidvéghi nyilatkozatában a Macedóniában lefolyt eljárással kapcsolatban.

Ezzel szemben, szintén az MTI közleményei alapján ugyanez, a politikailag asszimetrikussá tett, eljárási gyakorlat legalább a gyanú szintjén megállhat hazai gyakorlat alapján. Az a közelmúltból ismert fordulat volt, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai, ajánlása alapján felmerült az Elios érintettsége. Mely cég esetében az igazságügy kerekei összeakadtak, és azt az eredményt darálták ki, hogy annak a cégnek az ügyében, amelynek köze lehet Orbán egyik lányának férjéhez, nincs semmi látnivaló. Az OLAF jelentésének nyilvánosságra kerülését követően egyébként a kormánytól nem túl távolra eső 888.hu még simán álhírnek minősítette az egészet, és közölték, hogy az egész Elios-ügy nem más, mint az unió politikai áskálódásának az egyik eszköze, illetve az egész túlárazásos gyanú nem több egy brüsszeli kampányjelentésnél. Erre most az MTI közzétett egy hírt, hogy „vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták”. Ami csak azt a kérdést hagyja nyitva, hogy mi lett volna a koncepció, ha Orbán veje érdekelt lett volna az érintett hűtőházak közvilágításában.

A bukott macedón elnökkel kapcsolatban pedig olyan kérdések is nyitva lehetnek jelenleg, hogy vajon vásárolt-e letelepedési kötvényt? Esetleg tervezi-e letelepedési kötvény vásárlását? Esetleg tervez-e adakozni egy stadionra a közeljövőben? A vezetői sportbarátság jegyében. De azt Macedón TV-ből felröppent információt legalább cáfolták, hogy a gazdasági visszaélésekért elítélt macedón politikus Orbán lakásában húzná meg magát. Azért persze még emlékezhetünk arra, hogy a szomszédságában már lakott körözött, kötvényvásárlóként is megjelent, Ghaith Pharaonnak nevezett, bűnöző.

Kategóriák: Szervezetek

Woody Allen: FÉRJEK ÉS FELESÉGEK a Belvárosi Színházban

2018, november 14 - 22:23
Az egyik szakít és új szerelem után néz. A másik ettől sokkot kap, és hirtelen észreveszi, hogy talán új szerelem után kellene nézni… Akkor is együtt, vagy mostantól külön? Mi a jobb, mi az őszintébb, mi az üdvözítőbb? A nagy mulattató, Woody Allen komédiájában két pár kénytelen szembenézni házasságának állapotával. Melyik döntés jelenti a jó megoldást? Egyáltalán létezik mindenki számára jó megoldás? Röhejes helyzetekbe tudjuk hozni magunkat, annyi biztos… (forrás: színház) SZEREPLŐK
  • Ötvös András
  • Radnay Csilla
  • Járó Zsuzsa
  • Pataki Ferenc
  • Nagy Dániel Viktor
  • Ullmann Mónika
  • Gombó Viola Lotti
  • Ficzere Béla
  • Hunyadi Máté

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2018.november 15. Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nemzeti konzultáció

2018, november 14 - 18:48

Konzultáció: Szakértői vélemény kérése, amikor az egyik fél egy másik félhez, általában az ügyben szakértő személyhez fordul tanácsért, véleményért. Gyengébbek kedvéért: [konzultáció < francia: consultation (tanácskozás, véleménykérés) < latin: consultatio (tanácskozás) < consulto (tanácskozik, megfontol) < consulo (átgondol, dönt)]

Eddig hét, nemzetinek nevezett konzultációt követett el nemzeti kormányunk. A java olyan kérdések feltevéséről szólt, hogy ugye, nem akarod, hogy elvegyék a magyarok munkáját, a hazáját, a feleségét, babrálják biciklijét, stb.

Ezekkel csak az volt a baj, hogy ún. zárt kérdéseket tettek fel. Nem lehetett rájuk másképpen válaszolni, csak igennel vagy nemmel. De ki az az agyalágyult, aki pl. a munkahelye elvételére igennel válaszol?

Egy kis TIT továbbképzés: a zárt kérdések esetében a megkérdezett nem saját szavaival válaszolja meg a feltett kérdést, hanem az előre megadott válaszlehetőségek segítségével fejti ki véleményét vagy választja ki az esetének megfelelő válaszlehetőséget. Ez igen jól megfelel a NER agymosottjai nagy részének.

A nyitott kérdések esetében a válaszadókat nem akarjuk befolyásolni a felkínált válaszlehetőségekkel, mi több, a válaszadót abban akarjuk megerősíteni, hogy az ő véleményére, gondolatára vagyunk kíváncsiak a maga megfogalmazásában.

Ennek ismeretében van-e még kérdés a kormányzat konzultációs szándékát illetően? Na jó, ez is zárt kérdés.

A legújabb konzultációs rögeszme a családokkal kapcsolatos. Ugye, akarja, hogy az ezeréves nemzet itt, Európa közepén ne sorvadjon el? Akarja-e, hogy legalább két gyerek szülessen minden családban? Persze, azt majd mi mondjuk meg, mit tekintünk családnak, és amúgy a két gyerekes normától eltekintő véleményedet leszarjuk!

Mert hát, Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül! Mert hát, majd mi megint megmondjuk Európának, hogyan kell élni! Ráadásul hova lesznek a keresztény gyökerek, pláne, az űrtechnikával támogatottan egyetemben!

Akad egy csepp múltbeli eltévelyedés: mid a németek, mind az oroszok családfelfogása a nemzet fennmaradása érdekében súlyos csorbát szenvedett. Igaz, ennek a 2. Világháború masculin vesztesége volt az oka, oly annyira, hogy még az NDK-ban is élt a nőtlenségi – indirekt módon a gyermektelenségi – adó. Igaz, egykor nálunk is jelszó volt: asszonynak szülni: kötelesség, leánynak szülni: dicsőség! Szaporodott is a nemzet! Vagy nem?

Persze, a konzultáció jogos lenne, ha az az egyedül álló szülők, az egymillió alkoholistánk, a létfenntartási küszöb alatt küszködők és a gyerek – nem létező – szegénységben élők véleményét is kikérnék, a cigányságról nem is beszélve! Mert, ugyebár, utóbbiakat igazán nem lehet a népfogyatkozással vádolni, de tudja-e valaki, hogy a kormányzat miért nem tartja őket ilyen tényezőnek?

Mind1 is. A nemzeti konzultációk nem kíváncsiak a véleményünkre. A feltett zárt kérdések előre adják a statisztikát.

Ille István

Kategóriák: Szervezetek

Adventi propaganda konzultáció

2018, november 13 - 15:36

Bár én Advent idején nem kifejezetten ilyesmire várakozom – de hát a propagandagépezet nem hagyhat ki egyetlen technológiai lépcsőfokot sem. Megérkezett a soros – bocsi, épp sorra következő „konzultációs” ív. Kicsit változott a metódus, most nincs előre szájbarágott válaszlehetőség: igent vagy nemet lehet ikszelni. Konzultációról ugyan változatlanul nincs szó, csak terjengős, hamis – de legalábbis nem kellően megalapozott miniesszékkel sugalmazott válaszlehetőségekről.

Terjedelmi okok miatt csak az első kérdés elé biggyesztett felvezető szöveget idézem szó szerint – a többi ugyanígy tele van hamisságokkal, fals feltételezésekkel.

„1. Európa és Magyarország jelentős problémája a népességfogyás. A brüsszeli bürokraták szerint a népességcsökkenést bevándorlók betelepítésével kell orvosolni. Brüsszel ezért állandó betelepítési mechanizmust és európai bevándorlási ügynökséget, amely menedzseli a folyamatos migrációt. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy bevándorlás helyett a gyermeket nevelő családok fokozott támogatására és a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség.”

A kérdés maga: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?”

Így, ebben a formában: NEM!

Az európai közös ügynökségnek – amivel Magyarország méltatlan első szolgája is egyetértett három éve – nem a „betelepítés” lenne a dolga, hanem egyrészt az érkezők közül a bűnös szándékúak kiszűrése. Másrészt meg a népességmozgás okainak vizsgálata a kiindulópontokon – és ezeknek az okoknak a felszámolása, akár anyagi segítséggel (vízhiány, éhínség, helyi fegyveres összecsapások stb.). A „családok támogatása” meg ennek a kormányzatnak azt jelenti, hogy a jobb jövedelmű családoknak háromszor annyi támogatást juttat ma, mint a szegényeknek.

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?

Egyértelmű: NEM!

A kérdés előtt lévő hablaty itt munkavállalásról beszél, tehát pl. családi pótlékot csak az kaphat, aki bejelentett állásban dolgozik. Márpedig annak a gyereknek – sőt a szüleinek – is kellene ennie, ruházkodnia stb., akiknek épp nincs munkahelye. Nekik járna a társadalmi támogatás.

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?

NEM!

A felvezető szövegben 4-5 millió forintról esik szó. Semmilyen olyan társadalmi támogatásnak nem vagyok híve, ami valamilyen általános indok alapján jár: azért, mert fiatal, azért, mert idős, azért mert kékszemű stb. Annak járjon ilyen támogatás, aki mögött nincs család: pl. az állami gondozásból kikerülteknek. De járhatna például újrakezdési támogatásként megváltozott élethelyzetben – megözvegyült, egyedül maradt szülőnek, munkáját vesztettnek, legyen akár 30 éves, akár 50.

Az is elgondolkodtató, hogy végig „családtámogatásról” beszélnek, nem nevesítve a különböző formákat: pl. családi pótlék, nevelési támogatás, iskolakezdési segély stb.

  1. (Itt valami miatt két kérdés szerepel.) Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyereket vállaló édesanyáknak több támogatást kell adni?

NEM és NEM.

Ugyanis nem tudom, mire kérdez. A családi pótlék ma is egyforma összeg – ám az adóból leírható – és teljes egészében csak a magas, 500-700 ezer forintot keresők által igénybe vehető adóleírás csak három gyereknél 30 ezer forint havonta, gyerekenként, kisebb létszámú gyereknél kevesebb.

  1. Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?

NEM!

Ebben a kérdésben (is) van egy aljas csavar: mi az, hogy „valódi”? A felvezető szöveg ugyan négygyermekes anyákról ír, de nem lehet tudni, hogy milyen a „valódi” anyaság??? Azt majd valaki eldönti, hogy melyik négy gyerek valódi, melyik meg nem???

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkába állását?

Így, generálisan NEM!

Minden csoport központi támogatása ugyanis jelentősen rontja a munkavállalók alkupozícióját. Azzal egyetértenék, hogy a nevelési támogatás lejárta után legyen segítségük a kisgyermekes szülőknek a munkaerőpiacra való visszatéréshez.

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?

IGEN! Azzal a kiegészítéssel, hogy idős, beteg felmenőiket, testvérüket, megrokkant házastársukat ápolók is részesüljenek magasabb támogatásban.

8.Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is támogatnia kell?

NEM, NEM, NEM!

Az államnak KIZÁRÓLAG az a dolga, hogy minden gyermeknek biztosítson ingyenes közoktatást (kötelező jelleggel legalább 18 éves koráig), ingyenesen hozzáférhető egészségügyi szolgáltatást, amíg diák. Ha a veszélyeztetett gyermekek védelmére gondoltak volna, – ahogy erre céloznak a felvezető szövegben -, annak nem annyira több pénzre lenne szüksége, hanem szemléletváltozásra.

  1. Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához?

MI VAAAN??? Nem értem a kérdést.

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?

NEM!

A költségvetés azért feles törvény, hogy minden kormánynak lehetősége, eszköze legyen az elképzelései megvalósításához – márpedig a fenti kérdésekből kialakuló perverz újraelosztási rendszer nem maradhat így az idők végeztéig.

Végezetül két megjegyzés.

Az egyik: teljességgel fölösleges az x-eléssel bajlódni. Szinte biztos vagyok benne, hogy a várhatóan millió fölött visszaérkező papírokat nem fogja senki bontogatni. Lemérik egy boríték súlyát, azzal elosztják a teljes pakk súlyát: ennyi darab érkezett vissza. Aztán benyögik – épp aktuális pofátlanságukhoz mérve, hogy 98,7% vagy 99,4 % az egyetértő.

A másik megjegyzés: ordítóan árulkodik ennek a garnitúrának a nemek iránti érzéketlenségéről az egész szöveg. A teljes népesedési, meg családpolitikát a nők nyakába varrja. Ugyan már, miért ne lehetne főállású APA is, aki egyedül marad 3-4 kisgyerekkel?

Tisztelt Uraim! Annak idején nem azt latolgattam, hogy futja-e majd a vágyott utódnak egy tál ételre, meleg ruhára? Még azt sem, milyen fedelet tudok neki adni (nem volt lakásunk, amikor a fiam született). A döntő érv az volt: ezzel az emberrel együtt vállalhatok-e egy olyan csodaszép kalandot, amit egy (vagy több) utód felnevelése jelent?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Conteo: Eliostól lőtávolig

2018, november 13 - 15:29

Gyors Elios-ügyi áttekintés gyanánt leszögezhetjük, hogy a Főnix Mozgalom szervezett egy tüntetést, ami nem mozgatott meg milliókat. Ellentétben azzal, hogy még az uniós vizsgálódások szerint is milliárdok mozdultak meg az ügyben korábban. Alkalmasint maradjunk is ennél a szónál: korábban. Mert érdemes talán más szálakon is eltűnődni a korábban történtekről.

Az egyik ilyen szál a tüntetések várható jövője. Nem azért, mert a szervezők elbénázzák, hanem azért, mert a hatalom beszabályozza. Illetve, Semjénnel adatják be törvénymódosítás gyanánt. Talán azért, mert a rénszarvasokból hiány van Budapesten, és valamit mégis kell csinálnia a nemzeti fővadásznak. A kommunikáció szerint az ünnepek méltóságát megőrzendő. Más vélemények szerint a kiemelt, a tüntetések lehetséges helyszíneinek listájából most kiemelt területeket is megvédeni szándékozva. Köztük a Kossuth teret is kiemelve a listából. Amiről a nem egészen napjainkban születettek tudhatják, hogy a Nagy Őszi Pisis Forradalom alkalmából olyan mértékben elszennyezték az ott táborozók, hogy a tér átalakítása meg sem állt a szinte teljes betonozásig. Azt a megmozdulást papíron ugyan nem a Fidesz szervezte, de azért a Kossuth téren megjelentek, beszédet mondani, olyan szereplők, mint a Fideszhez egyértelműen köthető, köztársasági elnökként megbukó nemzeti másolóbajnok, és Wittner Mária. Orbán kordonbontós képét most nem is említve a térrel kapcsolatban.

A még kevésbé most születettek, illetve a történelemkönyvek olvasói arra is emlékezhetnek, hogy volt olyan eset, amikor sortűzzel üdvözölték az itt felvonuló tömegeket. Egyfajta hatalmi pánikreakcióként. Ami nem ritka azoknál a diktatúráknál, ahol a széles támogatottság legfeljebb a különböző erőszak-eszközökkel felszerelt, fegyveresnek látszó erők széles rétegének a támogatását jelenti. Kezdetben. Mert az ellenzők megfélemlítése, illetve elfogyasztása után akár teljes is lehet a látszó, és közvéleményileg kikutatott támogatottság. Az újabb generációk agymosása után pedig már az erőszakra sem, csak a látszata fenntartására is bizton lehet építeni. Amely utóbbihoz nyilvánvalóan meg kell szállni, illetve központi ellenőrzés alá kell vonni az iskolákat, illetve az ifjúsági szervezeteket. Amely központosítás gyakorlatilag folytatólagosan folyik Orbániában.

A nyílt erőszakhoz természetesen nem lehet „csak úgy” folyamodni. Mármint akkor nem lehet, ha a valós társadalmi támogatottság közepesnél kisebb. Ellenben muszáj ehhez folyamodni akkor, ha a vezetési pánik a közepesnél nem kicsit nagyobb. Ebben a cselekvési sávban jelennek meg a szinte már kóros ellenségkép-festések, és az olyan lépések, amelyek a képét is úgy mutatják be, hogy alábeszélik a harci elefántot. Érthető tehát, hogy mi lökte rá már három éve is Orbánt arra a vágányra, amely potenciális ellenséget látott még a keresztény vallású háborús menekültekben is. Látványos gyűlöletet keltve a menekültek felé, miközben a háttérben vidáman üzleteltek a letelepedési kötvényekkel, és a határon túlra játszották a hazai politikai döntések választói lehetőségének egy részét. Megérlelve azt a helyzetet, hogy már 2015 őszére megteremtsék a válsághelyzet kihirdetésének a lehetőségét. A következő év elején pedig már alaptörvényesítették a szükségállapot tetszőleges kihirdethetőségét. Csak emlékeztetőként: a Jobbik és az LMP teljes támogatásával. Annyira, hogy Novák Előd jóvoltából intézkedési terveket is szivárogtattak a köztudatba. Mostanra pedig a honvédelmi törvényig is szétszivárogva.

Az így kialakult kép nem vidám, de laglább sötét. Az egyik oldalon gyakorlatilag leszorítják a feszültséget is levezető tüntetések felett a fedőt. A másik oldalon pedig adottak a formális jognak megfelelő törvényi keretek egy szükségállapot kihirdetéséhez. Mely utóbbihoz még mindig kellhet a casus belli. A migránsozás láthatóan a kezdetektől befulladt ebből a szempontból. Mert növelte ugyan az általános idegengyűlölet mértékét, de még akkor sem váltott ki komolyabb reakciót, amikor Budapesten felduzzasztották a menekültek jelenlétét. Valószínűleg pont a Fidesz hatalmát biztosítani hivatott, az ellenzék megosztására épített stratégia nyal vissza azóta is. A megosztottság nem szült olyan tömegreakciót, ami elegendő lenne a karhatalom, és a velük „spontán” fellépő gárdák, esetleg az ultrák, bevetésére. Nem véletlen tehát a kommunikációs fókuszváltás.

A cafetéria ügyei és társai olyan kérdések, amelyek szinte pártállástól függetlenül alkalmasak az emberek froclizására. Az sem biztosan véletlen, hogy az internetes fórumokon az utóbbi időben elszaporodni látszanak a nyilvánvalóan provokatív, illetve az esedékes gyűlöletszólamokat szajkózó trollok. Eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy vajon mi tudna megállítani több százezer embert, ha a saját méltóságuk megvédése érdekében elindulnának a Kossuth tér felé. Akár a pártoktól is teljesen függetlenül. A gondolatkísérlet könnyen arra az eredményre vezethetne, hogy leginkább a tömeget üdvözlő lövések. Fejmagasságban. Melynek megelőzésére, természetesen csakis a tiltakozók védelme érdekében ki is hirdetnék azt a rendkívüli állapotot, amelynek a kihirdetése végre, legalább látszatában legitim, teljhatalmat biztosítana az Orbán-körnek.

Valószínűleg alig várják már néhányan, hogy a nyugdíjak, a cafetéria, az Elios-ügyhöz hasonló gyanúsnak tűnő ügyletek valamelyike, vagy bármi más miatt tömegekben pattanjon el a cérna.

Kategóriák: Szervezetek

Az Orbán rezsim már leszállóágban van

2018, november 12 - 17:36

Néhány hete viccesen megkérdeztem az egyik Amerikában szolgáló Orbán diplomatát, hogy politikai menedékjogot fog-e kérni az Egyesült Államokban? Nem tartanám meglepőnek ha hasonló esetre sor kerülne, hiszen az „autoriter” török elnök diplomatái sorra kérnek menedékjogot Nyugaton. (Itt olvashatnak erről angolul.)

Orbán nyolc éves uralma leszállóágba fordult. Hogy pontosan mikor és hogyan tűnik el rendszere azt lehetetlen megjósolni, de a nevével fémjelzett rezsim már túl van a csúcson. Lejtmenetbe került, és most már az a kérdés, hogy a jelenleg még vele tartó politikai és gazdasági szövetségesek mikor határolódnak el tőle.

Valószínűleg Orbán is tudja, hogy rendszere csak úgy tartható életben ha a jelenlegi autoriter rendszert egyfajta keményebb diktatúrába „fejleszti”. Politikai és gazdasági ellenfeleit, a neki nem tetsző újságírókat börtönbe zárja, és a jogrendszer szétzüllesztésével akár koncepciós pereket is rendezhet. A jelek ebbe az irányba mutatnak, és ez is a „leszállóág” ismérve.

A nagyobb probléma gazdasági természetű. A magyar elvándorlás felgyorsult, krónikus méreteket öltött a szakképzett munkaerő hiánya, sőt, az már a gazdaságot fenyegeti. Akinek van egy csepp esze az menekül Magyarországról. Orbán „népesedési programja” csődben van, és hamarosan az EUs források is elakadnak. Az aranytartalékok felduzzasztása is azt jelzi hogy Orbánék válságra terveznek.

Orbán, mint minden autoriter, csodafegyvert ígér a népnek. A jővő évi EP-választások, ahogy Kövér László mondta, „az igazság pillanata lesz”. Hogy miféle igazságé, vagy hogy mit profitál majd ebből a magyar választó, azt nem árulta el. Orbán nem kivánatos mumus Európában, saját pártcsoportja sem lelkesedik érte, és a washingtoni Fehér Ház sem küldött eddig meghívót. Moszkvában és Pekingben még fogadják, de nem veszik túlságosan komolyan. Teljesen elszigetelődött.

Erdogán diktatúrájában a török lira összeomlott. A forint még valamennyire tartja magát, és én úgy vélem hogy a forint jelentős gyengülése lesz az Orbán rezsim haldoklásának első jele. Meglehet, hogy egyfajta „robbanással” ér véget a rezsim, de én arra tippelek hogy a magyar jobboldal „kitermel” egy mérsékeltebb kurzust amelyik félreállítja Orbánékat.

A leszállóág másik jele hogy a Fideszesek Nyugatra mentik a pénzüket és a családjukat. Stumpf alkotmánybíró lánya már Amerikában él, Bogyay Katalin ENSZ képviselő fia is Angliában telepedett le. A fideszes elit Budapesten a „migránssimogató” Nyugatot csepüli miközben igyekszik gyerekeit Nyugatra „csempészni”. Schmitt Pál volt államelnök neje lelkesen főzi a nemzeti gulyást a kötcsei találkozón, és a magyarországi családalapítás fontosságát hangsúlyozza, de unokája már Amerikában nőtt fel és a Gregory névre hallgat. Magyar neve sincs.

Schmittné Makray Katalin gulyást főz Orbán Viktorral Kötcsén

Schmitt Pál unokájával, Gregory-val

A fideszes top elit már érzi hogy baj van; az Orbán rezsim leszállóágba került.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Évszázados hiányt pótol

2018, november 12 - 17:02

Mindkét világháború valamennyi áldozata előtt tisztelgő emlékművet avattak Budapesten, a XIII. kerületben, az I. Világháború befejezésére emlékezve. Miért csak most? A XIII. kerületet, mint közigazgatási egységet, 1938-ban hozták létre, korábban nem létezett. Ekkorra már – szerte az országban – régen befejeződött a „Nagy Háború” emlékműveinek felállítása, az utána következő években pedig a téma, különböző okokból, de sosem volt „aktuális”.

Az emlékmű felállítását a kerületben működő tizenkét civil szervezet kezdeményezte és az Önkormányzat erkölcsileg, valamint 40 millió forint hozzájárulással is támogatta. Az ünnepség november 10-én, szombaton, a Fehérvári Induló hangjaival kezdődött, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának előadásában. Tizenegy óra tizenegy perckor megszólalt a Blaskó János szobrászművész alkotása mellett felállított harang, a megjelentek eszébe idézve, hogy 1918. november 11-én, ebben a percben lépett életbe a fegyverszünet a háború nyugati frontján. Ezt az időpontot tekintjük az I. Világháború végének. Ez a háború a magyar nemzet történelmének legtöbb emberáldozatot követelő, legvéresebb küzdelme volt – kezdte visszaemlékezését a kezdeményező civil szervezetek nevében Hazuga Károly nyugállományú altábornagy. Azután jött a második háború, ebbe hazánk 1941. június 27-én lépett be, és ez a 2. Magyar Hadsereg katasztrófáját okozta.

A hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről először 1917-ben hoztak törvényt, hatására az országban sorra épültek az emlékművek. A Magyar Hősök Napját az I. Világháborúban életüket áldozók tiszteletére nyilvánították nemzeti ünneppé, még 1924-ben. Az 1938-ban létrejött XIII. kerület területén korábban sem épült emlékmű, annak ellenére, hogy számos laktanyának, katonai létesítménynek adott otthont és még ad ma is. Itt állt az Albrecht Főherceg Laktanya, a Vilmos Főherceg Laktanya, a tábori sütöde, a mai Honvéd Pálya helyén a Szekerész, majd a Vonat Laktanya, a katonai textil mosoda. A XVI. Császári és Királyi Helyőrségi Kórház a mai napig áll, most Honvéd Kórház a neve. A II. Világháború nem kímélte sem a frontra vonult katonákat, sem az itt élőket, az itteni gyárakban dolgozókat és a védett házakba telepítetteket. A bomba, a tüzérségi lövedék, a harckocsi már nem ismerte fel, hogy katonát vagy civilt öl. Nem beszélve a kerület Duna-parti szakaszán kivégzettekről, a lágerekbe hurcoltakról. Nem őrizte a kerület közös elhunytjainak emlékét semmi. Ez az emlékmű most évszázados hiányt pótol!

 

A háborúról sok képzetünk van – mondta el dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Képzetünkben a háború győzelmet, vereséget, az érdekérvényesítés konfliktusos rendezését jelenti, súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel. A békét viszont gyakran a háború ellentéteként értelmezzük, az erők uralma helyett az elismert jogét. Harmonikus állapotot feltételez, erőszak- és félelemnélküliséget. Csóri Sándor írta egy helyen: „Az emberiség legnagyobb szabadságharca az lesz, ha belekezd abba a küzdelembe, hogy saját, vérengző múltjától elszakadjon.” Magyarország létrejötte óta a magyar államot a Kárpát-medencében 163 katonai konfliktus érintette. Minden egyes csatatér ma emlékhely. Nem a győztesek vagy veszteseké, hanem az áldozatoké! Minden halál a két Világháborúban áldozati halál volt. Torz eszmék, ideológiák nyomán nemzedékek vesztek el. Teleki Pál szerint „Európa sok nép hazája, de egymásra utalt népeké. Különböző életalakok és szokások, de egyetlen történelmi folyamat földje.” Ezt a kerületet a bombázások mellett a zsidóüldözés is súlyosan érintette. Rendszeresek voltak a Duna-parti kivégzések. A fővárosi 1840 „csillagos ház”-ból 324 állt itt. De itt voltak a svéd, svájci, portugál, spanyol diplomaták is, mentették, akiket lehetett! Ez a világháborús emlékmű ezért szól a névtelen áldozatokról is, mert ez erkölcsi kötelességünk!

A leleplezett emlékművet megáldotta, felszentelte két tábori lelkész is. Ma, itt Budapesten, a XIII. kerületben egy olyan mementó jött létre, ami eddig nem volt és a két háború áldozataira emlékeztet minket – mondta Mészáros László, protestáns tábori lelkész. Idővel részévé válik életünknek, a mindennapoknak. Lehetőséget ad arra, hogy megemlékezzünk mindazokról, akikről családjainkban már hallottunk. Talán ha itt sétálunk majd gyermekeinkkel, elmondhatjuk mi is nekik, amit szüleinktől őseinkről hallottunk. Ápolva így is az ő emléküket. A frontokon elesettekét és a civil lakosság soraiból kikerült áldozatokét, akik sokszor akaratuk ellenére keveredetek a szörnyűségekbe és váltak áldozatokká. Emlékezünk zsidó honfitársainkra és mindazon – velünk élő – nemzetiségek tagjaira, akik ezen nehéz időszak alatt veszítették el a legdrágábbat, az Úrtól ajándékba kapott életet.

Rácz István, katolikus tábori lelkész könyörgésében azokért szólt, akik egyáltalán nem akartak hősök lenni, csak tették, amit kellett, az adott pillanatban, ahogy azt megkívánták tőlük. Így minden hős áldozat és minden áldozat ugyanakkor hős is. Kérte, kapjunk mi is ilyen nagylelkűséget a mindennapokban, bátran tegyünk meg mindent, a legnehezebbet is, családunkért, hazánkért. Kapjanak a hősök örök nyugalmat, és mi pedig holtunk után lehetőséget a találkozásra velük. Legyen áldott ez az emlékmű, és aki erre elhalad hadd emlékezzen hősinkre, merítsen innen erőt a szeretet gyakorlásában, nyerjen támaszt a hétköznapokban. A szentbeszéd végeztével a lelkész a katolikus egyház rítusa szerint felszentelte az emlékművet.

Dr. Szabó József ny.á. alezredes, hadtörténész, mindenkit megdöbbentő adatokkal támasztotta alá, hogy Magyarország a háborúban milyen súlyos veszteségeket szenvedett. Súlyosabbakat, mint Ausztria. A Monarchia már a háború elején elvesztette Galícia nagy részét, így annak a lakossága már nem volt hadra fogható. A mi hazánk viszont nem vált hadszíntérré a férfi lakosság besorozható maradt. Az agrárnépességű Magyarország katonáit a háború legnagyobb vérveszteségeit elszenvedett gyalogsághoz vonultatták be, az iparosodott Ausztria és Csehország hadköteleseit más, kevésbé veszélyes fegyvernemekhez osztották. A számadatok szörnyűek. A történelmi Magyarországon a hadkötelesek száma a háború kezdetén – 18-tól 53 éves korig – 4 millió 817 ezer fő volt. Közülük 3 millió 381 ezer vonult be. Ezeknek 15 százaléka sérülten tért haza a háborúból. Fogságba esett 25 százaléka, elesett 16 %, egyszer sebesült 44% és többször megsebesült félmillió katona! Értük is áll most itt ez az emlékmű.

Ilyen a tragédiát a társadalom csak nagyon hosszú idő alatt képes kiheverni. Van viszont olyan hatása is, amit a magyar társadalom, száz évvel a háború után sem hevert ki! Tragédiája kevésbé látványos, mint az egyéné, a családoké, ezért kevesebb szó esik róla. Az I. Világháború Magyarország őskatasztrófája volt. Elszabadította az indulatokat. Végletesen kiélezte a társadalmi ellentéteket a nyomorgó többség és a kevés gazdag között. Hogy a figyelmet erről eltereljék, felerősítették az antiszemita közhangulatot. Csak egyetlen példa: a jótékonyságáról is híres gyáros, Weiss Manfréd besorozását parlamenti képviselők követelték! A gyáros ekkor már 69 esztendős volt! Később a zsidóságot tették meg Trianon fő okozójának, a nézetek radikalizálódása lett a Horthy-rendszer megalapozó mítosza, majd a 2. Világháborúban érte el csúcspontját. Ez az emlékmű azokért is áll, akik nem a háborúban, de a háború következtében haltak meg! Nagyapáinkért, akiket már nem tud visszahozni senki!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Milyen országban élünk?

2018, november 12 - 16:43

A tősgyökérről.

Általában ez a fáknál a törzs (tessék, kérem, nyugodtan asszociálni a tősre) függőleges irányú gyökérbéli meghosszabbodása, eltérően az oldalgyökerektől, amik, ugyebár – gyengébbek kedvéért mondom – oldal irányba nőnek. Ennél fogva a törzsgyökér a legvastagabb, és a legerősebb. Mondjuk, a tősgyökeres pécsiek tükének hívják magukat, ami meg erősen a tőkére hajazik. A franc ebbe a magyar nyelvbe, de rohadtul árnyalt tud lenni! Famíliáknál, nemzetségeknél a tősség már nem ennyire ismeretes, minden esetre tősnek lenni nem is olyan egyszerű. Főleg nem magyarnak.

Népünk Boldogsága Tisza István halálának századik évfordulója alkalmából tartott, a történelem ki tudja hányadik hamisítási beszédében – mert kérem, ez olyan évforduló, amit, ha fene fenét eszik is, kormányzatilag meg kell ünnepelni – azt találta mondani, „felismerte azt a feladatot, amit egy tősgyökeres magyar család sarjának magára kell vállalnia”. Mondjuk, a sarj maga, pláne, a sarjadék – legalább is a növényvilágban – korántsem a nemes és kívánt leágazást szokta jelenteni, de ezen ne akadjunk fenn.

Hanem Tisza Pista édesanyját Degenfeld-Schonburg Ilonának hívták. Ennyit a tősgyökérről.

A dicsőített államférfiról pedig Ady, aki mégiscsak kortárs, mi több Orbánnál lényegesen kompetensebb volt, azt írta:
„Minden a Sorsé, szeressétek / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.”

De hát Orbán kétségtelenül nem olvas Adyt. Ahogy érzékelem, sok mást sem.

***

Népünk Atyja elhozta nekünk a fényt.

A Szépművészeti Múzeum átadásakor a következőt találta dagályoskodni:
„mi a saját nagyságunkat (?) sohasem abban láttuk, hogy el tudunk venni valamit másoktól, hanem abban, amit hozzá tudunk tenni az egyetemes tudományhoz és kultúrához (szólott, és egymaréknyi szotyolahéjat a földre köpött). Mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle.”

Néhány apróság, ami hiányos történelmi ismeretei okán elkerülte a figyelmét:
– Szent László kétségtelen adakozási szándékkal foglalta el Horvátországot.
– Károly Róbert és Nagy Lajos is csak adni akart, amikor a nápolyi királyság ellen vonult.
– Mátyás bús hada is csak némi kultúrát és tudományt akart vinni a barbár Bécsbe.
– Főleg, Szent István nem adta, hanem kapta a kereszténységet.

Habár kétségtelen, hogy adtunk kultúrát és tudományt a világnak, főleg, emberben kivitelezve. Sajnálatos módon mindezt az adományt legtöbb esetben itthoni meg nem értés alapozta meg, némi gyűlölettel és üldöztetéssel fűszerezve. Nodehát, ajándék fizikusnak ne nézd a vallását…

Ma is adunk a világnak, méghozzá sokat: több száz ezernyi kiművelt, képzett emberfőt. És mit kapunk a hálátlan világtól cserébe? Pár rongyos, girhes migránst, és még azokat se akarjuk elfogadni…

***

Milyen országban élünk?

Véreim, fajtiszta szittyákok, elgondolkoztatok már azon, milyenben?

Ahol a talpaink egymásra lépnek? Ráadásul egyetlen barackfa alatt? Milyen ország az ilyen? Hanyatt fekvő? Mert másképpen ez a talpilag kivitelezett egymásra lépés nem nagyon valósítható meg! Mondjuk, népességének egy része azért fekszik hanyatt, mert lefeküdt a Fidesznek, a többi meg azért, mert a fekvés a legkevésbé kalóriafogyasztó testtartás, nomeg, akkor – még ha nem is akarja – de átmenetileg egyenes a gerince.

Azért tegyük hozzá, hogy a talpalás a fociban szabadrúgással büntetendő cselekedet, durvább esetben sárga lap is jár érte.

Vagy olyanban, ami halszagú? Node kérem, most, amikor a törökökről kiderítették a kormányzati fajelemzők, hogy a testvéreink, a halszag meg a finn rokonságra utal? Nincs itt, kérem, valami ellentmondás?

Ja, hogy a versben halk szavú ország szerepelt? Na, az inkább. Habár a nép kussol, dehogy hallatja szavát, se hangosan, se halkan, mivel saját érdekében kinyitni a száját vagy gyáva, vagy gyenge. Egy esetet kivéve: amikor a sült galambot várja.

Helyette nagypofájú vezérei hangoskodnak, amit nem értek. Ha ők Magyarország – márpedig annak minősítik magukat – és Magyarország halk szavú, akkor mijafaszért ordibálnak, ráadásul hülyeségeket?

Véreim, fajtiszta szittyákok, hogy’ is van ez?

Ille István

(Illusztráció: Jessica Lee Ives)

Kategóriák: Szervezetek

Európa a sovinizmus és az etnikai megosztottság árnyékában ünnepli az I. Világháború végének centenáriumát

2018, november 11 - 18:20

A világ éppen akkor ünnepli az első világháborút lezáró békeszerződést, amikor ismét terjed a földrészen a sovinizmus és az etnikai megosztottság démona és emiatt sokfelé komor hangulatot és bizonytalanságot érez–jegyzi a The New York Times. A mai, liberális rendet az a szándék hozta létre, hogy megfékezzék nacionalizmust, a kérdés az, hogy fennmaradhat-e a liberális rend a történelmi emlékek halványultával? Hiszen a fiatalabb nemzedékek immár nem tudják, milyen az ipari méretű mészárlás, ők a pénzügyi válsággal, a migrációval és azzal az érzéssel találkoztak, hogy az egyesült Európa nem teljesíti, amit megígért. Napjainkban a politikai közép gyenge és a szélek radikalizálódnak, akár csak egykor. Lendületbe jön az etnikai gyűlölettel teli nacionalizmus, populisták ülnek több kormányban is. Orbán Viktor fenyegető muzulmán hatalomátvételről beszélt és könyörtelenül hivalkodik a maga illiberális demokráciájával.

Ismerős az is, ahogyan romlik a politikai közbeszéd. A mai, párizsi ünnepségeken jelen lesz egy csomó olyan nacionalista vezető is, aki semmit sem szeretne jobban, mint szétszakítani az EU-t, így Putyin és Erdogan. A jelenlegi helyzet persze sokban más, mint az 1. világháború előtt, ám Timothy Garton Ash arra figyelmeztet, hogy a demokráciát és a békét sosem lehet biztosra venni. Viszont az is biztos, hogy a földrész már nincs a geopolitika középpontjában és ez szintén arra ösztökél, hogy erősítsék meg az integrációt.

***

Ausztria és Magyarország teljesen eltérően viszonyul a monarchia örökségéhez: az osztrákok főként arra használják, hogy turistákat csalogassanak az országba, a magyaroknál viszont alapot jelent a nacionalizmus számára–jegyzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Bár mindkét állam elvesztette területe jelentős részét, Bécsben manapság ez nemigen téma, annál sűrűbben kerül viszont szóba a magyar politikában. A honlap másfél perces filmösszeállítása megszólaltatja Rathkolb osztrák történészt, aki megállapítja, hogy Trianon a mai napig igen fontos viszonyítási pont a magyar nacionalisták világképében. Orbán Viktor gyakran emlegeti a békeszerződést, de a magyarok mindig is áldozatnak tekintették magukat, legyen szó az 1. világháborúról, a szocializmusról, 56-ról vagy éppen a rendszerváltozás utáni átalakulásról.

***

Lengyelország ma ünnepli az állami függetlenség 100. évfordulóját, ám félő, hogy az eseményt beárnyékolja a nacionalisták várhatóan több tízezres felvonulása, amelyre tódulnak a szélsőjobbosok Európa minden részéből–jegyzi a Financial Times. Mivel egyidejűleg a hivatalos demonstráció is zajlik, összecsapásoktól kell tartani. A hadsereget mindenesetre kivezényelték Varsóban, annál is inkább, mert a radikálisok megmozdulása tavaly erőszakba torkollott. Már akkor is felbukkantak hasonszőrű figurák, a többi közt Magyarországról és Szlovákiából. A két mozgalom általában igencsak utálja a másikat, most mégis együtt menetelnek a lengyel kultúra, hazafiság és függetlenség jelszavával. Az egyik demokráciapárti szervezet szakértője szerint a liberális demokrácia és a sokszínűség elutasítása egyesíti őket, illetve az, hogy ellenségesek a muzulmánokkal szemben. A másik oldal ezzel szemben úgy látja, hogy a vendégek számára a légkör a vonzó, mert a lengyeleknél nem kell szégyellniük a hazafiságot, azt hinniük, hogy a nacionalizmus az valami rossz.

A kormány ellentmondásosan viszonyul a tüntetéshez, bár szintén nem kér a migránsokból. Bírálta a múltkori túlkapásokat, ugyanakkor nem szeretné elidegeníteni azokat a lengyeleket, akik számára fontosak a megmozdulás jelképei. A múlt évben Duda elnök elítélte a beteges nacionalizmust és idegengyűlölet, ezzel szemben a belügyminiszter gyönyörű látványnak nevezte a szélsőségesek által felvonultatott lengyel zászlókat. Márpedig elemzők szerint ily módon legitimálta a szélsőjobbot. Ma pedig könnyen előfordulhat, hogy ismét elfajulnak a dolgok és ezúttal is a radikálisok szabják meg az események menetét a varsói utcákon.

Szelestey Lajos

Kategóriák: Szervezetek

A Fidesz-szavazók nem értesültek arról, hogy megalázták Orbánt Helsinkiben

2018, november 10 - 14:00

Választási kongresszust tartott a héten az Európai Néppárt, ami két dologról szólt. Egyfelől megválasztották a jobboldali pártcsalád EP-listavezetőjének a német Manfred Webert. Másfelől a Néppárt azt akarta a választók, illetve ország-világ felé demonstrálni, hogy Orbán Viktor behódolt, már szalonképesen viselkedik, és nem lázad a liberális demokrácia ellen.

A demonstráció a világ felé lehet, hogy sikerült, de az ország felé biztosan nem: a Fidesz mindet megtett azért, hogy ne derüljön ki – legalább a szavazói számára -, valójában megalázták őket és felmosták velük a padlót a helsinki kongresszuson. Az Orbán-rezsim megszállása alatt álló médiák egyszerűen nem számoltak be a néppárti összejövetel legnagyobb szabású beszédéről. Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke Helsinkiben félreérthetetlenül Orbán Viktornak és a Fidesz címezve olyanokat mondott, hogy

“Ha kikezded a jogállamiságot és a független bíráskodást, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha nem szereted a független sajtót és a civil szervezeteket, ha tolerálod a xenofóbiát, a homofóbiát, a nacionalizmust és az antiszemitizmust, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha az államot és a nemzetet az egyének méltósága és szabadsága fölé helyezed, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha konfliktusokat és széthúzást óhajtasz globálisan és az Európai Unión belül is, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha támadod Ukrajnát, és Putyint támogatod, ezzel az agresszor pártjára állsz, nem az áldozatéra, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha a liberális demokrácia nyugati modelljét a keleti autoriter demokráciával kívánod felcserélni, nem vagy kereszténydemokrata.”

Jogállamiság, független sajtó és bíráskodás, xenofóbia, homofóbia, rasszizmus, antiszemitizmus, állam, nemzet, Ukrajna, Putyin, keleti autokráciák – ez a Fidesz politikája. Nevének kimondása nélkül ennél egyértelműbben és nyilvánvalóbban nehéz lett volna elhatárolódni Orbántól, és megfenyegetni, ha nem változik, akkor kirúgják a Néppártból, mert bármit is állít magáról, nem kereszténydemokrata.

Tusk a “régivágású kereszténydemokratát” gyakorlatilag kitagadta a kereszténydemokráciából. Erre mi történt? Orbán visszajött a finn fővárosból, bement a kormányrádióba, és nekilátott magasztalni Kínát, hogy mekkora ott a politikai stabilitás, meg hogy vele nincs ideológiai vitája. A Néppártnak, külföldön, zárt ajtók mögött mindent megígért a Sargentini-jelentés néppárti megszavazása óta eltelt szűk 2 hónapban, de belföldi használatra, a szavazóinak azt akarta mutatni hogy semmi nem változott, semmit érdemleges nem történt Helsinkiben.

A fideszes fake news-orgánumok Tusk Orbánnak címzett – és nyilvánosságra is hozott – utolsó utáni figyelmeztetése helyett olyan kamuhíreket közöltek a kongresszusról, mint hogy Orbán támogatja az isiászos Junckert Helsinkiben. (Lásd a lenti képet, amire hivatkoztak, és amin tisztán látszik, hogy Orbán egyáltalán nem támogatja Junckert.)

Ezentúl egyszerűen hazudtak arról, mekkora nagy sikert értek el a kongresszuson. Deutsch Tamás turnézta be a sajtót, a Prosti Srácoktól egészen az Indexig, hogy a Fidesz javaslatára kikerült a liberális demokrácia kitétel a kongresszus rezolúciójából.

Ezzel szemben a valóság az, hogy pont az ellenkezője történt, egyáltalán nem került ki,

Deutsch már megint hazudott.

Ezt az állásfoglalást szavazta meg a Néppárt (benne a Fidesz is):

“After the Second World War, Christian Democrats were at the forefront fighting to establis liberal democracy in a secure Europe — based on our Judeo-Christian democratic ideas and values, the rule of law, a multiparty system and a strong civil society with independent media, the freedom of religion, expression and association.”

Azaz magyarul:

“A második világháború után a kereszténydemokraták a frontvonalban harcoltak azért, hogy létrehozzák a liberális demokráciát a biztonságos Európában, a zsidó-keresztény demokratikus ideák és értékek, a joguralom, a többpártrendszer és az erős civil társadalom a független sajtóval, a vallás-, vélemény- és gyülekezési szabadság alapján állva.”

Mondjuk ha kikerült volna, az se jelentett volna nagyon sokat, mert az egész deklaráció teljesen a Fidesz és az Orbán-rezsim ellen szövegeződött. A teljes pálfordulást hivatott demonstrálni:

a Fidesz még az eddigi politikáját alapvetően elítélő rezolúciót is hajlandó volt megszavazni, csak ki ne zárják a Néppártból. Orbán most éppen azt játsza, hogy beállt a sorba, nem volt más választása, mint eltűrni, hogy megalázzák.

De mindent megtesz azért, hogy ez ki ne derüljön valahogy. A Fidesz-szavazóikig csak annyi jutott el Helsinkiből, hogy a Néppártban hatalmas az egység, a Fidesz kizárása szóba sem került, és még a liberális demokráciát is kivetették. Hogy ez nem igaz, sőt, ennek az ellenkezője az, azt már nem tudták meg.

Így működik a fake news-gyártás Magyarországon.

Nick Grabowszki

Kategóriák: Szervezetek

Nyomozás hiányában megszűnt a bűncselekmény

2018, november 10 - 13:50

Most nem arról írnánk, ami nagyot szólt a héten. Vagyis, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az OLAF jelentés kapcsán az Elios-szal és a cég volt tulajdonosával, Tiborcz Istvánnal szemben. Nem erről írnánk, mert bár sokakat felháborított, írtak már erről az elmúlt napokban eleget.

Kiderítették, hogy nem történt bűncselekmény. Igaz, a siófoki polgármestert meg sem kérdezték, pedig ő, ahogy hírét vette a nyomozásnak, összekészítette az anyagokat, őriztette, nehogy (saját) lába keljen valamelyik dokumentumnak, hogyha majd jönnek a nyomozók, átadhassa nekik hiánytalanul az összeset.

De nem jöttek a nyomozók, mert ők már mindenki másnál hamarabb tudták, hogy nem történt bűncselekmény. Akkor meg ugye, minek nyomozni.

Nem szabad felelőtlenül szórni az adófizetők pénzét, márpedig egy alapos, mindenre kiterjedő nyomozás sok pénzbe kerül, mely összeget más hasznos célra is lehetne költeni. Stadionra például, vagy, teszem azt, magánrepülőgépre.. Ugye, emlékszünk még, mit mondott Áder János, amikor elősz9r államfővé választották? Azt mondta: száz jó törvényből százat aláír, száz rosszból százat visszaküld. Arról meg már tényleg nem ő tehet, hogy szinte kizárólag jó törvényeket toltak elé aláírásra.

Polt Péter is így lehet, bár ő nem mondta, hogy száz bűncselekményből százat kinyomoz, de ahol nem történt bűncselekmény, ott lezárják a nyomozást, vagy el sem kezdik.

Egyébként pedig idézzük Lánczi Andrást, Orbán Viktor egyik kedvenc ideológusát, aki azt mondta, hogy amit az emberek korrupciónak gondolnak, az Orbánék kormányzásának a lényege. Vagyis, akik ma a kormány intézkedéseit kritizálják, fordítva ülnek a lovon. Azt hiszik, hogy a lopás bűn, miközben csak akkor az, ha csak kevesen lopnak. Attól kezdve, hogy a lopás mindennapos gyakorlattá válik, többé már nem bűn, hanem ujjgyakorlat.

Az is ezen a héten történt, hogy az Alkotmánybíróság kimondta:

jogellenesen vették el a rokkantnyugdíjasok járandóságát. Tudtuk ezt persze nélkülük is, nem kellett ehhez tanult embernek, mi több, alkotmánybírónak lenni, de így mégis sokkal jobb, hogy mostantól jogászilag is ki lett mondva. Igaz, akiket érint, kenhetik a hajukra.

Mindez csak azért érdekes, mert szintén a héten derült ki a közvélemény-kutatásokból, hogy a magyar lakosság több mint hatvan százaléka a Fideszre szavazna. Ez nyilván úgy lehet, hogy a megkárosított rokkantnyugdíjasok és a meg nem segített devizahitelesek közül is sokan a Fidesszel szimpatizálnak. Mert bár elvették tőlük, ami nekik járt, és az ígéret ellenére ott hagyták őket az út szélén, legalább megvédték őket a migránsoktól.

Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni hozzánk. Aki még mindig nem érti az összefüggéseket, annak ingyen és bérmentve eláruljuk: ezt hívják politikának.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Megetetjük Kínát?

2018, november 8 - 13:53

Ha eltekintünk attól, hogy olykor enni is kell, tulajdonképpen akár marginális témaként is kezelhetnénk a mezőgazdasággal kapcsolatos hírek egy részét. Mondjuk, hogy azokat, amelyeket egyfajta nagyotmondás jellemez. Amelyeket talán azért reppentettek fel, hogy vidám perceket okozzanak. Mint az a hírpáros, amelyben egyrészt a kínai piac bevételéről, illetve az európai szint eléréséről szólnak.

Ami az utóbbit illeti, Viski József mutatott rá arra az MTI szerint, hogy vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárként szerinte a magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék. Ami nagyon szép, nagyon jó, és a magyar borral semmi bajom. Akkor sem, ha az, hogy „magyar bor” ugyanúgy üres halmaz, mint az „európai bor”. Ha ugyanis egy borászt megkérdeznek, akkor ez órákig fog mesélni arról, hogy csak fehér, illetve vörös borból mennyiféle van az országban. A szőlő fajtájától, évjárattól, és még számos egyéb tényezőtől függően. Így aztán a piaci versenyben elfoglalt pozíció sem feltétlenül a könnyen rögzíthető szempontok egyike. De legalább jól hangzó fél mondat, hogy „a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal”. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy komoly exportra számít a minisztérium frázisügyi élharcosa. Valószínűleg Kína irányába.

Ahol már Nagy István agrárminiszter tüsténkedett a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás magyar stand megnyitásánál. Amely megnyitással kapcsolatban a közlemény úgy szól, hogy „a 24 milliós kínai metropoliszban már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt”. A miniszter egy füst alatt tárgyalt és megállapodott „Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánc-hálózatának” a vezetőjével „a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről”. Aemly gondolat szép és nemes. Valamint magas fokon melegíti a honi kebleket is. Amíg valaki nem gondolja komolyan. Illetve nem gondolja végig. Esetleg végiggondolja, de inkább a keblét melegíti.

Mert sebtében lehet futni egy kört a lakosságszámok, illetve a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége körül. Mely utóbbi kapcsán még azon sem kell elmélázni, hogy a rendszerváltásnak nevezett hatalmi aktust követően milyen hatékonyan verték szét a zsellérnosztalgia jegyében. Elképzelem, amint egy, a hazai összlakosságnál kicsit több lelket számláló Kínai városkában elkezdik terjeszteni valamelyik magyar hegy levét. Valamint a sajtokat, ásványvizet, tollat, és egyebet. A következő gondolat már csak az lenne, hogy nehogy tetszést arasson. Mert akkor talán sosem derül ki, hogy Magyarország teljes sajt-termése valószínűleg kicsit kevesebb, mint egy közepes kínai város néhány hetes fogyasztása az adott termékből. Ha kitart néhány hétig.

Hofinak volt egy kabarészáma a malacok számával kapcsolatos tervteljesítésről. Valami ilyesmi jutott eszembe arról, ahogy lassan már a realitások látszatával sem nagyon törődik az a propaganda, ami tervteljesítési dübörgésnek akarja beállítani a csendes osonást is.

Kategóriák: Szervezetek

Kudarcok

2018, november 7 - 17:34

Egy ember életében mindig akadnak kudarcok is – mondhatni, ez természetes dolog. A lényeg, hogy hogyan tudunk ezeken túljutni. Nekem ebben mindig óriási szerencsém volt. Magánéleti fiaskóim idején ott álltak mellettem a szüleim, a testvéreim, a fiam, a közelebbi barátok. A szakmai kudarcokat éles szemű szerkesztők segítettek elkerülni – mint legutóbb Chris, aki egy csúnya figyelmetlenségemet szúrta ki – így megúsztam, hogy a nyilvánosság előtt kelljen meakulpáznom. (Újságírónál a figyelmetlenség, a nem kellően ellenőrzött információ olyan szakmai vétség, mintha egy kertész a gyökerével felfelé duggatná el a hagymát, vagy egy ács a tető hosszanti tartógerendáját a födémre helyezné.)

Persze így is maradt sikertelenség, holott meggyőződésem, hogy az a két ügy, amiért széleskörű mozgalmat akartam indítani, ma is aktuális lenne. Igaz, a kudarchoz hozzájárult az is, hogy az Arckönyv (Facebook) hónapok óta nem enged megosztanom semmit: nem értem miért. Hetente maximum 3-4 bejegyzést osztottam meg, és talán elhiszitek nekem, nem voltak sértő, vagy trágár kifejezések ezekben. Bár élőszóban gyakran eleresztem a műhelyekben, meg a kőbányai, nyóckeri környezetben használatos terminológiát, írásban soha. Végülis az írástudónak van felelőssége, kötelezettsége szavaink, anyanyelvünk tisztántartásában is.

De nézzük a két ügyet.

Az egyikben – jobb híján – magánmozgalmat indítottam, „Mosolyogj az ügyintézőre” szlogennel. A lényege, hogy akármilyen morc, hatalmaskodó ügyintéző, eladó stb. ül/áll veled szemben, Te nyugodtan, mosolyogva kérd a segítségét, tanácsát. Fontos! Nem kell alázatoskodni – elég, ha egyenrangú, bár az adott szituációban kevésbé tájékozottként kérsz felvilágosítást. Személyes tapasztalat: egy ilyen fellépés csodákra képes. Az íróasztal túloldalán ülő általában odavakkant valamilyen számot, amiről azt sem tudod, hogy a napi közép-hőmérsékletet, vagy az illető aktuális vérnyomását jelenti-e. Többnyire kiderül, hogy valamely szükséges nyomtatvány fedőneve, amiről Neked – hála a ”korrekt” tájékoztatásnak, fogalmad sem volt. Tök fölösleges ilyenkor az épp regnáló kormányt szidni: csak szegény hivatalnok fusztrációját erősíti, akinek éppen elég baj, hogy egyik percről a másikra egymásnak is ellentmondó szabályokat kellene ismernie és betartatnia. Eredményesebb, ha összekacsintotok. Ez minden diktatúra halála. Nem gyors, mint egy tarkón lövés, de biztos.

(Illusztráció: onebetweenus)

A másik kedvenc ügyemnek nincsenek ilyen aktuálpolitikai vonzatai. Nagyobb ünnepek –karácsony, húsvét – után felfigyeltem arra, hogy a kukámat elfoglalják a csili-vili ajándék csomagoló fóliák. Ezek házilagosan nem semmisíthetők meg, nem égnek el. Ráadásul nem egyszerű a könnyen szakadó, merev fóliába beleerőltetni – tetemes mennyiségű cellux felhasználásával – a nem szabályos kockaalakú ajándékodat. A maradék 1 perc alatt a megajándékozott tépi ronggyá a fóliát – ami megint a szeméthegyeket növeli. Magyarországi viszonylatban nem is olcsó.

Na, – gondoltam én – ez egy irracionális hülyeség.

Ráadásul már november elejétől kilószám érkeznek minden háztartásba a különféle üzletek reklámajánlatai. Szép, színes, fenyővel, Mikulással díszített papírokon.

Mellékszál: óva intenék mindenkit, akinek van még kályhája, kandallója, hogy ezeket a műnyomott papírokat elégesse. Nemcsak a füstjükben vannak mérgező gázok, hanem a kéményünket is tönkreteszi a bennük lévő műanyag, a kémény falára tapadva.

Szóval, kiválogattam a reklámpapírokból a legszebb, alkalomhoz illő íveket, és azokba csomagoltam az ajándékokat.

Mire a család: nem volt annyi pénzed, hogy vegyél egy tisztességes karácsonyi csomagolópapírt?

Hiába magyarázkodtam, hogy: Á dehogy! Hanem a környezetszennyezés…

Szerintetek is reménytelenül hülye vagyok?

Rátesi Margit

 

Kategóriák: Szervezetek

Rétvári szájába vette az egyházakat, és szájára az oktatást

2018, november 6 - 21:14

Aki rég hallott Rétvári Bencéről, és nagyon hiányolta, annak az államtitkár igazi hiánypótló megnyilatkozással kedveskedett. Ami akkor is figyelemre méltó, ha valószínűleg nem arról szól a történet, amiről Rétvári beszél. Beszélni ugyanis arról fecsegett, hogy az egyház mennyivel jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam. Ami legfeljebb akkor igaz, ha az állam nagy ívben beletojik az oktatásba.

Mert ahhoz nyilván nem kell fejben számolni egy zárt görbe menti integrált sem, hogy az állam mindenki pénzén tartja fent az iskolákat. A különböző istenekben hívőkén, és az ateistákét egyaránt. Amikor tehát az állam nekiáll egyoldalúan támogatni bármelyik iskolatípust, akkor nem tesz mást, mint diszkriminál. Holott a recept baromi egyszerű lenne. Egy adott feladatra X Ft-ot kap egy iskola. Akárki is a fenntartója. A többit meg oldja meg a fenntartó. Ha az egyházi iskolában arany bizgerentyűt akarnak csillárosítani, akkor tarhálja össze a hívektől. Ebből a szempontból az egyházi iskolák pont úgy működhetnének, mint bármelyik alapítványi iskola. Amikor tehát Rétvári arról beszél, hogy az egyháznak átadott vagyontárgyak megőrizték funkciójukat és a vagyont gyarapították, akkor érdekes lenne tudni, hogy az utóbbit miből gyarapították. Ha a perselypénzből, akkor rendben van. Ha üzleti tevékenységből, és az után vállalkozási szinten adóztak, akkor is. Ha azonban kiderül, hogy térítésmentesen átadott közvagyon akármilyen hasznosításából, akkor könnyen értelmezhető a vagyonátadás diszkriminatívnak.

Rétvári szerint lehet, hogy az iskolák egyházi fenntartása jobb garancia a megmaradásra, mint az állami fenntartás. Ez azonban nagyon komoly szegénységi bizonyítvány azokra nézve, akik az állami apparátusban felelősek az oktatásért. Miniszterelnöktől az utolsó apparatcsikig bezárólag. Mert azt jelenti, hogy az állam alapvetően nem látja el azt a funkciót, amire az adót, többek között beszedik. Rétvári egyházajnározós szövege mögött pedig az sejlik fel, hogy ezt előre megfontolt szándékkal folytatni is kívánják. Ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffmann Rózsa által már megkezdett úton menetel tovább a pártegyházi állami rendszer. Mármint azon egyházak, vallás-frakciók pártelvű támogatása, amelyek képviselői kellő intenzitással nyalják a fenséges politika fenséges képviselőinek fenekét.

Mert kár lenne elfelejteni, hogy már annak az eldöntése is átpolitizált, hogy mit tekintenek hivatalosan egyháznak. Na meg az is, hogy kinek adnak baksist az Erdő Pétertől Köves Slomóig terjedő talpnyalói csapatból. Nem csak iskolára, hanem általában is. Miközben szinte számolatlanul került eddig is pénz az olyan látványbaromságokra, mint például a „minden kertvégébe stadiont” mozgalom támogatására.

Ugyanakkor aligha csak a számára hivatalos egyház, illetve egyházak felszopása volt Rétvári mondandójának kizárólagos célja. Valószínűleg igyekezett olyan gumicsontot dobni a médiának, ami fedősztori valami aljasabbhoz.

Kategóriák: Szervezetek

Nektek a csalás, nekünk a család

2018, november 6 - 15:23

Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás.

Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk.
Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós.
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.

Nektek elüldözött egyetem, nekünk oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője.

A ti világotok szolgákat akar, a miénk a közt kívánja szolgálni.

Ti szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.

Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park, stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, helikopter, magánrepülőgép, és minden, ami mutyi.

Nektek kifizetőhely, nekünk egy olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, s nem menekülnének el előletek.

Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek okos, gondolkodó gyülekezete.

Nektek a csalás, nekünk a család.
Nektek a saját láb, nekünk a tehetség.
Nektek csókosoknak kiírt pályázat, nekünk valódi verseny.
Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség, nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.

Nektek migráns, és terrorista, nekünk menekült és ember. Ti terrorveszéllyel riogattok, számunkra ti vagytok a terror és a veszély.

Nektek európai szintű egészségügy, nekünk hosszú várólisták, kórházi fertőzések, túlhajszolt orvosok és ápolók.

Nektek VIP-ellátás, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni.

Nektek a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad lopni.

Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az ország.
Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás. Ők nem csupán Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia, Németország a végállomás.

Nektek túltolt bicikli, nekünk túltöltött pohár.

Föld S. Péter

Illusztráció: Olga Krokhicheva

Kategóriák: Szervezetek

Nem a mi óránk, nem a mi időnk

2018, november 5 - 17:31

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt hittem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel skellett vitatkoznom, neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott. Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, vagy nem neki, hanem az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a bezárt bejárat előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy feladom a csekket egy másik postán, utána hazamegyek, előveszek egy doboz hideg sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, csekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki éppen három perccel 6 óra előtt esik be. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Nekem meg legközelebb csak egy hónap múlva kell újból csekket befizetnem.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Születésnap LVII

2018, november 4 - 14:21

Nem tudom, hogy mondhatom-e igazán azt, hogy van szerencsém ismerni ezt a fura figurát, de szerencse ide vagy oda, ismerem. Éppen most ünnepelte születésnapját, a jó félévszázadosat. Nem tudom, ki hogy van vele, de a számok számomra nem sokat jelentenek, ismertem én már 15 éves felnőttet és negyven éves kölyköt is.

A szóban forgó figura minden ismerőse egyetért abban, hogy semmiképpen nem erre a világra való. Burokban született, és talán ezért is volt képtelen elfogadni a mások valóságát, így aztán még egy utópiás buborékot is fújt maga köré! Ilyen kettős védelemben élt majdnem mostanáig. A burkot maga nem tudta eltávolítani, a buborékot pedig nem akarja kipukkasztani. Így aztán inkább a környezetét és az embereket cseréli ki maga körül. Hát normális ez?

Azt hiszi, hogy hét élete van, mint a macskáknak. Negyvenes évei közepére már a harmadik életét élte, volt, amikor 10 percen múlt, hogy meghal, aztán csak 20% esélye volt az ötéves túlélésre, volt, hogy összecsúsztak a csigolyái és az agya megbuggyant. Járt felnőttként négykézláb és bottal. De még így is maradt három élete!

Csak a buroktól nem tudott megszabadulni!

Akik ismerik, biztosak abban, hogy makulátlan és védett gyermekkora volt, és szülei megadtak neki mindent, hogy így is maradjon. Hiszen jó kinézetű, magas és okos volt.

De ő hogyan érezte magát benne?

Elmondása szerint gyengének, gyámoltalannak és gyarlónak. A burok kötelez! Mindenkinek meg kell felelni, szülőknek, rokonoknak, tanároknak, és mindahány, annyiféle különböző elvárással. Megalkuvónak érezte magát, mintha agyonnyomták volna, ki akart törni, de akkor még nem lehetett.

Így sokszor félrehúzódó, dacos és morcos volt, mintha egyáltalán nem lett volna hálás mindazért, amit kapott. Pedig csak azt nem bírta elviselni, ahogy azt adták.

Néha azonban ki tudott válni ebből és akkor tanusíthatom, hogy felszabadult, vidám, tevékeny és gondoskodó volt, a közösség rugója. Ilyenkor felnőttes könnyedséggel oldotta meg a problémákat, addig, amíg újra vissza nem süppedt a burok puha, és fullasztó párnái közé.

Úgy kezdte hivatalos felnőtt korát, hogy ő azt észre sem vette, ezt azonban nem mondhatjuk el másokról. A burokból kikukucskáló leánykát, – hát igen, muszáj tudni a nemét mostmár – kétszer is, kétféle módon megerőszakolták és ő csak nézett némán, mint amikor kicsi korában a rokona kávét és pálinkát adott neki. Ez akkor a burkon kívüli normális élet?!

Ezután már nem tudott az elvárásoknak megfelelni, tovább állt. Elment, de vitte magával ellentmondásos énjét, gyámoltalanság és dac, gyarlóság és makacsság váltogatta egymást. És a harc önmagában foytatódott.

De lassan azért kiásta magát, és már majdnem boldog volt és egész. S ekkor visszacsöppent a burokba és a konfliktusok folytatódtak. De hiszen mindennel ellátták és segítették! Azonban mindig idegen maradt és nem a család szerves, nélkülözhetetlen és tevékeny része.

S most jött el a leszámolás napja a Burokkal!

Illusztráció: Lora Zombie — Living in a Bubble

Bár tudta, hogy mit várnak el tőle, mi lenne a helyes, mert a régi megalkuvó énjét látják vendégül, azonban már képtelen volt meghasonulni.

Látványosan és végérvényesen kitört, a burkot letépte és mindenkit, akik a burokhoz kötődött fájdalmasan eltávolított. Sírva távozott, de a könnyek között hátát kiegyenesítette és nem szégyellte azt, hogy nem bánta meg a tettét.

Ezután mindig egyenjogú fél lesz, akinek a véleménye számít és akit tisztelnek azért aki ő valójában. Persze lesznek, akik örökre haraggal gondolnak majd rá és értetlenül nézik a burok elszáradó maradékát.

Ezután már csak a maga építette buborékban ünnepli majd születésnapjait, növekvő családjával együtt. Oda megy, ahol sohasem járt még és mindenkire rámosolyog, és mond nekik valami kedveset.

Kerékpárral fog túrázni és legyalogolja a maratont. De futni soha sem fog, az nem az ő sportja, a gátfutás pedig semmiképpen sem.

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Ezekben az órákban

2018, november 3 - 16:22

“Sajnos világosan kell meglátnunk és belátnunk, hogy a szélesebb néptömegeket az igazi, csak az ÁLTALÁNOS JÓLÉTET szem előtt tartó ideál nem tudja kielégíteni. Az átlagemberben A SZERETET MELLETT A GYŰLÖLET is megköveteli a maga sötét jogát, s az EGYESEK ÖNZÉSE minden eszméből sietve kívánja biztosítani A MAGA HASZONÉLVEZETÉT. A tömeg számára a kézzelfogható, a konkrét MINDIG közelebb lesz az elvontnál, ezért talál könnyen hívekre MINDEN olyan politikai jelszó, amelyik ESZME HELYETT ELLENTÉTEKET, kényelmesen megfogható, körülírható ellentéteket HANGSÚLYOZ valamilyen OSZTÁLY, FAJTA, VAGY VALLÁSSAL SZEMBEN, hiszen A FANATIZMUS HITVÁNY LÁNGJÁT LEGKÖNNYEBBEN A GYŰLÖLET LOBBANTJA FEL.

Az összekötő, közös emberi ideál… az ellenféllel szembenézni kívánó fiatalság előtt nélkülözi az igazi vonzerőt, és sohasem hozza meg azt elemi izgalmat, amit A SAJÁT ORSZÁGA HATÁRÁN VAGY VALLÁSI KÖZÖSSÉGÉN KÍVÜL ÉLŐ ELLENSÉG világos elkülönítése jelent. MINDIG könnyű lesz tehát A PÁRTEMBERNEK, aki az ÖRÖK EMBERI ELÉGEDETLENSÉGET határozott irányokba tereli.

A humanizmus azonban… amelyben a gyűlölet szenvedélyének nincs helye, s amely messze fekvő, alig látható cél szolgálatába állítja HŐSIES és TÜRELMES fáradozását, a szellemi arisztokrácia ideálja marad mindaddig, míg a megálmodott nép, AZ EURÓPA-NEMZETISÉG meg nem valósul.

Idealisták, akik egyben ismerőik az emberi természetnek, az eljövendő emberi megértés hívei, sohasem felejthetik el, hogy A SZEVEDÉLYEK ESZTELENSÉGE állandóan romlással fenyegeti munkájuk eredményét, áldozatkészen kell szem előtt tartaniok, hogy A FANATIZMUS IDŐNKÉNT FELTÖR az emberi ösztönök világának ősi mélységeiből, s elárasztja, lerombolja a gátakat: CSAKNEM MINDEN NEMZEDÉK TANÚJA LESZ EGY-EGY ILYEN VISSZAESÉSNEK, s ezekben az órákban válik a hívek igazi erkölcsi feladatává, hogy változatlanul megmaradjanak a helyükön.”

A kiemeléseimmel tarkított fenti sorok egy magyarul először hetvenhárom esztendeje megjelentetett regényből valók.

Ezekben az órákban ismernünk kellene azt az európai személyt, akiről íródott, noha az illető életéről – a regényíró szerint – “kevés szórakoztatót jegyeztek fel: a csend és a szakadatlan munka embere csak ritkán tekinthet vissza érdekes életre.”

Ezekben az órákban fontos (lenne) tudni, hogy MIÉRT FELEJTETTE EL EURÓPA EZT AZ EMBERT, aki “sok mindent szeretett, amit mi is szeretünk, a költészetet, a filozófiát, könyveket és műalkotásokat, nyelveket és népeket; megkülönböztetés nélkül szerette a magasabb erkölcsi fejlődésre vágyó egész emberiséget”. Akinek “szelleme talán nem legmagasabb rendű, de a legátfogóbb, szívét nem mámoros jóság, hanem a helyesen alkalmazott jó szándék vezérli”, aki “a világnézeti türelmetlenség minden formáját a világ ősveszedelmének látja”, s akinek “meggyőződése szerint erőszak nélkül, kölcsönös engedékenységgel csaknem minden ellentét eltűnnék emberek és népek között, hiszen az ellentétek maguk is az emberi akarat határán belül mozognak; csaknem minden ellentmondást ki lehetne egyenlíteni, ha a lázítók és túlzók nem feszítenék túl a harci íjat”.

Ezekben az órákban legalább azt kellene tudnunk, hogy MIKOR ÉLT ez az ember, “a Nyugat valamennyi írója közül az első öntudatos európai, az első harcos békebarát, az ember- és szellemszerető humanista ideál legtisztább védelmezője”.

Hogy egyáltalán melyik volt az a korszak, amelyben ennek az embernek egyetlen országban se volt állandó lakhelye, de mindegyikben otthon érezte magát.

Amely korban ez az ember nem ismerte el az egyik nemzet fölényét a másikkal szemben, “s mivel hozzászoktatta szívét, hogy a nemzeteket csak a legnemesebb és legszebb fiaik, szellemi vezéreik után ítélje meg”, mindegyiket szerette.

Amely kor időszakában szembe szállt “a vallási, nemzeti és világnézeti terület papi ruhában vagy professzori talárban megjelenő fanatizmusával”, minden osztály és emberfajta “vakbuzgóival, mereven egyoldalú gondolkodóival, kik valamennyien halotti engedelmességet követelnek a maguk véleménye számára, s minden más nézetet megvetésre méltó eretnekségnek vagy galádságnak neveznek”.

MELYIK VOLT AZ KORSZAK, amelyben ez az ember Európa népei számára egy időre nemzeti korlátot nem ismerő, egységes gondolkodási és kifejezési formákat teremtett?

Aki nem tudja, annak ezekben az órákban érdemes utána néznie.

Ez még manapság, az internet korában se egykönnyen teljesíthető házi feladat.

Segítségül elárulom, hogy “az első öntudatos európai” humanista író életregényének akkor még Bécsben élő szerzője könyve kéziratát 1933. szeptember 9-én Hermann Hesse-nek, s valamivel később Romain Rolland-nak is levél kiséretében küldte el, amely levelekben megírta, hogy könyve részint “egyfajta önleleplezés” azaz irodalmi válasz az őt opportunizmussal vádoló száműzött német kollégáinak, részint, hogy aki tud olvasni, az a könyvben “napjaink történetét” is felfedezheti.

A kötet egyébként Bécsben jelent meg 1934-ben (azaz négy évvel korábban, mielőtt Hitler bekebelezte Ausztriát), amikor a szerzője már Londonban volt.

Vajon ki ő?

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak